koncepció megnyilatkozási formái
3.5. A Romanov legitimáció más médiumai
Mihail megerősítő iratát nem adták ki nyomtatásban, ehelyett inkább egyfajta ereklyeként kezelték, amit a templomi elhelyezés is mutat. Magában a nyomtatásban rejlő lehetőséget viszont egyre inkább kezdték kihasználni Mihail idején a cári legitimáció megerősítésére.639 Mihail egyik első intézkedése ugyanis a könyvnyomtatás újjáélesztése volt.640 Több mint 100 istentiszteleti könyvet adtak ki uralkodása alatt, az elsőt már 1615-ben.641 A könyvek előszavában és utóiratában pedig a hagyományos cári legitimáció két fontos eleme jelent meg.642 A kiadványok egyrészt az adott könyv cári megbízásból történő megjelentését hangsúlyozták, s ezzel a vallásos cár, illetve az ortodoxia őrének képét sugallták az alattvalók felé643 – ez tehát az uralkodás célját, az idoneitás szempontját igyekezett előtérbe állítani. A legitimáció másik eleme is ugyanilyen fontos volt azonban e kiadványokban. Nevezetesen az, hogy az uralkodót Isten ültette trónra644 – ez viszont a legitimitás kérdését érintette. Jellemző példa az elmondottakra egy 1630-as, húsvéti olvasmányokat tartalmazó kiadvány előszava: eszerint Mihail, a „szent pravoszláv és ortodox keresztény hit (szvjatija pravoszlavnija i pravovernija hrisztyianszkija veri) jeles őre, eltökélt harcosa, nemes születésű, Krisztust szerető, Isten által megkoronázott, Isten által megtisztelt, Isten által felemelt cár, akinek kegyessége az egész világmindenség sarkaiba kisugárzik”.645
Az 1640-es évekre még fokozódott az isteni jogalap hangsúlyozása. Míg a 16.
században és a 17. század első harmadában a kiadványok elő- és utószavában a Szentháromságra hivatkoztak, addig ezt most felváltotta a cárra való hivatkozás, „aki Isten segítségével (szposzpesenyijem) és közreműködésével (szogyejsztvijem) cselekszik”.646 Maga
637 DUNNING 2001, 446.
638 SASHALMI 2004b
639 POZGYEJEVA 1996, 43-44.
640 POZGYEJEVA 1996, 41.
641 KOZLJAKOV 2010, 316.
642 POZGYEJEVA 1996, 43.
643 KOZLJAKOV 2010, 316-317.
644 POZGYEJEVA 1996, 43.
645 id. KOZLJAKOV 2010, 316.
646 POZGYEJEVA 1996, 43.
139
a cár isteni inspirációja persze nem volt kérdéses, sokkal inkább mutatja a változás jelentőségét a Szentháromság említésének elhagyása.
Az írott médiumok mellett, sőt, jelentőségükben azokat is jóval megelőzve, fontos szerepet játszott ugyanakkor a Romanovok legitimációjában a cárok védőszentjeinek oltalmába ajánlott templomok építése. Ezt a tradíciót is az elődöktől vették át, és nemcsak Mihail, hanem később Alekszej is élt vele, sőt még Péter alatt is folytatódott.647 Ez a gyakorlat, Melnyik szerint, egyben a cár szakrális hatalmának erősítését is szolgálta.648
A legitimáció megteremtésének további médiumai voltak az ikonok és az új egyházi ünnepek. Szükséges hangsúlyozni, hogy már Mihail cár idején kialakultak az új dinasztia szimbólumai.649 Egyrészt a Kazanyi Istenszülő ikon új ünnepe (október 22.), másrészt az Istenszülő Oltalma ünnepe (Pokrov Bogorogyici, szeptember 1.) révén – az előbbi annak emlékére, hogy Moszkva 1612-ben felszabadult a Kreml lengyel megszállása alól, az utóbbi pedig annak okán, hogy 1618-ban Moszkva megmenekült a lengyel támadástól.650 A szeptember 1-jei dátum ugyanakkor nyilván nem volt véletlen választás: 1700 előtt ugyanis az újév kezdete volt Oroszországban, az ún. újévi rituáléval, és így nyilvánvalóan tudatos volt, hogy erre a napra estek a 17. században a trónörökösök bemutatásai is. (Az újévi rituálé és a bemutatás kérdését lásd a későbbiekben!)
1636-1637-ben megépült a Vörös (Szép) téren a Kazanyi templom, s ide hozták át a nevezetes Kazanyi Istenszülő ikont is.651 Az ikon 1613 utáni története Kleimola szerint úgy írható le, hogy az a Romanovok és az orosz föld palladiumává azaz védőbástyájává vált: „A dinasztia számára a Kazanyi Istenanya ikon a család és a moszkvai állam összefonódó érdekeinek oltalmazását szimbolizálta.”652 Az ikonnak a dinasztia szolgálatába való állítása számos területen jelentkezett, amelyek az ikon másolása folytán mind fontos elemei voltak a Romanov legitimációnak. Ezeket Kleimola röviden így foglalta össze: „Az ikon egy további új ünnepnapot kapott (október 22.), körmeneteket tartottak a tiszteletére, templomokat dedikáltak neki, és 1649-ben új státusra tett szert, mint a tisztelet összorosz tárgya.”653 Sőt, később Nagy Péter az új fővárosba is magával vitte az ikont, valamint ott volt a poltavai csatában is.654
647 MELNYIK 1999, 44.
648 MELNYIK 1999, 45.
649 KOZLJAKOV 2010, 318.
650 KOZLJAKOV 2010, 318.
651 KOZLJAKOV 2010, 318.
652 KLEIMOLA 2009, 108.
653 KLEIMOLA 2009, 112.
654 KLEIMOLA 2009, 112.
140
A Kazanyi Istenszülő ikon mellett ugyanakkor egy olyan új ikontípus megjelenését is a Romanov legitimáció eszközének kell tartani, amely a cárok isteni jogalapjának ikonográfiájához vezet át bennünket, mégpedig az élő cárnak az ikonon történő ábrázolása miatt. Erre volt már ugyan precedens, az Áldott a mennyei király serege ikon esetében, de ezt az ikont, úgy tűnik, nem másolták. Egészen más volt azonban a helyzet azzal az ikonnal, amely a Megváltó ruhaereklyéje egy darabkájának Moszkvában történt elhelyezése nyomán keletkezett.
1625-ben ugyanis igen nagy jelentőségű esemény történt, mivel Nagy Abbasz perzsa sah követe egy rendkívüli ajándékot adott át Filaret pátriárkának: egy drágakövekkel díszített arany ékszerdobozban a Megváltó ruhájának egy kis darabkája volt.655 A sah kezére egy Grúzia elleni támadása során jutott a becses ereklye, zsákmányként. Mivel azonban egy más hitű, ráadásul muszlim uralkodótól érkezett, Filaret, a cár apja óvatosságra intett és vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy vajon valódi-e az ereklye.656 Ami még ezenkívül zavarta Filaretet, az az volt, hogy a kortársak szerint „latin betűs, Krisztus keresztre feszítését és szenvedéseit” tartalmazó leírás volt az ereklyén, a „latinok pedig eretnekek” voltak az oroszok szemében.657
A leírások szerint egy mindössze 19X19 centiméteres ereklyéről volt szó, amelynek érkezéséről csak egy héttel később szerzett tudomást még maga a cár is.658 Ennek oka az ún.
diarchia, tehát az a kettős hatalom volt, amely 1619-1633 közt állt fenn Oroszországban.
Miután ugyanis Filaretet, a cár lengyel fogságból szabadult apját néhány nappal a hazatérését követőn pátriárkává szentelte a Moszkvában tartózkodó Jeruzsálemi pátriárka (1619), az egyházi vezető külön, a cáréhoz hasonló udvartatást hozott létre, és néha még a külföldi követeket is külön-külön fogadták. Ez a kettős hatalom tulajdonképpen a bizánci szimfónia elvének a gyakorlatba való átültetése volt családi kontextusban: a pátriárka apa és cár fia viszonylatában.
Az ereklye „eredetiségvizsgálatának” legmegbízhatóbb korabeli módja, csodatévő képességének kiderítése volt, amivel az egyházi bizottság és a cár a Novoszpasszkij Kolostor két szerzetesét bízta meg.659 Ők betegekhez kezdtek járni az ereklyével és azt rájuk helyezték, és hamarosan jelentkeztek a gyógyító csodák: vagy a betegségtől való megszabadulás, vagy
655 KOZLJAKOV 2010, 142.
656 KOZLJAKOV 2010, 142.
657 KOZLJAKOV 2010, 142.
658 KOZLJAKOV 2010, 142.
659 KOZLJAKOV 2010, 142.
141
jobbulás formájában.660 1625. március 23. valamint 1625. szeptember 3. közt 67 csodát jegyzetek fel.661 „A gyógyulások később is folytatódtak, amikor döntés született arról, hogy március 27-ét az Úr Ruhája ünnepének nyilvánítják.”662 Először a Blagovescsenszkij Székesegyházban helyezték el az ereklyét, majd átvitték az Uszpenszkijbe, ahol két darabkát levágtak belőle: az egyiket egy kis dobozba tették és kivitték a templomból a betegek gyógyítására, míg a másikat az uralkodó által viselt mellkeresztbe helyezték.663 A Romanovok Mihailtól kezdve, a korábbi cárokkal ellentétben, hatalmuk szakralitásának kidomborítására egy mellkeresztet is viseltek,664 amely gyakorlat az egyházi személyekre volt jellemző. Az ereklye a mellkeresztben azt volt hivatott kifejezni, hogy „a cár dolgai égi oltalom alatt állnak”.665 Ugyanakkor azért, hogy az ereklye oroszországi hollétéről másutt is tudjanak az országban, kis darabjait azokra a helyekre küldette Mihail, amelyek valamilyen kapcsolatban álltak az ő személyével.666 Így Kosztromába, az Ipatyev kolostorba, ahol Mihail a cárrá választásakor tartózkodott, és abba a jaroszlavi templomba, ahol megállt, miután cárrá választása után Moszkvába ment.667 Ez utóbbi ereklyére nemrégiben újra rábukkantak Kozljakov szerint.668
Az ereklyének az Uszpenszkij Székesegyházban történő elhelyezéséről ikon készült, melynek különlegessége, abban áll, hogy azon élő személyeket ábrázoltak: a cárt és a pátriárkát. Ugyanakkor az ikon nagyon jól mutatja a szimfónia elvének képi megjelenítését.
Ezt az ikont aztán másolni kezdték, és több változatban lett ismert.669
660 KOZLJAKOV 2010, 142-143.
661 KOZLJAKOV 2010, 142-143.
662 KOZLJAKOV 2010, 143.
663 KOZLJAKOV 2010, 143.
664 DUNNING 2001, 445. Korábban a moszkvai nagyfejedelmek is viseltek ilyet, Dunning szerint, de a cárok nem. DUNNING 2001, 445.
665 KOZLJAKOV 2010, 143.
666 KOZLJAKOV 2010, 143.
667 KOZLJAKOV 2010, 143.
668 KOZLJAKOV 2010, 132.
669A kép forrása: http://full-of-grace-and-truth.blogspot.hu/2009/07/precious-robes-of-christ-and-orthodox.ht Letöltés ideje: 2011. 04. 05.
142
Az élő személyek ikonokon történő ábrázolása már a 16. század közepén felmerült mint probléma, az Áldott a mennyei király serege ikon elkészültét megelőzően. Az 1551-es ún. Százcikkelyes zsinat ugyanis több pontban foglalkozott az ikonfestők és az ikonfestés kérdésével, s ennek kapcsán felvetődött az iménti probléma is. Nevezetesen, górcső alá vették azt a frissen megjelent gyakorlatot, hogy vajon megengedhető-e élő személyeket, köztük uralkodókat és egyháziakat ábrázolni az ikonokon.
A Zsinat 41. fejezetének 7. pontja így szól:
„7. kérdés. Az ikonokon ez áll: »Jertek, népek, hódoljunk a háromságból álló Istenségnek. «És alatta pedig cárokat/királyokat (carije) és fejedelmeket, szent főpapokat és a népet festik meg, akik élők. Erről is tanácskozni kell. Hasonlóképpen, a Tisztaságos Istenszülő Tyiflinben történt jelenésének képén is. És a cárok/ királyok és a fejedelmek és a nép, akik imádkozva előtte állnak, élők. És arról is tanácskozni kell a szent atyák írásai alapján, hogy szabad-e olyan élőket és holtakat a szent ikonokon ábrázolni, akik imádkoznak?
És erre a válasz: A régi szent atyák hagyománya valamint a leghíresebb görög és orosz ikonfestők is tanúskodnak erről, és a szent ikonokon is festettek és ábrázoltak nemcsak cárokat/királyokat és egyháziakat és cárnékat/királynékat és más, mindenféle rangú emberekből álló népi sokaságot; úgy A Szent Kereszt Felmagasztalása, mint az
143
Istenszülő oltalma ikonokon…És az Utolsó Ítélet ikonon nemcsak cárok/királyok és fejedelmek, hanem megszámlálhatatlan sokaságú nép van megfestve.”670
A leghíresebb ilyen, már a zsinat után készült ikon – a már többször is említett, Áldott a mennyei király serege, pontatlan megnevezése szerint „A harcos egyház” – kompozíciójának közepén levő lovas minden bizonnyal IV. Ivánt ábrázolja. Mivel nem bibliai eseményt, nem is dogmát, de nem is valamely szent életét jeleníti meg, hanem egy történelmi esemény eszkatologikus értelmezését adja, így az ilyen ikonoknak, amint arra már szintén utaltam, a
„történelmi ikon” elnevezést adta van den Bercken.671 Ezeknek az ún. történelmi ikonok sorába tartozik a Megváltó ruhaereklyéjének ünnepélyes elhelyezését ábrázoló ikon is.672 Kämpfer ez utóbbi ikon kapcsán azt írja, hogy a világi élő személyek ábrázolását a cselekmény szakrális jellege tette lehetségessé.673 Az új ikontípus pedig „az orosz üdvtörténet képi megfogalmazása” volt.674 Az élő személyeknek, főként cároknak az ikonokon történő ábrázolása aztán később is folytatódott. Szimon Usakov 1668-as ikonján, mely a „A moszkvai állam fájának elültetése”/A Vlagyimiri Istenanya ikon dicsőítése” néven ismert, a cári család négy tagja látható, míg az az Azovi Istenszülő ikonon (1700 után) Péter és fia Alekszej.
(Mindkét ikont tárgyalni fogom a későbbiekben.)
E fejezet zárásaként néhány szót kell ejteni a legitimáció kapcsán arról, hogy a dinasztia meggyökeresedéséhez nélkülözhetetlen cári házasságkötés ceremóniáját miként állították a Romanovok a Rurikidáktól való leszármazás bizonyításának szolgálatába.675 A vér örökletessége mint legitimációs elv megjelent a házasságkötési ceremóniában (1624, 1626), amit részben átalakítottak, egyes tradicionális elemeit pedig még markánsabbá tették.676 Az előbbi vonatkozásban az anyai áldás lett különlegesen hangsúlyos: korábban a nagyfejedelem vagy a cár anyja csak alkalmanként volt jelen és nem játszott fontos szerepet az uralkodói esküvőkön.677 Már láthattuk, hogy az anyai áldás a megerősítő iratban is fontos legitimációs elemként funkcionált, s ennek érvényesülése most egy másik területen is tetten érhető.
Mihailnál az anyai áldás egyenesen központi elem lett az 1624-es házasságkötéskor – Mihailt azzal a Korszunyi Istenszülő ikonnal áldotta meg anyja, amely hagyományosan a cári esküvők
670 SZTOGLAV 306. A fordításnál részben felhasználtam Kriza Ágnes fordítását is, aki L. Uszpenszkij : Az ikon teológiája (2003) című művét ültette át magyar nyelvre, s a könyv részleteiben idézi a zsinat e határozatát.
671 van den BERCKEN 2003, 183-187.
672 van den BERCKEN 2003, 187.
673 KÄMPFER 1978, 211.
674 KÄMPFER 1978, 211.
675 Legújabban: MARTIN 2012
676 MARTIN 2004, 796.
677 MARTIN 2004, 813.
144
tartozéka volt.678 „Ez az anyai áldás valószínűleg azt célozta, hogy megerősítse Isten jóváhagyását erre a dinasztiaváltásra – az Istenszülő, aki patrónus és közbenjáró minden anya számára, áldását adja az újonnan összeadott párra, amelynek termékenysége (az örökös születése) további manifesztációját adja Isten akaratának mindenki számára.”679 A termékenység mint az isteni kegyelem megnyilvánulása újabb fontos legitimációs elem volt,680 a Korszunyi Istenanya ikon pedig a hagyomány folytatását jelentette.
A tradicionális elemek tekintetében azonban mindenekelőtt az volt fontos, és az volt még inkább publikus rituálé, hogy a cár, Rurikida elődeihez hasonlóan, egy „mini zarándoklatot”
tett a Rurikida uralkodók sírjához az Arhangelszkij Székesegyházba illetve a Mennybevétel Konventbe, amelyek „a 18. századig az orosz uralkodóház temetkezési helyéül szolgáltak”.681 Ez a zarándoklat azonban, a korábbi uralkodók zarándoklatával ellentétben, nem akkor történt, amikor a házasságkötés után az ifjú pár közösen megette zabkásáját, hanem megelőzte a házassági ceremónia minden más elemét: „Sehol másutt nem volt annyira világos »a legitimáció faszádja«, mint itt, ahol az új dinasztia első cárja a korábbi uralkodók sírjához megy és imádkozik, akik nem voltak, amint ezt mindenki tudta, az ő ősei.”682 A házassági ceremónia megtervezői is azt a két fő elemet domborították ki tehát, mint a többi legitimációs célzattal írott forrás: az isteni áldást és a korábbi dinasztiával való kapcsolatot.683
Természetesen az első Romanovokat is az Arhangeklszkij Székesegyházban temették el, amelynek falfestményeit majd Alekszej idején újítják fel – nyilván megint nem véletlenül. A 17. század közepén Alekszej cár idején nagyszabású program kezdődött a Kreml-beli templomok freskóinak és feliratainak helyreállítására. Általános gyakorlat volt korábban, hogy ilyenkor a rajzokat megsemmisítették.684 1652-ben kezdődött az Arhangelszkij Székesegyház renoválása, amely 1666-ig tartott.685 Alekszej azonban itt külön parancsba adta, hogy őrizzék meg az eredeti rajzokat, s ebből a célból lejegyezték azt, hogy hol mi volt látható, illetve mi nem.686 Szamojlova szerint tehát világos törekvés létezett arra, hogy
„meghagyják a 16. századi ábrázolások programját”.687 A Romanovok számára az
„Arhangelszkij Székesegyháznak mint cári temetkezési helynek a birtokbavétele különös
678 MARTIN 2004, 814.
679 MARTIN 2004, 814.
680 MARTIN 2004, 813., 814.
681 MARTIN 2004, 815.
682 MARTIN 2004, 815.
683 MARTIN 2004, 811.
684 SZAMOJLOVA 2004, 12.
685 SZAMOJLOVA 2004, 12.
686 SZAMOJLOVA 2004, 12.
687 SZAMOJLOVA 2004, 12.
145
jelentőséggel bírt, mert megvilágította jogukat az orosz trón öröklésére”.688 A székesegyházban létező falfestmények „korábbi rendszerének alapvető vonalaiban való megőrzése egy olyan új érv volt, amely megerősítette ezt a jogot”.689
3.6. A trónöröklés 1613 után
A 17. századi cárok részéről, amint azt korábban említettem, nem maradtak fenn végrendeletek. Kljucsevszkij azt írja Mihailról, hogy „nem hagyott és nem is hagyhatott hátra végrendeletet”: „Az állam ugyanis az új dinasztia alatt megszűnt az uralkodó votcsinája [magánbirtoka] lenni, és a hatalom átadásának korábbi jogi eszköze, a végrendelet, érvényét vesztette.”690 Kljucsevszkij e megállapítást arra alapozza, hogy Mihail a zemszkij szobor választása által jutott trónra.691
Kljucsevszkij szerint a fentiek miatt Mihail már nem adhatta egyszerűen tovább a hatalmat fiának, Alekszejnek, aki szerinte két jogcímen jutott trónra: öröklés valamint választás (azaz apjának, Mihailnak a halálát követően sebtében összehívott gyűlés választása) révén.692 Kljucsevszkij véleményét követi Wortman értelmezése is: „Az utódlást számos elvvel igazolták. A primogenitúra szerinti örökletes utódlást favorizálták, de a leszármazás nem volt elegendő legitimációs alap az uralkodásra, így azt a népi beleegyezéssel erősítették meg.”693
Kljucsevszkij azonban maga is írja, amit Wortman is idéz, hogy Alekszejt a prirodnij car, azaz született cár elnevezéssel illették a kortársak.694 Mivel azonban e jelző a választott cár ellentettje volt, így megkérdőjeleződik az a megállapítás, hogy az 1613-as gyűlés az uralkodóválasztással új államkoncepciót hozott volna létre, elengedhetetlen jogi elemmé téve a választást. Nemcsak amiatt nem fogadható el azonban Kljucsevszkij álláspontja, amit a választás értelmezéséről Mihail Romanov trónra jutása kapcsán korábban hosszasan kifejtettem. Azért sem lehet elfogadni, mert az alattvalók már 1613-ban hűséget esküdtek nemcsak Mihailnak, hanem a születendő gyermekeinek is, „akiket neki Isten ad”.695 1626-ban pedig Mihail (azután, hogy másodszor is házasságot kötött, amelyből Alekszej is született) ismét esküt tetetett le alattvalóival, nemcsak magára és feleségére, hanem majdan születendő gyermekeire is, világosan kimondva benne, hogy nem akarnak mást uralkodónak „sem más
688 SZAMOJLOVA 2004, 15.
689 SZAMOJLOVA 2004, 15.
690 KLJUCSEVSZKIJ 1988, vol. III. 76.
691 KLJUCSEVSZKIJ 1988, vol. III. 76.
692 KLJUCSEVSZKIJ 1988, vol. III. 76.
693 WORTMAN 2012, 269.
694 KLJUCSEVSZKIJ 1988, vol. III. 76., WORTMAN 2012, 270.
695 ANDREJEV 2003, 22.
146
államokból…sem az orosz nemzetségek közül”.696 Ezért Alekszej már minden kétséget kizáróan ténylegesen örökölte a trónt.
Kljucsevszkijhez hasonlóan egyébként Kollmann is úgy vélekedik, hogy a végrendeletek hiánya „talán az államnak egy új Romanov koncepcióját tükrözi”.697 Az államfogalom terén valóban történt némi előrelépés a 17. században, de ez főként majd csak század utolsó harmadában kezdi éreztetni hatását, különösen pedig 1700 után, Péter idején, így ez véleményem szerint nem magyarázhatja a végrendeletek hiányát. Minthogy az államfogalom kérdését igen részletesen taglaltam korábban egy terjedelmes tanulmányomban,698 erre ehelyütt nem térek ki.
A trónutódlásra vonatkozó végrendeletek 17. századi hiányának úgy vélem más magyarázata van. A végrendeletet ugyanis pótolhatta a gyakorlat, hogy a cár még életében bemutatta utódát.699 Valóban, 1613-1682 közt ez a módszer érvényesült, s amint látni fogjuk, egyre grandiózusabb formákat öltött. Fuhrmann a bemutatást „hagyományos ceremóniának”
tartja (amely hagyományról azonban érdekes módon semmit nem közöl), és azt írja, hogy az szokás szerint szeptember 1-jén történt, az örökös 13, illetve 14 éves korában.700 Ennek keretében a cár hivatalosan bemutatta örökösét, és megnevezte mint leendő uralkodót.701 A bemutatás amolyan akklamáció volt: a nép megismerhette az örököst egy publikus ceremónia keretében. A bemutatás egyrészt azt célozta, hogy kinyilatkoztassák: a cárevics örökös nagykorú lett, ezáltal pedig jogot kapott arra, hogy részt nyilvánosan részt vegyen a ceremóniákban és az államügyek intézésében”.702 Másrészt viszont még fontosabb volt, hogy az álcárok fellépésének igyekezett elejét venni a kormányzat ezzel a lépéssel.703
A módszer, hogy az uralkodó még életében ceremoniális módon juttatja kifejezésre a trónutódlásra vonatkozó szándékát, nem pedig végrendeletben jelöli ki örökösét, egyáltalán nem volt ismeretlen az európai gyakorlatban. Ezt tette évszázadokkal korábban a Capeting dinasztia első tagja is, Capet Hugo, hogy homo novusként megtartsa és örökletessé tegye családjában a királyi címet. A Capeting uralkodók II. Fülöp Ágostig (1180-1223) még életükben megkoronáztatták utódukat, aki a rex designatus címet kapta. II. Fülöp azonban már úgy érezte erre nincs szüksége a dinasztiának. A bemutatás Oroszországban nem tartalmazott
696 SASHALMI 2004a, 908-909.
697 KOLLMANN 1997, 46.(18.v.j.)
698 Erre lásd: SASHALMI 2004a
699 Filippov Szergej közlése.
700 FUHRMANN 1981, 8.
701 FUHRMANN 1981, 8.
702 ANDREJEV 2003, 45.
703 ANDREJEV 2003, 45.
147
ugyan koronázási rituálét, de lényege ugyanaz volt, mint a francia gyakorlatnak: az örökös személyének kinyilatkoztatása. Öröklési törvény híján Oroszországban ez volt hivatott megmutatni az örökös személyét. A kortárs Franciaországban ilyesmire nem volt szükség, hiszen ott 1328 óta törvény szabályozta az öröklést.
A végrendeletek hiánya, önmagában, azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy a 17.
századi Oroszországban az állam megszűnt votcsina lenni: legfeljebb az változott, hogy az uralkodó már nem osztotta meg fiúutódai közt apanázsként az országot. A végrendeletek és az ország megosztásának hiányát azonban nem kell szükségszerűen egy „új államkoncepcióval”
magyaráznunk. Mihailnak nem is lett volna lehetősége arra, hogy megossza a területeket a halála előtti években, mivel ekkor a későbbi cár, Alekszej (aki 1629-ben született) volt az egyedüli életben levő fiúutóda. Alekszej öccsei ugyanis fiatalon meghaltak: az 1633-ban született Iván 1639-ben, Vaszilij pedig már a szülés közben, ugyancsak 1639 ben, két hónappal Iván után.704 Ez a helyzet pedig a végrendeletet eleve irrelevánssá tette.
Ugyanakkor, paradox módon, éppen a helyzet leegyszerűsödése okozott problémát. „Alekszej volt Mihail egyetlen életben maradt fia, ami veszélyes szituáció volt a Romanov dinasztia jövőjére nézve.”705 Az ő esetleges hirtelen halálával veszélybe kerülhetett volna az öröklés, ezért Mihail legidősebb lányának, Irinának egy külföldi herceggel történő összeházasítása révén próbálta megoldani a problémát, s választása a dán királyfira, Waldemárra esett.
Ugyanakkor, paradox módon, éppen a helyzet leegyszerűsödése okozott problémát. „Alekszej volt Mihail egyetlen életben maradt fia, ami veszélyes szituáció volt a Romanov dinasztia jövőjére nézve.”705 Az ő esetleges hirtelen halálával veszélybe kerülhetett volna az öröklés, ezért Mihail legidősebb lányának, Irinának egy külföldi herceggel történő összeházasítása révén próbálta megoldani a problémát, s választása a dán királyfira, Waldemárra esett.