Alkörzetek (vadgazdálkodási tájak) kialakítása

A körzetet a különböző élőhelyek adta vadgazdálkodási lehetőségek, a vadfajok elterjedése, azok állomány-sűrűsége és minősége, az élőhelyi viszonyok, valamint a tá-ji jellegzetességek alapján, a körzetterv állomány szabályozási irányelveinek megfele-lő éves vadgazdálkodási tervek elkészítése és végrehajtásának értékelhetősége, az ál-lomány minőségéhez igazított trófea-bírálati szempontok kidolgozása és alkalmazása miatt célszerű alkörzetekre bontani és az állományszabályozási elképzeléseket ezekre adoptálni.

Az alkörzetek kialakítása lehetővé teszi a bennük foglalt vadászterületek egységes, összehangolt szakmai elvek- és gyakorlat szerinti besorolását, az alkörzeten belül élő

vadfajok egymáshoz viszonyított arányának, korosztályviszonyainak, ivararányának, mennyiségének és minőségének az egyidejű manipulálását, összefoglaló néven az in-tegrált állománykezelést.

Célszerű a körzet legértékesebb és általános elterjedésű fajának, a gímszarvas-nak elkülöníthető metapopulációigímszarvas-nak határát alkörzethatárként elfogadni és kezelni.

Somogy megye, a IV/2-es vadgazdálkodási körzet adottságait figyelembe véve 6 alkörzet (szarvasgazdálkodási táj) kialakítása tűnik célszerűnek, melyből egyben a szarvassal való gazdálkodás feltételei nem adottak. Az alkörzetek határait és elhelyez-kedést ábrázoló térkép a 26.számú mellékletben található.

Alkörzetek felsorolása:

Alkörzetek neve

Vadászterületek száma

Teljes te-rülete

ha

Ebből erdő ha

I.Marcali-Kis-Balaton 14 100.210 31 117,0

II.Zamárdi-Külső-Somogyi dombvidék 17 136.905 32 163,4

III.Kaposvár- szarvas tájegységen kívüli 11 61.636 9 566,2

IV.Kaszó-Iharos 13 101.087 44 891,0

V.Lábod-Belső-Somogy-Dráva mente 10 101.818 43 602,2

VI.Zselic 5 40.671 21 133,7

Összesen: 70 542.328 182 473,5

Az alkörzetek jelentős eltéréseket mutatnak mind domborzatilag, mind termő-helyileg, mind növénytakarójukat tekintve. Ennek megfelelően más és más az élőhely kínálat, s emiatt eltérő vadállomány viszonyok alakultak ki rajtuk. Az élőhely eltérő táplálékkínálata alapján különböző minimum-maximum vadlétszámokat határozhatók meg az alkörzetekre, s ez alapján kidolgozhatók az egyes tájegységeken belül elhe-lyezkedő vadgazdálkodók állományszabályozási feladatai. A táji vadgazdálkodás be-vezetése alkalmat nyújt arra, ne az egyes vadgazdálkodókban, vadászterületekben gondolkodjunk, hanem egy-egy nagyobb mozgásterülettel rendelkező vadfaj (gím-és dámszarvas, vaddisznó) esetében az állományszabályozást a tájegységen (alkörzeten) belül vizsgáljuk. Az egyes ivari- és korcsoportok terítéken beüli megoszlását, valamint az alkörzetre előírt mennyiségi hasznosítást nem kell minden egyes vadgazdálkodón számon kérni, hanem az egész alkörzeten belül kell előírni és ellenőrizni.

Az állományhasznosítás nagyságrendje, annak belső szerkezete (bika-tehén-borjú arány a terítéken belül) az alkörzetre vonatkoztatva kerül meghatározásra a po-puláció dinamikájának figyelembevételével, s az éves tervekben az egyes területek élőhelyi és állomány állapotának figyelembevételével, eltérő hasznosítási lehetőséget, a körzet jelenlegi állapotában kötelező feladatot kapnak a vadgazdálkodók.

A fentiek alapján kidolgozásra került minden vadfaj állománykezelésére vonatkozó irányelv, amelyekből a helyszűke miatt csak a gímszarvasra vonatkozó elképzelést is-mertetem.

112 6.4.1.2 A vadászterületek besorolása

Az alkörzeten belül a gazdálkodás elősegítésére, az állomány kezelésében betöl-tött szerepet hangsúlyozó, demográfiai határokat kell megállapítani, ill. az elmúlt évek trófeabírálati adatai alapján az egyes vadgazdálkodókat be kell sorolni. Ennek alapjául a bőgésben elejtett bikák korát kell figyelembe venni. A bőgés egy sajátos mintavétel-nek tekinthető, a metapopuláció legidősebb–legértékesebb egyedeimintavétel-nek kiválogatására.

A bőgésben elejtett bikák kora és minősége egyértelműen megmutatja, hogy az adott gazdálkodó centrális, átmeneti, vagy perifériális (kontinens, sziget, külső sziget) terü-leten gazdálkodik e. A bőgésen belüli korosztály elrendeződés alapja az, hogy a tér-ségben élő idősebb (nem feltétlenül öreg) bikák már a bőgés előtt igyekeznek elfoglal-ni a populáció elterjedési területén belül a nagyobb tehénsűrűségű, centrális pozíciójú területeket, ahonnan emiatt a fiatal és középkorú bikák már a bőgést megelőzően a pe-rifériális területekre vándorolnak.

Perifériális szarvasterületek jellemzői: bőgés ezeken a területeken nem alakul ki, vagy rendkívül rövid, mindössze pár napig tartó és rapszodikus. A területen tartózkodó tehénállomány hamar és biztonsággal termékenyül, majd érdektelenné válik a bikák számára. A teríték az átváltó fiatal- és középkorú bikákból kerül ki. Ezek a területek zömmel a kevéssé erdősült jellegűek és gyakran a napi, táplálkozási célú kiváltási terü-letek közé tartoznak.

Átmeneti szarvasterületek jellemzői: az állománysűrűség alakulásától függően hol centrális, hol perifériális jelleget mutatnak. Időszakosan jó bőgés mutatkozik, és a fia-tal-középkorú bikák mellett esetlegesen, rendszertelenül egy-egy idősebb bika is terí-tékre kerül. Ezeken a területeken a szántó- vagy vadföldi növénykultúrának és az erdé-szeti munkák, a zavarás változásának hatására egyik évről a másikra jelentős állo-mányváltozások állhatnak be, zömmel a vegetációs időszakra jellemző szezonalítással.

Centrális (központi) szarvasterületek jellemzői: ezeken találhatók a legjobb bőgő-helyek, gyakran évtizedeken keresztül. A java bikák közel 80%-a ezeken a centrális te-rületeken kerül terítékre. Erős állománykoncentráció figyelhető meg, a bőgés gyakran elhúzódó a nagyszámú tehén miatt, melyek termékenyülése az egy csapatbikára jutó rigyetések magas száma miatt nem megfelelő, s ezért gyakori a késői visszaivarzás.

Néha még a téli hónapokban is előfordul a nem kívánt üzekedés, amiből kifolyólag egy elhúzódó ellési időszakra lehet számítani. Ezek a centrális bőgőterületek gyakran egybeesnek a téli szarvas-beállóhelyekkel, vagy azok közvetlen közelében lévő mező-gazdasági kiváltó sávokban alakulnak ki.

A vadászterületek a trófeabírálati eredmények alapján egyértelműen besorolhatók a fenti kategóriák valamelyikébe. A besorolás azonban az élőhely és az állomány válto-zásait figyelembe véve változhat, akár pozitív, akár negatív irányba. Két évben meg-ismételt pozitív-negatív eredmény eredményezheti a terület átsorolását a másik

kategó-riába. A vadászterületek besorolását, a 2001/02 és a 2002/03 vadászévek trófeabírálati adataira alapozva a 22. melléklet tartalmazza.

A besorolás fontosságát az adja, hogy a különböző kategóriák eltérő módon részesül-hetnek az állományhasznosítási lehetőségekből, s az állomány csökkentésének kont-rollja is a

6.4.1.3 A gímszarvas állományhasznosítás irányelvei

Az FVM által kiadott fenntartandó legkisebb (minimum) és fenntartható legnagyobb (maximum) szarvaslétszám a körzetre vonatkoztatva a következő:

IV/2. Körzet minimum 2000 db, maximum 6.430 db

A jelenleg a körzetben élő állomány a becslések és a korábban ismertetett terí-tékadatok alapján ezt a létszámot jelentősen meghaladja. A körzet gímállományának jellemzésében leírt ivararány- és korösszetételi problémák ismertek. Az okszerű, tró-feaorientált és tartamosságra törekvő vadgazdálkodás az állományszabályozás olyan modelljét tételezi fel, amely az adott populáció valamennyi paraméterének (állomány-nagyság, sűrűség, ivararány, korosztályviszonyok, trófeaminőség) egyidejű manipulá-lását és a negatív hatások bekövetkezésének minimumra csökkentését jelenti. A termé-szetes körülmények között élő populációk egyedszáma, ivararánya, korösszetétele in-gadozó. A vadászott populációra ez még inkább igaz, ezért a vadgazdálkodás feladata az, hogy a vadászatból származó árbevételi lehetőségek ingadozását megfelelő állo-mányszabályozással mérsékelje, tervezhető bevételeket és költségeket, kiegyensúlyo-zott, összefoglaló szóval tartamos gazdálkodási lehetőségeket biztosítson.

Cél tehát a mennyiség nem kampányszerű, hanem szisztematikus csökkentésé-vel egy stabil ivari- és korösszetételű állományt kialakítani, amely a legnagyobb fenn-tartható hozamot biztosítja. Első lépcsőben azt a módot és ütemet kell megtalálni, ami-vel a jelenlegi magas állománysűrűséget az ivararány és korosztályproblémák megol-dásával egyidejűleg az előírt maximálisan eltartható létszám szintjére csökkenti.

A tervezés gyakorlata:

A metapopulációkat, az alkörzeteket, s ezen belül az egyes vadgazdálkodókat eb-ből a szempontból külön-külön kell értékelni, hiszen az állományok helyzete egymástól eltérő. Azokban az alkörzetekben, ahol a túlnépesedés a legnagyobb mértékű, az állo-mánycsökkentéshez, az ivararány javításához, és a nőivarú állomány megfelelő korosz-tály-viszonyainak kialakításához jelentősen növelni kell a tehenek hasznosítását a teríté-ken belül legalább 45%-ra, elsősorban a borjúkilövés terhére. Ezt azonban nem minden egyes vadgazdálkodási egységre kell érvényesíteni, hanem minden alkörzeten belül a centrális szarvasos területekre. Az átmeneti jellegű területeken is célszerű megnövelni a felnőtt nőivarú egyedek hasznosítási arányát 35%-ra, míg a periférikus jellegű területeken

114 ennek a szabályozása nem elsődleges kérdés, hiszen ezeken a területeken a szarvas állo-mány alakulása alapvetően a szomszédos, szarvasos területek álloállo-mány kezelésének a függvénye. A becslési- és terítékadatok egybevetésével kikövetkeztethető, hogy mikor éri el az állomány az eltartható mennyiséget, és ettől a pillanattól kezdve ismét a normális te-rítékeloszlást kell tervezni. Tudomásul kell azonban venni, hogy a fenti ivararányú állo-mányból lényegesen kevesebb lesz a hasznosítható mennyiség és ez a vadászati lehetősé-gek csökkenését fogja maga után vonni. A borjú korosztály hasznosítása során törekedni kell a bikaborjak kíméletére. A jövőben elvárásként kell a vadgazdálkodók felé megfo-galmazni, hogy regisztrálják a terítéken belül a bikaborjak arányát, tudniillik ennek isme-retében lehet hosszabb távon egy állomány belső összefüggéseit értelmezni, és nyomon követni és ennek segítségével lehet a hasznosítási lehetőségeket előremetszeni.

Optimális ivararány 1:1, bár ennek elérése és megtartása a nem monogám állatok esetében megfigyelhető enyhe nőivarú túlsúly miatt nehezen elképzelhető. Ennél az ivararánynál a törzsállomány 30-32%-os hasznosítása biztosítja a fenntartható hoza-mot. A bőgési ivararány az abszolút számok ismerete nélkül is megmutatja az állomá-nyon belüli arányokat. Ha a bikák 1-3 tehénnel járnak, ez esetben, az arány a bikák ja-vára eltolódott. Ha a bikák 4-5 tehenet kísérnek, akkor a kiegyenlített az állapot, ha azonban 5 tehénnél több jut egy csapatbikára, akkor nőivari túlsúly van.

Korosztályviszonyok: E mellett az ivararány mellett a törzsállomány átlagéletkora el-éri a 4,5 évet, ami az állomány produktivitása szempontjából jónak tekinthető. Célsze-rű, ha az állomány, mindkét nem vonatkozásában 50%-a fiatal (2-5 évig), 35%-a kö-zépkorú (6-10 évig) és 15%-a idős (10 év feletti).

Perifériális szarvasterületek állományhasznosítása: (ide kerül még besorolásra va-lamennyi szarvasgazdálkodási térségen kívüli terület) Az állományhasznosításban be-töltött szerepük nem jelentős. Az éves tervükben tervezhetik a vadászati szezon szerin-ti tarvad elejtést és szigorú trófeabírálaszerin-ti feltételek mellett a selejtbikák elejtését. Go-lyóérett bikára sem szezonban (szept.01,-okt.31.) sem azon kívül nem kapnak kilövési lehetőséget! Az élőhely minőségében bekövetkezett tartós változás esetén a vadgaz-dálkodók kérhetik a Vadgazdálkodási Tanácstól az átmeneti kategóriába történő beso-rolásukat.

Átmeneti szarvasterületek állományhasznosítása: Az ilyen területeken való gazdál-kodás komoly hatással lehet a térség szarvaspopulációjára, hiszen a gímszarvas szezo-nális vándorlása során hosszabb időt is eltölthet a centrális területeken kívül, és nem kellő szakmai ismeretek birtokában, vagy önmérséklet hiányában, amit egyfajta gaz-dálkodási kényszer is motiválhat, komoly károk keletkezhetnek az értékes, középkorú bikaállományban. Az éves vadgazdálkodási tervben tervezhetik a bika kilövéseiknek 10%-át golyóérett bikából. Amennyiben a gazdálkodó ezt meghaladó mértékben ejt el

golyóérett bikát, úgy az a következő évi lehetőségeiből levonásra kerül. A tervezett go-lyóérett hasznosítás elmaradása következő évre nem átvihető.

A centrális (központi) szarvasterületek állományhasznosítása: tapasztalati tény, hogy a centrális elhelyezkedésű területeken történik meg a térség tarvad- és bikahasz-nosításának túlnyomó része. A szubpopulációk sűrűségének- és ivararányának kialakí-tása és a trófea minőségre ható korosztályviszonyok alakulása jelentős mértékben az ezeken a területeken folytatott szakmai munka színvonalától függ. Az éves gazdálko-dási tervben tervezhetik a bikakilövés 30% golyóérettből.

A fenti módszer javaslatomra 2002 óta működik Somogy megyében, s az azóta eltelt idő azt igazolta, hogy a táji vadgazdálkodás modellje használható. A centrális te-rületeken megnövelt tarvad hasznosítási arány (45-50% a terítéken belül) következté-ben, a source-sink elméletnek megfelelő módon, a periférikus területeken (külső szi-get) egy 15 évvel ezelőtti állapothoz hasonló kezd kialakulni, már ami a szarvas idő-szakos, ritka váltóvadként valő megjelenését illeti. A remélt hatás bekövetkezett.

Mintha egy filmet replay üzemmódban, visszafelé kezdenénk lejátszani, a vízbe do-bott kő által keltett körkörös hullámok továbbterjedése megállt, s a hullámok a beavat-kozás hatására kezdenek visszahúzódni a kör közepe felé. Példámban a centrális terü-letek, másnéven kontinensek helyettesíthetők be a kő vízbeérkezésnek helyszínével.

A legkülső, a gímszarvas által legutoljára elfoglalt területeken annyira lecsök-kent az állomány, hogy bőgést szinte nem is tapasztaltak, s az eddig állandó jelleggel a területen élő szarvasok elvándoroltak a területről. Az átmeneti jellegű területek (belső szigetek) vonatkozásában is bekövetkezett főként a tarvad állomány elhúzódása, emiatt a bőgés alakulása rendkívül rapszodikus volt, az ilyen területeket felkereső középkorú és idős bikák hamar elhagyták és igyekeztek a a nagyobb tarvadsűrűséggel bíró centrá-lis (kontinens) területek felé, ahol ennek hatására 2005-ben kimagaslóan intenzív, kö-vetkezésképp eredményes volt a bőgés. A centrális területeken folytatott, de az egész vadgazdálkodási tájra kiható állománycsökkentést addig kell folytatni, amíg a térség-ben helyre nem áll az erdő-, mező- és vadgazdálkodás egyensúlya. Ez a remélt állapot akkor fog bekövetkezni, amikor a vadkárelhárító kerítés bontás-építés viszonyában az előbbi, a bontás lesz túlsúlyban. Mindehhez azonban a vadállomány csökkenésének kell előbb bekövetkezni.

6.4.2 A dámszarvas állománykezelése a táji vadgazdálkodás keretei között

Az alkörzet határának megállapításánál mindenképpen arra kell törekedni, hogy a gímszarvasnál kisebb mozgástérrel rendelkező, viszont kis területen nagy sűrűséget elviselő dámszarvas élőhelye tekjes egészében ugyanabba az alkörzetbe tartozzon. A dámszarvast élőhelyhasználata, sűrűségi viszonyai és viselkedése alapján a STITH et

116 al.(1996) által leírt kontinens-sziget metapopulációba sorolom, mint a gímszarvast, an-nak ellenére, hogy a dám metapopulációt másodlagos, mesterségesen kialakult tár-sulás részének tartom. A dámszarvas vándorlási, új élőhely elfoglalási képessége nagyságrendekkel kisebb nagytestű rokonáénál. Ez azt is jelenti, hogy a FARAGÓ és NÁHLIK (1997) által kialakított gímszarvas területhasználat besorolást adaptálható-nak tartom a dámszarvasra is. Ennek értelmében a centrális területek közé sorolom azokat a területeket, ahol a barcogásban a populáció legidősebb, legértékesebb bikáit elejtik. Ezeken a területeken a tarvad létszáma rendkívül magas, s gyakran adottak a dámszarvasra jellemző csoportos barcogás feltételei. A barcogás igen hosszan tart, és rendkívül aktív, a bikák gyakori elhullását okozó agresszív verekedéssel jár. Ugyan-csak gyakori a bikák legyengülés miatti elhullása. A tarvad visszaüzekedése a bi-zonytalan termékenyülés miatt gyakori. Az átmeneti jellegű területeken állandó tarvad állomány él, csak lényegesen kisebb sűrűségben, mint a centrális területen, a barcogás rövid, kevésbé intenzív, mert a tehenek nagy biztonsággal termékenyülnek, s szinte soha nem alakul ki csoportos barcogás. A bikák a gímszarvashoz hasonlóan csapatbi-kaként kísérik a tarvadcsapatokat. A periférikus területeken tarvad véletlenszerűen ta-lálható, következésképp barcogás nem, vagy csak egy-két napra alakul ki, zömmel a nagy barcogóhelyekről kiszorult fiatal bikák részvételével. A termékenyülés nagy biz-tonsággal történik meg. Ezeken a területeken a barcogás utáni időszakban nagyobb számban jelennek meg a főként fiatal egyedekből álló bikacsapatok. Tarvad nagyobb távolságra történő elmozdulását még nem figyelték meg.

A dámállomány kezelési modelljének elkészítése során hasonló elveket kell kö-vetni, mint a gímszarvas esetében, vagyis a nagy tarvadsűrűségű centrális területeken lehet és kell a körzet létszámát beállítani. A gímszarvashoz képest lényegesen kisebb távolságra kialakult szigetek (átmeneti területek) száma a nagy állománysűrűség elle-nére sem bővül nagy mértékben, ezért a dámszarvas állomány csökkentése gyorsabban és nagyobb hatékonysággal következhet be, mint a gímszarvas esetében. A dámszarvas állomány csökkentésének elve ugyan az, mint a gímszarvasnál, a centrális területek te-rítékének belső arányait kell úgy meghatározni, hogy a szaporítóképes tarvad aránya 45-50%-a legyen az összterítéknek. Ennek több éven át való alkalmazása esetén a centrális területtől nem túlságosan távol eső periférikus területek dámállománya fog először felmorzsolódni, majd ezután az átmeneti területek állománya és annak haszno-síthatósága fog jellemzően csökkeni. Az állomány kezelése közben nem szabad meg-feledkezni a korosztályviszonyok, az ivararány és a minőség szabályozásáról sem.

6.4.3 Az őz állománykezelése a táji vadgazdálkodás keretei belül

Az őz nincsen túlszaporodva, de folyamatos alulhasznosítása miatt lényegesen keve-sebbet hasznosítunk belőle, mint amennyit az állomány létszáma lehetővé tenne. Egy terület őzállománya természetes úton létrejött metapopulációként értelmezhető, hiszen emberi segítség nélkül, a faj természetes önszabályozása szerint jött létre. A LEVINS (1969) féle klasszikus metapopuláció modellje olyan kis kiterjedésű habitatokon élő populációk csoportjára vonatkozik, amelyek egyenként hajlamosak a kipusztulásra, azonban a méretük és a többi élőhelfolthoz való közelségük elégséges ahhoz, hogy a

visszatelepülés (rekolonizáció) kiegyensúlyozza a kipusztulást. Az őzállomány vad-gazdálkodási tájon belüli állománykezelésének a faj ezen tulajdonságát messzemenően figyelembe kell vennie.

Az őz természetes veszteségei a legnagyobbak a szarvasfélék közül, s ha végig-gondoljuk a természetes mortalitás bekövetkeztének legvalószínűbb időpontját, akkor beláthatjuk, hogy az legfőképp a táplálékszűke és takarásmentes téli hónapokban van.

Ha január, február hónapokban hasznosítjuk a suta, gida állományt, akkor a már majd-nem áttelelt állományból vesszük ki a természetes veszteségektől megmenekült egye-deket. Ha azonban ezt a hasznosítást jellemző módon október-november hónapokban végezzük el, akkor mind nagyobb a valószínűsége annak, hogy azokból az egyedekből is szép számmal hasznosítunk, amelyek a tél folyamán természetes úton is elpusztultak volna. A január-februári sutavad vadászat elképzelhető módon a törzsállomány rovásá-ra megy, míg az október-novemberi suta vadászat jelentősen megnövelheti a hasznosí-tás arányát. Még egy szempont van az őz sutavad vadászatával kapcsolatban, mégpe-dig az, hogy nem mindegy, hogy egy nem mezőgazdasági élőhelyen hol történik meg maga a vadászat. Az őz táplálékfelvételéről tudjuk, hogy pákosztos, csipegető táplál-kozást folytat. Nem időzik sokat egy helyen, naponta több alkalommal is felkeresi a kis területen elhelyezkedő táplálkozó helyei egyikét. Ezen tevékenysége során érzé-keny károkat tud okozni erdősítésekben, gyümölcsösökben, szőlőben. Egy suta a két gidájával elegendő ahhoz, hogy egy erdőterületen belül elhelyezkedő 3 ha-os erdősítés valamennyi hajtáscsúcsát szisztematikusan lecsipegesse. Az ilyen típusú károsításnak kitett területeken az őz sutavadat nem a mezőgazdasági területrészen kell hasznosítani, hanem időigényesebb módon, az erdei élőhelyen (gyümölcsösben) kell terítékre hozni.

Ez a fajta állományhasznosítás kevésbé hatékony ugyan, de mindenképpen eredmé-nyesebb.

6.4.4 Javaslat a vadgazdálkodás tervezésének módosítására

A táji vadgazdálkodás modelljének bevezetésére tett javaslatom szerint a jövő-ben tervezés alapja a vadgazdálkodási tájanként történő tervezés lenne. A populáció elsődleges paraméterei, valamint a főbb értékmérő tulajdonságok ily módon történő megtervezése és annak ellenőrzése egyszerűbbé válna.

Mindazonáltal vadgazdálkodási terveink használhatóságának legfontosabb és egyben legkritikusabb kérdése a tervezés kiindulási alapjául szolgáló elsődleges adatszerzés módja és az adatok megbízhatósága..

A becslések megbízhatatlanságát kimutattam az értekezésemben. A problémák kiküszöbölésére a tervezést új alapokra kell helyeznünk. A nagyvad gazdálkodás mennyiségi tervezésénél a jövőben nagyobb hangsúllyal kell figyelembe venni az

A becslések megbízhatatlanságát kimutattam az értekezésemben. A problémák kiküszöbölésére a tervezést új alapokra kell helyeznünk. A nagyvad gazdálkodás mennyiségi tervezésénél a jövőben nagyobb hangsúllyal kell figyelembe venni az