II. rész: Igazságszolgáltatás: Büntetés és/vagy Helyreállítás?
4. A kriminálpolitika és a helyreállító igazságszolgáltatás: belül vagyunk a rendszeren vagy
4.1. A formális/informális igazságszolgáltatási komplexum
Garland és Sparks szerint új jelenség az informális és a formális igazságszolgáltatás területének egybemosódása. Ezt illették az „informális/formális igazságszolgáltatási komplexum‖ elnevezéssel, amelyet olyan kulturális képződményként határoztak meg, amelyben a büntető és a helyreállító igazságszolgáltatás viszonylagos harmóniában működik, annak ellenére, hogy közöttük nyilvánvalóan kibékíthetetlen ellentétek vannak.476 A bírósági szakaszt megelőzően minden európai országban az sztrikt legalitás elvétől történő elmozdulás tapasztalható és az ügyek bizonyos körében lehetőség van a megszüntetésre, vagy az egyéb formájú befejezésre a rendőrségi vagy az ügyészségi szakaszban. Ez a lehetőség – az országok eltérő rendszereinek ellenére – hasonló eredményekhez vezet: jelentősen csökken azoknak az ügyeknek a száma, amelyek a bíróságra kerülnek. A széles variációs lehetőségek ellenére konvergencia tapasztalható Európában. Egyoldalról azok az országok, amelyek hagyományosan a sztrikt legalitás elvét érvényesítették, egyre inkább eltérnek ettől és növelik büntető igazságszolgáltatási rendszerük flexibilitását, más oldalról pedig azokban az országokban, amelyekben az ügyészségi szervezetnek nem volt jelentős szerepe korábban, szisztematikusan növelik az ügyészség szerepét és hatáskörét a büntető igazságszolgáltatás rendszerében.477
A formális és informális igazságszolgáltatás „egymásba csúszása‖ nem csak a helyreállító igazságszolgáltatással kapcsolatosan jelenik meg, de az ún. „biztonsági igazságszolgáltatás‖ (actuarial justice478), vagy az ún. „közösségi igazságszolgáltatás‖ (community justice) esetében is. Minden olyan esetben tehát, amikor kriminálpolitikai szándékok, gazdasági megfontolások, a veszély megelőzése, a józanész, a büntetés célja, hatékonysági szempontok, stb. a formális kötöttségek oldása mellett érvelnek, és döntenek. A formális kötöttségek oldása legtöbbször azzal a következménnyel jár, hogy „rendszeridegen”, azaz a büntető anyagi vagy eljárási garanciákat rontó megoldások kerülnek be a jogrendszerbe. Ez legtöbbször azt jelenti, hogy egy másik jogág – esetünkben legtöbbször a civiljog – megoldásaival azonos, vagy arra hajazó eszközrendszert honosít a jogalkotó.
Vizsgált területünkön, a helyreállító igazságszolgáltatás esetében igen jellemző, hogy a konszenzuális megoldásokra törekvés a civiljog eszközrendszerét is „beemeli‖ a büntetőjogi megoldások közé.
A biztonsági igazságszolgáltatás megfogalmazódásánál a büntetés olyan árnak tekintendő, amelyet a költség/haszon elemzés során az elkövetőnek bele kell kalkulálnia a bűnelkövetésbe. A rizikókezelés logikáját leginkább két új szankció, illetve jogkövetkezmény fejezi ki: az elektronikus felügyelet és a kémiai kasztráció. Ez két olyan reakció, amely a veszélymegelőzés logikájára épül, nem jár fizikai szenvedéssel, a totális intézményen kívül is alkalmazható (mi több ez az elsődleges indoka a
476 Garland, D. – Sparks, R. (2000): Criminology, Social Theory, and the Challenge of Our Times. In: D.
Garland and R. Sparks (eds.) Criminology and Social Theory. Oxford: Clarendon
477 Jehle, J.M. (2000): Prosecution in Europe: Varying Structures, Convergent trends European Journal on Criminal Policy and Research 8: 27–41. Kluwer Academic Publishers.
478 Az „actuarial justice‖ legpontosabb fordítása a biztosításmatematikai igazságosság lenne.
164
létrejöttének), és a szabályok teljesítésének ellenőrzése nem személyes érintkezésen, hanem technikai kapcsolaton vagy kémiai hatás elérésével történik. Úgy tűnik, hogy a jogalkotó egyre inkább
„bírótlanítja‖ a bírósági rendszert. Franciaországban Rachida Dati miniszterasszony erre a fejleményre, mint egy olyan változásra utalt, amely a „tárgyalás-mentes igazságszolgáltatás‖ felé történő elmozdulást jelenti.479 S ebben a helyzetben is feltűnnek a civiljogi megoldások, s egyre jellemzőbb a büntető anyagi és eljárásjogi következmények „civiljogi álruhában‖ történő megjelenése.
A hazai helyzetben is megtaláljuk ezt a fejlődési irányt, de olyan szándékok is azonosíthatók, amelyek ezzel szemben haladnak, és éppen ―visszakényszerítik‖ a hagyományos büntető igazságszolgáltatásba azokat azoknak a jelenségeknek a kezelését, amelyeket a nyugat-európai igazságszolgáltatási rendszerek már, vagy éppen ―kiengednek‖ onnan. Ide tartozónak gondolom a hazai szabálysértési elzárás hatókörének cselekményi és elkövetői körének kiterjesztését (például a fiatalkorúaknál); a bírósági titkárok törvényi felhatalmazását az ítélkezésre, és ebbe a körbe sorolható – ugyan más szempontú érveléssel – az AB döntése is az ügyész tárgyalási jelenlétéről. Mindebben értékelésem szerint a vádhoz kötöttség elvének tartalmi kiüresedése (is) azonosítható. Abban a helyzetben, amikor a jogalkotó folyamatosan újabb és újabb „bírói‖ feladatokkal bízza meg az ügyészt, könnyen kezdődhet „erőpróba‖ a két büntető igazságszolgáltatási szereplő között.
Mint utaltam rá az egyes igazságszolgáltatási rendszerek egymás mellett élésénél az igazságszolgáltatási rendszerek különböző fejlődési szakaszait, vagy fejlődési leágazásait is tekintetbe kell vennünk. Bošnjak három alapvető modellt különböztetett meg a helyreállító igazságszolgáltatás és a hagyományos büntető igazságszolgáltatás kapcsolatában: (a) mindkettő külön rendszerként működik, (b) a helyreállító igazságszolgáltatás, mint egy új és etikai dimenzió vagy elvrendszer a helyeződik el a hagyományos igazságszolgáltatáson belül, és (c) a helyreállító igazságszolgáltatás a hagyományos igazságszolgáltatás (teljes vagy részleges) helyettesítőjeként működik.480 Condliffe és Douglas kicsit másként közelítik a kérdést, de a folyamatban ők is a fokozatosságot hangsúlyozzák.481 Mint írják, a helyreállító igazságszolgáltatás egymással átfedésben lévő folyamatok révén helyeződik el a hagyományos igazságszolgáltatás területén:
(a) a hagyományos kezelési programokat fokozatosan kiszorítják a helyreállító igazságszolgáltatási programok,
(b) kísérlet annak lehetővé tételére, hogy a hagyományos és a resztoratív programok egyidőben és egymástól függetlenül létezzenek, és
479 Citoyens et Justice XII National Conference „Restorative Justice: From ideal to reality?‖ Proceedings of the Final Conference, Paris, 2nd et 3rd December 2010, p.84.
480 Bosnjak, M. (2007): Some thoughts on the relationship between restorative justice and the criminal law In Robert Mackay, Marko Bosnjak, Johann Deklerck, Christa Pelikan, Bas van Stokkom, and Martin Wright, ed., Images of Restorative Justice Theory. Frankfurt, Germany: Verlag fur Polizeiwissenschaft. Pp. 94-111.
481 Lásd a közösségi szankciókkal kapcsolatos fejleményeket részletesen: Kerezsi, K.: (2006): Kontroll vagy támogatás: az alternatív szankciók dilemmája. Complex Könyvkiadó, Budapest
165
(c) a helyreállító igazságszolgáltatás elveinek és gyakorlatának beillesztése az állami bűnözés-kezelés repertoárjába.482
A fenti folyamat beindulását támogatja az a jellegzetesség, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás eszközei az eljárás bármely szakaszában alkalmazhatók.
A helyreállító igazságszolgáltatási mozgalom hatalmas lehetőséggel bír annak befolyásolására, hogy a társadalom hogyan reagáljon a bűncselekményre és a károkozásra. Logikusan feltételezhetjük, hogy az új helyreállító igazságszolgáltatási paradigmának a hagyományos, büntető igazságszolgáltatás paradigmája a legfőbb ellenfele. A sokkal közvetlenebb veszély – mondja McCold – az, ha a helyreállító igazságszolgáltatás feloldódik egy másik, az igazságszolgáltatást szintén megreformálni kívánó megközelítésben. McCold tehát úgy gondolja, hogy a helyreállító igazságszolgáltatásra a legnagyobb fenyegetést az jelenti, ha összekombinálják, illetve összekeverik a közösségi igazságszolgáltatással.483 Ez bekövetkezhet, mivel a közösségi igazságszolgáltatásnak számos hasonló vonása van a resztoratív megközelítéssel. Amiben viszont különböznek az az authoritárius előfeltételezésre épülő megközelítés, amely jellemző mind a hagyományos, mind a közösségi igazságszolgáltatásra, s amely kizárja az igazság szolgáltatásának folyamatából azoknak az egyéneknek a többségét, akikre a cselekmény hatást gyakorolt. Gordon Bazemore és Schiff Mara ezzel szemben úgy vélik, hogy nem jelent fenyegetést a resztoratív igazságszolgáltatásra a közösségi típusú igazságszolgáltatás léte, éppen ellenkezőleg: egyrészt új támogatást nyerhet a közös gondolkodásból, másrészt a viták segítenek abban, hogy a helyreállító igazságszolgáltatási reformok igazi határait meghúzhassuk.484 Bíztató, hogy új megközelítések keresnek maguknak helyet a hagyományos büntető igazságszolgáltatás határterületein. Ezek kiegészíthetik, hatékonyabbá tehetik és gazdagíthatják a helyreállító igazságszolgáltatási megközelítést is – mondják.
Garland úgy gondolja, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás módszereit a formális (hagyományos) büntető igazságszolgáltatás rendszere csak addig képes befogadni, ameddig azok a fő trend mellett kisebbségben vannak.485 Ez azonban nem mennyiségi, inkább minőségi, pontosabban garanciális kérdés – és természetesen akkor merül fel, ha a jóvátételi módszerek a formális igazságszolgáltatás kebelén belül kerülnek alkalmazásra. Ilyen esetben a civiljogi megoldások, illetve a kárhelyreállító igazságszolgáltatási eszközök térnyerése addig a határig indokolt, amíg nem fenyegeti a
482 Condliffe, P. - Douglas, K. (2007): Reflections on conferencing practice: The need for accreditation and the dangerous debate? Australasian Dispute Resolution Journal, 140, 18(3):145-146.
483 McCold, P.: Paradigm Muddle: The Threat to Restorative Justice Posed by Its Merger with Community Justice, Contemporary Justice Review, Volume 7, Issue 1, 2004, p. 13-35
484 Bazemore, G. and Mara, Sch.: Paradigm Muddle or Paradigm Paralysis? The Wide and Narrow Roads to Restorative Justice Reform (or, a Little Confusion May Be a Good Thing), Contemporary Justice Review, Vol 7, Issue 1, 2004, p. 37-57
485 Garland, D. (1995): Penal modernism and postmodernism. In: Blomberg, T.-Cohen, S.(eds): Punishment and social control: Essays in honour of Sheldon Messinger. New York: Aldine de Gruyter. Idézi: Carney, T. (2000):
New Configurations of Justice and Services for the Vulnerable: Panacea or Panegyric? The Australian and New Zealand Journal of Criminology. Vol.33, No.3.p.321.
166
büntetőjog lényegi sajátosságait. S tagadhatatlan az is, hogy a magánjogi eszközök a bűncselekményben megjelenő konfliktus feloldására bármennyire is alkotmányos megoldásnak tekinthetők, távolról sem jelentik azt, hogy magukon viselnék a büntetőjogi szankciók jellegzetességeit. Napjaink büntető igazságszolgáltatási rendszereiben ezért tapasztalhatjuk azt, hogy még formális büntető igazságszolgáltatási rendszer „bemeneti kapujában‖ gyakorlattá vált elterelő megoldások sem jelentik azt, hogy a diverzió elkerülheti a formális büntető igazságszolgáltatást, és valóban informális, „visszatársadalmasított‖ fórum rendezi el az ügyet. A formális büntető igazságszolgáltatási hatóságok „óvó szeme‖ ugyanis végigkíséri ezeket a diverziós eljárásokat, s amennyiben azok nem nyújtanak megnyugtató megoldást a probléma kezelésére, „visszaveszi‖ az ügy elbírálását, és lefolytatja a formális eljárást. Ebből arra következtetünk, hogy napjainkban sokkal inkább a formális büntető igazságszolgáltatási rendszer megújítására, szemléletalakítására szolgál a helyreállító igazságszolgáltatás eszközrendszere, semmint a formális megoldások helyettesítésére.