A Kárpátok keleti/déli gerincén túli magyar sajtó egyidős az egyesített román állammal.
A bevándorolt magyarok orgánumait végiglapozva, mint valami ódon tükörben szemlélhetjük az Oszmán-, Orosz- és Habsburg Birodalom közé ékelődött latin peremvidék felemelkedését, amely az ott lakó és bevándorlással tovább sokasodó idegen népesség erőszakos eszközökkel is siettetett beolvasztásával éri el földrajzi kiterjedésének végső határát, Nagy-Románia létrejöt-tével. Ennek az időszaknak a szűkös levéltári forrásait fi gyelembe véve az első külföldi magyar orgánumok egyúttal a magyar diaszpóra fennmaradási küzdelmének leggazdagabb forrásai.
2.1. A Bukuresti Magyar Közlöny
Az első magyar nyelvű orgánumot Koós Ferenc bukaresti református lelkész alapította 1860-ban a Hunnia társulat kiadói vállalkozásaként. A Bucuresti Magyar Közlöny10 szerkesztője az anyaország és a választott haza közötti konstruktív közvetítő szerep betöltése mellett tett hitet. De a jószomszédi viszony ápolásán túl fontos hangsúlyt kapott benne a befogadó ország
9 MOL K 26 ME 548. cs. 3153. 1901 XXXI. t. 811. asz.
10 L. Makkai Béla:Az első magyar nyelvű újság Ó-Romániában. Pro Minoritate, 2004/Tavasz. 19–36.
iránti lojális magatartás erősítése is.11 Egy brăilai olvasó levél gondolatai hűen tükrözik az új-donsült lap és munkatársainak hitvallását: „[…] megszületett hazánk édes nyelvének tolmá-csa a külföldön azon kapocs, amely bennünket szomszédainkkal – kikkel évszázadok emléke, egy dicső múlt és egy nagy jövő reménye-bizonyossága csatol – válhatlan egybekössön.”12 A kivándoroltak helyzetére, kötődéseinek és sorsának alakítására viszont a következő hitval-lás szolgált iránymutatásul: „De midőn a nemzet nagy testét egyszersmind saját bástyánkul tekintjük, kiterjed fi gyelmünk és oltalmunk e nemzet külföldön szétszórt töredékére”.13
A lap következetesen őrizte a heroikus erőfeszítésekkel megvívott forradalom és szabadság-harc emlékét, s öntudatosan szembehelyezkedett az osztrák abszolutizmus ármánykodásai-val; de a román közgondolkodás 1848-49 polgárháborús jelleget öltő fegyveres konfl iktusa óta terhelő magyarellenes előítéletekkel is,14 amelyek csak sokasodtak az Erdélyből átözönlő frusztrált román értelmiségiek lejárató kampánya által. A szerkesztő tehát bizonyosan nem ok nélkül emlegetett a román sajtóban elburjánzó „anti-magyarizmus féle cikkek”-et.15
A románok markáns idegenellenességének felmutatása és feldolgozásának következe-tes szándéka mindenesetre bőséges témát kínált a hetilap számára. Koós a földtulajdonlást szabályozó törvény kapcsán sajnálkozva írta: „A román nemzet igen óvatos kezd lenni az idegenek megtelepítésében”, a templomi ingatlanok vásárlására kizárólag besszarábiai, bul-gáriai, bukovinai, bánsági, és erdélyi románoknak ad lehetőséget, azonnali honosításukkal.16 Míg az idegenek csak nehezen (tíz év helyben lakás és hosszas jogi procedúra után), a zsidók egyáltalán nem juthattak földtulajdonhoz.17
A magyar hetilap a nagyhatalmak diplomáciai elismerését továbbra is nélkülöző fi atal állam szalonképesnek aligha minősíthető bevándorláspolitikája elleni burkolt tiltakozásként közölte a moldvai belügyminiszter, Mihail Kogălniceanu zsidó rabbikhoz intézett (cirill-betűs!) fel-hívását.18 A későbbi miniszterelnök elégülten, a keresztényi türelem és vendégszeretet hazája-, idegenek menedékeként jellemezte országát, majd fenyegető éllel leszögezte: „Ha önök hazánk-ban jogokat követelnek, mindenekelőtt [teljesítsék] a haza iránti kötelességeiket. Jutalom csak szolgálat, jog csak kötelességteljesítés után adatik mindenkor.” Végül „utálatos” és „nevetséges”
öltözetük elhagyására szólította fel az izraelita felekezet tagjait, mondván, hogy azzal megbot-ránkoztatják, és jogos önvédelemre ingerlik a románságot.19 Némely passzusában a nemzeti–
etnikai közösség elleni uszítás minősített esetét kimerítő politikai szózat természetesen üzenet volt az ország minden idegen ajkú polgára számára, hogy mit is vár tőle a kenyéradó új haza.
Ezt az otromba hatalmi szándékot igyekezett leleplezni olvasói előtt a szerkesztő a román nyelvű orgánumok híranyagát szondázó lapszemléiben. Ezek egyikében németellenes
megfo-11 Bucuresti Magyar Közlöny (a továbbiakban: BMK), 1860. május 15.
12 BMK, 1860. július 14.
13 BMK, 1860. szeptember 1.
14 BMK, 1860. augusztus 25. Vö.: Makkai Béla: Idegenben. Tanulmányok a magyar-magyar kapcsolatok korai történetéből. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, 2004.
15 BMK, 1860. november 3.
16 BMK, 1860. június 30.
17 A honosítás egyébként vegyes házasság esetében 10 év, bojár esetében 7 esztendő volt. Ha a kérelmező a román származását bizonyította, gyakorlatilag azonnal elnyerhette azt. BMK, 1860. június 30. A zsidóság azon-ban gyakorlatilag 1920-ig el volt zárva még ezektől a lehetőségektől. BMK, 1860. július 7.
18 BMK, 1860. június 30.
19 Az irat végül szigorúan meghagyta, hogy a zsinagógákban háromszori felolvasás után sürgősen hajtsák végre rendelkezéseit. Uo.
Az anyanyelvi sajtó szerepe a kivándorolt magyarság identitásformálásában 23
galmazásokba ütközünk: A Romanul például sommásan gyarmatosításnak bélyegezte egyes bojárok modernizációs célból szervezett telepítéseit, mondván, vigyázni kell az Oroszország-ból érkezett svábokkal, mert nem olvadnak be. Sőt, „a Balti-tengertől a Fekete-tengerig”
„uralkodó és elnyomó nemzet”-ek lesznek.20 A Híradó publicistája az irreális felvetésre – jól ismerve az erdélyi testvéreket durván elnyomó magyarok tételét – higgadtan reagált: „[…]
jóindulattal állítjuk, hogy a fölemésztetéstől Romániát sem féltjük, mert itt kebelében tapasz-taljuk, hogy több olvasztóerővel egy nemzetiség sem bír. Itt német, görög, zsidó, rác, cigány s minden a hon nyelvén beszél”.21
A korabeli román sajtó – mindezek után kevéssé meglepő, hogy a magyar laptársánál – borúlátóan ítélte meg a magyarság és a Balkán népeinek hosszabb távú kapcsolatát. A ’48-as forradalmár, Constantin Rosetti lapja, a Romanul a románok és magyarok ismételt fegyveres összeütközését jövendölte.22 Egy másik híradás egy verseci román mágnást idézett, aki azzal bíztatta ortodox hitsorosait, hogy a Bécsből kormányzott, kevert népességű „Szerb” Vajdaság nem lesz többé a magyaroké.23 A National egyik cikkében viszont egyenesen a „legbarbárabb”
magyarság végpusztulásba vivő „pokoli tervei”-ről olvashatunk.24
Ehhez képest üdítő hatásúak a latin testvérnép, az olaszok egységküzdelmeiről szóló ro-mán beszámolók, amelyek a lap hírforrásául szolgáltak, s a harcokban később fontos szerepet játszó honvéd emigránsok viszontagságos gyülekezését és galaci útra kelését rögzítették.25 (A Garibaldi seregébe igyekvő magyarok nem kis kockázatot vállaltak, hiszen Ausztria folyami fl ottája szigorúan ellenőrizte a Dunát.26)
Az itáliai küzdelmekben is megmutatkozó magyar vitézség hírei bosszúságot, másfelől indokolatlan félelmet keltettek a románságban, (noha a forradalmár Cezar Bolliac példának állította a román ifj úság elé).27 A lap ezért a közös történelmi múlt28 és a magyaroknak a jelen békés építőmunkájában való szerepvállalása példáival próbált békítő gesztusokat tenni.
Ezen közlemények sorában olvashatunk arról is, hogy egy magyar szemorvos sikeres műtétet hajtott végre Milán szerb fejedelem román nagyanyján, Catargiu asszonyon. Dr. Fialla Lajos elismerésül a Đakovo-rend nagykeresztjének kitüntetettje lett.29 Ezek a közlemények kétség-telenül jótékonyan hatottak a kivándoroltak megtépázott önbecsülésére.
20 BMK, 1860. október 6.
21 BMK, 1860. október 20. Fordított volt a helyzet a királyi Magyarországon, ahol az államnyelvet a nemze-tiségek ötöde beszélte, s ennél is sokkal gyengébb volt a hazai románság mutatója.
22 BMK, 1860. december 22.
23 BMK, 1860. augusztus 25.
24 Ha „pokoli terveiket” meg akarják valósítani, „patriotizmusuk köpönyegébe burkolt képmutatással” – így a román szerző – akkor elvesznek. BMK, 1860. szeptember 22.
25 Türr István tábornok, Garibaldi hadsereg-felügyelője Fiumén keresztül próbált 2400 magyar Attilát a bék-lyóba vert Magyarországra juttatni. BMK, 1860. november 17. A Galacon összeverődött csoportjaikat francia gőzösök hajózták be. BMK, 1860. november 3.
26 A tudósítások egyikéből értesülhetünk, hogy a császári járőrhajók egyike Magyarhonba tartó fegyverszál-lítmányokat fogott el Szulinánál, a Duna-deltában. BMK, 1860. december 15.
27 BMK, 1860. november 3.
28 BMK, 1860. augusztus 11., 1860. augusztus 25.
29 Bucuresti Híradó (a továbbiakban: BH) = Gazetta de Bucuresci, 1880. május 9. Makkai i. m. (10. lj.) 21.
2.2. A Bucuresti Híradó
Az ún. nagy keleti válság időszakában napvilágot látott, s a vidini, ruszcsuki, isztambuli ma-gyar emigránsoktól is támogatást nyert30 Bucuresti Híradó31 küldetését, szerkesztője Vándory Lajos, lapelődjének hazafi as, de konszenzust kereső elvei nyomvonalán határozta meg.
Mutatványszámának vezércikke úgy köszönti a fi atal Romániát, mint az európai kultúrnemzetek sorába lépett balkáni államot, amely az egyesítés óta látványos fejlődést mu-tat.32 A magát Róma sokra hivatott örökösének tekintő fi atal állam feszülten várta a félsziget keresztény kisnépeinek sorsát formáló 1875-ben támadt háborús konfl iktus végkimenetelét, amelyről a magyar újság is sűrűn tudósított.
A balkáni ortodox népek patrónusának szerepében tetszelgő Oroszország háborús elő-készületeiről szóló vezércikk végén a lap szerkesztője – az 1849-es intervenció árnyékában – oroszellenes álláspontra helyezkedik, s gratulál a szomszédos nagyhatalom nyomásának (kezdetben) ellenálló Romániának taktikus semleges politikájához.33
A dunai fejedelemség balkáni útkeresését terhessé tette, hogy a románságban elevenen élt a Drinápolyi béke utáni két évtizedes orosz megszállás emléke, s az a szorongató tudat, hogy a Krimi háború veszteségeiért Oroszország akár román területekkel (is) kárpótolhatja magát.
Aztán mégis a remények kerekedtek fölül, hogy a háború kedvező alkalmat kínál a hajdani Dácia minden latinjának egyesítéséhez…34
A változó közhangulatban a ruszofóbia közös érdekszempontjait magyarellenes politikai indulatok törölték el. A Telegraful 1876. évi szilveszteri száma a „szidalmak” és „alávaló-ságok” „szokásos”[!] özönét zúdította a magyar laptársra.35 A negatív fordulatra a magyar közvélemény tüntető törökbarátsága szolgál magyarázatul. Különösen a budapesti diákság demonstratív tisztelgése „Európa beteg emberénél”.36 A lap ugyanakkor cáfolni kényszerült azt az igaztalan román vádat, hogy román sebesültek javára a magyar hatóságok tiltanák adományok gyűjtését Erdélyben.37
A balkáni háborút lezáró berlini kongresszus ugyan elhozta Romániának a teljes függet-lenséget, (s a vegyes lakosságú Észak-Dobrudzsa és a Duna-delta birtokát, ellentételezésül azonban le kellett mondjon orosz szövetséges javára az 1856-ban Moldvához csatolt Délnyu-gat-Besszarábiáról).
Időközben – a hosszú háborúskodás és az olcsó tengerentúli gabona által előidézett gazda-sági recesszió, valamint a román protekcionista gazdaságpolitika következtében – jelentősen romlott a bevándorolt magyarok munkaerő-piaci helyzete. A jöttment magyar haimanokról, (másutt boanghen), semmirekellő jövevényekről,38 „gyűlöletes gúnnyal” írta a román sajtó, hogy a világverő hunok elkorcsosult utódai, mint a románok szolgái keresik boldogulásukat a
30 BH, 1876. október 1.
31 L. Makkai Béla: Egy kisebbségi hetilap – a Bucuresti Híradó. Pro Minoritate, 2007/Ősz-Tél, 118–141.
32 BH, 1876. október 1.
33 BH, 1877. február 20., 1877. március 4.
34 Vestea, 1877. április 13. Vö.: BH, 1877. április 23., 1877. május 5.
35 BH, 1877. január 1., 1877. január 13.
36 BH, 1877. február 6., 1877. február 18.
37 A gyanús politikai aktivitást kifejtő bizottságokat csakugyan, de az egyedi segélyezést nem. BH, 1877.
május 22., 1877. június 3.
38 BH, 1882. október 1.
Az anyanyelvi sajtó szerepe a kivándorolt magyarság identitásformálásában 25
román fejedelemségben.39 A Bukaresti Magyar Társulat tiszteletbeli elnöke ebben a kiábrán-dító helyzetben óvatos tartózkodásra intette honfi társait a lap hasábjain: „ne jöjjetek”! Veress Sándor, a román vasútfejlesztés egyik legkeresettebb mérnöke, pontosan felmérte, hogy a frissen érkezők hely- és nyelvismeret nélkül nem tudnak megkapaszkodni a román világban a nagy érdekérvényesítő képességgel bíró görög és zsidó logofettel [mindenes] szemben.40
Noha 1883-tól szövetségi szerződés fűzte össze a két szomszéd államot, a kivándorlás újabb hullámaival érkezők helyzete tovább romlott az 1886-os vámháború következtében. Hiába puff ogtatta petárdáit a budapesti sajtó ekképpen: a magyarnál csak a zsidót gyűlölik job-ban Romániájob-ban, mert a szívós székely „teljesen értéktelenné teszi a román munkásokat”.41 A szomszéd állam szövetségi kötődéseire is hatással lévő konfl iktus sommázata is igen fölé-nyes: „Egy pigmeus az európai államok között öklöt mutatott a Monarchiának”.42
A bukaresti magyar lap szerkesztője ilyen fellengzős stílust nem engedhetett meg magá-nak, de politikai meggyőződése is arra vezette a kivándorlás gazdasági és társadalmi okait vizsgálva, hogy tárgyilagosan megállapítsa az anyaország felelősségét. Mi több – vele szemben –, mint példaképet mutatta fel a befogadó hazát, amely a földéhség enyhítése érdekében bát-ran hozzányúlt az egyházi nagybirtokokhoz.43
Az anyaországot érintő kritika érvényességét azonban részben felülírta a magyar nemzet-politikában a századfordulón beálló, (a fentiekben már említett) szemléletváltás.
A kivándoroltak érdekében kimunkált segélypolitika44 gerincét a magyar nyelvű hitélet és is-koláztatás feltételeinek megteremtése képezte, de keretében tervbe vették anyanyelvű sajtóorgá-numok alapítását vagy támogatását is.45 Ezen belül a magyarság önképének és románságképének a valósággal közelebbi kapcsolatban álló, egyúttal öntudatosabb(á) formálását. Minthogy a két nép sok évszázados együttélése ellenére (különösen a közelmúlt összetűzései miatt) kölcsönösen bizalmatlanul, sok előítélettel és sértett önérzettel tekintett a másikára: úrhatnám, barbár és erőszakos magyarok az egyik – igénytelen, vad, és hálátlan románok a mérleg másik serpe-nyőjében. Még az Erdélyben és a Bánságban vállvetve végzett munka, a társadalmi események és ünnepek közös élménye, a közvetlen együttélés is csak alig érzékelhető fi nomításokat ered-ményezett e sztereotip szomszédságképeken. S a hírlapírók még ezen is sokat tudtak rontani.
39 BH, 1877. március 15., 1877. április 3. Ez összecseng a szomszéd ország viszonyait alaposan tanulmányozó közgazdász, Hegedüs Lóránt megállapításával, aki azt írta, hogy a szakképzetlen magyar cseléd valójában olyan már, mint valami „általános fogyasztási cikk, mint a thea, vagy kávé, melynek behozatala a szükségletek szerint ingadozik.” Hegedüs Lóránt: A székelyek kivándorlása Romániába. Budapest, Budapesti Szemle, 1902. 23.
40 BH, 1877. április 3., 1877. április 15.
41 A híradás későbbi ugyan, de a tónus jellemző a korszakra. Pesti Hírlap, 1902. október 30. Igazolásképpen a lap idézi a Limbovica Takarék- és Hitelegyesület alapszabályzatát, amely szerint az egyesület nem fogadhat tagjai sorába zsidót és magyart. A szabályzat természetesen csak román belügyminisztériumi jóváhagyással léphetett érvénybe. Hasonló kitételt tartalmazott a Sper[v?]anka Bank alapszabályának 12. pontja is. MOL K 26 ME 548.
cs. 4524. 1902 XXII. t.
42 Pesti Hírlap, 1886. május 15.
43 Igaz, a radikális „reform” inkább szólt a fanarióta-görög elit gazdasági befolyásának végleges megtöréséről, mint a nemzet „aranytartalékának” tekintett parasztság felemeléséről. BH, 1879. január 19.
44 Vö. Makkai i. m. (1. lj.); valamint Makkai i. m. (10. lj.), és Makkai, Béla: Caring for Hungarians in Buko-vina. In Cholnoky, Győző (ed.) Minorities Research, 3. A Collection of Studies by Hungarian Authors. Budapest, 2001. Lucidus. 20–41.
45 Az 1911-ben alapított Boszniai Hírlap néhány szám után megszűnt. Tarkovich József, a Julián Egyesület elnök-igazgatójának 1911. május 22-ei levele Khuen-Héderváry Károly miniszterelnökhöz. MOL K 26 ME 945.
cs. 3117. 1911 XVI. t. 359. asz.
Magyar oldalon a sajtó szenzációhajhász tudósításai számtalan esetben keltettek diplomáciai hullámverést, aminek kezelése már túlmutatott a nemzetpolitika határain.
Széll Kálmán miniszterelnök 1902-ben Gołuchowski Agenorhoz intézett átiratában ekkép-pen igyekezett megnyugtatni a közös külügyminisztert: „[…] a magam részéről a legnagyobb nyomatékkal fi gyelmeztetek minden itteni beavatott tényezőt a discretio szigorú szem előtt tartására, s a legjelentékenyebb magyar lapokat is felhívtam hogy a romániai magyarság dol-gaival egyáltalán ne foglalkozzanak.”46 A Kárpátok túloldalán a híráramlás feltételei semmivel sem voltak kedvezőbbek. Ellenkezőleg! A kereskedelmi tárca bukaresti tudósítója 1901-ben úgy jellemezte a gazdaállam sajtóviszonyait, hogy „[…] a rumán hírlapirodalom csaknem ál-landóan hamis és tendentiózus híreket közöl Magyarországról”;47 s hogy „a rumán kormány, vagy ha ez nem, a felizgatott deákság a neki nem tetsző zsurnalisztákat egyszerűen kiüldözi”.48 Márpedig a magyar munkavállalók jobbára ebben a célzatosan torzító tükörben látták az el-bocsájtó hazát, s önnön küzdelmüket a létfenntartásért. Ahogy tápláló impulzusokra éhes, de a puszta háborítatlanságot egyként nélkülöző önazonosságuk fokozatos leépülését is.
A nemzettudat erózióját a kortárs akként látta, hogy a kivándoroltak tisztelete a megélhetésüket garantálni képtelen anyaországgal szemben megcsappant, míg a kenyéradó gazdaállammal szem-ben kifejezetten meghunyászkodóvá vált,49 amin a fokozódó kenyérharc csak tovább rontott.50