Bár a jelen értekezés elsősorban történeti szempontból vizsgálja Lajtha színpadi műveit, szükségesnek látszik egy rövid áttekintést adni arról, hogy az egyes tételek hogyan kapcsolódnak a balett cselekményéhez. (A fennmaradt dokumentumok ennél a műnél szerencsére lehetőséget adnak erre. Itt feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a majdani koreográfusnak igen nagy segítséget fog adni a kompozíció – már többször említett és egy fakszimilével is illusztrált – négykezes zongoraváltozata, amelybe ceruzával beírták, hogy éppen mi történik a színpadon.)
Fábián László a Capriccio zenéjéről – melybe olykor „huncutság, csípős tréfa, sok sziporkázó scherzoszerűség is belevegyül” – találóan azt állapítja meg, hogy
„a Couperin-re s részben Mozartra emlékeztető kecsesség modern fűszerezettségét nyújtja.”179 A tizennégy tétel nagy karakterbeli változatosságot mutat. Lajtha jó dramaturgiai érzékkel váltogatja a határozottabb, vidámabb, gyorsabb, illetve a líraibb, elrévedőbb, lassabb tételeket. A tételek hasonló hosszúságúak, a leghosszabb nyolc és fél perces, a legrövidebb három és fél perces. A műre általánosan jellemző egyfajta könnyesen mosolygós, neoklasszikus hang (bármennyire is állítja Lajtha, hogy ő nem kapcsolódott semmilyen izmushoz, kivéve az „új-humanizmust”), világos formálás, nagyfokú témabőség (a témák inkább füzérszerűen következnek egymás után, a témafejlesztés, a „tematikus munka” kevésbé jellemző, a variálás leginkább a hangszereléssel történik). Gyakori egyfelől a táncos (olykor népies ízű, de nem feltétlenül magyaros) ritmika, másfelől viszont sok az igen hosszú, széles dallamív is. Rendre megjelenik a kontrapuktikus gondolkodás, és néha kifejezetten reneszánsz vagy barokk fordulatok ütik meg a fülünket. A jellegzetesen franciásnak tartott hangszerelés rendkívüli változatos és színgazdag. (Ezzel kapcsolatban hadd idézzük Farkas Ferenc zeneszerzőt, egyetértve vele abban, hogy ez a „franciás jelleg” talán túl sokat és túlzottan
179 Fábián László, „Lajtha László”, Magyar Zene 33/4 (1992. december): 370–375. Az idézet helye:
372.
10.18132/LFZE.2013.1
172 felületes módon említődik: „Nem szeretem a közhelyeket, és az ő sokat emlegetett franciásságát is inkább úgy magyaráznám, mint egy magyar művész affinitását, hajlamát a sziporkázó esprit, a virtuózan felrakott ragyogó hangszínek, a kötetlen, ám mégis logikus formák iránt.”180) A hangnemek ugyan sűrűn váltakoznak, de mindig megmarad a tonalitásérzetünk. A tételek hangneme mindig pontosan meghatározható. A mű alaphangneme a D-dúr.
A komponista a Capriccio korábban már tárgyalt időbeli többsíkúságát számos kompozíciós eszközzel fokozza: a XVIII. századba visszarévedő tánc- és zsánertételeket – például La Sérénade de Mezzetin, Menuette et Musette (La leçon d’amour), Toccata, Rondeau et couplets – többek között a metrum állandó váltakozásával elért különös lebegtetéssel (a Sérénade-ban például 2/4, 3/4, 4/4, 3/4
váltakozik folyamatosan), a tételtípusnak megfelelő karakter fokozatos megváltoztatásával, a hangszerelés áttörtségével (így a divisi-alkalmazással) teszi végletesen elvonatkoztatottá.
A metrikai változatosság általában is jellemző Lajtha zenéjére, de ebben a balettben ez annyira feltűnő, hogy érdemes táblázatban is ábrázolnunk. A tizennégy tétel elején összesen kilenc különféle ütemmutató áll (a tétel elején megadott váltakozó ütemmutatót egynek számítjuk). Nyilvánvaló, hogy ennek a metrikai sokféleségnek különös jelentősége van egy balett esetében.
I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV.
5. táblázat: A Capriccio tételeinek kezdő ütemmutatója
Az alábbiakban az egyes tételeket hozzákapcsoljuk a szövegkönyv megfelelő részéhez. Mivel a balett néma (prózai szerep nélküli) verziója tekinthető
180 Farkas Ferenc, „Bevezető a Lajtha László emlékhangversenyhez”, in Gombos László (közr.), Vallomások a zenéről. Farkas Ferenc válogatott írásai, Budapest: Püski, 2004, 77–78, az idézet helye:
77.
10.18132/LFZE.2013.1
173 véglegesnek, és nyilvánvalóan ennek van nagyobb esélye arra, hogy meghonosodjon a balettszínpadokon, ezt a verziót vesszük alapul.
Az I. tétel, azaz az Ouverture alatt a Direktor sorra felhúzza a mozdulatlanul álló nyolc bábut: Arlequint, Colombine-t, a Kapitányt, Isabelle-t, a Bárónét, Pantalont, a Balerinát és Mezzetint. A presto molto tempójelzésű, 2/2 metrumú D-dúr nyitányt harsány fanfár indítja, amely visszatér a tétel közepén és végén (és vissza fog térni majd a Finale végén is.) Különböző táncos ritmikájú témák jönnek egymás után füzérszerűen, ám az első téma (quasi főtéma) visszatérésének módja megerősíti azt az érzetünket, hogy a tétel a szonátaformájú nyitányok utóda.
A Complainte et Arlequin consolateur (Panasz és a vigasztaló Arlequin) című II.
tétel valójában két rövid jelenetet takar. Az elsőben Colombine kesereg a malom meghibásodása miatt. A másodikban megjelenik férje, Arlequin, aki a háború végeztével leszerelt. Arlequin hamar megjavítja az elromlott szerkezetet, így a parasztok behordhatják zsákjaikat a malomba. A tétel a címnek és a cselekménynek megfelelően kétrészes. Az első rész andantino tempójelzésű, 6/4 -es ütemmutatójú résszel indul. (Az előző táncos, vidám nyitány után ez lírai kontrasztot alkot.) A ringatózó basszus felett a Lajthára oly jellemző, rendkívül hosszú dallamíveket különböző hangszerek intonálják, először az oboa, majd a hegedűk, ezután a fuvola, utána a klarinét. A második, vigasztaló rész tempója vivace, az ütemmutató pedig a Lajtha által viszonylag gyakran alkalmazott 5/4. (A Le chapeau bleu-ben ez a metrum tartozik Scapinhez, a furfangos szolgához.)
A III., rövid tétel Marche goguenarde, azaz Csúfolódó induló. Ekkor jelenik meg Pantalon és barátnője, a Balerina. Már megegyeztek a Bárónéval, hogy eladja nekik a malmot, amelyet bárrá alakítanak át. Az új cégért felszerelni akaró szolgákat azonban Arlequin elkergeti. A tétel tempója a metronómjelzésből tudható (negyed: 126). Az ütemmutató ismét új: 4/4. A tételben találkozunk olyan táncos témákkal, amelyek kétségtelenül emlékeztetnek a magyar hangszeres tánczenére is. Az indulótémát először a kürtök játsszák, majd a tétel végén (távolról) a harsonák idézik vissza. Feltűnő, hogy az induló dallamának eleje, ez az igen jellegzetes dallamfej megegyezik a már többször is tárgyalt balett,
10.18132/LFZE.2013.1
174 Milhaud Salade-ja Marche-Ouverture-jének, azaz induló-nyitányának dallamfejével. Lám, az a meghatározó élmény, amelyet Lajthában e balett párizsi előadása, majd 1938-as budapesti bemutatója hagyott, a témák szintjén is visszatükröződik (lásd a bejelölt motívumokat a következő két kottapéldában).
19. fakszimile: A Marche-Ouverture kezdete Milhaud: Salade című balettjéből (zongorakivonat, Heugel, Paris)
20. fakszimile:A Capriccio III. tételének (Marche goguenard) eleje (A tétel címét az özvegy írta be a kottába)181
(Lajtha-hagyaték)
Az Isabelle című IV. tétel során sűrűn követik egymást az események. Először egy lakáj érkezik a kastélyból, hogy átadja azt a levelet, amelyben a Báróné bejelenti a malom eladását. A levéllel játszva először bájos pas de trois-t táncol Isabelle, Arlequin és Colombine. Amikor végre elolvassák a hírt, kétségbeesnek.
181 A Capriccio tételeinek áttekintéséhez illusztrációként használt kottapédák abból az – Editio Musica által készített – nyomtatott partitúrából származnak, amely nem került kiadásra.
(Lajtha-hagyaték.)
10.18132/LFZE.2013.1
175 A házaspár és Isabelle hiába könyörög a Bárónénak, az hajthatatlan. Pantalon alíratja a szerződést a Bárónéval, a szolgák pedig felerősítik a cégért a malomra.
Alighogy Arlequin és Colombine szomorúan elvonul, trombitaharsogás jelzi a Kapitány jövetelét. A Báróné őt szemelte ki Isabelle férjéül. A moderato con moto tempómegjelölésű tétel megint új ütemmutatót hoz, ezúttal a szokatlan 7/4-et.
Nagy szerepe van a hangszerelésnek: vonós, fafúvós, rézfúvós concertáló csoportok váltakoznak. Az eseményeknek megfelelően a kezdetben bájos, lágy muzsika először élénkebbé, majd egyre izgatottabbá válik, és ennek megfelelően gyorsul a tempó is. Az első hegedűn éteri magasságban intonált, áradó, de pianissimo dallammal tér vissza a lírai hangulat (lásd az alábbi kottapéldát).
21. fakszimile: Részlet a Capriccio IV. tételéből (Isabelle) (Lajtha-hagyaték)
10.18132/LFZE.2013.1
176 Ahogyan az előbbiekből sejthető, az V. tétel: La marche du Capitan, azaz A Kapitány indulója. Peckesen lépdelve megjelenik a Kapitány a Tisztiszolgával. A Bárónénak fehér rózsákat ad, Isabelle-nek pedig piros rózsákkal szeretne kedveskedni, ám a lány elmenekül előle. A Kapitánynak megtetszik a Balerina, a Báróné azonban megakadályozza, hogy az unokahúgának kiszemelt vőlegény a táncosnőnek udvaroljon. A Báróné a Kapitánnyal és Pantalonnal a kastélyba vonul. A zene 4/4-ben tartott, változatosan hangszerelt, a végén eltávolodó induló.
A VI. tétel: La sérénade de Mezzetin (Mezzetin szerenádja). A költő szerenádot ad szerelmének, Isabelle-nek, aki kilopakodik hozzá, hogy együtt táncolhassanak.
Az allegretto tempójelzésű tételben 2/4, 3/4, 4/4, 3/4 váltakozik következetesen. E bájos kamaramuzsikában a fuvolán megszólaló epekedő dallamot a pizzicato játszó vonóskar kíséri, Mezzetin gitárját utánozva.
35. kép: Jean-Antoine Watteau: Mezzetin (1718–20 körül) (Metropolitan Museum of Art, New York)
A VII. tétel: Menuet et Musette. La leçon d’amour (Szerelmi lecke). A jelenet Mezzetin és Isabelle pas de deux-jével indul. Bár mindketten tapasztalatlanok a szerelemben, egy idő után forró ölelésben találnak egymásra. A Balerina meglátja őket, és elhatározza, hogy elorozza a Kapitányt Isabelle-től. A tétel az egész balett
10.18132/LFZE.2013.1
177 egyik legszebb, legihletettebb része. A 3/4-ben tartott tételben a menüett triójául Lajtha (a barokk gyakorlathoz képest szokatlan módon) a dudakíséretes musette-et választja. (Erről a tételről és az élmusette-etműben található rokonairól a menümusette-ettről szóló önálló fejezetben írok részletesebben.)
22. fakszimile: Részlet a Capriccio VIII. tételéből (Toccata) (Lajtha-hagyaték)
A VIII. tétel a Toccata címet kapta. Amikor a Kapitány meglátja Mezzetin és Isabelle ölelkezését, kitör a botrány. A két férfi párbaja igen komikus, mivel a Kapitány óriási kardhüvelyéből mindössze egy aprócska játékkard bújik elő, Mezzetin pedig előbb a gitárjával, majd az egyik rózsafa karójával próbál védekezni. Nagy csődület támad. Nehezen bár, de szétválasztják a párbajozókat.
A Balerina csábító táncot jár a Kapitánynak. A társaság addig iszik, míg egészen
10.18132/LFZE.2013.1
178 le nem részegedik. Mezzetinnek sikerül ellopóznia a helyszínről. A késő reneszánsz, önállosodó hangszeres zenében divatossá váló, majd a barokk korszakban is oly gyakori toccaták kései rokona a címnek megfelelően gyors mozgású (presto tempójú), a metrum 2/4. A toccata-jelleg ellenére ez a tétel sincs híján nagy ívű dallamoknak (lásd a 22. fakszimilét az előző oldalon).
A IX. tétel: Rondeau et couplets. A lerészegedett társaság (a Kapitány, a Balerina, a Báróné és Pantalon) felváltva táncol négyesben (pas de quatre) és kettesben (pas de deux). Az ital hatására még a Kapitány és Pantalon is eljár egy pas de deux-t…
Az 2/2-es alllegro muzsika – címének megfelelően – a francia barokkra oly jellemző rondeau-formát ölti magára. Lajtha gondosan beírja a kottába a vissza-visszatérő rondeau-szakasz és a couplet-k (azaz epizódok) kezdetét. A három couplet és a négy rondeau-szakasz terjedelmes tételt ad ki; ez a balett leghosszabb tétele.
A X. tétel: Romance. Ez valójában két pas de deux: az elsőt Isabelle és Mezzetin táncolja, a másodikat – a szerelmesektől kedvet kapva – Arlequin és felesége, Colombine. Az andantino tempójelzésű tétel megint új ütemmutatót hoz: 6/8-ot. A keleties (néhol bővített szekund lépessel fűszerezett), arabeszkszerű, fájdalmasan vágyakozó dallamot a hegedű-szólam, majd a fafúvós szólamok éneklik, különböző kombinációkban.
A XI. tétel: Scherzo. Arlequin észreveszi, hogy a két pár részegen alszik, és töprengeni kezd, hogyan lehetne visszaszerezni a malmot, no meg hogyan lehetne elérni, hogy Isabelle és Mezzetin egymáséi lehessenek. Arlequin és Mezzetin kedveseikkel tánconak. Mivel senkinek sincs épkézláb ötlete, Arlequin odahívja a Direktort, s mindannyian kérik, segítsen rajtuk. A Direktor utasítására különféle kosztümöket hoznak, majd Arlequint beöltöztetik „a Hold császárának“, a többieket pedig az ő kíséretének. Boldogan elvonulnak, majd megérkeznek a lakájok, hogy a négy részeg embert a kastélyba segítsék. A 3/4-es, vivace utasítással ellátott muzsika kissé rácáfol a címére. Ugyan valódi scherzo-karakterrel kezdődik (ami vissza is tér majd a tétel végén), néhány ütemmel később azonban egy csodákkal teli álomvilágot jelenít meg. Egészen varázslatos
10.18132/LFZE.2013.1
179 az a szín, amit Lajtha a vonós szólamok megosztásával kever ki (divisi). A 16.
ütemtől a dallamot hordozó fúvósok kíséretét adó hegedűszólamokat négy-négy felé, a brácsa- és a csellószólamot két-két felé osztja (négy szólamból így lesz tizenkettő). Mindeközben a hárfa és a cseleszta futamokat játszik. (Lásd az alábbi, 23. fakszimilét.) Ez az arany csillogás részben Watteau világára emlékeztet (és tökéletesen illik a Hold-császár alakjához), részben a zenei szecesszió stíluskörébe utalja e zenét.
23. fakszimile: Részlet a 16. ütemtől a Capriccio XI. tételéből (Scherzo) (Lajtha-hagyaték)
10.18132/LFZE.2013.1
180 A XII. tétel ismét egy induló: Marche plutôt gracieuse pour un empereur de la lune (Inkább kecses induló egy Hold-császár tiszteletére). Megjelenik Arlequin „a Hold császárának” öltözve, kísérete pedig „kincses zsákokat” cipel magával. A császár a Bárónétól megvásárolja a kastélyt, Pantalontól pedig a malmot. A Kapitánynak, a Balerinának és a szolgáknak is ad ajándékot, majd kíséretével elvonul.
36. kép: Jean-Antoine Watteau: Arlequin, empereur dans la lune (Musée des Beaux-Arts de Nantes)
A 4/4-es, igen vidám és változatos induló keretes szerkezetű, az eleje szinte hangról hangra tér vissza a végén, ami ritkaság a komponistánál. Ebben a tételben is van némi magyaros (vagy annak is hallható) hang, de talán ez is inkább a „musica europeana” körébe tartozik (lásd az alábbi, 24. fakszimilét).
24. fakszimile: Részlet a Capriccio XII. tételéből (Marche plutôt gracieuse pour un empereur de la lune)
(Lajtha-hagyaték)
10.18132/LFZE.2013.1
181 Az alábbi (D-dúr) dallamzárás viszont – jellegzetes ritmikájának köszönhetően is – egyértelműen magyaros asszociációt kelt (lásd az alábbi, 25. fakszimilét).
25. fakszimile: Részlet a Capriccio XII. tételéből (Marche plutôt gracieuse pour un empereur de la lune)
(Lajtha-hagyaték)
A XIII. tétel a Les regrets (A megbánás) címet kapta. A Balerina kinyitja a
„kincses zsákot”, majd letörten látja, hogy az bizony üres. A metrum igazán izgalmas: 8/8 és 10/8 váltakozik. A kecses, pontozott ritmusú, ringatózó dallam a sicilianókra emlékeztet, de a változó ütemmutató egészen álomszerűvé teszi.
A Finale, azaz a XIV. tétel természetesen elhozza a megoldást. Arlequin immár szokott öltözetében jelenik meg, s követi őt Colombine, Isabelle és Mezzetin is.
Nagy az öröm, csak azok panaszkodnak, akik a Balerinához hasonlóan ugyancsak üresen találták „kincses zsákjukat”. Arlequin mindent elrendez, a Báróné áldását adja Isabelle-re és Mezzetinre, akik mostantól a kastély boldog tulajdonosai. Arlequin és Colombine visszakapja a malmot, a Kapitány pedig belenyugszik, hogy a Balerina lesz a párja. A Báróné és Pantalon is egymásra talál. A párok boldog körtáncot járnak, a függöny lemegy, a közönség tapsol.
Amikor a függöny ismét felmegy, az összes szereplő merev bábuként áll a színpadon, a Direktor pedig megköszöni a tapsokat. A vivace tétel – akárcsak a nyitótétel – ismét 2/2-ben van. A szerzőre oly jellemző barokkos polifón gondolkodás jelenik meg itt. A D-dúr nyitó téma fúgatémaként viselkedik (dux a második hegedű szólamban, comes kvinttel feljebb, az első hegedű szólamban,
10.18132/LFZE.2013.1
182 majd dux a brácsa, cselló és nagybőgő szólamokban), de aztán a „tudós stílust”
táncos és induló jellegű zenei anyagok oldják.
26. fakszimile: Részlet a Capriccio XIV. tételéből (Finale), a „fúgatéma” (dux) kezdete a második hegedűszólamban
(Lajtha-hagyaték)
27. fakszimile: Részlet a Capriccio XIV. tételéből (Finale), a „fúgatéma” (comes) kezdete az első hegedűszólamban
(Lajtha-hagyaték)
A Finale legvége pontosan visszaidézi az Ouverture-t indító fanfárt, így adva keretet a tizennégy tételes, nagy mesterségbeli tudással és csodálatos fantáziával megírt, színpompás muzsikához, amely – ha játszanák, és különösen, ha megszületne egy hozzá méltó koreográfia – Lajtha életművének egyik legnépszerűbb opusza lehetne Európa-szerte. Az a mű, amely 1944-ben a szörnyű realitástól való menekülés vágyából született, ma elvarázsolná és gyönyörködtetné a régmúltba visszavágyó publikumot.
10.18132/LFZE.2013.1
183