57így van ez nemcsak Tormay számos szónoklatában, de a Bujdosó könyv című

ön-életírásában is. Ez mű, melyet a szerző egyéb munkáihoz hasonlóan egyébként több idegen nyelvre is lefordítottak, igen kedvezőtlen színben mutatja be az 1918–1919-es forradalmakat, mégpedig antiszemita nézeteknek hangot adva. A mai olvasó szá-mára ez utóbbi tény nyilvánvalóan eleve elejét veszi a könyvben foglaltak érdemi megfontolásának, akárcsak az esztétikai érték mérlegelésének. Kérdés ugyanakkor, hogy az következik-e mindebből: célszerű most már végérvényesen lemondani A régi ház (e családtörténeti regény, melynek irodalomformáló hatása – például Máraira, hogy ismét rá hivatkozzunk – kétségtelen) és az Emberek a kövek között vizsgálatáról is? (Másfelől persze ugyanebből a kontextusból következően felme-rülhet a két háború közötti esztétikai értékelések egykori pozitív elfogultságának gyanúja is.)

A női irodalom történeti földolgozásai rendszerint olyan narratívákat képeznek meg, melyek sajátos teleológia mentén beszélik el tárgyukat (vö. Horváth, 2007).

Politikai, ideológiai szempontok természetesen nemcsak a női irodalom esztétikai recepcióját befolyásolják. Sőt azzal is számolni kell, hogy magának a női iroda-lomnak a – bármilyen szempontú – földolgozása mint tett maga is állásfoglalásnak tekinthető.

Az esztétikai komponens óhatatlan visszakerülése a nőirodalmi kutatásba (az egyes szövegekre adott esztétikai válasz: a szövegek hatása nyomán) mindazonáltal egy olyan, potenciális csapdahelyzetet képezhet meg, mely egyébként korántsem ismeretlen a tág szövegkorpusszal dolgozó irodalmár számára. A „kuriozitás” alak-zata a szövegek idegenségének tapasztalatából kiindulva többféle értéktulajdonítás felé mozdíthatja el a megértést, a komikustól a meglepően újszerűig. A kontextus megváltoztatásának műveletei, többféle történeti összefüggés és metodikai lehető-ség mérlegelése kimozdíthatja az esetleg szingulárissá, párbeszédképtelenné váló interpretátori benyomásokat/nézeteket.

Végérvényesnek tűnő értékelésekről is bármikor bebizonyosodhat, hogy múlé-konyak. Kosztolányiné Harmos Ilona és Török Sophie művészetét legújabban Bor-gos Anna publikációi tették újragondolhatóvá. A szövegkiadások és kommentárok alapos monografikus feldolgozással is kiegészültek, mely pszichológiai módszer-rel és irodalmi felkészültséggel elemzi alkotónők és alkotótársak kérdését (Borgos, 2007). Mintegy öt esztendő leforgása alatt a Harmos-, majd a Török-szövegek kike-rültek a felejtés homályából, újszerűnek tűntek föl, majd megszabadultak a dilettan-tizmus vélelmétől (s e vélelem történetileg áthagyományozódó emlékezetétől, mely ez idáig szinte egyedül élte túl a feledést). A történeti felejtés (a befogadástörténet mint felejtéstörténet) helyébe egy új recepció lép.

E folyamat példaszerű. Megjósolhatatlan volt, feltétlennek tűnő nézeteket moz-dított ki a helyükből, új kontextusokat létesít, férfiszerzők műveinek mint társszö-vegeknek újraolvasására-újraértésére provokál, s a magyar irodalmi modernséggel mint folyamattal kapcsolatos elképzelések átgondolására ösztönöz. A kánon „meg-billenésének” esélyei egészen váratlanul is megmutatkozhatnak (vagy csak így mu-tatkozhatnak meg). De sejthető, hogy a Harmos–Török jelenség egy többé-kevésbé hasonlóan szerveződő eseménysor kezdeti állomása.

58

Nemcsak a kanonizáló hatást kiváltó filológiai és interpretációs műveleteknek tudható be mindez természetesen (mely utóbbiak Borgosnál már nem is annyira szöveg-, mint a pszichológiai érdeklődésből adódóan személyiség-központúak), ha-nem annak a fogékonyságnak is, mely a célközönségben (egy ha-nem is olyan szűk olvasótáborban) lehetővé teszi a (váratlanul) jelentésteliként érzékelt jelformák méltánylását. A „nőiség” ethosza és mítosza mellett azon, speciális írásformáló el-vek hatása látszik itt megmutatkozni, melyet a fősodor elvárásainak nem engedel-meskedő író(nő) szabadságából eredeztethetünk. E képlet elsősorban a „személyes műfajok” történetéből ismerős, mely egyúttal az írásformák megújításának történe-te is. Az autobiográfia, emlékirat, napló, jegyzet és esszé olyan, altörténe-ternatív diskurzív formációkat hoznak létre, melyek erősebben kötődnek a mindennapi nyelvhaszná-lathoz és a köznapi élethez a stilizált irodalmi közlésmódoknál és témáknál, egy-idejűleg viszont sajátszerű narratív szerkezeteket létrehozva. Éppen ennek nyomán képződhet meg egy „késleltetett hatású” poétikai alakulat. Így van ez a most ismert-té vált, váló Harmos- és Török-szövegeknél is. Az általuk megmozdított eszismert-tétikai reflexek mintegy észrevétlenül lépnek működésbe, teret engedve a kulturális emlé-kezet interiorizációjának.

Akár az „irodalmiságon” kívüli szempontok érvényesülnek, akár a poétikai ho-zadékok kerülnek előtérbe a kérdéskör tárgyalása során, könnyen lehet, hogy a fel-tárt jelenségek visszamenőleg is átrajzolják, újraszerkesztik a magyar modernizmus történetét. Legalábbis az egyik, lehetséges történetét.

irodalom

Alszeghy Zsolt–Baránszky-Jób László (é. n. [1941]): A magyar irodalom kincsesháza.

Athenaeum, Budapest.

Babits Mihály (1978): Esszék, tanulmányok, II. kötet. Szépirodalmi, Budapest.

Bódis Kriszta–Forgács Zsuzsa Bruria–Gordon Agáta szerk. (2005): Éjszakai állatkert.

Antológia a női szexualitásról. Jonathan Miller Kft., Budapest.

Borgos Anna (2007): Portrék a Másikról. Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn.

Noran Kiadó, Budapest.

Felski, Rita (1995): The Gender of Modernity. Harvard University Press, Cambridge (MA)/

London.

Felski, Rita (2004): „The Role of Aesthetics in Cultural Studies”. In Michael Bérubé (szerk.):

The Aesthetics of Cultural Studies. Blackwell Publishing, Malden (MA). 28–43. DOI:

10.1002/9780470774182.

Horváth Györgyi (2002): „Női irodalom a magyar századelőn. A női irodalom szerepe Kaffka Margit ’Színek és évek’ című regényének kritikai megítélésében”. In Kálmán C. György–

Orbán Jolán (szerk.): Értelmezések az elmúlt századból. Sensus Füzetek, Jelenkor Kiadó, Pécs. 59-77.

Horváth Györgyi (2007): Nőidő. A történeti narratíva identitásképző szerepe a feminista irodalomtudományban. Kijárat Kiadó, Budapest.

Kádár Judit (2002): „’Otthonod az uradé’. Három 20. századi magyar képes hetilap nőképe”.

Médiakutató, 2002 tél. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/07_otthonod_

az_urade

59

Kádár Judit (2003): „Miért nincs, ha van? A kortárs nyugati feminista irodalomkritika hatása Magyarországon”. Beszélő, 2003/11. 100-107.

L’Homme Ilona (2003): A női írók helye az irodalmi diszkurzusban 1900-1945. Doktori disszertáció, [ELTE], Budapest. URL: http://www.freeweb.hu/lhilo/PhDkesz.pdf Németh László (1970): „Mi a ponyva?” [1943]. In uő: Két nemzedék. Tanulmányok. Magvető/

Szépirodalmi, Budapest.

Sage, Lorna (1999): The Cambridge Guide to Women’s Writing in English. Advisory editors:

Germaine Greer, Elaine Showalter. Cambridge University Press, Cambridge.

Séllei Nóra (2007): Miért félünk a farkastól? Feminista irodalomszemlélet itt és most.

Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.

Zsadányi Edit (2007): „Írónők a századelőn. 1911, Kaffka Margit: Színek és évek”. In Szegedy-Maszák Mihály–Veres András (szerk.): A magyar irodalom történetei. 1800-tól 1919-ig. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. 807–826.

60