A vegyes házasságot meghatározó tényezők vonatkozásában érdemes a szakirodalomban meglévő felosztásból kiindulni, ami három tényező között tesz analitikus különbséget. Ezek a „harmadik fél” (third party factors), a partnerszelekció esetében érvényesülő egyéni preferen-ciák, illetve a házassági piacot meghatározó strukturális kényszerek.59 Ezek a tényezők, noha joggal teszünk köztük analitikus különbséget, a valóságban szorosan összefüggenek.
A harmadik fél alatt a párválasztást befolyásoló csoportnormákat, illetve a vegyes házasságot szankcionáló (vagy adott esetben támogató60) intézményeket, diskurzusokat értjük. Általában véve elfogadott, hogy a modernizációval a párválasztásban a harmadik fél szerepe csökken és ezzel az endogámiát támogató intézmények/csoportnormák visszaszorulnak. Erdélyben a nép-rajzi vizsgálatok közelítették meg a kérdést ebből az irányból. Pozsony Ferenc szerint Erdélyben a különböző etnikumokat a történelem során egyfajta „józan elkülönülés” jellemezte. A közösségek
„egészen a XX. század elejéig az etnikailag, nyelvileg, felekezetileg és a kulturálisan egynemű családok kialakítását kedvelték és javallták”.61 Az etnikai endogámiának ezt az „aranykorát” a modernizá-ció folyamata bontotta meg, először a két világháború között, majd végképp az ötvenes-hatvanas években. A vegyes házasságok elszaporodása ebben a megközelítésben annak köszönhető, hogy
„miközben a falusi közösségek rendre szétesnek, éppen a felgyorsult modernizáció és az egyre kiteljese-dett individualizáció közepette a rurális településeken élők is már elsősorban individumként tervezik és alkotják életpályájukat.”62 Turai Tünde egy ennél jóval konkrétabb szinten azt a folyamatot írta le, amelynek során a szülők a parasztgazdaság termelése fölött gyakorolt ellenőrzésükkel együtt a fi atalok párválasztásába való beleszólásukat is elveszítették.63 Az endogámia irányában ható
59 Kalmijn i. m. (34. lj.) 397.
60 A szakirodalom általában az endogámia irányában ható, illetve a vegyes házasságot szankcionáló csoportnormákra összpontosít, amelyek (mint egy különböző kontextusokba helyezett archetipikus Rómeó és Júlia történetben) hajlamosak keresztezni az egyéni preferenciákat. Valójában azonban egyes esetekben a közösségi normák, társadalmi intézmények, illetve diskurzusok kimondottan támogatják a vegyes házasságot. Brazíliában (illetve részben Latin Amerika más országa-iban) például a tudományos rasszizmus nem a fajok elkülönülése, hanem keveredése mellett érvelt. A lamarckiánus euge-nika várakozása szerint a vegyes házasságokon keresztül a felsőbbrendű fehér faj magába olvasztja az alsóbbrendű feketét, mintegy „kifehérítve” (racially whitening) a brazil társadalmat. A kifehérítés stratégiája a mindennapokban is működött és a sötétebb bőrűek azon törekvését jelölte, hogy világosabb bőrű párt találjanak maguknak, és ezáltal világosabb bőrű utó-dokat hozzanak létre. Robin E. Sheriff: Dreaming Equality. Color, Race, and Racism in Urban Brazil. New Jersey,Rutgers University Press, 2001.; Chinyere Osuji: Confronting whitening in an era of black consciousness: racial ideology and black-white interracial marriages in Rio de Janeiro. Ethnic and Racial Studies, 36. 2013/10. 1490–1506.
61 Pozsony i. m. (49. lj.) 51.
62 Uo., 49.
63 Turai Tünde: A családszerkezet változása a szocializmus éveiben a Szilágyságban. Erdélyi Társadalom, 2003/1. 85–101
Asszimiláció és határ-megerősítés. Vegyes házasságok és a vegyes családokon belüli etnikai szocializáció Erdélyben 65
intézmények vonatkozásában nem feledkezhetünk meg a vallás szerepéről, hisz Erdélyben – mint érintettük – a vallási és a nemzetiségi törésvonalak megerősítették egymást. Ugyancsak ide tar-toznak azok a határ-megerősítési gyakorlatok, amiket a tanulmány végén tárgyalunk. Miközben a falusi jellegű településekre elfogadhatjuk a néprajzi szakirodalom következtetéseit, Râmneamțu már érintett vizsgálatai arra engednek következtetni, hogy az etnikai endogámia a hagyományos városi középosztály esetében sokkal kevésbé volt norma. Itt (legalábbis a két világháború között) nagyobb jelentősége lehetett a társadalmi státus szerinti homogámiának.
A következő tényezőt az egyéni preferenciák jelentik. A különböző megközelítések egyetérte-nek abban, hogy a társadalmi modernizációval enegyetérte-nek a tényezőegyetérte-nek a szerepe (a csoportnormák kárára) növekszik.64 Úgy ennek, mind a következő tényezőnek (a strukturális kényszereknek) az értelmezésében hasznos metaforának tűnik a házassági piac.65 Ez a metafora (a piac analógi-ájára) maga is az egyéni preferenciákból indul ki. A házassági piac szereplői a nem házas nők és férfi ak, akik a számukra (különböző okok miatt) attraktív párokért versenyeznek. Döntéseiket/
választásaikat preferenciáik, illetve a házassági piac szerkezete határozzák meg. A preferenciák szempontjából lényeges, hogy a házassági piac szereplőit a többi résztvevő a felkínált erőforrá-sok alapján ítéli meg. Az erőforráerőforrá-sok erőforrá-sokfélék lehetnek, például esztétikaiak, vagy szexuálisak.
A társadalomtudományos vizsgálatok (illetve az etnikai endogámia) szempontjából azonban a kulturális, illetve a társadalmi-gazdasági erőforrásoknak van szerepük. A kulturális preferenci-áknak kétségkívül kulcsszerepük van az etnikai endogámiában, hisz egy természetes törekvés, ha valaki (a saját konformérzete érdekében) nyelvileg, kulturálisan, világnézeti szempontból saját magához hasonló párt keres. Érdekesebb azonban a társadalmi–gazdasági erőforrások vizsgála-ta. A társadalmi–gazdasági erőforrások az eljövendő család anyagi jólétét, társadalmi státusát és presztízsét határozzák meg. Ezek vizsgálata általában a házasság társadalmi mobilitással és stá-tusreprodukcióval való összefüggésében meghatározó. Amennyiben a társadalmi hierarchia és az etnicitás egymástól nem függetlenek (és általában nem azok), az etnikai endogámiát/exogámiát alapjaiban határozzák meg a társadalmi reprodukciós, illetve a mobilitási stratégiák. Ezek (az etnikai rétegződési rendszer változásával együtt) a mi esetünkben is fontos szerepet játszanak.
Az endogámiát (illetve az exogámiát) támogató normákat, intézményeket és diskurzusokat, illet-ve az individuális preferenciákat egyes szerzők összevonva, kulturális tényezőknek tekintik és állítják szembe az úgynevezett strukturális faktorokkal.66 A strukturális kényszerek vizsgálata arra világít rá, hogy bár a preferenciák és a csoportnormák fontosak lehetnek, önmagukban nem határozzák meg az endogámia mértékét. A strukturális kényszerek ugyanis gyakran (akár ezek ellenében is) a vegyes házasság irányában hatnak. Megfordítva, a vegyes házasságok ténye nem mindig az endogámiára
64 Ebben a tekintetben hasznos lehet Th ornton fejlődési idealizmus fogalma. Th ornton szerint a modern (nyuga-ti) családmodell terjedésében nagy szerepet játszott/játszik az a hit, hogy a családmodellek és a társadalmi-gazda-sági fejlődés/modernizáció között szoros oktársadalmi-gazda-sági kapcsolat van. Így a nyugati/modern családmodell elemei, mint a fejlettség, míg ezek hiánya, mint az elmaradottság mutatója nyer értelmezést, ami sok esetben a családmodellt érintő társadalmi változás motorja lehet. A Th ornton által javasolt keretet az egyéni preferenciák mentén történő párválasztás terjedésének az elemzésében is használhatjuk. Arland Thornton: Reading History Sideways. Th e Fallacy and Enduring Impact of Developmental Paradigm. Chicago, Chicago University Press, 2005.
65 A házassági piac eredetileg az ökonómiai emberkép, illetve a racionális döntéselméleti modell párválasztásra történő adaptációja. Gary Becker: A Th eory of Marriage: Part I. Th e Journal of Political Economy. Vol. 81. No.
4. Jul.-Aug. 1973. 813–846. A kifejezés jelentős karriert futott be, azonban a Becker által javasolt matematizált modellhez képest egy meglehetősen általános szófordulattá vált. Mi is sokkal inkább metaforaként használjuk, és nem azonosulunk teljes mértékben a mögötte lévő eredeti feltevésekkel.
66 Kalmijn–Van Tubergeni.m. (42 l.j.)..
vonatkozó preferenciák és a csoportnormák hiányát tükrözi, hanem strukturális kényszerekből is adódhat. Blau és szerzőtársai a vegyes házasság kérdését ebből az irányból közelítették meg, abból kiindulva, hogy az esetek jelentős részében az endogámiára irányuló preferenciák és csoportnormák nem elég erősek ahhoz, hogy a strukturális kényszereket elfojtsák. Ez a tétel persze a mindig létező kivételek és a fokozatokban lévő különbségek okán érdekes. Ahol egyáltalán nem jutnak érvényre az endogámiát támogató preferenciák és csoportnormák, ott a strukturális kényszerek hatásának vizsgálata is érdektelen, hisz nem beszélhetünk (elsődleges értelemben) csoportról.67
A házassági piac kényszerei több tényezőből adódnak. Ezek közül Blau és munkatársai el-sőként a csoportok relatív méretét (népességen belüli arányát) emelték ki.68 Amennyiben egy adott társadalmi téren belül a párválasztások véletlenszerűek lennének, a csoport mérete hatá-rozná meg az endogámia esélyét. Bár a valóságban a párválasztások soha nem véletlenszerűek, a csoportméret és az endogámia közötti összefüggés fennmarad. A korábban az endogámia mutatójaként bevezetett esélyhányados ebből kiindulva próbálja modellezni az endogámiára való hajlamot. A további hipotézisek abból indulnak ki, hogy a házassági piacok szegmentál-tak, vagyis a ténylegesen szóba jövő partnerek (általában) a nemzetállami társadalomnál jóval szűkebb földrajzi (és társadalmi) térből kerülnek ki. Ezért logikus a feltevés, miszerint a föld-rajzilag koncentrált csoportoknak nagyobb az esélyük az endogámiára, mint azoknak, ame-lyeknek az elhelyezkedése szórványszerű. Még egy lépéssel tovább menve a lokális házassági piacokat (local marriage market) találjuk.69 Ezek olyan konkrét funkcionális helyek, ahol a há-zassági piac szereplői ténylegesen találkozhatnak: iskola, munkahely, szomszédság, szórakozó-helyek. Végső soron, az adott település vagy régió etnikai térszerkezete mellett, az endogámia esélyét az is befolyásolja, hogy ezek a funkcionális helyek etnikailag elkülönültek, avagy nem.
Ez a kérdés azonban már az etnicitás társadalmi organizációjával és intézményesezettségével függ össze, azzal, hogy egy kisebbség milyen mértékben képes a maga etnikailag integrált tár-sadalmi tereit megteremteni, önmagát, mint „párhuzamos társadalmat” megszervezni.
A következőkben logisztikus regressziós modell segítségével vizsgáljuk meg azokat a té-nyezőket, amelyek az erdélyi magyarok esetében valószínűsítik az etnikai exogámiát. A fon-tosabb demográfi ai jellemzőkön kívül megpróbáltunk olyan változókat bevonni a modellbe, amelyek a fenti három okcsoportot fedik le, ezen belül pedig az etnikai endogámia kérdését az etnikai rétegződési rendszerhez kötik. A lehetőségeinket nagymértékben behatárolták a rendelkezésünkre álló népszámlálási adatok. Így nem, vagy csak közvetve kapunk választ arra a kérdésre, hogy a „kisebbségi társadalom” különböző intézményes tereiben való rész-vétel mennyire támogatja az endogámiát. Ehhez tudnunk kellene, hogy alanyaink milyen nyelven végezték az iskolát, milyen etnikai miliőben dolgoztak stb. Talán ezek hiánya ma-gyarázza a modell viszonylag kicsi (de azért jelentékeny) magyarázó erejét. Az alábbi táb-lázatban a regressziós modell segítségével számolt esélyhányadosok és szignifi kanciaszintek mellett feltüntettük a vegyes házasságban élők alapváltozók szerinti megoszlásait is.
Ahogy azt már érintettük, a vegyes házasságban élők aránya összességében növekvő tendenciát mu-tatott: 1977-ben 9,8, 1992-ben 12,9, 2002-ben pedig 13,6 százalékot tett ki. A többségi házastársak, partnerek aránya szintén növekedett 85-ről 89, majd 92 százalékra az összes vegyes házasságon belül.
67 Peter M. Blau – Terry C. Blum – Joseph E. Schwartz: Heterogeneity and Intermarriage. American Sociological Review 47. (1). 1982. 45–62.
68 Uo., 51–54.
69 Kalmijn i. m. (34. lj.) 403–404.
Asszimiláció és határ-megerősítés. Vegyes házasságok és a vegyes családokon belüli etnikai szocializáció Erdélyben 67
7. táblázat: A vegyes párkapcsolatban élők magyarok aránya és az azt meghatározó tényezők 1977-ben, 1992-ben és 2002-ben (százalékos megoszlások és logisztikus regressziós modell)
%
1977* (N=85443) 1992 (N=82328) 2002 (N=72981)
EXP B SIG % EXP B SIG % EXP B SIG
Nő 8,9 1,25 0,000 12,4 1,10 0,000 13,3 1,07 0,005
Életkor 18-34 12,9 16,5 15,5
35-54 9,9 0,76 0,000 14,0 0,81 0,000 15,1 0,92 0,004
55+ 6,5 0,53 0,000 8,7 0,55 0,000 10,5 0,68 0,000
Régió Székelyföld 2,0 2,4 2,6
Közép-Erdély 7,2 2,28 0,000 9,3 2,41 0,000 10,8 2,86 0,000
Partium 7,5 2,65 0,000 10,2 2,77 0,000 10,8 2,92 0,000
Szórvány 22,4 4,77 0,000 27,7 5,28 0,000 31,8 6,96 0,000
Regát 65,4 9,97 0,000 54,6 10,36 0,000 52,0 12,04 0,000
Településtípus Falu 4,7 6,6 7,6
Város 14,9 1,66 0,000 17,9 1,36 0,000 19,1 1,43 0,000
Súlyozott arány - 0,98 0,000 - 0,99 0,000 - 0,99 0,000
Belső migráció Költözött 16,6 16,3 16,9
Nem költözött 7,9 1,10 0,000 10,1 1,08 0,000 11,6 1,15 0,000
Iskolai végzettség
Alapfokú 8,0 9,4 10,0
Szakiskola 13,0 1,38 0,000 17,3 1,49 0,000 16,9 1,61 0,000
Középiskola 15,6 1,44 0,000 16,5 1,49 0,000 15,4 1,51 0,000
Felsőfokú 14,8 1,33 0,000 23,0 2,07 0,000 23,3 2,14 0,000
Vallás Református 13,2
Forrás: IPUMS International, a népszámlálások 10 százalékos adatbázisa Az 1977-es mintából Fehér és Arad megyék hiányoznak
A nők között magasabb a vegyes házasságban élők aránya, azonban a különbség időben egy-értelműen csökkent, amit az alapmegoszlások és az esélyhányadosok egyaránt jeleznek. Már érintettük, hogy 1977-ben regisztrálták a legjelentősebb életkor szerinti különbséget, ami a későbbiekben részben kiegyenlítődött. 1977-ben fele akkora eséllyel élt egy 55 év feletti vegyes házasságban, mint egy 18–34 éves. Ez arra utal, hogy 1977-et megelőzően a vegyes házasságok aránya jelentős mértékben emelkedett. Ha a 18–34 év közöttieket nézzük, ez az emelkedés 1992 és 2002 között is folytatódott, 1992 és 2002 között viszont megállt. 2002-ben pedig a 18–34 évesek között a vegyes házasságban élők aránya alacsonyabb volt, mint 1992-ben. Ez logikusan azt jelenti, hogy az 1980-as évekhez képest az 1990-es években je-lentősen esett a vegyes házasságok aránya. Ez valószínűleg az 1990 után beindult etnikai intézményesedésnek és mozgósításnak köszönhető. A kilencvenes években a magyar közösség intézményes elkülönültsége növekedett, ami például a magyar nyelvű középfokú oktatás visz-szaállításában mutatkozott meg.
Az egyes régiók etnikai térszerkezete a legfontosabb magyarázó változók egyike. Ez két-féleképpen került be a regressziós modellbe. Egyrészt a súlyozott arányon, másrészt egy ötös regionális felosztáson keresztül. A súlyozott arány egyszerre méri a magyarok arányát és kon-centráltságát.70 A mutató nagyobb értékei egyértelműen az endogámia irányában hatnak.
Részben az eltérő etnikai szerkezetnek, részben ettől független tényezőknek (eltérő társadal-mi távolságoknak) tudhatók be, az endogátársadal-mia regionális különbségei. A Székelyföldieknél (ahol a vegyes házasságban élők aránya 1977-ben 2, 1992-ben 2,4 és 2002-ben is csupán 2,6 százalékos volt) akkor is jóval nagyobb eséllyel kötnek vegyes házasságot a más régió-ban élők, ha (a súlyozott arányon keresztül) az etnikai térszerkezet hatását kontrolláljuk. Az esélyhányadosok ráadásul időben növekednek, vagyis miközben a Székelyföldön az etnikai endogámiát támogató normák és preferenciák kisebb mértékben változtak, más régiókban jobban fellazultak. Különösképpen igaz ez a szórvány esetében, ahol 2002-ben már minden harmadik magyar vegyes házasságban élt. Ezt a folyamatot jól mutatják a minden régióban csökkenő, de ugyanakkor egymástól is távolodó esélyhányadosok, amelyeket az egyes régi-ókra is kiszámítottunk.
8. táblázat: A vegyes házasságra lépők aránya a romániai magyarok között: 1966-ban, illetve 1992–2007 között
1977 1992 2002
Székelyföld 432 335 308
Közép-Erdély 311 228 191
Partium 323 196 185
Szórvány 123 86 74
Összesen 308 211 200
70 „A súlyozott számarányt úgy számítottam ki minden egyes megyére, hogy az egyes településeken (tehát nem közigazgatási egységekben) élő magyarok lélekszámát megszoroztam az ottani százalékarányukkal, majd a szorzatok összegét elosztottam a lélekszámok összegével”. Szilágyi i. m. (38. lj.) 185. Képletszerűen: Ps = ∑(pi
× Pi)/ Ptot , ahol pi – a magyarok aránya egy adott településen; Pi – a magyarok száma az adott településen, Ptot – pedig a teljes magyar népesség. A mutatót az IPUMS International adatbázishoz megye és azon belül településtípus szerint tudtuk hozzárendelni.
Asszimiláció és határ-megerősítés. Vegyes házasságok és a vegyes családokon belüli etnikai szocializáció Erdélyben 69
Falvakon egyértelműen nagyobb fokú az etnikai endogámia, mint városon: az alapmegosz-lásokat összehasonlítva 1977-ben 3-szor, 1992-ben 2,5-ször, 2002-ben 2,5-ször akkora. A regressziós modellben szereplő esélyhányadosok viszont ennél szerényebb (de szignifi náns) összefüggést mutatnak. A belső migráció (vagyis, ha valaki élete során lakhelyet változtat) szintén a vegyes házasság irányában hat. Ez ugyanis nagy eséllyel egy etnikailag heterogé-nebb házassági piacra való kilépést jelent.
A felekezeti hovatartozásnak (amire 1992-ben és 2002-ben kérdezett rá a népszámlálás) szintén jelentékeny hatása van. A két protestáns nemzeti egyház, az unitáriusok és a reformá-tusok kötnek a legkisebb eséllyel vegyes házasságot, náluk pedig valamivel nagyobb eséllyel a katolikusok. Az evangélikusoknál ugyan az alapmegoszlások szerint magasabb a vegyes há-zasságok aránya mindhárom magyar vallásfelekezetnél, de ha a többi változót kontroll alatt tartjuk, a reformátusokhoz viszonyítva kisebb esélyhányadost kapunk. Az evangélikusok el-sősorban Brassó megyében tömörülnek és ahhoz képest, hogy falvaik többségében kisebbsé-get képeznek, nagymértékben hajlanak az endogámiára. Ez részben annak tudható be, hogy nem annyira románok, mint román anyanyelvű és identitású cigányok mellett élnek. Az et-nikailag vegyes neoprotestáns, illetve görög-katolikus felekezetekhez tartozók hajlamosabbak a vegyes házasságra a reformátusoknál. A román nemzeti egyháznak tartozó ortodox magya-rok esetében (ahova a magyamagya-rok kevesebb, mint 2 százaléka tartozik) kiugró (25-ös, illetve 18-as) esélyhányadost kapunk. Ők nagy eséllyel maguk is vegyes házasságból származnak, vagy (bár ez összességében nem jellemző) a házasságot követően tértek át ortodox vallásra.
A valláshoz hasonlóan szintén a csoportnormák exogámiát mérséklő hatására utal, hogy 2002-ben jelentős volt a különbség a vegyes házasságok és a vegyes élettársi kapcsolatok ará-nya között. Az élettársi kapcsolatban élők között 2,5-szer nagyobb eséllyel találunk vegyes párokat, mint a házasságok esetében. Az összes élettársi kapcsolat közel negyede vegyes volt.
Ez nyilván azt jelenti, hogy a vegyes párkapcsolatok esetében kisebb a motiváció a házaso-dásra. A házasság Erdélyben általában (egy gyakran több száz fős) közösségi esemény, amire hivatalosak a közeli és távoli rokonok, barátok, ismerősök, szomszédok, egykori falubeliek.
Amennyiben élnek a vegyes házasságot nehezményező csoportnormák, a vegyes kapcsolat-ban élő fi atalok nyilván kisebb késztetést éreznek egy ilyen esemény megszervezésére.
Az etnikai exogámia jellegét és társadalmi hatásait tekintve az iskolai végzettség szerinti megoszlásoknak van kulcsszerepe. Egyrészt a kérdéssel kapcsolatos mainstream nemzetközi szakirodalom egyetért abban, hogy a felsőfokú végzettség növeli az exogámia esélyét.71 A magyarázatok vonatkozásában mind a három korábban említett tényező felmerült. Egyrészt a konvencionális magyarázatok egyik eleme, hogy a felsőfokú végzettség mintegy természetes következménye a liberálisabb attitűd és nagyobb nyitottság, ami párválasztást irányító prefe-renciákban is érezteti hatását.72 Másrészt a konvencionális magyarázatok szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkező fi atalok nagyobb egyéni autonómiával rendelkeznek és kisebb mér-tékben befolyásolja a párválasztásukat a család, illetve az exogámiára vonatkozó közösségi normarendszer.73 Végül (a strukturális faktor felől nézve) a felsőfokú végzettség, illetve álta-lában véve a társadalmi mobilitás növeli a társadalmi kapcsolatháló etnikai heterogenitását, illetve olyan házassági piacra való belépéssel jár, ahol a vegyes házasság esélye nagyobb lesz.
71 Finnäs–O’Leary i. m. (36. lj.).
72 J. Hendrickx: Th e Analysis of Religious Assortative Marriage, Dissertation, University of Nijmegen, 1994.
73 Calvin Goldscheider: Jewish Continuity and Change. Bloomington, Indiana University Press, 1986.
Ennek a megközelítésnek kulcsszerepe van az asszimiláció különböző dimenzióit tárgyaló elméletekben.74 E szerint a strukturális asszimiláció, amelynek során a kisebbséghez tartozó egyének kilépnek saját társadalmi köreiből, mintegy szükségszerűen maga után vonja a ve-gyes házasságok arányának növekedését.
Másrészt, Finnäs–O’Leary tanulmánya75 arra hívja fel a fi gyelmünket, hogy ezeket az eredményeket, amelyek elsősorban a (társadalmi hierarchia alján lévő) bevándorló kisebbségek vizsgálatából szerzett tapasztalatokat dolgozzák fel, nem vetíthetjük rá automatikusan a nagy létszámú, őshonos kisebbségekre, különösképpen, ha azok egykori domináns helyzetükből fakadóan a magas státusú rétegekben vannak felülreprezentálva. Vizsgálatuk szerint, amely a fi nnországi svédekre és az írországi protestánsokra terjedt ki, azt találták, hogy az exogám házasságok, párkapcsolatok aránya az alacsony végzettségű rétegek esetében magasabb. Ezt egyrészt a nevezett kisebbségek magas státusával hozták összefüggésben, Merton státus-dif-fúziós elméletére támaszkodva.76 E szerint a kedvező helyzetben lévő etnikai (és egyéb) cso-portok azért hajlamosak az endogámiára, illetve a társadalmi távolságok megőrzésére, hogy a státusdiff úziót elkerüljék. Így amennyiben egy kisebbség sikeresen monopolizál bizonyos pozíciókat, vagy mobilitási csatornákat, hajlamos arra, hogy ellenálljon a (strukturális értelem-ben vett) asszimilációs nyomásnak. A másik magyarázat a két említett kisebbségi társadalom (társadalmi pillér) szerkezete. Úgy a svédek, mind a protestánsok domináns helyzetben voltak a fi nn, illetve az ír nemzetállam megalakulása előtt. Ez egyben azt is jelentette, hogy a felső rétegeken belül voltak messze felülreprezentálva. A nemzetállamok megalakulása után ezek a kisebbségek (az erdélyi magyarokhoz hasonlóan) egy párhuzamos társadalom, illetve egy sűrű intézményes háló megteremtésére törekedtek. És (szintén az erdélyi magyarokhoz hasonlóan) ebben a törekvésben a felső- és középosztály, illetve az értelmiség játszotta a fő szerepet. Így a kialakuló intézményes szerkezet is inkább ennek a rétegnek az igényeiből, életstílusából indult ki, míg az alsóbb rétegek vonatkozásában sokkal kevésbé teremtődött meg a különálló cso-portként való létezést fenntartó intézményes keret. Az etnikai reprodukció is nagyobb eséllyel valósult meg ezen rétegeken belül, ami más részről ahhoz járul hozzá, hogy e kisebbségek (megmaradt) tagjai az új körülmények között is megőrizzék magas státusukat.77
Ugyan az erdélyi magyarokra vonatkozó adatok nem egy a fi nnországi svédekhez, vagy az ír protestánsokhoz hasonló folyamatot sejtetnek, mégis ezeket tekinthetjük releváns viszonyí-tási alapnak. Az erdélyi magyarok esetében sok a hasonlóság az előbbi két példával. Egy egy-kor domináns kisebbségről van szó, ahol a kisebbségi társadalom intézményes szerkezete sok szempontból hasonlóan épül fel, mint amit Finnäs és O’Leary leírnak.78 A magyarok
Ugyan az erdélyi magyarokra vonatkozó adatok nem egy a fi nnországi svédekhez, vagy az ír protestánsokhoz hasonló folyamatot sejtetnek, mégis ezeket tekinthetjük releváns viszonyí-tási alapnak. Az erdélyi magyarok esetében sok a hasonlóság az előbbi két példával. Egy egy-kor domináns kisebbségről van szó, ahol a kisebbségi társadalom intézményes szerkezete sok szempontból hasonlóan épül fel, mint amit Finnäs és O’Leary leírnak.78 A magyarok