A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS FOGALMA ÉS FUNKCIÓJA

Nehéz a helyreállító igazságszolgáltatás pontos fogalmát meghatározni – sokkal jobban tudjuk, hogy mi nem a helyreállító igazságszolgáltatás, mint azt, hogy valójában micsoda. Azt biztosan tudjuk, hogy nem a viktimológia része, bár kialakulásában meghatározó szerepe volt ennek a diszciplinának. Azt is tudjuk, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás működésében jelentős szerep jut a helyi közösségnek, és annak a felismerésnek, hogy a közösség az igazságszolgáltatás intézményrendszerénél hatékonyabban képes mederben tartani a tradicionális bűnözést. Nincs általánosan elfogadott definíciója a helyreállító igazságszolgáltatásnak, és még abban sem tökéletes az egyetértés, hogy milyen módszerek és eljárások tartoznak e fogalom keretébe. Talán ez az oka annak, hogy a fogalommeghatározó kísérletek mindegyike szélesen értelmezi a helyreállító igazságszolgáltatást.

Az egyik legnagyobb hatású definíciót Desmond Tutu, Dél-Afrika érseke adta, amelyben megtorló és helyreállító igazságszolgáltatás között tett különbséget. Úgy vélte, hogy a megtorló igazságszolgáltatás – az a folyamat, amelyben a személytelen állam kiszabja a büntetést, nem figyelve az áldozat érdekeire, és teljességgel figyelmen kívül hagyja az elkövető szempontjait – nem az egyetlen lehetséges formája az igazságszolgáltatásnak. „Kijelenthetjük – mondta –, hogy van egy másfajta igazságosság, a helyreállító igazságszolgáltatás – amelynek jellemzői hasonlatosan az afrikai tradicionális joggyakorlathoz. Ebben a központi gondolat nem a megtorlás vagy a büntetés, hanem az „ubuntu” szellemének megfelelően, a viták elsimítása, az egyensúly-hiányok kiegyensúlyozása, és az elromott kapcsolatok helyreállítása. Ez a fajta igazságosság megkísérli rehabilitálni mind az áldozatot, mind a tettest, akinek esélyt kell adni a közösségi reintegrálódáshoz, mind annak, aki okozta, mind annak, aki elszenvedte a tettet‖.⁴¹⁷

A Howard League for Penal Reform a kapcsolatok helyreállítását tartja elsődleges fontosságúnak, amikor akként fogalmaz, hogy „A helyreállító igazságosság lényege abban a kapacitásában rejlik, hogy helyre tudja állítani az emberek között a kapcsolatokat, azok között, akit támadóként ismerünk, és azok között, akik elszenvedték a támadást. Ahelyett, hogy ezek a személyek távol

417 Desmond Tutu: No Future Without Forgiveness, Random House, New York, 1999, pp. 54-55.; Idézi: V. E.

Jantzi: Restorative Justice in New Zealand: Current Practise, Future Possibilities, August 2001, p.3.

147

maradnának egymástól, az áldozat, a tettes és a család és a támogatók önkéántesen összegyűlnek egy biztonságos, és egy pártatlan személy által irányított konfliktus-megoldó összejövetelre.‖⁴¹⁸

Howard Zehr a következőképpen definiálja a helyreállító igazságszolgáltatást: „A bűncselekmény az emberek és a kapcsolatok megsértését jelenti. Egyben kötelezettséget keletkeztet a dolgok megjavítására. Az igazságszolgáltatás bevonja az áldozatot, az elkövetőt és a közösséget, hogy közösen keressenek olyan megoldást, amely támogatja a jóvátételt, a megjavítást és a bizonyosságot‖.⁴¹⁹ Paul McCold beszámolója alapján is úgy tűnik, hogy egyáltalán nem könnyű definiálni, hogy mi is az a helyreállító igazságszolgáltatás.⁴²⁰ A kutatók egy modifált Delphi technikával kíséreltek meg eljutni a helyreállító igazságszolgáltatás konszenzuális definíciójához – nem sok sikerrel.⁴²¹ A vélemények határozottan eltértek annak értékelésében, hogy mi a szerepe a büntetésnek és az államnak a helyreállító igazságszolgáltatásban. Abban megegyeztek az egységes fogalmat kereső kutatók, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás a sértett igazságszolgáltatási szerepének megerősítését célozza, illetve azt, hogy az elkövető állítsa helyre az okozott sérelmet.

A kutatók – a nézetek ütköztetése után – 1997 márciusában a „legnagyobb közös osztó‖ helyett a

„legkisebb közös többszöröst‖ találták meg Tony Marshall következő definíciójában: „A helyreállító igazságszolgáltatás olyan folyamat, amelynek során valamennyi, egy adott bűncselekmény által érintett fél összegyűlik és együttesen döntenek abban, hogy hogyan kezeljék a bűncselekmény utóhatásait és a jövőbeni következményeit‖.⁴²² „[Marshall definíciója] nem irányít el bennünket abban, hogy ki vagy mi az, amit helyre kell állítani. Nem határozza meg a helyreállító igazságszolgáltatás kulcsértékeit, amely inkább a jóvátétel és nem a fájdalomokozás, a morális tanulás, a közösségi részvétel és a közösségi gondoskodás, tiszteletteli párbeszéd, megbocsátás, felelősség, bocsánatkérés és a kártérítés fizetése‖ – veti ellene Braithwaite.⁴²³

A helyreállító igazságszolgáltatás tekinthető egy kevéssé körvonalazott gyakorlatnak, és inkább filozófiának vagy elméletnek, mint konkrét módszernek. Kurki a leginkább lényegesnek azt tekinti, hogy bármely helyreállító programot, elméleti definíciót vizsgálunk, megtaláljuk azt a közös elemet,

418 The Howard League for Penal Reform, Canterbury NZ Inc., Fact Sheet 15, Christchurch, NZ, March 2001.

419 Zehr, H. (1990): Changing Lenses, Stockdate, PA: Herald Press, p.181.

420 McCold, P.: Restorative Justice – Variations on a theme In: Restorative justice for juveniles: potentialities, risks, and problems. L. Walgrave (ed.) Leuven University Press, Belgium, 1998

421 Az Allience of Non-Governmental Organizations on Crime Prevention and Criminals Justice 1995-ben hívta életre a „Working Party on Restorative Justice‖ elnevezésű munkabizottságot, azzal a céllal, hogy ösztönözze a helyreállító igazságszolgáltatás témakörének a 10. Bűnözéssel és Bűnelkövetőkkel foglalkozó ENSZ kongresszus napirendre tűzését. Ennek során a munkabizottság annotált bibliográfiát készített a hlyreállító igazságszolgáltatás szakirodalmáról, és megkezdte a helyreállító igazságszolgáltatás közös definociójának kidolgozását.

422 „Restorative Justice is a process whereby all the parties with a stake in a particular offence come together to resolve collectively how to deal with the aftermath of the offence and its implications for the future.‖ Tony Marshall: Restorative Justice: An Overview. London: Home Office Research Development and Statistics Directorate, 1999. p 5.

423 Braithwaite, J. (2002): Restorative Justice and Responsive Regulation, Oxford, Oxford University Press, p.11.

148

hogy bizonyos döntési hatáskörök átkerülnek az államtól az áldozathoz és az elkövetőhöz, a barátokhoz, támogatókhoz, illetve a közösség tagjaihoz.⁴²⁴ Hudson a legfontosabbnak a részvételi elemet tartja, azzal érvelve, hogy mind az elrettentési, mind a kezelési megközelítés megtagadta a sértettől a részvétel lehetőségét, és az elkövetőnek csupán a passzív részvételt tette lehetővé. A helyreállító igazságszolgáltatás tehát a sértett, az elkövető és a közösség egy sokkal szélesebb kapcsolatrendszerét fogja át.⁴²⁵

Bármerről is közelítjük a resztorativitás lényegét, mindig arra lyukadunk ki, hogy mit akar elérni a helyreállító igazságszolgáltatás. Ha egy rövid szlogen kellene, ami a helyreállító igazságszolgáltatás általános megközelítését összegezné, de törekedne arra is, hogy a filozófiai és a gyakorlati jellemzőire is utaljon – akkor ez a szlogen nagyon egyszerűen úgy szólna, hogy „helyreállítás és nem megtorlás‖.⁴²⁶ Lehet tehát röviden is megfogalmazni a helyreállító igazságszolgáltatás esszenciáját, bár lehet, hogy nem kerültünk közelebb a lényegéhez. A helyreállító igazságszolgáltatás központi gondolata a jóvátétel, a sértett jóvátétele, az elkövető visszasegítése a jogkövetés világába, a bűncselekménnyel a közösségnek okozott károk helyreállítása. A jóvátétel – mondja Tony Marshall – nem kizárólag visszatekintő; ezzel azonos, vagy mondhatni még fontosabb jelentőséget tulajdonít a jobban működő társadalom feltételeihez hozzájárulásnak a jelenben és a jövőben.⁴²⁷

Nem teszi könnyebbé a jelenség értelmezését, hogy többféle fogalom is használatban van a helyreállító igazságszolgáltatással azonos vagy ahhoz hasonló törekvések, esetleg programok megjelölésére. A „real justice‖ jogvédett nemzetközi tréning program, amely a helyreállító igazságszolgáltatás konferencia-módszerének használatát tanítja meg a jelentkezőknek. A „relational justice‖ (kapcsolat-alakító igazságszolgáltatás) a helyreállításban a pozitív kapcsolatok kialakítására épít. A „positive justice‖ (építő igazságszolgáltatás) fogalomhasználata azt a szándékot jelezte, hogy követői a büntetés öncélú alkalmazása helyett az igazságszolgáltatás egy kontruktívabb rendszerének alkalmazását látják indokoltnak. Használatban van a „reintegrative shaming‖ (befogadó megszégyenítés), részben, mint a helyreállító igazságszolgáltatás szinonimája, részben, mint utalás a Braithwaite által megfogalmazott elméletre.⁴²⁸

Ha a helyreállító igazságszolgáltatás gyakorlatát vizsgáljuk, akkor változékony és igen képlékeny praxist találunk, de még a filozófiája vagy elmélete sem tekinthető minden szempontból

424 Kurki, L. (2003) ‗Evaluating Restorative Justice Practises‘, in Von Hirsch, A., Roberts, J.V., Bottoms, A., Roach, K., and Schiff, M. Restorative Justice and Criminal Justice: Competing or Reconcilable Paradigms, Hart Publishing.

425 Hudson, J. et al. (1996) Family Group Conferences: Perspectives on Policy and Practice. Leicherdt, NSW, Australia.

426 Martin O‘Brien and Majid Yar (2008): Criminology: the key concepts, Routledge, London, p.138.

427 Marshall, T.: Restorative Justice: an overview In: Key Readings in Criminology. Ch 30. Restorative Justice (ed. Tim Newburn) Willan Publishing, 2009, p.720.

428 Marshall, T.: Restorative Justice: an overview In: Key Readings in Criminology. Ch 30. Restorative Justice (ed. Tim Newburn) Willan Publishing, 2009, p.720.

149

kijegecesedettnek. Amint Ashworth megjegyezte „a helyreállító igazságszolgáltatás elméletét jelentős mértékben a gyakorlat formálta, és ez nagy valószínűséggel a továbbiakban is így marad‖.⁴²⁹ Ezzel egyet is lehet érteni, azzal a kiegészítéssel, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás szívesen nyitja kapuját egy szélesebb agenda felé, jelezve, hogy az igazságszolgáltatás feladataival és funkcióival kapcsolatosan egy különleges világlátási módot követ, illetve a cselekvés egy korábbitól eltérő módját gyakorolja. Ebből következően a helyreállító igazságszolgáltatást – funkcióját tekintve – olyan társadalomszervező elvként határozhatjuk meg, amely mélyen „benyúlik‖ (benyúlhat) különböző szakpolitikai területekre. Ez a magyarázata annak, hogy bár a jóvátételi megközelítés az igazságszolgáltatás területéről indult, eszközeinek alkalmazása nagyon hamar átterjedt más konfliktusos területekre, mint például az iskolai vagy a munkahelyi ellentétek kezelésére.

A helyreállító igazságszolgáltatás tehát „olyan eljárás, amely során az adott sérelemben érdekelt minden résztvevő összeül, hogy közösen döntsön az elkövetett cselekmény utóhatásának és jövőbeni szerepének ügyében‖.⁴³⁰ Ez a meghatározás három központi elemre épít: (1) az érdekelt felek bevonására, (2) a részvételi és tanácskozó folyamat fontosságára, és (3) A helyreállító kimenetre, amely lehet jóvátétel, kiengesztelődés, vagy nagyobb mértékű megértés elérése a felek között. Van Ness és Strong⁴³¹ négy kulcselemet azonosítanak: az ütközést, a helyreállítást, a reintegrációt és a részvételt, amelyből kettő (az ütközés és a részvétel) az eljáráshoz, kettő (a helyreállítás és a reintegráció) pedig a kimenethez kapcsolódnak. Ez a megközelítés utal arra a fő megkülönböztető törésvonalra is, amely a helyreállító igazságszolgáltatás elméleteiben és gyakorlatában azonosítható.

Az eljárás versus kimenet kérdésében elfoglalt álláspont azt is jelzi, hogy a szerző szerint hol „rejlik‖ a kulcsa a helyreállító igazságszolgáltatásnak. Néhányan arra az álláspontra helyezkednek, hogy a helyreállító eredmény az eljárástól függetlenül elegendő a helyreállító igazságszolgáltatás megvalósulásához, míg mások úgy gondolják, hogy a megfelelő eljárás nélkül nem lehetséges a megfelelő kimenet elérése sem. Morris még azt az állítást is megkockáztatja, hogy „bármilyen kimenet – beleértve a szabadságvesztést – lehet resztoratív, ha ez egy olyan kimenet, amelyben a felek megegyeztek, és megfelelőnek tartották.‖⁴³² Mások nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a helyreállító

429 Ashworth, A. (2002): Responsibilities, Rights and Restorative Justice, British Journal of Criminology 43 (3):

578-595.

430 Marshall, T. (1996): The evolution of restorative justice in Britain. European Journal on Criminal Policy and Research, 4:21-43. Idézi: McCold, P. (2004): A helyreállító igazságszolgáltatás elmélete és gyakorlata. In:

Megbékélés és jóvátétel (szerk. Herczog, M.) Család Gyermek Ifjúság Könyvek. Budapest, 56.old.

431 Van Ness, D. - Strong, K.H. (1997): Restoring Justice, Cincinnati: Anderson Publishing, idézi: Crawford, A.(2010): Conceptual links and policy challenges. In: Colla, E. (ed): Restorative Justice and Crime Prevention.

Presenting a theoretical exploration, an empirical analysis and the policy perspective, Final report of the European project ‗Restorative Justice and Crime Prevention‘ Italian Ministry of Justice, April 2010, p.1.

432 Morris, A. (2002) ‗Critiquing the Critics‘, British Journal of Criminology, 42(3), p.599, Idézi: Crawford, A.(2010): Conceptual links and policy challenges. In: Colla, E. (ed): Restorative Justice and Crime Prevention.

Presenting a theoretical exploration, an empirical analysis and the policy perspective, Final report of the European project ‗Restorative Justice and Crime Prevention‘ Italian Ministry of Justice, April 2010, p.1.

150

természetű kimenetnek, és kisebbet az eljárásnak. Lode Walgrave⁴³³ például akként határozza meg a helyreállító igazságszolgáltatást, mint „egy, a bűncselekmény elkövetése utáni és az igazság elérése érdekében tett választást, amely elsődlegesen a bűncselekmény által okozott egyéni, kapcsolati és társadalmi károkozás helyreállítására törekszik‖. Adam Crawford definíciója tekintetbe veszi mind a mérlegelés természetét, mind a felek közötti találkozást. „A helyreállító igazságszolgáltatás egy olyan mérlegelési eljárás, amelyet a jóvátétel és a reintegráció fontossága hat át. Az eljárást a méltányosság elve vezérli, amelyben a felek egy bűncselekmény közvetlen következményeként jönnek össze (a legjobb, ha szemtől-szemben), hogy közösen döntsék el, hogy hogyan reagáljanak a bűncselekmény által okozott elismert, és a jövőben felmerülő károkra.‖⁴³⁴ Adam Crawford, miközben a bűnmegelőzés és a helyreállító igazságszolgáltatás azonosságait és különbségeit keresi, fontos értékelési szempontokra világít rá a helyreállító igazságszolgáltatás vonatkozásában. Barbara Hudson is rámutat arra, hogy a politikai ideák könnyen alááshatják az etikai elvek érvényesülését a büntető igazságszolgáltatás gyakorlatában.⁴³⁵ A helyreállító igazságszolgáltatásnak tehát megfelelő egyensúlyt kell teremtenie az etikai és a politikai elvek között, és figyelnie kell azokra a normatív aspektusokra, amelyek napjaink kriminálpolitikáiban megjelennek. Hudson szerint az egyik új nézőpont a rizikókezelésről a rizikókontrollra való áttérés, és ezzel a hangsúly áthelyeződése a károk minimalizálására. Jelentősen befolyásolja az igazságszolgáltatás politikáját és gyakorlatát a „fehér férfi mentalitás‖ megőrződése és érvényesülése a jogban és a büntető igazságszolgáltatásban. Hudson szerint a kisebbségek felülreprezentáltsága a büntető igazságszolgáltatás rendszerében jelentős mértékben ennek köszönhető, mint ahogy ez a magyarázata annak is, hogy csökken a társadalomban a rossz helyzetű társadalmi csoportok támogatása iránti elkötelezettség. Ahogy Hudson fogalmazza,

„mind a politikai elvek, mind az erkölcsi elvek érvényesülése elengedhetetlen a büntető igazságszolgáltatás politikájában, mert etika nélkül a politika szabaddá válik a kirekesztés és a diszkriminálás akarására, politika nélkül pedig olyan absztrakt elvekre támaszkodna az igazságszolgáltatás, amelyek nagy valószínűséggel működésképtelenek a létező világban‖.⁴³⁶

Az elkövető rehabilitációja az által valósulhat meg, „ha sor kerül a tettes és az áldozat megbékélésére.

Ennek pedig általában elengedhetetlen feltétele a bűnelkövető általi megbánás és a jóvátétel. Ha sor kerül büntetőeljárásra, akkor ennek során, valamint a kárenyhítés folyamatában tapasztalatokat

433 Walgrave, L. (2008) Restorative Justice, Self-interest and Responsible Citizenship, Cullompton: Willan, p.21.

Idézi: Crawford, A.(2010): Conceptual links and policy challenges. In: Colla, E. (ed): Restorative Justice and Crime Prevention. Presenting a theoretical exploration, an empirical analysis and the policy perspective, Final report of the European project ‗Restorative Justice and Crime Prevention‘ Italian Ministry of Justice, April 2010, p.1.

434 Crawford, A.(2010): Conceptual links and policy challenges. In: Colla, E. (ed): Restorative Justice and Crime Prevention. Presenting a theoretical exploration, an empirical analysis and the policy perspective, Final report of the European project ‗Restorative Justice and Crime Prevention‘ Italian Ministry of Justice, April 2010, p.1.

435 Hudson, B. (2006): Balancing the Ethical and the Political: Normative Reflections on the institutionalization of Restorative Justice (From Institutionalizing Restorative Justice, P 261-281, 2006, Ivo Aertsen, Tom Daems, and Luc Robert, eds.) Willan Publishing

436 Hudson, B. (2006): Balancing… id mű, p. 261-281.

151

szerezhet az elkövető is a szenvedésről. Így bizonyos mértékig átérezheti a bűncselekménye által a sértettnek okozott szenvedést is. A büntetőeljárás során azonban az elkövető erősen kitett a stigmatizációnak, és félő, hogy ezáltal erősen csökken a társadalomba való visszailleszkedésének esélye. Ezért jobb megoldás, ha a kisebb súlyú, jogtiszta konfliktusokat az állam visszaadja az áldozatnak és az elkövetőnek, azaz ebben a körben privatizálódik az igazságszolgáltatás. Az elkövető teljes rehabilitációjára akkor kerülhet sor, ha sikerül a sérelmeket orvosolni. Ilyen esetben helyreáll a megbomlott jogrend, és mindenki tabula rasával, tiszta lappal indul a másik előtt‖.⁴³⁷ A resztoratív eredménynek átalakító hatása van: az áldozatokat túlélőkké változtatja, a konfliktust együttműködéssé, a szégyent önérzetté, és az egyéneket közösséggé.⁴³⁸

Görgényi Ilona szerint a kárhelyreállító igazságszolgáltatás és a formális igazságszolgáltatás közötti különbség elsősorban a resztoratív eljárással, s nem annyira a resztoratív eredménnyel kapcsolatos, hiszen az utóbbi nem szükségképpen különböző a kétféle eljárásban. Resztoratív eredménye – mondja – lehet a hagyományos büntető igazságszolgáltatásnak is, például a közérdekű munka kiszabása vagy a polgári jogi igénynek a büntetőeljárásban történő megítélése esetén (adhéziós eljárás).⁴³⁹ A helyreállító igazságszolgáltatás témakörével foglalkozók körében időről-időre felmerül, hogy vajon a helyreállító igazságszolgáltatásban – amely a felek párbeszédére épül – mit is jelent a helyreállítás? Ez a folyamat eredménye, kimenete vagy (csak) egy módszer? Ugyanez a bizonytalanság található meg a helyreállító igazságszolgáltatás felfogásában is, ahol nehezen eldönthető, hogy a megegyezés kimenete-e a folyamatnak, vagy a módszere. Amint arra Fellegi⁴⁴⁰ a felhívja a figyelmet a probléma már a helyreállító igazságszolgáltatás kezdeti definíciós kísérleteinél felmerült. Tony Marshall által adott meghatározás⁴⁴¹ ugyanis az eljárás folyamatát írja le, de hallgat annak kimenetéről. Fellegi szerint, az eljárás eredményét jobban érzékelteti Howard Zehr,⁴⁴² aki az érintettek bevonása és a sérelmek, szükségletek és kötelezettségek feltárása mellett, kitér arra is, hogy az eljárás célja a megromlott kapcsolatok és veszteségek helyreállítása. McCold viszonylag

437 Schweighardt, Zs.: Áldozatvédelem, áldozatsegítés és a büntető felelősségre vonás. JURA, 2009-15-2 p.153-164. URL: http://jura.ajk.pte.hu/JURA_2009_2.pdf

438 McCold, P. (2003): A helyreállító igazságszolgáltatás elmélete és gyakorlata In: Herczog, M. (ed):

Megbékélés és jóvátétel. Család, Gyermek, Ifjúság KH, Budapest

439 Görgényi, I.: A büntető ügyekben történő mediáció távlatai. Kriminológiai Konferencia, Szeged, MKT

440 Lásd: Fellegi, B.: Büntetés és/vagy helyreállítás? A resztoratív igazságszolgáltatás intézményesülése Magyarországon. PhD dolgozat, ELTE TÁTK, Szociális Tanulmányok Intézete, Budapest, 2008. 47.o. URL:

doktori.tatk.elte.hu/2009_Fellegi_Borbala.pdf

441 „A helyreállító igazságszolgáltatás azon folyamat, amely során egy konkrét bűncselekmény érintettjei együttesen állapodnak meg arról, hogyan kezeljék a bűncselekmény következményeit és annak jövőre vonatkozó hatásait.‖ Marshall, 1996. p.37. Idézi: Fellegi, B.: Büntetés és/vagy helyreállítás? A resztoratív igazságszolgáltatás intézményesülése Magyarországon. PhD dolgozat, ELTE TÁTK, Szociális Tanulmányok Intézete, Budapest, 2008. URL: doktori.tatk.elte.hu/2009_Fellegi_Borbala.pdf

442 „A helyreállító igazságszolgáltatás olyan folyamat, amely megpróbálja a lehető legnagyobb mértékben bevonni a bűncselekmény által érintetteket, valamint teret enged az elszenvedett sérelmek, szükségletek és kötelezettségek feltárására abból a célból, hogy a jövőre nézve a lehetséges legnagyobb mértékben helyreállítsa a megromlott kapcsolatokat és veszteségeket.‖ Zehr, H.: The little book of restorative justice, Good Books, 2002.

Idézi: Fellegi, B.: Büntetés és/vagy helyreállítás? A resztoratív igazságszolgáltatás intézményesülése Magyarországon. PhD dolgozat, ELTE TÁTK, Szociális Tanulmányok Intézete, Budapest, 2008. 47.o. URL:

doktori.tatk.elte.hu/2009_Fellegi_Borbala.pdf

152

határozottan eldöntötte, hogy a „… resztorativitás lényege nem az eljárás konkrét kimenete, hanem annak folyamata; azon módok, amelyekkel a megállapodás megkötésre kerül‖.⁴⁴³ Bazemore és Walgrave definíciója viszont szélesen értelmezi a koncepciót, és a hangsúlyt nem a helyreállító igazságszolgáltatás folyamatára, hanem kimenetére helyezi. Duff és Daly alternatív büntetési formáknak tekintik a helyreállító igazságszolgáltatás folyamatában (eredményeként?) alkalmazott következményeket. Mint Fellegi helyesen megállapítja „a megközelítésekben gyakran keverednek az elvi megfontolások, az elvárt hatások és az eljárást alkotó elemek‖.⁴⁴⁴ Fellegi jól exponálja azt a problémát, amelyet a helyreállító igazságszolgáltatással foglalkozók nem – vagy még nem – tudtak eldönteni: mi a fontosabb, az, ami az emberekben „belül‖ zajlik (s ez megfeleltethető annak, hogy milyen módon történik a felelősségre vonás), vagy az, hogy mi történik „kívül‖, azaz mit eredményez az eljárás.

Úgy gondolom, hogy ez az a kérdés, amelyet már a hagyományos igazságszolgáltatás is feltett, és szintén nem tudta megválaszolni. (Bár tagadhatatlan, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás területén határozottabban eldöntendő kérdésként merül fel a probléma.) A hagyományos igazságszolgáltatás esetében is felmerül a kérdés például, hogy mitől várjuk a visszatartó hatást: a kilátásba helyezett szankciótól, az eljárás lefolytatásáról, vagy a szankció kiszabásától, netán annak végrehajtásától?

Eklatáns példa erre a halálbüntetés körül kavargó vita, vagy az eljárások gyors lefolytatása mellett szóló azon érv, hogy ez nagyobb visszatartó hatást gyakorol a tettesre. Elvárjuk tehát itt is, történjen valami az elkövetőn „belül‖, hiszen a kár megtérítését ezért honorálja enyhítő körülménykénti értékeléssel, vagy eltereléssel, stb. a hagyományos rendszer is. Ez a „belül‖ történés elvárása jelenik

Eklatáns példa erre a halálbüntetés körül kavargó vita, vagy az eljárások gyors lefolytatása mellett szóló azon érv, hogy ez nagyobb visszatartó hatást gyakorol a tettesre. Elvárjuk tehát itt is, történjen valami az elkövetőn „belül‖, hiszen a kár megtérítését ezért honorálja enyhítő körülménykénti értékeléssel, vagy eltereléssel, stb. a hagyományos rendszer is. Ez a „belül‖ történés elvárása jelenik

In document A KADÉMIAI D OKTORI É RTEKEZÉS (Pldal 146-155)