3.1. A globalizáció, mint az európaizáció kontextusa
A globalizáció minden bizonnyal a társadalomtudományok diskurzusainak egyik leg-népszerűbb, egyben a leginkább kiüresedett része.37 Már a meghatározásban magában is van logikai ellentmondás, hiszen a glóbuszon zajló folyamatok „elföldiesüléséről”
beszélni tautológia, ahogy arra Kolodko is felhívja a figyelmet.38 A gazdasági és a tár-sadalmi globalizációnak egyaránt kiterjedt a szakirodalma. Én a tárgy szempontjából meghatározó felvetéscsoportokra szűkítem le a vizsgálódásaimat: egyrészt az Európai Közösség és az Európai Unió kibővítése, és az addig létrejött kapcsolatrendszer szoro-sabbá tétele során megfogalmazódott társadalomtudományi felvetéseket mutatom be.
Másrészt az ún. fölemelkedő Európa,39 az egykori második világ, ma posztszocialista térség valós uniós perspektívával, már elnyert tagsággal vagy a közeli jövőben, a gya-korlatban is érvényesíthető, tagjelölti státusszal rendelkező, Kelet-Közép- és Dél-Ke-let-Európában található országok elmúlt két évtizedének történetével összefüggésben született elképzelésekre ref lektálok.
Mindkét megközelítés középpontjában az európaizáció, a gazdasági és társadalmi egysé-gesülési folyamatok távlati perspektívájának intézményesült, ill. intézményesülésre váró ke-retfeltételei állnak. A globalizáció természetének egyik legplasztikusabb áttekintését Ulrich Beck adta. Szintén hozzá fűződik az a jelen gondolatmenet szempontjából meghatározó foga-lomkör, amely kockázattársadalom (Risikogesellschaft) terminusa révén vált ismertté. Beck-nek a 2005-ös németországi választások kapcsán írott Was zur Wahl steht (A választás tétje) című kiadványából veszem kölcsön a következő meghatározást, amelyben az idézett szerző a drámajáték korongjainak segítségével szemléltette a változást.
37 Csaba László: A fölemelkedő Európa. Budapest, Akadémiai, 2006. 169.
38 W. Grzegorz Kolodko: Mérföldkövek. Budapest, Akadémiai, 2009. 94.
39 Csaba, 2008.
A kisebbségi identitás rétegeinek egymásra épülése a XXI. században 161
„A globalizációval azonban új mozgástér és a cselevés új keretei jöttek létre. A politika elvesztette határait és állami jellegét, aminek következtében új játékosok, új szerepek, új források, ismeretlen szabályok, új ellentmondások és új konfl iktusok bukkannak fel. A régi játékban minden korong csak egyet léphetett. De ez már nem áll az uralomért és a hatalomér folytatott új, névtelen küzde-lemre. A tőkét jelképező korongok például új mobilitásra tettek szert, ami emlékeztet a sakkban a lóra vagy a bástyára; így tehát eklatáns különbségek és szokatlan polivalenciák mutatkoznak meg a korongok és lépések stratégiai minőségében. A régi és új szereplőknek először is ki kell találniuk, azaz meg kell határozniuk, és ki kell alakítaniuk szerepüket és forrásaikat a globális küzdőtéren. És nemcsak az új játékszabályok, hanem a játék céljai sem világosak.”40
Beck helyzetleírásával kapcsolatban a politikaelméleti vonatkozásai miatt néhány érvényes-ségi megszorítást kell tennem, ugyanakkor az alapdiagnózisát elfogadom: nem a globalizáció a probléma lényege, hanem a globálissá váló viszonyok félre/meg nem értésre alapozott értel-mezése,41 valamint a „gyógyírt” is, hozzá hasonlóan, a változáshoz illeszkedő cselekvőképes intézményi keretek mielőbbi megteremtésében látom. A kérdés az, hogy melyek ezek az in-tézmények, és hogyan alakíthatóak ki/hozhatóak létre?
3.2. A globalizáció hatása az integrációra
A társadalomtudományokban már a gazdasági integráció kezdeti időszakában felvetődött, hogy egy gazdasági egységesülést célul tűző, de a politikai és a társadalmi integrációt kö-zéptávú célként „még nem teljesen időszerű”-nek tartó, halogató politika előbb-utóbb rend-szeranomáliákhoz vezet.42 Az, hogy ennek így „kellett” történnie, visszavezethető a (világ) társadalom43 gazdasági és politikai szektorainak eltérő működési logikájára. Napjainkra a gazdasági eredetű társadalmi anomáliák túlterhelték a nemzetállami szintű, szegmentáción alapuló politikai szférákat. Köztük az Európai Unió problémák megoldására alkalmas poten-ciálját, miközben a pénz- és a befektetéspolitika tekintetében „a piacok” kockázatközösség-ként kezelik tagállamait és nagyobb régióit.44 Az viszont még nem látszik, hogy az integráció túl tud-e lépni a sokak által lényegi tulajdonságaként tételezett korlátozott cselekvőképessé-gének korlátain.
E helyzet arra mindenképpen alkalmas, hogy újra lehessen gondolni a cselekvőképes Euró-pai Unió, mint globális nagyjátékos (a Dáma) kialakításának gazdasági integráción túlmutató keretfeltételeit. Ehhez elsősorban a cselekvőképességet biztosító intézményekről, és a létrehozá-sukhoz szükséges forgatókönyvekről (európaizáció alulról és/vagy európaizáció felülről), vala-mint a társadalmi integráció lényegéről [Miben más Európa, vala-mint a világ többi egységesülő vagy csak egységesként kezelt (klaszterként funkcionáló) megarégiója?] is szólni kell. Ez utóbbira még 1993-ban, még a két nagy bővítési hullámot megelőzően Richard Münch Az Európa-projekt
40 Ulrich Beck: A választás tétje. Szeged, Belvedere, 2006. 39–40.
41 Uo., 52.
42 Richard Münch: Az Európa-projekt (részlet). In Richard Münch (szerk.): Az Európa-projekt. Budapest, Jó Szöveg, 2001. 107–199.
43 Beck, 2007.
44 Farkas Beáta: A piacgazdaság intézményrendszere az Európai Unió új tagállamaiban. Statisztikai Szemle, 2011. január. 50–72.
című munkájában a historizáló perspektívából keresett válaszokat.45 Münch a nyugati nem-zetállamok kialakulásának, belső egységesülésének a folyamatai között párhuzamokat keresve próbált támpontokat találni egy majdani, teljesebb Európa-projekthez.
3.3. Az integrációk mozgatóiról
Különbséget kell tenni a rendszerszintű (teljes/szerves) és az egy-egy alrendszer indukálta (monoszférikus) integrációk működési jellegzetességei között. Az integrációra való törekvés nem új jelenség, egyben nem az ún. második modernitás terméke.46 A premodern korban és az első modernitás hajnalán azonban az integrációra való törekvés formái sokkal kevésbé vol-tak szofi sztikálvol-tak. Megmaradvol-tak egy-egy társadalmi szféra, így a hatalom (az állam) terjesz-kedésének felülről vezényelt, többnyire nyers formáinál. Akármilyen formában is került sor rájuk, a létrehozó hatalmi centrum meggyengülésével erodálódtak, akár meg is szűnhettek.
A Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia uralmi viszonyaink forma-történetét elemezve már volt alkalmam a hatalom önmozgásának és körülmények hatására történő intézményi átalakulásának a mozgatóira rámutatni. Azt vizsgáltam, hogy miként váltott át a birodalom felvilágosult abszolutizmusa a képviseleti uralomra, majd hogyan veze-tett el az integráció reformjáig, az osztrák-magyar kiegyezésig, amely ugyan megfelelt a kort államjogilag domináló formaszemléletnek, de messze nem elégítette ki a felülről integrált államterületek lakosságának politikai igényeit, továbbá a kisebbségek társadalmi nagycso-portjainak intencióit sem.47 Az integráció formáját a belső szegmentáltsága miatt kezelni nem képes OMM felszámolásra volt ítélve.48
Nem csak a szakemberek (kutatók és szakpolitikusok), hanem a közemberek is érzékelik, hogy a gazdasági integráció sem ismer „határokat”. Vele szemben csak egy-egy megatérség, vagy olyan gazdaságilag teljesen ki nem nyíló államhatalom, mint Kína vagy India képes releváns „intézkedéseket” tenni. Az Európai Unió számára, különösen annak egyes, nyitott gazdaságokkal rendelkező, a nemzetközi gazdasági folyamatokban nagymértékben integrá-lódott49 „nemzetgazdaságai” számára ez nem lehet reális opció. Ahogy Beck a már idézett munkájában írja:
„Nem a világ átváltozása a probléma, hanem az, hogy magunknak kellene megváltoznunk ahhoz, hogy az átalakult világban cselekvőképesek legyünk. Konkrétabban: az, akinek fontos és szent a nemzet érdeke, annak európai – végső soron kozmopolita módon kell gondolkodnia és cselekednie.”50
45 Münch i. m. (42. lj.) 113.
46 Ulrich Beck: A kockázat-társadalom – Út egy másik modernitásba. Századvég, Budapest, 2003.
47 Pap Tibor: Regionalizáció/-izmus és/vagy kisebbségi intézményrendszer a területi és a társadalmi egyenlőtlensé-gekből fakadó kihívások kezelésére. VIKEK Közleményei, 2010. 2–3. 331–336.
48 Ma úgy mondanánk: politikai értelemben az adott hatalmi forma, az osztrákok és magyarok, illetve alacso-nyabb szinten a magyarok és a horvátok kiegyezésére épülő, ám az azon túli belső szegmentálódási követeléseket kezelni képtelen formáció fenntarthatatlannak bizonyult.
49 Itt a gazdasági integráció mértékéről és nem annak minőségéről van most csak szó, s főleg nem az integráció társadalmi vonzatairól (közgazdasági kifejezéssel: externáliákban jelentkező, a piac által el nem fogadott /vele eddig el nem fogadtatott – intézmények hiányában ki nem kényszerített – áráról).
50 Beck i. m. (40. lj.) 52.
A kisebbségi identitás rétegeinek egymásra épülése a XXI. században 163
A cselekvőképességét csak akkor állíthatja vissza/nyerheti el az EU, s vele együtt/összhang-ban az őt alkotó nemzetállamok, ha a világméretű gazdasági integráció monoszektoriális projektjét mielőbb sikerül társadalmiasítani. A társadalom egyes részrendszerei közötti köl-csönhatásokat Richard Münch (a parsonsi, luhmann-ni tradíció nyomán) interpenetrációnak nevezi,51 szerinte a társadalmi integráció sikere attól függ, hogy az egyes részrendszerek mentén konstituálódó – az eredeti rendszerelmélet Luhmann által megalkotott és képvi-selt vonala által külső – környezeti információk, miként közvetítődnek és épülnek be az egyes alrendszerek működésébe. A politika/nem politika fogalompárjának működés közbe-ni bemutatásával szemlélteti is ezt a folyamatot.52 Az eredetileg merev rendszeri/környezeti viszonynak a társadalomelmélet által is átjárhatóvá tett,53 s a korábbi – gazdasági nyelven fogalmazva – exogén tényezőket is ilyetén feldolgozni képes rendszerproduktumok az ön-álló alrendszeri működési logikában költségként meg nem jelenő időben és/vagy térben szétterülő, és felhalmozódó externáliákat is képes lesz a megfelelő intézménynek kiépülése következtében a költség keletkezésének helyére terhelni (azt közvetlenül az árban vagy köz-vetve a végzett tevékenységre kirótt adóba beépíteni).
Az újabb válság kiélezte annak a szükségességét, hogy a funkcionálisan elkülönült tár-sadalmi alrendszerek között megjelenő költségáthárítási/elszámoltatási igényeket megfelelő elméleti és gyakorlati mechanizmusokkal bástyázzák körül. Az elmélet szerepe többszörö-sen felértékelődött. Egyrészt mert az egyes szaktudományok nem igazán képesek túllátni a saját tudományterületeik elméleti koherenciáinak védelmében emelt kerítésein. Másrészt, a lengyel közgazdász és szakpolitikus, Kolodkóval szavaival, mert: „Mindenkinek olyan világ adatik meg, amelyet képes megérteni.”54