102
'A fogyasztást jelöljük avn—nel, akkor a
célfüggvény: * * :
max x"
feltételezve:
"
2 díjat] § bí mi : 0.
ízl
ahol aíj : bij; y' ;: t', , is:
all-k: bük—l; k : 1 ...81_
A modell leírása után ismertetik még a modell tevékenységeinek konkrét meg- nevezését a megoldás módszerét és a
számszerű eredményeket.
A számszerű eredmények ismertetése
során részletesen foglalkoznak az opti—
mális, illetve a közel optimális megoldá-
sok felhasználhatósági lehetőségeivel, az optimális megoldáshoz tartozó szimplex tábla, valamint a duális feladat megol—
dásának értelmezésével. A bevezetőben
már ismertetett rövid összefoglalón túl—STATISZTIKAI IRODALMI EGYEDÖ—
menően értékelik az egyes eredmények konkrét gazdaságpolitikai jelentését, fi—
gyelembe véve bizonyos tényezők (pél—
dául! export árak) változtatásának (para—
méteres uprogramozá—s!) hatását a meg—
oldásra. - '
Végül azzal foglalkoznak, miként le—
het és az adott körülmények között hol válik szükségessé a duális megoldás ered—
ményeinek, az árnyékáraknak korlátozá—
sa. Új—Zéland gazdasági adottságait fi—
gyelembe véve szükség lenne például
arra, hogy a valutaárfolyamot és a mun—
kabért jelző árnyékárakat bizonyos ha-
tárok közé szorítsák. .!
A duális modell feltételi rendszerébe ezek a korlátok beiktathatók, amelyek természetesen az eredeti modell bizonyos
változtatását, új tevékenységek bevezeté-
sét vonják maguk után.Befejezésül az így módosított modellel
végzett számítások eredményeit ismerte—tik a szerzők.
(Ism.: Marton Ádám)
M EZÖGAZDASÁGI STATISZTIKA
_ DAY, R. H.:
A LINEÁRIS PROGRAMOZÁS És AZ EZZEL KAPCSOLATOS SZÁMíTÁSOK
(Linear programming and related compu—
tánons.) Washington 1964. U. s. Department ot Agriculture, 273 p;
A lineáris programozás egyik amerikai
szakértőjének kézikönyve, mely egyrészt a' lineáris programozás elméletébe vezet
be, másrészt azt a gépre programozott
módszert mutatja be, melyet az EgyesültÁllamok Földművelésügyi Minisztériu-
ma (U.S., Department of Agriculture) li—neáris programozási feladatok megoldá—
sára használ. A módszer rövidített neve ennek megfelelően USDA LP/90 (90. sz.
lineáris programozási módszer).
A könyv öt nagyobb fejezetre tagozó—
dik. Az első fejezet foglalkozik a lineáris
prograIMZás jelentőségével a mezőgazda-
sági kutatásban. Ennek fő alkalmazási területe a mezőgazdasági termelési ügy—viteli, piaci gazdálkodási, szállítási stb.
feladatok megoldása. A lineáris progra—
mozás a gazdasági problémákat két lé—
nyeges szempontból viszi közelebb a meg—
! Bizonyos elsődleges források, például föld.
munkaerő stb. nem állíthatók elő semmiféle a' modellben szereplő tevékenységgel. Az ezekhez tartozó együtthatók zérusok;
tejtéshez: gyakorlati megoldását adja an—
nak a kérdésnek, hogy véges számú al—
ternatíva. közül egyáltalán választani le—
hessen, másrészt több gazdasági, társa—
dalmi és technológiai tényező figyelem-
bevételével, bizonyos korlátozó feltételek
felállításán keresztül az optimális meg-oldás megkeresésére nyújt lehetőséget.
Ezzel természetesen minden problémát nem old meg, de alkalmazási területe a
mezőgazdasági kutatásban is igen előre—
tört az elmúlt tíz esztendő alatt. Példa-
képpen említhetők a következő felada—
tok: maximális tápértéket képviselő, mi—
nimális költséget igénylő takarmányke-
verékek alkalmazása az állattartásban;különböző adottságokkal bíró mezőgazda—
sági üzemegységek optimális— termelési programjának meghatározása; optimális mezőgazdasági termékforgalom megálla—
pítása különböző mezőgazdasági régiók között és így tovább. A modern elektro—
nikus számítógépek többezer változóval
rendelkező komplex lineáris programo—zási feladatok megoldását is percek alatt
teszik lehetővé, ha megfelelő gépi prog—ram áll rendelkezésre. így az említett LP/90. számú program is.
Ez a program elektronikus gépre prog—-
ramozott módszer, mely lehetővé teszi
mintegy ötezer változót és ezer korlátozófeltételt tartalmazó lineáris progra—mo—
zási modell megoldását. tehát igen fej—
STATISZTIKAI IRODALMI FiGYELÖ
lett' módszer. A kézikönyv a teljesség kedvéért azoknak a módszereknek rövid
áttekintését is nyújtja, melyek ennek al-
kalmazását a mezőgazdaság területén megelőzték.A könyv második része adja tulajdon—
képpen a lineáris programozás elméletét és az ezzel kapcsolatos számítási eljárá—
sok ismertetését. Ez a rész azok számára
készült, akik a lineáris programozással,
alapvető ismereteivel és fogalmaival mégnem foglalkoztak. így az olvasó találko—
zik a duális lineáris programozás elmé—
letével, mely szerint a maximum—feladat—
hoz egy duális minimum—feladat is tar-
tozik és e szerint a két program célfügg-vényének optimális értékei egyenlők egy-
mással. Szerző ismerteti továbbá a para—metrikus programozás elméletét, mikor
a kutatót a programozási feladat megol—
dásán felül az is érdekli, hogy a célfügg- vény optimális megoldása mennyiben módosul, ha a modell egyes paraméterei is változnak. A fejtegetéseket gyakorlati példák bemutatásával illusztrálja a szer—
ző. Különös figyelmet szentel még ebben a részben a rekurzív lineáris programo—
zásnak, ami annyit jelent, hogy akár a célfüggvény, akár a korlátozó feltételek,
akár a paraméterek egy megelőző lineáris
programozási feladat megoldásától függe—nek. tehát a célfüggvényben adott prob—
léma megoldása múltbeli várakozások
teljesülésétől, így is mondhatjuk: exogén, illetve predeterminált változóktól függ.A könyv lényeges részét az LP/90.
számú lineáris programozási módszer is—
mertetése, alkalmazási területének és fel- használásának leírása teszi ki. A mód—
szer egyik fő előnye az, hogy különféle
problémák megoldására egyaránt felhasz—nálható. Ami a gépre való alkalmazás
technikáját illeti, ez a Fortran—módszer- hez hasonlítható leginkább. A könyv igen részletekbe menően írja le a program
sikeres gépi lebonyolításának előfeltéte—leít, a program előkészítését, a matrix elemeinek kezelését. A módszert eddig
IBM 709, 7090 és 7094 típusú elektronikus
gépeken alkalmazták. A leírás a gépi ke—
zelés technikai részleteire is kiterjed és ezekben a vonatkozásokban bizonyos alapismereteket feltételez. Szorosan kap—
csolódik ehhez a könyv negyedik fejezete.
mely tulajdonképpen a harmadik fejezet—
ben mondottakat támasztja alá gyakorlati
példákkal. Szerző minden egyes gyakor—
lati példa tárgyalásában azonos módszer szerint jár, el: sorra veszi az adott lineáris
programozási feladat, a rendelkezésre álló adatok. a gépre való programozás. a kapott
eredmények tárgyalását. valamint ezek
103
elemzését. Egyik egszerűbb példa ötféle növénynek különböző technológiával, kü- lönböző műtrágya—felhasználással, külön-
böző talajon történő termelésével foglal-
kozik, ahol a legkülönfélébb korlátozófeltételek szerepelnek és a változók szán-
ma is igen nagy. A következőkben ehhez az alapvető feladathoz további célfüggLvényt és korlátozó feltételeket fűz és be—
mutatja, hogy a program sikeres és gyors alkalmazása szempontjából a hozzáfűzött további feladatok sem módszerbelileg, sem a gépkezelés technikáját vagy idejét tekintve nem jelentenek nehézséget. To—
vábbi gyakorlati példákat mutat be a
parametrikus programozás, valamint a
rekurzív lineáris programozás területén is. A számítási eredmények táblázatosanyagát teljes részletükben közli, olykor
diagramokon is ábrázolja. Szerző hangf-súlyozza, hogy elméleti fejtegetések és
matematikai bizonyítások helyett, akönyv célját tekintve, inkább gyakorlati
példák bemutatására törekedett. " "A mű ötödik fejezete a gépi program lebonyolításával összefüggő technikai _is—
mereteket foglalja rendszeresen össze,
valamint a felhasznált irodalmat ismer——
teti. Ezek birtokában az alkalmazás során bizonyos alternatív megoldások, program:
változások kidolgozására is lehetőség nyíf—
lik. Módszerének előnyét szerző röviden abban foglalja össze, hogy nagymennyi-
ségű adat gépbe való betáplálására alkal,-
mas, ezenfelül a konkrét feladat megol,-dásán kívül egyéb részfeladatokkal kap—
csolatos terjedelmes számítási munkák
lebonyolítását képes elvégezni.(Ism.: Nyáry Zsigmond)
ZARKOVICH, Sa Sa:
TERÚLETBECSLÉS A MEZÓGAZDASÁ'GIL STATISZTOKÁBAN
(Estimation of areas in agrieultural statis—
tics.) Roma. 1965. FAO. IX. 203 p.
A különböző mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtések és az ezekre alapuló nem—
zetközi jellegű publikációk egyik legprob- lematikusabb része e területre vonat,—
kozó statisztikai adatokkal kapcsolatos.