6. A Hatnapos Háborútól az I. Palesztin Intifádáig
6.1.2. A "felvilágosult katonai megszállás" jogi kérdései
A háború utáni hetekben kelet Jeruzsálem annektálásáról folytak a politikai viták. Politikusok, jogászok és tanácsadók hada próbálta eldönteni Jeruzsálem sorsát.
Sokan közülük attól tartottak, hogy ha nem döntenek idejében fennáll a veszély, hogy valaki elıveszi azt a javaslatot, hogy Jeruzsálem nemzetközi fennhatóság alá kerüljön.
Június 29-én a kormány döntött Kelet – Jeruzsálem és az óváros annektálásáról és két napra rá már megnyitották az útakat a két városrész között233. Jeruzsálem polgármestere (a magyar származású Tedy Kolek) szerint, ezentúl Izrael példát mutathat a világnak, hogy a zsidó államban vallásszabadság van és megırzik a szenthelyeket is. Szerinte ez a város kell legyen a két nép közötti békés együttélés példája. A jeruzsálemi arabok állampolgári jogokat kaptak (ellentétben a ciszjordániai és Gázai palesztinokkal) ezért az izraeliek úgy gondolták, hogy ez történelmi lehetıség a békés együttélésre. Ez a gondolat azonban csupán "fata morgana" volt, hisz mindkét részen nagy volt az ellenkezés az idealizált képek ellen. Az arabok nem akarták elfogadni az izraeli megszállást, míg az izraeliek nem akartak együtt élni az arabokkal.
Az 1948-ban megtörtént erıszakos felosztás után, az emberek most úgy érezték, hogy a történelem mégis adott számukra egy esélyt, hogy helyre hozzák azokat a hibákat, amelyeket a Függetlenségi Háború alatt elkövettek. Sokan követelték visszatérésüket az óvárosba, ahonnan napokon belül több mint 800 palesztint lakoltattak ki. Jeruzsálem benépesítése és az új negyedek felépítése hazafias cselekedetnek számított, amit a magántulajdonban lévı arabföldek kisajátításával tudtak megvalósítani. Az annektálás nagy ellenkezést váltott ki a palesztinok részérıl és nemsokára elkezdıdtek a robbantásos merényletek is, amelyek azóta a jeruzsálemi élet szerves részévé váltak. A világ egyhamar beletörödött a megszállás tényébe, csak az ENSZ tevékenykedett a helyzet megváltoztatása érdekében234.
kielégítésérıl is. A "felvilágosult megszállás" fogalma már a háború utáni napokban megjelent, ami azt jelentette, hogy az izraeli hadsereg más hadseregekkel ellentétben, humanista módszereket fog alkalmazni az elfoglalt területek kormányzásában. Ennek a felfogásnak a háttere a cionista ideológiában található, miszerint azt próbálták bebizonyítani, hogy az izraeliek becsületesek és békeszeretıek. A cionista kolonizációs folyamat kezdetétıl azt hangoztatta, hogy ık gazdagságot és fejlıdést hoznak az ország minden lakosának235.
A megszállás után kinevezték a katonai kormányzókat, akik pontos viselkedési leírást kaptak, hogy minél egyszerőbben tudják ellenırzés alatt tartani a megszállt területek lakosságát. A katonai kormány eleinte biztonsági feladatokat látott el, többek között rendfenntartást, fegyverek begyőjtését és a helyi ellenállók letartoztatását. A gazdasági ügyeket, közegészégügyet, az oktatást és más önkormányzati feladatokat is a katonai kormány látott el. Ezáltal a kormányzó teljhatalmú lett, hisz ı volt egyszemélyben a közgazdász, az oktató, a törvényhozó és a bíró is. A katonai hírszerzés érdekében a konformista helyi politikusokat és polgármestereket keresték és közremőködésüket kérték a helyi lakosság jóléte érdekében. Az izraeli politika állandóvá szerette volna tenni uralmát ezeken a területeken, ezért hatalmas pénz és emberi erıforrásokat fektetett be a katonai hatalom megszilárdítása érdekében. Már a megszállás kezdetén egy önkényes bürokratikus rendszer jött létre, amely a helyi lakosságot hátrányosan kezelte. A katonák ki is használták a hatalmat, és számtalan esetben önkényesen ítélkeztek. A pszichológiai terror, a manipuláció, valamint a kollektív büntetés, szerves része lett a katonai rendszernek. Ezeket az eszközöket fıleg az elsı Intifáda (1986-ban népi felkelés) elıtt alkalmazták, azután pedig a közvetlen katonai eszközök vették át a helyüket..
A katonai kormányzónak számos gazdasági feladata is volt, többek között az adóbeszedés, valamint a közmunkák meghirdetése, amellyel csökkenthették a munkanélküliséget. A kereskedelem terén, Dajan meghirdette a határok nélküli politikát, miszerint a palesztinok továbbra is eladhatták termékeiket a szomszédos jordán piacon, illetve Izraelben. A nyitott határokon az emberek szabadon kelhettek át és így azt az illuziót keltették, hogy a béke lehetséges, ezért nem kell a politikai
235 Az "elfoglalt" területeknek negatíiv értelme van, mig a felszabadított szónak pozitív. A hadsereg jogtanácsosa – Meir Samgar, a késıbbiekben a Legfelsıbb Bíróság elnöke – azt ajánlotta, hogy jogilag ezek "tartott" területeknek számitanak. Az izraeli jogrendszer keretén belül engedélyezték a palesztinok számára a fellebezési jogot, miszerint bármilyen ügyben fellebezhettek a Legfelsıbb Bíróságnál. In Tom Segev, “1967 – Ve haarec sinta et paneja” (1967 - …és az ország arca megváltozott), Hocaat Keter, Jerusalem, 2005, pp. 569
megoldást sürgetni. Az arany középút eszméjét alkalmazták, fıleg a nemzetközi jelenlét miatt, hisz meg kellett gyızni a világot arról, hogy az izraeli megszállás valóban felvilágosult és mindent elkövet a helyi lakosság jóléte érdekében. A mézesmadzag és a furkós bot politikát még Ben Gurion tervelte ki, amelynek az volt az alapja, hogy az arab lakosságot megjutalmazzák a közremőködésért, de ha fellázzadnak akkor kollektív büntetésben részesülnek. Dajan teljes mértékben támogatta ezt a felfogást, de ellentétben az amerikaiakkal és a britekkel, akik megpróbálták ráerıszakolni a nyugati kultúrát a helyi lakosságra, neki esze ágában sem volt kolonizálni a palesztinokat. Az oktatás viszont nagyon fontos volt a politikai vezetés számára. Számtalan tankönyvet tiltottak be, amelyben Izrael ellenes propagandát találtak236.
A helyi lakosság mindennapi élete feletti uralomhoz tartozott a magántulajdonban lévı földek állami kisajátítása is. Ezeket a földeket spekulatív módon adtak el izraeli állampolgároknak. A törvénysértéseket patriotizmussal igazolták, fıleg a szélsı jobboldali telepesek esetében. A területek jogi sztátusza körüli viták nemcsak ideológiai hátterüek voltak, fıleg jogi nehézségek miatt keletkeztek, ugyanis egy sajátos jogrendszer alakult ki, ami egyszerre épült a katonai fennhatóság törvényeire (amely fígyelembe vette a nemzetközi jogot is, például Hágai Egyezményt), a megszállás elıtti (jordániai-egyiptomi) illetve az izraeli törvénykezésre. Ez a jogrendszer átláthatatlanul bonyolult volt így létrejött egy kettıs szabályozás, miszerint a megszállt területeken élı zsidókra az izraeli jogrendszer vonatkozott, míg a palesztinokra a fent említett hármas jogrendszer237.
A háború után a telepítési folyamatnak spontán jellege volt. A kibuc tagok a Jordán völgyében és a Golán-fennsíkon hozták létre az elsı településeket. A kibuci Nahal csoportok azért telepedtek le, hogy elıkészítsék a terepet az állandó településeknek. A különbözı telepítési és katonai szervezetek támogatásával, olyan helyekre telepedtek le, ahol kevés arab élt. Eleinte a kormány nem támogatta ezeket a településeket, de 1969. januárjában megszavazták az Alon Tervet, amely lendületet adott a folyamatnak. Dajan is biztosította támogatását a Gázai övezet betelepítésérıl és Alonnal együtt a kolonizációt a nemzeti identitás szerves részének tekintette. A folyamat a Mapai párt egyik fı hajtóereje volt, sıt az állam határait a zsidó
236 Tom Segev, “1967 – Ve haarec sinta et paneja” (1967 - …és az ország arca megváltozott), Hocaat Keter, Jerusalem, 2005, pp. 495-504.
237 Dan Horwitz and Moshe Lisak, Mecukot Beutopia: Hevra beomes jeter (Nyomor az utópiában:
Túlterhelt társadalom), Am Oved, Tel Aviv, 1990, pp.84-85.
települések határozták meg. A települések nemzetközileg illegálisnak számítottak, ezért eleinte katonai bázisoknak álcázták ıket. A ciszjordániai településeket illetıen az Alon Terv kihangsúlyozta, hogy az arab lakta hegyeken nem szabad létrehozni zsidó településeket. Hajlandó volt feladni a területeket esetleges békeszerzıdések aláirása esetén, de még akkor is fígyelembe kellett venni a biztonsági irányelveket.
A késıbbiekben a Jom kippuri háború viszont komoly kérdéseket vetett fel a katonai megszállás céljait illetıen, vagyis azt, hogy mennyire jelentenek biztonságot az elfoglalt területek238. A kormány is a telepítési politikát támogatta a diplomáciai megoldások helyett. A jordánokkal való béketárgyalás lehetısége felfüggesztette Ciszjordánia benépesítését, hogy egy békeszerzıdés esetén visszaadhassák a lakatlan területeket. Az egyiptomi határhelyzet megoldására 1970-ben adódott lehetıség a Jöring terv által (az ENSZ égisze alatt), amelyet az izraeli kormány nem használt ki.
A kormány telepítési politikáját az ország biztonságának és integritásának megvédésével igazolta.