-okt. 18.
Az első nagy ütközet tehát megesett a pártok között.
Az utolsó nagy összecsapás előzte meg, egyfelől Jókai Mór és Tisza Kálmán, másfelől Helfy Ignác és Apponyi Albert között.
Jókai Mór, mint a válaszfelirati bizottsági javaslat elő-adója, kit a vita folyamában gyengélkedése visszatartott a megjelenéstől, ma berukkolt s oly támadást intézett a két ellenzék ellen, akárcsak egy - egészséges ember.
Beszéde, mellyel a vitát bevezette, szelíd volt, sőt szen-timentális. Igyekezett nagyon csendesen bánni el az ellenfél-lel, úgyhogy simogatásnak vegye még ami benne ütleg is.
Pedig hát taktika volt az egész. Arra volt szánva, hogy hasonló szelídségre hangolja az ellenzéket. Ami sikerült is.
Most azonban, mikor már csak az inditványtevőknek lehetett szólni, s nem kellett félni, hogy ellene indulhat az egész ellentábor, - elővette legmérgesebb nyilait és lövöldö-zött velök, mint a haragvó Apollo. Nem hiába istene a poé-táknak, de jó ınintául is szolgált.
Hogyne szeretné, úgymond, a magyar ember az osztrák katonát, mikor egy város sem folyamodott, hogy vigyék el belőle a garnizont. Aztán milyen szép egyetértésben táboroz együtt a nagy hadgyakorlatokon a katonai és a fegyverben szolgáló polgár: a honvéd-tisztikar.
Amire aztán valaki azt jegyezte meg, hogy hiszen fegy-verszünet idején a ınuszka tisztek is átjártak a honvédekhez egy-egy barátságos kvaterkára. Ami pedig a garnizont illeti, hát annak elviteleért nem azért nem folyamodnak a városok, mert szeretik az osztrák katonát, de mert a katona pénzt hoz a városba.
Aztán a hadügyminiszter is kijelentette, hogy óhajtja a jó egyetértést polgár és katona közt. Hát azt el is hisszük;
mert ugyan mi lenne, ha egyszer a polgárok egy szép este fölkerekednének mindenütt, hogy megfojtsák a katonát, mi-előtt tömegekbe sorakozhatik. Bizony meg bírnák tenni puszta kézzel is, ha egyéb is nem tartaná vissza, mint a fé-lelem.
Elmondta, hogy Sennyeynek nem kell a külön vámte-rület; hogy a szélsőbal a nép érdekeivel nem törődik; lám, most sem törődik vele, elönti-e a Tiszavölgyet az árvíz (holott ismerünk szélsőbalí képviselőt, aki a legnagyobb veszély ide-jén a gáton hált s a minisztert is levitte magával, hogy az is lássa, miről van szó), hogy a nőiparegylet tárlata norinbergi áruk kiállítása volt és hogy a véderő törvény tíz évre szól,
171
- ami mind azt mutatja, hogy koszorús költőnk mily alapo-san informáltatta magát azokról a dolgokról, amikről ítéletet mondott.
- Mindent megtettem a választás körül, amit megte-hettem - mondá Jókai.
- Háromszor buktam - tevé hozzá Géza bátyó a szél-balon ki sokatmondó észrevételeiről nevezetes.
Ő is kíkelt az etetés-itatás ellen, ő is kárhoztatja azt.
- Hát Szarvas? - hangzott a közbeszólás.
- Ugyan hagyjátok el - mondá Jókai csendesen, hogy meg ne hallják a gyorsírók -, ti is csak úgy ettetek-ittatok, mint mi.
Aztán fogadást ajánlt Irányinak, hogy írjanak törvény-f javaslatot a választási visszaélések ellen, s amelyiké szigo-rúbb lesz, azt írják alá mind a ketten.
Irányi elvető mozdulattal mondá:
- A törvény jó, de nem hajtják vég1`e.
Nagy vádat emelt Jókai az erdélyi szélbaliak ellen: azt, hogy az intranzigens románokkal cimboráltak.
- Rágalom, hazugság! hangzott föl a baloldalról.
S Helfy később betelelt neki azzal a ténnyel, hogy egyetlen intranzigens román lépett föl a választások alatt, azt is meg-buktatta, nem ám a kormánypárt, de a szélsőbal.
Így paktált a szélbal a románokkal.
Arra a logikára, amit Jókai a mérsékelt ellenzéknek imputált, hogy a kormánypárt ismerteti közigazgatási rend-szerét, ott tehát nincs, a mérsékelt ellenzék meg nem ismerteti, ot-t tehát van rendszer, még az öreg Somssich Pál is azt mond=
ta:
- No, ez már aztán igazán bolond beszéd.
Jókai beszéde különben ragyogó volt, és szikrázó az élctől, mint mindig, de minden mértéken fölül igazságtalan, úgyhogy olykor még maga Tisza Kálmán is összerezzent tőle, gondolva magában: Ments meg Isten túlbuzgó jóbará-taimtól.
Helfy mindenekelőtt visszautasítá a Jókai vádjait az árvíz és a románokkal cimborálás tárgyában, s arra, hogy Tisza Kálmán hat évi működése program, azt mondta, hogy
meglehet, hogy az, de .ennél rosszabb programot Tisza ugyan nem adhatott.
Ha a gazdasági kiegyezés eredményét, ha a bosnyák ok-kupációt kormányzata e gyönyörűséges eredményeit -programként hangsúlyozta volna mindjárt kezdetben, még a jobboldalon se találtavolna meg a többséget az ily program pártolására. Úgy vitte bele pártját alattomosan.
Érzékenyen érintette Tiszát annak felemlítése, hogy min-dig megı`agadja az alkalmat bántani elődeit. Így most bántja Kerkápolyt, akinek a jobboldal tapsolt akkor, mikor a szélső-bal megtámadta, s most ugyanaz a jobboldal tapsolja Tiszát, amiért azt bántja, akit ők akkor szintén így tapsoltak. Bizo-nyosan tapsolni fognak ezek a jó urak akkor is, ha majd Tisza Kálmánt bántja az utódja.
Fölhozott Helfy az ifjú Berzeviczyre vonatkoztatva -egy Deák-adomát is, arról a fáklyászenéről, amit az ifjúság az öregúrnak adott, mely alkalommal az ifjúság szónoka biz-tosítá, hogy ők mind Deák-pártiak. »Hej, mi lesz belőletek, ha majd megvénültök, ha már ily ifjan Deák-párt-iak vagy-tok I<< -_ mondá a jó öreg. Mi lesz az ifjú Berzeviczyből is, ha már most is olyan jó mameluk, vén korára?
Furcsa, hát k. k. Hofrat.
Jókainak arra a vádjára, hogy a szélsőbal helyi érdekek legyezgetésével korteskedík, eınlékeztette Jókait, hogy neki tán nem kellene szellőztetni azt a pontot. Vagy tán elfeledte, mit mondott a szarvasiaknak? Azt, hogy »válasszanak az urak: vagy Móricz Pál árvíz nélkül, vagy Herman Ottó dupla
á»I`V`ÍZZ6l((i.
A vesztegetés csúnya dolog. De ha egy magánember veszteget, legalább a magáéból veszteget. De a miniszterek az országból ígértetnek embereikkel Zalaegerszegnek iskolát, Sopronynak főreáltanodát, Debrecennek, Nagyváradnak királyi táblát stb.
Ez ellen ugyan mind Trefort, mind Tisza tiltakozott, de Helfy fönntartá vádját, mint aki tulajdon füleivel hal-lotta.
A Tisza tiltakozása érdekes volt. Tiltakozom - úgy-mond - az ellen, hogy királyi táblát ígértem volna
Debrecen-173
nek is, Nagyváı`adnak is, mert ezzel olyat ígértem volna, ami-ről tudom, hogy meg nem tarthatonı.
Csanády bá' közbeszólt:
- Mondott ő már ilyet többször is.
Nagyvárad és Debrecen pedig Tisza nyilatkozata után azt az egyet biztosra vehetik, hogy a kilátásba helyezett ki-rályi táblát egyikük - nem kapja meg.
Apponyi beszéde szépen átgondolt, hatással előadott be-széd volt. Jókai »alaposságát<< illusztrálta mindenekelőtt, s aztán megmagyarázta Tiszának, hogy mi az a kísérlet? Azzal a kétellyel fogni valamibe, hogy hátha nem sikerül.
Szép része volt beszédének az átalakulási korszakok ve-zérlő államférfiairól, kik csak egy eszmét képviselhetnek, nem pedig oly alternatívát, hogy az eszmének az ellenkezője is éppoly vezéreszméjök lehet, esetleg. Kimutatta, mily jezsuita-módra jár el Tisza a közvéleınénnyel szemben, mely iránt az államférfi őszinteséggel tartozik, midőn úgy állítja föl céljait, hogy a municipálisták és a centrálisták is a maguk emberének tarthassák.
Szerencsésen kulıninált a beszéd a hivatalos visszaélések-ről szóló részében.
Nem is állhatta meg Tisza szó nélkül. Fölszólalt e vitá-ban negyedszer, éspedig »személyes kérdésben és félreértett szavai helyreigazítása végett«, mely cím minden képviselőnek megadja a szólásjogot.
Beszédjének eleje mentegetődzés, vége rabulísztikus kor-tesbeszéd_ Amint tegnapi beszédéből megtanulhattuk azt, hogy Tisza nem lesz hajlandó lemondani, még ha leszavaznák is »holmi csekély jelentőségű kérdésben« (melyeknek csekély vagy nem csekély voltát persze esetleg ő ítéli meg), úgy meg-tanulhattuk a maiból azt, hogy prédikálhat Tiszának Irányi erkölcsről, igazságról, haza érdekeiről: ilyen csekélységek miatt Tisza Kálmán »öngyilkos« nem lesz soha.
Tisza beszédével bezáródott a válaszfelirati vita, s kez-dődhetett a szavazás. A kormánypárt 90 szótöbbséget
muta-t0tt föl.
Bizony szép szám. Jöhet rá a »magnum áldomásfı.
APRosAeoK A HÁZBOL
Okt. 20.
A Házból ám, de nem a tisztelt Házból.
Mert ma »paullo majora canamus<<. A méltóságos főrendek házáról szól az ének.
Csendes ház ez máskülönben évek hosszat. Ott a szom-széd teremben bepácolt múmiák és páncélos lovagok is zavar-nak annyi vizet, mint a méltóságos és nagyınéltóságú főren-dek ott a múzeum vörös termében.
Ha aztán néhanapján, minden szent időben egyszer egy kis nesz támad a dohos légkörben - az aztán esemény. Azt illik jegyzékbc venni a krónikaírónak. Nem úgy, mint a kép-viselőházét, mely mindig zakatol s örökös lármájához úgy hozzászoktatja a fület, hogy akkor riadunk meg, mikor el-csendesül, mint a molnár, aki fölretten édes álmából, ha meg-áll a kelepelő.
Ma tehát a főrendilıáz neszezett.
A hétszáz meghívott mágnás közül lelkiismeretesen meg is jelent vagy harmincöt, nagy része szép kaı`dosan, a főpapok violaszín tüszőkkel a derekukon s ugyanolyan színű görögdiny-nye-kobakokkal a fejükön_
Miniszter is öt egész darab jutott ma a főrendcknek. No, itt ma valami nagy dolog készülhet.
Úgy is volt.
Fölolvasták a miniszter átiratát, melyben fölkéri a há-zat, választaná meg a reá eső húsz tagot a 27 -ére összehívott delegációba_