Az arányosság elve (Verhältnismäßigkeitsgrundsatz)

Az arányosság követelményét hazánk Alaptörvénye ugyan nem szabályozza, de ennek ellenére alkotmányi rangú alapelvnek tekinthető, amelyet a jogállamiság elvéből vezethetünk le. Az egyes személyek általános szabadságigénye csak akkor és annyiban korlátozható, amennyiben az a közérdek védelme érdekében elengedhetetlen. Az Alkotmánybíróság e tekintetben megállapította,⁵⁰⁶ hogy a „a jogkorlátozásnak – mértékét tekintve is – meg kell felelnie az arányosságnak, szükségességnek és az utlima ratio elveinek.” Tehát az állami beavatkozásnak a beavatkozással elérni kívánt cél elérésére alkalmasnak és szükségesnek kell lennie.⁵⁰⁷

A kényszerintézkedések elrendelésével kapcsolatban a hatóságokkal szemben általánosan érvényesülő minimális követelmény, hogy a cél elérésére alkalmas, de legkevésbé alapjogkorlátozással járó megoldást kell választani.⁵⁰⁸ Az arányosság elve alapján csak akkor korlátozható a terhelt szabadsága, ha a bűncselekmény elkövetésének meghatározott foka állapítható meg a terhelttel szemben, illetve a társadalom legitim igénye a bűncselekmény felderítésére és a terhelt megbüntetésére más módon nem biztosítható, csak a terhelt személyi szabadságának ideiglenes elvonásával.⁵⁰⁹ Az eljáró bírónak minden esetben szem előtt kell tartania ezt, azaz mérlegelnie kell a terhelt – az idő múlásával egyre erősödő – jogát a személyi szabadsághoz szembeállítva a társadalom jogos érdekét⁵¹⁰ a hatékony bűnüldözésre. Az arányosság alapelvéből következik, hogy a letartóztatás kizárólag abban az esetben rendelhető el, ha kevésbé súlyos, a letartóztatás

506 1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995,571.

507 Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R(80)11. számú ajánlásában kimondta, hogy „a bűnösség bizonyításáig ártatlannak vélelmezett, bűncselekménnyel vádolt személy is csak akkor helyezhető az ítéletig előzetes letartóztatásba, ha a körülmények feltétlenül szükségessé teszik. Az előzetes letartóztatás kivételes intézkedésnek tekintendő, soha nem lehet kötelező és nem alkalmazható büntetési célokból.”

508 Az Egyezmény 5. cikk (3) bekezdés

509 l BvR 296/66 vom 27.07.1966, BVerfGE 20, 144, 147; l BvR 513/65 vom 15.12.1965, BVerfGE 19,342, 348.

510 Valódi közérdek elvét a strasbourgi Bíróság a Labita kontra Olaszország ügyben mondta ki, miszerint:

„a fogva tartás fenntartása csak abban az esetben indokolható, ha kimutatható az a valódi közérdek, amely az ártatlanság vélelmének érvényesülése ellenére is nagyobb súllyal bír, mint a személyi szabadság tiszteletben tartásának a követelménye.” Labita vs. Italy (Application no. 26772/95) Judgment of 6 April 2000.

126 alternatívájaként szolgáló kényszerintézkedés nem elegendő.⁵¹¹ Azaz amennyiben a bíróság nem találja indokoltnak a szabadságelvonást, helyette lehetősége van más enyhébb jogkorlátozással járó intézkedés elrendelésére.⁵¹² A német büntetőeljárási törvény pedig kifejezetten a letartóztatás szubszidiárius jellegét emeli ki, miszerint a terheltet csak akkor lehet szabadságától megfosztani, ha más StPO 116. §-ban szabályozott kényszerintézkedéssel az eljárás célja nem érhető el.⁵¹³

Ebből kifolyólag hangsúlyozandó, hogy az előzetes letartóztatás csak ultima ratio⁵¹⁴ jelleggel érvényesülhet az eljárás során. Demokratikus jogállamokban az állam büntető hatalma nem korlátlan, hanem az alkotmányban foglalt szabályoknak alávetett,⁵¹⁵ amelyek egy része explicit módon szerepel, másik része pedig a generálklauzulákból vezethető le, amelyek közé tarozik az ultima ratio is. A fogalom azt jelenti, hogy a kizárólag büntetőjog végső eszközként vehető igénybe, és csak akkor, ha az feltétlenül szükséges.⁵¹⁶ További feltétel, hogy annak alkalmazása az arányosság keretein belül maradjon.⁵¹⁷ Ebben az összefüggésben jelenik meg a szükségességi és az arányossági teszt,⁵¹⁸ amelyet nem csak a jogalkalmazóknak, hanem a törvényhozásnak is figyelembe kell(ene) vennie. Ez alapján az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha a legitim célok védelme más módon nem érhetőek el. Továbbá az alapvető jog korlátozásakor a legitim cél elérésére legalkalmasabb és legenyhébb eszközt kell választani, amely során okozott alapjogsérelem súlyának arányban kell állnia az elérni kívánt cél fontosságával.⁵¹⁹ Így a törvényalkotás során kell azokat az alkotmányos garanciákat megalkotni, amelyekre a jogalkalmazók a gyakorlatban támaszkodhatnak, mint az előzetes letartóztatás alternatíváinak lehetővé tétele, bíróság általi meghallgatás, indokolási kötelezettség vagy a védelemhez való jog. Az arányosság követelményének

511 Be 130.§; StPO 116. §, l BvR 513/65 vom 15.12.1965, BVerfGE 19,342, 347, 351.

512 CZINE (2012) 513-514.

513 SK-STPOKOMMENTAR BAND II. (2010) 713.

514 H^ERKE (2001) 90.; 1 BvR 296/66 Beschluss vom 27. Juli 1966. BVerfGE 20, 144, 147.; SCHLOTHAUER –W^EIDER (2010) 206.; P^REMISSL (2008) 15.

515 Alaptörvény I. cikk (2) bekezdés.

516 A büntetések feltétlen szükségességét és arányosságát már Cesare Beccaria is kifejti tanainak ismertetésekor. Lásd: B^ECCARIA (1967) 54, 103.

517 Ehhez kapcsolódóan a magyar Alkotmánybíróság elvi éllel leszögezte, hogy „A büntetőjogi eszközrendszer ultima ratio szerepe kétségtelenül azt jelenti, hogy akkor alkalmazandó, ha más jog- ági eszközök már nem elegendőek.” 18/2000. (VI. 6.) AB határozat; ABH 2000, 129–130.

518Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alapjogok a szükségesség-arányosság elvének megfelelően korlátozhatók: „az állam akkor nyúlhat az alapjogkorlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.” 30/1992. (V.26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 172

519 879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 401; 39/2007. (VI.20.) AB határozat, ABH 2007, 464.

127 végig az eljárás során érvényesülnie kell, az ártatlanság vélelme és a soronkívüliség elvének figyelembe vételével.

A büntetőeljárási arányosság elvének alkalmazásakor az alkalmasság, szükségesség és arányosság⁵²⁰ mellett egyéb mérlegelési szempontokra is tekintettel kell lenni, mint például az eljárás tárgyát képező bűncselekményre, annak jelentőségére, a terhelttel szemben megállapítható gyanú fokára, a gyanúsított személyiségére és körülményeire.⁵²¹ A várható büntetés súlya önmagában nem lehet kizárólagos indok a letartóztatás elrendelésére, de természetesen a mérlegelés alapjául szolgálhat.⁵²² Az ügy jelentősége (Bedeutung der Sache) és ezzel együtt a bűncselekménnyel sértett jogtárgy és az elkövetés körülményei, illetve külső megítélése befolyással lehet a letartóztatás elrendelésére. Ellenben annak kizárólagos indokául nem szolgálhat. E tekintetben az arányosság követelményének megfelelően a csekély tárgyi súlyú bűncselekmények esetén a terhelt letartóztatása aránytalan lenne.⁵²³ A magyar bírói gyakorlat szerint a letartóztatás szükségessége mindig a büntetőeljárás szerinti különös okok és a konkrét ügy speciális körülményeinek együttes vizsgálata eredményeképp válhat megítélhetővé.

A tárgyi súly csak a konkrét ügy speciális jellemzőivel együtt jut szerephez, illetve ad ilyen következtetésre alapot, önmagában nem lehet letartóztatást kizáró vagy megalapozó okként értékelni.⁵²⁴

Ehhez kapcsolódóan szólni kell a méltányosság elvéről is, ahogyan Herke is kifejti,⁵²⁵ a méltányosság annyiban tér el az arányosságtól, hogy annak alapvető jelentéstartalma arra utal, hogy a terhelt csak akkor és addig kerüljön előzetes letartóztatásba, ameddig várhatóan a jogerős büntetés kiszabásával is fogva tartanák. Ez azonban nem a várható legmagasabb büntetést jelenti, hanem az adott ügyben minden körülmény egybevetésével kiszabható büntetés, az ítélkezési gyakorlatot figyelembe véve.

Álláspontom szerint a törvényi szabályozást úgy érdemes kialakítani, hogy megfelelő mértékben legyen alapjogvédő garanciákkal tűzdelve, ugyanakkor a jogalkalmazást ne kösse túlzottan a konkrét törvényszöveghez. Sokkal inkább célszerű olyan megoldást választani, amely során az alapvető irányvonalak betartásával az eljáró

520 BVerFGE 30 292, 316. 1 BvR 52, 665, 667, 754/66. Beschluss vom 16. März 1971.

521 Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R(80)11 szm ajánlása, 1980. június 27.

522 L^ÖWE-R^OSENBERG (2004) Vor 112.§ (15);

523 MÜNCHHALFFEN –GATZWEILER (2009) 72.

524 BH2007. 403. számú jogeset

525 H^ERKE (2002a) 22.

128 hatóságoknak lehetőségük van az egyedi ügyhöz legmegfelelőbb megoldást megtalálni és ahhoz mérten méltányosan eljárni. E tekintetben példaértékű az a német megoldás, ahol az alternatív kényszerintézkedéseket nem explicit módon sorolják fel, hanem teret hagynak a bírói jogalkalmazásnak annak érdekében, hogy a legcélszerűbb megoldást találják meg a letartóztatás helyettesítésére.

Az Egyezmény 5. cikk (3) bekezdése értelmében ugyanis a hazai bíróságok is kötelesek érdemben megfontolni a fogva tartás kérdésében hozott döntés során a letartóztatás alternatívájául szolgáló kényszerintézkedések alkalmazásának lehetőségét.

Ennek megfelelően a 99. Büntető Kollégiumi vélemény kimondta, hogy a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok nem valósíthatók-e meg enyhébb kényszerintézkedéssel. Ugyanis a Be. 60. § (2) bekezdése minden ügyben eljátó hatóság számára általános szabályként írja elő, hogy ha a törvény a kényszerintézkedések alkalmazása esetén az érintett személy alkotmányos jogainak korlátozását engedi, az ilyen cselekmény elrendelésének az egyéb feltételek megléte mellett is csak akkor van helye, ha az eljárás célja kisebb korlátozással járó más cselekménnyel nem biztosítható. Tulajdonképpen a magyar büntetőeljárási törvényben e paragrafus tekinthető az arányossági klauzulának a kényszerintézkedések vonatkozásában, amelynek minden kényszerintézkedés tárgyában hozott döntéskor a bíróságnak mindig mérlegelnie kell.⁵²⁶ Ellenben a statisztikai adatok alapján kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy valóban csak a legszükségesebb esetben és időtartamra kerül-e sor a terhelt szabadságának elvonására.⁵²⁷

Az arányosság alapelve az előzetes letartóztatás német törvényi szabályai között több helyen is fellelhető, kifejezve annak kiemelt szerepét a letartóztatás alkalmazása során. Így például az ún. bagatell bűncselekmények esetében csak korlátozott esetben van lehetőség a szabadságelvonásra (StPO 113. §), illetve a letartóztatás felülvizsgálatánál is megkerülhetetlen elvként érvényesül, miszerint meg kell szüntetni az előzetes letartóztatást, ha az az ügy jelentőségéhez és a várható büntetés mértékéhez képest aránytalan lenne [StPO 120. § (1) bek.]. Emellett kiemelendő, hogy a német StPO ellentétben a magyar szabályokkal az előzetes letartóztatás elrendelési követelményei

526 BH 2007.216. számú eseti döntés

527 Lásd: Büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai, 2014. év, Legfőbb Ügyészség, 2015. A

kényszerintézkedések számának alakulása a vádemeléskor 9.p.

http://www.mklu.hu/repository/mkudok654.pdf

129 között rendelkezik az arányosság követelményéről. Ugyanakkor az arányosság elvét az általános eljárási alapelvek között nem találjuk meg, ellentétben az osztrák szabályokkal.

Az osztrák szövetségi alkotmány a személyi szabadságról⁵²⁸ első bekezdésének harmadik fordulata alapján az arányosság követelménye a személyi szabadságot korlátozó kényszereszközök alkalmazása esetén alapvető alkotmányossági bázisként szolgál. Emellett az osztrák büntetőeljárási törvény 5. szakaszában az alapvető rendelkezések között is megtalálható e követelmény. Azaz a hatóságok minden olyan nyomozási és egyéb hatósági intézkedésnél, amely az érintett alapvető jogait sérti.

Továbbá kizárólag akkor korlátozhatják az érintett alapjogait, ha ezt a törvény kifejezetten megengedi és csak annyiban, amennyiben az feltétlenül szükséges.⁵²⁹ Ausztriában is érvényesül az az alapvető követelmény tehát, hogy minden alapjogot korlátozó intézkedésnek arányban kell állnia a bűncselekmény súlyával, a gyanú fokával és a büntetőeljárás céljával. Az előzetes letartóztatás vonatkozásában pedig – a német szabályokhoz hasonlóan – negatív elrendelési feltételként jelenik meg az arányosság követelménye az oStPO 173. § első bekezdésében, miszerint: „a letartóztatást nem lehet elrendelni vagy fenntartani, ha az ügy jelentőségéhez vagy a várható büntetés mértékéhez képest az aránytalan lenne, vagy ha a letartóztatás célja más enyhébb eszköz alkalmazásával is elérhető.” E rendelkezésnek nem csak a letartóztatás tartamának vonatkozásában kell érvényesülnie, hanem minden esetben vizsgálandó, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény súlya indokolja-e a személyi szabadság elvonását.⁵³⁰ Ugyanis egy személyt személyi szabadságától csak akkor lehet megfosztani, amennyiben ez a tényállás felderítéséhez feltétlenül szükséges.

Összegzésképpen álláspontom szerint a személyi szabadsághoz való jog arányos korlátozása akkor valósul meg a legteljesebb mértékben, ha a jogi szabályozás lehetőséget ad egyrészt a személyi szabadsághoz való jogot különböző mértékben korlátozó eszközök közötti választásra, másrészt a szabadságelvonással nem járó alternatív intézkedések alkalmazására. Az alapjogok szükséges és arányos korlátozhatóságának elvéből pedig az következik, hogy a szabadságelvonást csak akkor lehessen alkalmazni, ha az eljárás sikere másképp nem biztosítható. Ennek eldöntésekor a bíróságnak további mérlegelési kritériumokat (pl. a várható vagy kiszabott büntetés, intézkedés súlya, a bűncselekmény súlya, a kényszerintézkedés hatékonysága, eredményessége) kell figyelembe vennie.

528 Bundesverfassungsgesetz über den Schutz der Persönlichen Freiheit; BGBl Nr. 684/1988.

529 PILNACEK –PSCHEIDL (2008) 629.

530 S^EILER (2009) 155.

130 Egyetértve Lévay Miklós véleményével, az arányosság követelményét az szolgálja, ha a törvény lehetővé teszi a bíróság számára, hogy amennyiben a letartóztatás elrendelését nem találja indokoltnak, helyette más helyettesítő intézkedésről rendelkezhessen. Ez természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy indokolt esetben a bíróság elrendelhesse a keresett személy letartóztatását.⁵³¹