A tudás fogalmánál különbséget lehet tenni a személyes tudás, a csoportok által birtokolt tudás, illetve a szervezeti szintű tudás között. A személyes tudás az egy személy által birtokolt hitek összessége. A csoportok által birtokolt tudás a mindennapos interakciók során kifejlődő normák, rutinok és szakértelem, míg a szervezeti szintű tudás megosztott hitek csoportja, amelyet a csoporton belül lévő egyének birtokolnak. (Sanchez at al., 1996).
Polányi a tudás artikulálhatóságát és megragadhatóságát vizsgálva arra az álláspontra jutott, hogy az legtöbbször nem lehetséges. Gyakran idézett megállapítása szerint „We can know more that we can tell”, vagyis „az ember többet tud, mint amit elmondani képes”. A személyes tudás fogalmának bevezetésével hangsúlyozta a tudás szociálisan létrehozott jellegét is. (Polányi, 1958). Azzal a megállapításával, hogy különbséget kell tenni a tacit és az explicit tudás között, Polányi filozófiai megközelítése megteremtette a tudás és a tudásmenedzsment koncepciójának alapját. Jéghegy-modelljében (1. ábra) a tudást egy jégheggyel szimbolizálja, ahol a víz alatti rész a tacit tudás, az emberek fejében létező tudás, amely láthatatlan, így nehezen rögzíthető, nehezen formalizálható, nehezen átadható (mint a jéghegy víz alatti része). A vízszint feletti rész pedig az explicit tudás, amely látható, ezért összegyűjthető, rögzíthető és átadható (Polányi, 1966).
1. ábra Polányi jéghegy-modellje
Forrás: Polányi, 1966.(In Obermayer-Kovács-Magyar, 2012:5) Nonaka és Takeuchi a tudásmenedzsment tanulásorientált irányzatát képviselve a szervezet tanulási folyamatára, ezáltal a tudásalkotásra fókuszálnak. Nonaka Polányi nyomán kidolgozta a tudáskonverziós megközelítését, amelyben az új tudás létrehozása a tacit és explicit tudás közötti konverzió eredménye. Az ún. SECI-modelljében a
A kutatás elméleti háttere tudáskonverzió folyamatát, az egyéni tudás átadásának négy módját mutatja be a tacit-explicit dimenziók közötti váltás szerint. (2. ábra)
Szocializáció (S): ekkor tacit tudásból tacit tudás lesz, vagyis amikor az egyik egyén közvetlenül megosztja egy másikkal a tudását.
Externalizáció (E): ebben a folyamatban a tacit tudás explicit tudásba megy át, vagyis a személyes tudás kodifikálása történik.
Kombináció (C): ebben a fázisban az explicit tudásból másfajta explicit tudás válik, vagyis új kodifikált tudás létrehozása következik be korábbi kodifikált tudások kombinálásával.
Internalizáció (I): ekkor az explicit tudásból tacit tudás jön létre, vagyis bekövetkezik az explicit tudás egyén általi elsajátítása, használata, személyessé tétele a hallgatólagos tudás szélesítése, kiterjesztése vagy újraértékelése céljából (Nonaka, 1994). Ebben a folyamatban az egyén már nem azon gondolkodik, hogy pl. idegen nyelven egy mondatot nyelvtanilag miért éppen úgy kell mondania, hanem helyesen tudja egymás után tenni a szavakat, tehát teljesen magáévá tette a megtanult tudást.
2. ábra A tudáskonverzió folyamata
Forrás: Nonaka, 1994:11.
A változó világhoz való alkalmazkodás, a versenyképes kínálat biztosítása, a K+F és innovációs projektek beindulása az okai annak, hogy kiemelten fontos feltárni és kodifikálni az intézményi tudásvagyont (Bognárné, 2011). Ez teszi lehetővé a
„tudásspirál” működésbe lépését (2. ábra), amely új, innovatív tudás birtoklásához juttathatja a vállalatot (Nonaka, 1994). A tudásmenedzsment célul tűzheti ki a tudásspirálok számának gyarapítását és a spirálok emelkedésének gyorsítását (Willard, 1999).
Nonaka tudáskonverziós modelljével kapcsolatban megfogalmazódott az a probléma, hogy az explicit tudás és tárgyi tudás, illetve a hallgatólagos tudás és képességek közötti párhuzam megtévesztő, ugyanis mind az explicit, mind a tacit tudás magában foglalja a képességeket. Bencsik Andrea - figyelembe véve a fentieket, ugyanakkor a fentiekre alapozva - saját fogalmi rendszert alakított ki, és ábrájában (3. ábra) a tudás keletkezésének és mozgási irányának négy módját mind az egyén, mind a szervezet oldaláról figyelembe véve szemlélteti.
A kutatás elméleti háttere
3. ábra A tudás keletkezése
Forrás: Bencsik, 2009:52 Bencsik megközelítésének középpontjában az egyén áll, ugyanis szerinte az összes adat, információ és tudás „kifogyhatatlan birtokosa az ember” (Bencsik, 2009). A szocializáció lényege az, hogy az emberek tapasztalataikat, tudásuk leszűrt kivonatát, vagyis az ismereteiket munkájuk során kommunikáció segítségével adják át egymásnak, s így a másik egyénben implicit tudásból újabb implicit tudás keletkezik. A szocializáció során szerzett tudás és átadott ismeret még megmarad az egyén szintjén. Ugyanúgy, ahogy az egyén a munkája során átadja ismereteit a munkatársainak, az ő számára is lehetővé válik a munkatársai által birtokolt tudás megszerzése. A tudás átadásának másik módja az externalizáció, amikor az egyén azon túl, hogy megosztja munkatársaival a tudását, rögzíti is azt, például jelentés formájában, vagy közzéteszi tudását azzal, hogy valamilyen fórumon elmagyarázza. Ekkor az ismeretek egyéni szintről már szervezeti szintre kerülnek. A kombináció során a vállalkozás a létező, dokumentált ismeretekből azok egyesítésével, elemzésével, kategorizálásával újabb ismereteket hoz létre és cselekvés által tudásra tesz szert. Az egyén ebből a szervezet által rögzített, rendszerezett, egyesített ismeretanyagból, tudásból új implicit tudásra tesz szert azáltal, hogy felhasználja azokat és új összefüggéseket fedez fel bennük. Ez az internalizáció, amelynek során az egyén az ismereteket a hallgatólagos tudásába beépíti. Bencsik az ismeretátadás nélkülözhetetlen feltételének tartja a közös nyelvet, fogalomrendszert, hiszen szerinte enélkül nem lehetséges az ismeretátadás. „A tudáskonverziós ciklus ennek értelmében nem csak egyéni, de a csoportokon keresztül szervezeti és szervezetközi szinten is értelmezhető”
(Bencsik, 2009:52).
Weggeman az egyéni tudást a tudás bonyolultsága, értelmezhetősége szerint rangsorolja, és egy piramisban ábrázolja (4. ábra). Létra modelljében a tudásmenedzsment alapfogalmainak egymásra épülését szemlélti. Úgy gondolja, hogy minél feljebb haladunk a tudás létrájának lépcsőfokain, annál bonyolultabb és nehezebben értelmezhető tudáselemhez jutunk és a tudás annál kevésbé ragadható meg, írható le,
„informatizálható”, tehát annál inkább függ a tudás hordozójától, annál inkább elszakíthatatlan tőle, s ennek megfelelően egyre inkább nő a tudás függése annak hordozójától (Weggeman, 1996).
A kutatás elméleti háttere
Bölcsesség Tacit tudás Explicit tudás
Információ Adat
4. ábra A tudás szintjei. Weggeman-féle modell
Forrás: Weggeman, 1996:181 A Weggeman-féle modellben a piramis legalján lévő elem az adat, amely egy tény, egy olyan jel vagy mérési eredmény, amely a számoknak és/vagy mennyiségeknek a szimbolikus megjelentetése, tehát értelmezhető, de nem tekinthetjük értelmezett ismeretnek, mivel nem ad magyarázatot a történésekre, az adat jelentőségére, és keletkezésének körülményeire sem.
A következő szinten lévő információ értelmezett adatot jelent, tehát az adatok rendszerezésével, értelmezésével kap jelentést, s ez alapján már valamilyen döntés hozható. Noszkay úgy véli, hogy az adatok információvá való kombinációja a szubjektumon keresztül valósul meg (Noszkay, 2009).
Weggeman modelljének harmadik és negyedik szintjén – Polányi tudáskategóriáit átvéve - a tudás két formája, az explicit és a tacit tudás foglal helyet. Gottschalk és Khandelwal szerint a tudás hat tulajdonságában tér el az információtól: a tudás emberi cselekedet, a gondolkodás terméke, az adott pillanat szüleménye, közösségekhez tartozik, a közösségek között a legkülönfélébb módokon áramlik, valamint az új tudás a régi tudás határmezsgyéjén keletkezik (Gottschalk-Khandelwal, 2003). A tudás igazolt és helyes hit, az információ értelmezett és szubjektív formája, olyan produktív módon felhasznált és aktivizálható dolog, amely magában foglalja az alkalmazás és felhasználás (problémamegoldás) képességét is (Weggeman, 1996). Davenport és Prusak megfogalmazásában a tudás információk, ötletek, szabályok és folyamatok kombinációját jelenti, olyan szakértelmet, amely a tudással rendelkezők birtokában van (Davenport-Prusak, 1999)
Az explicit tudás ismeretalapú, tanulható, objektív, használat közben megfigyelhető és dokumentált, tehát átadható, míg a tacit tudás nem tanulható, szubjektív, nem strukturált és nehezen megfigyelhető, nem dokumentált, ezért nem vagy csak nehezen átadható (Polányi, 1994). A tacit és az explicit tudás teljes mértékben nem különíthetők el egymástól, hanem kölcsönösen egymást kiegészítő entitások (Obermayer-Kovács, 2007).
A tudás természetének ezzel a kettősségével tisztában voltak és tisztában vannak a szervezetek vezetői.
A legfelső szinten helyezkedik el a bölcsesség, amely igazolt tudást jelent. A tudás létrehozásának és az ismeretek tudásként igazolódásának olyan egyéni és megkerülhetetlen útja, amely a gyakorlat során szerzett tapasztalatokból és az azokból levont következtetésekből, empátia és önvizsgálat révén alakul ki. (Weggeman, 1996, Noszkay, 2009). A bölcsesség nem más, mint egy időtlen és végtelen tudás, amely általános érvényű (Fukuda, 1995).
Porter és Snowden – mint a folyamatorientált irányzat legjelesebb képviselői - a tudás életciklusát különböző folyamatokon keresztül vizsgálják.
A kutatás elméleti háttere Porter öt erő modelljének, értéklánc-modelljének és a Kaplan- Norton-féle Balance Scorecard modellnek a bemutatását azért tartom fontosnak, mert ebben a modellben is fontos szerepet tölt be az emberi erőforrás, a tudás, a kompetencia, és a vizsgálódásom középpontjában épp az értékteremtésben egyre fontosabb szerepet játszó erőforrás, az emberi erőforrás kompetenciáival szembeni munkaerő-piaci elvárások állnak.
Porter először a versenyző céget az iparági értékláncban helyezi el. Öterő-modelljének az az alapfeltevése, hogy egy adott üzletágban a versenyt nem a véletlenek alakítják, sőt nem is a versenytársak közötti harc élességén vagy a vezetők képességén múlik, hanem sokkal nagyobb befolyásoló tényező az adott iparág gazdasági struktúrája (Porter, 1993). Az általa azonosított öt erő: a vevők, a szállítók, a versenytársak, a potenciális versenytársak és a helyettesítő termékek, amelyeket Grove egy hatodik tényezővel, a komplementer üzletágakkal egészíti ki (Grove, 1997). Mindkét modell alkalmas arra, hogy segítsen felismerni a vállalkozások számára a jövőbeni mozgásterüket befolyásoló tényezőket, az üzletág erőviszonyait és felhívja a figyelmet a fenyegető tényezőkre, segítve ezzel a vállalkozás versenypozíciójának megtartását.
Porter sorra veszi azt is, hogy milyen stratégiai feladatokat kell ellátni ahhoz, hogy a szervezet tartós versenyelőnyre tegyen szert. Ezek közül az első az, hogy saját belső értékláncát kell elemeznie a fogyasztói igények szempontjából (Porter, 1985). Porter értéklánc-modellje (5. ábra) azon a felismerésen alapul, hogy a vállalkozások sikerének alapja az erőforrások minél hatékonyabb mozgósítása az előállított termékek és szolgáltatások értékének és a hozzáadott érték növelésének érdekében (Porter, 1985).
5. ábra Porter-féle értéklánc-koncepció
Forrás: Porter (1985: 37) A modell lényege, hogy az értékteremtésben a vállalat egésze részt vesz. Az értéklánc összegyűjti, rendszerezi és ábrázolja a vállalkozások azon tevékenységeit, amelyek együttesen szükségesek ahhoz, hogy a vevő részére értéket állítson elő. Minden folyamat célja a minél nagyobb vevőérték teremtése, azaz a vevői igények minél jobb kielégítése.
Ez a modell stratégiai nézőpontból tekint a vállalatra (a hagyományos funkcionális tevékenységi körre bontáshoz képest más dimenzióban közelít a vállalati folyamatokhoz), a vállalat általános értékteremtő folyamatát ábrázolja, azt tükrözi, miképpen transzformálja a vállalat az erőforrásait a fogyasztó számára értékké (Chikán - Demeter,
A kutatás elméleti háttere 1999). Az értéklánc modellben kilenc stratégiailag fontos tevékenység szerepel, két nagy csoportba sorolva őket, megkülönböztetve az elsődleges tevékenységeket, valamint a támogató tevékenységeket. Egyetértek Klimkó azon véleményével, miszerint Porter értéklánc-modelljének gyengéje a szekvenciális volta (Klimkó, 2001). Feltétlenül szükség lenne a visszacsatolásra, ugyanis egymásra ható folyamatokról van szó. A szerző úgy hidalja át ezt a problémát, hogy nem ábrázolja az időbeliséget (Angus-Patel, 1997) Snowden úgy tartja, hogy a tudásmenedzsment a tudás ökológiájának menedzsmentje, ahol a szociális hálózatok és tudáshálózatok állnak a középpontban. Megközelítése a tudás kiaknázására és az innovációra helyezi a hangsúlyt. Holisztikus tudásmenedzsment programjában négy tevékenység szerepel. Az első a tudás feltérképezése a tudáselemek egyszerű és átlátható térképének kidolgozásával, amelyben az explicit tudás azonosítható, indexálható és elérhető. A második lépés a kompetencia létrehozása, amelynek az alapja az, hogy a tacit tudás az egyének fejében létezik, és ezen tudáselemek fejlesztésének egyetlen megoldása létezik, a tudásmegosztás. A harmadik elem az intellektuális tőke rendszereinek létrehozása, amelyek segítségével az explicit tudás tárolható és szétosztható, továbbá amelyek biztosítják a tudásátadáshoz szükséges infrastruktúrát. A negyedik lépés pedig a szervezeti változás, amelynek során a cél egy olyan szervezet kiépítése, amely képes a folyamatos tanulásra (Snowden, 1998).
A technológiaorientált irányzat képviselői a tudástechnológiára fókuszálva a tudás kodifikálásának módját vizsgálják. Az információtechnológia összetevői:
• Döntéstámogató rendszerek
• Adattárházak
• Szakértői rendszerek
• Adatbányászati eszközök
• Csoportmunkát elősegítő megoldások (pl. Lotus Notes)
Az információmenedzsment fogalmát Wormell úgy definiálja, hogy az információmenedzsment célja: „az információs erőforrások hatékony menedzselése és a szervezet képessé tétele arra, hogy gondoskodni tudjon mindarról, amire szüksége van az információs rendszerek alkalmazása, az információhoz való hozzáférés és a végfelhasználók megfelelő segítése tekintetében.” (Wormell, 1991)
Kaplan, Norton és Sveiby – mint a tudásmenedzsment célorientált irányzatának legjelesebb követői – az intellektuális tőke mérését tűzték ki célul. A Kaplan-Norton féle szerzőpáros visszájára fordítja Porter értéklánc-modelljét, sőt ki is egészíti azt. Úgy érvelnek, hogy a vevőközpontú gondolkodás azt jelenti, hogy a vállalkozásnak legelőször a vásárlóira kell figyelnie, csak ezután következhet képességeinek, eszközeinek a számbavétele. Ezért az első láncszemben a vevők igényeinek felderítésére kell törekedni.
(Kaplan-Norton, 1996a). Balance Scorecard modelljük fókuszában a jövőkép és a stratégia áll, amelyeket 4 nézőpont szerint lehet lebontani részcélokká. (6. ábra)
A kutatás elméleti háttere
6. ábra Kaplan- Norton-féle Balance Scorecard modell
Forrás: Kaplan-Norton (1996b:76) A pénzügyi nézőpontból nézve a vállalati célokat a tulajdonosok elvárásai alapján kell megfogalmazni (tehát ők a tulajdonosok értékelvárásait a cég hosszú távú pénzügyi teljesítményével azonosítják, ami többek között a befektetett eszközök megtérülésével, a jövedelmezőséggel, a megcélzott vevők jövedelmezőségével és még számos mutatóval mérhető). A vevői nézőpont a fogyasztói elvárásokat tükrözi a vállalati célok megfogalmazásakor (célok lehetnek például a piaci pozíció erősítése már meglévő piacon, új piacok megszerzése, a vevők elégedettségének javítása, az ügyfelek hűségének elnyerése). A működési folyamatok nézőpontjának fókuszában az értékteremtés szempontjából fontos folyamatok állnak. Az itt megfogalmazott céloknak arra kell választ adniuk, hogy milyen változások szükségesek a működési folyamatokban a vevők és a tulajdonosok igényeinek teljesüléséhez. (Cél lehet a marketing tevékenység javítása, az innovációs tevékenység erősítése, a gyártás ciklusidejének csökkentése, vagy a kiszolgáló tevékenységek hatékonyságának javítása). A tanulási és fejlődési nézőpont pedig az emberekre, rendszerekre és eljárásokra koncentrálva határozza meg a vállalati célokat, amelyek a képzésre, infotechnológiára és a dolgozókkal kapcsolatos mutatókra irányulnak (itt azokat a célokat kell meghatározni, amelyek elősegítik, hogy a munkatársak megelégedettek legyenek, s ezzel a vállalkozás hozzájáruljon a működési, vevői, tulajdonosi célok megvalósulásához. A célok között így a képességek, az infrastruktúra és a légkör javításával kapcsolatos szándékok szerepelnek). (Kaplan-Norton, 1996b).
Sveiby nézete szerint a tudás olyan képesség, amely cselekvést tesz lehetővé. Ebből kiindulva a tudás főbb jellemzői: tacit, tevékenység-orientált, szabályok által megalapozott és folyamatosan változó. A tudásalapú szervezetek központi feladata a tudás átadása, amely a tradíció vagy az információ átadásán keresztül valósul meg. A tradíció átadásának tekinthető az a folyamat, amely során a tanítvány személyesen újra megalkotja a mester tudását. Az új tudás befogadására mindig hatással van a befogadó birtokában lévő előzetes tudás. Sveiby a tudás fogalmának többféle értelmezése miatt inkább a kompetencia fogalmát használja (Klimkó, 2001).
Sveiby szerint a vállalat teljes vagyonának csak egy kis szelete a könyv szerinti vagyon, amely látható; ennél sokkal jelentősebb értékkel bír a Tudásvagyon, amely azonban láthatatlan. Az általa elkészített „Tudásszervezet mérlegben” (7. ábra) szemlélteti a
A kutatás elméleti háttere Tudásvagyonból áll, Forrás oldalon pedig a látható forrásokon kívül magában foglalja egyrészt a Részvényesek láthatatlan Saját tőkéjét, másrész a Dolgozókkal szembeni kötelezettségvállalásokat.
Sveiby az immateriális javak három fajtáját különbözteti meg:
alkalmazottak kompetenciája
belső szerkezet
külső szerkezetek
és ezeket együttesen Intangible Asset Monitornak (IAM3) nevezi.
Az IAM-ben Sveiby szerint az alkalmazottak kompetenciájának tekinthető az a képességük, hogy dologi és eszmei vagyont alkotnak. A belső szerkezet alatt szabadalmakat, elméleteket, modelleket, informatikai és adminisztratív rendszereket érti.
Ezeket a vállalkozásnál dolgozó munkatársak hozzák létre, és a szervezetek birtokolják.
A belső szerkezet része a vállalati kultúra is és ez az alkalmazottakkal együtt alkotja a szervezetet. A külső szerkezet az ügyfelekkel és szállítókkal kialakított kapcsolatokat foglalja magában, valamint a márkanevet, védjegyeket, vállalati hírnevet és arculatot.
7. ábra A tudásszervezet mérlege
Forrás: Sveiby, 2001: 66.
3 http://www.sveiby.com/articles/IntangAss/CompanyMonitor. html
A kutatás elméleti háttere A dolgozók személyes tudása (egyéni értelme) nem magától alakul át vállalati intelligenciává (Sándori, 2001). David Matheson és szerzőtársai kilenc feltételt sorolnak fel, amelyek lehetővé teszik az egyéni tudások szervezeti tudássá válását (Matheson et al., 1998):
1. az értékteremtés légkörében dolgozni
2. alternatív megoldásokat keresni döntéshozatal előtt 3. meglátni a tanulás lehetőségét minden változásban 4. megbirkózni a bizonytalanság tudatával
5. a változó környezethez igazítani a stratégiát 6. rendszerben gondolkodni
7. bátorítani az információáramlást
8. megnyerni és felhatalmazni a vezetőket minden szinten 9. fegyelmezetten meghozni a döntéseket
Egyetértek Nonaka és Takeuchi azon véleményével, hogy a munkavállalók által birtokolt tudás egy vállalkozásnál ma már a legértékesebb erőforrásnak számít, vagyis az emberi erőforrás, a tudásalkotás vállalati többletértéket jelent (Nonaka-Takeuchi, 1995). A szervezeti tudás minél hatékonyabb feltérképezése, kiaknázása és megosztása érdekében van szükség minél hatékonyabban működő, szervezet-specifikus tudásmenedzsment rendszerre (Gaál et al, 2009).
Elfogadom a stratégiai menedzsmentkutatások domináns paradigmáját is, mely szerint a vállalatok számára az egyediséget jelentő, a versenytársak által nem másolható tudás és képességek biztosítják a hosszú távú versenyelőny forrását, ezért az explicit, kodifikált tudással szemben a mások számára láthatatlan tacit tudás a vállalatok versenyképességének valódi alapja. (Hrabovszki, 2009). A tudásalapú gazdaságok vitathatatlanul a kodifikált tudásra épülnek, de a kodifikált tudás felhasználása nem kodifikálható, tacit módon történik (Tsoukas, 2003). A tudás szervezeten belüli megosztását segítő programok célja, hogy megkönnyítse a tudás egyének közötti áramlását. (Obermayer, 2007).
A kutatás elméleti háttere Rendszerezésként az egyes szerzők megállapításait az 1. táblázatban foglalom össze.
1. táblázat A tudás értelmezései
Szerző Év A tudás értelmezése
Polányi 1958 A személyes tudás fogalmának bevezetése
Argyris és Schön 1978 A szervezeti tanulás levezetése a menedzsment attitűdjéből kiindulva
Porter 1985 Értéklánc-koncepció
Senge 1990 A szervezeti tanulás elemzése a menedzsment attitűdjéből kiindulva
Nonaka 1994 SECI-modell: tudáskonverzió folyamata
Garratt 1994 szervezeti tanulás a menedzsment attitűdjéből kiindulva Fukuda 1995 Bölcsesség: időtlen, végtelen, általános érvényű tudás Nonaka -
Takeuchi 1995 Az egyéni tudás a vállalkozás legértékesebb erőforrása, a tudásalkotás vállalati többletértéket jelent
Weggeman 1995 A szervezeti tanulás értelmezése a menedzsment attitűdjéből kiindulva, az egyéni tudás szintjeinek meghatározása.
Sanchez et al. 1996 Egyéni, csoportos és szervezeti tudás definiálása Kaplan - Norton 1996 Balance Scorecard modell
Snowden 1998 Hangsúly a tudás kiaknázásán és az innováción (holisztikus menedzserprogram)
Davenport -
Prusak 1999 Az egyéni tudás: információk, ötletek, szabályok és folyamatok kombinációja
Demeter-Chikán 1999
Vállalati értéklánc: a vállalat általános értékteremtő folyamatát ábrázolja. (miképpen transzformálja a vállalat az erőforrásait a fogyasztó számára értékké
Sveiby 2001 A tudás cselekvést lehetővé tévő képesség. A tudásszervezet mérlege
Klimkó 2001 Porter-értéklánc modelljének bírálata: szekvenciális volta, szükség lenne a visszacsatolásra.
Sándori 2001 A tudás a vállalati vagyon egyre fontosabb eleme Gottschalk és
Khandelwal 2003 A tudás és az információ között különbségek megfogalmazása.
Tsoukas 2003
A tudásalapú gazdaságok vitathatatlanul a kodifikált tudásra épülnek, de a kodifikált tudás felhasználása nem kodifikálható, tacit módon történik.
Obermayer-Kovács 2007 A tacit és az explicit tudás kölcsönösen egymást kiegészítő entitások
Bencsik 2009 a tudás keletkezésének és mozgási irányának bemutatása mind az egyén, mind a szervezet oldaláról.
Gaál és társai 2009 A szervezet-specifikus tudásmenedszment rendszer fontossága Hrabovszky 2009 A vállalatok versenyképességének valódi alapja a mások
számára láthatatlan tacit tudás.
Bognárné 2011 az intézményi tudásvagyon feltárásának és kodifikálásának fontossága
Forrás: A feldolgozott szakirodalmak alapján saját szerkesztés
A kutatás elméleti háttere A tudás egy sajátos erőforrás, a többi erőforrás felett helyezkedik el és a szerzők több
A kutatás elméleti háttere A tudás egy sajátos erőforrás, a többi erőforrás felett helyezkedik el és a szerzők több