Vége felé jár a válaszfelirati vita. A tisztelt házból kifo-gyott a lehelet. A szónok urak részint elmondtak mindent, ami a négy válaszföliratra elmondanivaló eszökbe jutott, részint, ha ezen fölül is jutott még valami eszükbe, olyannak találták, amit nem tartottak érdemesnek elmondani.
Ha még Irányi Dániel neve nem állna ott a jegyzői kis fekete táblán, hogy a hétfői ülésben elmondja ő is amit elő-adni még szükségesnek ítélt, a mai nappal kimerült volna a szent buzgalom_
Négy szónok beszélt s ezek közt csak egy volt olyan, amelynek hangja ismeretes a ház előtt. A másik három egytől egyig szűzbeszéd. Három újonc esett át a krízisen egy ajtó-nyitásra.
Erdekes volna egyszer úgy leírni annak a fiatal embernek a lelki állapotát, aki épp elmondani készül első beszédét egy olyan publikum előtt, melynek véleményére sokat kell adnia, mely imponál neki s melyről tudja, hogy attól, hogyan fogadja e közönség első felszólalását, mennyi sok függ jövő
pályá-r ja a.
Hát biz az izgatottság ily körülmények között nagyon megfogható, kivált nálunk, a mi parlamentünkben, ahol o`ly sokan vannak, akik gyönyörködni szeretnek a kezdő szónok kínos gyötrelmeiben_ Odaállnak eléje, szemébe nevetnek s mindenféle arcfintorral, elvető taglejtéssel, olykor hangos nevetéssel hozzák szegénynek tudomására magas kritiká-jukat.
Biz ez valamivel más állapot, mint Melanchtonként -káposztafejeknek predikálni, noha a mi parlamentünkben is annyi a »Kohlkopf<<, hogy még tán a »Kahlkopf« se több.
Pedig ez ugyan szép numerus.
Hát ha még a szónok úgy az ülés végére marad, amikor aztán azon az egész hosszú időn keresztül nyúlik halálos kín-szenvedése. Hogy rezdül meg minden neszre, hogyan néz körül kérdő tekintettel, nem szólította-e még a jegyző.
Hányszor jut eszébe ilyenkor a csízmadiainas felsóhaj-tása: »Istenem, bár csak már meg volnék verve !« Pedig
még nem is bizonyos, hogy el fogja törni a bögrét. Hátha nem?
Ilyen halálos kint állhattak ki ma a szűzszónokok. Mi-előtt még rájok került volna a sor, a ház a horvát testvéreket osztotta be a bizottságokba cédulaszavazással.
Hosszadalmas munka pedig. Négyszáznegyven képviselő névsorát kétszer végighallgatni s elnézni, hogyan masiroz revue-t a tisztelt ház az ember előtt, mint a generális előtt egy sereg egzercírozni még nem tudó katona.
Ilyenkor nyílik a legjobb alkalom megismerkedni a ház tagjaival. Akinek a nevét felolvassák, megjelen a ház aszta-lánál s beadja céduláját, mintha csak bemutat-ná magát as nemes kompániának.
Nem lehet mondani, hogy ez az átvonulás olyan minden érdek nélkül való. Hisz ilyenkor történik meg, hogy a jegyző elkiáltja, hogy: Móricz Károly.
Móricz Károly pedig éppen diskurál a szomszédjával;
hirtelen összerezzen neve hallására, nem tudja magát egy-szerre tájékozni, miért hívják, s a legjobb lélekkel mondja, hogy »Igen(< !
Azt hitte szavazni kell. S ha szavazni kell, hogy szavazna mással, mint »igen«-nel, aki Móricz.
Mert- tudni kell, hogy ő Móricz Pál gazdának az édes testvére. Jó, hogy olyan hiteles személy, mint a ház jegyzője tanúskodik ezen minéműsége mellett; mert bizony nehéz el-hinni. Palya olyan, mint O, Kari meg olyan, mint az I.
Pali bátyó, ez a testvéri osztály aligha volt igazsá-gos.
Göndöcs Benedeket is érdekes látni, mikor cédulával szavazni elégördül a hátulsó padokból.
Mintha az Urasztalához járulna, olyan áhítattal járul a ház asztalához s szép illedelmes pukkedlit csinál Regele papír-skatulyájának, mialatt szavazatával áldoz, mintha az volna az oltáriszentség.
Nemhiába újonc még a szent atyus_
No, de végre a szavazó is elfogy, akármennyi legyen, s jön a napirend után másik tárgya: a szűzbeszédek.
165
Nem történt semmi baj. Sőt inkább !
Hiszen mind a három legény a szélső baloldalról került ki, ahol egyik fődogma az, hogy megijedni nem szabad. Aki fél, menjen oda, ahol többedmagával lehet.
Ónody Géza vágta ki elsőnek a rezet. Csinos fiatal ember, aki bizony korjegyző is lehetett volna tán, ha van egy kis protekciója odaát.
Elég folyékonyan és elfogulatlanul beszélt, s amit elmon-dott is, tisztességgel megjárta első beszédnek.
Utána Zay szólt, kit úgy mondanak, akik kedves-kedni akarnak neki, hogy Czáj. Levén ő bakszász, akinek a magyar ortografiát németül ejteni politikai hitágazat, nehogy csonkulást szenvedjen a nagy németbirodalmi egység.
S amikor ennyit mondunk, azt hisszük, hű kivoııatát adtuk beszédének, mely hosszú volt, mint a Nibelung-ének és száraz, mint a Puınpernickel.
Polónyi Géza, Szolnok képviselője menııydörgött ezután.
Hatalmas orgánum, statura is hozzá s kitűnően érti pártjának már-már feledésbe ment őseredeti dialektusát. Tiszának arra a passzusára, hogy »hiszi Istent, hogy a közjogi ellenzék sohase nő akkorára, mint a fúzió előtt volt<< - azzal felelt be, hogy melyik Istent gondolja Tisza? Mert ha a magyarok Istenét:
akkor az a felfohászkodása nem ér föl odáig. Valószínű hát, hogy a szélsőbal növekedésének megakadályozására az
»osztrák-magyar Istenta kell majd lehúznia a lábánál fogva.
Mezei Ernő fejezte be ma a vitát egy igazán szépen át-gondolt, tartalmas beszéddel_ Sikerült lekötnie vele az ellen-tábort is, melynek arcáról mindinkább eltűnt a gúnyos mo-soly, mellyel kezdetben fogadta. Ez egy komoly, méltó-ságteljes, eszınékben és érvekben egyaránt gazdag parla-menti beszéd volt, mely megalapította a szélsőbal ez évek óta egyik legjobb publicistájának hitelét a szónoklat te-ren ıs.
A függetlenségi párt gı`atulálhat magának, hogy e szép tehetséget a parlamentbe behoznia sikerült.