A műfordító lehetőségei és korlátai
3. A költői szöveg fordításának alapkérdései
Minden szövegtípus fordításához elengedhetetlen az előkészítő munka, a versfordítási folyamatban pedig különösen fontos az eredeti szöveg tartal-mának, szemantikai hálózatának felismerése és megértése. A szöveg lexikai elemeinek (a sztenderd, archaikus, szleng stb. lexikai elemek) megértése.
Költői szövegek esetében különösen fontos a szöveg stilisztikai elemei-nek, képi világának, de ugyanígy a hangzásvilágának is a feltérképezése.
Régen a költői szövegeket hangos olvasásra szánták, ezért nagyon fontos volt az élőszóbeli előadás, a hangzás.
A szöveg stílusát az alkotó idiostílusa nagyban meghatározza, ezért en-nek felismerése is elengedhetetlen a műfordítónak. A költészetet költően-nek kell fordítania, hiszen ő az, aki képes nemcsak az eredeti szöveg poétikai üzenetét, de még a megfelelő formát is létrehozni a célnyelven. A műfordí-tó, amikor már teljesen birtokában van a szövegnek, érti annak különböző jelentéseit, behatolt a vers zenei világába, meg kell keresnie az eredeti szö-veg minden elemének funkcionálisan megfelelő variánsát a célnyelven.
Nem az eredeti szöveg másolatát, hanem funkcionális megfelelőjét kell tehát megalkotnia műfordítónak a célnyelven! Ez azt jelenti, hogy a tartalmi üze-net, a stílus, a művészi érték, a forma olyan egységének létrehozása fontos a célnyelven, amely annak nyelvi és kulturális normájába is illeszkedik.
Az eredeti szöveg tehát olyan nyersanyag a fordító kezében, amelyet ah-hoz hasonló formába önt. Ahah-hoz, hogy az eredeti költői szöveggel adekvát célnyelvi szövegvariáns jöjjön létre, amelyet a célnyelvi befogadók is elfo-gadnak költői szövegnek, igen sok kritériumot kell figyelembe vennie a versfordítónak. Ha tipológiailag különböző nyelvről fordít, grammatikai szintenmindig olyan átváltási műveleteket kell végrehajtania, amelyek nem hoznak létre hasonlóságot a forrásnyelv és a célnyelv grammatikai elemei között.
A lexémák szintjén már közelebb kerülhet az eredeti szöveghez, de a nyelvi jelek jelentéstartománya még a tipológiailag azonos nyelvek esetén sem teljesen azonos.
Aképi szint elemeit sem tudja az eredetivel azonos módon létrehozni a műfordító, eltérések, módosulások mindig lesznek a szöveg egyes részstruk-túráiban a forrásnyelvi szöveghez viszonyítva. A funkcionális ekvivalencia érdekében különböző műveleteket kell végeznie a műfordítónak: kihagyá-sokat, betoldákihagyá-sokat, transzformációkat stb., amelyek elsősorban a négy reto-rikai alapműveletet jelentik (adjekció, detrakció, immutáció, transzmutáció).
Akkor tekinthető egyenértékű variánsnak két különböző nyelvű költői szö-veg, ha aszövegegészben, azaz szövegszinten a különböző átváltási művele-tek következtében létrejön köztük a funkcionális azonosság.
Ha aversformát, a ritmikai szerkezetet, a rímeket azonos helyen pró-bálja visszaadni a költői szöveg fordítója, akkor viszont véthet a célnyelvi úzus ellen.
A műfordítás szerepjáték is: a versfordítónak bele kell tudnia helyez-kedni az eredeti szövegalkotó szerepébe (vö. Farkas 2008). Déri Balázs sze-rint: aki csak a rímmel és a ritmussal azonosítja a verset, annak nincs sok fogalma a vers lényegéről (Déri 2008).
Erdélyi Z. János így vall a költői szöveg tartalmi és formai elemeinek célnyelvi újraalkotásáról: „A tartalmi hűség igen tágan értelmezhető kérdés, kiváltképp kötött formájú verseknél, ahol soronként adott szótagszám áll rendelkezésre az eredeti szöveg tolmácsolására… A formai hűség alapvető feltétele egy fordító számára a verstani ismeret. Ha valaki nincs tisztában a versformákkal, a velük járó kötöttségekkel, az lehetőleg ne adja a fejét lírai tolmácsolásra, mert eleve kudarcra van ítélve… Ahhoz azonban, hogy egy verset tartalmilag is, és formailag is minél hívebben ültessünk át egyik nyelvről a másikra, olyan mélységig magunkévá kell tennünk az eredetit, hogy érezzük”. Érezzük „formai lüktetését” éppúgy, ahogy a tartalomból fakadó „belső zenét” (Erdélyi 2008).
Lator László azt vallja, hogy versfordítások esetében a fordítónak ra-gaszkodnia kell az eredeti szöveghez mind tartalmi, mind pedig formai szempontból, ellenkező esetben lapos közhely lesz a fordított szöveg, és nem az eredeti költői szöveg megfelelője. Ugyanakkor azt is vallja, hogy a fordító bármennyire is megközelíti az eredetit, a saját anyanyelvi
hagyomá-LŐRINCZ JULIANNA
nyaiban értelmezi a szöveget. A célnyelvi szövegvariánsoknak be kell il-leszkedniük a célnyelvi szövegalkotás hagyományaiba is. A versfordítás új kulturális közegbe helyezi át az eredeti szöveg üzenetét, ezért azt sokszor nagyon nehéz, illetve lehetetlen közvetíteni. „Olyan művelődéstörténeti vagy irodalomtörténeti, vagy személyes történeti hátterük van a verseknek, amit a fordítás nem tud közvetíteni” (idézi Józan–Kőris 2008: 113).
Bármennyire igyekszik tehát a versfordító, az ő szövegvariánsa az erede-ti szöveg interpretációja lesz, annak egyfajta célnyelvi szövegvariánsa, amely jó esetben igen hasonlít az eredeti szöveghez mind tartalmát tekintve, mind pedig formailag. Hogy a fenti elméleti ismereteket a gyakorlattal szembesítsem, egy Jeszenyin-vers két mai magyar nyelvű fordítását vetem egybe az eredetivel.
4. Szergej Jeszenyin Закружилась листва золотая... (Kavarogni kez-dett az aranylomb…) című versének két magyar fordítása
Szergej Jeszenyin 1925-ben keletkezett versét két mai kiváló költő-műfordító tolmácsolásában vetem egybe az eredetivel és egymással is. Elő-adásomban elsősorban az eredeti vers képi szintjét, a színszimbolikát, vala-mint a versformát meghatározó prozódiai szerkezeteket vizsgálom. Az elemzett vers Erdődi Gábor szerint az ún. aranyversek egyike. Erdődi leg-újabb műfordításkötetében (Szálltam rózsaszín lovon, 2008) a színek domi-nanciája szerint rendezte ciklusokba legújabb és korábbi Jeszenyin-fordításait.
Mint minden, a költő élete vége felé keletkezett versében, Jeszenyin eb-ben is a szeretett szülőföld természeti tája, az aranyló levelek, a fehér törzsű nyírfák, a víz, a fűzfa, a völgy, a természet megannyi képi és színmotívumát megjeleníti. Így a jellegzetes vörös szín különböző árnyalatai: золотой
’arany’, розоватый, розовость ’rózsaszín, rózsaszínűség’.A vörös szín és különböző árnyalatai a természet és az emberi lélek titokzatosságát, nyugta-lanságát is érzékeltetik. Ezt a színszimbolikát erősíti a versben a természeti tájhoz közvetlenül kapcsolódó sárga: золотеющий дол ’sárguló völgy’, valamint a közeledő este: синий сумрак ’sötétkék szürkület’ kontrasztja is.
De megjelenik a zöld szín is: ива ’fűzfa’, a fehér pedig a берёза’nyírfa’
jellegzetes orosz természeti motívumokban. A kiemelt színnevek mellett a pillangókáltal asszociált tarka színek is megjelennek. Jeszenyin a természet festői színeivel lírai hangulatot teremt a versben. Ez a lírai hangulat a színek
kontrasztja által már a vers elején melankolikusnak hat, amelyet a pillangók ég felé elhaló repülése idéz, előrevetítve az elmúlást. Paralel forma: a lírai szubjektum is elvágyódik a test világából, mint a fűzfák, vízbe hajlana.
Nézzük meg, hogyan jelenik meg a jeszenyini vers képi világa, a külön-böző alakzatok: a paralelizmus, az ellentét és a hozzájuk kapcsolódó más stílusképek, mint például a hasonlat a fordításszövegekben, összefonódva a színszimbolikával.
Aprozódiai elemekfordítása a versfordítás egyik legnehezebb feladata annak ellenére, hogy a tapasztalt versfordító mentális lexikonában sok olyan formai megoldás van készen, amelyek segítik az adott szöveghez funkcioná-lisan megfelelő változat megtalálásában (vö. Barancsak 2004).
A Jeszenyin-vers rímeikeresztrímek. Ezt a rímszerkezetet mindkét mű-fordító adekvátan adja vissza. A versdallam létrehozása azonban már jelen-tősen eltér az eredetitől. Erdődi Gábor szövegvariánsában csak kisebb elté-rések vannak, Erdélyi Z. János azonban egészen más ritmusú szöveget ho-zott létre. Jeszenyin szövegében jambusok és trocheusok dominálnak, közel áll az ütemhangsúlyos verseléshez. Erdélyi változatában az anapesztusok dominálnak szinte az egész szövegben, amely a nyugodt, egyenletes ritmusú forrásnyelvi szöveget felfokozottabbá, dinamikussá teszi.
Закружилась листва золотая В розоватой воде на пруду, Словно бабочек лёгкая стая С замираньем летит на звезду.
Erdődi Gábor fordításában:
Aranyhaju lomb körözni kezdett, S terült rózsásvizü tó fölé, mint a lepkék raja, úgy sereglett, s lelke röppent csillagok köré.
Erdélyi Z. János szövegvariánsa:
Aranyos levelek tüze lengte be a tó piruló vizeit.
Elalélt pihe-rajban a lepke libeg így fel a csillagokig.
LŐRINCZ JULIANNA
A két magyar fordítás közül ritmikailag az első adekvát az eredetivel, a második olyan változat, amely nemcsak erre az egy versre nem jellemző, hanem Jeszenyin egész költészetére sem. Így ez a formai megoldás, bár kel-lemes zene a magyar fülnek – Weöres Sándor bravúros zenei megoldásaira emlékeztet.
Gyönge fuvallat a tóba zilál, Fények gyöngysora lebben, Sóhajom, árva madár pihe száll,
S elpihen édes öledben – (A paprikajancsi szerenádja) A képi szint elemeinek fordítása
Jeszenyin természetlírájára jellemzőek a visszatérő, ún. átszövő képek, motívumok (vö. Balkina, Nyekraszova 1986). Ilyen motívumok elemzett szövegünkben a листва золотая ’arany lomb’, берёза, берёзка ’nyírfa, nyírfácska’, cиний сумрак ’kék félhomály, синий вечер ’kék este’, стадо овец ’juhnyáj’, de a bárány szürrealisztikus képekben is (Kékség). Az ива
’fűzfa’, a месяц ’hold’, hogy csak azokat a motívumokat emeljem ki, ame-lyek elemzett versünkben is szerepelnek.
A magyar fordításokban is megőrződnek ezek a motívumok, de a kép-szerkezet, amelybe az eredeti szövegben a motívumok beépültek, már vál-tozik. Szembetűnő, hogy a vers enyhén erotikus hangvételét felerősítik a fordítók. A nyírfa nőnemű főnév az oroszban. A nőiség szimbóluma sok Jeszenyin-versben erős, de elemzett versünkben a fordításokban hangsúlyo-sabb.
Отрок-ветер по самые плечи a kamasz-szél egész válláig Заголил на березке подол. felfújta a nyírfácska szoknyaalját.
(Az én nyersfordításom – L. J.) Szüzi nyír kusza pendelye reppen, les alá kamaszos fuvalom.
(Erdélyi Z. János)
Kamasz-szellő, jaj de pajkos, hetyke, Nyírfa-szoknyát fel-felemelint.
(Erdődi Gábor)
5. Összegzés
A három szövegvariáns egybevetése is azt bizonyítja, hogy nincs abszolút fordítás, a sajátos konnotációval rendelkező költői szövegek fordítása szinte lehetetlen feladat. Pontosabban: a forrásnyelvi szövegeknek csak alkotó célnyelvi áttételét tartotta lehetségesnek. Kosztolányi ezért tartotta „gúzsba kötve táncolásnak” a műfordítást. Minden jó műfordítás azonban küldetést is teljesít: a forrásnyelvi szöveget helyettesíti a célnyelvi kultúrában. Így a műfordító szerzőtársa is egyben az eredeti szöveg alkotójának.
Irodalom
Balkina, M. A., Nyekraszova, E. A. 1986. Идиостиль Сергея Есенина. В кн.
«Эволюция поэтической речи XIX–XX. Вв. Перифраза. Сравнение. Отв.
Ред. А. Д. Григорьева. Академия наук СССР. Институт русского языка.
Москва: «Наука».
Barancsak, Sz. 2004. Малый, но максималистский манифест переводчика.
«Иностранная литература» 2004, №8. Трибуна переводчика. Москва.
Internetes forrás: http://magazines.russ.ru/inostran/2004/8/bara6-pr.html
Erdélyi Z. J. 1995. Jeszenyin színszimbolikája. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán 1995 őszén elhangzott előadás átdolgozott változata. Kézirat.
Farkas J. 2008. Nyelvérzék és ösztön. Csiki Lászlóval beszélget Farkas Jenő. In:
Jeney É., Józan I. (szerk.):Nyelvi álarcok. Tizenhárman a fordításról. Buda-pest: Balassi Kiadó. 28–51.
Jakobson, R. 1959. Fordítás és nyelvészet. In: Bart I., Klaudy K. (szerk.): Fordítás-elméleti szöveggyűjtemény. Budapest: Tankönyvkiadó. 1980.
Józan I. 2005. „Az igazi apát megnevezni” Babits a fordításról. In: Józan I., Szegedy-Maszák M. (szerk.): A „boldog” Bábel. Tanulmányok az irodalmi fordításról. Budapest: Gondolat Kiadó. 203–225.
Kocsány P. 2001. Párhuzamos műfordítás: a stilisztika kivételes lehetősége. Ma-gyar Nyelvőr 125. évfolyam 4. szám. 444−453.
Kőrizs I., Józan I. 2008. Ha kimegy a piacra, ott nincs nazális. Lator Lászlóval beszélget Kőrizs Imre és Józan Ildikó. In: Jeney É., Józan I. (szerk.):Nyelvi ál-arcok. Tizenhárman a fordításról. Budapest: Balassi Kiadó. 113–147.
Kulcsár Szabó E. 1998. A saját idegensége.In: Kabdebó L. et al. (szerk.):A fordí-tás és intertextualifordí-tás alakzatai. Budapest: Anonymus Kiadó. 93–111.
LŐRINCZ JULIANNA
Lőrincz J. 2007.Kultúrák párbeszéde. Pandora Könyvek 10. Eger: Líceum Kiadó.
Man, Paul de 2007. Walter BenjaminA műfordító feladata című írásáról. In: Józan I., Jeney É., Hajdu P. (szerk.): Kettős megvilágítás. Fordításelméleti írások Szent Jeromostól a 20. század végéig. Budapest: Balassi Kiadó. 240–267.
Péter M. 1999.„Pár tarka fejezet csupán…” Puskin Anyegin-je a magyar fordítá-sok tükrében. Budapest: Tinta Kiadó.
Popovič, A. 1980.A műfordítás elmélete. Bratislava: Madách.
Szabolcsi M. 1998. Antinómiák a magyar műfordítás történetében. In: Kabdebó Lóránt et al. (szerk.):A fordítás és intertextualitás alakzatai. 11–16.
Szegedy-Maszák M. 1998. Fordítás és kánon. In: A fordítás és intertextualitás alakzatai.
Sztarosztyina, N. A. 2006. Особенности перевода художественной литературы.
http://www.rusnauka.com/NNM_2006/Philologia/16686.doc.htm
Tellér Gy. 1981. Versstruktúra és versfordítás. In: A műfordítás ma. Budapest:
Gondolat. 144–66.
Források
Есенин, С. 1976. Стихотворения и поэмы. Москва: «Художественная литература»
Erdődi G. 2008. Aranyhaju lomb… In:Szálltam rózsaszín lovon. Szergej Jeszenyin verseinek fordításai. Budapest: Új Mandátum Kiadó.
Erdélyi Z. J. 2007. Szergej Jeszenyin:Aranyos levelek…Kézirat.
Ajtay-Horváth Magda