Az amszterdami szerződés

A kormányközi tárgyalások eredményét az Amszterdami Szerződésben rögzítették. A szerződés szövege azt mutatja, hogy számos vitát nem oldottak meg, de sok ponton módosítottak. A legfontosabb újítás a Külpolitika Fő Képviselője pozíció felállítása volt, akinek a hivatali ideje 5 év (18§), aki emellett a Tanács Főtitkáraként is dolgozik.

[A Főtitkár/Fő Képviselő] segíti a Tanácsot … a politikai döntések kialakításában, előkészítésében és végrehajtásában és adott esetben, a Tanács részéről és az Elnökség felkérésére, politikai párbeszédet folyat egy harmadik féllel.³¹

Ez volt a francia és a német-brit javaslatok közötti kompromisszum, hiszen a pozíció betöltőjének diplomáciai, politikai és adminisztratív feladatai is lettek. A külpolitika képviselője helyet kapott a Trojkában. Így annak összetétele megváltozott. Az EU külképviseletét a soros Elnökség vezeti, amelynek munkáját a Külpolitika Fő Képviselője segíti, és ha szükséges a következő elnökséget is bevonják a munkába. Továbbá a szerződés lehetővé teszi, hogy különleges képviselőket nevezzenek ki egy adott probléma megoldására (18§). A

29 Ezt Franciaország, Belgium, Spanyolország és Olaszország javasolta.

30 A Bizottság és Németország javasolta.

31 http://www.eurotreaties.com/amsterdamtreaty.pdf Art. 26. 2010. október 14.

Tagállamok a már Boszniában 1991-től alkalmazott gyakorlatot tették hivatalossá.

A Politikai Bizottság a tagállamok és a Bizottság politikai igazgatóiból állt. Rendszerint ez a testület készíti elő az Általános Ügyek Tanácsának döntéseit. Az Amszterdami Szerződés 25§-a alapján ez a testület figyeli a nemzetközi történéseket, véleményt nyilvánít és ellenőrzi a politikák végrehajtását. A válságok kezelésének érdekében, a Politikai Bizottság rövid időn belül bármikor össze tud ülni. Ez a politikai igazgatókra és a helyetteseikre is érvényes. Amikor gyors reagálásra van szükség, az Elnökség – a Bizottság, egy tagállam vagy a saját kezdeményezésére – 48 órán belülre összehívhatja a minisztereket. Válsághelyzetben sokkal rövidebb határidőn belül is megteheti azt.

Francia kezdeményezésre a közös stratégiákat is belevették a szerződésbe. Ennek a platformnak az a célja, hogy nagyobb összhangot biztosítson a tagállamok és az Unió között olyan politikákban vagy földrajzi területeken, ahol a tagállamoknak közösen vannak érdekeik. A közös stratégiákban fel kell sorolni azok céljait, időtartamát valamint az Unió és a tagállamok által rendelkezésre bocsátott eszközöket (13§). A közös stratégia egy általános keretnek tekintendő egy meghatározott cél elérése érdekében, amelyet közös fellépéssel és közös álláspontok megfogalmazásával érnek el. A közös fellépések koncepcióját gondosan kidolgozták, hogy a változó helyzetekre az könnyebben alkalmazható legyen, és a tagállamok elkötelezettségét is erősíteni lehessen (14§).

Az amszterdami szerződésben módosították a döntéshozatali mechanizmust is. Az együttes fellépésekről, a közös álláspontokról és azokról a döntésekről, amelyeket a közös stratégiák alapján hoznak, minősített többségi szavazással kell dönteni. Ebben az esetben a szavazatok több mint 2/3-ra van szükség és legalább 10 tagállamnak kellett mellette szavaznia. Az amszterdami szerződés idején 87 szavazatból 62-re volt szükség a sikeres döntéshozatalhoz. A szavazatok számát a 2000. évi nizzai szerződés módosította. Ha azonban egy tagállam fontos nemzeti érdekekre hivatkozik, a külügyminiszterek a vitás ügyet az Európai Tanács elé utalják, ahol egyhangúan döntenek. Ez azt jelenti, hogy hiába terjesztették ki a minősített többségi szavazást, a tagállamoknak meghagyták a vétójogot, amivel bármilyen külpolitikára vonatkozó döntést

megakadályozhatnak. Ennek feloldására az Amszterdami Szerződés bevezette a konstruktív tartózkodást (23§). Ennek alapján a tagállamoknak joga van tartózkodni a szavazástól. Így a döntés rá nem vonatkozik, de ezzel együtt elismeri, hogy a döntés a többiekre viszont igen. A tartózkodó tagállamot felkérik, hogy lehetőleg tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely ellentétes a vonatkozó döntésen alapuló Uniós fellépéssel. Amennyiben a tartózkodó államok száma meghaladja a 2/3-t, döntés nem hozható. Ez a mechanizmus növelte az Unió rugalmasságát, viszont fennállt annak a veszélye is, hogy a tagállamok érdekcsoportokat alkotnak, és a szerint fognak szavazni.

Az Amszterdami Szerződés újra megerősítette a biztonságpolitika szerepét következésképpen erősítette az EU és a NYEU közötti kapcsolatokat. De a francia kezdeményezés ellenére, a NYEU-t nem sikerült teljesen integrálni az EU -ba. Svédország és Finnország közös javaslata alapján (1996) a szerződés utat nyitott a szorosabb együttműködés felé a válságok kezelésében. Általánosságban elmondható, hogy a második pillér lefedi a Közös Kül- és Biztonságpolitika minden területét (11§). Ennek érdekében az EU igénybe veszi a NYEU-t az ún.

Petersbergi feladatok³² megvalósítására. A Petersbergi feladatok ellátásban valamennyi EU tagállam egyenlően vesz részt, tekintet nélkül arra, hogy teljes jogú tagok vagy csak megfigyelőként vesznek részt a NYEU munkájában. Az intézmények közötti együttműködést az Amszterdami Határozat szabályozza, amely kitér a NYEU és a NATO közötti kapcsolatokra is. Az EU és a NYEU

közösen ülésezik, az Elnökségek munkáját összehangolják és a megfelelő EU

intézmények igénybe vehetik a NYEU tervezési és korai előrejelző forrásait. A NYEU-t a NATO európai pilléreként be kellett vonni a tervezésbe, a védelempolitikába és a válságkezelésbe.

Az Amszterdami Szerződéssel az EU tagállamok tovább bővítették a Közös Kül- és Biztonságpolitika mozgásterét anélkül, hogy azt közösségi szintre emelték volna. A Bizottság és a Parlament szerepét megnövelték, de csak mérsékelten. (18§, 21§, 27§). A Bizottság képviselteti magát minden, a külügyekben illetékes testületben. A Bizottság feladata a végrehajtás és az együttes fellépés finanszírozása az új költségvetési eljárás alapján (28§). 1993.

32 Ezek a következők: humanitárius segélyezés, mentés, konfliktus megelőzés és békefenntartás, közös leszerelési műveletek, válságkezelés és béketeremtés, katonai tanácsadói és segítségnyújtási feladatok, konfliktus utáni stabilizációs feladatok. Lásd:

http://www.weu.int/documents/920619peten.pdf 2012. március 22.

óta egy európai biztos is részt vesz a külpolitikában, akinek feladata az emberi jogi politikára, választások előkészítésére és megfigyelésére, biztonságpolitikai kérdésekre, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra, és a Bizottság delegációinak hálózatára terjed ki.

1991-ben a Bizottság létrehozta az Európai Közösség Humanitárius Hivatalát (ECHO), amelynek feladata segélyezés fegyveres konfliktusok és természeti katasztrófák idején. Az ECHO azonban nem része a 2. pillérnek, mivel a Hivatal a pártatlanság és a megkülönböztetés-mentesség alapján működik.

A Közös Kül- és Biztonságpolitikában a Tanács maradt a legfontosabb intézmény, mivel itt alakítják ki a hosszú távú politikát. Ebben segít az Általános Ügyek Tanácsa, az Állandó Képviselők Tanácsa, a Politikai Bizottság és különböző munkacsoportok, amelyek ún. horizontális kérdésekkel foglalkoznak (mint az emberi jogok, leszerelés és a nukleáris fegyverek csökkentése) vagy régiókkal illetve konfliktusokkal (közel-keleti békefolyamat vagy Jugoszlávia).

A maastrichti szerződéshez hasonlóan, az Amszterdami Szerződést a tagállamoknak is ratifikálnia kellett, és csak azután lépett életbe (1999. május1.).

A ratifikálások alatt két egymással összefüggő esemény is történt, amelyek a Közös Kül- és Biztonságpolitika újabb reformjára ösztönöztek. A koszovói konfliktus 1998 februárjában széleskörű erőszakká vált. Ez ismét előtérbe hozta a KKBP hiányosságait, ami a polgári és katonai válságkezelést illeti. A brit és francia állásfoglalások katonai és védelmi ügyekben közeledtek egymáshoz. A közös St. Malo-i deklarációjukban (1998. december 3-4.)³³ mindkét kormány elismerte, hogy az EU-nak szüksége van önálló cselekvési képességre, amit megfelelő katonai erők támogatnak. Ezt az EU intézményi kereten belül kell megvalósítani, ezért az EU-nak integrálnia kellene a NYEU biztonsági funkcióit a meglévő NATO-struktúrák megkettőzése nélkül. Ezt követte a francia-német deklaráció Toulouse-ban (1999 májusában)³⁴ a NYEU EU-ba történő integrálásáról, és az olasz-brit közös deklaráció (1999 júliusában)³⁵ az európai védelmi képességekről.

33 http://www.cvce.eu/content/publication/2008/3/31/f3cd16fb-fc37-4d52-936f-c8e9bc80f24f/publishable_en.pdf 2012. március 22.

34 From Saint- Malo To Nice. European Defence: core documents. Maartje Rutten (ed.) Institute for Security Studies, Westren European Union. Chaillot Paper 47. 2001. p40.

http://www.cvce.eu/content/publication/2008/3/31/f3cd16fb-fc37-4d52-936f-c8e9bc80f24f/publishable_en.pdf 2012. március 22.

35MAARTJE R., p46-47.

A brit-francia kezdeményezés vezetett el az 1999-es kölni európai tanácsi határozathoz, amelyben a tagállamok megegyeztek abban, hogy a NYEU funkcióit integrálják és kijelentették, hogy 2000 végére a NYEU teljesíteni fogja a feladatait.³⁶ A kölni csúcstalálkozón a válságkezelés számára új struktúrák és eszközök előtt nyíltak meg az ajtók, beleértve a katonai eszközöket is. Egészében véve az Európai Unió Tanácsa megerősítette a Saint-Malo-i Deklarációt:

… meg vagyunk győződve arról, hogy a Tanácsnak képesnek kell lennie arra, hogy megfelelő döntéseket hozzon a konfliktusok megelőzése és a válságok kezelése érdeké-ben. E célból, az Uniónak önálló cselekvési képességekkel kell rendelkeznie, amelyet megfelelő katonai erő támogat, hogy reagálni tudjon a nemzetközi válságokra a NATO

kötelezettségek sérelme nélkül.³⁷

A tagállamok az akkori NATO főtitkárt, korábbi spanyol külügyminisztert jelölték a Közös Kül- és Biztonságpolitika Fő Képviselőjének, Javier Solanat.

Ezzel végül is a francia koncepciót valósították meg. Az 1990-es évek végére a KKBP a francia terveknek megfelelő irányba fejlődött, de megtartotta az atlanti kapcsolatait is. Még mindig tisztán kormányközi alapon működött, hatálya kiterjedt a biztonságpolitika valamennyi területére, beleértve a katonai és védelmi feladatokat, és egy nemzetközi szinten elismert politikus képviselte. Ami a polgári és katonai válságkezelést illeti, sok időt elvesztegettek a belső vitákkal, intézményi belharcokkal és strukturális változtatásokkal.