1. Identitástudat
1.9. A nemzettudat tartóssága és változékonysága
Kontrollként – a téma mintegy összefoglalásaként – egy zárt kérdést is feltettünk a magyar-sághoz tartozás érzését befolyásoló tényezők fontosságáról. (Lásd a 6. táblázatot!) Kérdőívünk 17 tényezőt sorolt fel alfabetikus sorrendben: az „anyanyelvvel” és az „állampolgársággal”
kezdődően, a „vallásossággal” és a „vérségi kötelékkel” záródóan.
6. táblázat
„Véleménye szerint a következő tényezők mennyire fontosak a magyarsághoz tartozás szempontjából?”
1-5 pontszámok* átlaga öt ország felnőtt magyar népességének körében, 1998–2000.**
(18 éven felüli reprezentatív minták adatai)
1. Anyanyelv 4,84 4,70 4,71 4,98 4,80
2. Állampolgárság 4,41 2,23 2,06 2,76 2,46
3. Barátok 3,98 3,00 3,48 3,48 3,20
4. Családi neveltetés 4,44 4,25 4,47 4,49 4,14
5. Erkölcsi értékek 4,41 3,54 4,04 4,14 3,73
6. Érzelmi hangoltság 3,94 3,06 3,83 3,56 3,33
7. Hagyományok és szokások 4,43 4,15 4,59 4,65 4,45
8. Iskolai tanulmányok 4,07 3,79 4,00 4,25 3,73
9. Kultúra, irodalom, művészet 4,46 4,37 4,29 4,61 4,32
10. Magyarnak tartja magát 4,80 4,62 4,78 4,77 4,69
11. Magyar nyelvű egyház 3,72 3,99 4,40 -*** 4,32
12. Magyar történelem ismerete 4,58 4,33 4,45 4,51 4,14
13. Sorsközösség 3,97 3,69 4,17 4,25 3,48
14. Származás (születés) 4,42 3,86 4,50 4,35 3,76
15. Szülőföld 4,66 3,88 4,03 4,28 3,53
16. Vallásosság 3,29 2,72 3,49 4,43*** 3,16
17. Vérségi kötelék 4,18 3,29 4,05 4,07 3,60
* 1 = nem fontos, 5 = nagyon fontos
** Egy-egy vizsgálati terep 5 legfontosabbnak tekintett tényezőjének átlagpontszámát félkövéren szedtük.
*** Erdélyben a 11. számú tényező külön nem szerepelt, a 16. számú viszont így szólt: „vallásosság, magyar nyelvű egyház”.
25 Veres i. m. (16. lj.) 53–55.
Ezzel a meglehetősen konkrét módszerrel lényegében minden vizsgált országban (Magyar-országon is) – megerősítve korábbi tapasztalatainkat – az anyanyelv kapta az 1-től 5-ig terjedő skálán a legmagasabb (Kárpátalján az egyik legmagasabb) pontszámot. Tehát zárt kérdésünk alapján is a magyarsághoz tartozás legfontosabb kritériumának – Kárpát-medencei konszenzus alapján – a magyar nyelvet tekinthetjük, valamint az általában a második helyen szereplő „ma-gyarnak tartja magát” kijelentést. (Ez utóbbi rokon a korábban a nyitott kérdésre válaszoló spontán identifi kációs tipológia „vállalás” kategóriájával.) A fontossági sorrendben ezek után a különböző kulturális természetű tényezők (hagyományok, történelem, művészetek, stb.) és a „családi neveltetés” következtek. Érdekes, hogy a nyitott kérdésre adott spontán válaszokban oly jelentős szerepet vitt (pozitív) érzelmi hozzáállás itt mintha racionális kontroll alá került volna: az „érzelmi hangoltság” egyik régióban sem került be az öt legfontosabb tényező közé.
(Vagy talán a megfogalmazás volt kissé szokatlan?) Figyelemre méltó, ahogy kettéválik a
„vallásosság” (mint hitbeli meggyőződés) és a vallásgyakorlás intézménye, a „magyar nyelvű egyház”: az utóbbit a magyarságtudat szempontjából minden régióban jóval fontosabbnak tartják (kérdezéstechnikai okokból Erdélyt leszámítva). Végül most is igazolódik, hogy az etnikai (vérségi) leszármazástudat a Kárpát-medence magyar identitásában mérsékelt, Felvidé-ken és Vajdaságban pedig kifejezetten alárendelt szerepet játszik.
Mivel a zárt kérdésünkhöz hasonló kérdéseket más, későbben végzett vizsgálatok is föl-tettek, a 6. táblázat tanulságait lehetőségünk van frissebb adatokkal is összehasonlítani. Első helyen az MTA 2007-es Kárpát-paneljét említeném, amely ugyancsak a föntebb említett öt ország felnőtt lakossága körében vizsgálódott, és bár a miénktől valamelyest eltérő kérdések-kel operált, az világosan kiderült: hogy „valaki magyarnak számítson”, abban 2007-ben is az anyanyelv volt a legfontosabb szempont, valamint az, hogy „magyarnak tartsa magát”26. Egy másik kérdésre pedig („Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?”) meggyőző fölénnyel az „anyanyelve, kultúrája” választípus végzett az első helyen, s ezt – ha-táron túl mindenütt – a „saját döntése”, majd (utolsóként) az „állampolgárság” követte.27 Az állampolgárság, mint magyar identitást generáló tényező, a 6. táblázat tanúsága szerint is a legutolsó helyen szerepelt. De akkor – az ezredfordulón – szó sem volt még (2007-ben pedig:
már) magyar állampolgárságról, mindkét esetben az utódállami állampolgárságra gondolhat-tak csak a válaszadók.
Ezeket a kérdéseket – ugyanezen országokban – a 15-29 éves fi atalokból álló reprezenta-tív mintacsoportoknak is feltették az ún. Mozaik 2001 projekt során, és minden régióban ugyancsak az anyanyelv (ismerete, használata), valamint a magyar identitás önbesoroló vál-lalása bizonyult a magyarsághoz tartozás két legfontosabb kritériumának.28 Bár ez a felmé-rés-sorozat is az ezredforduló táján készült, a fi atal minták révén mégis a jövő össztársadalmi identitásképletébe enged betekintést. A Mozaik 2001 kárpátaljai vizsgálatának leágazásaként egy érdekes összehasonlításra is sor került, amely a többségi ukrán és a kisebbségi magyar fi atalok nemzettudatának alkotóelemeit vetette egybe. Az ukrán fi atalok az államhoz kötődő (államnemzeti) identitáselemeket (pl. az állampolgárságot) tartják fontosabbnak, a magya-rok pedig a nyelvi–kulturális, önidentifi kációs és szimbolikus (nemzeti jelképek!) elemeket,
26 Veres i. m. (16. lj.) 41.
27 Uo., 45.
28 Mozaik 2001. Gyorsjelentés.Szabó Andrea – Bauer Béla – Laki László – Nemeskéri István (szerk.). Budapest, Nemzeti Ifj úságkutató Intézet, 2002.
Nemzeti identitás és olvasáskultúra határon innen és túl 111
valamint az egyház(ak)hoz kötődő motívumokat29; tehát a kultúrnemzeti idenitás szegmense-it. Egészítsük ki a képet egy már 2010 elején készült délvidéki, 15-30 éves fi atalokat megcélzó online felmérés adataival. A 405 fős minta ugyan nem volt reprezentatív, de az eredmények alkalmasak arra, hogy a vajdasági fi atalok identitásának főbb orientációs irányait kijelöljék.
(A magyarsághoz tartozás kritériumait fi rtató kérdések közül azt alkalmazták, amelyik egy: a
„leginkább meghatározó” elem kiválasztását kérte.) A megkérdezett délvidéki fi atalok túlnyo-mó többsége (kétharmada) gondolta úgy, hogy az „anyanyelv és kultúra” a döntő kritérium.30 A bizonyító erejű példákat még sokasíthatnánk, de talán ennyi is elég annak kijelentéséhez, hogy a határon túli magyarság, és ezen belül a fi atalok nemzeti önmeghatározásában – az összetartozás tudata és a kultúra számos alkotóeleme (irodalom, mentalitás, vallás stb.) mellett – az ezredfordulót követő években is az anyanyelv játszotta a vezető szerepet, és hogy ez a markáns jegy a Kárpát-medencében élő magyarság identitásnak tartós, lényegadó elemének látszik.
Mindez azonban nem feledtetheti velünk, hogy az identitástudat különböző elemeinek életkori összefüggéseit vizsgálva időnként a fi atal felnőtt korosztály bizonytalanságaival, az átlagost meghaladó visszafogottságával, akár tájékozatlanságával is találkoztunk, amelynek jövőbeli kihatásai is lehetnek. Tartósnak látszó elemei mellett a nemzettudat akár az utóbbi negyedszázadban is változott. Utaltunk már arra, hogy a kilencvenes évek kutatásai során az identitásnyilatkozatokban az emocionális megközelítés szerepének csökkenését tapasztaltuk.
De lezajlottak, illetve lezajlóban vannak ennél jelentősebb változások is.
Esett már szó a haza fogalom külhoni értelmezési problémájáról. Ezredfordulós felmé-réseink során feltettük a következő kérdést is: „Az alábbi földrajzi egységek közül melyiket milyen mértékig tartja hazájának, melyikhez milyen mértékben érzi magát odatartozónak?”
Kétségtelen, a kérdés kissé hosszadalmas és „kétfedelű” volt, de meglehetősen egyértelmű tendencia rajzolódott ki a válaszokból: határon túl az előre megadott lehetőségek közül a szűkebb értelemben vett szülőföld (település, vidék) kapta a legmagasabb pontszámot, utána a tágabb szülőföld-régió (Felvidék, Kárpátalja stb.) következett, és csak ezután kerültek sorra az országok: általában először az adott utódállam, utána Magyarország (Kárpátalján fordított volt a sorrend); majd Európa és végül Kelet-Közép-Európa. 31 Vagyis az ezredforduló táján a külhoni magyarok nem országgal megjelölhető hazában, hanem szülőföldben gondolkodtak, vagy inkább – korábbi tapasztalatainkra is visszautalva – egy Illyés Gyula által megverselt virtuális („kulturális”) hazában, amely „haza a magasban”. A 2007-es Kárpát-panel tapasz-talata szerint azonban a haza választás során az utódállamok szerepe jelentősen (szinte irreális mértékben) megnőtt: például Erdélyben és Szlovákiában első helyre lépett.32 Veres Valér sze-rint a külhoni magyarság soraiban – a csaknem száz éves szétfejlődési folyamat eredményekép-pen – erősödőben van egy kettős kötődésű identitás, amely egy domináns szerepű magyar kultúrnemzeti elköteleződés mellett egyre inkább helyt ad egy „otthonosságérzeten” alapuló
29 Csernicskó István: A nyelv szerepe a a kárpátaljai magyarság azonosságtudatában. In Császár Melinda – Rosta Gergely (szerk.): Ami rejtve van s ami látható. Tanulmányok Gereben Ferenc 65. születésnapjára. Buda-pest–Piliscsaba, Loisir, 2008.101–114.
30 Döme Zsolt: Politikai orientációs mintázatok a nemzeti identitás tükrében. Aracs, 2010/4. 26–27.
31 Fekete Attila – Gereben Ferenc: Adalékok a térbeli és állampolgári azonosságtudathoz. In Rosta Gergely – Tomka Miklós (szerk.): Mit értékelnek a magyarok? Az Európai Értékrend Vizsgálat 2008. évi magyar eredmé-nyei. Budapest, OCIPE Magyarország – Faludi Ferenc Akadémia, 2010. 277–278.
32 Veres i. m. (16. lj.) 42–43.
„többségi” állampolgári kötődésnek is.33 (2007-ből származó kutatási eredményről lévén szó, hozzá kell tennünk, hogy az észlelt jelenségben szerepe lehetett az állampolgárság kérdéséről rendezett szerencsétlen kimenetelű 2004-es magyarországi népszavazásnak is!)
Ami az identitásváltozás tendenciáit illeti, meg kell említenünk Dobos Ferencnek a média-használat és az identitástudat összefüggéseit vizsgáló kutatásait, annál is inkább, mert saját ki-lencvenes években végzett kérdőíves felméréseit sikerült 2011-ben megismételnie, így számos fontos mutató megbízható összevetését biztosítva. A következő fejezetekben többször hivat-kozunk majd az (anyanyelvi) médiahasználattal kapcsolatos megfi gyelésre, itt most csak ezek legfőbb identitásbeli kihatását próbáljuk összefoglalni: Dobos az eltelt másfél évtized alatt (1996–2011) Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban élő magyarság soraiban (de főleg a Felvidéken) az etnikailag vegyes házasságok és a többségi nyelven iskolázott gyerekek arányának növekedéséből, a családi anyanyelvhasználat, a családi anyanyelvi kultúra-fogyasz-tás visszaszorulásából stb. az asszimilációs folyamatok vészjósló erősödését diagnosztizálja.34
A fejezetet zárjuk azzal az óhajjal, hogy célszerű lenne a fenti vizsgálatokkal kompatibilis újabb felméréseket elvégezni, hogy megfi gyelhessük: az utóbbi évek nemzetpolitikai intézke-déseinek (pl. a kettős állampolgárság bevezetése) következtében történt-e valamilyen elmoz-dulás a külhoni magyarság identitásában (pl. önképében, az anyaország és az utódállamok megítélésében stb.), esetleg asszimilációs hajlandóságának mérséklődésében.