Vajnsenker, D.: Az egy rubel árutermelésre jutó költség elnevezésű mutató alkalmazásának néhány kérdése

782

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

ciens alatt azt a nettó termelés növeke—

dést kell érteni, amelyet a beruházás meg- valósítása eredményez. A cikk szerzője ezzel a meghatározással egyetért, de túl általánosnak véli. A kiadvány nem tartal-

maz utalást arra vonatkozóan, hogy mi-

ként kell a mutatót a gyakorlatban alkal—

mazni. Konkrét formájában ugyanis a nettó termelés (nemzeti jövedelem) mun-

kabérből és eredményből (haszonból) áll.

Ennek fontos következményei vannak. A beruházások révén az egyes vállalatoknak

(ágazatoknak) lehetőségük nyílik arra,

hogy elavult, alacsony termelékenységű technikai felszerelést szerezzenek be, olyat, amelynél magasabb a munkabér és csak kevés hasznot biztosítanak. Ha a munkabért és hasznot együtt számítjuk,

akkor az. ilyen vállalat hatékonysági mu—

tatója magasabb lehet, mint egy másik (modern technikát alkalmazó) vállalaté.

A szerző véleménye szerint az említett mutató kizárólagos alkalmazása elégte—

len, azt megfelelő konkrét -mutatókkal

kell kiegészíteni. Ezek a mutatók lehetnek

a beruházások megtérülési ideje, vagy ami ugyanaz, a rentabilitás színvonalának (a nyereségnek) és a Vállalat álló- és forgó—

alapjainak aránya.

A beruházások hatékonysága kifejez—

hető —— az irodalomban hangoztatott egyes vélemények szerint —— egyetlen mutatóval is: a társadalmi munka termelékenységé—

nek növekedésével. Ha ezt elfogadjuk, akkor azonban az a feladat, hogy megke- ressük a munkatermelékenység növeke—

dése és a beruházások összemérésének

olyan módját, amellyel be lehet bizonyí—

tani, hogy a munkatermelékenység emel—

kedését valóban az adott beruházások

idézték elő éspedig nemcsak vállalati, ha—

nem népgazdasági szinten is. Szerző a kü—

lönböző lehetőségeket példával illusztrálva rámutat arra, hogy mivel az anyagfel—

használás ágazatonként teljesen eltérő, az ágazatok természetes mértékegységben vagy értékben kifejezett munkatermelé—

kenységi mutatói nem hasonlíthatók ösz- sze. Helyes képet csak akkor kaphatunk, ha az eredményt hasonlítjuk egy adott Vállalaton belül azokhoz az alapokhoz.

amelyektől alakulása függ.

A szerző a továbbiakban a megtérülés

normaszerinti időtartamának kérdésével foglalkozva összeveti a Szovjetunió Tudo—

mányos Akadémiája által kidolgozott me—

todikát a Tervhivatal Tudományos Kuta—

tó Intézetének hasonló munkájával. Az előbbi metodika szerint a megtérülés nor—

maszerinti koefficiense O,15—0,3 százalék, ami annyit jelent, hogy átlagosan 3—7

éves időszak alatt térülnek meg a beruhá—

zások. Egyes ágazatokban (például szállí- tás, villamosenergiatermelés) azonban a

megtérülés hosszabb, 10 évig is terjedhet.

Az utóbbi metodika viszont egységes

megtérülési időt állapít meg függetlenül attól, hogy a beruházás melyik ágazatban

történt. A két metodika közötti ellent—

mondás annál feltűnőbb —— mutat rá a szerző -— minthogy mindkettő megfogal—

mazásában többé—kevésbé ugyanazok vet-—

tek részt. A két metodika közötti ellent—

mondás felveti az ágazatok szerint diffe—

renciált normatív koefficienseknek, illetve

a kidolgozásuknál figyelembe vett ténye—

"zők (az álló és forgóalapok struktúrája, a technikai haladás üteme stb.) szerepének

felülvizsgálatát.

A Szovjetunió Tudományos Akadémiája által kidolgozott metodika helyesen az

eredményt attól is függővé teszi, hogy a beruházás, illetve az építés ideje nő, vagy

csökken. Azok a vállalatok, amelyek hosz—

szabb ideig építenek, drágábban is épít—

keznek. A drágulás összege a kumulált százalékok segítségével határozható meg,

a termelő felhasználásból kieső befagyasz—

tott eszközök összegéből és a kiesési idő-

ből kiindulva.

A szerző végül számszerű példán iga—

zolja a kumulált százalékok módszere al—

kalmazásának szükségességét a különböző munkaigényességű termékek, épületek és

felszerelések előállításához szükséges munkaráfordítások és a rentabilitás, va—

lamint a beruházások hatékonysága nor—

matívájának megállapításánál.

(Ism.: Huszár Józsefné)

Vajnsenker, D.:

Az egy rubel árutermelésre jutó költség elnevezésű mutató alkalmazásának néhány kérdése

(Nekotorüe voproszü primenenija pokazatelja zatrat na rubl' tovarnoj produkcii.) -— Veszt—

nik: Sztatisztiki. 1961. 1. sz. 9—20. p.

Több mint két éve alkalmazzák az egy rubel árutermelésre (befejezett termelésre) jutó költség mutatóját az ipari termelés költségtervének mérésénél. Bebizonyoso—

dott, hogy a mutató számos előnyös tulaj—

donsággal rendelkezik: átöleli a vállalati termelés egészét, szoros kapcsolatban van a terv más fejezeteivel, megjavítja a pénz—

ügyi mutatók tervezhetőségét, egyszerűsíti

az önköltség mérését. Mindazonáltal az alkalmazás során olyan problémák is je-

lentkeztek, melyek még megoldásra vár—

nak. Ezek közül a cikk a következő kér—

déseket veti fel:

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

783

1. Mi szolgáljon a költségterv teljesíté—

sének mérési alapjául?

2. Mi az összefüggés a minőség válto—

zása és az önköltség között?

'3. A mutatót index vagy az abszolút színvonal formájában fejezzék—e ki?

4. Hogyan valósítható meg az áruter—

melés költségeinek és a nagykereskedelmi árakban kifejezett termelés meghatározá-

sának egyöntetű módszere?

1. Az ipari termelés költségtervének mérése. A költségterv tervezésének jelen- legi rendszerében a tervező hatóságok a vállalatok számára az egész árutermelés költségét határozzák meg. Ennek szétbon- tása során állapítják meg az egyes ter- mékek önköltségi tervét.

Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy ha a vállalat ténylegesen kibocsátott ter—

melési struktúrája eltér a tervezettől, ak- kor lehetséges, hogy az egész termelés költsége megváltozik, holott az egyes ter—

mékek önköltsége változatlan. A kibocsá—

tott termelés választékának megváltozása viszont gyakran nem függ a vállalattól,

tehát nem jellemezheti a vállalat munká—

ját. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor a Vállalat ugyan teljesíti az egész termelésre vonatkozó tervét, de ezt a ma—

gas önköltségű áruk arányának a fokozá- sával éri el.

Éppen ezért a terv mérésénél figyelem—

be kell venni a kibocsátott termelés tény—

leges választékát is. A terv ily módon tör—

ténő mérése megakadályozza, hogy a ter—

vet a termelés struktúrájának megváltoz—

tatásával teljesítsék.

Az eredeti és az átszámított terv közötti különbség különben nem jelentős. 1959- ben az átszámított terv 0,1 százalékkal volt magasabb. Hasonló volt a helyzet 1960—ban is. Ennek ellenére az eltérés

egyes vállalatoknál és ágazatoknál lénye—

gesen nagyobb volt. Ez tehát azt bizonyít—

ja, hogy az eredeti terv alapján történő mérés torzította volna a vállalatok mun- kájának értékelését.

A tényleges választék alapján történő számbavétel ellen is merülnek fel kifo—

gások. Ebben az esetben egyesek Viszont azzal érvelnek, hogy a vállalatok önkénye—

sen is megváltoztathatják termelésük struktúráját és befolyásolhatják a terv teljesítését. Ez azonban nem így van, mert a termelés választékát nem a Vál—

lalatok, hanem a felettes tervező szervek

határozzák meg. Másik ellenvetés, hogy

a nyereségi terv mérésénél sem veszik számításba a tényleges struktúrát. A két terv között mutatkozó eltérést azonban más módon kell kiküszöbölni, a Vállalato—

kon kívülálló okból kifolyólag történő vál—

tozásokat át kell vezetni a nyereségi ter—

ven is.

Mindezek ellenére meg kell állapítani,

hogy egyes esetekben elegendő a jóvá-

hagyott tervhez való viszonyítás is. Ez a helyzet például a vaskohászati üzemek

esetében, amelyeknél a termelt áruk ren—

tabilitása nagyjából egységes.

2. Abszolút szinvonal vagy index? Az l960—as népgazdasági évben az egy rubel

árutermelésre jutó költség mutatóját mind

_pénzértékben, mind az előző évi százaléká—

ban kifejezté-k. Az 1961. évi terv hasonló módon készült. Ezzel szemben a hétéves tervben az ipari termelés költségének tervfeladata csak index formájában van kifejezve.

A szerző kimutatta, hogy távlati tervek

esetén elegendő az önköltségcsökkentést a bázisév százalékában kifejezni. Az éves tervek esetén mindkét forma együttes ki—

dolgozását ajánlja. Az abszolút színvo—

nalban (kopekban) történő kidolgozás a más tervfejezetekkel való egybevethető—

séget biztosítja, a százalékban való kife—

jezés pedig az előző évhez viszonyított változásokat tükrözi. Amennyiben mind—

két forma kidolgozása nehézségeket okoz-

na, szerző az abszolút színvonalban tör—

ténő kifejezést tartja megfelelőbbnek.

3. Az egy rubel árutermelésre jutó költ—

ség és a termelés minősége. A minőség javítása az ipar egyik legfontosabb fel—

adata. A kibocsátott termékek minőségé—

nek emelése növeli a vállalat tervteljesí—

tését és lehetséges, hogy azonOS volumen mellett a minőség emelésével a tervet túlteljesítik. Minél jobb tehát a mi- nőség, annál nagyobb a vállalati összter—

melés, nő a munka termelékenysége.

Az egy rubel árutermelésre jutó költ—

ség mutatója 1958—ban és 1959—ben'még nem ösztönözte a minőség javítását Lát—

szólag ugyanis a két tényező között ellen—

tét van, mert minél jobb a minőség, an—

nál magasabb az önköltség is.

Ez az ellentét oly módon küszöbölhető ki, hogy az önköltségváltozásnál figye—

lembe vesszük azt az árváltozást is, mely

a minőség megjavulásából következett. A szerző a továbbiakban bemutatja az al—

kalmazott két index—típust.

4. Az árutermelés önköltségének és a nagykereskedelmi árakban kifejezett ter- melésnek összehasonlíthatósága. Az el—

múlt évek gyakorlatában néhány iparág esetében a termelés és a költségmutatók kiszámításának módszere eltért egymás—

tól, s ez lehetetlenné tette a két mutató

összehasonlítását. Az eltérést többek kö—

zött a vállalatnál felhasznált, de más vál-

784

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

lalatoknál termelt nyersanyagok és fél- késztermékek értéke jelentette.

1958-ban tettek először kísérletet ennek

a kérdésnek a megoldására. Elrendelték, hogy a költségvizsgálatnál a termelés ugyanazon körét kell figyelembe venni, mint az árutermelésnél. Az üzemen kívüli termelés számbavételéről az idők során különböző határozatok születtek.

A nehézséget az okozza, hogy az üze—

men kívül megtermelt, de a termelési egységben felhasznált félkésztermékek

súlya az egyes iparágak, sőt üzemek kö—

zött is rendkívül változó s ez a mutatók torzításának irányába hat. Ennek megfe—

lelő megoldása még a jövő feladata. Kü—

lönösen jelentős ez a kérdés, mert a spe—

cializáció és kooperáció fejlődésével nő a felhasznált félkésztermékek súlya is.

Az egy rubel árutermelésre jutó költség elnevezésű mutató meghatározásának itt

említett, valamint egyéb nehézségei arra vezettek, hogy egyesek kétségbe vonták '

a mutató alkalmazásának helyességét és

újra állást foglaltak az összehasonlítható termelés önköltségcsökkentésének mutató—

ja mellett. Mindazonáltal az eddigi ta—

pasztalatok azt mutatják, hogy az egy ru- bel árutermelésre jutó költség mutatója jobban alkalmazható és a meghatározás—

sánál felmerülő problémák megoldhatók.

(Ism.: Szelényi Iván)

FOGYASZTÁS. HÁZTARTÁSSTATISZTIKA

Dereymaeker, R.:

A kereslet elemzése az 1948—49.

és az 1956—57. évi

belga háztartásstatisztikai felvételek alapján

(Analyse de la demande d'apres les enguétes sur les budgets des ménages effectuées en Belgigue en 1948—49 et en 1956—57.) —— Etudes Statistigues et Econométrigues. 1961. 1. sz.

5—42. 13.

A tanulmány két belga háztartássta—

tisztikai felvétel eredményeit elemzi.1 Az

elemzés három fő részből tevődik össze:

1. A jövedelem és a fogyasztás közötti kapcsolat vizsgálata (jövedelemrugalmas-

ságok).

2. Az átlagos fogyasztási és megtakarí—

tási hajlandóság és a megfelelő határhaj- landóságok vizsgálata.

3. Az országos fogyasztás becslése (cik-

kenként) a mintabeli egy fogyasztási egy—

ségre vonatkozó átlagos fogyasztás alap—

Ján.

A számításokat minden esetben az egy

fogyasztási egységre jutó jövedelem sze-

rint csoportosított adatokból végezték

(viszonylag kevés, öt jövedelemcsoport alapján). Az első felvétel adatait a Ouete- let-féle, a másodikat az ENSZ által javasolt

fogyasztási egység skála alapján számí—

tották át. (Ellenőrző számításaink szerint a kétféle skála nem okoz lényeges eltéré—

seket.)

1 Az első az 1948—49. évi felvétel, mintegy 400 munkás- és alkalmazotti háztartásra terjedt ki, a második 1956—57. évi felvétel során mintegy 300 négytagú munkáscsalád szolgáltatott ada- tot.

A tanulmány első része közli a rugal—

massági számításoknál alkalmazott for-

mulákat (általában a konstans elasztici—

tást eredményező hatványkitevős regresz- sziós görbéhez illesztették az adatokat); az átlagos fogyasztási adatok becslésére vo—

natkozó eljárást (amely esetben a jöve- delemeloszlás lognormalitását használták ki); a hibaszámítási eljárást, valamint az eredmények értékelését. A táblázatok ál- talában kétféle csoportosításban (munkás—, illetve alkalmazotti háztartások szerint egyfelől, lakástulajdonosok és bérlők sze—

rint másfelől) közlik az átlagokat, a szórá-

sokat, az átlagra vonatkozóan a variációs

koefficienst, a rugalmasságot, ennek stan—

dard hibáját és a két változó közötti kap—

csolatot, valamint néhány nemzetközi összehasonlító adatot.

A második rész (mely csak a második

felvétel eredményei alapján készült) is—

merteti a definiciókat és a számítási mód—

szereket. Ezek szerint az átlagos fogyasz—

tási hajlandóság nem más, mint a meg—

6

felelő cikkre fordított kiadás aránya, —,

%"

ahol c a fogyasztást, x a jövedelmet jelöli.

A fogyasztási határhajlandóság azt fejezi ki, hogy mennyivel emelkedik a fogyasz—

tás a jövedelem bizonyos kis növekedése mellett, vagyis

AG dc lim —— : _ Aze—m Am dvr

A megtakarítási hajlandóság és a meg—

határhajlandóság

takarítási lényegében