Ezekben a bírálatokban implicit vagy explicit módon benne vannak a média tájékoztató szerepének újbóli átgondolására irányuló javaslatok is, amelyeket az alábbiakban igyekszem röviden, összefoglaló jelleggel áttekinteni.
A média által közvetített nyilvános párbeszédnek hozzáférést kell biztosí-tania a közönség számára az értékek és a felfogások sokféleségéhez, szóra-koztató tartalmú mûsorokban és publikációkban éppúgy, mint a közügyek-kel foglalkozó tudósításokban. A plurális értelmezések ösztönzésével a médiának képessé kell tennie az egyént arra, hogy újra tudja értelmezni saját társadalmi tapasztalatait, és azokat viszonyítani tudja a társadalom és az emberi természet más felfogásaihoz, megkérdôjelezve a domináns kultúra feltételezéseit és eszméit. Képessé kell tennie továbbá mindenkit arra, hogy – eltérô felfogások és más-más források alapján – saját maga döntse el, hogyan védelmezheti és hogyan viheti elôbbre saját jólétét a közösségben és
18 Azzal, hogy különféle csoportok mennyire tájékozatlanok lehetnek arról, amit mások gondolnak, még akkor is, hogy ha látszólag integrált közösségekben szorosan egymás mellett élnek, akkor találkoztam egy apró, de sokatmondó példával, amikor a Keleti Megyék Napilap-kiadó Csoportja (Eastern Counties Newspapers Group)megbízásából két egymással összekapcsolt csoportvitát vezettem egy kelet-angliai faluban. Arra a kérdésre, hogy mi aggasztja leginkább a résztvevôket, a munkásosztályhoz tartozó házaspárokból származó elsô csoport azt válaszolta, hogy a gyermekeik számára megnyíló jó munkalehetôségek és a fiatalok szabadidôs tevékenységére szolgáló lehetôségek hiánya, valamint a tinédzserek körében a társadalmi fegyelem problémái. A középosztálybeli házaspárokból álló második csoport fô problémája ugyanakkor elsôsorban a környezet veszélyeztetése és az adott térség növekvô urbanizálódása volt (ami szélesebb munkalehetôségeket, és több szabadidôs létesítményt hozna létre), és ennek a csoportnak a tagjai meg voltak gyôzôdve arról, hogy az elsô csoport teljes mértékben osztozik aggodalmaikban. Amikor tájékoztatást kaptak arról, hogy nem ez volt a helyzet, láthatóan meghökkentek, és egyesek jogosan azt vetették fel, hogy a helyi újságnak tájékoztatnia kellett volna ôket arról, hogy más emberek az adott közösségben hogyan éreztek. Úgy tûnhet, hogy ez a példa csupán a társadalmilag rétegezôdött vidéki Anglia egyik speciális aspektusát illusztrálja. Más, monopolhelyzetben lévô újságok sem képesek azonban megfelelô csatornát nyújtani a társadalmi osztályok közötti kommunikációhoz, saját helyi közösségeikben. Például a Los Angeles Times,amelynek óriási források állnak rendelkezésére, és amelyet jó okkal az USA egyik legjobb napilapjának tekinthetünk, 1992-ben, a 20. századi Amerika legsúlyosabb zavargásainak egyike idején egészen rendkívüli módon tájékozatlan volt arról, hogy Los Angeles nagy létszámú dolgozó osztályai hogyan éreztek és gondolkodtak – és igen kevés jelzést adott le arra nézve, ami elôtt a város akkor állt.
egyénileg is, mindezt a szélesebb közérdek alternatív meghatározásaihoz viszonyítva és a megfelelô súllyal mérlegelve.
Ez az egyenjogúságot fogja szolgálni, többféle módon is. Az alárendelt helyzetben lévô osztályok és csoportok számára nagyobb hozzáférést fog biztosítani olyan eszmékhez és érvekhez, amelyek szemben állnak az alárendeltségüket legitimáló szemlélettel, és képessé fogja tenni ôket arra, hogy teljesebben feltárhassák azokat a módokat, ahogyan a saját elônyükre változtathatják meg a társadalom szerkezetét. A média által közvetített kul-turális és szórakoztató mûsorok, valamint egyéb, a „fikció” kategóriájába sorolható mûvek, amelyek segítik az embereket annak az elképzelésében, hogy milyen is lehet a „másik” helyében lenni, különbözô körülmények között és más személyiségformáló tapasztalatokkal, valószínûleg szintén elôsegíthetik az empátiát és a megértést, és hozzájárulhatnak a társadalmi haladást szolgáló szövetségek létrejöttéhez.
A médiarendszer egy további (kiegészítô) demokratikus funkciója az, hogy képviseleti ügynökségként mûködjön. Ezt olyan módon kell megszer-vezni, hogy képessé tegye a különbözô társadalmi csoportokat és szerveze-teket alternatív szempontok kifejezésére. Ez azonban túlmegy az eltérô véle-ményeknek a közéletben való egyszerû terjesztésén. A médiarendszer egy részének úgy kell mûködnie, hogy élettel töltse meg a civil társadalmat.
Segítenie kell a közösségi szervezeteket a számukra elérhetô támogatások mozgósításában, segítenie kell ôket, hogy támogatóik nézeteinek képvise-lôiként mûködjenek, és alternatív lehetôségek megmutatásával támogatnia kell ôket abban, hogy hatékony tiltakozásokat szervezhessenek és hajthas-sanak végre. Más szóval, a média képviseleti szerepe magában foglalja az olyan körülmények kialakításában való közremûködést, amelyek között az alternatív szempontok és felfogások teljes mértékben érvényesülhetnek.
A változatosság a kifejezés szintjén és a fogyasztás szintjén ugyanannak az éremnek a két oldalát jelenti. A kifejezés sokféleségére helyezett hangsúly azon-ban egyúttal kimondatlan elkötelezettséget jelent a társadalom demokratikus struktúráiban való részvétel elôsegítése mellett, és az olyan társadalmakban, ahol a „másságot” és az abból adódó konfliktusokat gyakran elnyomják, olyan eszközként mûködhet, ami képessé teszi a különféle csoportokat saját érdekeik meghatározására és megfogalmazására. Ugyanakkor eltávolodást jelent a klasszikus liberális modelltôl, amely szerint a magánszemélyek a tömegkom-munikáció révén – harmonikusan egybehangzó érdekeik alapján – bensôséges közösségbe hozhatók egymással, hogy ráérezzenek közös céljaikra és azokért küzdeni tudjanak. Ez azonban, mivel adott az a mód, ahogyan az elitek a demokratikus tevékenység alacsony szintjén álló társadalmakban meghatároz-zák a tömegkommunikáció hivatkozási kereteit és tematikáját, valójában a felül-rôl való ellenôrzés megvalósításának a receptje.
A média harmadik demokratikus funkciója a társadalom céljainak valóra váltásában való közremûködés, a szemben álló csoportok közötti
megegye-MÉG EGYSZER A TÖMEGMÉDIÁRÓL ÉS A DEMOKRÁCIÁRÓL 941
zések vagy kompromisszumok elôsegítésével. A médiának ehhez a folya-mathoz a konfliktusok megoldására és a közösen elfogadható célok meghatározására szolgáló demokratikus eljárások elôsegítésével kell hoz-zájárulnia. Tájékoztatnia kell például a választótestületeket a választásoknál szóban forgó politikai döntési lehetôségekrôl, és ezáltal segítenie kell olyan választások megvalósításában, amelyek a társadalom fejlôdésére vonatkozó kollektív döntések valódi meghatározó pillanatai lehetnek. A médiának erôsítenie kell továbbá a kormányra a közvélemény részérôl folyamatosan gyakorolt nyomást, megfelelô publicitást biztosítva a civil társadalom önszer-vezôdô csoportjainak. Fel kell ismerni, hogy a társadalom központi fonto-sságú médiumai egyúttal az össztársadalmi megbékélés fontos mechaniz-musát alkotják, ugyanis az elfogadható megegyezéshez vagy kompro-misszumhoz vezetô folyamatok elôbbre vitele során kötelességszerûen biz-tosíthatják, hogy a különbözô érdekcsoportok egyaránt részt vegyenek az általuk közvetített dialógusban.
A demokratikus médiarendszer ilyen felfogásából fakadó egyik probléma azonban az, hogy megnehezíti a kollektív megegyezés elérését. A média a legtöbb társadalomban a hatalmi hierarchiához kapcsolódik és arra hajlik, hogy a társadalmi integrációt és a társadalmi kontrollt segítse elô. Egy olyan megközelítés, ami ezzel szemben az ilyen kapcsolatok destabilizálására és hatékony kommunikációs források alárendelt és másképpen gondolkodó cso-portok érdekében való felhasználására törekszik, osztódással szaporodó erôket szabadíthat fel, elôre megjósolhatatlan módokon. Eredményezheti a fennálló társadalmi renddel szemben megnyilvánuló ellenállás osztályalapú és más formáit, ám olyan idôszakokban, amikor az általános társadalmi kötelékek gyengülni látszanak, ugyanúgy vezethet az etnikai, vallási vagy regionális alapú szolidaritás megerôsödéséhez is. Az alternatív kommuniká-ciós rendszerek ilyen felfogásába tehát bele kell építeni a tudatos elkö-telezettséget a konfliktus és az összebékülés, a széttöredezés és az egység tekintetében egyfajta egyensúly elérése mellett. Ennek érdekében olyan tereket kell létrehozni, ahol a különbözô összetételû csoportok a saját kö-reiken belül hatékonyan kommunikálhatnak közös érdekeiknek a tár-sadalomban való érvényesítéséhez. Ugyanakkor ezeket a különféle csopor-tokat be kell vinni a tágabb közösségi diskurzus helyszíneire is, ahol ellen-tétes érdekeket ütköztetô vita mehet végbe a békés kompromisszum eléré-sének elôsegítésére. E mögött a követelmény mögött – valójában ennek az alternatív megközelítésnek az egész koncepcióját megvilágítva – az a törek-vés húzódik meg, hogy a társadalom adott hatalmi viszonyain alapuló tár-sadalmi rend hallgatólagos elfogadását fel kell váltani egy olyan egyen-lôségelvû társadalmi berendezkedéssel, amely az egymással ütközô érdekek hatékony kifejezésre juttatásán és összebékítésén alapul.
Milyen lehet egy ilyen médiarendszer struktúrája és szervezete? Milyen-fajta újságírást részesítene elônyben? Ezek a kérdések további kérdéseket
szülnek, olyan értelemben, hogy bármely médiarendszer megtervezésénél számításba kell venni a szórakoztató és kulturális tartalom létrehozását is, ezek azonban kívül esnek e tanulmány tárgyán. Bármiféle tervezet, amely csupán azt veszi tekintetbe, hogy mi szolgálja a társadalom demokratikus szükségleteit, csupán részleges hozzájárulás lehet egy átfogóbb vitához.
Mindazonáltal – ezt a megállapítást is szem elôtt tartva – meg kell vizsgál-nunk, hogy mit vonhat magával a média demokratikus mûködésének újraértékelése a konkrét gyakorlatban?