Az ökológiai kutatások néhány fontos eredménye

Populációdinamikával foglalkozó kutatások

A gímszarvas vemhesülésével kapcsolatos, különböző élőhelyeken végzett kutatási eredményeket mutatja be az 1. táblázat.

1. táblázat

A gímszarvas vemhesülési rátája (in NÁHLIK ÉS SÁNDOR 2000)

Kutatások Születési arányszám

THAMPDUR (1956) 0,894

BEHRENS-GUSSEN (1981) 0,547

UECKERMANN (1960) 0,654

BUBENIK ET AL (1966) 0,747

CROMBRUGGHE (1964) 0,609

HELTAY ET AL (1983) 0,957

NÁHLIK ÉS SÁNDOR (2000) 0,960

PADOS (2005) Bőszénfán zárt téren tartott állományban vizsgálta az ünők és tehenek fekunditását, s jelentős különbségeket kapott. Az ünőknek csak 28%-a ellett, míg a már legalább egyszer ellett tehenek ellési aránya azonosnak mutatkozott a NÁHLIK ÉS SÁNDOR féle kutatásokban közöltekkel.

SZEMETHY ET AL. (2005) által Hajóson, Zselicben és Segesden végzett összetett vizs-gálatok a populációk területhasználatának eltéréseire, kondícionális különbségeire és szaporodási képességük összehasonlítására terjedt ki.

NÁHLIK ÉS SÁNDOR (2000) a felnevelési veszteséggel kapcsolatban megállapították, hogy a viszonylag magas neonatális halálozásokat követően az elhullások elhanyagol-ható mértékűek.

A dámszarvas esetében is történtek hasonló vizsgálatok NÁHLIK ÉS SÁNDOR (2000) majd SÁNDOR (2005) részéről. A születési arányszám 0,989-nek találták. SÁNDOR

(2005) az egy tehénre jutó fölnevelt szaporulatot évenként eltérőnek mondja, de vizs-gálataiban 0,38-ra teszi azzal, hogy az egész évben folyamatosnak találta a postnatális elhullásokat.

Az őz szaporodásával kapcsolatosan NÁHLIK ÉS SÁNDOR (2000) kutatásai szerint a megvizsgált 143 suta vemhesülési aránya 97,2% volt, az egy sutára eső átlagos szüle-tések száma 1,57.

2. táblázat:

Az őz fekunditására vonatkozó vizsgálatok eredményei

Kutatások Születési arányszám

gi-da/suta

BAKKAY ET AL (1978) 2,04

FODOR (1983) 2,14

FARKAS (1985) 1,53-1,69

SUGÁR (1979) 2,62

BOD (1981 IN CSÁNYI1988) 1,69

KALUZINSKI (1982) 1,88

FRUZINSKI ÉS LABUDZKI (1982, IN CSÁNYI1988) 1,82

HEWISON (1996) 1,92

MAJZINGER (2005) 1,75-2,13

A tavaszig felnevelt szaporulat sutánkénti nagyságára vonatkozóan meglehető-sen eltérő adatokat közölnek: STRANGAARD (1972) 0,5-1,6; STUBBE ÉS PASSARAGE

(1978, IN KALUZINSKI, 1982) 0,70-0,82; FRUZINSKI-LABUDZKI (1982) 0,95; HAVASI

(1987, IN KÖNIG, 1988) 0,74; MONOSTORI (2000) 0,4-1,2; NÁHLIK ÉS SÁNDOR (2000) 0,32-0,62.

KALUZINSKI (1982) kimutatta, hogy a felnevelt szaporulat nagysága évről-évre jelentős mértékben változik. STRANGAARD (1972) hangsúlyozza, hogy egy terület "őz-bíró képessége" nem egyezik meg évről-évre, így feltételezhető, hogy a felnevelt sza-porulat nagysága évről-évre a területen uralkodó ökológiai viszonyoktól függően vál-tozik. MAJZINGER (2005) különböző alföldi élőhelyen eltérő felnevelési arányokat ta-pasztalt október-november hónapban végezvén el a vizsgálatot.(0,75-1,23).

MONOSTORI (2000) egy 36.000 hektáros mezőgazdasági vadászterület őzállo-mányának dinamikai változásait 30 éven át követte nyomon, a következő adatokat közli: a populáció dinamikus növekedése szakaszában az ivararány szélsőségesen elto-lódott a nőivarúak javára (1:3,5-4) s a felnevelt(áttelelt) szaporulat 1-1,2 gida volt su-tánként. A populáció önszabályozó rendszerének betudható módon bekövetkező lét-számcsökkenés szakaszában az ivararány javul (1:1,5-1,7), s az áttelelt szaporulat je-lentősen csökken (0.32-0,40). A harmadik, egyensúlyi szakaszban az ivararány kons-tans módon alakul(1:1,8-2,0) s az áttelelt szaporulat is stabilizálódik 0,5-0,6 közötti ér-téken.

Mozgáskörzet, otthon terület

SZEMETHY (2005) definíciója szerint: „A mozgáskörzet az egyed tulajdonsága, az általa rendszeresen hosszabb időn keresztül használt területet jelzi. Nagysága fajra, testtömegre és az adott élőhelyre jellemző. Ez a viselkedés tanulási folyamatok

14 ményeképpen alakul ki, s a kialakult mozgáskörzetekhez az egyedek ragaszkodnak, va-gyis területhűségük nagy. A mozgáskörzet méretét a vadgazdálkodó, pl. mozaikos élő-helyek kialakításával, etetéssel befolyásolni tudja.”

FORD (1983) elmélete szerint: „a gímszarvas mozgáskörzetének nagyságát az élőhely minősége, annak mozaikossága erőteljesen befolyásolja. Heterogén, mozaikos növényzeti mintázatú élőhelyen a szarvasok a létfenntartásukhoz és szaporodásukhoz szükséges forrásokat kis helyen is megtalálják”. SZEMETHY ET AL (1996, 2001) vizs-gálatokat indítottak egy alföldi élőhelyen, Hajósszentgyörgyön.. A hajósi területen a tehenek átlagos mozgáskörzet nagyságát 3.592 ha, a bikáké 7.848 ha kiterjedésűnek ta-lálták.

SZEMETHY (2005) a gímszarvas tehenek területhasználati stratégiájáról megálla-pította, hogy míg a téli időszakban minden egyed az erdei otthonterületet használja, a nyári időszakban kétféle magatartásforma figyelhető meg. Az egyik, amelyik ebben az időszakban is az erdőben marad, ezt helybenmaradó stratégiának nevezte el a szerző, míg a másik stratégiát területváltónak. A szezonális területváltás inkább rövid távú, 8-10 kilométeres elmozdulásokat jelent. Amelyek területváltó csoportba születtek, s az anyjuktól ezt a magatartásformát tanulták el, azok ezt fogják követni. Ezt alátámasztja

GEORGII (1980) valamint GEORGII ÉS SCHRÖDER (1983) vizsgálata is.

CSÁNYI ET AL (2003) az őzek mezőgazdasági élőhelyen való területhasználatával kap-csolatban végzett rádiótelemetriás vizsgálataik alapján megállapították, hogy a bakok átlagosan használt területe évente 327 ha volt. Ezen belül a legkisebb terület 45 ha, a legnagyobb 645 ha-nak adódott, de évszakonként igen nagy eltérések mutatkoztak. Az éves és évszakonkénti mozgáskörzetek nagyságát az irodalomban fellelhető adatokkal összehasonlítva szembetűnő, hogy CSÁNYI ET AL által publikált adatok hasonlóak a Franciaországban (MAUBLANC, 1986) és Csehország Morva vidékén, nyílt

mezőgazda-sági élőhelyén tapasztaltakkal (ZEJDA ÉS BAUEROVA, 1983, 1985).

STRANGAARD (1972) kísérlete szerint 146 je-lölt egyed közül 102 db-ot 3 km-es távolságon belül észleltek s mindössze 3 db került elő 10 km-t meghaladó távolságból.

Elterjedési terület változása, emigráció

NEMESKÉRI (1942) és ZSINDELY (1932) még a tudományosan igazolható megállapítások előtt közölt a szarvas kivándorlásával ill. új terüle-teken történő megtelepedésével kapcsolatban megfigyeléseket. ZSINDELY (1932) szerint a régi és az új otthon közötti kapcsolat nem szűnik meg véglegesen, s ha az okok, amelyek a kivándorlást előidézték fokozatosan megszűnnének, a visszavándorlás is bekövetkezne. SZEDERJEI (1960) véleménye az, hogy a vándorlás mindig olyan területeken következik be, ahol az összefüggő erdőket csak kis távolságokra szakítják meg művelt kultúrterületek, s megállapítja, hogy külö-nösen szívesen vándorol a szarvas a benőtt vízpartokon

1. kép: Őzjelölés

PÁLL (1985) a kényszerűséget említi (magas hó, téli táplálékhiány, rendszeres zavarás) az új élettérkeresés indokaként, melyek között megemlíti az élőhely beszűkü-lését is, ami a túlnépesedés miatt következhet be. TÚRÓS (1994) szerint a túlzsúfoltság egyik következménye a kivándorlás növekedése, s a vadnak korábban nem honos he-lyen való megtelepedése. Ugyanerre a véleményre jutott TOMPA (1964, IN UDVARDY, 1983) is, megemlítve, hogy a fajtársak egymás közelségének el nem viselése által mo-tiválódva hagyják el otthonterületüket. Különösen igaz ez az őzek esetében, amikor ta-vasszal territóriumot foglalnak a legerősebb bakok, s a fiatalabb, vagy gyengébb bakok szabályosan elűzetnek a domináns egyedek által a területről.

CSÁNYI (1999) egy alföldi élőhelyen a gímszarvas élőhelyfoglalásának folyamatát vizsgálta. Szoros összefüggést talált az erdőterület nagyságának növekedése és a gím-szarvas létszámának változása között. A spontán területfoglaláshoz szükséges erdő-sültségi küszöb mértékét 13-15%-ban határozta meg.

Az Alföld egyes részein történt különösen intenzív elterjedést igazolja TÓTH ÉS SZEMETHY (2000) munkája is, melynek összefüggéseit mutatja be a következő ábra.

A terjeszkedés pusz-tán ezt vennénk figyelembe, akkor a már bemutatott változások nem lennének elegen-dőek a Bács-Kiskun megyében bekövetkezett populációdinamikai folyamatok jellemzé-sére. Az erdősültség 16-17%-os, viszont ha az erdő-mezőgazdasági élőhelyegyüttes hozzáférhetőségét nézzük, akkor az már közel 80%-ban lefedi a megyét.

TÓTH (1999) véleménye szerint egy faj terjedéséhez azonban nem csak az egyedek és egyedcsoportok terjeszkedés iránti ösztönös vagy külső hatások általi késztetettsége szükséges, hanem megfelelő környezeti adottságok is.

NOWAK (1975) az állandó terjeszkedés bekövetkezésének három feltételét említi:

• Az egyedek, illetve egyedcsoportok átlépik az előző areahatárt.

• Az egyedek ökológiai tűrőképessége lehetővé teszi, hogy új élőhelyeken min-den biológiai funkciójukat normálisan folytassák.

4. ábra : Az erdősültség és szarvaslétszám változása Bács-Kiskun megyében 1970-1990 (TÓTH ÉS SZEMETHY,

2000)

16

• Az újonnan birtokba vett területen a természetes szaporodás olyan mértékű, hogy a populáció megélhetését, és későbbi stabilizációját lehetővé teszi.

PUTMANN (1988) véleménye szerint a szarvasfélék családjának primitívebb fajait (pl.

őz) általában a kisebb méretek és a magányos vagy nagyon kis (családi) csoportokban folytatott élet jellemzi. A nagyobb testű fajoknál a társas élet felé való eltolódás mu-tatható ki, de a csoportok létszáma, összetétele folyamatosan változik és kialakulásuk rövid távú szükségletek függvényének látszik

Metapopuláció

Az olyan populációkat, amelyek térbeli eloszlása nem folytonos, metapopulációknak nevezik (FARAGÓ ÉS NÁHLIK, 1997). A fogalom viszonylag új, amely elsősorban az emberiség tájátalakító, tájromboló tevékenységének köszönhetően került a figyelem középpontjába, megalkotója LEVINS (1969, 1970) volt, aki szerint a metapopuláció

„populációkból álló populáció”. GUTTIÉREZ ÉS HARRISON (1996) szerint a legtöbb nagy elterjedésű faj, amelynek nincs folytonosan összefüggő aerája, metapopulációkat alkot, s megalkották az ún. „forrás-süllyesztő vagy forrás -lefolyó” (source-sink) di-namikai elméletet, mely szerint azok a fajok, amelyek egyaránt elfoglalják a jó és ke-vésbé jó élőhelyeket, azok a jó élőhelyeken szaporodnak és kivándorló egyedeket hoz-nak létre, míg a gyengébb élőhelyeken nem képesek bevándorlás nélkül fenntartani magukat.

GILPIN (1996) a LEVINS-féle metapopulációs modell értelmezésekor azt feltételezte, hogy a populáció hanyatló (csökkenő) szakaszában nem a pánmiktikus (egyenletes sű-rűségben elterjedt) modell szerint fog működni, hanem a sűrűség egy adott élőhelyfoltban mért változatlansága mellett a szubpopulációk száma fog lecsökkenni.

A metapopulációk térszerkezet szerinti osztályozását először HARRISON (1991) végez-te el, amit aztán STITH ET AL. (1996) módosított, egészített ki

2.3.3 A vadgazdálkodásban használatos fogalmak