A médiakrízis főképpen az elektronikus sajtó területén dúlt. Az összecsapásoknak azonban több színtere alakult ki. Az első és talán legfontosabb a kormány és az államfő közötti csaták harcmezője, amely az újságokban nyíltan küldözgetett üzene-tekben testesült meg. Ám mégis mi okozta Antall és Göncz médiaügyi vitáját?
Összetett okok vezettek el az államfő és a kormányfő összecsapásáig. Az hamar kiderült, hogy a rendkívül népszerű és a közvélemény által folyamatosan figyelem-mel kísért elektronikus műsorszórás kérdése alapvető fontosságú a szabaddemokra-ták számára . Nem volt több csatorna, vagy internet, amely kiválthatta volna a Magyar Rádió és Televízió okozta hatásokat, miközben az egykori állampárt utódai és a nyomtatott sajtó szerkesztőségei tevékenyen részt vettek a privatizációban, ezért szinte nem maradt olyan orgánum, amely lehetőséget kínált volna a hatalomért vetél-kedő pártok összecsapására.
Az MDF–SZDSZ-paktum szavatolta, hogy az elektronikus médiában ne történ-jenek változások a két nagy párt egyetértése nélkül. Antall József ideiglenesnek tekintette ezt az állapotot, és abban bízott, hogy lehetséges a kormány és az ellenzék megegyezése ebben a kérdésben. Létrejöhet a csak kétharmados többséggel elfogad-ható médiatörvény. Ezzel szemben a szabaddemokraták vezetői pusztán garanciát láttak a megállapodásban . Biztosítottnak vélték a Magyar Televízió és Rádió kor-mánytól való függetlenségét .437
A paktum megkötése nem volt oly egyszerű. A Tölgyessy Péter által 1990. április 24-én előadott SZDSZ-követelések szerint a szabaddemokraták ragaszkodtak ahhoz, hogy a Magyar Televízió és Rádió elnökeit, alelnökeit, továbbá az MTI vezetőjét az Országgyűlés kétharmados többséggel válassza meg.438 Antall ezt elutasította, mást nem is tehetett volna, mivel pusztán közjogi szempontból is teljesen észszerűtlen volt a szabaddemokraták követelése . Miközben a köztársasági elnököt harmadik alka-lommal az országgyűlési képviselők egyszerű többséggel is megválaszthatták, semmi sem indokolta, hogy az elektronikus média vezetőinek jogállása ennél is erő-sebb feltételekhez legyen kötve . Antall nem véletlenül fakadt ki Tölgyessy Péternek:
437 Wéber a.: Örökbánat i . m . 7 .
438 Kónya I .: és az ünnep i . m . 207 .
„Nem akarok egy banánköztársaság miniszterelnöke lenni .”439 A kormányfő nem is akarta teljesen kiengedni a kezéből a médiavezérek kijelölését, felmentését.
1990 . április 25-én ismét a médiaelnökök kinevezésén vitatkozott Antall Töl-gyessyvel. A leendő miniszterelnök nem szeretett volna közjogi méltóságokat kreálni az elektronikus sajtó vezetőiből. Antall úgy tett, mint aki nem érti a játszma tétjét, hiszen beleegyezett abba, hogy az a Hankiss Elemér legyen a Magyar Tele-vízió elnöke, akinek a személyét a szabaddemokraták is elfogadták . Tölgyessyt nem Hankiss érdekelte, elfogadták ezt a döntést, miközben ragaszkodtak ahhoz, hogy az őt követő elnököket is kétharmados többséggel válasszák meg. Mint látható, az SZDSZ és az MDF már a kezdettől fogva kulcspozíciónak tartották ezt a posztot.
Másnap, 1990. április 26-án Tölgyessy mellett Kis János és Pető Iván is bekapcso-lódott az egyezség megkötését megelőző vitába. Ekkor a médiavezetők kérdésében az Antall által felvázolt kinevezési kompromisszummal sikerült feloldani az ellenté-teket. Ennek értelmében az elnököket és alelnököket, valamint az MTI vezetőjét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök fogja kinevezni. A leendő kor-mányfő ezt is túlzásnak tartotta, hiszen ez a miniszterek jogállásához közelítette a Magyar Televízió és Rádió vezetőit.440
A paktum mellett a privatizációs lehetőségeket ellehetetlenítette a frekvenciamo-ratórium is, amelyet a Németh-kormány még 1989 nyarán elfogadott határozata is szavatolt. Bár nem tűntek módosíthatatlannak ezek a viszonyok – mint ahogy azt az előző fejezetekben kifejtettem –, a kormányzat mégis lépéshátrányba került a nyom-tatott sajtó területén. Antall úgy ítélte, hogy ha tárgyalások útján is, de létre lehet hozni valamilyen médiaegyensúlyt, amennyiben a legnagyobb ellenzéki párt part-nernek bizonyul. Az MDF–SZDSZ-paktum médiakrízist meghatározó másik dön-tése az volt, hogy köztársasági elnöknek egy szabaddemokrata politikust: Göncz Árpádot szemelték ki. Antall József úgy érezte, ez a megoldás megfelelő, mivel Gönczöt olyan embernek tartotta, aki majd betölti a „gyenge köztársasági elnök”
pozícióját, s támogatni fogja az elképzeléseit. „Nem fogja megzavarni a miniszterel-nöki működését, és nem lesz kérdés, ki az ország első számú politikusa.”441 Ebből már érthető, hogy az SZDSZ vezetői miért nem erőltették tovább a médiavezérek kétharmados parlamenti többség általi megválasztását . A paktummal megszerezték a köztársasági elnöki pozíciót, amellyel – olvasatuk szerint – kontrollálhatták a médiavezérek kinevezését . Érdekes módon az egész krízis hátterében a paktumban kell keresnünk a gyújtópontot. Az eddig leírt valamennyi előzmény és probléma
439 Kónya I .: és az ünnep i . m . 207 .
440 Kónya I .: és az ünnep i . m . 212 .
441 bába iván: Rendszerváltoztatás Magyarországon. VERITAS, Magyar Napló, Bp . 2015 . 183.
a kinevezés körüli megállapodás utáni illúzióban öltött testet. A dezignált kormányfő azt gondolta, hogy Göncz Árpád személyével és saját javaslattételi jogának megtar-tásával a lehető legjobb megoldást sikerült megtalálnia, miközben az SZDSZ vezető-sége azt várta Göncztől, hogy ne engedje a kormányzatot az elektronikus média közelébe . A paktumban foglaltak ezen részét mindkét fél máshogy értelmezte .
A tavaszi parlamenti választásokat megelőzően komoly bonyodalom szövődött a köztársasági elnök megválasztása köré. Bár úgy tűnt, az akkor még ellenzéki MDF és SZDSZ egyetért abban, hogy a köztársasági elnököt majd az új parlament választja meg, Király Zoltán MDF-es képviselő egy új törvényjavaslattal állt elő azért, hogy az államfőt a parlamenti választások után, de a nép válassza meg. Javaslatára az 1990 . évi XVI . törvény megszavazásával módosították az alkotmányt . Ennek értel-mében a tavaszi választásokat követően hat hónapon belül az államfőt a magyar választópolgároknak kellett volna megválasztaniuk .442 A paktumban ehelyett meg-egyeztek a törvény módosításáról és arról, hogy a köztársasági elnököt az Ország-gyűlés választja meg. Ám ennek ellenére Király Zoltán újabb akciójának köszönhe-tően népszavazásra kellett bocsátani azon kérdést, hogy a magyar választópolgárok vagy az országgyűlési képviselők válasszák-e meg az államfőt. 1990 nyarán az újabb népszavazás érdektelenségbe fulladt. Az alacsony részvétel miatt az országgyűlés maga választhatta köztársasági elnökké Göncz Árpádot .
A rendszerváltozás idején nem sikerült elfogadni a médiatörvényt, miközben meg kellett oldani valahogy a médiaelnökök kinevezésének a kérdését . Ezért született meg a paktumban már körvonalazott 1990 . évi LVII . törvénycikk . Ennek értelmében a Tévé és Rádió elnökeit, alelnökeit, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatóját a köz-társasági elnök nevezi ki, és menti fel „a miniszterelnök javaslatára, az Országgyűlés kulturális és sajtóügyekkel foglalkozó bizottsága általi nyilvános meghallgatásukat követően”.443 Az államfő kinevezési és felmentési jogkörét miniszterelnöki ellen-jegyzéshez kötötte a törvény. Az egyszerűnek látszó kinevezési törvény mellett a magyar alkotmányra is támaszkodhatott az államfő a kinevezések és a felmentések ügyében. Ez az elhatározás a médiakrízis során alkotmányjogi kérdéssel is megter-helte Antall József és Göncz Árpád viszonyát .
A televízió és a választások győztesei közötti összeütközésre még azelőtt sor került, hogy ezt a kinevezési törvényt elfogadták volna . Baló György az MTV1 csa-tornáján vezetett választási műsora, ahelyett hogy a győztes MDF főhadiszállásáról tudósított volna, és teljes egészében közvetítette volna Antall József beszédét, inkább
442 romSicS ignác: volt egyszer egy rendszerváltás. Rubicon könyvek, Bp. 2003. 243.
443 1990. évi LVII törvénycikk 1. § (1) In: Jogtár https://mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=99000057.
TV (letöltve: 2018. február 7.)
az SZDSZ vezetőinek szomorúságát közvetítette. Mindez teljesen érthetetlen volt Feledy Péter számára, aki arra várt, hogy mikor kapja meg a műsoridőt, hogy tudó-síthasson a választást megnyerő párt miniszterelnök-jelöltjének első gondolatairól.444 A kormány minisztereinek 1990. május 23-i országgyűlési eskütételét sem közve-títette teljes egészében a televízió. Helyette a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjére kapcsoltak át.445 Feledy Péter jelen volt az eseménynél, és amint értesült arról, hogy mire készül az MTV, értesíteni akarta róla Antallt, aki éppen ekkor tar-tott beszédet. Megkérte Forrai Istvánt, hogy erről az információról egy rövid doku-mentumot csúsztasson előadás közben a kormányfő elé. Mindez nem valósult meg.446 Antall csak a történtek után értesült arról, hogy mit is hajtottak végre. Ráadásul csak a Híradó stábja készített az eseményről hosszabb felvételt, ám ezt is csak megvágva láthatták a televízió nézői. A teljes miniszterelnöki beszéd aznapi felvétele ezért nem található meg az MTV archívumában .447 Talán nem ördögtől való megállapítás, hogy ennek figyelembevételével kijelentsem, nem csupán egy labdarúgó-döntő játszott szerepet a döntésben .
A paktum az elektronikus hírközlés szempontjából vizsgált első próbatétele, mindennek ismeretében, rögtön a kinevezési törvény elfogadása volt . A kétharma-dos törvénynek a megállapodás szerint biztosítania kellett, hogy a médiavezetőket a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezze ki, ám ezt megelőzve a jelöltet a tájékoztatás pártatlanságát felügyelő bizottság és az illetékes parlamenti bizottság véleményezi .448 A szabaddemokraták azonban nem teljesen ezt a javaslatot terjesz-tették be. Haraszti Miklós, az SZDSZ sajtószakértője a tájékoztatás pártatlanságát felügyelő bizottságot nem szimpla javaslattevő szervnek képzelte el, és már szó sem volt parlamenti bizottságról. A bizottság összetételéről sem sikerül megállapodni.
Jogos kérdés, hogy miért lett volna szükség egy effajta kiterjesztett hatáskörű bizott-ság létrehozására, midőn az MDF–SZDSZ-megállapodás alapján a kinevezendő sze-mélyek adottak voltak .
Haraszti Miklós 1990. július 2-án a következőképpen indokolta képviselőtársai előtt a törvényjavaslat szükségességét. „Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim!
Göncz ideiglenes elnök úr nagyon szépen szólt arról, hogy a demokrácia épületét be kell fejeznünk. Ő az önkormányzati választások összefüggésében beszélt erről. Ez az
444 Feledy Péter interjú 2018. június 12.
445 Horváth a.: A magyar i . m . 78 .
446 Feledy P. interjú i. m.
447 Uő.
448 Az ún. MDF–SZDSZ-paktum (vagy Antall–Tölgyessy-paktum) (1990. április 29.) In: A magyar-országi médiaháború története. Média és politika 1989–2010. Szerk. Paál vince. Complex, Bp.
2013. 707.
indítvány, amelyet van szerencsém sürgősséggel az Országgyűlés elé kérni, más tekintetben fejezné be a demokrácia kiépítésének munkáját. Azt a munkát, amelyet a háromoldalú tárgyalásokon igen nagy sikerrel alapoztunk meg, amikor kimondtuk, hogy a Magyar Köztársaságban a közszolgálati média, a rádió és a televízió az egész nemzeté, nem szolgálhat pártokat, nem szolgálhatja a Kormányt, hanem objektív, pártatlan tájékoztatással kell szolgálnia mindarról, ami történik, és minden politikai erő számára egyenlő módon nyitva kell állnia. A pártatlan tájékoztatás bizottsága [PTB] azaz intézmény volna, amely beleépíti a magyar demokrácia intézményrend-szerébe ezt az elvet. Enélkül a média kinevezésének pártállami rendje folyna tovább, a Kormány kinevezési rendje, kinevezési joga azt szimbolizálná csupán, hogy a Kor-mányé a média. Kívánatos volna, ha a pártatlan tájékoztatás bizottsága – amelyben széles társadalmi erők, a szakma hozzáértő, maga által választott képviselői, a Kor-mány és a parlamenti pártok képviselői egyaránt helyet foglalnának – véleményez-hesse a közszolgálati média miniszterelnök úr által jelölt vezetőit, és azután a köz-társasági elnök nevezhesse ki őket. Ez az intézmény biztosítaná tehát azt, hogy a háromhatalmi ág között a sajtó, és különösen a közszolgálati média elnyerhesse azt az intézményi önállóságot, amely a modern demokráciákban ezt a valójában önálló vagy kvázi hatalmi intézményt megilleti .”449
Heteken át tartó vita következett a parlament kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottságában [továbbiakban kulturális bizottság], ahol kiderült, hogy az MDF képtelen megegyezni a szabaddemokratákkal a Haraszti-féle törvényjavaslattal felállítandó bizottság ügyében. Olyan gondok adódtak, mint a bizottság tagjainak kinevezési módja, vagy a jelöltek médiában betöltött hivatala, illetve párttagsága miatt az esetleges összeférhetetlenségi ügyek kezelése . A szabad-demokraták a módosító indítványokkal szemben konzekvensen keresztül akarták erőltetni a saját javaslatukat. Az 1990. július 18-i parlamenti vitában Tölgyessy Péter az április 29-én kötött paktumra hivatkozva és a sajtószabadság demokratikus rend-szerekben megszokott alapelvére támaszkodva kérte, hogy a kormánypárti és ellen-zéki képviselők álljanak el a módosító indítványoktól.450 A viták miatt csúszott a kinevezési törvény elfogadása is, és miközben Tölgyessy Kónyával bocsátkozott
„pengeváltásba” a bizottság felállításáról, aközben a paktumban körvonalazott, majd elfogadott személyek továbbra sem tudták betölteni a posztokat . Orbán Viktor nem véletlenül próbált finoman rámutatni arra 1990. július 18-án, hogy már három napja lejárt a határidő a vezetői pozíciók betöltésére.451 Ráadásul nem tett jót az sem, hogy
449 Parlamenti Napló. In: Országgyűlési Könyvtár honlapja. [továbbiakban PNOK] http://www.parla-ment.hu/naplo34/018/0180014.html (letöltve: 2018. március 6.)
450 PNOK http://www.parlament.hu/naplo34/026/0260121.html (letöltve: 2018. március 6.)
451 PNOK http://www.parlament.hu/naplo34/026/0260123.html (letöltve: 2018. március 6.)
a vitatkozó felek állandóan a paktumot emlegették, miközben a törvényhozás kisebb pártjainak ahhoz semmi köze nem volt, s ezért nem is volt szerencsés folyamatosan emlegetni, hogy a fejük felett, a törvényhozáson kívül már született egy szükséges megegyezés .
A Haraszti-féle javaslatban a huszonegy fővel tervezett bizottságban az MTI, a Magyar Televízió és Rádió kilenc helyet kapott, miközben a pártok összesen hat tagot delegálhattak volna. Kósa Ferenc, az MSZP képviselője nem támogatta ezt az elképzelést . Különösnek tartotta, hogy olyan pártok, akikre esetenként milliós nagy-ságrenddel szavaztak, kevesebb képviselettel rendelkeznek egy bizottságban, mint a szakmai testületek, nem beszélve arról, hogy a társadalmi szervezetek s a kiemel-kedő művészeti, tudományos szakértők direkten, maguk jogán, a saját addigi teljesít-ményük alapján nem kerülhettek volna be a bizottságba.452
Valójában a médiaszakma számára kedvezett Haraszti tervezete. A képviselő annak a hírközlésnek az érdekében emelt szót, amelyben a dolgozók többsége ekkorra már nyíltan az ellenzékkel szimpatizált. A SZDSZ kitűnő politikai érzékkel kezdte el képviselni az MDF-től és Csurka Istvántól, gyakorlatilag a kormánytól rettegő sajtó-munkásokat . Haraszti végig ugyanazt a taktikát követte, amit az EKA tárgyalásain is. Meg akarta nyerni pártja számára a kormánnyal ideológiai és karrierféltési okok miatt sem túlságosan szimpatizáló elektronikus média dolgozóit . A módszer nagyon egyszerűen működött, tisztában volt azzal, hogy az MDF-et végletekig megosztotta a paktum. Azt is lehetett tudni, hogy a sajtósok kifejezetten élvezték az újonnan élvezett szabadságot, a társadalom támogatását, miközben frissen szerzett hatalmuk-ról a választások ellenére sem akartak lemondani .
A Magyar Televízió és Rádió munkatársai közül többen hasonlóan gondolkodtak . A PTB-ben nekik szánt számos és kiemelt pozíció, s az olyan felvetések, hogy a rend-szerváltozást a sajtósok tevékenysége alapozta meg, simogatták a jobbközép oldalt elutasító publicisták lelkét . A szabaddemokraták sakknyelven matt közeli állapotba kerültek Antall József csapatai ellenében . Ugyanis amennyiben terveikkel szembe-száll a kormányzat, még tovább szítja a médiamunkások dühét és ellenállását. S ha Antall nem tesz semmit? Mindez akkor is kedvező eredménnyel jár. A liberális oldallal szimpatizáló média tovább erősödik, és hálásan támogatja ezután is az ellen-zék hatalmi aspirációit. Nem beszélve a kormányzat belső ellenellen-zékének fokozódó Antallal szembeni kritikájáról. Megnyerni ezt a politikai csatát ilyen körülmények között nem lehetett, ám a legtöbbet éppen az SZDSZ által védett média szenvedte el, anélkül hogy a sajtómunkások észrevették volna az ellenzék felelősségét mindebben.
Bár a liberális oldal politikai taktikája tökéletesen működött, ám mindez hosszú
452 PNOK http://www.parlament.hu/naplo34/026/0260127.html (letöltve: 2018. március 6.)
távon sokat ártott, hiszen az addig nagy népszerűségnek örvendő sajtó hajóját lassan, de biztosan zátonyra futtatta . Ki kell mondani, hogy a média hitelességét erodálta leginkább a médiakrízis .
Ráadásul e viták közepette tovább eszkalálódott a Parlament plenáris ülésein is a sajtókrízis. A kormány ugyanis megörökölte a Pallas Lapkiadó és Hírlapkiadó Vállalatot . A lapprivatizációk között folytatódott a Magyar Nemzet már többször említett, egyre kaotikusabb története . Haraszti Miklós, miközben ádáz csatát vívott, hogy az SZDSZ számára megfelelően szülessen meg a kinevezési törvény, aközben azon a címen, hogy a miniszterelnök beleavatkozott a Magyar Nemzet privatizáció-jába, interpellációt intézett Antallhoz. Az egész ügy tisztázását várta a kormányfő-től. Nem beszélve Demszky Gáborról [SZDSZ], aki azzal gyanúsította meg a kor-mányt, hogy a kabinet kezébe került Hírlapkiadót nagy átalakításokkal túlnyomó többségében kormányközeli médiává fogja átalakítani.453
A törvény még mindig nem született meg. Kónya Imre azt javasolta Antallnak, hogy a hatályos kormányrendelet alapján nevezze ki Hankisst és Gombárt, hiszen ezekben a személyekben sikerült megállapodniuk a szabaddemokratákkal . Antall erre nem tudta rábeszélni őket, mert a leendő médiavezetők nem fogadták el, hogy egy pártállami jogi norma legyen a kinevezésük alapja. Kónya ekkor Gáspár Miklós [KDNP] ötlete mellett érvelt .454
A KDNP képviselője úgy gondolta, hogy a PTB-t hagyják ki, és arról majd egy hatpárti egyeztetés után szavazzanak. Haraszti és az SZDSZ ezt 1990. július 25-én elvetette, miközben a PTB szabaddemokraták által elképzelt összetételét sem az MDF, sem az MSZP nem tudta elfogadni. A szabaddemokraták a sajtószabadság fogalmához olyannyira szorosan kötötték a PTB felállítását, mintha az utóbbi nélkül az előbbi nem teljesülhetne maradéktalanul. Mindeközben kimondva-kimondatlanul, s nem kevés túlzással közelítették az Antall-kormány médiapolitikáját az előző elnyomó rendszer gyakorlatához. Szabad György házelnök, az MDF képviselője ezt megelégelve maga is csatlakozott a diskurzushoz . Hozzászólásában arra kérte a kép-viselőket, hogy a kormányt ne hasonlítsák a diktatúra egykori szervezeteihez, hiszen erre semmilyen okot nem szolgáltatott . Szabad úgy vélte, hogy a PTB-nek a Haraszti-féle formában kevés értelme van, hiszen nem rendelkezhet szankciókról . Felvetette, hogy az 1848-as forradalom idején a sajtóperekre kitalált, ám gyakorlatban meg nem
453 PNOK 1990. július 24-i ülés http://www.parlament.hu/naplo34/028/0280100.htm (letöltve: 2018.
március 10.) „A Kormány a pártállamtól örökölt két nagy lapkiadó birodalmat, a Pallast és a Lap-kiadó Vállalatot felügyelete alá helyezte, és ezzel a sajtó 80 százalékát máris ellenőrzi. Mi ez, ha nem a régi modell újraéledése?”
454 Kónya I .: és az ünnep i. m. 483.
valósított esküdtbíráskodás valóban kellő súlyt adhatna egy efféle törvénynek.455 Ennek a véleményem szerint ma is aktuális javaslatnak haszna lehetett volna az inga-tag lábakon nyugvó újságírói kitalációkkal szemben.
Az egészből úgy látszott, semmi nem lesz, Gáspár módosítását nem fogadta el az ellenzék, Haraszti kinevezési törvényjavaslatát a kormány utasította el. Amennyiben a kormány enged, újabb hasztalan vita kezdődött volna a PTB összetételéről, mindez tovább tolta volna a médiavezetők már így is folyamatosan csúszó kinevezését. Egy héttel később Antall beterjesztette a Gáspár-féle verziót kinevezési törvényjavaslat-ként .456 A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány nem szeretne élni a hatályos jogszabályokkal, helyette a kinevezéseket a köztársasági elnök jogkörébe utalnák.
A PTB nincs a kormány ellenére, tette hozzá Antall, ám hatpárti egyeztetés után lehet csak felállítani az intézményt .457 A kinevezési törvényt ezek után a képviselők elsöprő támogatása mellett 1990. július 30-án fogadták el. A miniszterelnök ezt követően ismételten nyomatékosította, hogy a kormány a sajtószabadság oldalán áll, és arra kérte az ellenzéket, hogy fejeződjön be a háborúskodás, és a szabad sajtó után biztosítsák a korrekt magyar közéletet is .458