Az izraeli társadalom az öngyilkos merényletek árnyékában (1996-1998)

A kilencvenes évek közepétıl, de fıleg Rabin megyilkolása után az izraeli társadalom kezdte elveszíteni hitét a békefolyamatban. A jobboldali tábor egyre nagyobb támogatottságra tett szert, és a lelki traumát szenvedı baloldali békepárt nem tudott ez ellen védekezni. A választásokat Rabin meggyilkolása után néhány hónapra rendezték meg, amikor még a nemzet lelkiállapota illetve a Munkapárt helyzete még nagyon ingatag volt. A baloldali pártok a jobboldali nemzeti pártok vezetıit hibáztatták a gyilkosság elıtti hangulatért, hisz az állandó ellenségeskedésnek és szításnak tragédia lett a vége³¹⁰. Simon Peresznek (Munkapárt) bizonytalan választási kampánya volt Benjamin Netanjahuhoz (Likud) képest. A mindennapos öngyilkosmerényletek a választási kampány során is zavartalanul folytatódtak, ami fıleg Peresz helyzetén rontott, de annál inkább javított Netanjahu magabiztosságán, aki mindvégig biztonságot ígért Izrael állampolgárainak.

Az izraeliek elıször 1996-ban választottak közvetlenül miniszterelnököt.

Netanjahu hatalomra jutását a rendszernek köszönheti, hisz sokan, akik nem a Likudot választották ıt jelölték miniszterelnöknek. Az amúgy is szétzilált társadalom nagy reményeket főzıtt az újonnan választott fiatal miniszterelnökhöz. A választási rendszer jó támaszt adott a kissebb pártoknak (példaként az Israel Baalijanak, illetve a Sásznak - a mizrahi származású vallásosok pártja). A választási kampány nagyon csendes volt, és minden a kulisszák mögött történt. A jobboldali pártok mind Benjamin Netanjahu mögé álltak, többek között David Levy (volt Likudos), Rafael Eitan (Comet nemzeti párt elnöke), Jichak Mordechai volt vezérkari fınök, és Ariel

309 Sok vendégmunkásból lett illegális munkás, hisz elvették útlevelüket, embertelen körülmények között éltek vagy éppen erıszakosan bántak velük, ezért elszaladtak munkáltatoiktól.

310Rabint gúnyoló SS ruhába öltöztetett bábukkal, hurrogásokkal és szidkozódásokkal meneteltek az utcán a nemzeti-cionista pártok hivıi.

Saron. A jobboldali táborral ellentétben, a baloldal letargikusan viselkedett és érdektelennek tünt. Még a Merec párt kulcsvezetıi sem voltak hajlandóak részt venni a választásokon. A választások elıtti napokban, egy televíziós vitán vett részt a két miniszterelnök jelölt. Netanjahu egyértelmően felülmúlta Pereszt, aki kimerültnek tőnt Netanjahu energikus és rámenıs modórához képest. Sokak szerint már ekkor egyértelmő volt Netanjahu és a Likud gyızelme, hisz sikeresen elcsábította azokat a bizonytalan választókat, akik kiábrándultak az oslói békefolyamatból. Benjamin Netanjahu megígérte, hogy nem fogja beszüntetni a palesztinokkal való tárgyalásokat, de ezentúl a kölcsönösség alapelve szerint fognak tárgyalni.

Érdekes módon a választások eredményei nem mutattak jelentıs külnbséget a két fél között. A két nagy párt valamint a két miniszterelnök jelölt között csak 1-1.5%-os különbség volt. Netanjahu kevesebb, mint egy hónap alatt bemutatta koalícióját, amely nagyon sok kis pártból állt, fıleg a politikai spektrum jobboldaláról (Comet, Geser, Israel Baalija). Ez a választási rendszer nagyon meggyengítette a nagy pártokat, valamint a miniszterelnököt is. Netanjahu három éves kadenciája alatt állandó zsarolásnak volt kitéve a koalíció kispártjaitól. Annak ellenére, hogy a rendszer által stabilitást szerettek volna létre hozni, a társadalom megosztottsága most már az izraeli politikában is láthatóvá vált.

Benjamin Netanjahu miniszterelnöksége alatt az izraeli-arab illetve palesztin viszonyok nagyon megromlottak. Az amerikaiak jelentıs lépésekre nem is számítottak, de a békefolyamat soron következı lépéseit nem akarták elmulasztani, például Hebron kiüritését és a Palesztin Hatósághoz való átutalását. Ez a lépés Netanjahu számára nagyon nehéz volt, hisz megválasztása elıtt az elfoglalt területek egységességét igérte, illetve arra törekedett, hogy ne kelljen egy települést sem feladnia. A kölcsönösség alapelvét tartotta fontosnak, ezért akár hányszor öngyilkosmerénylet történt, a tárgyalásokat azonnali hatállyal befagyasztotta. Annak ellenére, hogy nagyon ragaszkodott a Nagy Izrael eszméhez még saját politikai tanácsadója is bevallotta, hogy ez az ideológia nem valósítható meg. Végül kiürítették Hebront. Késıbb az izraeli televízió munkatársnıje (Ajala Haszon) felgöngyölítette ennek a politikai lépésnek a háterrét, amely a késıbbiekben Bar-On ügyként híresült el. 1996 végén, illetve 1997 elején Netanjahu komoly döntések elıtt állt, vagyis a hebroni kivonulás valamint az új államügyész megválasztása. Ebben az idıben folyt a Sász párt elnöke (Arie Deri) elleni korrupciós per, ezért Netanjahu egy olyan üzletet kötött, miszerint Bar On lesz az államügyész, aki majd felfüggeszti a pert és ezért

cserébe a Sász párt, mint jelentıs koalíciós partner, megszavazza a hebroni kivonulást³¹¹.

A palesztinokkal való viszony 1996. szeptemberében mélypontra sülyedt, ekkor határozta el, hogy megnyitja a Hesmóneus korabeli alagutat, amely az Al Aksza mecset alatt megy át. Ennek a döntésnek tragikus következményei voltak, hisz az iszlám vallás képviselıi ezt az alagutat megszentségtelenítésként értékelték. Az amúgy is elkeseredett palesztinok számára ez valóságos ürügyként szolgált, és már aznap jelentıs zavargások törtek ki Ciszjordániában és Gázában, ahol a palesztin rendırség felvette a harcot az izraeli hadsereggel. Az eseményeknek több mint 100 halottja és néhány ezer sebesültje volt. Netanjahut mindez hidegen hagyta, annak ellenére, hogy az ENSZ összes tagja (kivéve az USA-t) elítélte Izrael viselkedését.

A botrányos események sorozata valóságos válságba sodorta Izrael és az USA viszonyát is és sokak szerint ennyire rideg még soha nem volt a két ország közötti kapcsolat. Clinton elnök elútasította Netanjahu fogadását Washingtonban, sıt még Weizmant (Munkapárt képviselıje) is fagyosan fogadták annak ellenére, hogy a békefolyamat felélesztése érdekében jött segítséget kérni. A nemzetközi közösség állandóan Izraelt vádolta a békefolyamat befagyasztásáért. Jordániával illetve Egyiptommal is elhidegültek a viszonyok, annak ellenére, hogy Husszein király próbálta kibékíteni a feleket. Többször is fígyelmeztette Netanjahut (mint annak idején a Hatnapos Háborúban), hogy a Palesztin Hatóság nem képes hatékonyabban eljárni a terror ellen, ahogy azt Izrael elvárná, hisz a Fatah szervezetén belül komoly megosztottság van, és a militáns felfogású irányzatok szítják a terrort és teljesen labilissá tették Arafat hatalmát is. A palesztinok körében nıtt az elégedetlenség és félı volt, hogy kitör egy felkelés, amelynek csak egy bevezetıjét tapasztalt az izraeli hadsereg 1998. májusában, a "Nakba" (a palesztinok nemzeti tragédiájának tartják Izrael állam megalapítását) megemlékezése alkalmával. Netanjahu nem vette komolyan ezeket a fígyelmeztetéseket, sıt a tanácsadói közül is csak azokat volt hajlandó fogadni, akik olyan jelentéseket tettek az asztalára, amelyek megfeleltek saját elképzeléseinek. Megrögzıdött és elszigetelt viselkedése miatt már a saját

311 Parashat Bar On ve Shas (a Bar-On ügy és Sász), http://he.wikipedia.org, in 2007 January.

pártjában is alig talált támogatókra és helyzete egyre gyengült, úgy a Likudban, mint az izraeliek szemében³¹².

Netanjahu politikai melléfogásaihoz még személyes ügyei is hozzájárultak, amelyek leginkább feleségétıl (Sara Netanjahu) származtak, aki botrányos módon Izrael "First Ladyjeként" viselkedett. Ez viszont az izraeli mentalitás teljes ellentéte, ezért a közvélemény elıtt valamint a média szemében egy szálkának számított. Az izraeli sajtó állandóan a Netanjahu család magánéletével foglalkozott³¹³. Ehhez még hozzá kell főzni, hogy a gazdasági helyzet sem volt fényes, sıt a békefolyamat befagyasztása miatt növekedett a munkanélküliség, csökkent a termelés, és a politikai bizonytalanság miatt a külföldi befektetık is elkerülték Izraelt. Ebbıl kifolyólag, Netanjahu jelentıs megszorításokat hozott, illetve elkezdte a privatizációs folyamatot, amelynek keretén belül teljesen meggyengítette a Hisztadrutot. Ezt fıleg a szegények sínylették meg, irónikus módon, azok az emberek, akik rá szavaztak. A nemzetközi gazdasági válság is komolyan befolyásolta a helyi gazdaságot, de a high-tech szektor, fıleg az internet és a telekommunkációs cégek, rohamosan növekedett, és ezáltal sikerült megállítani az inflációt valamint helyreállítani az állami költségvetési hiányokat is. A gazdasági válság ellenére, az ENSZ szerint, Izrael a fejlett országok közé tartozott, míg az emberi tıke felhasználásának ranglistáján 173 ország közül 21.

lett.

Az izraeliek többsége nagyon megsínylette a politikai bizonytalanságot.

Netanjahu idején a hatalmi korrupció is jelentısen megnıtt, aminek késıbb saját maga is áldozata lett. Ez viszont teljesen kiábrándította az embereket és a politikai pártok képviselıi kihasználva koalíciós hatalmukat, egyre többet fenyegetıztek és zsarolták a miniszterelnököt. 1998. végére a koalíció napjai meg voltak számlálva, sıt a nemzeti jobboldali pártok már ugyan úgy támadták Netanjahut lépéseiért, mint annak idején Rabint.

312 A Wye egyezményt, 1998. október 23-án erısítették meg Washingtonban Clinton, Netanjahu és Arafat aláirásával, Husszein király jelenlétében, amelyet 10 napi diplomácia eredményeként értek el a békefolyamat újjáélesztése érdekében. A Hebroni Protokol folytatásanként a Wye egyezmény szerint 5 lépésben 13 % -ot ad át Izrael a Palesztin Hatóságnak, mig ez utóbbi mindent elkövet, hogy megállitson bármilyen terror cselekményt, amely a területeirıl indulna izraeli célpontok ellen valamint eltöröli a Palesztin charterbıl az a paragrafust, amely Izrael megsemmisitésére hivja fel a palesztinokat

.

313 Saranak rendszeres dührohamai voltak és ezt alkalmazottain élte ki, mint például a gyerekek egyik dadáján (Tanja Shaw) amibıl az izraeli média hatalma botrányt csinált. A késıbbiekben Netanjahut is elitélte a közvélemény, hogy az adófizetık pénzébıl méreg drága szivarokat vásárol magán célokra. In Yedioth Ahronot and Maariv Newspapers during 1996-1997.

7.7 Barak eseménydús évei: a libanoni kivonulás következménye és az Al Aksza