A tudományos magyarázat problémája a területi kutatásokban

DUSEK TAMÁS Bevezetés

A tudományos magyarázat, az okság és a megértés egymással szorosan összefüggő fogalmak:

tudományos magyarázatot adni valamire annyi, mint feltárni az okait, aminek révén megértjük azt a valamit (eseményt, jelenséget, sajátosságot, rendszert). Igazából nem egy konkrét valami az érdekes, hanem sok-sok valami, egyedi események és általánosabb kategóriák, törvények, szabályok együttesen, és a közöttük lévő kapcsolatok megértése. Sajnos, sem a magyarázat, sem az okság nem egyszerű koncepciók, mivel a tudomány tárgya sokféle és sokféleképpen megközelíthető. Ezért jelen tanulmány a területi kutatások során felvetődő kérdéseknek csak egy szűk, de fontos szeletére tud kitérni, vagyis leginkább a tudományos magyarázatnak a területi kutatásokban fellépő sajátosságaira, más tudományokkal való hasonlóságaira és különbözőségeire.

A tanulmány az angol nyelvű szakirodalomra korlátozódik, amely az 1940-es évektől vált dominánssá a földrajzban is, olyan aszimmetrikus kapcsolattal, hogy az angol nyelvű irodalom valamennyire hat a többi nyelvű irodalomra, míg az ellentétes irányú hatás elhanyagolható (Garcia–Ramon 2003). Azt megelőzően a nemzeti geográfiák közül a németnek volt a legjelentősebb befolyása, például az angolszász földrajzra is.⁶⁴

A 20. század közepéig a földrajz művelői nem gyötörték magukat olyan kérdésekkel, hogy vajon kutatásaik megfelelnek-e a más tudományokban a tudományosság kritériumaként megfogalmazott elvárásoknak. Míg a biológia, közgazdaságtan, szociológia és a nyelvészet egyes 19. századi képviselőit a fizika látványos sikerei arra sarkalltak, hogy a saját területükön adekvát módszerek helyett az élettelen természet (vélt) kutatási módszereinek átvételével biztosítsanak tudományterületüknek a fizikával megegyező státuszt és presztízst, addig a földrajz képviselőire ez a monista⁶⁵ mentalitás a 20. század közepéig nem volt

64 A mennyiségi elemzések magyar szakirodalomban való megjelenésével foglalkozik, röviden érintve az alkalmazási feltételek kérdéseit is Nemes Nagy József több tanulmánya: Nemes Nagy (1988), Nemes Nagy (2001), Nemes Nagy (2007). A földrajz történetével, ismeretelméletével foglalkozik Benedek (2000), Mendöl (1999), Probáld (1995). Jelen írás témájához közelebb áll Czirfusz (2010) tanulmánya a faktoranalízis területi alkalmazásának elvi kérdéseiről.

65 A fizika módszereinek alkalmazását olykor a pozitivizmus egyik sajátosságaként határozzák meg. Például Wright: „A pozitivizmus egyik fontos tétele a módszertani monizmus, vagyis – a tudományos vizsgálódások tematikus sokfélesége mellett – a tudományos módszer egységének eszméje. A pozitivizmus második tézise szerint az egzakt természettudomány, közelebbről: a matematikai fizika olyan módszertani eszményt vagy mintát jelent, amely – a humán diszciplínákat szintén ide sorolva – mércéje az összes többi tudomány fejlettségének és tökéletességének is.” (Wright, 1987, 45.) Én azért kerülöm a jelző nélküli pozitivizmus kifejezést, mert a

122

jellemző. Ezt követően több olyan irányzat is jelentkezett, amely az elméleti területi kutatások számára is a törvénykeresést jelölte ki célnak, a területi törvények keresését, az alkalmazott kutatások számára pedig ezek alkalmazását írta elő.

A tanulmány nagy része általános elvi, fogalmi, módszertani áttekintést ad a fentiekről, az utolsó rész megközelítése történeti (legalábbis hangsúlyaiban, az addigi részekben is vannak történeti elemek, és az utolsó részben is általánosak). Az 1950-es és 60-as évek kitüntetett kezelését az indokolja, hogy a tárgyalt kérdések leginkább ebben az időszakban voltak előtérben, összefüggésben az akkor befolyásos pozíciókat elfoglaló (de sohasem egyeduralkodó vagy domináns) tértudományi és kvantitatív irányzatok előretörésével. Ami a történeti részt illeti, az a terjedelmi korlátoknak megfelelően inkább csak illusztratív szereppel bír, de a mondanivalót érdemben nem befolyásolja az, hogy a nüansznyi részletek hogyan alakultak.⁶⁶

Azóta a helyzet két fontos szempontból is lényegesen megváltozott. Egyrészt, a tértudományi és kvantitatív megközelítés, bár változatlanul jelentős képviselőkkel bír, relatív helyzete alapján háttérbe szorult, de nem az általa bírált regionális földrajz újbóli megerősödése miatt, hanem az olyan felfogásokkal szemben, amelyek az 1950-es években még nem is léteztek, és amelyek számára a törvénykeresés és az oksági magyarázatok problémája legfeljebb a kvantitatív és tértudományi irányzatok kritikája során jelenik meg: kritikai földrajz, új kultúrföldrajz, újbaloldali földrajz, egzisztencialisták, fenomenologisták, dekonstruktisták, értelmezés-relativisták, cselekvőhálózatosok, elképzelt földrajzok, marxisták, újmarxisták, globalizációellenesek, piacellenesek, aktivisták, antirasszisták, anarchisták, humanisták, feministák, genderteoretikusok, gyerekgeográfusok, pszichogeográfusok, radikálisok, jogvédők, állatvédők, háborúellenesek, antiimperialisták, ökológusok-környezetvédők, queerek és a különböző „poszt”-ok, mint a posztmarxisták, posztmodernek, posztkolonialisták, posztstrukturalisták.⁶⁷ Ezen irányzatok némelyikéről a jelen kötetben pozitivizmus egy másik értelme vagy jelentésrétege szerint a tapasztalati megfigyelésből való kiindulást jelenti, ez pedig gyökeres ellentétben áll a társadalmi és emberi jelenségek matematizált leírásával Ezért nem az egymásnak ellentmondó jelentésrétegeket tartalmazó pozitivizmus, hanem a (módszertani) monizmus kifejezést használom. A logikai pozitivizmus kifejezés már egyértelműbb, de az eredeti pozitivizmustól az is nagyon eltérő sajátosságokkal rendelkezik.

66 Ezeknek a részleteknek az antikvárius irányultságú kutatása óriásira duzzadt irodalommal rendelkezik. A részletek iránt érdeklődőknek ajánlható például Trevor Barnes több tucat tanulmánya, a visszaemlékezések, memoárok, interjúk tömege. Az inkább a történeti kérdések racionális rekonstrukciója iránt érdeklődőknek jobban megfelel az angolszász geográfia ismeretelméleti, ontológiai evolúciójának nagyszerű áttekintését adó Ronald Johnston hét kiadást megért kötete, amelynek ismerete ugyanakkor nem pótolja az eredeti művek ismeretét.

67 Bár a törvénykeresés idegen ezen irányzatoktól, a magyarázat sokféle formája lehet jellemző rájuk, amiknek részletezése, tipizálása, értékelése nem tárgya a tanulmánynak.

123

szereplő tanulmányokban is esik szó. Másrészt az ötvenes-hatvanas években az ismeretelméleti alapok tárgyalásának, így a törvénykereséssel kapcsolatos álláspontoknak is rendszeresen helyet adtak a folyóiratok. A téma így szem előtt volt, az érdeklődők aktuális, frissen megjelent tanulmányokból is tájékozódhattak, azokra oda-vissza reagálhattak. Ez napjainkban nem jellemző, ami az ismeretelméleti kérdésekkel kapcsolatos műveltség visszaszorulásának a veszélyével jár.

A tudományos precizitás mértéke a vizsgálat tárgyától függ

A tudományok a megismerés tárgya alapján lehetnek tapasztalatiak (empirikusak, szintetikusak) és formálisak (analitikusak). Utóbbiak közé tartozik a matematika (és egyes ágai, mint például a geometria,⁶⁸ a topológia, a számelmélet, az algebra, a függvénytan, a játékelmélet, a kombinatorika, a valószínűségszámítás) és a logika, amelyek a világ leírására alkalmas eszközöket fejlesztik, de nem magával a tapasztalati valósággal foglalkoznak. A matematika tehát nem a tapasztalati valósággal foglalkozik. Mindaddig, amíg matematikai szimbólumokkal megadott és elméleteknek nevezett rendszerek elemeit nem kötik össze a valósággal (nem határozzák meg például a változók tapasztalati úton történő megfigyelésének, mérésének módját), addig az illető elmélet, neve és a leírása során használt sokszor megtévesztő terminológia (megtévesztő, mert valójában nincs tapasztalati tartalma) ellenére valójában nem az empirikus tudománynak lesz a része, hanem jó esetben az agyat megmozgató érdekesség marad.

A tapasztalati tudományok precizitása előtt álló objektív korlátokra utal Einstein sokszor idézett megállapítása a Geometria és tapasztalat című tanulmányának elejéről, miszerint amennyiben a matematika törvényei a valóságra vonatkoznak, nem bizonyosak (=biztosak);

amennyiben viszont bizonyosak (=biztosak), nem a valóságra vonatkoznak (Einstein 2005). A populációbiológiai elméletek kapcsán Levins az általánosság, a valósághűség és a pontosság közötti szükségszerű ellentmondásról ír, vagyis nem lehet egyszerre növelni az elmélet általánosságát, valósághűségét és pontosságát. A populációbiológiába áramló fizikusokra szerinte a valósághűség feláldozása jellemző a pontosság és általánosság érdekében, vagyis általános egyenletek pontos eredményekkel, amelyek ugyanakkor távol állnak a tapasztalati valóságtól. Az általános elméletekre háromféle pontatlanság jellemző szerinte: eltekintenek a kis hatást gyakorló tényezőktől és a nagy hatást gyakorló, de ritkán előforduló tényezőktől,

68 A matematika ágai közül a térbeli viszonyokkal formálisan foglalkozó geometriának kitüntetett a szerepe a területi kutatásokban. Egyes megközelítések (a tértudomány szószólói) egyenesen geometriává akarták átalakítani a területi kutatásokat.

124

nem adják meg a matematikai függvények pontos formáját, és a makroszintre koncentrálva nem adnak információt a mezoszintű eseményekről (Levins, 1966).

A tapasztalati tudományok precizitása nem a kutatók „ügyességén”, hanem a vizsgált rendszerek összetettségén múlik. Egy kétváltozós fizikai probléma, például a gáz mennyisége és a gáznyomás közötti kapcsolat (miközben a hőmérséklet változatlan) vagy a fényforrástól való távolság és a megvilágítás közötti determinisztikus kapcsolat leírása sokkal egyszerűbb, mint mondjuk a Naprendszer gravitációs mezőjének a meghatározása. Mindkét példa az élettelen természetre vonatkozik, ahol a rendszereket alkotó elemek célorientált vagy meghatározhatatlanul bizonytalan viselkedésével nem kell számolni.

Az élő természet vizsgálatakor megfigyelt rendszerek komplexitása összehasonlíthatatlanul nagyobb a klasszikus fizika kétváltozós és néhányváltozós egyirányú kapcsolatú problémáinál. Konrad Lorenz alapvető módszertani hibának nevezi az organikus rendszerek olyan vizsgálatát, amelynél egyetlen oksági kapcsolatot kísérletileg vagy gondolatban elkülönítenek az oksági kapcsolatok komplex rendszerétől, és azt csak egy irányban vizsgálják, miközben megfeledkeznek a többi tényezőről és a kapcsolatok kölcsönös jellegéről, a visszacsatolásokról⁶⁹ (Lorenz, 1985, 52.). Később úgy ír, hogy „az organikus rendszerek szerkezeti leírása annál kevésbé mellőzhető, minél sokrétűbb maga a rendszer, s ezzel együtt a benne működő kölcsönhatások. A magasabb rendű élőlények központi idegrendszere s az abban lejátszódó kölcsönhatások, melyekre a társulás rendszere épül, jelentik a létező legbonyolultabb rendszereket. Ennek ellenére a magatartást vizsgáló tudományokban, a pszichológiában és – megfoghatatlan módon – még ennél is inkább a szociológiában a fizikusok módszereinek (tegyük még hozzá: félreértett módon való) utánzása a divat.” (Lorenz, 1985, 84.)

A Lorenz által jelzett interakciók már a legegyszerűbb esetben, két ember együttműködésekor is megakadályoznák a kétváltozós determinisztikus kapcsolatok alkalmazását és az egyik ember tevékenysége elkülönült hatásának a mérését. Ezt egy egyszerű példával lehet érzékeltetni. Ha egy ember épít egy téglafalat, akkor termelékenysége mérhető az egységnyi idő alatt beépített téglák számával. Ha két ember építi a falat, mondjuk két végétől elkezdve külön-külön, akkor a falhoz történő hozzájárulásuk mérhető a beépített téglák arányával. De ha egyikük a téglákat fekteti, a másikuk a habarcsot keveri és a téglákat adogatja, akkor

69 Külön tanulmány tárgyát képezné a kölcsönös oksági kapcsolatok figyelmen kívül hagyásából fakadó tipikus magyarázati hibák a területi elemzések során.

125

külön-külön hozzájárulásuk már nem mérhető egzakt módszerekkel ebben az egyébként még mindig elég egyszerű, de mégis valamilyen kölcsönhatást már tartalmazó rendszerben.

Bár Lorenz a központi idegrendszert tekinti a legbonyolultabb rendszereknek, az emberek közötti kapcsolatokból álló vagy azokon alapuló rendszerek (mint a társadalom, gazdaság, nyelv) a komplexitás szempontjából az idegrendszerhez hasonlók, és nem a kétváltozós klasszikus fizikai problémákhoz. Hogyan próbálná meg bárki is például a kereslet törvényét az ár állandó és egzakt formában megadott függvényeként kezelni, vagy az ingatlanárakat, népsűrűséget egy település központjától való távolság függvényében, egzakt függvényformával leírni,⁷⁰ vagy egy biológiai példával élve, a szén-monoxid belélegzésének hatását az emberi szervezetre függvényekkel magyarázni? Annak ellenére, hogy az ilyen függvények általános valóságérvénye elemi tapasztalatoknak mond ellent, mégis tartósan és makacsul vannak támogatói annak a nézetnek, hogy az egyszerű kétváltozós fizikai problémáknál látható determinisztikus kapcsolatok kutatása jelenti minden tudományos vizsgálat számára az elérendő eszményképet, és amely tudomány erre nem képes, az alacsonyabb rendű.⁷¹ Így jön létre az élettelen természettudomány, élő természettudomány, viselkedési tudományok és társadalomtudomány, humán tudományok hierarchia, pedig valójában az eltérő kutatási területek eltérő komplexitása befolyásolja azt, hogy a fenti sorrendben a magyarázatok egyre távolabb kerülnek az egyszerű kétváltozós determinizmustól. Ennek az ismeretelméleti monistának nevezhető felfogásnak a káros volta a tudományos kutatás finanszírozásában, támogatási kritériumaiban is jelentkezhet.⁷²

A monista álláspont az elméleti irányultságú területi kutatások feladatát a természettörvények felfedezésében határozza meg. Ennek a nézetnek egyik korai⁷³ propagálója, az asztrofizikus

70 Adott település adott időpontbeli ingatlanárai, népességeloszlása leírhatók a tapasztalati adatok fényében azokat közelítő függvényekkel, és ezek érdekesek történetileg is, elméletileg is (Dusek, 2004, 44.). Ezek azonban mégis az itt és mostra vonatkozó ad hoc leírások, amik kategorikusan különböznek a temészettörvényektől.

71 Legfeljebb még a valószínűségi törvények jelenthetnek kivételt, amivel, pártolói szerint legalábbis, meg lehet haladni a tévesen elavultnak minősített newtoni fizikát és a sokkal fejlettebbnek tartott kvantumfizika szintjére lehet lépni. A valószínűségszámítás sikeresen alkalmazható a termodinamikában, kvantummechanikában, genetikában és még néhány más területen, ahol alkalmazási feltételei (véletlen tömegjelenségről van szó) adottak. Használatának problémáit nem részletezem, korábban részben megtettem már (Dusek, 2004, 202-204.;

Dusek 2006; Dusek 2008; Dusek 2013).

72 A természettudomány módszertanát másoló földrajz sikeréhez, amerikai terjedéséhez jelentősen hozzájárult, hogy képviselői bőkezű támogatásokat kaptak olyan szervezetektől, mint a National Science Foundation, Resources for the Future, Office of Naval Research, National Institute of Health, Rockefeller Foundation és egyéb tudománytámogató forrásoktól (Scott 2000; Barnes–Wilson 2014).

73 Stewart csak a földrajzi kutatás számára korai propagálója a monizmusnak. A fizikai és társadalmi jelenségek izomorfizmusát hirdető monista materialista társadalomfizikának az ókori görög gondolkodók között is voltak hívei, Sorokin szerint Empedoklész, Leukipposz, Démokritosz, Anaxagorasz és Lukréciusz a hívek reprezentatív mintáját jelenti; Stewart közvetlenebb előzménye a gravitációs modell kapcsán sokszor emlegetett Henry Carey (Sorokin, 1928, 3-13.).

126

végzettségű Stewart úgy írt 1947-ben, hogy a továbbiakban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az emberek, átlagosan és legalábbis bizonyos körülmények között, matematikai szabályoknak engedelmeskednek, amelyek a fizika egyszerű törvényeihez hasonlítanak (Stewart, 1947, 485.). Stewart ezt a települések népességszámát leíró sorrend-nagyság szabállyal (amit a magyar szakirodalomban gyakran sorrend-sorrend-nagyság „törvény”-nek fordítanak) és a népességpotenciállal látta alátámaszthatónak. Stewart példái azonban messzemenően eltérnek a természettörvényektől, velük éppen az azoktól való lényeges eltéréseket lehetne illusztrálni (Dusek 2003).

Az oksági magyarázatokban szereplő okok formái

Az okság a jelenségek, események, dolgok közötti kapcsolatra vonatkozó olyan ismeretelméleti kategória, amelynek elfogadása mindenféle magyarázat előfeltételét jelenti.

Az oksági elv nélkül az egyedi jelenségek feljegyzésére lenne csak lehetőség, azok közötti kapcsolatok vizsgálatára nem. Gondban lennénk a leírással is, mivel az általános fogalmak használatának sem lenne alapja amiatt, hogy minden egyes esemény a többitől elszigetelten kezelendő egyedi jelenség lenne. Az oksági elv tagadása a tudomány és a racionalitás tagadásával egyenértékű. Ennek ellenére vannak hívei annak a nézetnek, hogy a tudománynak nem feladata a magyarázat, csak a megfigyelés, leírás és a magyarázat nélküli előrejelzés.⁷⁴ A magyarázat mellett gyakran hivatkoznak az előrejelzésre is, ez azonban több okból félreértésekhez vezet. Az egyik az előrejelzés szó többértelműsége: az előrejelzés jelentheti egyrészt annak bemutatását, hogy egy ok milyen következményhez vezetne (például: ha 20 tonnát meghaladó jármű hajt a hídra, akkor az összeomlik) és másrészt jelentheti valami alakulásának az időbeli előrejelzését. Az első értelme a magyarázattal rokon jelentésű és az okság kérdésköréhez kapcsolódik, bár nem szükségszerűen. A második jelentés tartalma attól függ, mire vonatkozik az időbeli előrejelzés. Az előrejelzéssel kapcsolatos további problémák sokkal bonyolultabbak, részletezésükre nincs lehetőség. Összefüggnek a szükséges ok, elégséges ok, valószerű ok megkülönböztetéseivel és azzal, hogy az előrejelzéshez fel lehet használni olyan információkat is, amelyek valójában nem okozzák az előrejelzett eseményt, hanem együtt mozognak vele vagy egyéb kapcsolat van köztük.

74 Az analitikus filozófus, matematikus Russell Az ok fogalmáról írt (1912-ben megjelent) tanulmányában az okság törvényét egy elmúlt kor törvényének tekintette, az okot tudományelőtti fogalomnak, amelyet a függvény tudományos fogalma váltott fel. A fizika szerinte azért nem kutat az okok után, mert azok nincsenek (Russell, 1976). Az egyirányú ok fogalmának felcserélése a fizikában a függvényszerű kapcsolattal még támogatandó is, mert egyértelműsíti a szóhasználatot.

127

Egy természeti esemény, körülmény, jellegzetesség oksági magyarázatában szereplő állítások az egyetemes természettörvény típusú alapállítások és az egyedi, speciális, konkrét állítások közötti kontinuumban helyezkednek el. Ezt legtöbbször egyszerűen két részre osztják – legyen az Popper A tudományos kutatás logikájában 1934-ben, vagy Hempel és Oppenheim 1948-as befolyásos tanulmányukban, ami alapján a magyarázat deduktív-nomologikus⁷⁵ modelljeként említik –, általános természettörvény típusú állításokra, másrészt, speciális kiinduló körülményeket leíró állításokra. Ez nem szerencsés, mert gyakorlati okok miatt a specialitásnak és az általánosságnak különböző fokozatai léteznek, az állítások általánossági foka eltérő, ami olyan megfogalmazásokban is érzékeltetődik, mint az alaptörvény, törvény, szabály. Mindez a területi kutatások során (például a geológiában, hidrológiában, légkörfizikában – a példák azért ezek, mert még a természettudományokról van szó) különösen nyilvánvalóan látszik. Az árapály jelenségét például lehet magyarázni nagyon általánosan a gravitációval, vagy konkrétabban a Hold szerepével (bár az árapály visszahat a Holdra, csak utóbbi hatás gyakorlatilag elhanyagolható). Az árapály ugyanakkor más jelenségeket magyaráz a biológiában, kőzettanban, amik viszont szintén magyarázatul szolgálhatnak más területek számára. A determinisztikus törvényeken kívül statisztikai (valószínűségi) törvények is szerepet játszhatnak a magyarázatban (például a termodinamikában, genetikában). Ha a magyarázatban explicit módon nem sorolnak fel minden természettörvényt, amely befolyásolja az esemény alakulását, esetleg egyet sem említenek meg, attól még ugyanúgy érvényes marad a fenti modell, mert a nyilvánvaló, triviális tényezők kihagyhatók az okok felsorolásából.

Eddig az élettelen természetről volt szó. A biológiai, emberi és társadalmi eseményeknél a fentiek kiegészülnek egy teleologikus elemmel, a cél, szándék, motívum, indíték vizsgálatával. Vagyis, míg annak a kérdésnek nincs létjogosultsága, hogy mi a célja a bolygók ellipszis alakú pályájának, a mi a célja (vagy inkább funkciója) a zsiráfok hosszú nyakának, mi a funkciója az esőtáncnak, van értelme. Tolsztoj következő példája jól érzékelteti a különféle típusú magyarázatok lehetőségét. „Mikor az alma megérett és lehull, - vajjon miért hull le? Azért-e, mert a föld vonzza, azért-e, mert a kocsánya elszáradt, azért-e, mert a nap kiszárította, mert nehezebbé lett, mert a szél megrázta, vagy tán azért, mert a fa alatt ácsorgó gyerkőcz szeretné megenni?

75 A nomosz, görögül törvény jelentésű szóból.

128

Magában véve egyik ok sem elegendő. Minden azoknak a körülményeknek az összejátszásából ered, a melyek mellett az életnek minden szerves és elementáris eseménye végbe szokott menni. És annak a botanikusnak, a ki arra lyukad ki, hogy az alma azért hullt le, mert a sejtszövete bomlásnak indul, éppen annyira igaza van, mint annak a gyerkőcznek, a ki a fa alatt állván úgy találja, hogy az alma azért hullott le, mert ő meg akarta enni, s mert imádkozott érte. Épp úgy igaza lesz, vagy nem lesz igaza annak, a ki azt állítja, hogy Napoleon azért ment Moszkvába, mert akart, s azért pusztult el, mert a pusztulását Alexander kívánta, mint a hogy' igaza lesz vagy nem lesz igaza annak, a ki azt állítja, hogy egy sok millió pudnyi súlyú, aláaknázott hegy azért omlott össze, mert az utolsó munkás egy utolsót vágott bele a csákányával.” (Tolsztoj, 1963, 8.)

Az oksági magyarázatokban tehát nagyon sokféle, eltérő általánosságú fokú állítás vehet részt.

A tudományos kutatás nagy része alkalmazott jellegű, ekkor a törvényeket külső adottságként fogadják el és használják fel az egyedi események magyarázatában, de a magyarázat fő hangsúlyaként inkább más egyedi eseményekkel való kapcsolatok feltárására törekszik. A kutatás kis része irányul új törvények kidolgozására. Ekkor az egyedi események a törvények illusztrációiként szolgálnak.

Amikor egy természeti, és különösen egy társadalmi jelenség magyarázata során az oksági szálakat szeretnék felderíteni, akkor a területi szempont a különböző attribútum változókhoz képest egy sajátos kategóriát fog alkotni, aminek az az oka, hogy a területi jellemzők az

Amikor egy természeti, és különösen egy társadalmi jelenség magyarázata során az oksági szálakat szeretnék felderíteni, akkor a területi szempont a különböző attribútum változókhoz képest egy sajátos kategóriát fog alkotni, aminek az az oka, hogy a területi jellemzők az