Tételfajok a függés szerint - Az igazság szerkezete

II. Az igazság szerkezete

86. Tételfajok a függés szerint

hányféleképen állhat függésben a P az S-től, ismét háromféle tételfajt ismerünk fel, amennyiben kimutathatók:

1. analytikus tételek. Ezeket az jellemzi, hogy bennök az állít-mány az alany alkotórésze. Például: „A térnek dimensiói van-nak” vagy „A háború harcokból áll”. Itt a P – („dimensiók”, ille-tőleg „harcok” megléte) – már benne van a „tér” illetőleg a „há-ború” logismájában s a tétel ép e bennlétet [78] fejezi ki. Ennek a körülménynek gondolkodástani kifejezése az, hogy az analyti-kus ítéletet úgy alkotjuk meg, hogy az ítélet alanyából kieme-lünk egy alkotó mozzanatot s azt állítmányként csatoljuk hoz-zá. Itt tehát az alanyban már benne kellett gondolnom az állít-mányt s így nyilvánvaló, hogy az analytikus ítélet nem isme-ret)arapító, hanem csak ismerett aglaló lehet.

2. A synthetikus tételnél a P nem alkotórésze az S-nek, ha-nem avval bizonyos viszonyban áll, s ép e viszonyt fejezi ki a té-tel. Például: „Angliában az 1908. év elején az üzlet erősen pan-gott ”, az S-nek („az üzlet 1908. év elején Angliában”) nem alko-tórésze a P („erősen pangott ”), hanem e kett ő között bizonyos relatio van, mely abban áll, hogy az üzlet az illető évben s ép Angliában pangott , azaz az üzlett el valami történt. E másik té-telben pedig: „A hárshegyi homokkő durva vagy aprószemű, néha konglomeratumos homokkő, melynek kovás a kötőszöve-te”, a P nyilván úgy jut az S-hez, hogy egy adott konkrét eset-ben – a Hárshegyen – a nevezett kőzetek e)ütt vannak meg, azaz között ük a térbeli e)másmellett iség viszonya áll fenn. Itt tehát nem lehet szó arról, hogy a P az alany alkotórésze, mert sem a „homokkő”, sem a „kovás kötőszövet” sajátos természe-téből nem következik, hogy azok ép a Hárshegyen egymás mellett foglalnak helyet. E körülmény gondolkodástani szem-pontból abban nyer kifejezést, hogy a synthetikus tételt gon-dolkodásunkkal visszaadó synthetikus ítélet már ismeret gya-rapító, vagyis oly állítmányt csatol az alanyhoz, melyet az

alanyban még nem gondoltunk. Nyilvánvaló tehát, hogy az ál-lítmány itt más úton jut az alanyhoz, mint az analytikus ítélet-ben: nem az alany fogalmának taglalása, de az alany és állít-mány gondolati összekapcsolása révén. Ezt pedig csak azon az alapon eszközölhetjük, hogy az alany és állítmány viszonyát valamiképen felismerjük, amely felismerés közelebbi jellemzése már az ismeretkritika körébe tartozik.

3. Lehetséges azon eset is, hogy a P az S-től nem mint annak alkotórésze függ, nem is ama viszony egy tagja, mely közte és az alany között áll fenn, hanem mint az S érvényének előfelté-tele kerül az S-hez állítmányként. Ekkor áll elő az autothetikus tétel, melyben a P az S-nek logikai praesuppositiója. Például:

„Ami gondolkodik, az létezik”. Itt az állítmány („létezik”) azon az alapon kapcsolódik az alanyhoz („ami gondolkodik”), mert a gondolkodás előfeltétele a létezés, t. i. csak az gondolkozhat, ami létezik. Másik példa: „Az államélet előfeltétele az erkölcsi-ségnek bizonyos minimuma”. Itt is a P oly mozzanat, mely elő-feltétele az alany fennállásának. Az „előelő-feltételezett ség” e sajá-tos viszonyát mindenekelőtt az jellemzi, hogy benne az, ami-nek előfeltételeiről van szó, szűkebbkörű logisma, mint az, ami előfeltétel, illetőleg az előfeltétel mint osztály tartalmazza, mint osztálytagot azt, aminek az előfeltételéről [79] van szó. A fenti példákra alkalmazva ezt: a „gondolkodó” szűkebbkörű logisma mint a „létező”, mert vannak más létezők is, mint gondolkodó létezők, s viszont a „létezők” oly osztályt alkotnak, melynek egyik tagját a gondolkodó létezők képviselik. A második pél-dán pedig: az „erkölcsiség bizonyos minimumával bíró lények”

köre tágabb mint azon lényeké, melyek összműködése állam-életet eredményez, mert hiszen vannak e minimummal bíró oly népek is, melyek nem alkotnak államot. Az autothetikus tétel-ben tehát a P és az S kapcsolata azon alapszik, hogy az S mint osztálytag kívánja a P-vel mint az osztályt jelző logismával

va-ló kiegészítést. Gondolkodástanilag kifejezve pedig ez azt teszi, hogy az autothetikus ítélet azért ismeretgyarapító, mert általa az osztálytaghoz megtaláljuk a megfelelő osztályt, melyet nem az S fogalmának boncolása által nyerünk, hanem azáltal, hogy az osztálytagról felismerjük, hogy mely osztályt kíván kiegészí-téséül. Nyilvánvaló, hogy az autothetikus ítélet is ismeretgya-rapító. Az így nyert három tételfaj: az analytikus, synthetikus és autothetikus tételek megfelelnek nagyjában a három logikai alapelvnek: az analytikus tétel szembeszökő kapcsolatot mutat az azonosság elvével, a synthetikus az összefüggés principiu-mával, az autothetikus pedig az osztályozás elvével. Még meg kell jegyeznünk, hogy az S és P viszonyainak e feltárása csak látszólag ellenkezik azon korábbi megállapításunkkal, mely szerint az S és P viszonya mindig a „rész” és az „egész” relatió-ján fordul meg (l. 74. §). Mert a „rész” és az „egész” nemcsak

„alkotórészt” és „konkrét egészet” jelent, de az „egész”-nek többféle faja is lehetséges. Így egészet alkotnak az egymással viszonyban álló dolgok is – aminőt a synthetikus tétel fejez ki –, amely totalitast, ha több dolog viszonyáról van szó, rend-szernek nevezzük (l. 40. §). De az „osztály” és „osztálytag” is az

„egész” viszonyában állanak s így az autothetikus tétel is iga-zolja, hogy az S és P viszonya a tételben legmélyebb mivoltá-ban abmivoltá-ban áll, hogy az S valamely részt képvisel, melyet a meg-felelő egész irányában a P valami szempontból kiegészít.

87. {Tételfajok szerkezet szerint} A tételek további felosztásá-nál az S és P viszonya szempontjából a tétel szerkezetét is fi-gyelembe kell vennünk. Értjük ezen azt a körülményt, hogy a tételben az S vagy a P mily számban fordul elő. Kétségtelen, hogy a tétel lényegénél fogva e) alanyból és e) állítmányból áll, mert hiszen e)valamit egészítünk ki általa e)valamivel.

Eszerint meg kell különböztetnünk elsősorban

1. e)szerű tételt, mely a maga klasszikus tisztaságában csak e) S-et és e) P-t tartalmaz alkotórészként. Például: „Petőfig va-lószínűleg Segesváron esett el”, „Széchenyi függetlenségi politi-kája a monarchián belül elérendő suprematiát tűzte ki feladatá-ul”.

2. Jóllehet a tétel, mint ilyen, e) subjectumból s e) praedi-catumból [80] áll, lehetséges oly tétel, mely két vagy több tétel összevonását mutatja s ezért két vagy több S, illetőleg P mutat-ható ki benne. Így különül el az összetett tétel az egyszerűtől.

Itt természetszerűleg három esetet kell megkülönböztetnünk, ú. m.:

a) Oly összetett tételt, melyben e) S több P-vel kapcsolódik.

Például: „Az egyetem tanácsa helyeselte és elfogadta a karok javaslatát”. „A levegő ritkulása súlyos zavarokat idézhet elő, sőt halált is okozhat az élő szervezetben”.

b) Előfordulhat oly összetett tétel is, melyben több S-et e) P egészít ki. Pl. „Angliában a rendszeres pénzrontás, hamisítás és csonkítás arra vezetett , hogy a parlament kénytelen volt határ-napot, 1696 május 2-át kitűzni, mely ideig az állami pénztárak csonkított pénzt elfogadhatnak”. „Magyarország s Olaszország az alkotmányos királyságok közé tartoznak”.

c) Végre: az összetett tételben több S kapcsolódhat több P -vel. „A magyar, török és a fignn nyelv az uralaltáji nyelvcsalád-hoz tartozik s ezért nehezen tanulhatók indogermán anyanyel-vű egyének számára”. „A physika, chemia és biologia termé-szett udományok s mint ilyenek térbeli tárgyakkal foglalkoznak s a valóságtudományok körébe tartoznak”.

Itt azonban ismét felmerülhet ama kétely, vajjon nem hagy-tuk-e el a tiszta logika területét, midőn összetett tételekről szó-lunk, szemben az egyszerűekkel? Úgy látszik, hogy az össze-tett tétel, mely több egyszerű tétel összevonásából keletkezik, merőben grammatikai képződmény, mely gondolataink

(ítélete-ink) oekonomikus célból történő rövidített kifejezésmódjára vo-natkozik, s mitsem változtat az őket alkotó egyszerű tételek lo-gikai jelentésén. Tehát csak összetett ítéletről s ennek kifejezési formájaként összetett mondatról volna szabad szólanunk, de nem összetett tételről.

Ez ellenvetésnek igaza van abban, hogy az összetett tétel gondolataink oekonomiájának szolgálatában is áll. Ámde bár-mely megállapításnak megvan a maga sajátos logikai jelentése, amelynek vizsgálata már a tiszta logika feladatai közé tartozik.

Esetünkben annál is inkább kell erre az álláspontra helyezked-nünk, mert az „összetett ” tétel nemcsak egyszerű tételek ma-thematikai összege, hanem új logikai vonatkozásokat is felszín-re hoz, amelyek az összetett tételt alkotó egyszerű tételekben külön-külön még nem voltak meg. Könnyen szemléltethető ez fenti példáink utolsóján. Ha ez összetett tételt felbontjuk az őt alkotó egyszerű tételekre, a következő tételeket nyerjük: 1. A physika a természett udományok közé tartozik. 2. A chemia a természett udományok közé tartozik. 3. A biologia a termé-szett udományok közé tartozik. 4. A physika térbeli tárgyakkal foglalkozik. 5. A chemia térbeli tárgyakkal foglalkozik. 6. A biologia térbeli tárgyakkal foglalkozik. 7. A physika a valóság-tudományok körébe tartozik. 8. A chemia [81] a valóságtudomá-nyok körébe tartozik. 9. A biologia a valóságtudomávalóságtudomá-nyok köré-be tartozik. Ámde ama fenti összetett tétel töbköré-bet fejez ki, mint amit e kilenc tétel merő mathematikai összesége jelent. Mert összetett tételünk azt az igazságot is jelenti, hogy a physika, chemia és biológia e)ütt tartoznak a természett udományok s a térbeli tárgyakkal foglalkozó valóságtudományok körébe. Ez e)ütt esség pedig logikai többlet az egyes egyszerű tételek tar-talmával szemben, mert azt fejezi ki, hogy physika, chemia és biologia bizonyos szempontból e)azon osztályba tartoznak. Az összetett tétel tehát több, mint merő gondolkodási könnyítés és

kifejezési forma, mert a tételeknek tiszta logikai szempontból is egy külön fajtáját képviseli.

88. {Tételfajok objectivum szerint} A tétel objectivumának (v.

ö. 76. §) azt a sajátos tartalmat nevezzük, melyet sem az S, sem a P tartalma külön-külön még nem fejez ki, hanem így S és P viszonyában kerül felszínre. Meinong, ki az „objectivum” fogal-mát megalkotja, ezt a következőképen magyarázza meg. 1 Ez ítéletben „nem történt rendzavarás”, nemcsak az ítélet tárgyára történik utalás, t. i. a rendzavarás tényére, hanem az is kifeje-zést nyer, „ho) nem történt rendzavarás”. Ez utóbbi mozzanat az ítélet objectivuma s élesen megkülönböztetendő az ítélet tár-gyától (objectumától), mely példánkban a rendzavarás mint ob-jectiv tény. Meinong e konceptióját elfogadjuk, mert valóban meg kell különböztetnünk a tételben is a tárgyat (az S és a P tárgyát) azon sajátos tartalomtól, melyet ép a tétel kifejez. Sza-batosabbá tesszük azonban az így nyert „objectivumot” azáltal, hogy azt ama viszonnyal azonosítjuk, mely S és P között fenn-áll a tételben. Mert valóban: a tétel logismák bizonyos viszo-nya, ami tehát többlet a tételben a logismákkal, illetőleg ezek tárgyával szemben, az nem lehet egyéb, mint ép azon sajátos viszony, mely S és P között fennáll, azaz az objectivum.

Az objectivum e meghatározása azonban még túlságosan tág.

Hiszen S és P viszonya a tételben többféle oly mozzanatot ha-tároz meg, – a „módot”, „feltételezett séget”, „érvényességi fo-kot”, „szerkezetet” – melyek eddigi vizsgálódásaink szerint nem azonosak avval a sajátos tartalommal, melyet ép „objectivum”-nak nevezünk. Kell tehát egy további megkülönböztető jegynek lennie, mely az objectivumnak a sajátossága a tétel S és P -jének egyéb viszonyaival szemben.

1 Über Annahmen. 2 Aufle. Leipzig, 1910. 43. l.

E keresett kritérium nem egyéb, mint az, hogy az objectivum az S és P viszonya által meghatározott sajátos tartalmat képvi-sel, míg az S és P egyéb viszonyairól ez nem mondható. E tétel-ben például: „A légnyomás a magassággal változik”, az S és P eddig tárgyalt viszonyai szempontjából a következő [82] mozza-natokat kell megkülönböztetnünk: „Mód” szempontjából ez functionalis tétel (l. 83. §), „feltételezett ség” szerint kategorikus (l. 84. §), „érvényességi fokát” tekintve assertorikus (l. 85. §),

„függés” szerint synthetikus (l. 86. §), „szerkezet” szempontjá-ból pedig egyszerű tétel (l. 87. §). Mindezek a határozmányok csak arra vonatkoznak, hogy S és P relatiója miképen alakul.

Tételünk objectivuma ellenben: „ho) a légnyomás a magas-sággal változik”, nemcsak az S és P viszonyát fejezi ki, hanem azt is, hogy az S és P relatiója mikép viszonylik a légnyomás és annak a magassággal való növekedésének viszonyához a való-ságban. Az objectivum tehát nyilvánvalólag a tétel sajátos tar-talmának a viszonyát jelzi azon tárgyak viszonyához, melyeket az S és a P megjelölnek. Íme világosan áll előtt ünk: ami a lo-gismában a jelentés (l. 68. §), az a tételben az objectivum: a tar -talomnak a tár)hoz való viszonyát képviseli a tételben.

E viszony természetszerüleg annyiféle lesz, ahányféle a je-lentés lehet ép a tétel sajátos mibenlétéből folyólag. A tétel sa-játos tartalmának viszonya az S és P tagjainak egymáshoz való viszonyához pedig háromféle esetet mutat.

1. Az első eset az, hogy e tartalom az S és P tárgyainak viszo-nyára csak annyiban vonatkozik, hogy e viszony meglétét álla-pítja meg. Ez esetben a konstatáló tétel áll elő. Például: „Két-ségtelenül hasonlóság áll fenn Afrika és Dél-Amerika alakja között ”. „A logika tágabbkörű tudomány mint a mathematika”.

„A dörzsöléssel elektromossá tett különböző szigetelők elektro-mos állapota között különbség áll fenn”. Itt a tétel rámutat bi-zonyos tényálladékra.

2. Sajátos jellegű objectivummal van dolgunk oly tételeknél, melyeknél a tétel tartalma olyképen vonatkozik a fenti értelem-ben vett tárgyára, hogy ez utóbbi állapotát, pl. változását jelöli meg. Ekkor előáll az állapott étel, pl. „Az élő szervezet minden szövete állandó változás színhelye”. „Amily mértékben csökken valamely nemzet önbizalma, csökken ellenállóképessége is el-nyomóival szemben”. Itt a tétel registrálja a tárgy állapotát.

3. A tétel tárgyáról nemcsak meglételt és változást mondhat ki, hanem annak értékére is vonatkozhat. Így jő létre az értékté-tel, melynek jellegzetes vonása a konstatáló és variatiós tétellel szemben, hogy valamely tárgyat hozzámér valamely értékmé-rőhöz (Böhm Károly). Pl. „A klasszikus görög szobrászat termé-kei aesthetikailag többet érnek, mint a barokk szobrászat alko-tásai”. „A kötelességteljesítés nemes”. „A bátorság mindig tisz-teletreméltó”. Az értéktétel objectivuma tehát nyilván egészen más természetű, mint a konstatáló vagy a variatiós tételé: nem azt fejezi ki, hogy mi van, vagy mi történt, hanem hogy miké-pen viszonylik valamely tárgy egy ideális tartalomhoz, mellyel azt összehasonlítjuk. Ez ideális tartalmat más szóval eszmény-nek mondjuk s ennyiben az értéktétel ép [83] azt állapítja meg, hogy mennyiben közelíti meg valamely adott ság az eszményt.

Böhm Károly mélyreható kutatásai 1 éles határvonalat állapí-tott ak meg a merő konstatáló tétel (melyet nem szerencsés ki-fejezéssel ontologiai ítéletnek nevez, holott lehet a konstatáló tétel tárgya nem-létező is) s az értéktétel körül. Kiemeli, hogy pl. a tetszés merő megállapítása még nem értéket fejez ki, csak egy tényálladékot, hogy t. i. az én miképen reagál bizonyos adott ságra. Az igazi értékmegállapítás (Böhm még nem választ-ja el az ítéletet a tételtől) a tár)ról s nem a megismerő alanyról mond valamit, t. i. ép azt, hogy az miképen viszonylik az

érték-1 Az Ember és Világa. III. rész. Kolozsvár. érték-1906.

mérőhöz. Ezért az értékmegállapítás természetének teljes félre-ismerésére mutat az „értékelméleti relativismus”, mely minden értéket az értékelő egyének szerint viszonylagosnak mond. Hi-szen valamely értéket már csak annak az alapján mondhatunk viszonylagosnak, hogy azt valamely önértékű, azaz absolut ér-tékű dologhoz viszonyítva tartjuk „csak” relativ érér-tékűnek. Ha nincs absolut értékű dolog, relativ értékről sem szólhatunk, mert ez esetben nincs szilárd mértékünk, amelyhez viszonyítva mondhatunk valamit ép relativ értékűnek. Az értékelméleti re-lativismus épúgy ellentmond önmagának, mint a logikai relati-vismus, mert a correlativitas alaptétele (l. 39. §) itt is lehetetlen-né teszi, hogy a relativumot elválasszuk az absolutumtól: csak egymáshoz viszonyítva van értelmök. Az értéktételben tehát a tétel méri tárgyát.

89. {Tételfajok irány szerint} Midőn fönnebb (l. 12. §) megál-lapított uk, hogy az igazságnak szükségképen három iránya van: positio, negatio és limitatio akkor implicite már arra is rá-mutatt unk, hogy a tételnek is az irány szempontjából három fajtája lesz: positiv, negativ és limitativ, – lévén a „tétel” nem egyéb, mint ép az igazság egy sajátos alakja.

1. Positiv tétel az, melyben a P az S-et oly módon egészíti ki, hogy megjelöli, hogy az S-et valamiféle szempontból mily állít-mány illeti meg. Például: „Coulomb törvényéből az következik, hogy a vezető belsejében sehol elektromos töltés nem lehet”.

„Angliában a 14-ik és 15-ik században a földműves-munkás helyzete a fejletlen, kezdetleges termelési mód mellett kielégítő volt”.

2. Negativ tétel akkor van jelen, ha az állítmány nem valami-nek a meglételét, hanem valaminek a hiányát fejezi ki az alany-ban. Pl. „Utópiában háborút nem vaktában kezdenek”. „Nem üres szóbeszéddel szolgáljuk a hazát”. Az előbbi esetben a tétel voltaképen azt fejezi ki, hogy Utópia lakosaiban nincs meg,

azaz hiányzik ama hajlandóság, hogy vaktában háborút kezdje-nek; az utóbbi példában pedig a tétel azt mondja, hogy az üres szóbeszéd hiánya az előfeltétele a haza szolgálatának.

[84] 3. Ámde lehetséges oly tétel is, midőn a P az S-et bár szintén közvetve egészíti ki, de nem azáltal, hogy valaminek a hiányát emeli ki az alanyban, hanem azáltal, hogy azt más dol-goktól elhatárolja. Így jő létre az elhatároló vagy limitativ tétel.

Például: „Jó sík tükrök készítése nem könnyű feladat”. „Nem az vagyok én már, aki régen voltam”. Gyakran csak igen pontos elemzéssel sikerül a limitativ tételt a negativtól megkülönböz-tetnünk. Így e két utóbbi tételt sokan hajlandók volnának egy-szerűen negativ tételnek minősíteni. Holott nyilvánvaló, hogy első példánk nem azt fejezi ki, hogy az alanyban (a „tükörkészí-tés”) bizonyos hiány van, mint pl. abban a tételben, hogy „A tenger nem vörösszínű”, hanem azt mondja, hogy a sík tükör készítése más valami mint könnyű mesterség. Hasonlóképen második példánkban a tétel az alanyról („én”) nem azt állítja, hogy benne valami határozmány nincs meg, hanem azt fejezi ki, hogy az „én” más valami, mint ami régen volt. E téren a za-vart nagyrészt maga Kant okozta, a limitativ (végtelen) ítélet fogalmának megalkotója – avval az állításával, hogy az elhatá-roló ítéletnek csak a transcendentalis és nem az általános logi-kában van helye. Idevonatkozó homályos fejtegetésével 1 útját állta annak, hogy a limitatio a negatiótól élesen elkülönüljön mindenütt , ahol tételről van szó.

90. {A tételfajok kombinációja} Már a hagyományos logika észrevett e, hogy a különböző tételfajok kombinálhatók. Az így létrejövő logikai alakzatok közül azonban csak a következő né-gyet vett e tüzetesebb vizsgálat alá, valószínűleg a syllogistikára való tekintetből: az egyetemesen állító (A), egyetemesen

taga-1 Tiszta Ész Kritikája. Magy. ford. 75. l.

dó (E), részleg állító (I) és részleg tagadó (O) tételt. Mi termé-szetesen evvel nem elégedhetünk meg. A tételek felosztására vonatkozó vizsgálódásunk elkerülhetetlen következménye ugyanis az, hogy ne csak az imént említett négy kombinációt, de minden lehető csoportosítást figgyelembe vegyünk, mely az ál-talunk megkülönböztetett tételfajokból előállhat. E lehető kom-binációk teljes fölsorolása azonban fölösleges volna; az eddigi-ek alapján az olvasó is összeállíthatja a lehető kombinált tétel-fajok táblázatát. Ehelyett legyen szabad néhány példán szem-léltetni egynémely idevágó tételfajt. E tétel: „A levegő mindig tartalmaz vízgőzt” a tételfelosztás különböző szempontjai sze-rint következőképen diagnostizálható. Az S tárgyát tekintve ontologiai, tartalmát nézve hyletikus, körét tartva szem előtt e)es tétel. A P tárgyának szempontjából accidentalis, tar-talma szerint leíró, körét tekintve adequatiós tétel, mert hiszen a tétel ép azt fejezi ki, hogy ahol levegő van, ott mindig vízgőz is van jelen, vagyis hogy az S és P köre egyenlő terjedelmű.

Ezek között pedig singularis-singularis tétellel van itt nyilván dolgunk, mert úgy az S, mint a P egyes logismák. A módot te-kintve inhaerentiás tétel áll [85] előtt ünk, mert hiszen a vízgőz (P) a levegő (S) alkotórészének van benne feltüntetve. A felté-telezett ség szempontjából tételünk kategorikus, mert minden feltétel nélkül állítt atik a P az S-ről. Érvényességi fok tekinteté-ben assertorikus tétellel van dolgunk, mert a P indokolás nélkül állítt atik az S-ről. Függés szempontjából tételünk synthetikus, mert a levegő mivoltából még nem következik, hogy az mindig vízgőzt tartalmaz. Szerkezet szerint e)szerű tétel, mert hiszen csak e) S-et és e) P-t tartalmaz. Objectivumát tekintve merő-ben konstatáló, mert csak megállapít valamely tényálladékot, végül: irányát tekintve positiv, mert közvetlenül egészíti ki az

In document PAULER ÁKOS LOGIKA (Pldal 123-0)