131 hiszen az önreflexióban a szöveg alkotója is önmagának, akárcsak a Philoktétészben. A fohász az önmagát alkotó szöveg alázataként és vágyaként értelmezhető, hogy megszólítja a pontosan nem ismert Költő-istent, és a maga látomását vetíti ezzel a kozmoszba, amely maga az irodalom, a költészet.496 A fohásszal („add meg, hogy benne rím legyek!”) túl azon, hogy önmaga nyelvben létezését, a költészet által való teremtettségét kimondja, azért is esedezik, hogy megalkotottságával – ha csak asszonáncként is – részévé válhasson a vers által létesülő tökéletes nyelvnek,497 amely a megalkotott vers, hiszen „Bakánál a vers létrejötte egyben belépés az isteni (tökéletes?) nyelv körülhatárolta térbe.”498 Így az irodalom, a vers autentikus voltának lehetünk tanúi, amely eljut oda, hogy önmaga függetlenségére, szabadságára mutasson rá: „Az irodalom önálló életre kelt, és mindent kiszorít az érzékelés köréből. A világ átlényegül költői művé,”499 amelyben ennek a poétikának egyedi szerepteremtő képessége által különböző Baka-arcokká simuló maszkok, majd Sztyepan Pehotnijban alteregóként konstruálódnak meg.
15. Átiratok átírása – maszk palimpszeszttel
132 hang.503 Ennek a hangnak az újszerűsége nem újdonságában, hanem démoni intonációjának hatékonnyabbá válásában rejlik, ami azért köthető a Liszt Ferenc-szerepjátékhoz, mert ezekben a versekben figyelhető meg annak a folyamatnak a kezdete,504 amelynek során Baka a szerepverset sorsverssé, a szerepen belül a démonit egyénivé formálja. A Liszt Ferenc éjszakái a Hal téri házban című versben a történetiséget még képviselő művész-szereplő a hétköznapiság tényeinek szerephez juttatása által505 a közösségi költőszerep mellett hangsúlyosan az egyén egyszeri élete pusztulásának ad hangot.506 Ez fontos előreutalás a vallomásos szereplíraként definiálható kései Baka-poétikára, amelyben már alig találunk történelmi hőst, vagy ha igen, akkor mitológiai szereplőket, Fredmant, Háry Jánost vagy az orosz jurovigyijt, illetve saját alakmását, Sztyepan Pehotnijt, és a „vallomásossághoz jut egyre közelebb, a saját korához való beszéd, amely a történelmi szerepversek sajátja volt, egyre inkább felolvad a sajátos áttételeken keresztül megmutatkozó vallomásosságban.”507 A Liszt Ferenc-versektől kezdve érvényes (részben történelmi, részben művész) szerepjátékos önkitárulkozásának poétikai okait Baka magyarázza meg: „Ha a történelmi alak világába belehelyezkedem, akkor tudom a legjobban kifejezni magam. Nem véletlen, hogy történelmi alakokról szóló verset – csak egyes szám első személyben írok. Mert nem őt, hanem rajta keresztül magamat próbálom megfogalmazni. Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl. Ezeket a nagy hősöket az jellemzi, hogy nagyon erős a történelmi tudatuk, együtt élik meg a saját sorsukat és a közösség sorsát.”508 A személyesség tehát a történelmi tudat hangsúlyozásával összefüggésben értelmezhető, és arra utal, hogy „személyiségkoncepciójában a közösségi identitás legalább olyan fontos, mint az individuális összetevők. Innen kiindulva nem a költő személyisége válik elsőrendű kérdéssé, hanem a történelmi és költői példából kihüvelyezhető közös.”509
503 Vö. DARVASI László: Yorick, Hamlet koponyájával, 5.
504 Vö. FÜZI László: A költő titkai, 33.; még in: Lakatlan Sziget I–III., 278.
505 Vö. uo.
506 Vö. Lakatlan Sziget I–III., 278–279.
507 I. m. 279.
508 BAKA István: „Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl”, 242.; még in: „Fehér és barna szárnyak”, 271.
509 NAGY Gábor: Lisztománia, 68.
133 A szerepteremtésben (nemcsak a Liszt-szerep megalkotásában), az ön- és közösségértelmezésben fontos szerep jut a zenei hatásnak is,510 amely költészet és zene összetett kapcsolatát láttatja, a hagyomány- és kultúraértelmezés játékterének határait szabadítja fel, ami a kultúra különböző dimenziói közötti átjárhatóságnak, a jelentésképződés különböző rétegei létrejöttének a biztosítéka. Utalva Bakának a Liszt-zenéhez való viszonyáról és a Liszt- művészetnek a saját költészetére tett hatásáról szóló tárcájára,511 Nagy Gábor a Liszt-hatást Vörösmartyhoz köti: „mindkét alkotó abból a szempontból is fontos lehetett Baka számára, hogy a maga modernsége felől újraélhető, újragondolható romantikusok voltak: létélményük meglepő módon közel áll a hetvenes évekbeli (…) magyar alkotók létélményéhez, és poétikájuk is sok szálon kapcsolódik a 20. század második felének modernségéhez”,512 ahhoz a démoni- apokaliptikus egyéni és közösségi léttapasztalathoz, amely maszknak és maszkot öltőnek hasonló élménye, és amely a maszk időtlenségében válik értelmezhetővé. Éppen a maszköltéssel összefüggésben a Liszt-szerep értelmezése nem tekinthet el a két életműben közös alkotói és poétikai-művészi eljárásnak az interpretációjától sem, amelyet transzkripciónak, átírásnak, palimpszesztnek nevezünk. Baka az operaátiratokat készítő Liszthez hasonlóan maga is átír különböző zenei, irodalmi, képzőművészeti alkotásokat, és feltehetően a Liszt Ferenc-i hatásnak köszönhetően mind tudatosabban alkalmazza az intertextualitás palimpszeszt jellegű változatát, amely az eredeti művet nem csupán egy-egy szöveghellyel idézi, hanem újraírja.513 Az átírást az a felismerés indokolja, amely kapcsolatot teremt Liszt és a modernség között: „a művek textúrája közötti átjárás, amely részben a folytonosság, a hagyomány megélésének alkotó módja (…), részben a kifejezés-lehetőségek extrém kiterjesztésének eszköze”.514 A cikluscím a Liszt Ferenc név kimondásával megkonstruálja a maszkot, illetve a név által jelölt romantikus művészszerepet és -felfogást úgy, hogy e kimondás révén megszüntetve a maszkot felöltőt mint önálló entitást,
510 Baka István költészete zenei ihletettségének hiányos recepciójáról l. SZIGETI Lajos Sándor: Dance macabre, 83.; még in: „Hív a halál boleróba”, 103.; Az utolsó tánc: a legmélyebb vigasztalanság, 81. NAGY Gábor a
„...legyek versedben asszonánc”-ban és Lisztománia című tanulmányában törleszt ebből a hiányosságból.
511 Vö. BAKA István: Világpremier, 73.
512 NAGY Gábor: Lisztománia, 69. FRIED István a modernség felől olvasott romantika jegyében véli leírhatónak Baka zenei tárgyú műveit, azt kísérelve meg bemutatni, hogy „miként olvassa a modern Baka a maga nézőpontjából a romantikát.” In: Baka István művei tágabb kontextusban, 46.
513 Vö. NAGY Gábor: Lisztománia, 74.
514 I. m. 75.
134 mond valamit arról a közegről, amelyben metaforikusan, például a közösségi költő/művész szerepeként értelmezhetővé válik, nem hagyva figyelmen kívül azokat a történelemmel kapcsolatos tapasztalatokat, amelyek egyaránt köthetők a maszk és a mindenkori befogadás, illetve a keletkezés (történelmi) idejéhez. A névvel birtokos jelzős szószerkezetet alkotó
„éjszakái” szó azt indítványozza, hogy a ciklus verseit Liszt éjszakáinak tekintsük, és mint az egyes versek metaforája, textualizálja Liszt nevét abban az értelemben is, hogy alineáris olvasatban átírja, átértelmezi, Baka költői világára hangolja a Baka-versek pretextusának tekinthető, a történelmi hős, a zongorista, zeneszerző, karmester Liszt Ferenc nevéhez köthető tudásunkat. A cím előrevetíti: a versek, amelyek következnek, Baka-Liszt éjszakai lidérces látomásai.515 A ciklusban az egyéni és nemzeti identitásra vonatkozó kérdéseken túl516 az önreflexivitás részeként, a személyesség–közvetettség kettősségét létrehozó maszkképződés poétikai alapjaként a palimpszesztikus alkotói eljárás,517 a transzkripció határai kijelölhetőségének, eredeti és átirat viszonyának problematikus volta is fikcionálódik. A genézis felől a versek ugyanis egyszerre olvashatók a valóságosnak tekintett Liszt-művek Baka- átirataiként, amelyeknek eredeti voltát éppen az kérdőjelezi meg, hogy Liszt maga is sok művet átírt, tehát kérdés, mit ír át Baka.518 Így eredeti és átirat vagy az átiratok egymáshoz való viszonyának a tisztázása az értelmezői gyakorlat lezárhatatlanságát feltételezi. Amennyiben a ciklus versei a szerepként tekintett Liszt lázálmai, akkor a költemények úgy foghatók fel, mint amelyeknek Liszt a fiktív szerzője, aki korábbi zenei műveit, például átiratait transzponálja verssé (a történelmi Liszt maga is írt irodalmi műveket), így teremtve kapcsolatot a Baka- versbeli és a történelmi Liszt életműve között, megalkotva egyben Baka fiktív költői regiszterét, amelynek szólamai – mivel maguk is átiratok: a ciklusbeli fiktív Liszt nem eredeti, de sajáttá tett
515 „Az »álom a fikcióban« eljárása tulajdonképpen a Liszt Ferenc-szerep felvillantása kicsinyítő tükörben. Maga a Liszt Ferenc-maszk – mint minden maszk – fikció; a maszknak választott személy azonban nem fiktív, hanem egykor élt személy.” In: NAGY Gábor: „…legyek versedben asszonánc”, 154.
516 Vö. uo.
517 A palimpszeszt fogalmának használatát egyrészt Kulcsár-Szabó Zoltánnak a „radikális meghatározatlanság elvén nyugvó szövegszerkesztés”-ről szóló okfejtésére (NAGY Gábor idézi: vö. „…legyek versedben asszonánc”, 60.), másrészt Schein Gábor definíciójára alapozom (vö. in: BÁRDOS László – SZABÓ B. István – VASY Géza:
Irodalmi fogalmak kisszótára kiegészítésekkel, 583.).
518 NAGY Gábor Lisztománia című tanulmányában számba veszi azokat a kapcsolódásokat, amelyek Baka életművét Liszthez kötik. Vö. 75–76.
135 korábbi Liszt-műveknek vagy a szerepjátékos Liszt lázálombeli, tehát kétszeresen fiktív átiratai – mind a Baka-művet, mind a Liszt-művet egymás viszonylatában teszik olvashatóvá. Egyik pontos határa sem jelölhető ki ugyanis, egyik sem olvasható a másik nélkül. A palimpszesztből származó átjárhatóság oly mértékben relativizálja a műalkotások, az életművek, az eredeti és az átirat, a fiktív és a történelmi közötti határokat, hogy nem lehet pontosan meghatározni, melyik sor, utalás, motívum tekinthető Liszt-Baka és melyik Baka-Liszt kijelentésének. Erre utal Vörös István is: „Liszt nem egyszerűen zeneszerző Baka számára, hanem saját irodalmi teremtménye”, jelezve a változást Baka költészetében, amely „a romantikusoktól a groteszk, a nemzetitől az európai felé tart.”519
A ciklus első verse, a Liszt Ferenc éjszakája a Hal téri házban a Háborús téli éjszaka, a Trauermarsch, az Ady Endre vonatán, a Halál-boleró és a Mefisztó-keringő groteszk látomásosságát idézi. A vers beszélője Liszt Ferenc, hiszen a cím eltávolítottan, egyes szám harmadik személyben őt nevezi meg, megteremtve egyúttal a Szekszárdhoz köthető látomásos vershelyzetet, összekapcsolva a provinciális helyszínnel az európai művészt, aki egyes szám első személyben önmagára reflektál: „Most kellene / meghallanom a szférák zenéjét, de a / mennybe, mint ősszel felázott talajba / a krumpli, belerohadtak az angyalok.” Az Angyal című vers deszakralizált angyalának tárgyiasítása égi és földi szféra totális pusztulását fejezi ki, a világ kiégettségéről ad helyzetjelentést.520 Az erotikus-blaszfémikus indítás után („rózsálló asszonyöl”,
„a sötétség összezáruló / combjai”) a vers hangvétele iróniába és öniróniába csap át („Csend van.
Köröttem alszik Magyarország. / (...) / Csak meg ne lásd, hogy a rapszódiák / aranysujtása megfakult molyette / díszmagyarodon, én szegény hazám.”). Lisztnek, a nemzet büszkeségének és Európa művészének a nemzet identitásán való vívódásán túl (aki zenéjében magyar hagyományokból táplálkozva a nemzet fia volt, de mégsem tudott jól magyarul521) az a kérdése, hogy „milyen szolgálatot tett hazájának Liszt a magyar rapszódiákkal (…). Kivívhatjuk-e méltó rangunkat Európában sajátosan magyar kultúránk által?”522 Liszt szerint nem, de ez nemcsak Liszt kudarca, hanem a nemzet tragédiája is: „Bemuzsikáltalak az Európa / Grand Hotelbe, s nem
519 VÖRÖS István: Bovaryné keze, 182–183.
520 Vö. SZIGETI Lajos Sándor: „Iszonyú mindegyik angyal”(?), 31.; még in: Angyali és titáni, 320. L. még: PÓR Judit: Szárnyaló kétségbeesés, 178–179.
521 Vö. NAGY Gábor: „… legyek versedben asszonánc”, 37.
522 Uo.
136 vettem észre, hogy / neked a konyhán terítettek.” Ezt követően a vers metaforikája visszatér a nyitány költői képéhez mint bizonyossághoz523 „A gyertya / megunt kísértését kioltva, némán / nézek a fenn rozsdásodó Tejútra”. Amint a gyertyaláng–asszonyöl „összezáruló combjai” a be nem fogadott férfit implikálja, és Istent, hiszen „Némán fénylik / Isten díszkardja: a Tejút”, itt az Istenre rámontírozódik Liszt alakja, aki képtelen a teremtésre. Az emberi szexualitásnak mint magas fokú kommunikációnak és kiteljesedésnek a lehetetlensége az isteni és művészi teremtés, a teremtés romantikus értelemben vett isteni ihletettség és az ezzel összefüggő nemzeti megújulás kudarcának a gondolatával kapcsolódik össze,524 ezt metaforizálja a befejezésben az egyetemes és nemzeti pusztulás apokaliptikus víziója: „halbűzös, fejtetőre állított / Mindenség, amelyben az angyalokból / keményítőt főznek vagy krumpliszeszt, és / a kokárda a lőlap közepe.” A hal Krisztus halálának az előképe,525 a megváltás esélye nélkül, amely a nemzet, az egyetemes és a magyar művész kirekesztettségének a tragikuma is,526 ugyanakkor a vers
„groteszkbe hajló képei már jelzik a kilépést a pervertálódó (azaz triviálissá váló) romantika világából, valamint a disszonancia (zenei-irodalmi) lehetőségeinek feltárulását”.527
Lisztnek a saját művészetével és nemzeti identitásával, a nemzet megítéltségével kapcsolatos tragikus felismerése után a Mefisztó-keringőben nincs nyoma a ciklusnyitó vers mérsékelt (ön)iróniájának. A tobzódó látomásos képeknek, a soráthajlásnak, a felsorolásnak, az ismétlésnek és a fokozásnak köszönhetően megnő a költemény zenei intenzitása. A vers a megtébolyult Liszt démoni-apokaliptikus látomása, amely folytatja Baka metaforikus-látomásos jelleget ismétléssel társító rapszodikus verseinek sorát (Háborús téli éjszaka, Trauermarsch, Ady Endre vonatán, Döbling, Tépéscsinálók, Vörösmarty-töredékek, Halál-boleró), kiteljesítve az ironikus-groteszk értékszerkezetet, intertextuálisan megidézve és átértelmezve a (korábban tárgyalt) haláltánc és vámpírtörténet műfajához köthető irodalmi és nem irodalmi hagyományokat, újabb hivatkozásokkal gazdagítva a hagyományt, Baka, Baka-Liszt versvilágát.
523 Vö. SZIGETI Lajos Sándor: Háborús téli éjszaka, 90.; még in: Álarcosan, 359.
524 Vö. NAGY Gábor: „… legyek versedben asszonánc”, 37–38.
525 I. m. 38–39.
526 Vö. i. m. 78–79.; még in: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében, 67.
527 FRIED István: Baka István művei tágabb kontextusban, 44.
137 Az utalások528 által teremtett látomásban fokozatosan „úszik egymásba a bál és az emberi (sátáni) alakot öltő temető apokaliptikus képe.”529 A pillanatnyinak tűnő bál világát a Sátán uralja („S vonít a Sátán hegedűje”), de „egyszercsak leinti”, és eltűnik. Ez azonban csak a látszat, mert az Isten-hiányt a jelenlétével büntető Sátán akkor is van, amikor látszólag eltűnik, „s ekkor új bizsergés / fut szét az elzsibbadt karokba / roggyant lábakba folytatódik / a bál”, „nem nyerik vissza szabadságukat a táncolók, továbbra is egy náluk nagyobb hatalom mozgatja őket”.530
A démoni világban a (láthatatlan) Sátán hatalmát jelképező hegedű „Apollón lantját helyettesítve lehet költészetjelkép is, megjelenhet a halál attribútumaként is.”531 Ebben a megközelítésben a Tájkép fohásszal című vers lírai fohásza nem talált meghallgatásra, ami azt feltételezi, hogy nincs Költő-isten, vagy hallgat, esetleg a Sátán képében ölt testet, aki isteni nyelv helyett démonit komponál, megváltás helyett tébolyt.532 A Sátán – mint az Istent (a szót) helyettesítő metafora – démonikus zenéje, amely a végpusztulás felé haladó világ „drót végén rángó bábui”-nak szól, vonatkoztatható a nyelv démonizálódására,533 lehet annak a folyamatnak a metaforája, amelynek során a költői nyelv apokaliptikus végkifejlete felé haladva számot vet önmaga kimerülésével. Maga a nyelv mint az autentikus létezés egyetlen lehetséges közege démonizálódik, és ennek a nyelvnek végérvényesen kiszolgáltatottak mindenek. A kétségbeesés mélypontján ér véget a vers: elhallgat a Baka-vers zenéje, csendbe hull Liszt muzsikája. Azt gondolhatnánk, innen nincs tovább, de ebben a csendben fülünkbe zeng éppen erről a kétségbeesésről, a költészet démoni erejéről szóló, a különféle irodalmi-zenei hagyományokat megidéző534 Mefisztó-keringő című vers extatikus látomása, magával ragadó verszenéje, amely
528 Az utalásokat NAGY Gábor „… legyek versedben asszonánc” (vö. 93–94.) és SZIGETI Lajos Sándor veszi számba, elemzi: vö. Dance macabre, 96–101.; még in: BOMBITZ Attila (szerk.): „Égtájak célkeresztjén”, 92–99.;
SZIGETI: „Hív a halál boleróba”, 106–115.;
529 Vö. NAGY: i. m. 93.; SZIGETI: i. m. 94.; még in: BOMBITZ: i. m. 90.; SZIGETI: i. m. 109.
530 Vö. NAGY, uo.; SZIGETI: i. m. 96.; még in: BOMBITZ: i. m. 92.; SZIGETI: i. m. 111.
531 Peter Brueghel A halál diadala című képén a zenélő fiatal szerelmespár mögött csontváz képében a Halál játszik a hegedűjén. Vö. SZIGETI: i. m. 97.; még in: BOMBITZ: i. m. 93.; SZIGETI: i. m. 112.
532 Erről a megváltatlan létállapotról l. SZIGETI: i. m. 97–98.; még in: BOMBITZ: i. m. 93.; SZIGETI: i. m. 112.
533 A Sátán ugyanúgy manipulálja a nyelvet, és építi fel a vég felé tartó démoni táncot, mint a vers által megidézett Liszt-művek, a négy Mefiszto-keringő egyikében, a Tánc a falusi kocsmában alcímet viselő Két epizód Lenau Faustjából című szimfonikus költemény második részében. Vö. TÓTH Dénes: Hangversenykalauz, 645–646.
534 Marlowe: Doktor Faustus, Goethe: Faust, Madách: Az ember tragédiája, Thomas Mann: Doktor Faustus, Klaus Mann: Mefisztó stb.
138 mégiscsak arról árulkodik, hogy a legmélyebb alkotói, egyéni és nemzeti vigasztalanságban az éppen erről számot adó költészet és zene lehet az egyetlen vigasz, kapaszkodó.
A Balcsillagzat, a Szürke felhők és a Gyászmenet úgy is értelmezhetők mint az egyéni, nemzeti és egyetemes apokaliptika artikulálódása után az alkotásba, a zenébe és költészetbe való kapaszkodás egy-egy lenyomata. A Liszt egyéni-alkotói sorsának tömör összefoglalását tartalmazó első vers után „a zeneszerző, alkotóművész Liszt műveinek parafrázisát, irodalmi átiratát olvashatjuk. A zeneművek felidézése-megidézése révén mégiscsak kirajzolódik egyfajta történeti ív, epikus folyamatszerűség.”535 Ezt a megközelítést és a versek palimpszesztikus, valamint a ciklus polifonikus jellegét hivatottak alátámasztani az alcímek is: Balcsillagzat. Liszt Ferenc: Unstern, Sinistre, Disastro; Szürke felhők. Liszt Ferenc: Nauges gris; Gyászmenet. Liszt Ferenc: Funérailles. A Balcsillagzat címében megjelenő romantikus kép a Mefisztó-keringő fatalitását viszi tovább, ami abban groteszk vízió, az itt iróniává-tragikummá válik.536 A versbeli Liszt Ferenc megszólítottja (beszélgetőtársa és beszédének tárgya) az egyes szám második személyű beszédhelyzetet létrehozó balcsillag, amely minden páratlan (1., 3., 5.) szakasz kezdőképe, ismétlődése átszövi a verset, tehát végigvitt metaforaként allegóriává válik. A
„Balcsillagom” a Liszt-szerep, a romantikus, a (közösségi) művészszerep képi megjelenítője, és amennyiben Liszt sorsában mind az egyéni, mind a nemzeti és közép-európai sors artikulálódik, a művész, a nemzet alteregója, amely „majd minden strófában más »álarcot« ölt: először homokszem, aztán hazátlanul bolyongó ember, a harmadik strófában kóbor eb, a negyedik- ötödik versszakban megerőszakolt asszony, aztán az ötödikben csillaggá változik”.537 Az átváltozás pillanatfelvételei után a „Balcsillagom, lobogj az éjszakában, / gyalázatunk, akár a fény, örök” sorban az örökség ironikusan olvasható, hiszen a fény elveszíti pozitív jelentését: egy lesz a Post aetatem vestramból ismert gyalázattal, és visszautal a fény negatív jelentéskörére a Liszt Ferenc éjszakái a Hal téri házban című versben „Isten díszkardjá”-ra, a némán fénylő Tejútra. A Szürke felhőkben a Mefisztó-keringő és a Balcsillagzat fenyegető mozgását a rémisztő mozdulatlanság váltja fel, az iróniát a lemondás: „Felhők lefityedt bőrredői / a golyvás alkonyati
535 NAGY Gábor „… legyek versedben asszonánc”, 152–153.
536 Vö. NAGY Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében, 68.
537 NAGY Gábor: „… legyek versedben asszonánc”, 153.
139 égen – // valaha másnak láttalak / most – lüktető hüllőtoroknak”.538 Az Istent borzalmasnak láttatja, őshüllőnek, aki kiüríti, meg akar szabadulni a beszélőtől, vagyis a kultúrától, a művészettől, a magyarságtól, az európaiságtól. A cikluszáró Gyászmenet víziója a ciklus démonikus-apokaliptikus látomását teljesíti ki, úgy is olvasható, mint a Trauermarsch, a Tépéscsinálók, a Halál-boleró vagy a Mefisztó-keringő Sátán uralta világának az utolsó rángása, amely már híján van minden antropomorf, kultúrához köthető vonásnak: itt nincs társadalmi rang (császár, államelnök), nincs férfi és nő, de még hegedülő vagy láthatatlan hatalmú Sátán sincs. A végső pusztulásra ítélt világ és a pusztulásra ítélt magyarság539 tehetetlenségének lehetünk szemtanúi: „Sötétlő sírhalmok között / vakon vonul a gyászmenet / hol a koporsó hol a holt / a pap s a kántor hol lehet / hol a gödör s ki ásta meg”. Felbomlott az oksági viszony, a groteszk látomás világában nem lehet tudni, mi miért történik, semminek nincs oka és célja, elkövetője és elszenvedője. Reménytelenebb Baka-Liszt víziója, Ady Endre Sírni, sírni, sírni című versének temetési menetéhez képest itt nincsenek érzelmek, anyagtalan és arctalan, amely megszüntette az individuumot, eluralkodott az abszurd. A véget érni nem akaró gyászmenet az értelmetlen egyéni, közösségi, nemzeti, európai és egyetemes lét metaforája, amely a nyelv, a megértés, a kultúra felszámolódását is jelenti: „arcuk lezárt koperta nyelvük / pecsétviasszá dermedett / makognak bár ki érti meg”. Úgy tűnik, a látomást feloldó többes szám első személyű ironikus befejezés („PORUNKRA ÉGI SÍRGÖDÖR / CSONTHORDALÉKA HÓ PEREG”) általánosabb, mint a személytelenség, „hisz egy végső, teljes pusztulás révén teremtődik meg itt a közösség. Vagyis senki nem vonhatja ki magát a folyamat és a végzet érvénye alól – még a gyászmenet útja is a halálba visz”:540 „szétporladt rég a gyászmenet”. Míg a Döbling-ben
„LUCSOK S PERNYE MARAD A VILÁGBÓL”, itt semmi nem marad, mindent betakar a blaszfémikusan megjelenített gonosz transzcendencia.
Úgy tűnik, Baka a Liszt Ferenc-maszkban olyan közegre talált, amelyben egyszerre formálódhatott meg a nemzet és a személyiség álarca, és a Baka-Vörösmartyt idéző virrasztó Liszt alkalmas arra, hogy megfogalmazza az olyan egyetemes, közösségi és individuális
538 A Balcsillagzatban a sikátor-mindenség, a Szürke felhőkben a hüllőtorok Baka István sokféle lefokozó mennyábrázolásainak egy-egy változata. Vö. i. m. 271.
539 Liszt a Funérailles-t Batthyány Lajos, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökének és az aradi vértanúknak a kivégzéséről komponálta.
540 NAGY Gábor: „… legyek versedben asszonánc”, 154.
140 kérdéseket, amelyek egymástól elválaszthatatlanok.541 A virrasztás, az éber figyelem, a Széchenyi, Vörösmarty, Ady maszkjában már eddig megképzett utolsó tanú szerepe az egyetlen érték Lisztben, aki – akárcsak majd Yorick – ha nem is tehet semmit a démoni-apokaliptikus végpusztulás felé haladó világ sorsa érdekében, de érdeme és fájdalmas kiválasztottsága, hogy reflektálhat a folyamatra, amely elválaszthatatlan a költészettől mint (érték)teremtő aktustól, amelynek során Baka István Liszt Ferenc 20. századi alteregójaként nyelvi műalkotás formájában újraírja a zeneszerző életművét, a zárt kompozíciókat felbontja, és „mind fontosabb poétikai formálóerőt juttat az átírásnak, újraírásnak, egészen a fiktív szerepvers-ciklusig (Yorick, Pehotnij). Liszttől kölcsönzi a prófétai gesztusokat, de jellegzetesen liszti az (…) irónia is, amely eleinte rejtettebben, később mind erőteljesebben kap hangot műveiben.”542