A modernitás kérdései végérvényesen összefonódtak a globalizáció kérdéskörével. Ulrich Beck szerint az (első) modernitás immár visszahatóan, önmaga felszámolójává vált. A máso-dik modernitás viszont már éppen a globalizáció kihívásaira adott válasz kell legyen, az új, globális lehetőségek kihasználására kell épüljön. Bárhogyan is viszonyuljunk elképzeléseihez a sokdimenziós új világ mibenlétéről, érdemes megfontolnunk fogalmi felosztását, amikor is megkülönbözteti a globalizmust, a globalitást és a globalizációt.32
Beck Globalizmusnak nevezi a világpiaci logika mindenhatóságát hirdető ideológiát, mely a komplex folyamatokat a gazdasági dimenzióra redukálja és a globalizáció kényszereire hi-vatkozva gyakorlatilag elmossa a gazdaság és a politika határait.
A globalitás ezzel szemben a világtársadalom sokdimenziós perspektívája, mely magába foglal minden olyan társadalmi kapcsolatot, amely nem illeszthető be a nemzetállami kere-tekbe. A globalitás fogalma azt hangsúlyozza, hogy a világban nincsenek már zárt térségek, globális a termelés, a munkaerőpiac, a média, a hírek, az infokommunikáció, az életformák, a civil társadalom, sőt az egyéni életutak, a barátságok, a családok és az identitás is.
Végül a globalizáció fogalma azokat a folyamatokat jelöli, amelyek a transznacionalitás mezejét avatják a cselekvés domináns terévé, a nemzetállami szuverenitás és a nemzetállami gondolkodás hagyományos terének rovására.
A fogalmak szétválasztása Becknél először is arra szolgál, hogy a refl exív modernitás el-mélete jegyében elfogadja a globalizációt mint a fejlődés pozitív irányát, ehhez felhasználja a globalitás, a nem területhez kötött politikai és társadalmi cselekvés horizontját, miközben
30 Uo., 24.
31 „A többségtől csupán az általános növekedés korában várhatjuk el, hogy megfélemlítés nélkül is konform legyen, olyan időkben, amikor a társadalmi élet nem zéró, hanem pozitív összegű játék.” Ernest Gellner:
A szabadság feltételei. Budapest, Typotex, 2004. 30.
32 Ulrich Beck: Mi a globalizáció? Szeged, Belvedere Meridionale, 2005. 29.
Globalizáció, idő, tér, identitás 189
kritikával illeti a globalizmust, mint a világpiacra hivatkozó érvelés hegemóniáját. Tény, hogy a globalizáció folyamata valós, gyorsuló és jelen perspektívából nézve megállíthatatlan, ezért cseppet sem érdektelen, milyen cselekvési, túlélési, fejlődési alternatívákat tudunk hozzá ren-delni. Beck optimista és pontosan azokat a jelenségeket próbálja erőforrásként felhasználni, amelyek éppenséggel a globalizáció leginkább ismert – eléggé sötét – oldalát jellemzik. Világ-kockázati társadalomelméletében lényegében korunk legnyomasztóbb rémálmainak (ökológiai katasztrófák, különböző ítéletnapi forgatókönyvek és mechanizmusok) globális volta lenne az a megvilágosító erő, ami létrehozza a globális sorsközösség kényszerét. Vagyis magyarán, a globalizáció először tönkreteszi a bolygót, halálra rémíti, esetleg megtizedeli az emberiséget, aztán a túlélőket egyetlen szolidáris, nemzetek feletti világtársadalomban egyesíti. Nem, ezt nyilván nem állíthatja, habár a felsejlő perspektívák között ez még nem is a legsúlyosabb… A pozitív kulcsszavak a világpolgári republikanizmus, a globális civil társadalom, a globális nyil-vánosság és kritika. Ezek hivatottak a modernizmus önfelszámolása következményeinek or-voslására, a meggyengülő vagy összeomló társadalmi és politikai mechanizmusok pótlására.
Ezek mind, kétségkívül létező és működő struktúrái a jelen társadalmának, erősen kétséges azonban, hogy belátható időn belül valóban képviselhetnek-e olyan erőt, ami ténylegesen ellensúlyozhatja a brutális valóságot. Létezik globális nyilvánosság – leginkább csak a politika használja, alapos médiakampányokkal megpatkolva vagy olyan mozgalmak, amelyek egyelő-re leginkább a tradicionális társadalmi értékegyelő-rend maradékainak lebontásán fáradoznak és új, érdemi struktúrák felépítését remélni sem lehet tőlük. Nem tudhatjuk, de történelmi példák sokasága után sejthető, hogy mi történhet a világpolgári republikanizmussal olyan krízis-helyzetekben, mint az erőforrások drasztikus csökkenése, kimerülése, eldurvuló migrációs folyamatok, gazdasági és demográfi ai összeomlások, stb. A civil szféra pedig válsághelyzetek nélkül is aggályos lehet, hiszen nem rendelkezik olyan legitimációs mechanizmussal, amivel egy bizonyos lélektani határon túl megőrizheti a demokratikus minimumot és ténylegesen rendelkezzen olyan felhatalmazással, ami kiválthatja a képviseleti demokrácia struktúráit.
Beck maga is utal rá, az új típusú társadalommodellek nagyban építenek a médiára, az im-már mindenkihez elérő, olcsó a közösségi kommunikációra. A világháló például kétségkívül kitűnő terepe a mindenféle valós és virtuális határokon átívelő közösségépítésnek, újfajta szo-lidaritások és transznacionális civil struktúrák szervezésének. Ugyanakkor, aki kicsit is bele-kukkantott már ebbe a színes virtuális világba, azt is látnia kellett, hogy ugyanezek a terek ádáz konfl iktusok helyszínei is, mégpedig sokszor jóval kiélezettebb és durvább formában, mint a politika és társadalmi viták hagyományos színterein. Nagyon leegyszerűsítve: itt nem csupán építkezni és barátkozni lehet (és szokás), hanem rombolni és gyűlölködni is. Nehéz belátni, miért csak az érem egyik oldalával számolnak azok, akik a virtuális valóságtól és a média, a kommunikáció új eszközeitől várják a „szép új világ” eljövetelét. Eléggé nyilvánvaló, hogy éppen úgy, mint a hagyományos tereken, itt is ugyanúgy megjelennek az egymással ellentétes érdekek és erők. (Sőt, valójában még szélsőségesebbek a megnyilvánulások, aminek okai számosak lehetnek, de erre most nem térünk ki.) Bizonyos jelek egyenesen arra utalnak, hogy a hálózati társadalom, amihez sokan oly vérmes reményeket fűznek, a modernitás alapértékeit, a demokráciát és az individualizmust veszélyezteti. A történetnek (és a történe-lemnek) tehát biztosan nincs „vége”.
A sorozatban eddig megjelent kötetek
1. Apró István (szerk.): Határon túli magyar nyelvű médiumok 2010/2011 (2012) 2. Dobos Ferenc: Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a
határon túli magyarság körében 1999–2011 (2012)
3. Csink Lóránt – Mayer Annamária: Variációk a szabályozásra. Önszabályozás, társszabályozás és szabályozó hatóság a médiajogban (2012)
4. Sarkady Ildikó – Grad-Gyenge Anikó: A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai (2012) 5. Koltay András (szerk.): A médiaszabályozás két éve (2011–2012) (2013)
6. Paál Vince (szerk.): Magyar sajtószabadság és -szabályozás 1914–1989 (2013) 7. Horváth Attila: A magyar sajtó története a szovjet típusú diktatúra idején (2013) 8. Koltay András – Nyakas Levente (szerk.): Összehasonlító médiajogi tanulmányok.
A „közös európai minimum” azonosítása felé (2014)
9. Dobos Ferenc – Megyeri Klára: Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a határon túli magyarság körében 2. (2014)
10. Grad-Gyenge Anikó – Sarkady Ildikó: Közös jogkezelés az audiovizuális médiában (2014) 11. Apró István (szerk.): Média és identitás (2014)
12. Pruzsinszky Sándor: Halhatatlan cenzúra (2014) 13. Kóczián Sándor: Gyermekvédelem a médiajogban (2014)
14. Apró István – Paál Vince (szerk.): A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig (2014) 15. Kiss Zoltán – Szivi Gabriella: A közszolgálati médiaszolgáltatás és a szellemi tulajdonjogok
kapcsolódási pontjai és szabályozási környezete (2015) 16. Dobos Ferenc: A médiahasználat változása az erdélyi, felvidéki,
kárpátaljai és vajdasági magyarság körében 2001–2014 (2015)
17. Grad-Gyenge Anikó: Az audiovizuális archívumok szabályozási kerete – különös tekintettel a médiajogi és szerzői jogi rendelkezésekre (2015)
18. Dobos Ferenc: A médiahasználat változása az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyarság körében 2001–2014/2 (2015)
Tördelő: Varga Ákos
Megjelent 12 (B/5) ív terjedelemben, 300 példányban.
Médiatudományi Könyvtár: ISSN 2063-5222 Médiatudományi Könyvtár 19.: ISBN 978-615-5302-15-2