STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 444
A XX. század hivatalos statisztikájában a nagy gazdasági válság és a világháborúk hoztak létre gyö- keres fordulatot. Az érintett országok gazdasági és emberi erőforrásainak teljes mobilizálhatósága iránti igény mindenütt fokozta a statisztikai hivatalok cent- ralizáltságát, növelte technikai és emberi erőforrása- ikat, ami bizonyos területeken más tudományágak specialistáinak bevonását is jelentette. Új szempon- tokat adott ehhez az 1936-ban Keynes által közzétett Általános elmélet c. mű, amely ráirányította a fi- gyelmet arra, hogy a háborús szükségletek finanszí- rozásához célszerű a végső felhasználás három fő összetevőjét (fogyasztás, beruházás és kormányzati kiadások) szem előtt tartani. A későbbiekben vi- szont, a jóléti államokban tovább nőttek az igények a statisztikai szolgálattal szemben s ezek kielégítésé- hez egyre több adatgyűjtésre volt szükség.
Részben az új műszaki vívmányoknak, de a számítástechnikai alkalmazások rohamos terjedésé- nek köszönhetően is, egyre nagyobb jelentőségűvé váltak a nemzetgazdaságok egészéről átfogó képet nyújtó makroökonomiai mutatók. A nemzeti számla- rendszerek közgazdasági jelentőségük mellett foko- zott ösztönzést is jelentettek a részadatok tartalmi összehangolására, valamint a statisztikai megfigyelé- sek és feldolgozások jobb összehangolására.
Bár senki sem tagadja a harmonizálás szükséges- ségét, európai viszonylatban napjainkban két felfogás szembesülésének lehetünk tanúi e téren. Az egyik né- zet szerint (upstream módszer) az adatgyűjtések és -feldolgozások teljes rendszerét kell egységesíteni. A másik felfogás (downstream módszer) elegendőnek
tartja a mutatószámok és csoportosítások tartalmá- nak összehangolását, míg a mérést minden tagország saját szükségletei szerint végezheti. A vélemények erősen megoszlanak, mert a mérési módszerek széles körű változtatása erősen veszélyezteti a hosszabb tá- vú vizsgálatok végrehajtását s végső soron a modell megbízhatóságának ellenőrzését is.
A statisztikusi szakma „tudományosodása” az állami szerepvállalás módosulása mellett négy főbb változással jellemezhető: a korábban jellemzőnek tekintett összeírások helyébe egyre szélesebb körben léptek a mintavételen alapuló megfigyelések; a sta- tisztikai számológépeket elektronikus számítógépek (komputerek) váltották fel s ezek lehetőséget nyújta- nak a közigazgatási nyilvántartások másodlagos sta- tisztikai adatforráskénti hasznosítására. A keynes-i makrogazdasági felfogást tükröző nemzeti számla- rendszerek lényeges egységesítést eredményeztek a gazdaságstatisztikákban, a matematikai statisztika pedig az ökonometria és a modellezés nagyarányú fejlődését mozdította elő.
A statisztikusi szakma egyik kulcskérdésének az tekinthető: hogyan válaszol a megbízhatóság és a pontosság iránti elvárásokra? Ezek nem tisztán tech- nikai kérdések, hanem szorosan összefüggnek a sta- tisztikai eredmények társadalmi hasznosíthatóságá- val. E kérdések elemzésekor óhatatlanul felmerülnek mindazok a feszültségek, amelyek a statisztikusi hi- vatás két vetülete: a közhivatalnoki és a tudósi sze- repvállalás között folyamatosan észlelhetők.
(Ism.: Tűű Lászlóné)
GAZDASÁGSTATISZTIKA
VANDHOUT, P.:
A MUNKAERŐ-PIACI POLITIKA ÉS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS HATÁSA AZ OECD-ORSZÁGOK NÖVEKVŐ JÖVEDELEMEGYENLŐTLENSÉGÉRE
Do Labour Market Policies and Growth Fundamentals Matter for Income Inequality in OECD Countries? – IMF Staff Paper. 1997. 3. sz. 357–371. old.
A cikk, a jövedelemegyenlőtlenség, a gazdasági növekedés és a munkaerő-piaci politika összefüggését vizsgálja makroökonómiai szinten. Az összefüggés felismerése nem könnyű, jóllehet az elméleti hátteret még Kuznets alapozta meg az 50-es években, aki úgy vélte hogy, a növekedés egy bizonyos küszöbig nem csökkenti, hanem éppen növeli az egyenlőtlenséget.
Más kutatók (például Kanbur, Person, Tabellini, Gabor, Tsiddon) továbbfejlesztették ezt az elméletet, majd a kilencvenes években, amikor a társadalmi
egyenlőtlenség legfőbb okává vált a munkanélküliség, ezt is bekapcsolták a vizsgált tényezők közé.
A munkanélküliség következményeit két típusú munkaerő-politika hivatott mérsékelni, a passzív, amikor az érintettek pillanatnyi jövedelmi státusán kívánnak javítani, és az aktív, amely hosszabb távon biztosít jobb esélyeket. E tanulmány a munkaerő- piaci politika e két alaptípusának hatását elemezi a jövedelemegyenlőtlenség szempontjából, ide vonat- kozó számításokkal alátámasztva.
A gazdasági növekedéssel együtt járó technikai fejlődés embereket foszt meg munkahelyüktől, ugyanakkor növekvő képzettségi követelményt tá- maszt, ami az ennek megfelelő munkaerő díjazását növeli. A különböző tényezők közötti összefüggés – ide értve a munkaerő-piaci politikát is – leírására regressziós egyenlet formájában Barro és Sala-i- Martin tett 1995-ben kísérletet.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 445 A vizsgált tényezők összefüggése úgy össze-
gezhető, hogy az az elgondolás, hogy a munkaerő- piaci politika kizárólag a munkanélküliségen keresz- tül a tőkeakkumuláció pedig az egy főre jutó jöve- delmen keresztül befolyásolja az egyenlőtlenséget, csak a tiszta elméleti modell esetében igaz, különben a hatás kölcsönös.
A szerző többségében OECD-források alapján különböző jövedelemegyenlőtlenségi és más muta- tókat vizsgált. A különböző mutatók közül ki kell emelni a Gini-mutatót, az ALMP-t és a PLMP-t, melyből az előbbi az aktív, az utóbbi a passzív mun- kaerő-piaci kiadásoknak GDP-hez viszonyított ará- nyát számszerűsíti. Ezek összekapcsolása után a le- vonható következtetések sokrétűek. Azokban a gaz- daságokban, ahol a tudásra, az ismeretek megszerzé- sére többet költenek, kisebbek a jövedelemegyenlőt- lenségek, mint ott, ahol elsődlegesen a fizikai tőkébe ruháznak be.
A másik fő megállapítás, hogy az egyenlőtlen- ség további forrása az adóprés változása. Az adó- csökkenés növelheti az alacsonyabb képzettségű munkaerő iránti igényt a munka és a tőke helyettesí- tési arányon keresztül. (A kvalifikálatlan munkaerőt nem szükséges olyan mértékben csökkenteni, mint magasabb költségek esetén.)
A harmadik tényezőcsoport esetében, azaz a munkaerő-növekedés és jövedelemegyenlőtlenség között határozott negatív kapcsolat áll fenn. Bőséges kínálat esetén a kvalifikálatlan munkaerő ára csök- ken, ami növeli a jövedelmi egyenlőtlenséget.
Végül a munkaerő-piaci politikának nem mutat- ható ki közvetlenül a hatása a Gini-koeffeiciensre, de másodlagos (közvetett) hatások itt is jogosan va- lószínűsíthetők.
A Granger által végzett oksági vizsgálat eredmé- nyeit a szerző táblában foglalja össze, melyben a felső és alsó jövedelemötöd hányadosa közötti kapcsolatot, valamint e kapcsolat inverzének hatását mutatja be.
A szerző végső következtetése az, hogy a gaz- dasági növekedés, a munkaerő-piaci politika és a jö- vedelemegyenlőtlenség kapcsolata szoros, és erre a gazdaságpolitika kialakításánál figyelni kell. A nagy jövedelemegyenlőtlenség negatívan hat a gazdasági növekedésre. Új és még kevésbé ellenőrzött az a fel- tevés, hogy a K+F-beruházások és a növekedés, va- lamint a jövedelemegyenlőtlenség között kapcsolat van, nevezetesen csökkenti a különbségeket. Továb- bi fontos tényező az adó- és a munkaerő-piaci politi- kának az egyenlőtlenségre gyakorolt hatása is, de va- lójában a gazdasági növekedés eltérése az OECD- országok közötti jövedelmi különbségek legfőbb magyarázó tényezője.
(Ism.: Lakatos Judit)
BARTUNEK, E. – HAWIK, E.:
AZ EU 1996. ÉVI MUNKAERŐ-FELMÉRÉSE AUSZTRIÁBAN
(Arbeitskräfteerhebung der EU 1996.) – Statistische Nachrichten. 1997. 12. sz. 995–1005 p.
Az Európai Unió (EU) tagországai 1983 óta évente hajtanak végre olyan adatgyűjtést, amely a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) által javasolt egységes elvek és módszerek alapján a 15 éven felüli lakónépesség foglalkoztatottságának és munkanélkü- liségének alakulását tükrözi. Ennek keretében Auszt- riában 1996 márciusában második alkalommal került sor ilyen jellegű adatgyűjtésre.
A kérdőíven a következő témák szerepelnek:
demográfiai jellemzők (14 kérdés), a kereső tevé- kenység státusa (2 kérdés), a főfoglalkozás ismérvei (21 kérdés), a második munkára vonatkozó ismérvek (6 kérdés), a jelenleg nem dolgozók korábbi kereső tevékenysége (7 kérdés), a munkakeresés (9 kérdés), a kereső tevékenységet nem folytatók helyzete (1 kérdés), az iskolai és szakmai képzés (6 kérdés), va- lamint az egy évvel korábbi helyzet (5 kérdés). Eh- hez a 71 kérdéshez kapcsolódik még 12 regionális és teljeskörűsítési adat.
A mintába került mintegy 30 ezer cím közül 23 ezernél sikerült végrehajtani a kikérdezést. A kijelölt háztartások 10 százaléka visszautasította a felmérés- ben való részvételt, a többieknél egyéb okból volt sikertelen a kikérdezés. A meghiúsult felvételek tel- jes anyagát, valamint a sikeres kikérdezések esetle- gesen hiányzó részadatait speciális imputációs mód- szerrel pótolták. Lehetőség volt arra, hogy a háztar- tás távollevő tagjai helyett a háztartás más, 15 éves vagy annál idősebb tagja válaszoljon. Ilyen helyette- sítő adatszolgáltatásra az esetek közel 44 százaléká- ban került sor.
Az adatgyűjtés legfontosabb összefoglaló ered- ményei a következők voltak:
– a 3617,4 ezer foglalkoztatottból 534 ezer (14,9%) részfoglalkoztatott volt, 136,2 (38,8%) rendelkezett mellék- foglalkozással;
– a foglalkoztatottak közül 3095,2 ezer alkalmazásban álló, 522,1 ezer önálló vagy segítő családtag volt (az önál- lók között számottevően több volt a férfi, a segítő család- tagok között pedig a nők voltak jelentős túlsúlyban);
– 201,7 ezren voltak munka nélkül (ez 5,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett), 2695,2 ezer fő pedig nem keresett munkát.
Az 1995. évi hasonló adatgyűjtéssel összeha- sonlítva a 15 éves és idősebb lakónépesség száma 20,5 ezerrel (0,3%) nőtt, ezen belül 57,3 ezerrel (1,6%) kisebb volt a foglalkoztatottak száma, 34,7 ezerrel (17,2%) lett több munkanélküli és 43,1 ezer- rel (1,6%) többen nem kerestek munkát.
