A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény

Magyarországon a 2007. évi XCII. törvény hirdette ki a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt³⁶⁸, és az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvet.

Az egyezmény 1. cikke határozza meg annak célját, miszerint

„A jelen Egyezmény célja valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes és egyenlő gyakorlásának előmozdítása, védelme és biztosítása valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, és a velük született méltóság tiszteletben tartásának előmozdítása. Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.”

368 Convention on the Rights of Persons with Disabilities [az Egyesült Nemzetek keretében 2006. december 13-án, New Yorkban elfogadott, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény]

Az egyezmény 14. cikkének 1 b) pontja szerint

„A részes államok biztosítják, hogy a fogyatékossággal élő személyek, másokkal azonos alapon jogellenesen vagy önkényesen szabadságuktól nem foszthatók meg, továbbá a szabadságtól való bármilyen megfosztás a jogszabályokkal összhangban történhet, és hogy a fogyatékosság megléte semmilyen esetben nem indokolhatja a szabadságtól való megfosztást.”

A témám szempontjából érdekes kitétel „a fogyatékosság megléte semmilyen esetben nem indokolhatja a szabadságtól való megfosztást”.

A magyarországi hatályos szabályozás szerint

„Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni. A kényszergyógykezelést meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn.” ³⁶⁹

Tehát a szabadságtól való megfosztást éppen az elmeműködés kóros állapota indokolja, amely miatt alappal feltételezhető, hogy a jövőben is elkövet személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekményt. Ugyanakkor a józan ész ellen való lenne, ha megtiltanák, hogy az önmagára és a társadalomra is veszélyt jelentő személyeket ne helyezhessék olyan zárt intézménybe, ahol megfelelő kezelés mellett nyilvánvalóan korlátozni kell a szabadságukat is. Hiszen nem pusztán azon az alapon fosztanak meg valakit a szabadságától, mert mentálisan fogyatékos, hanem azért, mert ennek következtében veszélyt jelent a társadalomra, mivel már elkövetett személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekményt, és fogyatékossága révén feltételezhető, hogy a jövőben is hasonlót cselekedne.

Az egyezmény 12. cikke szerint:

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a 2009. január 26-án kelt éves jelentésének 4. pontjában elemezte a „jog előtti elismerést, jogképességet és döntést”. A 47. bekezdésben a következő olvasható:

369 Btk. 78. §

„A büntetőjog területén a fogyatékossággal élő személyek jogképességének az elismerése megkívánja azon védelem eltörlését, amely a büntetőjogi felelősség tagadását mentális vagy intellektuális fogyatékosságra alapozza, amelyre »insanity defence«-ként is hivatkoznak. Ehelyett fogyatékosság-semleges doktrínákat kell alkalmazni, amely a bűncselekmény szubjektív elemein alapszik, amelyek az egyéni elkövető helyzetét veszik figyelembe. Mind a tárgyalást megelőző, mind a tárgyalás szakaszaiban eljárási alkalmazkodás követelendő meg az egyezmény 13. cikkének megfelelően és implementációs szabályokat kell elfogadni.”³⁷⁰

Kiemelendő rész, hogy minden további indokolás nélkül, azon védelem eltörlését kívánja meg a 12 cikk értelmezése kapcsán, „amely a büntetőjogi felelősség tagadását mentális vagy intellektuális fogyatékosságra alapozza”, amelyre „insanity defence”-ként is hivatkoznak. Ezen kijelentés alapos értelmezést kíván, hiszen ha szó szerint vennénk az abban foglaltakat, akkor az egyezményhez csatlakozó államok nem alkalmazhatnának részben vagy egészben orvosi diagnózison alapuló insanity-szabályokat. A főbiztos nyilatkozata szerint minden egyes elkövetőt megilleti az a jog, hogy fogyatékosság-semlegesen, egyénileg értékeljék cselekményüket.

A nyilatkozat számos vitát generált, hogy ezek alapján milyen insanity-szabályozás és milyen speciális szankciók alkalmazása kívánatos és megengedett. Az a vélemény kristályosodott ki, hogy az egyezmény az olyan rendszert támadja, amelyben a vádlott büntetőjogi felelőssége kizárólag a fogyatékosságán alapszik.³⁷¹

Mivel a főbiztos az emberi jogok előmozdításával van megbízva, de nem terjesztheti ki az egyezményben részes államok kötelezettségeit önhatalmúlag, ezért az egyezmény cikkeinek tartalmát csak a már meglévő, az 1969-es bécsi egyezmény 31. és 32. cikkeiben lefektetett, a szerződések értelmezésének általános elveire hivatkozva értelmezheti, de nem bővítheti azok tartalmát.

370 Thematic Study by the Office of the United Nations High Commissioner for Human Rights on enhancing awareness and understanding of the Convention on the Rights of Persons with Disabilities, p. 15, paragraph 47.

371 Lund, K. (2012): Strafferettslig diskriminering – Særlovgivningen rundt utilregnelighet må avvikles, også innenfor strafferetten [Criminal Law Discrimination – The Special Legislation on Unsoundness of Mind Must be Abolished, also within Criminal Law]. Klassekampen, 4 January 2012. http://icj.no/wp-content/uploads/2010/08/Strafferettslig-diskriminering.pdf (Letöltés: 2017. december 10.)

A kérdéses 12. cikkből következik, hogy a fogyatékkal élő személyeknek az élet minden területén jogképességet kell élvezniük. Egy lehetséges értelmezés szerint a jog minden területén egyenlő érdemi jogoknak és kötelezettségeknek kell vonatkozniuk az elmebetegekre. Viszont ha ezt az értelmezést kellene követni, az a legtöbb országban törvénymódosítások kötelezettségét vonná maga után, hiszen a jog legtöbb területén, ideértve a polgári vagy a büntetőjogot is, következménye van annak, ha valaki elmebetegségben szenved.

Az egyezmény rendelkezéseit a már meglévő jognyilatkozatok és egyezmények tekintetében kell értelmezni és hatókörét erre figyelemmel kell meghatározni.

A fogyatékossággal élő személyek körében való minden formájú megkülönböztetés eltörléséről szóló amerika-közi egyezmény³⁷² szerint az minősül diszkriminatívnak, ha a fogyatékkal élő személyek jogait megkurtítják. Az ENSZ-egyezmény I cikkének (2) b pontja az alábbiakat tartalmazza:

„Ha egy személy jogilag inkompetensnek tekinthető, az ilyen minősítés nem valósít meg diszkriminációt, ha az szükséges és helyénvaló az érintett személy jóléte érdekében.”

Véleményem szerint itt pozitív diszkriminációról van szó, tehát amikor abból a célból

„diszkriminálunk” bizonyos személyeket, hogy az alkalmazott diszkrimináció nélküli helyzetükhöz képest egy számukra összességében kedvezőbb, pozitívabb helyzetet teremtsünk.