• Nem Talált Eredményt

7.B. PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK A KÖZGONDOLKODÁS MEGÚJÍTÁSÁÉRT

In document JELENTÉS MAGYAR NEMZETI BANK (Pldal 151-154)

A Magyar Nemzeti Bank az Alapokmányában megfogalmazott Társadalmi Felelősségvállalás Stratégiájával összhangban hirdette meg a Pallas Athé-né Közgondolkodási Programot. A program támogatása céljából 2014-ben hat, egymástól és az alapítótól független alapítvány kezdte meg a tevékeny-ségét oktatási, tudományos és kulturális területen. Ezek voltak név szerint a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Mentis (PADMA)Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapít-vány, a Pallas Athéné Geopolitikai (PAGEO) AlapítAlapít-vány, a Pallas Athéné Domus Concordiae (PADOC) Alapítvány, valamint a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) Alapítvány. Valamennyi alapítvány kiemelt feladataként határozta meg, hogy emelje a magyarországi közgazdasági oktatás színvonalát, növelje az általános közgazdasági műveltséget oktatási programok szervezésével, kiemelkedő tehetségek gondozásával.

A Magyar Nemzeti Bank 2017-ben áttekintette az alapítványi struktúrát és döntött a PADS és a PADOC, majd a PADI és a PAGEO alapítványok összevoná-sáról. A PADS és a PADOC jogutódja a Pallas Athéné Domus Educationis (PADE) Alapítvány lett, a PADI és a PAGEO alapítványokból pedig a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai (PAIGEO) Alapítvány jött létre. Ezt követően 2018 nyarán megtörtént a PADA és a PADMA összeolvadása is, melynek során létre-jött a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) Alapítvány. Az újonnan létrelétre-jött alapítványok ötvözték jogelődjeik vagyonát és céljait.

Az alapítványok megalakulásuktól kezdve számos pályázati lehetőséget hirdet-tek meg és szakmai programot indítottak el. A PADA, majd jogutódja a PADS megalakulásuktól kezdve kiemelt feladatuknak tekintették, hogy támogatást biztosítsanak azoknak a fiataloknak a számára, akik Magyarország egyik leg-hátrányosabb helyzetű térségében élnek. A PADA ezért hívta életre Tiszaroffi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy a térségben élő fiatalokat felzár-kóztassa, hátrányos helyzetüket megszüntesse és támogassa a Tiszaroffon, valamint a környékbeli településeken élő középiskolai, illetve felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók tanulmányait.

A Pallas Athéné Alapítványok támogatják a Tihanyi Alapítvány fenntartásá-ban működő Mathias Corvinus Collegium által indított Fiatal Tehetség Prog-ramot, mely több száz felső tagozatos gyermeknek kínál tehetségfejlesztő foglalkozásokat. A PADS jogelődje, a PADMA célkitűzései között fogalmazta meg a közgazdasági szakemberképzés támogatását Bács-Kiskun megyében.

Tevékenységének köszönhetően a támogatásával 2016-ban – akkoriban még a Pallasz Athéné Egyetemen – létrejött gazdálkodási és menedzsment szak 2017-re az akkor már Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karává fejlődött. A PADS Alapítvány, folytatva jogelődje megkezdett munkáját, támo-gatja több egyetemi oktató, kutató külföldi konferenciákon való részvételét és PhD tanulmányait, de hozzájárult a Megalux napelemes autó létrejöttéhez is.

A PAIGEO Alapítvány (és jogelődjei) kiemelt feladatának tekintette egy tudo-mányos, kutatás-fejlesztési, innovációs és modernizációs tudásközpont lét-rehozását és működtetését, valamint a tudományos ismeretek, tapasztalatok megosztását. Ennek érdekében 2017-ben létrehozta a Pallas Athéné Geopo-litikai (PAGEO) Kutatóintézetet, mellyel együttműködve végzi geopolitikával kapcsolatos kutatásait, szervezi konferenciáit és hirdeti meg pályázatait. Az alapítvány a kutatóintézettel közösen több alkalommal is nagy érdeklődés mellett rendezte meg az „Új világrend” című konferenciáját a globális geopo-litikai változásokról. Az alapítvány megalakulása óta törekszik a nemzetközi és tudományos partnerségek kialakítására. Szakmai partnerkapcsolatot épített ki a kínai FUDAN Egyetemmel és Tsinghua Egyetemmel, a Kínai Tudományos Akadémiával, a Hong Kong-i Kínai Egyetemmel, valamint a Szingapúrban működő lee Kuan yew School-lal. Az Alapítvány nevéhez fűződik a negyed-évente megjelenő HUG (Hungarian Geopolitics) magazin, valamint a kutatók munkájának eredményeképpen folyamatosan jelennek meg tanulmányok, elemzések és könyvösszefoglalók, mely publikációk nyilvánosan elérhetők a Kutatóintézet weboldalán.

A PADE Alapítvány és jogelődjei (PADS és PADOC) a közgazdasági, pénzügyi szakemberek képzésének, fejlesztésének támogatását tűzték ki fő feladatuk-ként, valamint egy olyan oktatási, tudományos központ működtetését, amely a pénzügyi ismeretek széles körű terjesztését biztosítja. Emellett az Alapítvány kiemelt céljának tekinti a határon túli, kárpát-medencei szakemberképzést.

A Magyar Nemzeti Bank által elindított Pallas Athéné Közgondolkodási Prog-ram keretein belül az MNB Kiválósági Ösztöndíjának mintájára a PADE és PADS alapítványok létrehozták a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjat, mely által összesen 15 millió forint értékben támogatják a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanuló hallgatókat. Az alapítvány támogatásban részesítette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is, hozzájárulva ezzel a határon túli felsőoktatási intézmények előrehaladásához. A Pécsi Tu-dományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája és a Pallas Athéné Alapít-ványok együttműködésének köszönhetően 2018-ban már negyedik szemesz-terét kezdte meg Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából című doktori program.

Az alapítványok értékteremtő munkája eredményeként 2018-ban két jelen-tős, városképet meghatározó épület született újjá és nyitotta meg kapuit.

Elsőként az egykori Várkert KIOSzK átadására került sor, mely nyitott, közös-ségi térként ad helyet kortárs képzőművészeti kiállításoknak és keleti kultú-rát bemutató tárlatoknak. Az év második felében a Várnegyed központjában álló, közel 800 éves egykori Városháza épületének - alapítványi támogatással megvalósuló – teljes rekonstrukciója fejeződött be. A Bölcs Vár, a tudás háza névre keresztelt épület elsősorban akadémiai és tudományos munkának ad otthont. Az épületet fenntartó Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) Alapít-vány olyan tudományos műhelyt hozott létre, amely kiemelkedő színvonalú, modern oktatással közgazdasági és pénzügyi szakembereket képez tovább.

A doktori iskola Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű képzésén neves nemzetközi professzorok, oktatók a gyakorlati életben már bizonyított, szak-mai tapasztalattal bíró szakembereknek ad többlettudást, egyben lehetőséget a doktori cím megszerzésére.

Megalakulásukkor az alapítványok számára biztosított vagyon: 266,4 milli-árd forint volt. Az alapítványok kötelesek megőrizni a rájuk bízott vagyont.

Azt nem költhetik el, csak befektethetik és annak hozamát használhatják fel tevékenységük során. Sikeres befektetési politikájuknak köszönhetően az Alapítványok alapításuk óta 6,33 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat.

A vagyonnövekedést az Alapítványok úgy tudták elérni, hogy közben – 2014-es

megalakulásuktól kezdve 2018. december 31-ig – közel 8 milliárd forint ér-tékben támogattak több mint 1400 tudományos pályázatot.

In document JELENTÉS MAGYAR NEMZETI BANK (Pldal 151-154)