A fehér fagyöngy 1920-as évekbeli elterjedésének rekonstrukciója

A fehér fagyöngy hazai elterjedéséről készült első részletes tanulmányt Tubeuf (1923) közölte monográfiájában, aki Roth Gyulát kérte fel a növény hazai előfordulásának tanulmányozására. Roth még 1913-ban kezdte meg az adatgyűjtést, megfigyelései azonban az I. világháború miatt csak 1926-ban kerültek közlésre. Így Tubeuf (1923) munkájában csupán a fehér fagyöngy néhány fontosabb előfordulási helyét és gyakoribb gazdanövényeit közölte hazánk területéről, addig Roth (1926) egy pontos elterjedési térkép mellett részletesen ismertette a fontosabb gazdanövényeket és azon városok listáját, ahol a fehér fagyöngyöt megfigyelték. Munkáját Boros (1926) egészítette ki, aki számos más helyről is jelentette a félélősködőt. Az általuk megadott előfordulási helyek és Roth (1926) elterjedési térképe alapján rekonstruáltuk a fehér fagyöngy 1920-as évekbeli elterjedését, melyet florisztikai alapmező (12,5 × 11,2 km) térképen mutatunk be (17. ábra).

17. ábra: A fehér fagyöngy magyarországi elterjedése az 1920-as években a florisztikai alapmezőkön jelölve. (Tubeuf 1923, Boros 1926 és Roth 1926 közlései alapján.)

58 Az első irodalmi jelentések alapján az 1920-as években a fehér fagyöngy összesen 67 alapmezőn volt jelen, vagyis hozzávetőlegesen az ország mindössze 9%-a volt fertőzött (3.

táblázat). Ekkor hazánkban az erdős területek nagysága 1,1 × 10⁶ ha volt, tehát az ország mindössze 12%-át borította erdő. A nagyobb és egybefüggő állományok főként Dunántúlon és az Északi-középhegységben fordultak elő (Halász 1994).

3. táblázat: Magyarország nagytájainak fertőzöttsége az 1920-as években.

Nagytájak A fertőzött alapmezők

Dunántúli-középhegység 11 23,40 47

Dunántúli-dombság 12 13,04 92

Nyugat-Dunántúl 12 18,18 66

Összes fertőzött alapmező 67 8,9 745

A potenciális gazdanövények jelenlétének hiányában a fehér fagyönggyel az Alföldön szinte egyáltalán nem találkoztak, hiszen a növény előfordulását a nagytáj területéről sem Tubeuf (1923), sem Roth (1926) nem jelentette. Boros (1926) megfigyelései alapján szórványosan a Tisza ártereiben Populus-fajokon, valamint hasonló gazdanövényen a Nyírségben és a Felső-Tisza-vidékén azonban előfordult. Ekkoriban az Alföld alig 2% volt fertőzött, hiszen a 384 alapmezőből mindössze 9 mezőn találkoztak a hemiparazita növénnyel.

Bár a Tisza mentén alig, addig a Duna völgyében számos helyről beszámoltak a fagyöngy jelenlétéről. Míg Tubef (1923) nyárfákról és fűzről (Salix sp.), addig Boros (1926) hasonlóan nyárfákon, illetve akácon (Robinia pseudoacacia) is találkozott vele több Duna-menti nagyvárosban (Hegyeshalom, Mosonmagyaróvár, Esztergom). Horváth (1917) Tatán figyelte meg szintén nyárfán. Bár a folyó felső szakasza erősen, addig az Alsó-Duna-völgye egyáltalán nem volt fertőzött, hiszen mindössze egyetlen településről (Kalocsa) jelentették a növény előfordulását (Menyhárth 1887).

59 Ami a Kisalföldet illeti, Roth (1926) csak néhány szórványos előfordulást közölt a Marcal-medencéből, addig Tubeuf (1923), Linhart György elmondásaira támaszkodva, már 11 különböző gazdanövényről jelentette a hemiparazitát. Az általa megfigyelt gazdanövények az Acer rubrum, Betula pubescens, Juglans nigra, Juglans regia, Malus domestica, Populus nigra, P. × euramericana, Pinus sylvestris, Pyrus communis és Robinia pseudoacacia voltak.

Ebben a tájegységben összességében 57-ből 9 alapmezőn figyelték meg a növényt, így a terület 14%-a volt fertőzött.

Tubeuf (1923) monográfiájában kiemelt egy parkot Sárváron, mely Habsburg-Estei Mária Terézia Henrietta Dorottya (1849–1919) osztrák főhercegnő tulajdonában állt. A területen különösen erős fagyöngyfertőzést tapasztaltak a következő gazdanövényeken: Acer campestre, Acer rubrum, Alnus glutinosa, Betula pendula, Carpinus betulus, Celtis occidentalis, Crataegus monogyna, Fraxinus pennsylvanica, Juglans nigra, Malus domestica, Populus × euramericana, Rosa canina, Salix alba és Tilia tomentosa. Érdekesség továbbá az is, hogy fehér fagyöngy hiperparazitizmusát, vagyis a szintén parazita európai sárgafagyöngyön (Loranthus europeaeus) való élősködését, ebben a parkban már ekkor megfigyelték.

Roth (1926) a Nyugat-Dunántúlon 12 alapmezőről jelentette a növényt, így a tájegység mindössze 18%-a volt fertőzött. Az Őrségben fenyőféléken (Abies alba, Picea abies, Pinus sylvestris) is megfigyelték a növényt, vagyis a V. album mindhárom alfaja már ekkor is jelen volt ezen a területen.

Tubeuf (1923) munkájában a Dunántúli-középhegységet még csak nem is említi, azonban Roth (1926) számos helyről (Vértes, Bakonyalja, Öreg-Bakony) gyakori fajként jelentette a fagyöngyöt. Az 1920-as években ez a tájegysége volt az ország legfertőzöttebb területe, hiszen a Dunántúli-középhegység közel ¼-én fordult elő a növény. Ezeken a területeken főként almán (vad fajok és nemes fajták), nyárfán, juharon és hárson figyelték meg, bár Boros (1926) vörös vadgesztenyéről (Aesculus pavia) is leírta, ezzel szemben közönséges vadgesztenyén (Aesculus hippocastanum) való előfordulását ekkoriban hazánkból még jelentették.

A Dunántúli-dombság területéről Tubeuf (1923) további számos gazdanövényt sorolt fel mint pl. Betula-, vagy Tilia-fajokat, illetve a vadkörtét (Pyrus pyraster). Ezen kívül Boros (1926) erős fertőzésről számolt be a Belső-Somogy területéről, leggyakrabban nyár (Populus), alma (Malus) és fűz (Salix) fajokon figyelte meg a növény károsítását. Ezzel szemben Roth (1926) a Dél-Dunántúlon szórványos fajnak tartja és csak 12 alapmezőről jelentette.

60 Az Északi-középhegység tekintetében sem Tubeuf (1923), sem Boros (1926) nem számolt be a fagyöngy jelenlétéről, azonban Roth (1926) 96-ból 16 alapmezőn találta meg a növényt. A tájegységek közül itt volt a legmagasabb a fertőzött alapmezők száma, a fertőzöttség aránya azonban így is csak 16% volt. A fagyöngy jelenléte a Gödöllői-dombságban igen markáns, míg a Sajó és Hejő völgyében (Miskolc és Miskolctapolca környéke) szórványos volt.

Roth (1926) a már említett gazdanövényeken kívül megfigyelte továbbá Acer pseudoplatanus, A. platanoides, Populus alba, Prunus domestica, P. avium, Salix alba, Salix fragilis, Sorbus aucuparia, Tilia cordata, T. platyphyllos, T. tomentosa fajokon is.

Az általa jelzett 258 megfigyelés során 41 alkalommal nyárfán, 60 alkalommal almán (vad fajokon és nemes fajtákon egyenlő arányban), szintén 60 alkalommal akácon, 21 alkalommal fűzfán és körtén, 19 alkalommal hárson, 16 alkalommal juharon és 14 alkalommal nyitvatermő fajokon találta meg a fehér fagyöngyöt. Kiemelte továbbá annak takarmánynövényként való alkalmazását, melyet tehenek, szarvasok és őzek téli takarmányozásra alkalmaztak.