A történeti, rendszerelméleti vizsgálódást követően szeretném áttekinteni az eljárási törvény azon alapelveit, melyek jelenleg zsinórmértékül szolgálnak az eljárás törvényes lefolytatásához, valamint meghatározzák az eljárás alanyainak eljárási cselekményeit, sőt
„attitűdjét.”
Az alapelvek kiemelkedő jelentőségét nem csupán az teremti meg, hogy azokat a hatályos törvényünk első tíz szakasza rögzíti. (Megjegyzem, hogy a törvényben elszórtan egyéb helyeken is találunk alapelvi éllel „leszögezett” szabályokat.) Az alapelvek fontossága abban nyilvánul meg, hogy rajtuk keresztül már első pillantásra értékelhető nemcsak a hatályos magyar Be., hanem a világon bármelyik hasonló tárgyú törvény. Támpontot jelent az eljárási rendszerek valamelyikébe történő besorolás kapcsán, és kifejezésre juttatja, milyen mértékben jutnak érvényre a jogállamiság vívmányai. Természetesen egy demokratikus jogállamban pusztán az alapelvek „zászlóra tűzése” nem teremti meg a törvényes, és az alapjogokat tiszteletben tartó eljárás lehetőségét, amennyiben az eljárás szabályai a deklarált alapelvekkel nincsenek összhangban. Hasonló véleményt olvashatunk Tihomir Vaszilijevicstől, aki 1969-ben megjelent tanulmányában akként foglalt állást, hogy az állampolgári jogok védelme nem elsősorban az eljárási garanciák által valósul meg. A történelmi kor a maga politikai vetületével merőben más volt, mint napjainkban, a szerző teljesen más jogi közegben gondolkodott, melyről az alábbi idézet is árulkodik „(…) az elvek teljes mértékben kiszolgáltatottak a szociális erők mozgásának. (…) Egy tollvonás elegendő a felszámolásukhoz, vagy ha formálisan bár érintetlenül is hagyják őket, a mindennapok gyakorlata kíméletlenül átgázol rajtuk.”290A mai jogász számára ebből annyi a tanulság, hogy a jogalkalmazói munka során a törvény szellemének (is) érvényesülnie kell. Az alapelvek a gyakorlatban nem hagyhatók figyelmen kívül, az elveket akár rögzíti taxatíve a törvény, akár csak az egyes részletszabályok tartalmazzák azokat implicit módon. Ennek igényét fogalmazza meg hazánk Alaptörvénye is az R) cikk (3) bekezdésében, mely szerint az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni. A T) cikk (3) bekezdése rögzíti továbbá az Alaptörvény primátusát valamennyi törvénnyel szemben.291
290 Tihomir Vaszilijevics: Transzformacija principa krivicsnog prava. Annali Pravnog Fakulteta u Bueogradu 1969/3-4 297-309. o. (az ELTE Büntetőeljárásjogi Tanszékének fordítása) Idézi: Bárd (1987.) i. m. 17. o.
291 CompLex Jogtár, 2014. január 7-i állapot
Az alapelveket felfoghatjuk olyan célkitűzésekként, melyeknek az eljárás folyamán feltétlenül érvényesülniük kell.292 Amennyiben eljárási rendszerünktől eltérő rendszerből – például az angolszász jogrendszerből – igyekszünk eljárásjogi megoldásokat, jogintézményeket adaptálni, szükségesnek tartom annak vizsgálatát, hogy azok a magyar büntetőeljárás alapelveivel összhangban állnak-e. Ezen túlmenően a büntetőeljárás – hazai viszonyok szerinti – funkciójának pontos definiálása is elengedhetetlen. Idegen megoldások átültetése csak akkor lehetséges, ha összeegyeztethetők a büntetőeljárás eredeti rendeltetésével, a magyar hagyományokkal.
Álláspontom szerint az új törvény megalkotása előtt elsődleges feladat annak tisztázása, melyek azok az elvek, amelyektől semmilyen körülmények között nem lehet eltekinteni, mert azok törvényi megnyilvánulása nem szoros értelemben vett „büntetőeljárási érdek,” hanem az alapjogok érvényesülése szempontjából elengedhetetlen. Szoros értelemben vett büntetőeljárási érdek alatt az „ügy” olyan formában történő elintézését értem, melynek köszönhetően az állami büntetőjogi igény realizálható. Tehát azt a folyamatot, melynek során egy bűncselekménnyel összefüggésben a hatáskörrel rendelkező állami szerv – esetenként az arra jogosult másik szervtől kapott felhatalmazás alapján – elrendeli a bizonyítékok összegyűjtését, biztosítja, hogy a terhelt ne vonhassa ki magát az igazságszolgáltatás alól, és lehetővé teszi, hogy valamilyen bírói fórum döntést hozzon az eljárás alá vont személy bűnössége kérdésében, majd annak megállapítása esetén vele szemben szankciót alkalmazzon.
Ez a folyamat – némi absztrakcióval – egy sematikus matematikai képletként is megfogalmazható lehetne. Az okot, amiért erre nincs lehetőség, éppen az emberi tényező, az eljárás szubjektív elemeinek, az eljárásban résztvevő felek egyéni helyzeteinek a sokfélesége szolgáltatja. Az eljárási szabályok megalkotása során értelemszerűen szükség van az általánosításra, azzal, hogy a szabályoknak megoldást kell biztosítaniuk egyes általánostól eltérő helyzetekre is. Az alapelvek mind az általános, mind a speciális szabályok sarokköveiként értékelhetők.
Az előbbiek mellett annak meghatározását is fontosnak tartom, hogy Magyarországon a büntetőeljárás milyen funkciót hivatott betölteni. Tehát, a jogalkotó – a politikai hatalom, a szakma és a civil szféra véleményének és elvárásainak ismeretében – milyen szerepet szán a büntető igazságszolgáltatásnak.
A jogirodalom a büntetőeljárásnak külső és belső funkcióját határozta meg. Az alapelvi és funkcionális vizsgálódás során a belső funkciót alkotó vád – védelem – ítélkezés mellett a
292 Ez a megközelítési mód az alapelveket a jelenleginél szűkebb körre korlátozná.
külső funkció is figyelmet érdemel, hiszen ez utóbbi fejezi ki, mi a büntetőeljárás rendeltetése napjainkban. A büntető eljárásjog általános funkciója a büntetőjog érvényre juttatása. Ha kicsit sarkosan is, jól kifejezik ezt Tremmel Flórián szavai, aki szerint a Be. szolgálati szerepet tölt be a Btk. mellett, így „a Be. tulajdonképpen a Btk. végrehajtási jogszabálya.” A büntető eljárásjog ugyanakkor – az anyagi jog érvényre juttatása mellett – az eljárás törvényességét is biztosítani hivatott.293 Bármennyire „korszerű” és EU-konform a Btk., az abban foglalt szabályok a büntetőeljárási törvényen keresztül érvényesülnek és jutnak el az állampolgárokhoz. Ha a Be. nem felel meg az előbbi követelményeknek, a Btk. „önmagában”
nem érvényesül, hiszen a büntetőeljárás lesz az a közeg, ami az anyagi jogi szabályokat az eljárás alanyai számára közvetíti.
Érdekes elgondolkodni azon is, van-e párhuzam, kell-e legyen párhuzam e két törvény, a Be.
és a Btk. „szigora” között? Az anyagi jogszabályoknál könnyebb értelmezni a törvény szigorának fogalmát. Minél több életviszonyt szabályoz, minél több tényállást pönizál a törvény, annál erőteljesebb az állam beavatkozása az egyén életébe. A nagyobb büntetési tétellel való fenyegetésnek szintén az az üzenete az állampolgárok szemében, hogy a törvény megszigorodott. Emellett természetesen más anyagi jogi szabályok is kifejezik a törvény szigorát, mint például a büntetés felfüggesztésére vonatkozó szabályok, vagy a visszaesői minőséghez fűződő jogkövetkezmények, stb. A büntető anyagi jogszabályok „szigora”
álláspontom szerint relatív egyszerűen, három dimenzió mentén értékelhető, lehetővé téve az összehasonlítását más ország szabályaival, vagy a törvény korábbi állapotával. A három dimenzió a következő: 1. az állam milyen magatartást rendel szankcionálni, 2. milyen büntetések illetve egyéb jogkövetkezmények megállapítására van lehetőség, 3. a büntetőjogi felelősség megállapítására és a szankció alkalmazására milyen feltételek teljesülése esetén kerülhet sor. Az eljárásjogi szabályok „szigora” nem fejezhető ki ilyen egyszerűen. Nem lehet ugyanis egyértelműen választ adni arra, hogy például az eljárási határidők lerövidítésével vagy megnövelésével válik-e szigorúbbá a törvény? A már meglévő jogok megvonása (pl. fellebbviteli szint kiiktatása) a törvény megszigorodásának képzetét kelti az emberekben, holott a jogalkotó szándéka nem feltétlenül erre irányult, hanem az eljárás felgyorsítására. Álláspontom szerint az eljárási törvények szigora - nemes egyszerűséggel - a következetességükben nyilvánul meg leginkább, ami annyit tesz, hogy az eljárás résztvevői – jogkövetkezmények nélkül – nem követhetnek el eljárási hibákat, mulaszthatnak el eljárási cselekményeket, pláne nem akadályozhatják az eljárás időszerű befejezését rosszhiszemű
293 Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás, Dialóg Campus kiadó, Budapest – Pécs, 2008., 34-35. o.
eljárási magatartással. (Ez utóbbi magatartásokat véleményem szerint konzekvensen szankcionálni kell.) Azt azonban leszögezhetjük: a jelenlegi viszonyok között a terhelt relatív hosszú ideig áll a Be. hatálya alatt, mire a Btk.-ban megfogalmazott joghátránnyal szembesül.
Így az eljárás „súlya,” tehát annak ténye, hogy valaki büntetőeljárás hatálya alatt áll, sok esetben felér magával a büntetéssel. Találóan fogalmaz Farkas Ákos, mikor ezt írja: „a büntető igazságszolgáltatási rendszer puszta létével, de nem többel tölti be társadalmi funkcióját. Azzal, hogy megteremti a valószínűségét annak, hogy a bűncselekmény elkövetését felelősségre vonás követi, (…) profánul szólva betölti a „falra akasztott nádpálca”
szerepét.”294 (Az ügyek elhúzódása miatt sajnálatos módon nem áll távol a jelenlegi helyzettől az a megállapítás, hogy bizonyos esetekben valóban maga az eljárás ténye volt a büntetés.) Az anyagi és eljárási szabályokban megnyilvánuló visszatartó erőnek ugyanakkor arányban kell állniuk. Nem szerencsés az a konstrukció, melyben a terheleti jogok minimális érvényesülése mellett, az eljárás alanyainak magatartását indokolatlanul korlátozó eljárás eredményeként olyan büntetés kiszabására kerül sor, mely a speciális és a generális prevencióra is alkalmatlan. Paradoxonnak tűnhet, de az előbb felvázolt eset fordítottja kevésbé diszfunkcionális megoldással kecsegtet. Így egy, a terhelt jogait széles körben biztosító, az eljárás során esetlegesen elkövetett „hibák” orvoslását, így például elmulasztott eljárási cselekmények pótlását lehetővé tévő, különféle jogorvoslatokat beiktató, a döntés meghozatalakor a demokratikus elveket figyelembe vevő törvény alapján lefolytatott eljárás, és az ennek eredményeként kiszabott büntetés – a büntetés súlyossága ellenére is – elfogadhatóbb lehet az állampolgárok számára.
A büntetőeljárás általános feladatát képezi az igazság feltárása is. Az igazság – eljárásjogi értelemben – azonban nem azonos az igazságossággal, tehát nem erkölcsi, hanem ismeretelméleti kategória. Tremmel szerint a bűnügyekben elérhető igazságra vonatkozóan egyébként sem alkalmazhatók az „objektív” vagy „teljes” jelzők, hiszen az igazság egyfajta megismerési folyamat eredménye, ami nem történhet a megismerő személy nélkül, tehát szükségszerűen szubjektív. A magyar büntetőeljárásjog-tudomány “klasszikusai,” mint Balogh Jenő, Finkey Ferenc vagy Angyal Pál egyenesen azon az állásponton voltak, hogy a bűnügyekben nem érhető el az igazság, hiszen az emberi megismerés korlátozott. A büntetőeljárás nem eredményezhet egzakt követelmények szerint elérhető igazságot, tehát nem logikai vagy matematikai értelemben vett igazság.295
294 Farkas (2002.) i. m. 146. o.
295 Fenyvesi – Herke – Tremmel i. m. 35-36. o.
A hatályos Be. VII. fejezete, „A bizonyítás általános szabályai” című része rögzíti az igazság elérésére vonatkozó követelményeket: „a bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni (…)” A „törekedni” szó kifejezésre juttatja, hogy a jogalkotó milyen álláspontra helyezkedett az igazság elérésével kapcsolatban. A tényállás alapos, hiánytalan, valóságnak megfelelő kiderítése elérendő cél, ugyanakkor a törvényhozó – a realitás talaján maradva – mégsem akként fogalmazott, hogy a tényállást alaposan, hiánytalanul és a valóságnak megfelelően kell tisztázni. Erre „csupán” törekedni kell. A bűnösség megállapításának és a büntetés kiszabásának azonban feltétele a megalapozott tényállás megállapítása a tények – lehetőség szerint hiánytalan – tisztázása útján, hiszen csak ebben az esetben lehet a terheltet elmarasztalni.296
Az alapelvek Tremmel szerint olyan főszabályok, melyekkel a Be. majdnem minden rendelkezése kapcsolatba hozható, de amelyek a kivételek által csorbulhatnak is. A kódexek elején nevesített alapelvek a részletszabályok kialakítása során figyelembe veendő kritériumokat fogalmazzák meg, olyan követelményeket és tilalmakat, melyek az eljáró hatóságok cselekvését behatárolják. Emellett a törvény elején kiemelt alapelvek elősegítik az egységes jogalkalmazást, támpontul szolgálnak a jogértelmezési nehézségek kapcsán, sőt az eljárási joghézag esetén is.297 Tóth Mihály megfogalmazásában „a büntető eljárásjog alapelvei olyan tézisek, kiinduló tételek, normatív fundamentumok, amelyek megszabják az eljárás módját, irányát, meghatározzák jellegét. E rendelkezések megvilágítják a jogalkotó szemléletét, kereteket adnak az állam büntetőjogi igényének, úgy, hogy olykor annak mozgásterét, korlátait is kijelölik.”298
Az alapelvek katalógusa nem tökéletesen egyforma az egyes országokban. Egyes alapelvek egyetemleges érvényűek, míg mások inkább az egyik vagy másik eljárási rendszerre jellemzőek. Így például a német büntetőeljárási törvény a legalitás elvén alapul, az angol és a holland törvényekben az opportunitás elve érvényesül. Az egyes országok szabályozási metódusa is eltérő. A nyugat-európai büntetőeljárási törvények jelentős része nem foglalja külön fejezetbe az alapelveket, mert nem tulajdonít azoknak normatív erőt. Az alapelvek a törvény azon részében foglalnak helyet, ahol relevanciával bírnak, szerepük elsősorban a jogértelmezésben és a joghézagok kitöltésében áll.299
296 Fenyvesi – Herke – Tremmel i. m. 37. o.
297 Fenyvesi – Herke – Tremmel i. m. 59-60. o.
298 Belovics Ervin – Tóth Mihály: Büntető eljárásjog, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2013. 43. o.
299 Farkas – Róth i. m. 62-63. o.
A büntetőeljárási törvény újragondolása során tehát érdemes az alapelveket górcső alá venni, értékelni, aktualitásukat megvizsgálni. E gondolatmenettel nem kívánom vitatni Tóth Mihály álláspontját, mely szerint „nincsenek, nem is létezhetnek „fontosabb” és „kevésbé fontos”
törvényi előírások.”300Mindössze arról van szó, hogy a jogalkotóval szemben támasztott társadalmi elvárások megváltozása a prioritásokat egyik oldalról a másikra helyezheti át, és egy új törvény megalkotása megfelelő alkalom arra, hogy a preferenciákat újragondoljuk.
Feltehető például az a kérdés, hogy a jelenleg érvényesülő alapelvek mindegyikére szükség van-e ilyen minőségben az új büntetőeljárási törvényben? Van-e olyan elv, amelynek alapelvi minősége meghaladott és egyszerű szabállyá kell átminősíteni? Feltehető az a kérdés is, hogy van-e olyan elv, amelynek léte akadályát képezi a büntető eljárási törvény reformjának?
Témám szempontjából az előbbi kérdések megválaszolása nélkülözhetetlen. Ismételten utalok Tóth Mihály gondolataira, aki szerint nem alapelvként, hanem egyszerű „főszabályként” kell meghatározni azokat az elveket, melyek esetében a törvény olyan számú és olyan jelentőségű kivételeket állapít meg, melyek kétségessé teszik az adott elv fundamentális jellegét.301
A jogirodalom az alapelvek többféle csoportosítását ismeri, mely azonban nem jelent konzekvens elhatárolást az egyes csoportok között. Az alapelvek szervezeti és működési elvek szerinti felosztásának egyik képviselője Révai Tibor. Ezzel a felosztással azonban a jogtudomány nem minden képviselője ért egyet. A szervezeti alapelvek az igazságszolgáltatás mindkét ágában érvényesülnek, és az igazságszolgáltatásban résztvevő hatóságok szervezeti felépítésére adnak iránymutatást. Ugyanakkor a szervezeti alapelvek nem egyszer eljárásjogi, működési elveket is magukban foglalnak. Éppen ezért a jogirodalomban létezik olyan álláspont is, mely szerint ez a felosztás vitatható.302 A magam részéről nem tartom problémának, ha olyan ismérvek mentén végzünk osztályozást, ami az egyik vagy a másik halmaz alkotóelemére is igaz lehet, tehát az egyes csoportok között átfedés mutatható ki. Az viszont lényeges, hogy ez az átfedés ne legyen igaz a csoport minden elemére, mert akkor a csoportosítás elveszíti eredeti célját, konkrét esetben azt, hogy az alapelveket különféle ismérvek alapján megkülönböztessük egymástól.
A szervezeti alapelveket döntő részt az Alaptörvény tartalmazza. Számos működési alapelvet is megjelenít az Alaptörvény,303 amelyek egy részét a Be. megismétli, mint például az
300 Belovics – Tóth i. m. 43. o.
301 Belovics – Tóth i. m. 46. o.
302 Herke Csongor – Fenyvesi Csaba – Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog elmélete, Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2012. 48. o.
303 Alaptörvény XXVIII. cikk
ártatlanság vélelmét,304 de ezek körét ugyanakkor bővíti is.305 A szervezeti elvek Alaptörvényben nem rögzített szabályait az ügyészségről és bíróságról szóló törvények tartalmazzák.306 Az Alaptörvényből „kihagyott” alapelvek jelentőssége kapcsán Tremmel – Csemegi és Király véleményével egyezően – akként foglal állást, hogy a közvetlenség vagy a funkciómegosztás elvei nem jelentéktelenebbek egyes, az Alaptörvényben egyébként rögzített elveknél.307Nem mellőzhetem a két kiváló büntető jogász, Tóth Mihály és Tremmel Flórián vélemény-különbségéből eredő konfliktus feloldását. Általánsosságban igazat kell adnunk Tóth Mihálynak, mely szerint bármilyen szabály, mely törvényi formában testet ölt, megkülönböztetés nélkül jelentősséggel bír. Konkrét esetben ugyanakkor egyet lehet érteni Tremmellel is, hiszen kifejezetten a Büntetőeljárási törvény alkalmazási körében a közvetlenség elve kiemelkedő fontossággal bír,308 jóllehet azt a megfogalmazást, mely szerint ez az elv az Alaptörvényben rögzített elvek „átlagához” képest nagyobb jelentőségű, kicsit elnagyoltnak tartom. Az alapelvek kollízióját (és a kollízió feloldása érdekében az elvek egymáshoz való viszonyának megállapítását) csak konkrét esetben, konkrét ügy kapcsán tudom elképzelni, kevésbé az elvek „átlaga” alapján.
Az Alaptörvény büntető igazságszolgáltatást érintő elveinek vizsgálata más szempontból is nélkülözhetetlen. A jogállamiság kritériumainak megfelelő igazságszolgáltatás akkor valósulhat meg, ha annak legszükségesebb elemei az Alaptörvény és a büntetőeljárási törvény együttes alkalmazása során érvényre juthatnak. Másképp megfogalmazva: a jogállami büntetőeljárás biztosítékát jelenti, amennyiben a legfontosabb elveit az Alaptörvény, de legalább a büntetőeljárási törvény tartalmazza.309
304 Lásd: Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdés, illetve Be. 7. §
305 Ilyen például a hivatalból való eljárás elve [Be. 6. § (1) bekezdés]
306 Bánáti – Belovics – Csák – Sinku – Tóth – Varga i. m. 40. o.
307 Tremmel Flórián: A büntetőeljárás alapelvei az új Alaptörvény tükrében. In: Drinóczi Tímea (szerk.): Magyarország új alkotmányossága. Pécs, PTE Állam és Jogtudományi Kar, 2011. 181. o.
http://ajk.pte.hu/files/tiny_mce/File/karikiadvanyok/magyarorszag_uj_alkotmanyossaga_kotet_11.pdf (letöltve: 2013.
december 15.)
308 A közvetlenség elve kapcsán érdemes rögzíteni, hogy azt a korábbi, 1973. évi I. törvény a jelenleginél markánsabban juttatta érvényre, hiszen a vádlott tárgyaláson történő jelenléte, a tanú személyes, szóbeli kihallgatása 2000. március 1.-ig kötelezően érvényesült. Az 1999. évi CX. törvénnyel beiktatott szabályok, melyek lehetővé tették, hogy a tanú írásban tegyen vallomást, illetve azt, hogy a tárgyalás megtartásátra az ügyész indítványára az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében kerüljön sor, a büntetőeljárás egyszerűsítését, gyorsítását célozták. Ezeket a szabályokat az 1998. évi XIX.
törvény is „átvette.” A bíró ugyanakkor – főszabály szerint – továbbra is köteles személyesen lefolytatni a bizonyítási eljárást, jóllehet a Be. 304. §-a szerinti kiküldött illetve megkeresett bíróra vonatkozó szabályok még ezt a szabályt is áttörik.
Álláspontom szerint azonban a büntetőeljárási alapelvek meghatározása során nem az általánostól eltérő, kivételesen alkalmazandó szabályokból kell kiindulnunk, hanem azokat a kritériumokat kell megfogalmaznunk, amelyeket az általános szabályok szerint lefolytatott eljárás során továbbra is zsinórmértéknek tekintünk. A közvetlenség elvének megsértését jelenti többek között, ha a bíró eredeti bizonyítékok helyett származékos bizonyítékok alapján állapítja meg a tényállást, valamint a vádlott bűnösségét. Ezért megítélésem szerint a közvetlenség elvének továbbra is helye van az alapelvek között, jóllehet semmiképp nem tekinthető „eltérést nem engedő” elvnek.
309 vö. Tremmel (2011.) im. 179. o.
Az Alaptörvény kimondja: rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni [R) cikk (3) bekezdés].
A Nemzeti hitvallás – büntetőeljárásra is vonatkoztatható – elve szerint az emberi lét alapja az emberi méltóság. A polgárnak és az államnak közös célja – többek között – a rend és az igazság kiteljesítése. Az állam feladata, hogy polgárait szolgálja, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézze.310 Ezeket az elveket felfoghatjuk az állam önmeghatározásaként, melyben kifejezésre kerül, hogy az állami hatalomgyakorlás nem lehet öncélú, hiszen a legitimáció alapját az állampolgári felhatalmazás teremti meg. Ezért az állam minden megnyilvánulásának, így az igazságszolgáltatásnak is a közösség érdekét kell szolgálnia.
Az Alaptörvény I. és II. cikkében rendelkezik az ember alapvető jogainak tiszteletben tartásáról valamint az emberi méltóság sérthetetlenségéről. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható (I. cikk (3) bekezdés). Ebből az elvből vezethető le többek között az állam jogosultsága a terhelt – büntetőjogi felelősségének megállapítása vagy annak gyanúja esetén – személyi szabadságának korlátozására illetve elvonására. A személyes szabadságtól
Az Alaptörvény I. és II. cikkében rendelkezik az ember alapvető jogainak tiszteletben tartásáról valamint az emberi méltóság sérthetetlenségéről. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható (I. cikk (3) bekezdés). Ebből az elvből vezethető le többek között az állam jogosultsága a terhelt – büntetőjogi felelősségének megállapítása vagy annak gyanúja esetén – személyi szabadságának korlátozására illetve elvonására. A személyes szabadságtól