Gyakorló kérdések
8.1. A piaci koordináló ereje
A 4. fejezetben azt láttuk, hogy a komparatív előnyök léte miatt érdemes meg-osztani a munkát, érdemes egyes munkafolyamatokra specializálódni – és nem önellátásra berendezkedni. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy a munkamegosztást a magas tranzakciós költségek akadályozhatják. Az ott látott modellek abból indultak ki, hogy a felek ismerik egymást – csak az volt a kérdés, hogy me-lyik munkát ki végzi. Ugyanakkor nem ismerhetünk mindenkit. Nem mindig egyértelmű, hogy kivel szemben miben van komparatív előnyünk. Az ezzel kapcsolatos információgyűjtés roppant magas költséggel járna. Ezt csökkenti le a piaci működés.
Ugyanis a piaci mechanizmus „szállítja” az egyensúlyi árakat. És ezen egyetlen információ alapján eldönthetjük, hogy mire akarunk specializálódni, miből mennyit szolgáltassunk, megvegyünk-e egy adott jószágot vagy helyet-tesítsük azt mással. Ezen egyetlen információra fi gyelve – végső soron – olyan emberekkel osztjuk meg a munkát, akiket nem is ismerünk. És olyan bonyolult
munkafolyamatokat hozzunk létre, amelyeket egyébként lehetetlen lenne. (Erre szolgáltat szép példát a 8.1. szövegdoboz.)
8.1. szövegdoboz: A ceruza és a piac
Leonard Read: I, Pencil című esszéjének94 alapkérdése látszólag értelmet-len: tud-e valaki ceruzát készíteni? Hogyne tudna – hiszen van ceruza, tehát valaki elő is állította. Ugyanakkor a válasz mégis az, hogy nem, senki nem tud ceruzát készíteni.
Persze van olyan gyár (talán van olyan ember, vállalkozó is), amely képes ceruzát gyártani, ha minden nyersanyag (grafi t, cédrus, habkő, lakk, ragasztó, viasz, vaspánt stb.) és minden gép, eszköz a rendelkezé-sére áll. De ki lenne képes maga előteremteni az összes nyersanyagot, gépet, eszközt? Különösen, hogy a szükséges alapanyagok gyakran a világ legtávolabbi helyein érhetőek csak el – vagyis a szállításukat is meg kellene oldani. És akkor a szállítási eszközöket is elő kellene állítani. És azokat a gépeket, nyersanyagokat is, amelyek a szállítóeszközök vagy a ceruzagyártáshoz szükséges szerszámok, gépek előállításához kellenek.
És így tovább.
Ráadásul, miközben mindezt legyártaná, szállítaná valaki, aközben enni, inni, ruházkodni is szeretne, lakni is szeretne valahol – vagyis köz-ben élelmiszert, szállást, ruhát is kellene teremtenie magának (és az ahhoz szükséges nyersanyagokat, gépeket is elő kellene teremteni).
Nyilvánvaló: egyetlen ember nem tudna egyetlen ceruzát sem elkészíte-ni. A ceruza megszámlálhatatlan ember kooperációjának eredménye. De ezek az emberek nem úgy kooperálnak egymással, mint Lajos és Károly a 4. fejezetben. Nem is ismerik egymást. Könnyen lehet, hogy ha ismernék, nem is bíznának egymásban, nem is üzletelnének egymással – lehet, hogy kifejezetten gyűlölnék is egymást. (Mert mondjuk olyan vallásúak, olyan fajhoz, nemzethez tartoznak, amit ők maguk gyűlölnek.) Mégis részt vesznek egy olyan folyamatban – mondhatnánk: együttműködnek –, amelynek a végén a ceruza megszületik. És sok más jószág, ami enélkül nem lenne lehetséges. És olyan helyekre is eljutnak ezek, ahová enélkül nem tudnának.
Ezt a piaci mechanizmus teszi lehetővé – az, hogy a piac előállítja az árakat, és mindenkinek csak erre kell fi gyelnie.
94 R i. m.
Az egyensúlyi árban rengeteg információ sűrűsödik. Látjuk majd, hogy ez az ár függ a piaci kereslet alakulásától – az az egyes emberek egyéni keresleteitől, amiben tükröződnek az ő preferenciáik, vágyaik, lehetőségeik, választásaik.
Az egyensúlyi ár függ a piaci kínálat alakulásától is – abban pedig benne van-nak az egyéni kínálati döntések. Tükrözni fogja ezért azt, hogy ki milyen más lehetőségekkel rendelkezik – és azt, hogy e többi lehetőség révén mit tudna elérni.
Egy magyar nyelvű, magyar olvasóknak szóló könyvben mindenképpen meg kell emlékezni ezen a helyen két magyar közgazdászról: Polányi Mihályról és Kornai Jánosról.
Kornai János nevéhez elsősorban a koordinációs mechanizmusok fogalmát csatolja a közgazdaságtan. (Amit egyébként Polányi Mihály testvérétől, Polányi Károlytól vesz át.) Ebben a fogalomrendszerben a koordinációs mechanizmusok hangolják össze az egyének vagy szerve-zetek lépéseit. E koordinációs mechanizmusok egyike a piaci. A piac az árrendszeren keresztül befolyásolja azt, hogy az egyes emberek, szer-vezetek milyen döntéseket hoznak, és azt, hogy ezek a döntések miként hatnak a többiekre. A – napjainkban a piac fő alternatívájának tekintett – bürokratikus koordináció törvények, utasítások révén teszi ugyanezt.95
Polányi Mihály pedig az ún. tacit tudás fogalmának megteremtésével (amit az irodalomban gyakran rejtett vagy hallgatólagos tudásnak nevez-nek) járul hozzá a piac működésének megértéséhez. A tacit tudás olyan magáninformáció, amelyet nemcsak azért nem oszt meg a „gazdája”, mert vissza akarja azt tartani, hanem azért sem, mert nem is tudja megfo-galmazni annak tartalmát. Mivel azonban a döntéseire, a tevékenységére ez a tudás is hat, így a piaci folyamatok erre is reagálnak. A piaci árban ezek a döntések is benne lesznek – a piaci árra ez a tacit tudás is hat.96 A fejezet későbbi részében látjuk majd, hogy a piac működése persze nem tökéletes. A piaci ár sokszor nem hatékony, téves jelzéseket küld. És ezért időről időre segíthet, ha a kormányzat különböző eszközökkel beavatkozik a
folyama-95 Az 1983-as akadémiai székfoglalójában a piaci és a bürokratikus koordinációt hasonlította össze – ezek relatív előnyeit és hátrányait mutatta be. E kettő mellett megkülönböztet még etikai és agresszív koordinációt. K (1983) i. m. Később kicsit módosította a koordinációs formák listáját. 1993-ban már (i) a bürokratikus, (ii) a piaci, (iii) az önkormányzaton alapuló, (iv) az etikai, és (v) a családi koordinációt különbözteti meg. Ld. K (1993) 122–139.
96 Ld. P i. m.
tokba. Egy-egy kisebb kérdésben el is lehet érni jobb eredményt a piaci egyen-súlynál. De úgy tűnik, hogy ilyen szintű kooperációt, amit a piac megteremt, más mechanizmus révén nem tudnánk biztosítani.97 (A 8.2. szövegdobozban bemutatott ún. tervezési vita épp ezt a kérdést járta körül.)
8.2. szövegdoboz: Tervezési, kalkulációs vita
Különösen a számítógépes, adatelemzési kapacitások rohamos bő vülésé-vel egyes közgazdászokat időről időre megkísért a gondolat, hogy ezt a szintű koordinációt a piac kikapcsolásával is el lehetne érni. Meg lehetne tervezni (esetleg még a piacinál is jobb eredményeket elérve), hogy ki mit csináljon (miből, hogyan és mit csináljon, termeljen, fogyasszon, raktározzon stb.), az előállított javakat kinek adja tovább – és így tovább.
A legismertebb vita erről, vagyis a piaci ár információsűrítő szerepéről és a (nem tökéletes) piaci mechanizmus tervezéssel való felváltásáról (vagy legalábbis részleges helyettesítéséről) az ún. tervezési, kalkulációs vita volt, amelynek csúcspontja az 1920-as, ’30-as, ’40-es évekre esett. A szocialista tervezés hívei a társadalmi számítások, a tervezés lehetséges-sége – sőt, jobb teljesítménye mellett érveltek. A másik oldalon a piaci modell védelmezői (elsősorban az ún. osztrák iskola közgazdászai, Lud-wig von Mises, Friedrich A. von Hayek stb.) a piaci árak minden másnál jobb információközvetítő szerepét hangsúlyozták.98
Előbbiek érveit nemsokára látjuk majd. Ők a főszövegben bemutatott piaci kudarcok létére hívták fel a fi gyelmet.
Utóbbiak egyik fő érve a piaci ármechanizmus mellett az volt, hogy a piaci árakban az egyéni preferenciák is tükröződnek. Amennyiben a piaci árakat más mechanizmusokkal kellene felváltani, akkor az egyéni prefe-renciákat olyan szinten kellene ismerni, ami már fi zikaileg nem lehetséges.
Például: ha a tervezőnek el kellene azt dönteni, hogy adott nyersanyagból (vagy másból) készüljön-e egy gép, illetve hogy elkészüljön-e egyáltalán az a gép, akkor ahhoz ismernie kellene az adott nyersanyag alternatív fel-használási módjait és azt is, hogy azok révén mennyire hasznos dolgokat lehetne termelni.99 A „hasznosságot” ráadásul valamiképpen defi niálniuk
97 Ld. pl. H –B –P i. m. 45.
98 Magyarul ld. H (1995a) i. m., H (1995b) i. m.
99 A példa forrása: H –B –P i. m. 117–118.
kellene. Ha az emberek vágyaiból akarunk elindulni, akkor ismerni kel-lene az ő pontos vágyaikat. Ez pedig soha nem lesz lehetséges. A Polányi Mihály által bemutatott tacit tudás miatt sem.
Ha a tervezők valóban elkötelezettek is a közérdek mellett – és nem csak a saját hatalmukat akarják megóvni, mint oly sokszor –, akkor sem mindenhatók. Szembesülni fognak azzal, hogy annyit sem tudhatnak, amennyit a piaci szereplők felé a (soha nem tökéletes) piaci árak közvetí-tenek.