A Capricciót sohasem mutatták be színpadon, bár dalszínházi bemutatója az 1950-es években többször is napirendre került. Fajth Tibor169 operaigazgató (aki a Zenedében az 1930-as évek első felében Lajtha tanítványa volt) 1959-ben azt nyilatkozta, hogy a következő esztendő két magyar balett-újdonsága Szabó Ferenc Ludas Matyija és Lajtha Capricciója lesz.170 (A Magyar Nemzetben megjelent cikk megfelelő részét lásd a Függelékben.) Az előbbit bemutatták, az utóbbit nem. 1960 őszén Lajtha levélben kérte vissza az anyagot az Operaháztól, döntését a következőképpen indokolva:
A zongorakivonatokat pár éve eljátszották az Operaház és a Művelődésügyi Minisztérium vezetőségének is. Ennyi idő alatt elég alkalom lett volna arra, hogy az Operaház művemet műsorra tűzze. Ez azonban idáig nem történt meg. Mindegy, mi az oka: szövegkönyv, zene, vagy más.171
A „vagy más” kifejezés nyilvánvalóan a szerző politikai okokból történt mellőzöttségére utalt. (Lajtha levelének fakszimiléjét lásd a következő oldalon, a
válaszlevelet pedig a Függelékben.) A Capriccio operaházi bemutatása körüli
megalázó huzavona több mint egy évtizeden át tartott, eredmény nélkül.
Ennek fényében különös (és nagy valószínűséggel tévedésen alapul) az a sajtóhíradás, mely szerint Lajtha gondolkodott volna e balett operaváltozatán.
Erről többek között Gábor Istvánnak a Magyar Nemzetben 1959-ben megjelent cikkéből értesülünk. Dr. Fajth Tibor itt a következőt nyilatkozza: „Lajtha László pedig Capriccio című modern balettjéből operát is ír.”172
169 Fajth Tibor (1909–1975) zenei szakíró a Nemzeti Zenedében zeneszerzés szakon végzett. 1958 és 1962 között volt az Operaház megbízott igazgatója, majd igazgatóhelyettese.
170Gábor István, „Lesz-e új magyar opera?”, Magyar Nemzet 1959. május 1.
171 Lajtha László levele az Operaház Igazgatóságának, 1960. október 10. A válasz Fejér Páltól, az Operaház főtitkárától érkezett, 1960. október 14-én. (Lajtha-hagyaték.)
172 Gábor István, „Lesz-e még új magyar opera?” Magyar Nemzet 1959. május 1.: 9.
10.18132/LFZE.2013.1
167 17. fakszimile: Lajtha László levele a Magyar Állami Operaház igazgatóságának
a Capriccio című balett ügyében, 1960. október 10. (gépirat, Lajtha-hagyaték)
Mostanáig úgy tudtuk, hogy a darabhoz nem készült koreográfia, ám a már említett, korábban feltáratlan Fábián-hagyatékban található egy levél, amelyben az özvegy a következőt írja: „E balett számára Eck Imre annakidején [sic] jó koreográfiát csinált, de mivel a mű előadásra nem került, – ez is elvesztette aktualitását.”173 A táncos-koreográfus Eck Imre – aki 1930-ban született,174
173 Lajtha Lászlóné levele Fábián Lászlónak, 1964. december 8. (Fábián-hagyaték, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Fond 264.) Kiemelés a levél alapján.
10.18132/LFZE.2013.1
168 ben lett az Operaház tagja, majd 1960-ban alapította meg hamar híressé váló együttesét, a Pécsi Balettet – életkora miatt csak jóval a zenemű keletkezése (1944) után készíthette el ezt a koreográfiát. Lajtha özvegyének állítását igazolja az Operaház Művészeti Tanácsának üléséről 1956. július 7-én készült jegyzőkönyv, amelyben Tóth Aladár közli, hogy „Lajtha Lászlónak elkészült egy balettje, [és] a Dramaturgiai Tanács legutóbbi ülésén Eck Imrét javasolta koreográfusnak.”175 Végvári Zsuzsa balettművész és balettmester, Eck Imre özvegye és egykori asszisztense tájékoztatása szerint a betanulási folyamat nem kezdődött el, sőt a koreográfia sem készült el. Végvári Zsuzsa ugyanakkor emlékezett arra, hogy 1956-ban férje és Lajtha többször is találkoztak, és a férjét ért baleset miatt a zeneszerző az ő lakásukra is elment. Nagyon valószínű, hogy Eck Imre (Lajtha közreműködésével) elkezdte tervezni a színpadi cselekményt az Operaház számára. Lajtha Lászlóné tudhatott erről az előkészítő munkáról, és erre utalhatott fenti soraiban. Az 1956 őszén lezajlott forradalom, az azt követő események, majd Lajtha első szívinfarktusa és hosszabb lábadozása nyilvánvalóan elmosta a mű bemutatására vonatkozó terveket. Ha Eck meg tudta volna valósítani az Operaház vezetőségének elképzelését, ez lehetett volna legelső önálló balettje.176 Visszatérve a fentebb idézett, 1964-ben, New Yorkból írt levélhez, ebben az özvegy arra kéri Fábián Lászlót, hogy „jelenleg a »Capriccio«
bemutatását sugalmazza az illetékeseknek.”
1985. június 25-én az özvegy levelet ír Eck Imrének és feleségének. Örömmel közli, hogy visszaszerezte a Capriccio zenei anyagát az Universal Editiontól, és először az Eck-házaspárnak szeretné megmutatni. (Eck Imre volt a három évtizeddel korábban kiszemelt koreográfus, ráadásul azóta két Lajtha-műből is készített balettet. Lásd a IV. fejezetet.) Reménykedik abban, hogy a Capriccio felkelti a két balettmester érdeklődését. Mivel az özvegy a hetvenhat perces mű időtartamát a levélben harmincnyolc percben adja meg, elképzelhető, hogy egy
174 1999-ben halt meg.
175Iratok II., 126.
176 Eck Imre az első önálló balettjét a budapesti Operaháznak készítette Weiner Leó Csongor és Tünde című művére, 1959-ben. (Weiner Vörösmarty Csongor és Tündéjéhez írta ezt a kísérőzenét 1923-ban. Több zenekari szvit is készült belőle.)
10.18132/LFZE.2013.1
169 szvitverzió megkoreografálására gondolt. (Az Eck Imre hagyatékában található levelet lásd a Függelékben.)
A balettzene később a Zeneműkiadó Vállalatnál volt letétben. A letétbe helyezésről Lajtha Lászlóné 1985. szeptember 5-én nyilatkozatot írt alá (lásd a Függelékben), melyben szerepel, hogy a fúvós szólamok elvesztek, és ezeket előadás esetén ki kell másolni a partitúrából. A dokumentumon többek között ez a kézírásos megjegyzés olvasható a Zeneműkiadó részéről: „a hiányzó szólamokat nem írjuk meg!” Ez azt is jelzi, hogy nem volt betervezve az előadás.
Lajtha Lászlóné még 1988 októberében is lépéseket tett a mű balett-bemutatója érdekében: levelet írt Erkel Tibornak (lásd a Függelékben), kérve, küldje el neki a Capriccio rádiófelvételét, abból a célból, hogy egy balettegyüttes a koreográfiát be tudja gyakorolni.
Az egyfelvonásos, egy és negyedórás táncjáték tizennégy tételéből Ferencsik János vezényletével öt tételt mutatott be a Magyar Állami Hangversenyzenekar a Zeneakadémia nagytermében, 1963. április 2-án. Bár Lajtha három szvitverziót is javasolt (lásd a mű adatainál, a fejezet élén), ezen a – sajnálatosan megkésett – ősbemutatón nem ebből a háromból választottak, hanem egy negyedik összeállítás hangzott el:
I. Ouverture. Presto molto
II. Complainte et Arlequin consolateur III. Marche goguenarde
X. Romance. Andantino XIV. Finale. Vivace
Az előzetes tervek szerint a hangverseny második része a hetvenéves Lajtha köszöntése lett volna. (Sokat elárul a komponista akkori hazai elismertségéről, hogy bár 1962. június 30-án töltötte be hetvenedik életévét, köszöntésére csak a következő év áprilisának elején, azaz több mint kilenc hónappal később tudtak alkalmat találni.) Ám a mester 1963. február 16-án meghalt, így a tavaszi koncerten már csak emlékezhettek rá. A Capricción kívül elhangzott még az Op.
35-ös In memoriam című Lajtha-mű is. (Az első részben Bartók Magyar képek című darabja, és Hindemith Mathis, a festő című háromtételes szimfóniája volt
10.18132/LFZE.2013.1
170 műsoron.) Az ősbemutatót elragadtatott kritikák kísérték (közülük három megtalálható a Függelékben). Írt róla többek között Pernye András a Magyar Nemzetben177 és Fodor Lajos az Esti Hírlapban. Utóbbi így fogalmazott az elhangzott öt tételről:
[…] olyan friss, üdítően bájos muzsika, annyira tánc alá való és olyan vidám, egészséges történetet szólaltat meg, hogy nehéz megérteni: miért csak most ismertük meg ezt a zenét, s miért nem szerepel már régen balettszínpadjainkon?178
18. fakszimile: Lajtha Lászlóné feljegyzései (és dr. Lajtha Ildikó kézírásos kiegészítései) a Capriccióból készült szvit-verziók előadásairól (gépirat a Lajtha-hagyatékban)
A teljes művet sem koncerten, sem színpadon nem mutatták be. A mű jelen disszertáció írásáig is kiadatlan (a bécsi Universal Kiadó akkor jelentette volna meg, ha a budapesti Operaház előadásra leköti). Tulajdonosa dr. Lajtha Ildikó, a szerző unokahúga. A hangfelvétel hozzáférhető CD-n (a Marco Polo szimfonikus Lajtha-sorozatában, a Pécsi Szimfonikusokkal, Nicolás Pasquet vezényletével, lásd a mű adatainál), de „már” 1987-ben (megszületése után negyvenhárom évvel) a Magyar Rádió is felvette Jancsovics Antal karmesterrel. (Az értekezés írásának idején Záborszky Kálmán karmester tervezi a balett 2013-ban, azaz Lajtha halálának ötvenedik évfordulóján történő bemutatását. A mű megírása után közel hetven évvel ez lehet majd a darab színpadi világpremierje.)
177 Pernye András, „Egy hét Budapest hangversenytermeiben”, Magyar Nemzet 1963. április 6.
(Újságkivágat a Lajtha-hagyatékban.)
178 F. L. (Fodor Lajos), „Emlékezés Lajtha Lászlóra az Állami Hangversenyzenekar modern estjén”, Esti Hírlap 1963. április 3. (Újságkivágat a Lajtha-hagyatékban.)
10.18132/LFZE.2013.1
171