A moldvai magyar nyelvjárás és a „progresszív szórend”

„A csángó mondatnak szórendjében azon meglepő jelenséggel találkozunk, hogy amaz általánosnak hitt törvény, melynek felfedezésével oly lelkesen kiáltotta Fogarasi Heuréká-ját, s mely szerint a mondatbeli hangsúlyos résznek okvetlenűl meg kell előznie az igét – itt igen sokszor meg van támadva.” (Munkácsi 1881: 201) Mint fentebb is láttuk, a progresszivitás mint nézőponti kategória jelölése a magyarban az ige–igekötő/igemódosító szórend és egy specifikus intonációs minta együttesével történik. A legkeletibb magyar nyelvjárásokban, a székely-ben és a moldvai magyarban feltűnően más az igekötős igék ige–igekötő szórendjének disztribúciója, mint a mai magyar sztenderdben, olyan értelemben, hogy olykor akkor is ezzel a mintázattal találkozunk, amikor a sztenderd igekötő–ige sorrendet kívánna. Először¹⁰ talán Fogarasi János figyel fel a jelenségre Kriza székely népköltészeti gyűjteménye kapcsán (Fogarasi 1865:

46), de nem sokkal később, a Magyar Nyelvőr első 22 évfolyamában¹¹ kibontakozó szórend vita, mely a kor legjelesebb nyelvészeit vonultatja fel, szintén több cikkben tárgyalja a kérdést. A XIX. század végének és a XX.

század első felének szakirodalma (néhány kivétellel, pl. Munkácsi 1881: 201) jellemzően mind a székely, mind a moldvai magyar nyelvváltozatban megőrzött régiségnek tekinti az ige–igekötő szórendnek a sztenderd szabályaival le nem írható megjelenéseit (pl. Simonyi 1884: 358–60; Rubinyi 1901: 115, 1902: 6–7;

Molecz 1900: 23–24, 26–28, 45, 80; Horger 1934: 169). Hasonlóan a TNy is már az ómagyarból adatolja az ige–igekötő(előzmény) mintát (l. Wacha 1991:

630, Wacha 1992: 185), mely – a szerző szerint – a mai sztenderdnek megfelelő igekötő–ige mintázattal fakultatív módon váltakozhat (Wacha 1992: 186).

A progresszív felől nézve jelen tanulmányban elsődlegesen annak kívánunk utánamenni, hogy ezeknek a mai sztenderdtől eltérő ige–igekötő mintázatoknak van-e közük valamiféle nézőponti aspektusjelöléshez,¹² ponto-sabban, hogy a szerkezet különböző használati módjai a progresszivitásnak mint általános nézőponti kategóriának a speciális megvalósulásai-e a moldvai magyarban.

10 A kérdés leíró szakirodalmának részletes ismertetését l. Kádár (2007)-ben.

11 1872-től (vö. az I–XIV., XVIII., XIX–XXII. évfolyamokat).

12 Történetileg ugyanis ennek az ige–igekötő szórendi mintának a folyamatban levés kifejezésével való összekapcsolása nem lehet túl régi, hiszen kódexeinkben (pl. Jókai-kódex, Érdy-kódex) még

KÁDÁR EDIT – NÉMETH BOGLÁRKA

154 | NYELVELMÉLET ÉS DIALEKTOLÓGIA 3

2.1 A korpusz

Jelen vizsgálat kopuszául Tánczos Vilmos néprajzkutató Csapdosó angyal c.

kötete szolgál (Tánczos 1999), amely moldvai archaikus imádságok gyűjte-ményét tartalmazza úgy, hogy a gyűjtő megkísérli bemutatni nemcsak magukat az imaszövegeket, hanem ennek a műfajnak az életterét is. Annak a mentális- és szövegkörnyezetnek a bemutatása, amelyben ezek az imádságok élnek, olyan módon valósul meg, hogy a gyűjtő egy-egy adatközlő hangszalagra rögzített imaszövegeit a rájuk vonatkozó beszélgetésekkel együtt közli. A közölt anyag a csángó csoportok földrajzi-kulturális rétegződése szerint van csoportosítva (északi, a déli és a székelyes csángók), az ezen belül található egyéni imareper-toárok bemutatása az adatközlő nevét, születési évét, valamint a gyűjtés helyét és időpontját is tartalmazza. Ekképp a kötetből kinyerhető adatok lehetővé teszik egyrészt a nyelvföldrajzi perspektíva érvényesülését, másrészt egyazon adat-közlő eltérő nyelvállapotokat tükröző szövegprodukcióit – beszélt nyelvi és (vélhetően egy korábbi nyelvállapotot tükröző) imádság- és liturgikus szövegeit – teszi összevethetővé.

Noha a korpusz nem elég nagy ahhoz, hogy az adataiból messzemenő következtetéseket lehessen levonni (az archaikus imádságok és liturgikus szövegek hozzávetőlegesen 15 000 szövegszónyiak, az interjúszövegek pedig körülbelül 25 000 szövegszót tesznek ki), ez az egyetlen olyan moldvai magyar korpusz, amely egy archaikusabb nyelvállapot szövegeit és az ezeket használó beszélők mai szövegprodukcióinak összehasonlítását lehetővé teszi. Arra ugyanis már korábbi vizsgálatok nyomán rámutattunk (Kádár 2007),¹³ hogy a moldvai magyar nyelvváltozatokban feltűnően nagy számban fordul elő az ige–

igekötő(/egyéb igemódosító) sorrend¹⁴ olyan esetekben, amelyek nem írhatók le a köznyelvben előforduló ige–igekötő szórendre érvényes szabályokkal. Ott azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek egy komplexebb aspektuális rendszer nyomai, melynek konzerválásához minden bizonnyal hozzájárult a román szórendi minta, továbbá a prezentáló mondatok sémája is közrejátszhatott fennmaradásukban. Ennek folyományaként jelen vizsgálatunk egyik hipotézise az volt, hogy az archaikus szövegekben százalékarányosan több ige–igekötő mintázattal fogunk találkozni (olyan szintaktikai környezetben, amely a sztenderdben igekötő–ige sorrendet kíván), mint az interjúszövegekben. A számadatok azonban nem igazolták ezt a hipotézist.

13 A korábbi vizsgálathoz korpuszként Tánczos Vilmos 1993–1995 közötti gyűjtéséből lejegyzett interjúszövegek (identitásvizsgálat háttéranyaga, hozzávetőlegesen 15 000 szövegszónyi korpusz), valamint Ivácsony Zsuzsa 2002–2003 között készített mélyinterjúinak lejegyzett anyaga (mindegy 50 000 szövegszó az udvarlás, lakodalom, ételkészítés, lopás és a „fermekálás” hiedelme köréből) szolgáltak.

14 Sem a hivatkozott cikk (Kádár 2007), sem a korábbi szakirodalom (l. az fentebb felsoroltakat) nem számszerűsítette a szövegekben ezeknek a sztenderd szabályának megfelelő igekötős igékhez képesti arányukat.

A PROGRESSZÍV NÉZŐPONTI ASPEKTUS JELLEGZETESSÉGEI

2.2 A számok

A teljes korpuszban 1322 példát találtunk olyan igekötős igére, amely nem tagadó, fókuszos vagy felszólító szerkezetben szerepel;¹⁵ ebből 574 (vagyis az adatok 43,41%-a) az archaikus szövegekből való. Ige–igekötő sorrend összesen 175 példában (vagyis az adatoknak csupán a 13,22%-ban) szerepel.

Ami az adatok területi megoszlását illeti, a kisszámú adat miatt erre vonatkozóan sem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Az azonban jól látszik, hogy a Tánczos Vilmos klasszikus területi felosztást követő rendszeré-ben az északi csángó korpuszban nagyobb az ige–igekötő szórendű adatok aránya, az igekötős adatoknak közel az egyharmadát teszi ki.¹⁶ A Románvásártól északra élő, északi csángókként számon tartott csoport a középkori eredetű, nem székely származású moldvai magyarság utódai (ugyanúgy, ahogy a néhány, Bákótól délre eső faluban élő déli csángók, de míg a déli csángó falvak jó részében székelyek telepedtek rá a népességre, jelentősen megváltoztatva az illető település nyelvét és népi kultúráját, addig az északi csángóság széke-lyekkel való keveredése sehol nem történt meg). Noha a 90-es években a (vala-milyen szinten) magyarul is beszélők számát hozzávetőlegesen 8000 főre becsül-te Tánczos Vilmos (Tánczos 1997), az asszimilációs folyamatok ezt a régiót érintették a leginkább.

15 Az infinitívuszi és particípiumi igekötős alakok számbavételétől is eltekintettünk, mert azoknak a szintaxisa a sztenderdben is különbözik a finit igék szintaxisától.

16 Bodó és mtsai dialektometriai vizsgálata (Bodó–Vargha–Vékás 2012) a moldvai magyar nyelvváltozatok új felosztását adja, amely eltér a klasszikus dialektológiai irodalom izoglosszákra alapozó módszerétől. A szerzők négy területet különböztetnek meg, melyeket (1) északi, (2) Szeret folyása menti, (3) Tázló folyása menti, valamint (4) Tatros folyása menti területeknek neveznek (az elnevezések azonban nem fedik teljes mértékben e címkék földrajzi megfelelőjét, némely tele-pülés ugyanis, egyik folyóhoz való proximitása ellenére a dialektometriai mérések eredményeként egy másik folyóval megnevezett osztályba tartozhat). Adatainkat ebbe a felosztásba konvertálva azt láthatjuk, hogy – noha ez a kép már jobban mutatja a fokozatokat, de – a kevés északi csángó adat ellenére itt is ebben a csoportban a legnagyobb az ige–igekötő sorrendű példák aránya.

igekötős adat % ige–igekötő sorrend %

Északi 108 8,16 33 30,55

Szeret menti 190 14,36 21 11,05

Tázló menti 388 29,32 36 9,27

KÁDÁR EDIT – NÉMETH BOGLÁRKA

156 | NYELVELMÉLET ÉS DIALEKTOLÓGIA 3

igekötős adat ige–igekötő sorrend

Északi 106 8,01% 33 31,13%

Déli 147 11,11% 13 8,84%

Székelyes 1061 80,19% 129 12,15%

(Gyimesi) 8 –

Összesen: 1322 175 13,22%

Ha közelebbről szemügyre vesszük azt a 175 példát, amelyben ige–igekötő sorrendet találunk, először is azt látjuk, hogy hipotézisünket cáfolva a 175 példából csupán 12 (6,85%) származik az archaikus szövegekből, ebből is 10 konjunktívusz. A maradék két példából (ami az adatok 1,14%-a) az egyik a szálla alá poklokra szekvenciája a Hiszekegynek. Vagyis a kevés adat ellenére az azért jól látszik, hogy a beszélt nyelvi korpuszhoz képest ezek az archaikus adatok elenyésző számban tartalmaznak a sztenderdtől eltérő szerkezeteket az ige–igekötő sorrendjére vonatkozóan. Ezzel természetesen nem tudjuk kizárni azt, hogy ez a moldvai magyar nyelvváltozatban megőrzött régiség lenne (amint azt a szakirodalom egy része feltételezi), könnyen lehet, hogy az interjú-szövegnek nem a mai voltával, hanem a beszéltnyelvűségével állnak össze-függésben a kapott adatok.

A 175 ige–igekötő mintázatot mutató adat a következő típusokat példázza:

a. 42 példában (az adatok 24%-ában) van konjuktívusz,

b. a maradék 133 adatból 98 (vagyis 73,68%) egyértelműen telikus szitu-ációs aspektusú mondatot eredményez. Így

c. atelikus szituációs aspektusú mondattal az ige–igekötő sorrendű monda-toknak csak 17,14%-ában találkozunk.

A fentiekből jól látszik, hogy a moldvai magyar nyelvváltozatban megfigyelt, a magyar sztenderdtől különböző disztribúciójú ige–igekötő szórend nem írható le egységesen, vagyis nem vezethető vissza azonos okra. A alábbiakban az atelikus szituációs aspektusú mondatok leírására vállalkozunk, a konjunktívuszt tartalmazó mondatok, illetve a telikus szituációs aspektusú ige–igekötő szórendű mondatokra csak érintőlegesen térünk ki.