A nemzettudat változatai

Most nem kívánunk kitérni arra a jórészt ideológiai természetű vitára, hogy a nemzet fogal-ma, identifi káló hatása stb. mennyiben jelent meghaladott konstrukciót; illetve ellenkezőleg:

virulens formációt⁴. Kutatásaink során – még ha ez leegyszerűsítő megoldásnak is tűnhet – azt tekintettük mérvadónak, ahogy erről a kutatás célközönsége vélekedett, vagyis – a lehető leg-nagyobb objektivitásra törekedve – azt vizsgáltuk, hogy a kérdezettek számára léteznek-e ezek a fogalmak, s ha igen, milyen formában. Az identitásra vonatkozó kérdéssorozatunk a következő-képpen kezdődött: „Számon tartja-e magát egy (vagy több) nemzet, nemzetiség tagjaként?” Tehát nem vettük evidenciának a nemzettudat felvállalását, és regisztráltuk a kettős identitást, sőt az ilyen nemzetiségi kötődés elutasítását is. Az 1. táblázat tanúsága szerint (bár lehet, hogy ezek az adatok – főleg az erdélyiek – már az ezredfordulós valós helyzethez képest is kissé idealizáltak voltak, elvégre félig-meddig még az „euforikus korszakban” teremtek) a határon túli magyarság különböző régióiban a nagy többséget az egyedüli magyar identitás vállalása jellemezte. Akkor kb. egytizednyi súllyal jelentkezett a kettős identitás, és a nemzethez tartozás általában vett

„felmondása” még csak Magyarországon volt számottevő (szintén egytizednyi arányban).

1. táblázat

„Számon tartja-e magát egy (vagy több) nemzet, nemzetiség tagjaként?” Öt ország felnőtt magyar népességének adatai, 1998–2000.

(18 éven felüli reprezentatív minták százalékos megoszlása) Nemzetiség

Magyar 85,0 87,7 88,3 94,6 87,4

Magyar és nem magyar (együtt)

2,6 8,9 9,3 4,3 10,1

Valamilyen nem magyar nemzetiség

2,1 nincs adat 1,2 0,5 nincs adat

Nincs nemzetisége 10,1 2,6 0,4 0,4 2,3

Nem tudja,nem válaszolt 0,2 0,8 0,8 0,7 0,2

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

3 Pataki Ferenc: Nemzetkarakterológia? Magyar Tudomány, 1997/2. 177.

4 Erről többek között lásd: Apró István: Média és nemzeti identitás. In Apró István (szerk.): Média és identitás.

Budapest, Médiatudományi Intézet, 2014. 115–139.

Kocsis Károly már a kétezres évek elején, népszámlálási adatok elemzése során úgy tapasztalta, hogy erősödőben van a Kárpát-medence térségében az „elnemzetlenedés” tendenciája, vagyis hogy e térségben 2001-ben – 1991-hez képest – többen voltak olyanok (nem csak magyarok), akik nem nyilatkoztak nemzetiségükről (828 ezren, 369 ezerrel szemben). A több etnikumra kiterjedő elemzés a vajdasági (főleg nem magyar) lakosok mellett a magyarországi társadalomban mutatta ki elsősorban ezt a jelenséget, de akkor ennek Magyarországon még jórészt adminiszt-ratív okai voltak: 2001-ben ugyanis már nem volt kötelező válaszolni a nemzetiségre vonatkozó kérdésre. Mindenesetre feljegyzésre érdemes tény, hogy a kötelezés megszűntével 2001-ben a magyarországi népesség mintegy 5,6%-a tolta el magától a nemzeti hovatartozás kérdését. ⁵ Az igazán fi gyelemre méltó viszont az az adat, mely szerint a tíz évvel későbbi, 2011-es népszámlálás során a magyarországi nem válaszolók már 14,1%-ot, csaknem 1,4 millió főt tettek ki!⁶ Tehették ezt teljes átgondoltsággal, de politikai–ideológiai heccként is, az eredmény ugyanaz: a magyar-országi lakosság bő egytizede nem vállal közösséget semmilyen fajta nemzettudattal. Ez arra hívja fel a fi gyelmünket, hogy határon innen és túl élő magyar etnikum erőteljes fogyásában⁷ a természetes fogyás, az elvándorlás és az asszimiláció mellett szerepet kaphat ez a magyarságból nem a többségi nemzetbe, hanem valamiféle világpolgári magatartásba átlépők növekvő száma is.

1.3. „Mit jelent az Ön számára magyarnak lenni?”

Akik valamilyen szinten (akár a kettős identitás egyikeként) magyarnak tartották magukat, kaptak egy további kérdést is: „Mit jelent az Ön számára magyarnak lenni?” Az előbbivel ellentétben ez nyitott kérdés volt, a kérdezőbiztosokat a spontán válaszok minél pontosabb lejegyzésére kértük. Mielőtt a belőlük levonható következtetésekről esnék szó, szeretnék is-mertetni – ízelítőül – néhány konkrét feleletet, országonkénti bontásban. (Magyarországtól jelen esetben eltekintünk.) A több ezerből alig három tucat válasz kiválasztásának az volt a legfontosabb szempontja, hogy minden fontosabb típusra akadjon legalább egy példa.

1.3.1. Erdély

50 éves férfi , tanár: „Anyanyelvismeret, ahhoz való ragaszkodás, Kárpát-medencében élő magyarok-kal való összetartozás érzete, valamint a világ magyarságával való rokonságérzet.” (187. sz. kérdőív) 26 éves ápolónő: „Magyarnak annyit jelent, mint magyarul cselekedni. Vagyis vállalni történel-münket, kultúránkat, hagyományunkat, nyelvünket, vallásunkat életünk minden pillanatában”.

(211. sz. kérdőív)

5 Kocsis Károly: A Kárpát-medence változó etnikai arculata (1989–2002). Kisebbségkutatás, 2003/4. 707–708.

6 2011. évi népszámlálás 9. Nemzetiségi adatok. Csordás Gábor (összeáll.) Budapest, KSH, 2014. 14. és 166.

alapján számítva.

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_09_2011.pdf

7 A magyarországi és a környező országok népszámlálási adatai alapján Kocsis Károlyék – több évszázados történeti háttéradatokkal és bőséges térképanyaggal szemléltetve – részletesen adatolják a Kárpát-medence ma-gyarságának fogyását. Lásd: Kocsis Károly – Tátrai Patrik: A Kárpát-Pannon térség változó etnikai arculata, Budapest, MTA–CSFK, 2013.

Nemzeti identitás és olvasáskultúra határon innen és túl 93

49 éves nő, nyugdíjas technikus: „Harcolni jogainkért, nem megalkudni a rendszerrel, magya-rul beszélni hivatalos helyeken, gyerekeinket magyamagya-rul tanítani!” (311. sz. kérdőív)

50 éves nő, laboráns: „Kisebbségben élni nem könnyű. Engem az én apám úgy nevelt: te kell tanulj, mert magyar vagy, te kell dolgozz, mert magyar vagy, te kell hallgass, mert magyar vagy!

Kisebbségi érzést adott...” (377. sz. kérdőív)

44 éves nő, egészségügyi asszisztens: „Magyar nyelven kifejezni embertársaim iránt érzett tisz-teletemet és szeretetemet.” (426.)

73 éves nyugdíjas tanítónő: „Büszkeséget! Mélyen magyarnak érzem magam, és ebből nem tán-toríthatnak el!” (500.)

31 éves férfi , gazdálkodó: „A magyar néphez tartozni, egy széthúzó család tagjának lenni…” (565.) 32 éves háziasszony: „Nálunk nem könnyű magyarnak lenni, de én büszke vagyok rá, ha sokszor meg is aláznak miatta.” (590.)

41 éves háziasszony: „Semmit, mert nekem az a fontos, hogy valaki ember legyen. Nem érdekel a nemzetiség!” (712.)

1.3.2. Kárpátalja

71 éves nyugdíjas nő: „Én szlovákként láttam meg a napvilágot, de férjem igazi magyar ember volt, aki mellett én is magyarrá váltam. Tisztelem, szeretem a magyarságot.” (1106. sz. kérdőív) 40 éves férfi , mérnök: „Tartást ad. Hazát ad. A hagyomány és a szülők tiszteletét. Hovatartozást.

A magyarok közt érzem jól magam. Magyarnak lenni a sorsom!” (1147.)

18 éves nő, napszámos: „Jó, hogy magyar vagyok, és szeretnék minél hamarabb áttelepülni Magyarországra.” (1175.)

68 éves nő, nyugdíjas: „Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, de úgy érzem, hogy elnyomott vagyok és másodrendű állampolgár a szülőföldemen.” (1189.)

41 éves nő, munkanélküli: „Magyar vagyok és kész. Milyen lehetnék, ha egyszer annak születtem?

A fi am az már magyar is, orosz is…” (1283.)

55 éves nő, újságíró: „Elsősorban ember szeretnék lenni, mint magyar; szeretnék ember lenni!” (1295.) 68 éves férfi , nyugdíjas: „Magyarul énekelhetek a templomban, magyarul imádkozom és beszélek barátaimmal.” (1397.)

1.3.3. Felvidék

25 éves nő, programozó matematikus: „Tudom, hogy tartozom valahová, és ez nyugalommal tölt el. Mind-emellett tudom, hogy nem vagyok sem több, sem kevesebb, mint más nemzetek fi ai.” (2065. sz. kérdőív) 63 éves nő, nyugdíjas: „Magyarnak születtem, de semmi bajom a szlovákokkal, a férjem is az. A magyar is olyan ember, mint más.” (2140.)

30 éves férfi , reklámmenedzser: „Büszke vagyok rá, hogy ilyen gazdag kultúrával és történelmi múlttal rendelkező nemzet része lehetek!” (2243.)

71 éves nő, nyugdíjas: „Sokat szenvedtünk! Ki is lakoltattak minket, az uram még fi atal volt, kényszermunkára vitték.” (2353.)

38 éves tanítónő: „Valahová tartozni. Képviselni egy kisebbség érdekeit. Örök dilemma a harc és belenyugvás között.” (2430.)

39 éves nő, egészségügyi alkalmazott: „Nincs különösebb vonzódásom a magyar nemzetiség iránt, de azért örülök is neki.” (2593.)

52 éves nő, hivatalnok: „Megtartani apáink, őseink nyelvét, hitét. Az a magyar, akinek a gyer-mekei is magyarok maradnak.” (2662.)

30 éves nő, vállalkozó: „Semmit, ez nem fontos. Jobb, ha az ember félig az lesz, amilyenek körü-lötte többségben vannak, így könnyebb az érvényesülés!” (2677.)

19 éves nő, munkanélküli: „Büszkeséggel tölt el, hogy anyanyelvemként tarthatom ezt az ősi nyelvet, ismerhetem történelmét, kultúráját!” (2719.)

1.3.4. Vajdaság

24 éves elárusítónő: „Semmi különöset. Ugyanazt, mint jugoszlávnak lenni.” (3042. sz. kérdőív) 22 éves férfi , informatikus: „Magyarnak lenni azt jelenti, hogy büszke lehetek a régmúltra, de szenvedek a jelenben.” (3086)

24 éves férfi , váltókezelő: „Magyar legyen az anyanyelvem, ismerjem a magyar kultúrát, irodal-mat, művészetet!” (3186.)

43 éves titkárnő: „Ebben születtem, ebben élek, letagadni soha nem fogom, annak ellenére, hogy a gyerekeim nem beszélnek magyarul.” (3205.)

43 éves nő, bírósági jegyzőkönyvvezető: „Rossz érzés, mert nem kellek se e hazámnak, sem az anyaországnak.” (3211.)

73 éves nő, nyugdíjas: „Jó magyarnak lenni, csak nehéz a viselet…” (3259.) 22 éves óvónő: „Szegénység, lenézettség, kevés lehetőség.” (3361.)

47 éves férfi (érettségizett) gazdálkodó: „Magyarnak születtem, magyarnak neveltek, magyar nyelvű könyveket olvasok, főképp a magyar nyelvű kultúra és művészet érdekel, általában az egész magyarság sorsa érdekel.” (3394.)

31 éves férfi , mérnök-tanár: „Könnybe lábad az ember szeme, ha meghallja a magyar himnuszt!”

(3444.)