A kereskedő szerepei

Sokszor erős ellenszenv tapasztalható a kereskedőkkel szemben. Ők azok, aki

„olcsón vesznek és drágán adnak el”. Egyszerűen „beékelődnek az eladók és a vevők közé”. Az eladók, a „termelők”, akik nekik adnak el, nem kapják meg azt az árat, amit a vevők fi zetnek, mert a kereskedők „nyerészkednek”, „leveszik a sápot”.

Ha így van, akkor felmerül a kérdés: miért nem iktatjuk ki a kereskedőket?

Miért kérjük ingatlanközvetítők segítségét, ha lakást akarunk venni? Miért me-gyünk használtautó-kereskedőhöz, ha közvetlenül a tulajdonosoktól (hirdetés alapján) is vásárolhatnának? Miért adják el a termést a mezőgazdasági termelők felvásárlóknak, amikor mindenki tudja, hogy drágábban is el lehetne adni – a felvásárló ezt is fogja tenni? És fordítva: miért nem közvetlenül a „kistermelők-től” vásárolunk?

A válasz abban rejlik, hogy (sokszor) jobb helyzetbe jutunk, jobban járunk, ha a kereskedőkön keresztüli adunk-veszünk, mint ha a kereskedő kihagyásával tennénk. A kereskedők szolgáltatásokat nyújtanak az eladóknak és a vevőknek – olyan szolgáltatásokat, amikben nekik van komparatív előnyük.

A kereskedők egyik legfontosabb szolgáltatása, hogy – a joghoz és a jogászokhoz hasonlóan – csökkentik a tranzakciós költséget. Mindenekelőtt nagyobb bizalmunk lehet egy kereskedőben, mint az eladóban, aki „nyilván-valóan” el akarja titkolni a lakás, az autó hibáit. Egy kereskedőnek kevésbé érdeke, hogy átverjen minket. Neki például fontos lehet a hírneve: nem akarja, hogy elterjedjen róla, hogy átveri a vevőket. Vagyis igaz, hogy leveszi a magáét, de ugyanakkor egy olyan „garanciát” is ad, ami nélkül lehet, hogy nem mer-nénk szerződést kötni. Az eladót ez nem biztos, hogy érdekli. Ő azt az egyetlen ingatlant akarja eladni. Az ingatlanközvetítő sokat.

A kereskedő információkat is gyűjt és információt szolgáltat.

Az ingatlankereskedőhöz nyilvánvalóan azért megyünk, mert sok-sok információt egy helyen érhetünk el. És az eladó is azért bízza meg őt az értékesítéssel, mert tudja, hogy a vevők közül sokan mennek a közvetí-tőhöz.

Sokszor valóban csak annyit tesz a kereskedő, hogy olcsón vesz és drágán ad el – de nem ugyanazon a helyen. Felméri, hogy hol lehet drágábban eladni azt, ami máshol olcsóbb. Persze nyer ezen az üzleten. De ha nem tudná, hogy hol lehet drágábban eladni, akkor lehet, hogy az eladónak sem fi zetne annyit.

Vagyis az eladó nem kap ugyan annyit, amennyit a vevő fi zet, de kereskedő nélkül még annyit sem kapna.

A kereskedő sokszor olcsón vesz és drágán ad el – de gyakran nem ugyanak-kor. Megveszi, amikor olcsó és eladja, amikor drága. Spekulál – áremelkedésre vagy árcsökkenésre „fogad”. Ha áremelkedést vár, akkor olyan szerződést köt, amelyben most rögzítik azt az árat, amelyen majd vásárolni fog. Ez az ún.

„hosszúra fogadás”, a longolás.

Ilyen az, ha valaki tavasszal „lábon” megveszi a nyáron majd learatandó termést – a termelő pedig azt vállalja, hogy aratás, szüret után a most leírt áron fogja átadni azt. Miért teszi ezt a kereskedő? Mert azt várja, hogy emelkedni fog a termés ára. Azt várja, hogy amikor majd megkapja, akkor többet fog érni.

De miért adja el az eladó? Lehet, hogy ő pedig nem bízik ebben: ő azt várja, hogy csökkenni fog az ár. A két fél végső soron fogadást köt: a kereskedő sze-rint nőni fog az ár, a vevő szesze-rint csökkenni. Ha valaki az ár csökkenésétől tart, akkor neki is előnyös, ha talál egy olyan „fogadási partnert” (a kereskedőt), aki áremelkedést vár.

Amikor valaki nem áremelkedést vár, hanem árcsökkenést, akkor „rövidre játszik”, „rövidre fogad” – shortol. Shortol például a kereskedő, amikor azt vállalja, hogy a szerződésben rögzített áron el fog adni majd valamit. Lehet, hogy olyan dolgot, amivel a szerződés megkötésekor nem is rendelkezik. Ezzel azt vállalja, hogy legkésőbb abban a pillanatban, amikor majd szolgáltatnia kell a dolgot, beszerzi azt mástól. Ha csökken majd az ár, akkor később olcsóbban vásárolhatja meg és nyer ezen. A partnere miért köt vele ilyen szerződést? Mert ő viszont az ár növekedését várja – ő ettől tart, erre „fogad”.

Tegyük hozzá, mindenki, aki az árcsökkenést vár és ezért rögzíti azt az árat, amin majd eladhat az shortol, és mindenki, aki áremelkedésre vár és ezért előre kiköti azt az árat, amin vásárolni fog az longol. Nem csak a kereskedő. De ha nincs kereskedő, akkor csak egymással tudnak fogadni – meg kell találniuk egymást. Ha van kereskedő, akkor elég őt megtalálni. Csökken a tranzakciós költség.

Aki előre szabott áron eladja a kereskedőnek a majd learatandó, szürete-lendő termést, az shortol – ha azért szabja meg előre az árat, mert attól tart, hogy csökkenni fog. Aki előre szabott áron vásárolja meg a késő b-biekben szükséges nyersanyagot, vagy rögzíti, hogy később mennyit fog

majd fi zetni egy szolgáltatásért, az longol – ha azért szabja meg előre az árat, mert attól tart, hogy nőni fog az ár.

Amikor valaki előre szabott áron szerződik, még nem biztos, hogy fogad.

Lehet, hogy egyszerűen „biztosítást köt”: nem akarja kitenni magát a piaci változások kockázatának. Nem csak azért adhatunk el valamit szabott áron, mert árcsökkenéstől tartunk – még az is lehet, hogy mi is inkább áremelke-dést várunk. De nem akarjuk vállalni a változás kockázatát. Kockázatkerülők vagyunk – mint az előző fejezetben láttuk. A kereskedő gyakran jobban tűri a kockázatot, az áringadozást, mint a termelő, a szolgáltató.

Lehet, hogy ő jobban tud diverzifi kálni. Ha a kereskedőnek sokféle árucikke van, sokféle szolgáltatást nyújt vagy közvetít, akkor az egyik kockázata fedezheti a másikét: amikor (és amiért) nyer az egyiken, akkor (és azért) veszít a másikon.

4.4. Összefoglaló

A fejezet egy egyszerű – valószínűleg túlzottan is egyszerű – példán keresztül próbálta bemutatni, hogy miért érdemes a társadalom tagjainak kooperálni egymással. A munkamegosztás, a specializáció Pareto-javulást jelent. Ha-tékonyságjavulást jelent akkor is, ha az abszolút előnyök állnak fenn (valaki az egyik, a másik a másik dologban jobb, mint a többiek), de Pareto-javulást jelent akkor is, ha csak komparatív előnyök vannak. (Ezt sajnos számpéldák nélkül nehéz belátni. A fejezetben ezért volt viszonylag sok szám – bár nem túl bonyolult matematika.)

Láttuk azonban, hogy a kooperáció, a munkamegosztás, a komparatív előnyök kihasználása révén elérhető hatékonyságemelés önmagában még nem garantálja, hogy azt a társadalom tagjai meg is teszik. Megakadályozhatja azt a magas tranzakciós költség. Megakadályozhatja azt, ha nem egyértelműek a jogosultságok.

Végezetül a fejezet a kereskedelem értékelésére is kitért: javítja-e a hatékony-ságot annak léte? Láttuk, hogy a kereskedő ugyanúgy a komparatív előnyeit kihasználva specializálódik a maga munkájára, mint bárki más. Komparatív előnye lehet a tranzakciós költségek csökkentésében, az információgyűjtésben, az árak előrejelzésében, a kockázatviselésben. Szolgáltatásokat nyújt a többiek számára – csökkenti számukra a tranzakciós költséget, információkat ad nekik,

hajlandó velük fogadni, ha valamitől tartanak, leveszi róluk a kockázatot. És azzal, hogy ezeket a szolgáltatásokat nyújtja, lehetővé teszi számukra, hogy ők is csak azzal foglalkozzanak, amiben nekik alacsonyabb az alternatívaköltségük.

Ismét zárjuk azzal a fejezetet, hogy megnézzük a fejezet mottóját! Ott a szerződési jog egy-két alapelvét láthattuk. A fejezetben olvasottak szerint annyit tartalmaznak ezek, hogy a szerződési jog megpróbálja csökkenteni a tranzakciós költségeket. Lehetővé teszi a szerződések kötését, kikényszeríti azokat – ezeken keresztül erősíti a bizalmat. A szerződési szabadság elve lefordítható arra az itt látott gondolatra, hogy minden kooperáció (nem csak a termelés, a szolgáltatásnyújtás vagy egyes kiválasztott kooperációs formák) hozzájárulhat a hatékonyság javulásához: amiben ők megállapodnak, amit ők közösen elfogadhatónak tartanak, azt a jog védeni akarja.

Fogalmak

B Gábor – S Ákos: Környezet, gazdaság, jog. Budapest, Pázmány Press, 2014.

Ronald C : A vállalat természete. In: Ronald C : A vállalat, a piac és a jog. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. 53–83. – C (2004a) Ronald C : A társadalmi költség problémája. In: Ronald C : A vállalat,

a piac és a jog. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. 137–214. – C (2004b)

Ronald C : Megjegyzések a társadalmi költség problémájához. In: Ronald C : A vállalat, a piac és a jog. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. 215–254. – C (2004c)

Robert C – Thomas U : Jog és közgazdaságtan. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005.

Paul H – Peter B – David P : A közgazdasági gondolko-dás alapjai. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004.

Ian R. M : The Many Futures of Contract. Southern California Law Review, no. 47. (1974) 691–816. – M (1974)

Ian R. M : Contracts: Adjustment of Long-Term Economic Relations under Classical, Neoclassical, and Relational Contract Law. Northwestern Law Review, no. 72. (1978) 854–906. – M (1978)

William H. P – John E. L : Network Externalities. In: Boudewijn B – Gerrit D G (eds.): Encyclopedia of Law and Economics, Volume I. The History and Methodology of Law and Economics.

Cheltenham, Edward Elgar, 2000.

Oliver E. W : A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok szabályozása. Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, 2007/2. 235–255.

Gyakorló kérdések

1. Miért igaz, hogy amennyiben valakinek komparatív előnye van az au-tóeladásban az autószereléshez képest, akkor valamelyik kereskedelmi partnerének az autószerelésben van komparatív előnye?

2. Elképzelhető-e, hogy amennyiben egy ügyvédi iroda – mondjuk költség-csökkentésre hivatkozva – elbocsátaná a titkárnőket és a gyakornokok jó részét, akkor az iroda működési költsége nő? Miért?

3. Az antikváriumok (egyes helyeken az egyetemi könyvesboltok is) megvásárolják a diákok használt tankönyveit, majd magasabb áron újra eladják azokat ugyanazon egyetemen tanuló diákoknak. Miért tehetik ezt? (Vigyázzunk: nem az a kérdés, hogy miért engedi ezt nekik a jog.) 4. Igaz-e, hogy a következő eladók mind rövidre adnak el (shortolnak):

• Az az egyetem, amely a félév elején kéri a tandíj teljes összegét.

• Az, aki előfi zetési díjat kér – mondjuk egy internetes szolgáltatás éves díját előre.

• Az a szimfonikus zenekar, amely bérleteket értékesít.

5. Miért lehet kölcsönösen előnyös egy fogadás, amikor tudjuk, hogy a végén egyik fél veszít, a másik nyer? És egy biztosítás kötése – hiszen a végén vagy a biztosított fi zetett „fölöslegesen”, vagy a biztosító fi zet többet, mint amennyit biztosítási díjként beszedett?

Polgári Törvénykönyv 6:186. § [Kötbér] (1) A kötelezett pénz fi -zetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. […]

(3) A jogosult kötbérigényét attól függetlenül érvényesítheti, hogy a kötelezett szerződésszegéséből kára származott-e.

Hogyan viselkednek az emberek akkor, ha azt várják, hogy a többiek reagálni fognak a döntéseikre, a lépéseikre? Miért viselkedik ugyanaz az ember eltérő helyzetekben (eltérő „játékokban”) másként: egyszer kooperatívan, egyszer károkat okozva a többieknek? Hogyan jelezhetjük előre mások magatartását, döntéseit? Fontos-e (miért), hogy egyszerre kell-e döntést hozni, vagy úgy, hogy az egyik fél már ismeri a másik döntését? Más a viselkedésünk, ha a hely-zetnek van kölcsönösen előnyös végeredménye? Hogyan függ ez attól, hogy mit tudunk a helyzetről és a partnerünkről? Hogyan próbálhatjuk kideríteni azt, hogy a másik mit tud? Miért befolyásolja a magatartásunkat az, hogy adott helyzetbe sokszor kerülünk-e vagy csak egyszeri alkalom az, amiben vagyunk?

* * *

Az előző fejezetben azt láttuk, hogy a kooperáció kölcsönösen előnyös a felek számára. De láttuk azt is: nincs garancia arra, hogy ki is használják ezeket a kölcsönös előnyöket. Ha a kooperáció elmaradása okait, a konfl iktusokat meg akarjuk érteni, akkor hasznos, ha az egyik legfontosabb közgazdaságtani tech-nika, a játékelmélet alapjait tekintjük át.

A játékelmélet olyan helyzetekkel foglalkozik, amikor egyének reagálnak egymás lépéseire. Sőt, a saját lépéseiket eleve úgy tervezik meg, hogy számol-nak a másik arra adott reakcióival. Ezeket a helyzeteket próbáljuk áttekinteni egy roppant hasznos elméleti modell segítségével.

A fejezetben két fontos jogintézmény bukkan majd fel. Egyrészt a mottóban is látható kötbér. Ennek felvállalása az egyik legszebb példája annak, ahogyan

az emberek megpróbálnak hatni egymás döntéseire. A másik példa az ún. kol-lektív keresetek problémája lesz: ki indít pert, ha ugyanaz az ügy sokakat érint.

Mielőtt hozzáfogunk, jelezni kell: az itt bemutatott modellek csak a játékel-mélet egyik nagy ágának, az ún. nem-kooperatív játékeljátékel-méletnek az eszközei lesznek. A kooperatív játékelmélet az itt tárgyalt témák elemzésére kevésbé alkalmas – ezért is hagytuk el. (De vannak olyan jogi problémák is, amelyek esetében fontosak lehetnek.)⁶²