Apokrif letartóztatási okok („Apokryphe Haftgründe”)

Elsőként a német szakirodalomban jelent meg az apokrif letartóztatás fogalma, amelyet HERKE⁸⁶⁸ vezetett be a hazai jogirodalomba. E kifejezés alatt „olyan valós (titkos) letartóztatási okokat értünk, amelyek a letartóztatás elrendelésekor a bírót a döntésében ténylegesen motiválják, de ezek a büntetőeljárási törvényben nem kerülnek szabályozásra.”⁸⁶⁹ Az eljárási törvények alapvetően széles mérlegelési teret hagynak az ügyben eljáró bíró részére a letartóztatási okok fennállásának indokolásakor, mivel az a bíró szubjektív belátására van bízva. Ennek következtében nyitva áll a lehetőség, hogy a törvényben felsorolt okokon kívül egyéb tényezők is befolyásolják a döntés meghozatalában. Az apokrif letartóztatási okok tehát azokat a döntésben valójában szerepet játszó, döntő tényezőket jelöli, amelyek ténylegesen nem jelennek meg az indokolásban, hanem valamely törvényes ok mögött – főként szökés veszélye, kollúzió veszélye – rejtve maradnak.⁸⁷⁰ Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az apokrif okok teljes mértékben jogellenesnek tekinthetőek. Ugyan nem áll rendelkezésre empirikus kutatási eredmény, hogy milyen nagymértékben befolyásolják a bíróságokat ezek a törvényen kívül eső motívumok, gyakorlati megjelenésük mégis kétségtelen. Természetesen nem lehet kijelenteni, hogy minden letartóztatást elrendelő döntés indokolása mögött teljesen más motívumok játszanak szerepet, de sok esetben mégis erre lehet következtetni,

868 HERKE (2001) 83-92.

869 LÖWE-ROSENBERG (2004) Neunter Abschnitt Rn. 54.

870 E^IDAM (2013) 292.

197 tekintettel a letartóztatások magas számára és az alternatív kényszerintézkedések alkalmazásának elutasítására. Az apokrif okok esetében további problémaként merül fel, hogy mivel a szabadság elvonásának ratio decidendi-je nem az, amelyet a bíró döntésének indokolásában megjelölt, így a terhelt nem tud érdemben az ellen védekezni, csupán sejtheti a döntés mögött meghúzódó valós okokat.⁸⁷¹

A szakirodalom szerint a gyakorlatban több apokrif letartóztatási ok is felfedezhető, amelyek közül a legjellemzőbbeket emelném ki. Elsőként a beismerő vallomás kicsikarását célzó, illetve a terheltre pszichikai nyomásgyakorlás miatt elrendelt letartóztatás említhető.⁸⁷²Ilyen okból elsősorban a gazdasági bűncselekmények esetén kerül sor a terhelt személyi szabadságának elvonására. Ezek a bűncselekmények – például egy vesztegetés vagy milliós értékű csalás – ugyanis sokszor rendkívül bonyolultak és rendkívül összetettek, amely miatt a nyomozás hosszadalmas és a felderítés nehézségekbe ütközik.⁸⁷³ Ugyanakkor ez teljes mértékben ellentétes a büntetőeljárási törvényben a terhelt számára biztosított vallomás megtagadási joggal, illetve az önvádra kötelezés tilalmával, ugyanis a terhelt belátásától kell függenie, hogy tesz-e vallomást, és ha igen akkor az eljárás mely szakaszában.⁸⁷⁴

Különösen fiatalkorúak esetében szolgálhat a letartóztatás okául a nevelési célzat, illetve speciálprevenció. A szabadságelvonással próbálják kiemelni a bűnözői körből és helyes irányba terelni a fiatalkorút. Ugyanakkor az előzetes letartóztatásnak nem célja a nevelés, mivel a Be. 135.§ (3) bekezdése értelmében a letartóztatásban lévő terhelt csak olyan korlátozásnak vethető alá, amely a büntetőeljárás jellegéből következik, vagy amelyet a letartóztatást foganatosító intézet rendje szükségessé tesz. Azaz a nevelés nem tartozik ide, ugyanis az előzetes letartóztatásban lévő terhelt nem azonos kötelezettségek terhelik a szabadságvesztés büntetését töltő egyénhez viszonyítva, mivel például nem fogható munkára.⁸⁷⁵ Emellett a szabadságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon.⁸⁷⁶

871 SCHLOTHAUER –W^EIDER (2010) 302.

872 A német szakirodalomban ez az apokrif letartóztatási ok ún. hajlító őrizetként („Beugehaft”) is ismert, mivel a terhelt akaratának hajlítására, befolyásolására irányul. in: MÜNCHHALFFEN –GATZWEILER (2009) Rn. 249.

873 E^IDAM (2013) 294.

874 Be. 117.§ 179.§, 289.§ lásd bővebben: F^ANTOLY –G^ACSI (2013) 127.

875 HERKE (2002a) 118.

876 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról 83.§ (1) bekezdés

198 Mindebből egyértelművé válik, hogy a két jogintézmény rendeltetése élesen elválik egymástól. Németországban a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőtörvény a fiatalkorúakra vonatkozóan többletkövetelményként rendelkezik a letartóztatás kapcsán, hogy azt csak akkor lehet elrendelni, ha annak célja a nevelés ideiglenes elrendelése és más egyéb intézkedéssel nem érhető el.⁸⁷⁷ Tehát ezekben az esetekben elsődlegesen nevelő intézkedés lehetőségét kell mérlegelnie a bíróságnak, az arányosság követelményére figyelemmel.⁸⁷⁸ Ugyanakkor a fiatalkorú életében kialakult válsághelyzetbe történő beavatkozás/közbelépés („Krisenintervention”) nem feltétlenül éri el a célját azzal, hogy a terheltet letartóztatják. Előfordulhat, hogy éppen a letartóztatás során kerül bele olyan bűnözői közegbe, amely helyes irányba történő személyiségfejlődése ellen hat. Sokkal eredményesebb lehet egy mihamarabb lefolytatott tárgyalás és ítélet, amely hatásosabb közbelépést jelenthet arra vonatkozóan, hogy a fiatalkorú felhagyjon bűnözői életmódjával.⁸⁷⁹

A gyakorlatban előfordulhat olyan eset, amikor a terhelttel szemben a nyomozás addigi adatai alapján még csak a gyanú alacsonyabb foka („Anfangsverdacht”) állapítható meg, de a nyomozó hatóság a további nyomozás egyszerűsítése és a gyanúfok konkretizálása érdekében a terheltet letartóztatják.⁸⁸⁰ Ugyanakkor az ilyen okból történő letartóztatás is jogtalannak tekinthető, mivel nem áll fenn a letartóztatás elrendeléséhez szükséges megalapozott gyanúfok, és annak hiányában nem rendelhető el a terhelt letartóztatása. Ez a mögöttes indok általában a kollúzió veszélye mögött rejlik meg, amely lényegében az eljárás megnehezítését, akadályozását vagy veszélyeztetését jelenti.

Ellenben e letartóztatási ok nem értelmezhető tágan, így nem érthető bele, hogy a nyomozás lefolytatása egyszerűbb, ha a terhelt fogva van és mindig a nyomozó hatóság rendelkezésére áll. Igaz lehet, hogy így a terhelttel kapcsolatos minden nyomozati cselekmény egyszerűbben elvégezhető, mintha idézni kellene.⁸⁸¹ Mégis a kollúzió veszélye esetén annak a valószínűsítését feltételezi a bíróság, hogy a szabadságelvonás nélkül veszélybe kerülne a nyomozás, illetve az ügy felderítése, amely célba nem tartozik bele az, hogy megkönnyítsék a nyomozó hatóság munkáját.

877 JGG 72.§

878 Az arányosság fokozott követelményként jelenik meg az osztrák JGG 35.§ (1) bekezdésében is a fiatalkorúak esetében.

879 SCHLOTHAUER –W^EIDER (2010) 308.

880 A német szakirodalomban ezt az apokrif letartóztatási okot ún. gyanú-őrizetként („Verdachthaft”) jelölik.

in: MÜNCHHALFFEN –GATZWEILER (2009) Rn. 254.

881 H^ERKE (2001) 86.

199 A végrehajtás biztosítása és előrehozott büntetés sem lehet célja a terhelt letartóztatásának az eljárás során. Ugyanis ilyen esetekben az a valódi célja a szabadságelvonásnak, hogy az eljárás probléma mentesen lefolyjon és az esetlegesen kiszabott büntetés könnyedén végrehajtható legyen. A bíró azért rendeli el a letartóztatást, mert a szökés veszélyének alaposabb indokolása nélkül fél a terhelt szökésétől⁸⁸² és a tárgyalási szakban történő távolmaradásától, amely plusz munkával és szervezeti kiadásokkal járna a hatóságok számára.⁸⁸³ Emellett a letartóztatás a terhelt azonnali szankcionálására sem szolgálhat, ugyanis ahogyan az Alkotmánybíróság több döntésében⁸⁸⁴ is kifejtette, az előzetes letartóztatás kivételes intézkedés, amely a büntetőigény hatékony érvényesítését, a büntetőeljárás sikerének biztosítását célozza.

Manapság gyakori apokrif letartóztatási okként említhető a társadalmi elvárás, illetve a média nyomásgyakorlása a bírósági eljárásokra. Főként olyan bűncselekmények esetében figyelhető meg ez az íratlan letartóztatási ok, amelyek jellegüknél fogva a társadalom szemében különösen elítélendőek. A bíróság ezekben az esetekben általában a bűncselekmény súlyára, illetve a várhatóan magas büntetési tételre hivatkozással szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendeli el a terhelt letartóztatását. A nagy érdeklődést és felháborodást kiváltó bűncselekményekről a média naponta szolgáltat valamely új hírt és a legtöbb esetben már az eljárás elején bűnösként kezelik a terheltet és kellően súlyos büntetés kiszabását korlátozzák. Az ilyen közfelháborodást keltő ügyekben könnyebben elrendelik az előzetes letartóztatást, annak ellenére, hogy a nyilvánosság megnyugtatása nem lehet indok a terhelt szabadságának elvonására, mivel az az arányosság elvét és az ártatlanság vélelmét is súlyosan sérti.⁸⁸⁵ Erre az esetkörre jó példa a közelmúltban lezajlott Rezesova-ügy,⁸⁸⁶ amelyben a terheltet négy ember halálát okozó ittas vezetéssel vádolták. Első fokon, nem jogerősen 6 év börtönre ítélték, majd a másodfokú tárgyalásig házi őrizetbe helyezték. Az ítéletet a közvélemény, köztük politikusok is túlzottan enyhének találták, és voltak olyan nyilatkozatok, amelyek törvénymódosítás lehetőségét vetették fel, hogy ilyen ne fordulhasson elő újra. Ezt követően még aznap megszüntette a

882 DAHS (1982) 227-237.

883 SCHLOTHAUER –W^EIDER (2010) 309-310.

884 26/1999 (IX.8.) AB határozat, ABH 1999, 265.; 19/1999. (VI.25.) AB határozat; ABH 1999, 150.

885 HERKE (2001) 87.

886 A szlovák Eva Varholíková Rezesová-t 2012-ben négy ember halálát okozó ittas vezetéssel vádolták meg. A per azért is keltett nagy visszhangot, mert a 36 éves vádlott egy 11 éve elhunyt szlovák milliárdos lánya. Rezesovát első fokon (nem jogerősen) hat év börtönre ítélték több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, de a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentették. A másodfokú eljárás végéig házi őrizetbe helyezték egy drága lakóparkban. Másodfokon kilenc év börtönre ítélték és a bíróság nyolc évre eltiltotta a járművezetéstől. A büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.

200 bíróság a házi őrizetet és elrendelte az előzetes letartóztatást. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a házi őrizet végrehajtására egy luxuslakóparkban került sor, amely a magyar átlagkörülményeket jóval meghaladja. Ellenben a házi őrizet elrendelésének mérlegelésekor a bíróság nem a terhelt lakásviszonyai alapján dönt, hanem megvizsgálja, hogy az egyes letartóztatási okok fennállnak-e, és az eljárás lefolytatása biztosítható-e a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése nélkül is. A jogállami követelményeknek és a bírói függetlenségnek mondana ellent, hogy ha a társadalom számon kérheti a bíróság döntését, és kikényszerítheti a közösségnek tetsző döntést.

A közelmúltban egyes bírói döntésekkel szemben közszereplők és a nyilvánosság részéről több esetben is erős kritika fogalmazódott meg, mert a döntés nem találkozott a társadalom igazságérzetével, így erre reagálva a Kúria elnöke egy közleményt⁸⁸⁷ tett közzé, amely szembe helyezkedik a média és a társadalmi elvárásokkal és kiáll a bírói függetlenség mellett. A közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a bírói döntését nem befolyásolhatják az érzelmek, hanem a bírónak bizonyított tények alapján, a törvényes vád keretei között, teljes felelősségtudattal kell döntést hozni, amelyről az ítélet indokolásában ad számot. A tények ismerete nélküli véleménynyilvánítás nem tartalmazhat elvárásokat a bírósággal szemben. Különösen elvárható, hogy ettől más hatalmi ág képviselői tartózkodjanak. E kúriai nyilatkozat mindenképpen pozitívumként értékelhető, ugyanis egyetértve a közleményben foglaltakkal „minden külső befolyástól mentes bírói ítélkezés abszolút alkotmányos védelem alatt áll, ezért az ellentétes elvárást sugalló nyilatkozatok a jogállamiság alapját ássák alá.”