Antonio Caraffa levelezése: 1686–1688

Egy máig kiadatlan dokumentumgyűjteményre hívta fel a figyelmünket a Rivista di Studi Ungheresiben 1986-ban megjelent Gueze-cikk egyik odavetett lábjegy-zete,⁶⁸ valamint a kötet rövid leírása.⁶⁹A további kutatások során hamar kide-rült, hogy a cikkben szereplő jelzet, sajnos a leírás több más adatával együtt, nem pontos. Aktuálisan a kötet az alábbi jelzeten található: Archivio di Stato di Napo-li. Museo. Miscellanea di scritture. Stanza 147. Numero busta 99 B 146. A könyv oldalán találhatóArchivio Carafa Traetto Miscellaneafeliratból arra következtet-hetünk, hogy ez a kötet Carafa di Traetto magánlevéltárából származik. Gueze említett írásában valószínűsítette továbbá, hogy ez a kötet a Vicónak a Caraf-fa életrajzhoz átadott anyagainak egyike lehetett, mivel megtalálható volt ben-ne Vico saját kezű aláírása, amit a kötet sajnálatos újrakötése során elfedtek.⁷⁰ Felmerülhet továbbá a kérdés, hová tűnt a többi kötet. Manuela Sanna, a híres Vico-kutató Nicolini nyomán úgy véli, hogy egy 1848-as tűzvész során pusztul-hattak el.⁷¹ Ugyanis VicoGestájának szövegéből is egyértelműen látszik, hogy eredetileg több kötetből dolgozott. Sajnos a kutatás jelenlegi állása szerint erre a kérdésre nem tudjuk a biztos választ, mindenesetre a magyar kutatás szempont-jából szerencsésen alakult, hogy éppen egy, a mi történelmünket közelről érintő dokumentumokat tartalmazó gyűjtemény maradt így fenn.

A gyűjtemény belső első oldalán található egy rövid leírás, összefoglalás a kötetben szereplő dokumentumokról, feltételezhetően a könyvet összeállító kéz írása, mely részletesen megadja a három témacsoportot, ami köré a könyvben szereplő iratok csoportosíthatók:

1. Különböző, 1686. október 31. és 1688. április 25. közt írott, Antonio Caraffa gróf, a nagyvezér, a tolmács Maurocordato, a váradi pasa és mások által írt a béke ügyét érintő levelek.(Varie lettere scritte hinc inde tra il S(igno)re Conte Antoni Carafa, il G(ran) Visire, l’Interprete Mauro Cordato, il Bassá di Varadino, et altri concernente li trattati di Pace, che li Turchi averebbero voluto istituire dalli 31: 8bre 1686 sino alli 25: Aprile 1688.)

68Gueze, 1986, 57. A lágjegyzet szövege a következő: „La documentazione dell’A.S. di Napoli citata in questa sede riveste speciale importanza perché relativa alla campagna contro la Zrínyi”

(Archivio di Stato di Napoli, Museo vo. 994, 146).

69Uo.,61. ⁷⁰Uo. ⁷¹Vico, 1997, 10.

2. Az egri pasával folytatott levelezés és a vár megadásáról szóló feltételek másolata, 1687. december 14.(Lettere passate col Bassá d’Agria e copia delli Capitoli della resa di quella piazza 14: Xbre 1687)

3. Thököly feleségével, Zrínyi Ilonával váltott levelei a rendkívül fontos és erős Munkács várának feladásáról 1686. november 15. és 1688. január 25.

között.(L(ette)re hinc inde con la Pr(inci)pessa Helena Zrin moglie del Tekely, concernenti la resa della importantis(sim)a e fortiss(i)ma piazza di Munkacz dalli 15: 9bre 1686: sino alli 25: Gen.o 1688:)

Az összesen 65, nagyrészt latin és olasz, valamint magyar, német és török nyel-ven írott iratot tartalmazó gyűjtemény – melyet a közeljövőben teljes terjedel-mében tervezünk kritikai kiadásban közreadni – értékes adalékokkal szolgál a korszak történetéhez és Caraffa tevékenységének megismeréséhez, elsősorban az 1686–1688 közti békepuhatolódzások, Eger várának kapitulációja és Munkács várának feladása kapcsán.⁷²

Buda elfoglalása után a császári csapatok és a kisegítő magyar egységek az év végére elérték a bécsi Haditanács által kitűzött hadműveleti célt: lényegében be-fejezték a Duna-Balaton-Dráva által határolt háromszög felszabadítását, keleten pedig Szeged és Szolnok elfoglalásával vetették meg a lábukat. Ilyen vert katonai helyzetben az oszmánok megkezdték a békepuhatolódzást a harcoló felek közt.⁷³ Ennek az első kapcsolatfelvételnek a nehézségeit mutatja a Caraffa-levelezésben található 2. számú dokumentum, Maurocordatónak a nagyvezér nevében írt pa-naszlevele Caraffának: a mellékletben található 6. és 7. számú dokumentumok.

A törökök gyakorlatilag 1687-től folyamatosan tárgyaltak a bécsi udvarral a bé-kekötésről, de mindvégig a lehető legteljesebb titoktartás mellett, hogy a Habs-burgok legfőbb politikai riválisa, XIV. Lajos francia király minél kevesebbet tud-jon róla, mivel ő a törököket agresszív külpolitikájának eszközeként kívánta fel-használni. A török fél és a bécsi udvar közt az első levélváltások már 1686 végén, 1687 elején megkezdődtek. A nagyvezér Várad melletti táborából küldött leve-lére, melyben a „régebbi jog szerinti béke” helyreállítását indítványozza, Her-mann von Baden herceg, a bécsi Udvari Haditanács elnöke válaszolt: a császár nem fogadhatja el a békét, hacsak a törökök vissza nem adják az újonnan el-foglalt területeket és jóvá nem teszik a nekik és szövetségeseiknek (a Velencei Köztársaságnak és Lengyelországnak) okozott károkat, és megfelelő biztosítékot nem adnak, hogy a későbbiekben ilyen többet nem fog előfordulni.⁷⁴Ismervén

72Egyes levelek átirata megtalálható a mellékletek közt: 4–11. számú iratok.

73Szita–Seewann, 1999, 5–53. (A szövetséges hatalmak és a török birodalom „titkos béketár-gyalásainak” irataiból. 1687–1690.)

74„…meg kell téríteni a háborúra fordított kiadásainkat, kártalanítani kell egyidejűleg a kény-szerű védekezésre segítségül hívott háborús szövetségeseinket is.” Hermann von Baden levele a nagyvezírhez, Bécs, 1687. január 17.Uo.,5.

a törökök időhúzó, halogató módszereit⁷⁵ és Thökölyékkel való kapcsolatukat megjegyzi, hogy ha a békeajánlat mégsem lenne komoly, akkor, minden vérál-dozat ellenére, érdemesebb a harcok további folytatása. A nagyvezír válaszában megerősítette a Porta békeszándékát, de a Hermann von Baden által felvetett kártérítések jogosságával szemben a Habsburgok szövetségeseinek békeszegé-sét, valamint a császáriak részéről Érsekújvár elfoglalását hozta fel ellenérvként.

Ettől függetlenül azonban békekonferencia összehívására tett javaslatot, ahol a magyarokat érintő kérdéseket is meg lehetne tárgyalni.⁷⁶

A tárgyalások tehát, mivel mindkét fél elvi beleegyezése megvolt, tovább folytak. A konkrét pontok megvitatása végett török követek érkeztek Bécsbe, s 1688-ban Kinsky gróf vezetésével összeült az I. Lipót legfőbb tanácsadó testületét magába foglaló „Titkos Konferencia”, mely úgy döntött, szükség van a Portával megkötendő békére, hiszen mindenképpen el kell kerülni a kétfrontos harcot.

Miután Bécsben megállapodtak a békekötés lefolytatásának szükségességében, az Oszmán Birodalom képviselői: Zülfikar efendi⁷⁷ és Alexandro Maurocorda-to követek, valamint Tommaso Tarsia, a Velencei Köztársaság portai Maurocorda-tolmácsa, körülbelül 100 fős kíséretükkel 1688 szeptemberében megérkeztek belgrádi tá-borukba, majd október 13-án Pottendorfba, ahol elszállásolták őket. A császártól kihallgatásra – melynek szertartásrendjét időben megkapták, szóban előadandó felterjesztésük írásbeli változatát pedig jó előre be kellett nyújtaniuk, hogy arra a császáriak majd helyben válaszoljanak – időpontot azonban csak 1689. február 8-ra kaptak, ekkor indulhattak meg az érdembeli tárgyalások.⁷⁸De mivel a török békedelegációnak a császáriakhoz intézett ultimátuma, vagyis Erdélyben astatus quo ante bellumvisszaállítása teljesen elfogadhatatlan volt, az I. Lipót udvarára amúgy is jellemző intrikák, rivalizálások, a folyton újraalakuló klikkek közötti ellentétek újra felerősödtek. A bécsi udvar különböző érdekcsoportjai ugyan-is eltérően vélekedtek a harcok folytatásának irányáról: a Nyugat, vagy Kelet felé fordulás gyakorlatilag a Habsburg Birodalmon belüli területi fontossági sor-rend megvitatását jelentette. 1689 márciusában az Udvari Haditanács elnökének, Rüdiger Stahrembergnek a nyugati frontra irányuló erőkoncentrációját hirdető nézetével szemben⁷⁹ Kinsky kancellár és Antonio Caraffa tábornok keleti, dél-keleti hatalmi bázist építő politikája mutatkozott erősebbnek.⁸⁰ Így a

tárgyalá-75A bécsi udvar korábban már két levelet is írt az ügyben: egyet az akkori budai pasának, majd a portai főtolmácsnak, Maurocordatónak, de választ nem kaptak rá.Uo.,6.

76„ha a magyarok ügyét a kongresszus és a szerződés előkészítése idején összeegyeztetjük, ez a kellemetlen dolog is el fog tűnni.”Uo.,8.

77Zülfikar efendi 1688–89-es bécsi tárgyalásai kéziratban megtalálhatók:Zülfikar mükalemesi Vienna, Österreichische Nationalbibliothek, H.O.90.

78Az utazásról és a császári kihallgatáson követett szertartásrendről l. Johann Adam Lachowitz császári tolmács jelentését. Szita–Seewann, 1999, 27–32.

79Stoye, 1994, 62.

80Szita–Seewann, 1999, XXIX–XXX.

sok – a törökök túlzott követelései miatt – megfenekleni látszottak. Lipót császár 1689 novemberében levelet küldött a pápának, melyben arról számolt be, hogy a tárgyalások megrekedtek, és a török követek hazabocsátásukat kérik, mivel

„elvesztették a reményüket egy tisztességes és biztonságos békekötésre…” Kéri továbbá a pápát, hogy a háború folytatásához további segélyek folyósításával járuljon hozzá.⁸¹

A Caraffa levelezésből a béketárgyalásokon kívül is sok érdekes tényre fény derül. A korszakban például teljesen általános túlélési gyakorlat volt a minden-napokban és a krízishelyzetekben egyaránt a muszlim–keresztény világ határán (s nem csak ott) a színlelés, az egyéni identitás átalakítása.⁸²Erre a levelezésben is akad példa, ahol általában Thökölynek a császáriak soraiba beférkőzött hí-vei, akiket árulóknak nevez a szöveg, általában paraszti szerepbe bújva jutottak el vezérükhöz, hogy tájékoztassák az eseményekről. A színlelésre, más szerep-be bújásra, mint látni fogjuk, Luigi Ferdinando Marsigli életészerep-ben többször is sor kerül majd. Szó esik továbbá a foglyok kiszabadításának, elengedésének, cseréjé-nek lehetőségeiről is, ami állandó téma volt a két világ határának közelében élők és a portyázásokból, valamint az egyes hadműveletekből rendszeresen foglyokat ejtő török és császári csapatok körében.⁸³