Az intézményekbe vetett bizalom és az intézményes diszkrimináció

Az elmúlt években a kutatók és a politikusok figyelme, amellyel a közvéleménynek a bűnözésselés az igazságszolgáltatással kapcsolatos reakcióit értékelték általánosabb megközelítésűvé vált – mondja Julian Roberts a kanadai trendeket elemezve.¹⁵³ A bűnözési félelem és a polgároknak az igazságszolgáltatásba vetett bizalma olyan problémák, amelyek jól jelzik az általánosabb megközelítés lehetőségét. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a kanadai polgárok közül többen vannak, akik bíznak az igazságszolgáltatásban, mint akik nem. Igaz ugyan, hogy a bízók aránya sem éri el a megkérdezettek között az 50%-ot. Egy nemrégiben lefolytatott vizsgálat eredményei szerint a kanadaiak 46%-a bízik és 32%-a nem bízik az igazságszolgáltatásban. A kanadaiak a rendőrségben bíznak a leginkább, kevésbé a bíróságban és a pártfogó felügyeletben. Ha szakmák szerint vizsgáljuk a bizalom erősségét, akkor a büntető igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberek viszonylag magas bizalomindex-szel rendelkeznek, de közülük is kiemelkedően pozitív visszajelzéseket a rendőrök kaptak.¹⁵⁴

A társadalmi igazságosság és a méltányos és korrekt eljárás az igazságszolgáltatás rendszerében egyaránt feltételei egy jól szabályozott társadalom működésének. Az intézményekkel kapcsolatos bizalom vizsgálata lehetőséget adott a processzuális vagy eljárási igazságossággal (procedural justice) foglalkozó elméletek megfogalmazódásáig. Az eljárási igazságosság alapgondolata szerint, ha igazságos az eljárási rendszer, igazságos lesz a végeredmény is. Másképpen fogalmazva a végeredmény pusztán azáltal biztosan igazságos lesz, hogy helyes (igazságos) eljárás útján jutottunk el ahhoz.

Az eljárási igazságosság követelményét megfogalmazó elméletek a normakövetés elméleteinek általánosabb keretében helyezhetők el, és voltaképpen a társadalmi rend alapjairól szóló durkheimi és weberi megállapításokig vezethetők vissza.¹⁵⁵ Nem véletlen tehát, hogy a kriminológia területén is megjelentek. Lawrence Sherman, azt a kutatási eredményt értelmezve, hogy az amerikai polgárok általános bizalomvesztése ellenére miért magas a bizalmuk a rendőrségben, úgy gondolja, hogy a

152 ―Bizalomhiány, normazavarok, igazságtalanságérzet és paternalizmus a magyar társadalom értékszerkezetében‖ Tóth István György előadása a Szabad Európa Társaság 2010. február 2-i rendezvényén, Merlin Színház, URL: http://www.szet.eu/?p=2596

153 Roberts, Julian V. (2005) Public Confidence in Criminal Justice: A Review of Recent Trends 2004-05.Report for Public Safety and Emergency Preparedness Canada. Ottawa: Public Safety Canada, URL:

http://www.publicsafety.gc.ca/res/cor/rep/_fl/2004-05-pub-conf-eng.pdf (2009. majus 1.)

154 Roberts, J. V. (2005) Public Confidence in Criminal Justice: A Review of Recent Trends 2004-05.Report for Public Safety and Emergency Preparedness Canada. Ottawa: Public Safety Canada, URL:

http://www.publicsafety.gc.ca/res/cor/rep/_fl/2004-05-pub-conf-eng.pdf (2009. majus 1.)

155 Hough, M. – Ruuskanen, E. – Jokinen, A. (2011): Trust in justice and the procedural justice perspective:

Editors‘ introduction, European Journal of Criminology, Vol.8. Number 4, July 2011, p. 249-253.

53

bizalomvesztés a hierarchikus kapcsolatokba vetett bizalom általános csökkenésére vezethető vissza. Nem véletlen tehát, hogy az igazságszolgáltatási szervezetekkel kapcsolatosan csökken a bizalom, hiszen az itt érvényesülő egyenlőtlenség szimbólumát jelentik azok az eljárási formák, amelyek megkövetelik, hogy az ügyfeleknek felálljanak, amikor a bíró belép a terembe, vagy a polgártól elvárják, hogy azoknak a rendőri utasításoknak is eleget tegyen, amelyet az eljáró rendőr udvariatlanul követel meg. Ezek a szabályok azt üzenik – mondja Sherman –, hogy a tisztviselő fontosabb, mint az állampolgár, és ez inkább a joggal szembeni bizalmatlanságot erősíti.

Megfogalmazza az eljárási igazságosság szükségességét, mely szerint az eljárás alá vont polgárokkal szembeni egyenlő bánásmód fokozza a bizalmat az eljáró hatóságok iránt, mivel az emberek tehát az egyenlőségre épülő kapcsolatok kiépítését igénylik az élet minden területén.

Sherman állításait tovább gondolva, vegyük sorra, hogy mit állít, és milyen szempontokat hagy figyelmen kívül – az első pillanatban igen kézenfekvőnek tűnő – eljárási igazságosság követelménye.

Sherman azt mondja, hogy az állampolgárok nem fogadják el a hierarchiát a közéletben, hiszen erre utal az, hogy minden állami intézmény hitelessége csökken. Ezzel szemben az amerikai polgárok hisznek a rendőrségben, annak ellenére, hogy az szintén a közhatalmi rendszer intézménye. Sherman a jelenség magyarázatát az egalitariánus kultúrában és a konszenzusos eljárási egyenlőség érvényesülésében találja meg, amelyet arra vezet vissza, hogy a rendőrség viszonya az állampolgárokhoz megváltozott: odafigyel a helyi problémákra, szolgáltató szerepet játszik, tevékenységét a konszenzusos modellben értelmezi. Mindez nagyon meggyőzően hangzik. Az érvelés azonban figyelmen kívül hagyja azt, hogy az állami hatalom és az állampolgár viszonya nem értelmezhető egyszerűen az egyenrangúság szempontjából. Különösen azért nem, mert az emberek az egymáshoz való és egymásközti viszonyaikban távolról sem tartják magukat egyenrangúnak, hiszen a vagyoni egyenlőtlenség létét nem kérdőjelezik meg. Az emberek többsége nem csupán a vagyoni egyenlőtlenséget fogadja el, de az egyéb különbözőségeket is. Például a másság tiszteletét a szexuális irányultságban, vagy az atipikus családi együttélési formákban. A vagyoni különbség az, amely valódi különbséget tesz az emberek között, nem csupán a jövedelmi viszonyokat tekintve, de az ahhoz kapcsolódó esélyeket, érdekérvényesítési lehetőségeket is figyelembe véve. Azaz a vagyoni egyenlőtlenségek elfogadása már nem illeszthető bele abba a konszenzusos egyenlőségi modellbe, amelyről Sherman beszél. A büntető igazságszolgáltatásban érvényesülő szimbolikus jelek nem a bírói talárt, vagy rendőri egyenruhát viselő személynek, mint embernek szólnak, hanem annak a tartalomnak, amit a szerep megjelenít. Ilyen a varázsló is, akit nem személyében tisztel a természeti ember, hanem azt a funkciót respektálja, amely képes összekötő kapcsot teremteni az istenekhez, a földöntúli hatalmakhoz. A különleges elbánás ennek a szerepnek, illetve a szerepet megtestesítő személynek szól. Ebből következően, ha az emberek nem akarnak felállni, amikor a bíró belép a terembe, vagy nem akarják követni a rendőr utasításait, akkor ez nem azt jelenti, hogy egyenrangúnak tartják vele magukat, hanem azt, hogy nem tisztelik azt a szerepet, amit megtestesít, és nem követik

54

azt a szabályt, amit a szerep megjelenít. Az eljárási igazságosság teóriája, tehát egy fontos kezdeti lépésről nem vesz tudomást, nevezetesen arról, hogy csak azokkal kapcsolatosan merül fel a méltányos és egyenlő bánásmód szükségessége, akiket már kiválasztottak. Az eljárási igazságosság teóriája ismét visszatér tehát a törvény előtti egyenlőség fogalmához, amelyet kétségtelenül „felvirágoz‖ néhány új elemmel, de megválaszolatlanul hagyja azt az igen fontos kérdést, hogy ez összefügg-e az esélyegyenlőséggel. A Sherman által hivatkozott konszenzusos egyenlőségi modell működése valóban fontos lehet a büntető igazságszolgáltatásban, és valóban jelentős hozadéka lehet a bűncselekmények kezelésében, elsősorban a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök elterjesztésének segítésében. Mintha a ‟konszenzusos egyenlőségi modell‟ mellett létezne egy ‟konszenzusos egyenlőtlenségi modell‟ is, amelynek értelmezéséhez ki kell lépni az igazságszolgáltatás rendszeréből, a társadalmi egyenlőtlenségi rendszerek vizsgálatához. Az elemzés vizsgált témánkhoz illeszkedik és a dolgozat későbbi fejezeteiben foglalkozom ezzel a kérdéssel.

Egy – nem is hazai – példát hozok a rendszerszerű diszkrimináció működésére. Új-Zélandon a bíróság elé kerülő fiatalkorú bűnelkövetők 50%-a maori, azaz kisebbségi származású. De vannak olyan bírósági körzetek, ahol 80-90%-ot is mérnek. A megoszlás különösen érdekes, mivel a maori fiatalok kb. a negyedét teszik ki a 17 évnél fiatalabb korú teljes népességnek.¹⁵⁶ Ez a szituáció erősen aggasztja a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában dolgozó szakembereket. További probléma, hogy mit tapasztalnak a fiatalkorú maori bűnelkövetők a büntető igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatba kerülve. A Szociális Minisztérium által publikált kutatási anyag feltárta, hogy a maori fiatalkorúakat minden más etnikai csoport tagjainál nagyobb gyakorisággal illetik súlyos jogkövetkezményekkel, mint például felügyeleti szankcióval akár a közösségben, akár fiatalkorúak kijelölt intézetében végrehajtott formájában. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ennek a magyarázata a „növekvő éberség‖, amelyet a közvélemény és a rendőrség a maori fiatalokkal szemben tanúsít. A kutatók felteszik a kérdést, hogy vajon ez a helyzet azt mutatja-e, hogy az új-zélandi jogrendszer rendszerszerűen diszkriminálja a maori származású fiatalokat.

Természetesen Új-Zélandon is folyik az obligát vita, hogy a maori fiatalkorúak felülreprezentáltsága a bennszülöttek magasabb bűnelkövetési gyakoriságának, vagy az igazságszolgáltatás rendszerszerű elfogultságának eredménye-e. Cunneen szerint sokrétű és sok szempontú értelmezés szükséges a bennszülöttek felülreprezentáltságának értelmezéséhez, amely továbbmegy az egyszerű oksági magyarázatokon, mint a szegénység, a rasszizmus, és e mellett olyan összekapcsolódó összefüggéseket is számításba vesz, mint a kolonializáció történeti és strukturális feltételei, a társadalmi és gazdasági marginalizáció és az intézményes rasszizmus, és ugyanakkor értékelni tudja

156 A J Becroft - Te Kaiwhakawa Matua o Te Kooti Taiohi: Māori Youth Offending. Presentation 8 - 10 November 2005, Nelson, New Zealand

55

azokat a speciális gyakorlati megoldásokat is, amelyeket a büntető igazságszolgáltatás alkalmaz.¹⁵⁷ A Maori Etnikai Minisztérium jelentése ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy a rizikó-tényezőkkel kapcsolatos nemzetközi kutatások eredményei értelmezhetők-e, illetve használhatók-e analógiaként az új-zélandi maorik esetére, mert mint mondja „habár jelentős számú nemzetközi kutatást folytattak le azokkal a tényezőkkel kapcsolatosan, amelyek a fiatalkori bűnözéssel kapcsolatosak, nagyon kisszámú kutatást végeztek Új Zélandon a fiatalkorú maorik körében, tehát nem tudhatjuk, hogy a különbségek a maori és non-maori fiatalok esetében hogyan értelmezhetők…‖¹⁵⁸

Visszatérve az igazságszolgáltatással kapcsolatos bizalomhoz, a büntető igazságszolgáltatás különböző funkcióival kapcsolatos bizalmat és megelégedettséget mérő vizsgálatok azt is jelzik, hogy mely tényezők erősítése lenne szükséges ahhoz, hogy az emberek jobban bízzanak a büntető igazságszolgáltatás intézményrendszerében.¹⁵⁹ Az Egyesült Királyságban lefolytatott közvélemény-kutatás eredményei szerint az állampolgárok a büntető igazságszolgáltatás következő funkcióit tartották alapvetőnek. (1) Segítse egy olyan társadalom működését, amelyben az emberek biztonságban érzik magukat. (2) Csökkentse a bűnözést. (3) Akadályozza meg, hogy az elkövetők folytassák a bűnelkövetést, (4) Kezelje hatékonyan az utcai bűnözést, és a rablást, illetve (5) a bűnelkövetőket haladéktalanul állítsa a büntető igazságszolgáltatás színe elé.¹⁶⁰

A helyreállító igazságszolgáltatással kapcsolatos tapasztalatok azt jelzik, hogy a jóvátételi eszközök nem csak a bűnözési jelenséget tudják hatékonyabban kezelni, de általuk megcélozhatók azok a feltételek is, amelyek a bűnözést, a bűnözési félelmet és a szabálysértéseket kiváltják. Ez azonban csak olyan értékek alapján és folyamat keretében működhet, amelyben a problémamegoldás együttműködésen, hatalommegosztáson, ártalomcsökkentésen és bűnmegelőzésen keresztül valósul meg, és a laikus polgár bevonásával, akit eddig jobbára távolmaradásra ösztönzött az állam. A professzionális rendőrség – ha már megtette az első lépéseket arra, hogy közösségi módon kezelje a bűnözés problémáját – sokat tud tenni a helyreállító igazságszolgáltatás eszméjének és eszközeinek terjesztéséért. A rendőrség és az ügyészség a büntető igazságszolgáltatás kapujában állva, élhetnek ezzel a lehetőséggel, hogy hidat építsenek az elsősorban a formális kontrollra alapozó rendszer és egy olyan rendszer között, amelyben egészségesebben egyensúlyozódnak ki a formális és az informális társadalmi (és bűnözés-) kontroll eszközei.

157 Cunneen, C.: Racism, Discrimination and Over-representation of Indigenous People in the Criminal Justice System: Some Conceptual and Explanatory Issues. In: Current Issues in Criminal Justice, March 2006, Volume 17, No 3.

158 Te Puni Kōkiri. 2000. Whanake Rangatahi: Programmes and Services to Address Māori Youth Offending.

Wellington: Ministry of Māori Development, p. 30.

159 Például Eurobarometer. Spring, 2004. Public Opinion in the European Union. Standard Eurobarometer, European Commission.

160 Page, B. - Wake, R. – Ames, A. (2004): Public confidence in the criminal justice system. Findings 221. Home Office, London

56

Néhány évvel ezelőtt a HEUNI vezetésével érdekes összehasonlító vizsgálat indult az igazságszolgáltatással kapcsolatos bizalom témakörében Európában. A kutatók célja egy olyan mérőeszközkészlet kidolgozása, amellyel az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, az intézmények legitimációját, a bűnözés félelem mértékét, stb. tudják mérni. A kutatás hipotézise szerint ugyanis szoros kapcsolat van az igazság érvényesülésével kapcsolatos közvélekedés, a bűnözési félelem és az igazságszolgáltatás minőségi paraméterei között.¹⁶¹ Az EUROJUSTIS¹⁶²projekt arra vállalkozott, hogy új, bizonyítékalapú mérőeszközrendszert dolgoz ki az igazságszolgáltatási intézményekkel kapcsolatos közbizalom, és a bűnözési félelem mérésére. A kutatási projekt felvállalta annak a hipotézisnek a tesztelését is, hogy az igazságszolgáltatási intézményeivel kapcsolatos bizalom valóban erősíti-e a jogkövetést. Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, hogy két külön problémacsoportot jelent és ezért külön is szükséges vizsgálni a szervezetek iránt megnyilvánuló általános bizalom és az egyéni tapasztalatokra alapozott bizalom között.

Az EUROJUSTIS projekt eddigi eredményei alkalmasak arra, hogy még tágabb összefüggésbe helyezzék az igazságszolgáltatásba vetett bizalom problémáját. A „jó társadalom” kérdései ugyanis eddig politikai kérdésként fogalmazódtak meg – és politikai megítélés alá is estek. A lefolytatott kutatás eredményei azt igazolják, hogy a politikai bizalom a jóllét kérdéskörével van szoros összefüggésben, és ahogy Mike Hough fogalmaz: „a jövedelmi egyenlőtlenség a bűnözés barátja, és a társadalmi bizalom ellensége”.¹⁶³ Ebből az is következik, hogy az intézményekbe vetett bizalom csak akkor képes a kriminálpolitika jogállami modelljét működtetni, ha a jogok tisztelete, a hatékonyságra törekvés közös elfogadása, és a közösen vallott értékek legitimálják az intézmények működését. Nem tud működni azonban a bűnözéskontroll jogállami modellje akkor, ha a bűnözés olyan szintet és formát ölt, hogy nem kulturálisan, hanem gazdaságilag meghatározott és ösztönzött a bűnelkövető magatartás. Az igazságszolgáltatásba vetett bizalom tehát korrelál a társadalmi igazságosság megítélésével, erősíti a jogállam működését és csökkentheti a punitivitás felé hajló közvélekedést. Úgy vélem, éppen ebből a szempontból van jelentősége a TÁRKI által a Nemzetközi Összehasonlító Értékvizsgálat (World Value Survey, WVS) keretében lefolytatott felmérés adatainak, melyek szerint a mért jövedelem-egyenlőtlenség sem nem túl nagy, sem nem túl kicsi Magyarországon, ennek ellenére a megkérdezettek úgy gondolják, hogy „ma Magyarországon túlságosan is nagyok az emberek közötti jövedelemkülönbségek‖.¹⁶⁴

161 Hough, M. – Sato, M. (eds.) (2011): Trust in justice: why it is important for criminal policy, and how it can be measured. Final report of the Euro-Justis project. Institute for Criminal Policy Research Birkbeck, University of London, June 2011

162 URL: http://www.eurojustis.eu/

163 Hough, M. – Sato, M. (eds.)(2011) : Trust in justice… id mű

164 Úgy vélem, éppen ebből a szempontból van jelentősége a TÁRKI által a Nemzetközi Összehasonlító Értékvizsgálat (World Value Survey, WVS) keretében lefolytatott felmérés adatainak, melyek szerint a mért jövedelem egyenlőtlenség sem nem túl nagy, sem nem túl kicsi Magyarországon, ennek ellenére a megkérdezettek úgy gondolják, hogy „ma Magyarországon túlságosan is nagyok az emberek közötti jövedelemkülönbségek‖.

57

A kriminálpolitika alakításánál tehát az intézményekbe vetett bizalom kérdéseivel is számolni kell.

Sajnálatos tehát, hogy napjaink kriminálpolitikájának alakítói és a laikus közvélemény is a bűnözéskontroll leegyszerűsített modelljében gondolkodnak. Abban, amely úgy véli, hogy az emberek ésszerű gazdasági számítást végeznek, hogy elkövessék-e a jogsértő cselekményt vagy sem.

Abban, amelyben az elrettentés a büntető igazságszolgáltatás fő fegyvere. Abban, amely úgy gondolja, hogy az elkövetők száma – és közvetve a bűnözési ráta – elsősorban a büntetéssel fenyegetéshez igazodik, amely veszélyt biztosan bekövetkezően kell megígérni, és annál hatékonyabb, minél súlyosabb a fenyegetés. Abban a leegyszerűsített modellben gondolkodnak, amelyben a büntetéskiszabás és a szankció-végrehajtás szigorítása logikus válasznak tűnik a bűnözésre, és amelyben a bűnelkövetők jogai a büntető igazságszolgáltatás hatékony működését akadályozó feltételekként fogalmazódnak meg.¹⁶⁵ Fel kellene már hagyni a bűnözés és a büntetés populista narratívájával. Különösen arra tekintettel, hogy jelentős számú vizsgálat igazolta már, hogy a közvélemény távolról sem annyira punitív, mint amennyire ezt a politikusok vélik.¹⁶⁶

Mike Hough szerint egyes európai országok által követett szigorú kriminálpolitika és az erősödő politikai türelmetlenség gyöngíti az emberi jogok tiszteletét. Mint mondja, a nehézség abból ered, hogy a politikusok hajlamosak bedőlni annak a hibás feltételezésnek, hogy a visszaeső bűnelkövetők csupán gazdasági okokra tekintettel döntenek. A normasértés leegyszerűsített gazdasági magyarázatával szemben, kutatások sora igazolja, hogy a kontroll fokozásával ösztökélt normakövetés költséges és kevéssé hatékony módja a jogkövetés erősítésének.¹⁶⁷ Tom Tyler a rendőrséggel kapcsolatos bizalom USA-beli és európai összehasonlításából azt a következtetést vonja le, hogy a rendőrség legitimációja olyan eljárások és gyakorlatok kialakítására építhető, amelyeket az emberek méltányosnak és jogaikat tiszteletben tartónak gondolnak. Jelentős, és a kutatások szerint állandó és jellemző különbség van abban, hogy a kisebbségek és a többségi társadalom tagjai bíznak-e a rendőrségben. Az USA-ban, ugyanis az afroamerikai polgárok mindössze 20%-a van bizalommal a rendőrség iránt. Tyler – kutatások sorára hivatkozva – bizonyítja, hogy az intézmények erős legitimitása van szoros kapcsolatban a bűnelkövető magatartással, és nem annak a veszélye, hogy a személy elkapják és megbüntetik.¹⁶⁸

165 Mike Hough - Mai Sato (eds) (2011): Trust in justice… id mű

166 Például: Hough, M. – Roberts, J.: Attitudes to punishment: findings from the British Crime Survey. Home Office Research Study 179, Research and Statistics Directorate Report, Home Office, Research and Statistics Directorate, London , 1998, pp. 69.

167 Hough, M. – Ruuskanen, E. – Jokinen, A. (2011): Trust in justice and the procedural justice perspective:

Editors‘ introduction, European Journal of Criminology, Vol.8. Number 4, July 2011, p. 249-253.

168 Tyler, T.R. (2011): Trust and legitimacy: Politicing int he USA and Europe, European Journal of Criminology, Vol.8. Number 4, July 2011, p. 254-266.

58

Lappi-Seppälä a nyugat-európai országok adataival igazolta a börtönnépességi ráta alakulása és a saját ország jogrendszerébe vetett bizalom közötti összefüggést.¹⁶⁹ Azokban az országokban, amelyek a normakövetést nem a félelemre és az elrettentésre, hanem a bizalom és a legitimáció fenntartására alapozzák, enyhébb súlyú jogkövetkezmények alkalmazásával is el tudják ezt érni.

Ha Lappi-Seppälä adatait a kelet-európai országok hasonló adataival egészítjük ki,¹⁷⁰ akkor még inkább nyilvánvaló, hogy a szabadságvesztés alkalmazása nem a legsikeresebb út a jogrendszerbe vetett bizalom és a legitimáció erősítésére. Ugyanis éppen azokban az országokban magas a börtönnépességi ráta, amelyekben az emberek a legkevésbé bíznak saját országuk jogrendszerében.

A fenti kutatási eredményeket célszerű szem előtt tartani. Az elemzések ugyanis azt mutatják, hogy sokkal könnyebb a kriminálpolitikai irányvonalat a nagyobb punitivitás és szigor zsákutcájába bekormányozni, mint onnan kihátrálni, és a hibás kriminálpolitikai irányvonal következményeit igazságos és humánus jogszabályokkal kijavítani. Ez még akkor is igaz marad, amikor a jog igazságtalan, vagy szándékolatlan következményeit szeretnénk helyrebillenteni. A tanács a kriminálpolitika alakítójának tehát morális pánik idejére sem lehet más, mint a „Maradjunk józanok!‖

felszólítása.