PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR
Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszék
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS
Készült a Pannon Egyetem Állat- és Agrárkörnyezet-tudományi Doktori Iskola keretében
Doktori Iskola jelenlegi vezetője:
Dr. ANDA ANGÉLA egyetemi tanár
Korábbi doktori iskolavezető és témavezető:
Dr. SZABÓ FERENC egyetemi tanár, az MTA doktora
Társ-témavezető:
Dr. BENE SZABOLCS egyetemi adjunktus
MODELLSZÁMÍTÁSOK A KÜLÖNBÖZŐ TULAJDONSÁGOK ÖKONÓMIAI SÚLYÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRA A
TEJHASZNÚ SZARVASMARHATENYÉSZTÉSBEN
Készítette
FEKETE ZSUZSANNA
KESZTHELY 2013
DOI: 10.18136/PE.2014.528
Modellszámítások a különböző tulajdonságok ökonómiai súlyának meghatározására a tejhasznú
szarvasmarhatenyésztésben
Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében
Írta:
FEKETE ZSUZSANNA
Készült a Pannon Egyetem Állat- és Agrárkörnyezet-tudományi Doktori Iskola keretében
Témavezető: Dr. SZABÓ FERENC, egyetemi tanár, az MTA doktora
Elfogadásra javaslom (igen / nem) ……...……..…. … A jelölt a doktori szigorlaton …... %-ot ért el,
Keszthely, 2010. ... ………...….
Szigorlati Bizottság elnöke Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom:
Bíráló neve: …... …... igen /nem
……….
(aláírás) Bíráló neve: …... …... igen /nem
……….
(aláírás) Bíráló neve: …... …... igen /nem
……….
(aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján …...%-ot ért el
Keszthely, 2012. ... ………...
Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minősítése…...
………
Az EDT elnöke
KIVONAT
A szerző dolgozatához az adatokat 2008-ban saját készítésű kérdőív segítségével személyes teleplátogatások alkalmával gyűjtötte. Vizsgálta a holstein-fríz, a magyar tarka és a brown swiss fajta értékmérő tulajdonságait és a velük történő költség és árbevétel viszonyokat.
A kutatás célja, hogy információkat szolgáltasson a tejtermeléssel kapcsolatos értékmérő tulajdonságokról, azok gazdasági fontosságáról, azaz marginális és relatív ökonómiai súlyáról.
Vizsgálatában a modellszámításokat Wolf és mtsai (2007) által kifejlesztett ECOWEIGHT 3.0.2 bioökonómiai modellel végezte.
A vizsgált tulajdonságok, mint az elléskori borjúveszteség, a vemhesülési arány (teheneknél, üszőknél), hasznos élettartam, tejtermelés, tejzsír-, tejfehérje mennyisége, szomatikus sejtszám, tőgygyulladás előfordulása voltak. A relatív ökonómiai súlyok alapján az értékmérők fontossági sorrendjét a következőnek találta: 1. tej mennyiség, 2. hasznos élettartam, 3. tejfehérje mennyisége, 4. vemhesülési arány teheneknél, 5. tejzsír mennyisége, 6. elléskori borjúveszteség, 7. vemhesülési arány üszőknél, 8. tőgygyulladás előfordulása, 9. szomatikus sejtszám. Vizsgálatai körülményei között gazdasági szempontból a megtermelt tej mennyisége a hasznos élettartamnál kb.
1,2-szer, a tejfehérje mennyiségénél és a tehenek vemhesülési arányánál kb. másfélszer és a tej zsírmennyiségénél kb. 2,5-ször fontosabbnak bizonyult.
ABSTRACT
MODEL CALCULATIONS TO DETERMINE THE ECONOMIC WEIGHT OF THE SELECTED TRAITS IN DAIRY BREEDING
The data were collected by using self-made questionnaire on the occasion of farm visits in 2008. The study reviewed the performance traits and the connected cost and revenue relations of the Holstein-Friesian, Hungarian Simmental and Swiss brown species.
Thesis aims to provide information on the traits in milk production, and their economic importance, i.e. the marginal and relative economic weight.
The data were analysed with ECOWEIGHT 3.0.2 programme, developed by Wolf et al. (2007).
The studied traits were loss of calves at birth, conception rate (cows, heifers), longevity, milk yield, fat and protein yield, somatic cell score, mastitis incidence in the herd. On the basis of the economic weights, the traits were in the following order:
1st milk yield, 2nd longevity, 3rd protein yield, 4th conception rate of cows, 5th fat yield,
6th loss of calves at birth, 7th conception rate of heifers, 8th mastitis incidence, 9th somatic cell score.
Under test conditions, milk yield was about 1.2 times more important than longevity, about 1.5 times more important than protein yield and conception rate of cows and about 2.5 times more important than fat yield.
AUSZUG
MODELLKALKULATIONEN ZUR DEFINITION DER ÖKONOMISCHEN GEWICHTUNG UNTERSCHIEDLICHER
CHARAKTERISTIKA IN DER MILCHVIEHZUCHT
Die Autorin hat die Daten 2008 im Laufe persönlicher Besuche mit Hilfe von selbsterstellten Fragebögen gesammelt. In den einzelnen Kapiteln ihrer Arbeit wurden die Merkmale von Holstein-Friesian, ungarischem Fleckvieh und Braunvieh analysiert und die damit verbundenen Kosten und Erlös - Verhältnisse.
Der Zweck ihrer Dissertation ist, Informationen über die Gewichtung der einzelnen Merkmale, und ihrer ökonomischen Wichtigkeit, also der marginalen und relativen ökonomischen Gewichtung zu geben.
Alle Berechnungen erfolgten mit dem Programmpaket ECOWEIGHT 3.0.2 Wolf et al. (2007).
Die analysierten Merkmale waren Kalbverlust bei der Geburt, Konzeptionsrate der Kühe und der Färsen, Nutzungsdauer der Kühe, Milchmenge, Milchfettmenge, Milcheiweißmenge, somatische Zellzahl bzw. Mastitisfälle. Insgesamt hatten die ökonomischen Gewichte der geprüften Merkmale die gleiche Rangliste: 1. Milchmenge,
2. Nutzungsdauer, 3. Milcheiweißmenge, 4. Konzeptionsrate bei den Kühen, 5. Milchfettmenge, 6. Kalbverlust bei der Geburt, 7. Konzeptionsrate bei den Färsen,
8. Mastitisfälle, 9. somatische Zellzahl.
Zwischen den Verhältnissen ihrer Untersuchungen war die Milchmenge 1,2 mal wichtiger als die Nutzungsdauer, ca. 1,5 mal wichtiger als die Milcheiweißmenge und die Konzeptionsrate bei den Kühen, bzw. 2,5 mal wichtiger als die Milchfettmenge.
TARTALOMJEGYZÉK
1.
BEVEZETÉS
………...……..92.
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
………...…………...102.1. Tejágazat ………10
2.1.1. Tejtermelő szarvasmarha ágazat ………...…...………...10
2.1.2. Tejtermelés jövedelmezősége ………...…………14
2.1.2.1. Tendenciák a világ és hazánk tejtermelésében……….…….14
2.1.2.2. Az EU tejtermelése, a tejtermelés szabályozása az EU-ban és hazánkban………..…..17
2.1.2.3. A támogatások rendszere a tejtermelő szarvasmarha ágazatban…...21
2.1.2.4. A tejtermelés gazdaságosságát befolyásoló tényezők………....22
2.1.2.5. A takarmányozás szerepe a tejtermelésben………24
2.1.2.6. A tej árának az alakulása………25
2.1.2.7. A tej önköltsége, a költségszerkezet összetevői……….28
2.1.3. Gazdasági megközelítés ………...………31
2.2. Értékmérő és egyéb tulajdonságok ………...….34
2.2.1. Elléskori borjúveszteség ………...…....34
2.2.2. Termékenység, vemhesülési arány ...………...………...35
2.2.3. Hasznos élettartam ………...……….36
2.2.4. 305 napos termelés ………...………38
2.2.5. Szomatikus sejtszám ………...………..39
2.2.6. Tőgygyulladás előfordulása ……….…...………...40
2.3. Gazdasági súlyok ………...…………..……..41
2.3.1. Gazdasági súlyok a tejtermelő szarvasmarha tenyésztésben …...……...41
2.3.2. Módszerek áttekintése ………...…...43
2.3.2.1. Nem objektív módszerek ………...……...43
2.3.2.2. Objektív módszerek ………...43
2.4. Gazdasági súlyok a tenyészértékbecslésben és felhasználása a szelekciós indexben ………...……45
3.
VIZSGÁLAT CÉLJA
………...………...494.
ANYAG ÉS MÓDSZER
………...…………..504.1. A vizsgálat helye, ideje és a vizsgált állomány ………...……..50
4.2. Alkalmazott program(ok) ………...…….52
4.3. Felhasznált genetikai paraméterek ………...…53
4.4. Ökonómiai számítások és alapfogalmak ………...……54
4.4.1. Termelési érték, termelési költség ………...……….54
4.4.2. Bevétel ………...………...54
4.4.3. Költségek ………...…...…54
4.4.4. Fedezeti összeg ………...……..56
4.4.5. Jövedelem ………...………..…57
4.4.6. Jövedelmezőség ………...………….57
4.4.7. Ár ………...……...…57
4.5. Gazdasági súlyok ………...………....57
4.6. Hozamszintek hatásának vizsgálata ………...……..…..58
4.7. Tejár változás hatásának vizsgálata………....…………60
4.8. Különböző fajták értékmérő és egyéb tulajdonságainak gazdasági megítélése ………...…...61
5.
EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
………...….….635.1. Hozamszintek hatása ……….63
5.2. Tejfelvásárlási ár hatása ……….…………....69
5.3. Különböző fajtájú állományokban kapott eredmények összehasonlítása ……..73
5.4. A három különböző vizsgálat összehasonlítása ………...80
6.
KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
………...…827.
ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK (TÉZISPONTOK)
…………..…...848.
NEW RESEARCH RESULTS (POINTS OF THESIS)
………...…...859.
ÖSSZEFOGLALÁS
………...……….….8610.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
………...……....8911.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JEGYZÉKE
………..…....9011.1. Az értekezés témakörében megjelent tudományos közlemények ……...….90
11.1.1. Idegen nyelvű folyóiratban megjelent lektorált cikk …………...……...90
11.1.2. Magyar nyelvű folyóiratban megjelent lektorált cikk …………...……..90
11.1.3. Konferencia kiadványban megjelent közlemények idegen nyelven ...90
11.1.4. Konferencia kiadványban megjelent közlemények magyar nyelven ...91
11.2. Az értekezés témakörén kívüli (egyéb) közlemények ………...…91
11.2.1. Idegen nyelvű folyóiratban megjelent lektorált cikk ………...91
11.2.2. Magyar nyelvű folyóiratban megjelent lektorált cikk ………...…92
11.2.3. Konferencia kiadványban megjelent közlemények idegen nyelven …...93
11.2.4. Konferencia kiadványban megjelent közlemények magyar nyelven ...94
11.2.5. Egyéb közlemény ………...……..95
12.
FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM
………...…9613.
MELLÉKLET
……….….………...…………...1131. BEVEZETÉS
A tejtermelő szarvasmarha ágazat célja a minőségi tej- és tejtermék-előállítás. A tejjel és tejtermékekkel lehet legkönnyebben az ember állatifehérje-szükségletét kielégíteni. Ez a legolcsóbban és leghatékonyabban előállítható állati eredetű fehérje.
Ebből kifolyólag a szarvasmarha-tenyésztés egyik fontos feladata a lakosság tejfogyasztásának kielégítése. A specializált tejelő szarvasmarha állományról Magyarországon az 1972. évi minisztertanácsi határozat kihirdetése után beszélhetünk 1025/1972 MT HATÁROZAT). A hazai szarvasmarha-tenyésztésben ekkor kezdődött meg a típusdifferenciálás. A korábban kizárólag kettős hasznosítású magyar tarka fajta részaránya csökkent, és megnövekedett a tejelő típusú, holstein-fríz vérségű állományok létszáma. Megkezdődött az ipari rendszerű telepek kiépítése az intenzív tejelő típusú szarvasmarha ágazat számára. A tehénállományunk létszáma a 70-es évekeben 790 ezer volt. Aztán ez a létszám a 80-as, 90-es években fokozatosan csökkent, míg 2013-ra 335 ezret tett ki. A tehénlétszám csökkenését az EU csatlakozást követően sem sikerült megállítani. Az állatállomány és a termékmennyiség csökkenésén túl a gazdálkodók jövedelme is egyre bizonytalanabbá vált. A tejhasznú állományok nagy részét a holstein-fríz vérségű egyedek tették ki, azonban fokozatosan megjelentek a koncentrált tejet adó fajták, ilyenek pl. a brown swiss, a jersey, az ayrshire. A vásárlói szokások változásával ezeknek a fajtáknak is lehet létjogosultsága Magyarországon is. A fogyasztási szokások pozitív változásával az egészséges táplálkozás a tejfogyasztás növelését igényli. Hazánkban az egy főre jutó tejfogyasztás változó tendenciát mutat, 2013-ban 155 kg körül alakult. Ez az érték a környező európai és más egyéb fejlett országokénál kisebb. A tejhasznú tehenek termelését és annak gazdaságosságát számos tényező befolyásolja. Többek között a tejhozam, a tejzsír- és tejfehérje-termelés, az elléskori borjúveszteség, a vemhesülési eredmény, a hasznos élettartam, tőgygyulladás előfordulása, szomatikus sejtszám alakulása és nem utolsó sorban a takarmányozás.
Ezek állattenyésztési szemszögből mind-mind nagyon fontos tulajdonságok.
A fentiek alapján doktori munkámat azzal a szándékkal végeztem, hogy képet kapjak a hazai tejtermelés költség és árbevétel viszonyairól, a tejhasznú szarvasmarha- állomány néhány értékmérő tulajdonságának alakulásáról, illetve azok ökonómiai súlyáról.
2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS
2.1. Tejágazat
2.1.1. Tejtermelő szarvasmarha ágazat
A szarvasmarha ágazat hazánk mezőgazdaságának egyik legfontosabb részét képezi. Termékei mind a belső fogyasztói, mind az exportban értékesíthető árualapok előállításában nélkülözhetetlenek. Kibocsátásaink tömegét és ezzel együtt az árualapok volumenét alapvetően két tényező határozza meg: az egyik a biológiai alapok tekintetében az állomány mérete és genotípusa; - a másik a fajlagos hozam, és ebben a hasznos anyagok mennyisége (PFAU-SZÉLES, 2001).
Az 1972-ben elfogadott és meghirdetett szarvasmarha-tenyésztés programja szerint a tejvertikum fejlesztésével javítani kell a tenyésztés hatékonyságát, növelni kell a tejhozamot, mérsékelni a háztáji tehénállomány csökkenését, - az összes tehénállományt pedig növelni szükséges. A program céljai között szerepelt a feldolgozó kapacitás bővítése, a műszaki felszereltség és a higiéniai színvonal fokozása (SZABÓ, 1991).
A szarvasmarha tenyésztés programja mögött a következő okok álltak: a növekvő urbanizáció, az érdekeltség hiánya az állattenyésztésben és a hiányos takarmányellátottság a 70-es években. Emiatt a kisgazdaságokban erőteljesen csökkent a tehénállomány és szükségessé vált, hogy a nagygazdaságokban intenzifikálják a termelési folyamatokat. Az állománycsökkenés oka az 1980- as évek végéig az volt, hogy a nagyüzemi férőhelybővítések nem tudták ellensúlyozni a kistermelői szektorban végbement létszámcsökkenést (HORN, 1995).
Tenyésztési és termelési szempontból további probléma, hogy a tejhozam emelkedésével csökkent a hasznos élettartam és nőtt a két ellés közti idő. Mindezeket a tartás- és takarmányozástechnológia kiforratlansága vagy drága volta is befolyásolta, de a holstein-fríz fajta ez irányú hatása is szerepet játszott benne (MEMHÖLCZERNÉ, 1988).
2000 után Magyarországon a szarvasmarha létszám történelmi mélypontot ért el (1. ábra). A szarvasmarha - és ezen belül a tehénállomány 1938 óta folyamatosan
csökken. A 2007-es szarvasmarha állomány nem éri el az 1980-as évek első felében meglevő állomány 50%-át sem. A folyamat 1991-ben gyorsult fel, s napjainkra némi javulás, sőt 1995-től mérsékelt növekedés volt tapasztalható, de nem látjuk a létszám stabilizálódásának félreérthetetlen jeleit (BOGENFÜRST és mtsai, 1998).
1. ábra: Állatállomány (tehén) és tejtermelés Magyarországon 1960-2013
Forrás: www. ksh.hu
TENK és mtsai (1998) a nagyüzemi tejtermelés helyzetéről és lehetőségeiről a Kisalföld gazdaságaiban készült felméréseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a jövő szempontjából fontos lenne - a tehénlétszám csökkenésének megállítását célzó - az 1995-ben alkalmazotthoz hasonló vemhesüsző-támogatás. Ez akkoriban még forgóeszköz támogatást is magába foglalt. A felvásárlási árak meghatározásakor lényegesnek tartották a beltartalmat dotáló árkonstrukció kialakítását.
BUDAY és SÁNTHA (2001) véleménye az, hogy a szarvasmarha tartás tipikusan nagyüzemi állattenyésztési ágazat. A tejtermelés magas beruházási és higiéniai költségei csak nagy létszám mellett teszik gazdaságossá a termelést.
VARGA és mtsai (2005) szerint Magyarország csak akkor képes szarvasmarha- tenyésztését megtartani, ha az ágazat jövedelmezőképességét és versenyképességét
0 500 1000 1500 2000 2500 3000
(év)
tejtermelés (millió liter/év) szarvasmarha (ezer db) ebből tehén (ezer db)
fokozni tudja. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a rejtett veszteségek forrásait feltárják és mindent megtesznek annak elhárítására.
Magyarországon a holstein-fríz fajta tenyésztésével kezdődően az egy tehénre jutó tejtermelés is rohamosan nőtt. 2013-ban ez az érték 6922 l/tehén/év volt (2. ábra).
2. ábra: Egy tehénre jutó átlagos tejtermelés Magyarországon 1960-2013
Forrás: www.ksh.hu
A hazai ellenőrzött holstein-fríz vérségű tehénállomány tejtermelése az elmúlt évtizedben is folyamatosan növekedett. Köszönhető ez a tenyésztő (nemesítő) munkának, a tartástechnológia (benne a fejéstechnológia) fejlődésének, az állatorvosi megelőző és gyógyító munkának és nem utolsó sorban a takarmányozás számottevő javulásának. A tejtermelés ellenőrzés adatai szerint 2012-ben már 61 olyan tehenészeti üzem működött az országban, amelyekben a tehenek 305 napos laktációs termelése elérte, illetve meghaladta a 10000 liter tejet. A jövőben az ilyen állományok további növekedésével kell számolni, ugyanis a laktációs termelés növelése napjainkban ökonómiai kényszer (SCHMIDT és ZSÉDELY, 2013).
UDOVECZ (2004) vizsgálataiban jól látható, hogy a növénytermelés- állattenyésztés, s különösen a gyepgazdálkodás- állattenyésztés összhangja nagy
0 1000 2000 3000 4000 5000 6000 7000
(l)
(év)
tejtermelés (liter/tehén/év)
mértékben megbomlott. A meglévő (kevés) állatállomány 25-30%-ához egyáltalán nem tartozik mezőgazdasági terület.
FÉSÜS (1995) arról ír, hogy szarvasmarha ágazatunkat is érinti az Európa- szerte súlyos gondként jelentkező élelmiszer-túltermelési válság. Többek között azért is csökken az állomány, mert kisebb figyelem irányul a tenyésztésre, kevés a rendelkezésre álló tőke és egyre kevesebb az előállított termékek mennyisége is.
Véleménye szerint a tulajdonviszonyok stabilizálása, az elfogadható méretű állományok kialakítása, az új tulajdonviszonyoknak megfelelő tenyésztés-irányítási struktúra létrehozása, egy kedvezőbb árrendszer és a tenyésztés belső információs rendszerének kialakítása nélkül az ágazat nem lesz képes kitörni súlyos gazdasági gondjaiból.
A www.ksh.hu adatai szerint az 1990-es éveket követően az állattenyésztési ágazatokra általánosan jellemző a drasztikus létszámcsökkenés. A hazai szarvasmarha állomány az 1990. évi 1637000 egyedről 2010-re 682000-re (41,6 %), ezen belül a tehénlétszám 639 ezerről 309 ezerre (48,4 %) csökkent.
1999-2003 közötti időszakban a hazai szarvasmarha-tenyésztésben hasonló folyamatok zajlottak le, mint az Európai Unióban. Magyarországon a tejelő tehénállomány az EU tagállamaihoz, valamint a többi csatlakozó országhoz (EU 10) hasonlóan csökkenő tendenciát mutat. A magyarországi egyedszám ebben az időszakban 11,5 %-kal esett vissza. Ugyanebben az időszakban az EU 15-ben a csökkenés 7 %-, a csatlakozó országokban pedig 9-18 % között alakult (MILE, 2004).
GERGELY (2005) a 2002-2005 években készült felméréseiből arra a következtetésre jutott, hogy a Nyugat-dunántúli Régióban négy év alatt mintegy 10 %-kal csökkent a szarvasmarha-létszám. Ez a csökkenés nagyjából megfelelt az országos átlagnak. A szarvasmarha-állomány közel 70 %-át a gazdasági szervezetek tartották, ezen belül azonban jelentősen csökkent a szövetkezetekben tartott állatlétszám. A gazdasági szervezetekben 541, az egyéni gazdálkodóknál pedig 9 szarvasmarha volt az átlag. A tehenenkénti átlagos éves tejhozam 1996-ban a társaságoknál 5611 liter, a szövetkezeteknél 4778 liter, a magángazdaságokban 4262 liter volt, az összes gazdaság átlagában pedig 4846 liter (SZABÓ, 1999).
Az AKI-ban készült modellszámítások (UDOVECZ és mtsai, 2007) alapján a hazai szarvasmarhalétszám a nemzeti kiegészítő támogatások függetlenítése miatt kismértékben visszaesett 2008-ban, azt követően enyhén nőtt, majd 2013-ig a tejtermelés hatékonyságának javulása nyomán 680 ezerre csökkent. A tejtermelés
2010-ig folyamatosan emelkedik, amikor is kitölti a Koppenhágai Megállapodás szerinti kvótát.
Az egészséges táplálkozás a tejfogyasztás növelését igényli világszerte.
Hazánkban az egy főre jutó tejfogyasztás 2013-ban 152,3 l/fő volt (3. ábra). Ez az egyéb fejlett országokénál kisebb.
3. ábra: Egy főre jutó tejfogyasztás Magyarországon (vaj nélkül) 1960-2013
Forrás: www.ksh.hu
2.1.2. Tejtermelés jövedelmezősége
2.1.2.1. Tendenciák a világ és hazánk tejtermelésében
A világ tejtermelésének legnagyobb hányadát az EU (24%) és az USA (13%) adja emellett nagy tejtermelők India (15%), Oroszország (5%), Pakisztán (5%) és Brazília (4%). Kína részesedése 4%-os, a legnagyobb növekedés itt és főleg Indiában várható, miközben az EU részesedése csökken. Kínai kutatók úgy vélik, hogy 2020-ra Kína a világ harmadik legnagyobb tejtermelőjévé válhat (POPP és mtsai, 2007).
Lengyelországra az elaprózódott üzemi szerkezet a jellemző. A kisebb családi üzemekben az átlagos létszám 2,6 egyed tehén, bár az utóbbi években, ezekben a gazdaságokban koncentrálódási folyamatok indultak meg. Az összes tejtermelésének
0 20 40 60 80 100 120 140 160 180 200
(l)
(év)
egy főre jutó tejfogyasztás (l/fő/év)
20%-a a nagyobb állami gazdaságokban, vagy korábbi állami gazdaságként működő, jelenleg privatizált telepeken történik. Ezeknek az üzemeknek a mérete 80-500 tehén között változik (SZMAJDER, 2000).
DAWSON és HUBBARD (1987) elemzéseiket Anglia és Wales tejszektorába végezték 1980 és 1981 években. Véleményük szerint a jobban menedzselt farmok a kibocsátás minden szintje mellett alacsonyabb költséggel gazdálkodtak, s nagyobb volt az optimális üzemméretük.
A hazai piac felvevőképességének kétségtelen beszűkülésében szerepet játszott az is, hogy a rendszerváltás időszaka után (1990-ben) növekedett az élelmiszerimport, amelynek mértéke az AKI szerint 22% körül regisztrálható. Az import növekedésének oka a védővámok és a belső piacvédelem hiánya (SZÉLES, 1996b).
A 90-es évek elején gondot okozott a tejtermék import megjelenése a hazai piacon, amit végül is visszaszorítottak az alacsony belpiaci árak és piacvédelmi intézkedések (BORBÉLY, 1999).
KOVÁCS (2006a) megállapítása szerint a nemzetközi viszonyoktól eltérően azonban ma, Magyarországon még nem általános, hogy az emberi erőforrás lenne vállalataink versenyképességének meghatározó eleme. A tejvertikum esetében speciális nehézségek - mint a csökkenő fogyasztás, élesedő verseny a bel- és külpiacokért, és a tejtermelés üzemgazdasági jellemzőiből fakadó rugalmatlansága - is nehézségként jelennek meg. A termelésellenőrzött állományok termelési eredményeiben szaporodásbiológiai állapotának alakulásában, a tej minőségében és a tehenek tápanyag- ellátottságában évről - évre egyre erősebben mutatkozó polarizáció fontos dologra hívja fel a figyelmet.
Az elmúlt 10-15 évben a nagy változások (rendszerváltás, uniós csatlakozás) mindig felszínre hozták azokat a problémákat, amelyeket addig a döntéshozók megpróbáltak évekig „tűréshatáron belül” tartani, néha több, máskor kevesebb sikerrel.
Jelentősen gyengült a tejágazat versenyképessége, amelynek nyilvánvaló jele volt az állománycsökkenés, az import erősödése (SZÉLES, 1995), ami közvetve a költség- és jövedelemarányok torzulásában is megmutatkozott. Rendszerelméleti megközelítésben a tejvertikum zérusösszegű játék színtere, ahol a szereplők (termelők, feldolgozók, kereskedők) csak egymás rovására érhetnek el eredményt, annyi különbséggel, hogy itt létezik egy elvi egyensúlyi pont, ahol minden résztvevő azonos mértékben részesül(het) a termékpályán képződő nyereségből. Ez a „harmóniakövetelmény” (UDOVECZ és mtsai, 1995) régóta beteljesületlen a vertikumban. Az ok alapvetően strukturális jellegű
és eredője visszavezethető a privatizációra, amelynek eredményeként a termelés, a feldolgozás és a kereskedelem tulajdonilag és érdekileg elkülönült. Ennek következményeként kialakult vertikális versenyben mindhárom szegmens arra törekszik, hogy a vertikumban képződő nyereségből a lehető legnagyobb részt megszerezze. A tejtermelésben az elmúlt évtized meghatározó vonása a hozamok dinamikus növekedése. Ennek hátterében a modern genetika és tenyésztésszervezés széleskörű alkalmazása, a tenyésztés nemzetközi integrációja áll (STEFLER és mtsai, 2013).
TARDOS (1993) szerint, ha az európai 170 literes tejfogyasztást elérnénk, az átmeneti tejhiányt okozhatna Magyarországon. Az 1990 utáni gyors tehénlétszám- csökkenést követően - a szaporodásbiológiai törvényeiből fakadóan - legalább 8-10 év szükséges a szarvasmarha-állomány pótlásához. Így a termelés és a fogyasztás egyensúlya csak az ezredforduló környékén állhat helyre.
UDOVECZ (2001a) szerint a hazai átlaghozamok, különösen a szakosított telepeken termelő 260-270 ezer tehén esetében világszínvonalon vannak, de az országos átlag is számottevően javult. Az európai élmezőny azonban a hazainál is gyorsabban fejlődött. Jelenleg távolabb vagyunk az élbolytól, mint tíz évvel ezelőtt. 1990-ben az egy tehénre számított tejtermelésünk 348 kg-mal volt több az EU országainak átlagánál, 1996-ra viszont már 510 kg-os hátrányba kerültünk. Ennek egyik okozója a tudatos tenyésztői munka háttérbe szorulása volt.
A hazai tejtermelő egyéni gazdaságok alapvetően három tényező alapján:
koncentráltság, alkalmazott technológia és (részben) a termelési cél tekintetében is eltérő csoportokba sorolhatók. A több, mint 10 tehenet tartó gazdaságok többnyire közvetlenül tejipari feldolgozásra termelnek és méretüknél fogva képesek megélhetést nyújtani egy családnak. A gazdasági szervezetek esetében leggyakoribbak a 300-600 egyedes telepek. A feldolgozók által felvásárolt tej 80 %-át 100 tehénnél többel rendelkező gazdaságokban állítják elő (STEFLER, 2004).
Számos szerző mellett CSETE és LÁNG (1999) is a hazai és külföldi piacokon egyre fontosabb minőség és élelmiszerbiztonság jelentőségét húzzák alá, mert csak az ilyen termékekkel lehetünk versenyképesek. A Nyugat-dunántúli Régióban az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent a szarvasmarha létszám és a termelt tejmennyiség is.
Nagy létszámú és magas színvonalon termelő tehenészeteket számoltak fel, és a korábban kialakult - viszonylag jól működő - integrációs kapcsolatok szűntek meg (SALAMON és HINGYI, 1998).
A 2002-2006 években tehenészeti telepeken folytatott felmérések alapján megállapították, hogy a vizsgálatba vont szigetközi szövetkezeti tehenészetben és egy szlovákiai tejtermelő gazdaságban egyaránt javította a gazdálkodás eredményét a 2004-ben bevezetett kvótarendszer és a hozzá tartozó támogatások. Bár hazai viszonylatban a tej átvételi ára alacsonyabb lett, a technológiai fejlesztések és racionális gazdálkodás hatására csökkent a tej előállítási költsége is. A fajlagos hozamnövekedésnek köszönhetően a literenkénti jövedelem megduplázódott (POGÁNY és ŐRI, 2008).
Az AKI-ban készült 2009. évi értékelés szerint az állattartás akkori teljesítménye 2008-hoz képest 2 %-kal lett kisebb. A tehénállomány 12 ezerrel csökkent egy év alatt, ami 5 %-nyi hozamcsökkenéssel járt a tehéntej termelésben. Ennek elsődleges oka a kedvezőtlen jövedelemhelyzet. Bár a 2009. évi költségek a tejtermelésben mintegy 6 %-kal mérséklődtek 2008-hoz viszonyítva, ugyanezen időszakban a tehéntej felvásárlási ára 26 %-kal alacsonyabb volt. Különösen jelentős a csökkenés 2007-hez képest, amikor a tehéntejért közel 100 Ft-ot kaptak a gazdaságok. Ehhez képest a 2009.
évi 56 F/l-es árszint a 2007. évinek csupán 56 %-a. A meghatározó árutermelő gazdaságokban a tehéntej fajlagos jövedelme a 2008. évi 13,34 Ft/l-ről 2009-ben -1,68 Ft/l-re változott. Az AKI-ban készült értékelés kiemeli, hogy a magas színvonalon, költséghatékonyan termelő gazdaságok még a kedvezőtlen viszonyok ellenére is versenyképesek tudnak maradni. Ehhez az szükséges, hogy a vertikális termelésszervezésben, termék-előállításban rejlő lehetőségeket az eddigieknél jobban használják ki. Ilyen lehet például a takarmánytermelés hatékonyságának javítása, a fajlagos takarmány-felhasználás csökkentése. A tendenciák arra hívják fel a termelők figyelmét, hogy a termelés eredményét egyre inkább a felvásárlási árak jövedelemtartalma határozza meg, amire csak költséghatékony termeléssel és a vertikális kapcsolatok bővítésével tudnak reagálni a gazdaságok (BÉLÁDI és KERTÉSZ, 2010).
2.1.2.2. Az EU tejtermelése, a tejtermelés szabályozása az EU-ban és hazánkban
Az EK Tanácsa 1984-ben vezette be a tejkvóta rendszert, ami felváltotta a korlátlan mennyiségre vonatkozó árgaranciát. Ennek szükségességét az egyre növekvő feleslegek, valamint az ezzel párhuzamosan jelentkező egyre nagyobb költségvetési terhek alapozták meg (BORBÉLY, 1997).
A koncentrációs folyamatok az EU-ban is tapasztalhatóak, azonban még nem dőlt el, hogy az ún. szolgáltató vállalkozás, vagy a szövetkezeti vállalkozás az életképesebb. Ez Magyarországra is érvényes. Az mindenesetre pozitívum, hogy nő a koncentráció és olcsóbbak a tejtermékek, ami ugyanakkor a tejtermelőket nyomasztja (KŐNIG, 2007).
SZÉLES (2002) azt hangsúlyozza a minőséggel kapcsolatban, hogy a jövő potenciális piacai, az EU-hoz történő harmonizáció és az ezeket preferáló új termékszabványok nagyon egyértelműen a kiemelt minőségű állati eredetű termékek előállítását helyezik előtérbe. Elkerülhetetlen tehát a termelési alapok megújítása, a műszaki fejlesztés annak érdekében, hogy az élelmiszerek élesedő nemzetközi piacán termékeink versenyképesek legyenek.
Az uniós csatlakozással meg kellett szűnnie minden piacvédelmi rendszernek, így a nyerstej kilogrammonkénti (1 liter tej 1,03 kilogrammnak felel meg) felvásárlói ára, a 2004. januári csatlakozás óta 72 forintról 64 forintra esett 2006. januárra.
Szlovákiában a felvásárlási ár 63 forint, míg Lengyelországban 61 forintot adnak egy kilogramm nyerstejért. Ezért magas importnyomás nehezedik az uniós csatlakozás óta teljesen szabad magyar piacra (KOVÁCS, 2007).
TAMÁS (2007) véleménye az, hogy a magyar tejágazat sorsa is Brüsszelben dől el. Bár a hazai tejár az uniós átlag körül van, de a magas tőke és befektetési igényű ágazat a jelenlegi szabályozók és egyre emelkedő input költségek miatt rendkívül nehéz helyzetben van. Számos olyan kérdés van az ágazatban, amellyel foglalkozni kell. Ezek közé tartozik az egyre emelkedő áru és lassan hiánycikké változó takarmány, a hatékonyság javításához meg kell határozni az optimális üzemméretet, javítani kell a fogyasztói megítélését a tejnek és a tejtermékeknek.
POPP (2000) az EU-csatlakozásunk utáni esélyeket latolgatva arra a megállapításra jutott, hogy az állattenyésztés fejlesztését a csatlakozás utáni lehetőségeinek és korlátainak megfelelően ágazatonként differenciáltan kell kezelni. Az abrakfogyasztó ágazatoknál a termelés hatékonysága, a kérődzőknél pedig a kvóták és a prémiumokra vonatkozó regionális felső határok fogják behatárolni az ágazat jövedelmezőségét. A kvótával szabályozott tejtermelésben a hatékonyság, illetve a hozamnövelés a legfontosabb feladat, amit követhet a létszámbővítés is. A hazai tejtermelés jóval 2000 millió liter fölé emelkedhet, közelítve az ország reálisnak tartott, növekvő tejfogyasztási igényeket kielégítő 2800 millió literes kvótát. A 90-es évek elején Magyarországon a szarvasmarha ágazat történelmi mélypontot ért el. A
létszámcsökkenés azóta is folytatódik. A tehénállomány csökkenése valamivel mérsékeltebb, mint a teljes szarvasmarha-állományé. Ez a csökkenés részben gazdasági okokra vezethető vissza, mert a gazdaságok egy része csak a tenyészállatok eladásából származó pénzből tudott fizetőképes maradni (BOGENFÜRST és mtsai, 1998).
Kritikus összefüggés középtávon az EU tagországokhoz viszonyított versenyképességünk megítélése, illetve javítása. A szarvasmarha, a tehénlétszám, a tejtermelés, a tejfeldolgozás és az átlagos hozam időbeni alakulása két szempont szerint értékelhető, egyrészt a mennyiség oldaláról, másrészt minőségi (szerkezeti) szempontból. A hazai tejtermelés elmúlt évtizedét a csökkenő mennyiségi trend és a vele párhuzamosan lezajló minőségi, szerkezeti javulási trend kísérte. A szarvasmarha-, és a tehénállomány 1990 óta tartósan csökkenő trendet mutat. A drasztikus visszaesési folyamat 1990-1994 között zajlott le. A mennyiségi csökkenés viszonylag kedvező szerkezeti változással párosult. A megszűnő tehenészetek elsősorban a kevésbé hatékony, korszerűtlen, alacsony koncentrációjú telepek felszámolását jelentette. A vállalati szférában lévő tehénállomány gyakorlatilag szinten maradt (SZŰCS és mtsai, 2004).
VARGA (2001) már az EU-csatlakozási tárgyalások elején felhívta a figyelmet arra, hogy a tejtermelést a közösségen belül igen szoros, piacidegen tervgazdasági módszerekkel, kvótákkal és előre meghirdetett árakkal szabályozzák. Maga a rendszer ugyan némileg eltér az egyes országokban (van, ahol a tejtermelők, van, ahol a feldolgozók kapják a kvótát), de nem ez a rendszer lényege, hanem az országokra szabott mennyiség. Magyarország a csatlakozási tárgyalásokon 2,8 milliárd literes évenkénti termelési kvótát igényelt, az EU ajánlata csupán 1,6 milliárd liter volt. Az EU-ban csak extra minőségű tejet lehet humán fogyasztásra felhasználni, ezért a nálunk megtermelt 2 milliárd literből mintegy 76 % (1,52 milliárd liter) felel meg a kvótaelőírásoknak. Tekintettel arra, hogy a kvóták a belső fogyasztásra épülnek, ezért reálisan azt a célt kell kitűzni, hogy az EU-szintű fogyasztáshoz szükséges tejtermelést és az ahhoz illeszkedő tejkvótát biztosítsuk. Felhívja a hazai tejtermelők figyelmét arra, hogy a csatlakozást követő időszakban az árak garanciája fennmarad ugyan, de az árszínvonalat 2005/2006-tól három éven át folyamatosan 5-5 százalékkal (összesen 15 %-kal) csökkentik. Emiatt a tej irányára is kisebb lesz. A termelőknek azzal is számolni kell, hogy ha lassú ütemben is, de az EU valamennyi tagországában folyamatosan nőnek a termelési költségek.
Az AKI-ban 2000-ben készült tanulmány is azt prognosztizálta, hogy amennyiben a tej termelői árai az elmúlt évek árnövekedésétől elmaradó ütemben emelkednek, s az EU-csatlakozásra való hosszú távú felkészülés érdekében nem indul be egy ágazatfejlesztési program, akkor kevés esély lesz a termelés bővítésére. A tejtermelés volumene az 1998. évi szint körül alakulna, ami a hazai tejfogyasztás jelenlegi szintjének alapanyagbázisát biztosítja. A tehénállomány tovább csökkenne. A fajlagos hozamok pozitív szelekciót feltételezve emelkednek (MÉSZÁROS és mtsai, 2000).
Négy évvel később (2004-ben), vagyis az EU csatlakozásunk évében az AKI által készített prognózis még pesszimistább, amennyiben a csatlakozás első éveiben veszteséges lesz a hazai tejtermelés. A tejtermelők kiszolgáltatott helyzetét, gyenge életképességét, likviditási problémáit is jelzi a csatlakozás előtt a tejválság. Ez elsősorban az intézményi árak csökkenésének a következménye, amit az emelkedő közvetlen támogatások sem tudnak ellensúlyozni. Ami pozitívum: a nagyüzemi tejtermelés többnyire megfelel a hatékonysági és a jövedelmezőségi elvárásoknak. A tejtermelő üzemek koncentrációja a csatlakozással valószínűleg felgyorsul (KARTALI, 2004).
POPP és mtsai (2010) a hazai tejvertikum diagnózisáról szóló tanulmányukban megállapítják, hogy Magyarország tejtermelése az EU csatlakozás utáni években visszaesett, 2008-ban már csak 1790 millió litert tett ki, ami 2009-ben tovább csökkent.
A hazai tejtermelés középtávú alakulása nagymértékben függ attól, hogy a tejkvóta fokozatos emelésének, majd a 2015-től tervezett megszüntetésének milyen hatása lesz a nyerstej-exportra. A tejkvóta-rendszer fokozatos kivezetése (a hazai kvóta kihasználtsága alig éri el a 85 %-ot) a hazai tejágazatot közvetetten érintheti. A hatékonyabban (alacsonyabb költséggel) termelő tagállamok kerülhetnek előnybe a számunkra fontos olaszországi piacon. Emiatt értékesítési lehetőségeink gyengülhetnek, ami által a hazai árakra még nagyobb nyomás nehezedhet. További nehézség, hogy Magyarországon a társas gazdaságok a saját földterület hiánya miatt a földtulajdonosoknak kiszolgáltatottak. A fejlesztési támogatások iránt igen csekély az érdeklődés. Az akut tőkehiány, a drága hitelek, a piaci körülmények és gazdasági kilátások, továbbá a támogatások feltételeként előírt termelési kötelezettségek a gazdák jelentős hányadát nem serkenti modernizációra. Mindezen tényezők eredőjeként a magyarországi szarvasmarha-állomány az utóbbi években folyamatosan csökkent, a 2009. júniusban kimutatott létszám az öt évvel korábbitól 3,4 %-kal maradt el. A
tehénállomány 2004-2009 között 6,4 %-kal esett vissza és 2009. június 1-jén 320 ezret tett ki, amiből 219 ezer a tejhasznú (-13,1 %). A tejelőtehén-állomány mintegy 80 %-a gazdasági szervezeteknél található (POGÁNY és mtsai, 2011).
2.1.2.3. A támogatások rendszere a tejtermelő szarvasmarha ágazatban
KUMBHAKAR (1993) a tejtermelő farmok mérethatékonyságát vizsgálta. A szerző úgy találta, hogy a kis farmok kevésbé jövedelmezőek, mint a közepes méretű és nagy farmok. Az ártámogatások csökkenése vagy eltörlése, illetve az inputárak emelkedése a kis farmok profitját jobban csökkentené, mint a közepes vagy nagy gazdaságokét.
ERDÉSZ és mtsai (2001) a hazai szarvasmarha-ágazat támogatási rendszerének hosszabb időszakot (1970-2000) felölelő elemzésükben többek között arról írnak, hogy az 1972-ben indult kormányprogram hatására a kisgazdaságokban erőteljesen csökkent a tehénállomány. A nagygazdaságokban viszont intenzifikáció ment végbe, ami hozamnövekedést eredményezett. Ezt a folyamatot központi gazdaságirányítás mellett hajtották végre, ami nagyjából 1990-ig tartott, és amihez többirányú (tejár kiegészítés, tejprémium, tehénlétszám-támogatás stb.) állami támogatás kapcsolódott. Ezek eredményeként 1991-ben 400 millió liter tejtöbblet keletkezett. Az FM korlátozó intézkedéseinek hatására 1991-1992 között 63 ezerrel csökkent a tehénállomány. Az 1991-ben kezdődő agrárválság negatív hatással volt a szarvasmarha-ágazatra. Az azt követő évek ágazati szabályozásának és az ahhoz kapcsolódó támogatási rendszernek köszönhetően viszonylagos stabilizálódás következett be, de az állománycsökkenést csak mérsékelni tudta. Az 1999-től átalakult szabályozás az állati termékek minőségéhez köti a támogatást (árkiegészítést). A bevezetett kvótarendszer csak részben felel meg az EU szabályozásnak, így például az extra minőségű tejre adott támogatás nem EU-konform.
KOVÁCS és mtsai (2008) arra hívják fel a figyelmet, hogy a mezőgazdasági termelők feltételei a leválasztott közvetlen jövedelemtámogatások jövőbeli kifizetésére vonatkozólag együtt járhatnak olyan döntésekkel, amelyek ilyen támogatások hiányában másként alakulhatnának. Feltehetően gyakran előfordul, hogy a gazdálkodók csak azért tartják fenn termelésüket, illetve üzemüket, hogy tartósan hozzájussanak a támogatáshoz. Végső soron ezek a támogatások lehetővé teszik kevésbé versenyképes termelők piacon maradását, ennélfogva rontják a kedvező szerkezeti változások
lezajlását. A leválasztott közvetlen támogatások megváltoztatják a termelők kockázathoz való viszonyát, mivel a jövedelemtámogatás hatására nő a gazdálkodó vagyonállománya. Ezáltal nagyobb anyagi biztonságban érzi magát, megnő a kockázatvállalási hajlandósága, ami végső soron több termelésre sarkallja.
A tejtermelés romló jövedelemhelyzete arra késztette az agrárkormányzatot, hogy a tejágazatot érintő különböző támogatási összegeket megemelje. Ennek következtében a 2009. évi 9 Ft/l-ről 15,5 Ft/l-re nőtt a tejtermelés támogatása, amit 2011-ben is biztosítottak (POGÁNY és mtsai, 2011).
A Nyugat-dunántúli Régióban 2000-2005 évekre kiterjedő felmérésekből az derült ki, hogy az EMVA-ból finanszírozható állattartó telepkorszerűsítésekre a Régió gazdaságai együttesen 47,2 milliárd forint összegben nyújtottak be pályázatot. E felmérésekből az is kiderült, hogy a gazdálkodók elsősorban attól tették függővé teleprekonstrukciós beruházásaik megvalósítását, hogy a következő időszakban miként alakulnak a felvásárlási árak. A beruházási döntéseknél további lényeges tényező a támogatások jövőbeni alakulása (SPS), az adórendszer és a földbérleti viszonyok esetleges módosulása (ŐRI és POGÁNY, 2008).
2.1.2.4. A tejtermelés gazdaságosságát befolyásoló tényezők
DOBOS (1980) szerint a tejhozamszint növekedésével a tehenészet nyeresége progresszíven növekvő. Ezért a tehenészetekben a tejtermelés színvonalát a genetikai termelőképesség határáig célszerű növelni. Az állandó költségeknek a tehéntartás költségén belüli magas aránya is indokolttá teszi a tejhozamszint növelését.
Következésképpen a tejtermelő tehenészet kritikus tejhozamszintje is viszonylag nagy tejhozamnál van.
KALMÁR (1990) az általa készített modellszámítást felhasználva megállapította, hogy az akkori közgazdasági viszonyok között a jogos jövedelemigény kielégítése csak kimondottan magas hozamszintek, minden fillért megtakarító, a helyi adottságokat maximálisan hasznosító gazdálkodás mellett lehetséges. A tejár-növekedés csak szűk határok között vehető figyelembe a jövedelmezőség javításában, e téren meghatározó a költségcsökkentés. Azonos hozamszintek esetén 33-35%-os fajlagos költségcsökkentési lehetőségek adódnak a vállalati adottságok kihasználásából, a termelőhelyre helyesen adaptált takarmány-termelési szerkezetből, az egyéb és az általános költségek csökkentéséből.
A tejelő szarvasmarha tartás gazdasági aspektusai közül mindenféleképpen ki kell emelni, hogy a magas szintű uniós követelményeknek megfelelő tejtermelés nagyon nagy értékű és specializált, más termelési tevékenységre nem, vagy csak nagy veszteséggel konvertálható infrastruktúrát igényel. A tejtermelő szarvasmarhatartás fajlagos eszközigénye igen magas, közel kétszer akkora, mint más állattenyésztő ágazatoké (PFAU és SZÉLES, 2001).
KARALYOS (2001) szerint a gabona-húsvertikum, az olajnövények termelése, a szántóföldi zöldségtermelés mellett a tejtermelés is csak koncentrált ágazati méretben, nagyüzemi formákban eredményes. Tehát nem a jogi forma a meghatározó, hanem az ágazati koncentráció, a termék-előállítás mennyisége és minősége adja meg a cég piaci súlyát.
CSAPÓ (1996) a tejágazat jövedelmezőségének alakításában igen fontos szerepet tulajdonít az emberi tényezőknek. Mind az állatokról való gondoskodás, mind a takarmányozás, s különösen a tehenek fejése, - annak szakszerűsége, a higiénia betartása - , a tej minőségére gyakorolt hatásán keresztül meghatározó lehet abban, hogy a gazdaság eredményesen működjön.
A tehenészetek mind nagyobb hányadának már most szüksége lenne arra hogy a kedvezőtlen fajlagos mutatók okainak föltárását és az ágazat költség/hozam elemzését még az eddiginél is alaposabban végezzék el (GYULAI, 2000).
MAGDA (1998) azt hangsúlyozza, hogy a tehénállomány, mint a termelést alapvetően meghatározó eszköz a gazdasági szervezetek számára nagy értéket képvisel, számottevő tőkebefektetést, illetve tőkelekötést jelent. Ebből következik, hogy a tejtermelőknek fontos gazdasági érdeke fűződik a nagy értéket képviselő eszközállomány hatékony kihasználásához. Tejtermelésünk jelenlegi versenyképessége és jövőbeni versenyesélyei alapvetően három tényezőn múlik: a naturális hatékonysági mutatók alakulásán, a termelési költségek és átvételi árak közötti különbségen, valamint a tej (tejtermékek) piacra jutási rendszerén.
VÖNEKI és PAPP (2008) szerint az állattenyésztési ágazatok kilátásai nem bíztatóak a tartósan magas takarmányárak és a gyenge vertikális szervezettség miatt. A hazai állattartók a hosszan tartó depressziós folyamatban 2007 azért számít rendkívülinek, mert megállt az állomány létszámcsökkenése, és - ugyancsak átmenetileg - jelentősen (32 %-kal) nőtt a tej felvásárlási ára is. Az egyre növekvő import által támasztott konkurencia miatt romlott a versenypozíció, ami csökkenő tejfelvásárláshoz vezetett. A tej termelői támogatása 2007-től a termeléstől elválasztva kerül kifizetésre,
vagyis a támogatás igénybevételéhez a termelőt a továbbiakban nem terheli termelési kötelezettség.
2.1.2.5. A takarmányozás szerepe a tejtermelésben
SZALKA (2002) a tejtermelő üzemeket elemezve rámutat arra, hogy a saját földtulajdonnal nem rendelkező gazdaságok esetében a bérelt területen történő takarmánytermesztés - még ha a bérleti díjjal emelkednek is a takarmányozási költségek - megtakarítást jelent a vásárolt takarmányokkal szemben.
HEINRICH (1996) megállapítása szerint egy liter 4%-os zsírtartalmú tej legolcsóbban legelőfűből volt megtermelhető, több, mint kétszer ennyibe került, ha tartósított takarmányból; és 4-5-ször többe, ha tejelőtápból állította elő az állat.
HEJEL (2007) alternatívákat keres a tehenek takarmányozására. Véleménye szerint amennyiben a tevékenység jövedelmezőségét javítani akarjuk, úgy a termelés hatékonyságának javítása az egyetlen eszköz, amellyel ezt megtehetjük. A hazai termelési eredményeket figyelembe véve megállapítható, hogy a holstein-fríz populáció 305 napos laktációs termelése 8000 kg felett van, a tej zsírtartalma 3,5%, míg a fehérje tartalma 3,1% körül alakul. Amennyiben figyelembe vesszük, hogy az alacsony beltartalmi értékek mellett évről - évre romló szaporodásbiológiai mutatókkal jellemezhető a magyarországi holstein-fríz populáció, beláthatjuk, hogy az állomány nagy része un. produkciós betegségekkel terhelt. Ez a többnyire takarmányozási eredetű, metabolikus zavar a laktáció elején jelentkezik, a növekvő tejtermelés nagyon magas táplálóanyag-igényével párhuzamosan és az egész laktációra meghatározó, negatív hatással bír.
SZALKA és SALAMON (2001) a Nyugat-Dunántúlon 12 gazdaságban végzett vizsgálataikból arra a következtetésre jutottak, hogy a termelés területén előrehaladni csak a befolyásoló tényezők komplex fejlesztésével lehet. Ezek közül megkülönböztetett figyelmet igényel a takarmányozás, ezen belül is a vásárolt és a saját termelésű takarmányok aránya, ami a tej önköltségét befolyásolja. A Nyugat-dunántúli Régióban a tejtermelésnek régi hagyományai vannak, amihez fejlett feldolgozóipar társul. A gyepekkel rendelkező tájkörzetekben (Zala m.) a legelőre alapozott tartás a kívánatos. Az ágazat fejlesztése során a tejminőség javítását elsődleges szempontnak kell tekinteni (SALAMON és HINGYI, 1998).
TAMÁS és DÉVAI (1985) rávilágított arra, hogy az alacsony jövedelmezőséget a gazdasági szabályozók változása, a tömegtakarmányok drágasága, a tejtermelésben rejlő tartalékok elégtelen kiaknázása váltja ki. A jövedelmezőség javítását szolgáló hatósági intézkedések mellett javítani kell a tömegtakarmány-termelést, és a genetika, a biotechnológia, a takarmányozás, a tartástechnológia legújabb kutatásainak eredményeit kell hasznosítani.
2.1.2.6. A tej árának alakulása
Mind hazánkban, mind külföldön széleskörű gazdasági elemző munka irányul a tejtermelés jövedelmezőségére, versenyképességére, másrészt a tejtermelésben szerepet játszó tényezők, tulajdonságok gazdasági jelentőségének értékelésére.
Az állattenyésztésben az értékesítési ár kialakításában jelentős szerepet játszik a termék minősége. A minőséget sok tényező együttesen befolyásolja, amelyek közül legjelentősebb a fajta, a takarmányozási-, és tartástechnológiai feltételek, a műszaki ellátottság, az alkalmazott munkaerő és a tulajdonosi szemlélet (SALAMON, 1996).
STEFLER (2005) álláspontja szerint a tejár alakulását és az azt kiegészítő támogatások hatásait együtt kell áttekinteni ahhoz, hogy a bevételi oldalt előre jelezhessük. Különös tekintettel arra, hogy az EU-szabályok szerint az ár- és a jövedelempótló támogatás a tejnél gyakorlatilag árként funkcionál, azt a termelő közvetlenül - és nem a feldolgozókon keresztül - kapja meg.
A hazai tehénállomány átlagos tejhozama 2002-ben 97 %-a volt az akkori EU-15 országokénak és 81 %-a a közösség legmagasabb színvonalú tejtermelő tagországa, Dánia átlaghozamának. A Magyarországon megtermelt tej mennyisége kismértékben, 3
%-kal nőtt az 1999-2002 közötti időszakban és 2002-ben 2163 000 tonna (2,1 milliárd liter) volt. A termelés növekvő tendenciája 2003-ban megtört és az összes termelés megközelítőleg 2 milliárd literes szintre esett vissza. A tej termelői ára tekintetében elmondható, hogy a hazai felvásárlási ár 2003. év elejére elérte a világpiaci árszintet messze meghaladó EU szintet (72 Ft/l irányár) és lényegesen magasabb volt, mint a környező kelet- és közép-európai országokban (50-62 Ft/l). Ugyanakkor 2003 közepe óta jelentősen csökkent Magyarország és a környező országok nyerstej árai közötti korábbi differencia (NYÁRS és mtsai, 2004).
A 4. ábrán az elmúlt évtizedekre jellemző felvásárlási és termelői átlagárakat kívánom szemléltetni.
4. ábra: Tehéntej felvásárlási-, ill. termelői átlagára Magyarországon 1960-2013
Forrás: www.ksh.hu
SZŰCS és FARKASNÉ (2004) szerint a mezőgazdaságot ért kedvezőtlen hatásokat még tovább erősítette az árrendszer alapvető átalakulása. Amíg Magyarországon a fogyasztói árak átlagos szintje 1989-től nyolcszorosára emelkedett, addig a mezőgazdasági termelői árak mindössze négyszeresükre, a mezőgazdasági input árak pedig ötszörösükre nőttek. Az elmúlt időszakot vizsgálva szinte minden mezőgazdasági termék jövedelemhelyzete romlott és jelentős azoknak a termékeknek a köre, ahol az árak nem nyújtottak fedezetet a termelés költségeire (SZŰCS és mtsai, 2004).
A tejértékesítésben alkalmazott újabb módszerek (közvetlen értékesítés, tej automaták, iskolatej) - az értékesítési lánc lerövidítése által - javíthatják a termelők jövedelempozícióját. Egy 50 tehenet tartó családi gazdaság ún. mozgó tejárusításra rendezkedett be és így 2007-2008. években 150 Ft/l-es, 2009-ben pedig 160 Ft/l-es áron tudta a teljes értékű, friss tejét közvetlenül a fogyasztóknak értékesíteni. Ez azt eredményezte, hogy az elért jövedelem jelentősen meghaladta az ágazatban elérhető átlagos árat TAKÁCS (2010) arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a fogyasztók előnyben
0 20 40 60 80 100 120 140 160
(Ft/l)
(év)
felvásárlási átlagár (Ft/l) termelői átlagár (Ft/l)
részesítenék a közvetlenül értékesített folyadéktejet a dobozos tejekkel szemben, az újabb és kedvezőbb távlatokat nyitna a kistermelők számára.
Az 5. és 6. ábrán a nyerstej termelői ára látható Magyarország és az EU- illetve a világ országainak az összehasonlításában.
5. ábra: Nyerstej termelői ára a világon
Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI)
6. ábra: Nyerstej termelői ára az EU-ban
Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI)
Talán a legszembetűnőbb változás a 2007-2010-ig terjedő időszak, „drasztikus görbéje” nemcsak hazánkat, hanem az egész világot érintették. Ezek a növekvő és csökkenő tendenciájú ingadozások javarészt a takarmányárak változásának tudhatók be.
Viszont, mint már azt az előzőekben is tárgyaltam (lásd: 5. ábra), ha a termelői árakat
az aktuális felvásárlási árak nem követik, akkor annak hosszabb távon súlyos következményei lehetnek.
Az EU csatlakozásunk idejének közeledtével egyre hangsúlyosabb szerepet kap az élelmiszertermékek piaci versenyképessége. Ahogyan azt ORBÁNNÉ (2002ab) is hangsúlyozza, a magyar állattenyésztés versenyképességét komplex módon kell megítélni, mivel azt igen sok tényező befolyásolja. A leginkább használatos mutató az egymással összehasonlítható vagy azonos termékekre a termelői ár, amiből az ár- versenyképességre következtethetünk. A magyar termelői árak általában alacsonyabbak, mint az EU-15 átlaga. A tehéntej hazai ára 2002-ben az EU országok átlagának 94 %-a volt.
2.1.2.7. A tej önköltsége, a költségszerkezet összetevői
KALMÁR (1990) szerint a jó tenyésztői munka a hozamnövelésen kívül egyértelműen költségcsökkentő tényező is. Tehát a színvonalas tenyésztői munkának köszönhetően csökkennek a költségek és nem fordítva.
GESZTI és BORBÉLY (2005) eredményei alapján a tejtermelés költségeinek legfontosabb összetevője a takarmányozási költség, ami a vizsgált években (1999-2002) a magyar telepeknél az összköltség 43-50%-át adta. Az EDF (European Dairy Farmers) telepeknél ez az arány az összköltségnek csupán a 24-26%-a volt. A kelet-német tartományokban a takarmányozási költség - amely a magyar és az EDF között helyezkedik el - 23-30% között ingadozott. A takarmányozási költségek között lévő különbség oka a vásárolt takarmány (tejelőtáp) magas hányadának volt tulajdonítható. A szerzők szerint a takarmányozási költséget - a versenyképesség és a gazdaságosság növelése érdekében - a hazai telepeknek mindenképpen csökkenteniük kell. Ennek megvalósításához szükség lenne a takarmányok táplálóanyag tartalmának rendszeres vizsgálatára, amelynek segítségével - az állategészségügyi problémák elkerülése mellett - csökkenteni lehetne a takarmányozási költség nagyságát és arányát az összköltségen belül.
JUHÁSZ (1990) véleménye, hogy a nyereséget eredményező hozamszint meghatározásánál a tejtermelő tehenészetek esetében nem elegendő a becsült nettó jövedelemtömeg növelése, hanem elengedhetetlen a jövedelmezőségi ráta javítása is. A megtakarítási lehetőségek elsősorban a takarmányozási költségek esetében lehetnek jelentősek.
VARGA és mtsai (2005) arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarország csak akkor képes szarvasmarha-tenyésztését megtartani, ha az ágazat jövedelmezőségét fokozni tudja. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az ágazatban feltárják a rejtett veszteségek forrásait, és mindent megtesznek annak elhárítására. A szerzők holstein-fríz állományokban 2000-2002 években 29-40%-os selejtezéssel (kiesés, elhullás is) találkoztak. Adataik szerint az egy tehénre jutó gyógyszerköltség a vizsgált években 17 350-31 460 Ft között változott.
KALMÁR és KESZI (2001) arról számoltak be, hogy 1995-1999 években a tej önköltsége még 27-52 Ft/l volt. Az AKI (Agrárgazdasági Kutató Intézet) adatok alapján 2003. évi országos átlag önköltség 68 Ft/l volt. A társas gazdaságokban 2004-2006 években a tej önköltsége 63-56 Ft/l között alakult. Ugyanezekben az években az egyéni gazdaságokban az önköltség 60-53 Ft/l között változott.
ENESE (1983) kimutatta, hogy a tejtermelésben az egy tehénre és az egy liter tejre jutó fajlagos termelési költségek gazdaságonként nagy szóródást mutatnak. Ennek okai főként a termelés technológiai és színvonalbeli különbségei, de okoznak eltéréseket - különösen egyes költségcsoportokban - az elszámolásbeli különbségek is.
LIEBMANN és mtsai (1996) szerint a tejtermelésben az üzemnagyságnak a fajlagos költségekkel, illetve a fajlagos jövedelemmel való szoros kapcsolatát regresszió-analízissel nem lehet egyértelműen kimutatni. A tehénlétszám, a tejhozam, valamint az egy tehénre jutó költségek vonatkozásában a korrelációs indexek közepes szorosságú összefüggésre utalnak. A kevesebb tehenet tartó üzemek adatainak változékonysága miatt az állománykoncentráció és az önköltség változása között korreláció nem mutatkozott. A gazdaságok adatait klaszteranalízissel homogén osztályokba rendezve a méretgazdaságosság módosulása jól nyomon követhető.
UDOVECZ (2001b) vizsgálta a tejtermelés 1998. és 1999. évi önköltségének szóródását a mezőgazdasági társas vállalkozásokban. E szerint a tej önköltsége 1999- ben 52 Ft/l volt. Ugyanakkor a gazdaságok legjobb 10%-a 45 Ft/l, a legrosszabb 10%-a pedig 65 Ft/l önköltséget mutatott ki, tehát a legjobb és legrosszabb 10%-nyi termelő fajlagos termelői költségében literenként 20 Ft/l különbség volt, ami igen jelentősnek mondható.
BORBÉLY és GESZTI (2001) kutatásaikban a tejtermelés költségszerkezetével foglalkoztak, nemzetközi összehasonlításban. Megállapították, hogy a vizsgálatba vont 12 országban a közvetlen költségek 31-61%-át a takarmányozási költségek adják.
Magyarország ebből a szempontból „negatív variánsnak” számít, hiszen az átlagosan jelentkező 42%-hoz képest 48% a takarmányozási költségek aránya.
A költségszerkezetet vizsgálva, a legnagyobb részarányt képviselő takarmányköltségek esetén megfigyelhető, hogy ennek éves változása jelentős mértékben eltér a nagygazdaságok értékeitől. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy az adatgyűjtések során a tényleges piaci áraktól gyakran jelentős mértékben eltérő értékekkel találkozunk. Mivel a kisebb termelők eszközellátottsága minimális, a takarmányok kb. felét saját területen termesztik, gépi szolgáltatásokat igénybe véve, a többit vásárolják és előfordult olyan eset is, amikor a vásárolt takarmányt, vagy az igényelt szolgáltatást árucsere alapján számolták el, ezért a modellben a takarmányok egy része piaci értéken, egy része pedig becsült önköltségen került kimutatásra (BUZÁS, 2006).
SZÉLES (1995) dél-dunántúli tehenészetekben végzett vizsgálataiból arra a következtetésre jutott, hogy a kritikus termelési színvonal 5200- 5400 liter termelési szintnél található. 6000 literes fajlagos hozamot meghaladó termelési színvonalnál a tej önköltsége 20,5-21,0 Ft/liter körül alakult.
A tejtermelés folyóáras költségei jelentősen nőttek az 1990-es évtizedben. Az 1 tehénre jutó költség 436,2 %-ra, az 1 liter tejre jutó költség pedig 389,5 %-ra nőtt. A tejtermelési árak növekedése döntően az inputárak emelkedéséből fakad. A költségek döntő részét a takarmányköltség teszi ki (52,8-54,4 %), második helyen az üzemi és általános gazdasági költség, (18,3-21,2 %), a harmadikon pedig a munkabér és közterhei (11,2-12,1 %) állnak (KERTÉSZ, 2000 és BÉLÁDI és KERTÉSZ, 2001).
A régiók között az átlagos tejhozamban jelentős eltérések vannak. Az eltérés abszolút nagysága 1222 liter/tehén. Az önköltség eltérése 7,56-, a jövedelemé pedig 8,76 Ft/liter volt (KERTÉSZ, 2000).
A Dunántúl öt megyéjében, összesen 21 gazdaságban 1996-2000 között végzett felmérésekből az derült ki, hogy a tejtermelés önköltsége 15,47 %-kal növekedett. Az önköltség-növekedés mértéke alatta maradt az országos átlagnak. A vizsgált időszakban a tej átvételi árának növekedése 15,91 % volt és így meghaladta az önköltség-növekedés mértékét. A tehénlétszám csökkenése az országos átlag körül alakult. A tejhozam mennyisége és a tejtermelés jövedelmezősége között igen szoros (r=0,9065) kapcsolatot mutatott ki. A termelési költségek 50 %-át a takarmányköltségek adták. Elemzéseiből arra a következtetésre jutott, hogy a saját termelésű takarmányok felhasználásának
növelésével csökkenthető a takarmányozás költsége még abban az esetben is, ha a takarmánytermelés bérelt területen történik (SZALKA, 2002).
A takarmányköltségek mellett - súlyát tekintve - a másik jelentős költségtényező a munkabér és annak járulékai. Ennek nagyságát - a munkabérszínvonal mellett - az egy dolgozóra jutó tehénlétszám és a tehenenkénti fajlagos tejhozam befolyásolja. Ez utóbbiak adják a munkatermelékenység alapját, ami közvetlen kihatással van a tej önköltségére és ezáltal a tejtermelés jövedelmére is (POGÁNY és mtsai, 2011).
Az önköltség csökkentése a tejtermelés további hozamnövekedésével érhető el.
Az önköltség legnagyobb hányadát - mintegy felét - a takarmányköltségek teszik ki. A tejtermelés hozamnövekedése esetén jelentősen csökken a takarmányköltség, mivel viszonylag változatlan és nagy volumenű életfenntartó takarmány több termék között oszlik meg (SZAJKÓ, 1984).
A tejtermelés költségszerkezetén belül nem csak Magyarországon magas a takarmányozási költség. A külföldi szakirodalomban is sok szerző foglalkozik a tejtermelés költségszerkezetével, jövedelmezőségével. Az USA-béli tehenészetekben a tej önköltségének a takarmányköltség 50-60%-a. A második költségtényezőként a munkabért lehet említeni. A tejtermelés jövedelmezőbbé tételét a legtöbb farmer e két költség csökkentésében látja (SANDOS, 1996).
Hasonló eredményre jutott KIRILOV és ZHELYAZLOV (1998) Bulgáriában a tejtermelés költségszerkezetét vizsgálva. Megállapították, hogy a termelési költséget a takarmányköltség és a munkabér nagysága befolyásolja a legnagyobb mértékben.
2.1.3. Gazdasági megközelítés
GESZTI és BORBÉLY (2005) vizsgálta a magyar, keletnémet és az EDF (European Dairy Farmers) tejtermelő telepek tőketermelékenységét. A magyar telepek tőketermelékenysége meghaladja az EDF telepekét. Ennek oka a kismértékű tőkelekötés, mely a magas kamatoknak és a relatíve magas haszonáldozati költségeknek köszönhető, amelynek következtében a magyar telepek kevesebb tőke alkalmazásával termeltek. A tőketényezők elemzése során kiderült, hogy a vizsgált magyar gazdaságok az amortizáció mértékénél nagyobb arányban fejlesztették a vizsgált tárgyi eszközöket, és a fejlesztés nagysága meghaladta az EDF telepek átlagát.
A tőke termelékenységéből adódóan a vizsgált magyar telepek tőkehasznosítása jobb, mint az EDF telepeké. Magyarországon kevesebb lekötött tőkét használnak a
