STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 192
WINKLER-BÜTTNER, D.:
A MUNKAERŐ-PIACI SZABÁLYOZÁS KÜLÖNBÖZŐ FOKOZATAI EURÓPÁBAN (Differing Degrees of Labour Market Regulation in Europe.) – Intereconomics. 1997. július–augusztus, 170–
173. old.
A szerző cikkében arra keres választ, hogy a munkaerő-piaci szabályozás hogyan és milyen mér- tékben hat a foglalkoztatás szintjére, mik a szabályo- zás leglényegesebb elemei, és milyen sajátossággal bír Németországban más európai országokkal össze- hasonlítva.
Míg az Egyesült Államokban a 90-es években a munkanélküliség igen alacsony szintje mellett bővült a foglalkoztatás, Európában a foglalkoztatottak szá- ma elhanyagolható mértékben nőtt, és számottevően emelkedett a munkanélküliségi ráta. Jóllehet a gaz- dasági növekedés ciklikussága ebben jelentős szere- pet játszik, nem magyarázza az Egyesült Királyság 11 százalékos munkanélküliségi rátáját, még kevés- bé pedig azt, hogy miért olyan nagyok a különbsé- gek az egyes országok között.
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között a legnagyobb eltérés a tartós munkanélküliek arányában van. Míg az egy éven túl állást keresők aránya az Egyesült Államokban 10 százalék alatti, az európai országokban meghaladja az 55 százalékot, és évek óta növekvő tendenciát mutat. Ez visszave- zethető arra, hogy az európai országok többségében a munkaerőpiac szigorúan szabályozott, míg az Egyesült Államokra a nagyfokú szabadság jellemző.
A munkaügyi jogszabályok számát és az ezen jogszabályok által lefedett kört egy tizes skálán osz- tályozva, a fontosabb országokat egy 1994. évi OECD-tanulmány a következőképpen minősítette:
Ausztria 5, Belgium 4; Dánia 2; Finnország 5; Fran- ciaország 6; Németország 6; Görögország 8; Íror- szág 4; Olaszország 7; Hollandia 5, Norvégia 5; Por- tugália 4; Spanyolország 7, Svédország 7; Svájc 3;
Egyesült Királyság 0; Egyesült Államok 0.
A skála kialakításánál olyan szempontokat vet- tek figyelembe, mint a munkaidő-szabályozás, a munkaszerződésre vonatkozó előírások, a minimál- bér- egyezmény hatóköre, a szakszervezetek szerepe.
Az osztályozás szerint a legszabadabb, legflexi- bilisebb az Egyesült Királyság munkaerőpiaca, ahol az érték az Egyesült Államokhoz hasonlóan 0, míg Németországban – Franciaországhoz hasonlóan – az összes fontosabb terület szabályozva van.
A felsorolt tényezők között a munkaidő szabá- lyozása az európai országokban általánosan elterjedt, a munkahét maximális hosszára így például csak két országban – az Egyesült Királyságban és Dániában –
nincs általános előírás. Az éves munkaidőalap or- szágonként változó, s a legtöbb időt éppen a német munkás tölthet távol munkahelyétől (átlagosan 38,6 napot).
Valamennyi európai országban alacsonyabb – többségében jelentősen alacsonyabb – az éves ledol- gozandó órák száma, mint az Egyesült Államokban.
A különbség a 80-as évek óta nőtt meg, mikor az eu- rópai országokban számottevő munkaidő-rövidítésre került sor.
Viszonylag kisebb a különbség a túlórák tekin- tetében, míg az egyes európai országok között is je- lentős eltérés mutatkozik a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak arányában.
A legdinamikusabb foglalkoztatás-bővülés ott jelentkezett, ahol a részidőben foglalkoztatottak ará- nya nőtt (Hollandia). Ebből következik, hogy a 90-es évek új álláshelyeinek többsége részmunkaidős állás volt.
Igen jelentős számú szabály biztosítja az európai országokban a dolgozók elbocsátás elleni védelmét, illetve ír elő végkielégítést. Ez utóbbi 1989/80-ben átlagosan 22 heti keresetnek felelt meg, Németor- szágban ennél valamivel kevesebb, míg Spanyolor- szágban, Olaszországban, Görögországban ennél lé- nyegesen több volt.
Jóllehet a munkanélküliség szintje magas, az el- bocsátás esetére járó juttatások alig változtak Euró- pában az elmúlt évtizedben, ami viszont mindenütt gátolja a munkaerő-cserélődést.
Ezzel szemben – sőt éppen ebből következően – terjed a határozott időre szóló munkaszerződés, amelynek lejártával a munkáltatónak semmiféle kö- telezettsége nincs munkavállalójával szemben. Az így dolgozók aránya 1983–1991 között Franciaor- szágban 3-ról 10 százalékra, Spanyolországban pe- dig 1987–1991 között 16 százalékról 32 százalékra nőtt. Természetesen itt is vannak kivételek. Ezek kö- zé tartozik Anglia is, ahol viszont ennek magyaráza- ta – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – az, hogy a dolgozókat elbocsátás esetén az átlagosnál kevesebb jog illeti meg. A bemutatott példák jól illusztrálják, hogy az európai munkaerőpiac túlszabályozott, azt az Egyesült Államokkal összevetve nagyfokú ru- galmatlanság jellemzi.
Az enyhébb szabályozó rendszer pozitív foglal- koztatási hatású, s ezt nemcsak az Egyesült Államok, hanem az Európában legliberálisabb munkaerő-piaci előírásokkal rendelkező Egyesült Királyság példája is bizonyítja. Ahhoz, hogy Európában a 90-es évek- ben nőjön a foglalkoztatás, úgy tűnik, a jogi keret- rendszer változtatása is szükséges.
(Ism.: Lakatos Judit)
