Horvát Dénes dr., Eszter nagybátyja, már jú nius elején elszökött a vörös B udapestről. Előbb Ligetújfalunál akart átosonni a határon, de a vörösőrök elfogták és megindultak vele Győr felé. A parancsnok egy őrizetlen pillanatban a fülébe súgta, hogy hajlandó néhány ezer koro
náért kieszközölni a szabadulását. Horvát dr.
adott neki tízezer koronáról egy írást az üzem
vezetőhöz, aki hangos bolseviki volt, de titok
ban a cég kezére dolgozott. Éjszaka a parancs
nok csakugyan megszöktette. Nagy kerülővel, a Eertő nádasain keresztül végre elérte az osz
trák határt. Rongyosan, nyakig sárosán érke
zett meg Béesbe, ahol régi hoteljében, a Bris
tolban, szállt meg. Itt felfejtette ruhája bélé
sét, kettéválasztotta turistacipöje talpát és elő
került az aranypénz, az ékszer és egy csomó nagyértékü részvény.
Horvát nagyon jól élt Bécsben a legtöbb pesti menekülthöz viszonyítva, akik a hotelek türelméből és fantasztikus hitelmanipulációk
ból tengődtek. Becsben nem volt villany, a hal
lok a bűzös és sárga acetilenvilágításban óceán
járók fedélközéhez hasonlítottak, ahol csüggedt bankigazgatók és nagyiparosok, mint a
pog-rom elől menekült kivándorlók, pesszimista csöndben számolták a napok múlását. Horvát a kevesek közé tartozott, akik optimisták vol
tak, mert optimizmusuk kedvező helyzetükből táplálkozott. Ezenkívül Horvát még nem felej
tette el §zt az időt, amikor kiskeresetű teréz
városi ügyvéd volt Budapesten és bátyjától, aki jelentéktelen fiskális öccsét tehetségtelen
nek tartotta és lenézte, a vállalat egyetlen pő
rét sem tudta megkapni. Az öreg Horváttól akár éhenveszhetett volna. Hogy hirtelen bele
csöppent a nagy vagyonba, eleinte nem tudta élvezni, mert a vállalatok adminisztrálása ren
geteg munkát jelentett, később pedig, amikor a forradalom kezdett kellemetlenkedni, rend
kívül sok izgalommal járt. Sokat szenvedett a gyomorsavtúltengéstől és állandóan félt, hogy éjszaka rátörnek és elhurcolják.
Életében most került először olyan helyzetbe, hogy nem kellett dolgoznia, de volt pénze és a háta mögött a Horvát-vagyon nagy presztízse, melyet még azok is respektáltak, akik a fiská
lis jelentéktelenségéről közvetlenül szereztek meggyőződést.
A ló-Horvát, ahogyan Pesten nevezték, vir
goncán kalandozott a szomszéd bolsevizmus mumusától megfélemlített Bécsben. Egy este véletlenül bevetődött a Sacher-bárba, ahol ta
lálkozott pesti ismerősével, a fiatal monori Porszász-szal. Monori Porszász a Sacher-bár- ban tanyázó arisztokraták ellenforradalmi csoportjának kültagja volt, mert a háborúban ulánusoknál szolgált. Napközben a külön- szobákban kártyacsaták folytak azokkal a polgárokkal, akik nem léphették át a Jockey- klub küszöbét, éjszaka pedig a Kárntnerring prostituáltjaiban fejlesztették a ragaszkodást
nem is a polgári, de a feudális társadalmi rend iránt. Horvát, aki eddig nagyritkán kis alapon tarokkot játszott a Lipótvárosi Kaszinóban, e hazárd időben zuhant a hazárd környezetbe és néhány apróbb kísérlet után megmámoroso
dott a játék kéjétől. Egy héten keresztül kora délutántól éjfélig igen nagy összegben kártyá
zott a fiatal Tauss báróval, a híres iovastiszt- tel és kutyaidomítóval, aki állandóan fegyve
resen akarta eltiporni a bolsevizmust és a gaz
dag zsidók között pénzt gyűjtött a fegyveres beavatkozás finanszírozására.
Tauss báró nem tudott magyarul és Magyar- országhoz csak annyi köze volt, hogy minden évben lerándult a Széchenyi-bálra. Egyike volt a pálcás uraknak, akik a főhercegi párt fogadni szokták a vesztibülben. Katonai pá,- lyája Bécsben, illetve Badenben pergett le.
A világháborút a badeni főhadiszálláson küz
dötte végig, mint paranosőrtiszt. Később kü
lönleges megbízatást kapott. A hadsereg
parancsnokság megbízta a bécsi helyőrség te
rületén annak a rendeletnek ellenőrzésével, amely a katonáknak eltiltotta a puha gallér paroli felett való viselését. Tauss bárót a há
borúra a legszebb kitüntetések fogják emlé
keztetni élete végéig. De most, hogy az osztrák hadsereget jórészt szélnek eresztették, roncsai pedig a szocialisták kezébe kerültek, a báró, miután előbb a moziszínészettel kísérletezett, anyai ágon felfedezte magában a magyart és megjelent a Sacherben. Tauss bécsi dialektusa és bécsi humora ellenállhatatlan bárgyúságá- val különösen elemien hatott. De voltak egyéb értékes tulajdonságai is. Névszerint ismert minden színésznőt, kokottot, sőt apró prosti
tuáltat a városban, kívülről tudta a telefon
számukat, a lakáscímüket, és ha szükség volt rájuk, pillanatok alatt mozgósítani tudta őket.
Horvát doktornak Monori Porszász mutatta be Tauss bárót. Gyanútlanul ült le vele a zöld
asztalhoz. Ekkor hihetetlen dolog történt: a terézvárosi fiskális, aki érthetetlen, szinte hisz
tériás bátorsággal rögtön nagyban kezdett ját
szani, az első napon húszezer koronát nyert el Tausstól. A báró aznap este nem fizette ki a húszezer koronát, másnapra revanohe-ot kért:
éjfélkor már ötvenezer koronával tartozott.
Egy hét után háromszázezer koronával volt adósa Tauss Horvátnak. Ekkor már nagy ka
réjban állták őket körül a kibicek. A hotelek
ből odasereglettek a pesti kaszinók és társas
körök nagy játékosai, sőt a Jockey-klubból is lelátogattak a híres kártyakapaicitások, hogy megnézzék a csodálatos zsidót, aki minden partit megnyer. Egy kövér, vérmes cseh gróf, aki a Jockey-klubbal hadilábon állt, egy este, amikor vége volt a játéknak, félrevonta Hor- vátot és ezt mondta neki:
— Mért játszik vele? Egy fillért sem fog látni tőle!
Horvát mosolyogva tiltakozott:
— Hogy tetszik ilyet gondolni! A báró a Jookey-klub tagja!
— De maga nem az!
Mikor azonban a báró tartozása már meg
közelítette az egymilliót, Horvát mégis céloz
gatni kezdett, hogy valamiképen el kellene intézni a köztük fennálló differenciát. A báró röhögve lecsapta a kártyát:
— Nagyon sajnálom, de egy fityingem sincs, kedves Horvát. Meg kell várnia, amíg meg
kapom a pénzt. Három oldalról is örökölhetek.
Vagy talán, majd ha hazamegyünk Pestre.
Zsolt Béla: Házassággal végződik 6
Egy pohár konyakot azért megiszik velem!
Konyakot rendelt, koccintott vele.
— Szervusz!
Horvát fanyarul pertut ivott vele, de ezután jóidéig nem ült le arisztokratákkal kártyaasz
talhoz. Inkább este járt a bárba, ahol már bizo
nyos nimbusz vette körül a Tauss által felvo
nultatott nők szemében. A báró, hogy kárpó
tolja partnerét, bemutatott neki egy ifjú mozi
színésznőt, akit Bastelli gróf, a kotuzovi csata hőse, pár nappal előbb hagyott cserben. A ko
tuzovi csata ugyan elveszett, kétezer magyar és tót baka maradt a gyöpön, de Bastelli ezre
des, aki egy brigád felett parancsnokolt, meg
kapta a Lipót-rendet, mert az ütközet után a brigád veszteségi számaránya az első helyre rukkolt elő a statisztikában. A gróf a háború vége felé Péter Ferenc főherceg főudvarmes
tere lett, de most felfedezte magában az olaszt, repatriált Rómába és lovasezredesi rangban belépett az olasz hadseregbe. A kis Tilly árván maradt és Taiuss Horvátnak ajándékozta.
A báró szinte korlátlanul rendelkezett az éj
szakai nőkkel. Minden közismert nőhöz be
járatos volt és az úriasszonyok budoárjából és a színházi öltözőkből leereszkedett a petróleum
mal világított ottakringi zúgökig, hogy a kezdő uccai lányok közül kiválogassa a javát és máról-holnapra új meglepetésekkel szolgál
jon az Opera körül lézengő barátainak. Tilly is egyike volt külvárosi felfedezéseinek és el
lentmondás nélkül engedelmeskedett neki. Hor
vát zavarodottan és félszegen fogadta a rásza
kadt ajándékot, de a vöröshajú, pufók, ordi- náré külvárosi proletárlány hamarosan meg
találta hozzá az utat. A terézvárosi fiskális rej
telmes finomságot és intelligenciát tételezett
fel az arisztokrata kegyencnőről és megköny- nyebbült, amikor meggyőződött, hogy Tilly lényében nincsen semmi, ami feszélyező és nehezen megközelíthető.
Eseménytelen agglegénységének e majdnem későn érkezett szenzációját sietett mohón ki
élvezni, de közben egyre aggódott, hogy Esz
ter, amilyen kiszámíthatatlan, egy nap szó nél
kül betoppan. Eszter azonban nem jelentkezett és Horvát zavartalanul berendezkedett a nagy
világi életre. Tauss báró ajánlatára bérbevette ugyanazt a villát, amelyet eddig Bastelli gróf bérelt Tillynek. A villa Hietzingben volt, nem messze Sohratt Katalinnak, Ferenc József ba
rátnőjének kastélyától.
De június végén Horvát Dénes mégis táviratozott Eszternek. Bármennyire is kel
lemetlen volt neki, mégis fel kellett szólíta
nia, hogy jöjjön Bécsbe. Horvát mégis csak vagyonkezelője volt a trösztnek, a tulajdonos Eszter. Feltámadt benne a cselédaggodalom:i hátha Eszter Zürichben értesül bécsi életmód-' járói, hirtelen itt terem és közbelép! Nem, ez kellemetlen lenne, sokkal okosabb, ha életjelt ad magáról.
A távirat megérkezésének délutánján Mihály korán elment hazulról. Eszter ebéd után elaludt és a fiú az éjjeli szekrényen hagyott egy cédulát, amelyen tudatta Esz
6*
terrel, hogy a Baur au Lac hotelbe megy, ahova Bécsből egy magyar ellenforradalmi misszió érkezett. Informálódni akar az ott
honi viszonyokról.
Mihály közvetlenül vacsora előtt került elő. A lány látta az ablakból, hogy új ismerősével, Lenz nevű mérnökkel autó
taxin érkezett a penzió elé. Néhány nap előtt, évek óta először lementek a közös ét
terembe, mert a szobájukban nagytakarítást rendeztek. Az ebédlőben az asztalukhoz ül
tették Lenzet. Kiderült, hogy már másfél év óta lakik a penzióban. Rajnavidéki német.
Tagbaszakadt, kékszemű, feketehajú, fakó halántékkal. Az a típus, amely egészen fiatal lányoknak tetszik és egy mulatóhely nőiben első pillanatra felkelti a várakozást áldozat- készsége iránt.
Eszternek nem tetszett, kellemetlen táj
szólással beszélt és volt valami nem is egyéni, hanem faji hencegés a modorában.
Később némileg megingott Eszter ellen
szenve, mert Lenz titokzatoskodva elárulta, hogy a háború alatt pacifista propagandát folytatott és ezért menekülnie kellett Német
országból. Másfél éve él Svájcban és hiába van köztársaság Németországban, nem me
het haza, mert az elfogatóparancsot, amit a császári ügyész bocsátott ki ellene, még min
dig nem vonták vissza.
A történet gyanúsan hangzott és a gyanút fokozta, amit Mihály a görög ezredestől hal
lott. A z ezredes különc volt, csak Mihállyal érintkezett a penzióban, Eszterrel sem volt hajlandó megismerkedni. Most szinte sértő
dötten vette tudomásul, hogy résztvettek a közös étkezésen, ök hárman hallgatólagos
megegyezéssel szeparálták magukat a pen
zió javarészt rejtelmes, gyanús lakóitól.
— Hogy tehették meg? Tudja ki az aiz em
ber? Kém!
— ön azt mondja, hogy Lenz kém? — kérdi Mihály riadt érdeklődéssel.
— Igen. Ügy hallom, a háború alatt a franciáknak kémkedett a németek ellen.
Most nem tudom, hogy kinek és ki ellen kém
kedik.
Mihály közölte a görög ezredes információ
ját Eszterrel, mire elhatározták, hogy ke
rülni fogják Lenzet. De a mérnök másnap délután levizitelt náluk. Eszter rideg volt, de Mihályt, amióta tudott Lenz titokzatos foglalkozásáról, egyre inkább izgatta ez az ember. A kémről gyerekkori elképzelései voltak és most minden szavában és tekinte
tében kereste a jellegzetességeit. Lenz azon
ban laposan fecsegett, később avult, pikáns vicceket adott elő, majd amikor megállapí
totta, hogy Eszter nem honorálja őket, csat
tanónélküli anekdotákat, bursch-korából, egye
temi éveiből.
— ö n is mérnöknek készült, úgy-e?
— Igen, de abbahagytam.
Eszter nem tűri, hogy Mihály így szubor- dinálja magát.
— De azért ér annyit, mint egy kész mér
nök — mondja csipősen.
— Azt te nem ítélheted meg — inti le a fiú zavartan.
— Miért nem? És a pályadíj?
— Önagyságának bizonyára igaza van — zárja be udvariasan Lenz a vitát.
Búcsúzóban megkérdi, mivel szokták töl
teni a napot. Kirándulnak-e, van-e
csónak-86
juk a tavon? Mért nem csónakáznak, a leg
nagyobb élvezet!
Eszter nem szeret csónakázni. Mihály már inkább.
Ó, ő szívesen látja őket. Saját csónakja van, közel a nagy hotelekhez, a Star-csónakda a kikötője. A csónak neve Villy. Messziről megismerni, piros és arany.
Mihály köszöni, egyszer majd igénybeveszi a szívességét, mostanában azonban nagyon el van foglalva.
Azon a délutánon, amikor a bécsi távirat megérkezett, Mihály csakugyan azzal a szán
dékkal ment a Baur au Lac hotelbe, hogy a magyar missziótól felvilágosítást kérjen az otthoni eseményekről. Mikor a portásnál ér
deklődött, hirtelen közbelépett a maitre d’ko- tel és nagyon udvariasan közölte vele, hogy a magyar gróf és a herceg úr nem fogad
nak senkit. Végtelenül sajnálják, de nem áll
hatnak rendelkezésére honfitársaiknak sem, mert küldetésük teljesen intim természetű.
Különben is délután autókirándulást tesznek a környéken, este pedig az orosz emigráció, élén Fedor nagyherceggel, bankettet rendez a tiszteletükre.
Mihály kelletlenül megköszönte a felvilá
gosítást és kilépett a strandra. Egy darabig fel-alá lófrált, nézte a nőket, a tavat, a si
rályokat, a hajókat és a vitorlásokat. Aztán eszébe jutott Lenz. Megkereste a Star-csó- nakdát, amely néhány lépésnyire a Baur au Lactól lebegett a tavon. Izgatta ez a kém, szeretett volna beszélgetni vele és közben ki
faggatni belőle valami izgalmas élményt.
Lement a víziházba és a csónakmesternél ér
deklődött a Villy után.
— Az úr még nincs itt! Tessék megvárni a tetőn!
A tetőn kávéház volt. Kívüle csak egy nő tartózkodott a fedélzeten. Egy sarokasztal
nál újságot olvasott. A nő néhányszor fel
nézett és felületesen, de szinte fumigálóan végigfutott rajta a szemével. Valahol már látta ezt a nőt, lehet, hogy a kávéházban, vagy valamelyik étteremben. De hol is látta vájjon? Miközben így töprengett, nagy ro
bajjal jött fel a lépcsőn Lenz.
— Bocsásson meg, hogy elkéstem — mondta a nőnek dallamosan. Aztán észre
vette Mihályt. — Nini, kollega úr itt van?
Nem ülnénk talán egy asztalhoz?
Mihály félszegen közeledik.
— Engedje meg, hogy bemutassam a kol
legámat. Egyébként penziótársunk a harma
dik emeletről.
— Igen, látásból már ismerem — mondja a nő.
Csodálatos, ő még sohasem látta a kis
asszonyt
Nem kisasszony, asszony. Elvált.
Bocsánat, ezt természetesen nem tudta.
És ő? — kérdi a nő hirtelen érdeklődéssel.
— Házas ember? Pedig milyen fiatal.
Igen — mondja és zavartan nevetgél.
Lenz azonban már sürgeti őket: ki a tóra, ilyen nyugodt, szép, gusztusos víz nem volt az idén. A nő leszalad az öltözőbe, fürdő
trikót vesz fel, mert nem akarja bevizezni a ruháját. Lenz és Mihály a kikötő dobogó
ján várják.
— K i ez a hölgy? — kérdi a fiú.
— Nem tudom. Állítólag egy bécsi keres
kedő elvált felesége. Kis apanázsa lehet, mert
88
nem abból él. Harminchatéye>, de harminc
nak se látszik, úgy-e! Akarja?
Dehogy — tiltakozik a fiú —, hogy képzel
het ilyent. Csak éppen kérdi.
A nő feszes trikóban tér vissza. Az alakja kifogástalan, teste nagyon jól ápolt. Mihály gyáva izgalommal nézi. Ahogy itt előtte áll ez az idegen női test, hirtelen fellángol a tu
datában, hogy íme, hiszen más nő is van a világon, lehetne más nővel is dolga, lehetne más nővel is szerelmeskedni — erre ő évek óta már nem is gondolt. Még a képzeletét is eltorlasztotta Eszter. A nő peckesen büszkél
kedik váratlanul szép testével, érzi a fiú áradó, sütő kívánságát, mely gyáva és mozdulat
lan, mindenki más számára észrevehetetlen.
Lenz ellenben árulkodó hangossággal, csámcsogva gyönyörködik. Negyven méter után már vaskos disznóságokat mond. Az asszony rádupláz. A fiú szinte eszméletlen izgalomban hallgat és úgy dolgozik, mintha láthatatlan ellenfelekkel versenyezne.
A nő a kormánynál ül, a zsinórt kezeli, vaskos karját a magasba tartja. A fiú hónalja szőke bolyhán felejti a szemét és hirtelen ritmustalanul össze-vissza csapkod az evező
vel. Lenz rászól:
— Vigyázzon, eltöri a lapátomat.
Mihály lesüti a szemét és fulladt sóhajtás
sal alkalmazkodik az ütemhez.
A csónak most úgy vágja a vizet, mint a torpedó. A ritmus erőt vesz rajtuk, az előbbi nyugtalanságok elülnek, hogy helyet adja
nak a jó sport izgalmának. Mintha most nem is volna egyéb, csak az evező és a víz.
Egy óra múlva kikötnek. Lenz és Mihály halálfáradtak, a nő fiatalabb, acélosabb,
mint valaha. Szöcskemódra ugrik ki a do
bogóra. A férfiak konnyadtan kullognak utána az öltöző ajtajáig. Itt az asszony vá
ratlanul hátrafordul és ezt mondja:
— Ne várjanak meg. Hat órakor az ügy
védemnél van dolgom.
De Lenznek már sürgős a dolog, nem akarja kiengedni a kezei közül.
— Elkísérem — ajánlkozik.
— Nem, nem — tiltakozik az asszony.
— De tudják mit, este jöjjenek fel hozzám feketére! Maga is! — szól oda Mihálynak.
Ha csak teheti, felmegy, de nem ígérheti biztosan.
Felmásznak a partra, Mihálynak izom
láza van, de Lenznek sehogy sem akaródzik hazamenni.
— Ez a bestia most biztosan találkára megy! Meg kellene lesni!
— Gondolja1? — izgul Mihály.
Csakugyan, egy hirdetési oszlop mögé bújnak és várnak. Tíz perc múlva megjele
nik az asszony. Előbb áll a part szélén, az ernyőjével ütögeti a kavicsos utat, nézde- gél. Egy idősebb úr megy el mellette, ránéz, hunyorgat, a szeme elé emeli aranyszélű cvikkerét, amely fekete selyemzsinóron ka
limpált a fehér mellénye felett. Az asszony bátorítóan rámosolyog, az öregúr megijed és továbbmegy. Aztán pár másodpercig még ácsorog, mintha várna valakit, majd eltökélt gesztust csinál és behúzott nyakkal, apró, gyors léptekkel megindul a Baur au Lac felé.
Lenz izgatottan megragadja Mihály kezét és magával húzza.
— K i kell nyomozni, hova megy!
Előbb az ajtón keresztül bekémlelnek a
hallba. Az asszony nincs sehol. Két öreg hölgy ül a kerek asztalnál, angol újságot ol
vas. Besodródnak a forgóajtón, Lenz egyene
sen a lifteshez siet és megkérdi tőle, nem vitt-e fel egy ilyen és ilyen külsejű nőt.
— Nem vitt.
Lenz felszalad a galériára, átkutatja a bárt és az éttermet: ott sincs. Mihály közben a hallban vár, izgatottan és félénken. Lenz néhányszor megjelenik a korridoron, hol jobbról, hol balról tűnik elő és kezével int: nincs meg. Aztán percekig nem látni.
Végre kipirultan leszalad a hallba vezető lépcsőn: megvan. A garderobosnéval tár
gyal. Menjünk az uccára, mert minden perc
ben jöhet.
Kilépnek az uccára és újból lesbeállnak a hirdetési oszlop mögött. Félóra is eltelik, de az asszony nem jön. Erre újra visszaóvakod
nak a hallba. Lenz bekukkant a garderobba:
az asszony már nincs ott. Odalép a gardero- bosnéhoz és halkan kérdi:
— Az előbb egy hölgy volt itt, hova lett?
Az asszony először gyanakodva méri vé
gig, de Lenz kifogástalan külseje és fellé
pése megnyugtatja.
— Mért érdekli uraságodat?
— Szeretném tudni, kicsoda.
Az asszony fontoskodva közelebb hajol Lenzhez.
— A nagyságos úrnak diszkréten meg
mondhatom. Előkelő osztrák katonatiszt lánya.
— Most hol van?
— Most? Most el van foglalva. Nagyon diszkréten megmondhatom a nagyságos úr
nak, hogy egy magyar gróf úrnál van. De holnap szabad lesz.
— Ügy?
— Ha a nagyságos úr akarja, összehozha
tom vele.
— És mik a feltételek?
— Le tetszik fizetni száz frankot, meg tet
szik adni a címet. De lehetőleg diszkrét he
lyen, mert a hölgyet itt sokan ismerik. Pa
rancsol órára kiadó szobát?
— Nem, köszönöm, van szobám.
— Akar a nagyságos úr holnap találkozni vele?
— Valószínűen. Majd jelentkezem.
Mihály, amikor Lenz beszámol neki, elő
ször éktelenül felháborodik. Megveti az asz- szonyt, de közben ilyen gondolatok kísértik:
Száz frank elég szép pénz. — És csak úgy mellékesen megállapítja, hogy neki soha
sem lenne erre a célra száz frankja. Nem is adna száz frankot egy ilyen nőnek. Persze, a magyar grófnál van, az ellenforradalmi missziónál! Hát ezért nem kaphat ő felvilágo
sítást. Ez az az intim küldetés, amelynek szel
lőztetése veszélyeztethetné az ügy sikerét.
Aztán erkölcsös lesz. — Egy ilyen döggel lakni egy fedél alatt! Igaza van a görögnek, ezzel a penzióbeli bandával nem szabad érintkezni. Pláne Eszternek. El kell hurcol- kodni a penzióból, mert egy napon megtör
ténhetik, hogy erkölcsrendészeti razziát tart a rendőrség.
Lenz dühösen dohog:
— Tudtam, hogy egész közönséges szajha!
A mindenségét! Egészen belefáradtam ebbe a kémkedésbe.
Int egy taxinak, beszállnak. Lenz útköz
ben folyton morog, káromkodik.
— Száz frank. Egy fityinget se. Száz frankért három first eláss nőt kapok ai Hol- ler-bárban. Apropos, nem jön el ma este?
Lenz mindenáron kárpótolni akarja magát.
Mihályt azonban, minél inkább közelednek a penzióhoz, egyre erősebben előveszi a ké
Mihályt azonban, minél inkább közelednek a penzióhoz, egyre erősebben előveszi a ké