• Nem Talált Eredményt

A térségi LEADER kezdeményezés eredményei

In document DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS (Pldal 111-117)

5. SAJÁT VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK ÉS AZOK

5.8.3. A térségi LEADER kezdeményezés eredményei

Szigetközi Települések LEADER Klubját, ami egy partnerségi fórum kialakítást eredményezte. A fórum célja, hogy a LEADER pályázat kimenetelétıl függetlenül a térség szereplıi a lakosság és az érintettek bevonásával nyomon kövessék a térség fejlıdését, feltárják a hiányosságokat, javaslatot adjanak a döntéshozóknak, egyáltalán az érintettek és érdekeltek közösen formálják véleményük egyfajta

társadalmi-közösségi részvétel keretében.

2. A Felsı- és Közép-Szigetközi Vidékfejlesztési Tervben rögzített intézkedések végrehajtására, megvalósítására megszülettek a pályázati kiírások, melyekre az 13. ábrán kimutatott megoszlásban érkeztek be pályázatok (Összesen 57 db pályázat, ebbıl támogatott: 40 db volt). A pályázók szektoronkénti megoszlását a 14. ábrán ismertetem.

13. ábra – LEADER+ pályázatok támogatásának jogcímenkénti megoszlása a Felsı- és Közép-Szigetközben (2006. szeptember)

0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Pályázatok sm( db)

Támogatott LEADER+ pályázatok jogcímenkéni megoszlása a Felsı- és Közép-Szigetközben

(2006. szeptember)

Szigetköz természeti értékeinek bemutatása Környezettudatos magatartás segítése Identitástudatot segítı rendezvények Hagyományırzés, kutatás

Közösségfejlesztı tréningek szervezése Közös térségi arculat kialakítása Közösségi terek kialakítása Turisztikai infrastruktúra fejlesztése Képzések a falusi turizmusban

(Forrás: www.kimle/palyázatzainkéletútja (2006) és saját szerkesztés)

Az kezdeményezık által az egyik fontosabb kitörési pontnak tartott lehetıségnek (a turizmus, idegenforgalom) megfelelıen a legtöbb támogatott pályázat (10 db, felhasznált támogatás: 16.576.436 millió forint) a turisztikai infrastruktúra (kerékpáros pihenıhely kialakítása, kerékpárkölcsönzı létesítése, szállásfejlesztés, étterembıvítés, turisztikai szolgáltatások beindítása, vendégfogadás

feltételeinek javítása, színesítése, lovasfogatok mőködtetése, kajak, kenu, csónak beszerzése) fejlesztése kategóriából került ki. A második legtöbb (9 db, felhasznált támogatás: 16.007.048 millió forint) nyertes pályázatot a „Településkép javítása” intézkedésen belül a „Közös térségi arculat kialakítása a települések egyediségének megırzése mellett” elnevezéső alintézkedés forrásaiból finanszíroztak. A támogatásokkal a pályázott községeken a településkép javítása (szoborrestaurálás, sírkertrendezés, Harangláb felújítás), információs pontok (településeken belül és kívül) létesítése, településközpontok kialakítása és fejlesztése valósult meg.

Az második kiemelten kezelt program a „Szigetköz természeti értékeinek védelme és bemutatása”. Ezt a törekvést tükrözi, hogy a harmadik legnagyobb támogatást a Szigetköz természeti értékeinek bemutatására (megfigyelıhelyek kialakítása, gyalogos, kerékpáros, vízi tanösvények, túraútvonalak kialakítása, tájékoztató táblák kihelyezése, erdei iskolák létrehozása, fejlesztése, természeti értékek bemutatása) beérkezett pályázatok (6 db, felhasznált támogatás:

7.608.345 millió forint) kapták. A természeti értékek védelmének tudatosítására, a „Környezettudatos magatartás elısegítésére” 5 nyertes pályázat (felhasznált támogatás: 3.026.985 millió forint) keretében környezetvédelmi, természetvédelmi táborok szervezése, ismertetı rendezvények szervezése, elıadássorozatok szervezése, kiadványok készítése valósult meg.

Kiemelhetı még a „Közösségi terek kialakítására” fordítható összeget elnyert pályázatok száma (4 db, felhasznált támogatás: 9.476.607 millió forint). Ezeket a forrásokat kül- és beltéri közösségi terek, szabadtéri színpadok, nézıterek létesítésére és fejlesztése fordították a nyertes pályázók. A „Civil szervezetek erısítése, közösségfejlesztı,

identitástudatot erısítı rendezvények” támogatása intézkedésen belül az Identitástudatot segítı helyi és térségi rendezvények támogatása elnevezéső alintézkedés forrásiból 2 nyertes pályázat támogatása (felhasznált támogatás: 292.924 forint) valósult meg, amelyekkel hagyományırzést felelevenítı rendezvényeket (egyesületek napja, énekkarok találkozója) támogattak. A térség hagyományainak ırzése és kutatása (falumúzeum, tájház kialakítására) elnevezéső alintézkedése által támogatott pályázatok között szintén 2 pályázatot (felhasznált támogatás: 5. 899.650) találhatunk. A legkevesebb támogatott pályázat (1-1 db) a helyi közösségi együttmőködést elısegítı tréningsorozat megvalósítását célzó, valamint a falusi turizmus fejlesztését elısegítı képzéseket támogató alintézkedésekbıl került ki.

14. ábra –A benyújtott pályázatok szektoronkénti megoszlása A beadott pályázok szektoronkénti megoszlása

Alapítvány Magánszemély

Civil szervezet Vállalkozás

Egyesület

Önkormányzat

(Forrás: www.kimle/palyázatzainkéletútja (2006) és saját szerkesztés)

Az kezdeményezık az intézkedéseket és bennük az alintézkedéseket azon túlmenıen, hogy hozzájáruljanak és elısegítik a

térség turizmusának fejlıdését, úgy állították össze, hogy azok

„önállóan is megállják a helyüket”, vagyis egyes területeken (természetvédelem, oktatás, hagyományırzés, szórakozás stb.) és ágazatokban (szolgáltatások, vendéglátás, gazdaság) is fejlıdést eredményezzenek, jövedelmet termeljenek. Mindezek ellenére a pályázatok megoszlásának értékelésébıl (12. ábra) kimutatható, hogy a támogatott pályázatok között egy sincs az „Ökológiai gazdálkodás népszerősítése”, az „Arculattervezési tanulmány készítése”, az

„Idegenforgalmi marketing, a turisztikai információs pontok fejlesztése”, a „Helyi termékek elıállítása, piacra jutása”,

„Kiveszıfélben lévı mesterségek tanítása” elnevezéső alintézkedésekbıl. Ennek következtében a rendelkezésre álló támogatási források felhasználatlanok maradtak, a lehetıségek nem érvényesülnek, ezáltal a bennük rejlı újszerő, innovatív lehetıségek kihasználatlanok maradnak.

A térségi vidékfejlesztési tervezet a Szigetköz vidékfejlesztésében hasznosítani kívánja a tájegység mezıgazdasága által nyújtott lehetıségeket, melyet alátámaszt, hogy a tervezet kiemeli és támogatja (támogatna, megfelelı kezdeményezıvel, kapacitással, más támogatással is bíró gazdaságot) mintagazdaságok létrehozását és fejlesztését, ökológiai gazdálkodási módszerek népszerősítését, lovasfogatok mőködtetését, gépek beszerzését helyi termékek elıállításához és piacra jutásának segítése érdekében, vásárok szervezését, vásárokon való részvételt, a helyi termékek feldolgozó, csomagolókapacitásának növelését. A mezıgazdaság fejlesztésére fordítható támogatások felhasználatlansága többek között a mezıgazdaság jelenlegi kedvezıtlen helyzetével indokolható. A jövıben a mezıgazdaság szerkezeti átalakítása, a tájgazdálkodáshoz

való hozzájárulás, a LEADER+ mezıgazdasági fejlesztésekre felhasználható támogatások, a mezıgazdasági tevékenység kombinálása más tevékenységekkel (idegenforgalom, természetvédelem, oktatás) szükségessé teszik újszerő megoldások kidolgozását a térség mezıgazdasága (benne az állattermék-elıállítás) - a tervezetben kijelölt, támogatott mezıgazdasági ágazatok - számára is.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a vidékfejlesztési kezedeményezések a térségben is kimutathatók. A vidékfejlesztés közösségi kezdeményezését célzó LEADER+ támogatások nagy része a Szigetközben a turizmus fejlesztését, a településkép javítását, a közösség arculatának jobb kialakítását, a természeti értékek bemutatását célozzák.

A tervezet az intézkedések megvalósításához kiemelkedı fontosságúnak tartja a településeken élık, és a szigetközi vállalkozások együttmőködését, mert a LEADER+ program egyik alappillére az, hogy az adott térségben élı emberek, az ott mőködı szervezetek együttmőködnek, tevékenységeiket összehangolják. Ennek megvalósításához az elsı lépés már megtörtént a térségben azzal, hogy megalakult a F+K Szigetköz Akciócsoport. A jövıben fontos célnak kell tekinteni, hogy a helyi együttmőködést segítı kezdeményezések nagyobb hangsúlyt és támogatást kapjanak.

A jövıben szintén kiemelten kell kezeli a turizmus fejlesztését célzó szemléletformáló foglalkozásokat és a felnıtt képzéseket, amelyek az egyik legvalószínőbb kitörési pont kialakításához, a térség idegenforgalmi erejében rejlı adottságok hatékony kiaknázásához elengedhetetlen fontosságúak.

Megállapítható, hogy az identitástudatot segítı kezdeményezések, a hagyományápolási törekvések, a közösségfejlesztı tréningek szervezését támogató pályázatok száma csekély. A mezıgazdasági termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos pályázati lehetıségek, vidékfejlesztésben történı hasznosítása is egyenlıre kiaknázatlanok.

A térség állattenyésztésének és állatitermék-elıállításának adottságait hasznosító vidékfejlesztési lehetıségek feltárására és a kihasználatlan fejlesztési támogatások felhasználására - a tervezetben foglalt célok figyelembevételével és betartásával, azok adaptálásával - jelöltem ki a térség állatitermék-elıállításának lehetséges fejlesztési területeit és vázoltam fel azok megvalósításához szükséges lépéseket.

5.9. A vizsgált térség állatitermék-elıállításában

In document DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS (Pldal 111-117)