A tej önköltsége, a költségszerkezet összetevői

KALMÁR (1990) szerint a jó tenyésztői munka a hozamnövelésen kívül egyértelműen költségcsökkentő tényező is. Tehát a színvonalas tenyésztői munkának köszönhetően csökkennek a költségek és nem fordítva.

GESZTI és BORBÉLY (2005) eredményei alapján a tejtermelés költségeinek legfontosabb összetevője a takarmányozási költség, ami a vizsgált években (1999-2002) a magyar telepeknél az összköltség 43-50%-át adta. Az EDF (European Dairy Farmers) telepeknél ez az arány az összköltségnek csupán a 24-26%-a volt. A kelet-német tartományokban a takarmányozási költség - amely a magyar és az EDF között helyezkedik el - 23-30% között ingadozott. A takarmányozási költségek között lévő különbség oka a vásárolt takarmány (tejelőtáp) magas hányadának volt tulajdonítható. A szerzők szerint a takarmányozási költséget - a versenyképesség és a gazdaságosság növelése érdekében - a hazai telepeknek mindenképpen csökkenteniük kell. Ennek megvalósításához szükség lenne a takarmányok táplálóanyag tartalmának rendszeres vizsgálatára, amelynek segítségével - az állategészségügyi problémák elkerülése mellett - csökkenteni lehetne a takarmányozási költség nagyságát és arányát az összköltségen belül.

JUHÁSZ (1990) véleménye, hogy a nyereséget eredményező hozamszint meghatározásánál a tejtermelő tehenészetek esetében nem elegendő a becsült nettó jövedelemtömeg növelése, hanem elengedhetetlen a jövedelmezőségi ráta javítása is. A megtakarítási lehetőségek elsősorban a takarmányozási költségek esetében lehetnek jelentősek.

VARGA és mtsai (2005) arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarország csak akkor képes szarvasmarha-tenyésztését megtartani, ha az ágazat jövedelmezőségét fokozni tudja. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az ágazatban feltárják a rejtett veszteségek forrásait, és mindent megtesznek annak elhárítására. A szerzők holstein-fríz állományokban 2000-2002 években 29-40%-os selejtezéssel (kiesés, elhullás is) találkoztak. Adataik szerint az egy tehénre jutó gyógyszerköltség a vizsgált években 17 350-31 460 Ft között változott.

KALMÁR és KESZI (2001) arról számoltak be, hogy 1995-1999 években a tej önköltsége még 27-52 Ft/l volt. Az AKI (Agrárgazdasági Kutató Intézet) adatok alapján 2003. évi országos átlag önköltség 68 Ft/l volt. A társas gazdaságokban 2004-2006 években a tej önköltsége 63-56 Ft/l között alakult. Ugyanezekben az években az egyéni gazdaságokban az önköltség 60-53 Ft/l között változott.

ENESE (1983) kimutatta, hogy a tejtermelésben az egy tehénre és az egy liter tejre jutó fajlagos termelési költségek gazdaságonként nagy szóródást mutatnak. Ennek okai főként a termelés technológiai és színvonalbeli különbségei, de okoznak eltéréseket - különösen egyes költségcsoportokban - az elszámolásbeli különbségek is.

LIEBMANN és mtsai (1996) szerint a tejtermelésben az üzemnagyságnak a fajlagos költségekkel, illetve a fajlagos jövedelemmel való szoros kapcsolatát regresszió-analízissel nem lehet egyértelműen kimutatni. A tehénlétszám, a tejhozam, valamint az egy tehénre jutó költségek vonatkozásában a korrelációs indexek közepes szorosságú összefüggésre utalnak. A kevesebb tehenet tartó üzemek adatainak változékonysága miatt az állománykoncentráció és az önköltség változása között korreláció nem mutatkozott. A gazdaságok adatait klaszteranalízissel homogén osztályokba rendezve a méretgazdaságosság módosulása jól nyomon követhető.

UDOVECZ (2001b) vizsgálta a tejtermelés 1998. és 1999. évi önköltségének szóródását a mezőgazdasági társas vállalkozásokban. E szerint a tej önköltsége 1999-ben 52 Ft/l volt. Ugyanakkor a gazdaságok legjobb 10%-a 45 Ft/l, a legrosszabb 10%-a pedig 65 Ft/l önköltséget mutatott ki, tehát a legjobb és legrosszabb 10%-nyi termelő fajlagos termelői költségében literenként 20 Ft/l különbség volt, ami igen jelentősnek mondható.

BORBÉLY és GESZTI (2001) kutatásaikban a tejtermelés költségszerkezetével foglalkoztak, nemzetközi összehasonlításban. Megállapították, hogy a vizsgálatba vont 12 országban a közvetlen költségek 31-61%-át a takarmányozási költségek adják.

Magyarország ebből a szempontból „negatív variánsnak” számít, hiszen az átlagosan jelentkező 42%-hoz képest 48% a takarmányozási költségek aránya.

A költségszerkezetet vizsgálva, a legnagyobb részarányt képviselő takarmányköltségek esetén megfigyelhető, hogy ennek éves változása jelentős mértékben eltér a nagygazdaságok értékeitől. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy az adatgyűjtések során a tényleges piaci áraktól gyakran jelentős mértékben eltérő értékekkel találkozunk. Mivel a kisebb termelők eszközellátottsága minimális, a takarmányok kb. felét saját területen termesztik, gépi szolgáltatásokat igénybe véve, a többit vásárolják és előfordult olyan eset is, amikor a vásárolt takarmányt, vagy az igényelt szolgáltatást árucsere alapján számolták el, ezért a modellben a takarmányok egy része piaci értéken, egy része pedig becsült önköltségen került kimutatásra (BUZÁS, 2006).

SZÉLES (1995) dél-dunántúli tehenészetekben végzett vizsgálataiból arra a következtetésre jutott, hogy a kritikus termelési színvonal 5200- 5400 liter termelési szintnél található. 6000 literes fajlagos hozamot meghaladó termelési színvonalnál a tej önköltsége 20,5-21,0 Ft/liter körül alakult.

A tejtermelés folyóáras költségei jelentősen nőttek az 1990-es évtizedben. Az 1 tehénre jutó költség 436,2 %-ra, az 1 liter tejre jutó költség pedig 389,5 %-ra nőtt. A tejtermelési árak növekedése döntően az inputárak emelkedéséből fakad. A költségek döntő részét a takarmányköltség teszi ki (52,8-54,4 %), második helyen az üzemi és általános gazdasági költség, (18,3-21,2 %), a harmadikon pedig a munkabér és közterhei (11,2-12,1 %) állnak (KERTÉSZ, 2000 és BÉLÁDI és KERTÉSZ, 2001).

A régiók között az átlagos tejhozamban jelentős eltérések vannak. Az eltérés abszolút nagysága 1222 liter/tehén. Az önköltség eltérése 7,56-, a jövedelemé pedig 8,76 Ft/liter volt (KERTÉSZ, 2000).

A Dunántúl öt megyéjében, összesen 21 gazdaságban 1996-2000 között végzett felmérésekből az derült ki, hogy a tejtermelés önköltsége 15,47 %-kal növekedett. Az önköltség-növekedés mértéke alatta maradt az országos átlagnak. A vizsgált időszakban a tej átvételi árának növekedése 15,91 % volt és így meghaladta az önköltség-növekedés mértékét. A tehénlétszám csökkenése az országos átlag körül alakult. A tejhozam mennyisége és a tejtermelés jövedelmezősége között igen szoros (r=0,9065) kapcsolatot mutatott ki. A termelési költségek 50 %-át a takarmányköltségek adták. Elemzéseiből arra a következtetésre jutott, hogy a saját termelésű takarmányok felhasználásának

növelésével csökkenthető a takarmányozás költsége még abban az esetben is, ha a takarmánytermelés bérelt területen történik (SZALKA, 2002).

A takarmányköltségek mellett - súlyát tekintve - a másik jelentős költségtényező a munkabér és annak járulékai. Ennek nagyságát - a munkabérszínvonal mellett - az egy dolgozóra jutó tehénlétszám és a tehenenkénti fajlagos tejhozam befolyásolja. Ez utóbbiak adják a munkatermelékenység alapját, ami közvetlen kihatással van a tej önköltségére és ezáltal a tejtermelés jövedelmére is (POGÁNY és mtsai, 2011).

Az önköltség csökkentése a tejtermelés további hozamnövekedésével érhető el.

Az önköltség legnagyobb hányadát - mintegy felét - a takarmányköltségek teszik ki. A tejtermelés hozamnövekedése esetén jelentősen csökken a takarmányköltség, mivel viszonylag változatlan és nagy volumenű életfenntartó takarmány több termék között oszlik meg (SZAJKÓ, 1984).

A tejtermelés költségszerkezetén belül nem csak Magyarországon magas a takarmányozási költség. A külföldi szakirodalomban is sok szerző foglalkozik a tejtermelés költségszerkezetével, jövedelmezőségével. Az USA-béli tehenészetekben a tej önköltségének a takarmányköltség 50-60%-a. A második költségtényezőként a munkabért lehet említeni. A tejtermelés jövedelmezőbbé tételét a legtöbb farmer e két költség csökkentésében látja (SANDOS, 1996).

Hasonló eredményre jutott KIRILOV és ZHELYAZLOV (1998) Bulgáriában a tejtermelés költségszerkezetét vizsgálva. Megállapították, hogy a termelési költséget a takarmányköltség és a munkabér nagysága befolyásolja a legnagyobb mértékben.