Bernard, G.: Kísérlet gazdasági célkitűzések számszerűsítésére

366 ; STATISZTIKAI IRODALMI' ara?

eredményét és a döntések közötti kap- csolatokat testesíti meg. Megválasz—

tását elsősorban az a szempont (befolyá—

solja, hogy a modellnek milyen fokban kell a valóságot kifejezésre juttatnia. Ez

pedig a kísérlet céljától függ. Elképzel-

* hető, hogy kisebb—nagyobb fokú szimpli—

fikáció segítségével a célnak megfelelőbb

megközelítés érhető el.

A szimulációs játékok szempontjából nem elhanyagolandó szempont magának az időnek a szerepe sem; mégpedig két vonatkozásban is. Egyrészt az ,,idő—

szimuláció" értelmében: vagyis abban,

hogy a Játék segitségével rövid idő alatt

is le lehet játszani természetes körülmé—

nyek között igen hosszú idő alatt le- játszódó cselekményeket is. Másrészt nagyfontosságú abban a vonatkozásban, hogy a játékban részt vevő személyek—

nek a döntések meghozatalához mennyi időt engedélyeznek. A szimulációs játék kimenetele szempontjából különös jelen—

tősége van a játékszabályok pontba kin

ddlgozásának, más szóval annak; nagy:

a játék résztvevői mit tehetnek és mit;

nem.

A matematikai modell kvantitatív for-—

mában való specifikálása lényegében két 'mwnkafázist foglal magában:

a) a szimulációs játékban szereplő:

egyes tényezők kapcsolatának matamatie

kai formában (Lehetőleg egyenletrendszer alakjában) való megfogalmazása (például

az, hog az összefüggés lineáris—e vagy sem; sztochasztikus elemek szerepelje—

nek-e a modellben vagy sem);

b) a modell egyes ún. ,,inpu "elemei számszerű értékének meghatározása (nél—A

dául a feltételezett- árukészletek nagy-—

sága, likvid tőke mennyisége stb.). Ezek

után kerülhet sor a modell funkcionálá—

sának kipróbálására különféle tesztek se—

gítségével. "

(Ism.: Nyáry Zsigmond)

GAZDASÁGSTATISZTI KA

BERNARD, G.:

KisÉRLET GAZDASÁGI CÉLKITÚZÉSEK SZÁMSZERÚSITÉSÉRE

(Essai de duantifícation des fins economi—

gues.) —— Journal de la Société de Statistmue de Paris. 1966. 4—5—6. sz. 81—102. p.

P. Massé ötfajta gazdasági célt külön—

böztet meg: hatalom, szabadidő, fogyasz—

tás, alkotás és gondoskodás. Minden eset- ben a kitűzött cél maximumának meg-

' valósítására törekszünk. A klasszikus köz—

gazdaságban a nyereség csak eszköz volt ahhoz, hogy a fenti öt cél közül valame—

lyiket megvalósítsuk. A tervezés sokkal

kifinomultabb eszköz, melynek segítségé—

vel közvetlenül és hatékonyabe töre—

kedhetünk kitűzött gazdaságpolitikai cél-

jaink megvalósitására.

A különféle makroökonómiai progra—

mozások -— lineáris programozása, ágazati kapcsolatok mérlegén alapuló számítá—

sok —— hasznos segítséget nyújtanak a tervezésben, annak eldöntéséhez, hogy a

magunk elé tűzött célok milyen eszkö—

zök optimális kombinációjával érhetők el a legkisebb erőfeszítéssel. A tapaszta—

latok szerint azonban ezeket az eljáráso—

kat sok esetben nem, vagy csak fenn—

tartással lehet alkalmazni. Minden prog—

ramozási eljárásra jellemző ugyanis egy—

részt az, hogy kezelhetősége megköveteli,

hogy a korlátozó feltételeket lineárisnak

tételezzük fel és a technológiai együtt;—

hatókat állandónak; másrészt pedig nem vehetők figyelembe a nem számszerűsít- hető tényezők, melyek hatása pedig a ira—- lóságban nem elhanyagolható. Hozzá kell ehhez azt is tenni, hogy a programok paraméteres kezelése illetőleg dinamizá-

láSa eddig nem járt a gyakorlatban is

hasznosítható eredményekkel, a model—

lek nehézkes kezelhetősége miatt.

Szerző célja nem egy újfajta progra-

mözási eljárás ismertetése, hanem egy

olyan egyszerű számítás bemutatása,

melynek segítségével —— ha csak hozzá—

vetőlegesen is —- leírhatók az egyes ága-

zatok saját—ságai. Ezek ismerete hasznos

lehet bizonyos makroökonómiai döntések

meghozatalánál.

_A számítás menete nagy vonalakban:

A végső felhasználási célokat két nagy

csoportba osztják, csak egyéni és társa—

dalmi felhasználást különböztetve meg.

Ami közvetlenül háztartási fogyasztásra,

kerül, az az előbbihez sorolandó, minden egyéb — termelő fogyasztási, közületi fel- használás, beruházás, export — társadal—

mi felhasználásnak számít. Ez a felosz-

tás, bár az adatok szegényessége folytán kissé durva, mégis megfelel a közgazda—

ságtan azon alapelvének, mely csak

egyéni vagy társadalmi szükségleteket is—

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

mer. Bizonyos felhasználási célokról egy-

értelműen úgysem dönthető el, hogy egyé—

ni vagy társadalmi szükségleteket hiva—

tottak-e kielégíteni (ilyen például az autóút, melyet egyaránt igénybe vehetnek

üdülésre utazók, áruszállító" teherautók vagy felvonuló hadseregek).

A kiinduló adatokat a francia nemzet- gazdasági számvitel táblázatai szolgál—

taiták, melyek 17, illetve 65 szektorra bontva tették közzé az anyagmentes ter- melési értéket, mely nem más, mint az adott ágazat hozzájárulása a bruttó bel—

földi termeléshez (GDP—PIE). Az egyes

szektorok 1956. és 1962. évi hozzájárulásá—

nak arányát vizsgálva, figyelemre méltó eltolówdások voltak ugyan megállapítha—

tók; kitűnt azonban az is, hogy a hoz-' zájárulás aránya nem minden esetben tükrözi helyesen a kérdéses ágazat sze—

repét a nemzetgazdaságban. A kevésbé aggregált adatok valamivel hivebb ké- pet mutattak ugyan, de ezek sem adtak választ arra a fontos kérdésre, hogy vala—

mely ágazat növekedése oka—e vagy kö—

vetkezménye az általános gazdasági fej- lődésnek, vagyis növekedése elsősorban társadalmi vagy az egyéni szükségletek jobb kielégítését hivatott—e szolgálni?

A kérdés megoldásához célszerű az ága—

zati kapcsolatok mérlegét igénybe venni.

Bár az eddig publikált ágazati kapcsolati

mérlegek hiányosságai közismertek, a

számításokhoz megfelelően felhasználha-

tök.

Az egyes szektorok értékesítését a ko—

rábbi definíció szerint sorolták a két cso—

portba; a lakóházépítést azonban kiemel—

ték a beruházások (társadalmi felhaszná—

lás) közül és az egyéni fogyaszztásnál vet—

ték figyelembe, ,,tartós fogyasztási cikk-

nek" tekintették.

Az adatok alapján első lépésként ki—

számították szektoronként a részesedését

az összes fogyasztásból; második lépés—

ként pedig szektoronként megállapították

az egyéni, illetve társadalmi felhasználás (értékesítés) arányát a szektoron belül.

Végül a kapott két arányszámot össze-

szorozták. Például: a gépipar részesedése

az összes felhasználásból (termelésből)

1962-ben 16,2 százalék volt, a szektor értékesítéséből 18,15 százalék szolgálta az

egyéni fogyasztást; e két szám szorzata

2.98 százalékot tett ki. Ebből következik, hogy a társadalmi fogyasztásra szánt rész

81,85 százalék volt; ez utóbbinak és a

szektor termelési arányának szorzata 13,14

százalékot adott.

Valamennyi mutatószám csökkenő sor- rendje szerint sorba rendezték a szekto—

367

rokat. A rangsorok összevetése — idő—

szakok, felhasználási célok szerint — ér—

tékes adalékokat szolgáltatott a francia nemzetgazdaság szerkezetének, illetve—

szerkezetváltozásainak megismeréséhez.

Annak megközelítő megállapítása cél—

jából, hogy mely szektorok fejlesztése

szolgálja elsősorban az egyéni, és melye—

ké a társadalmi felhasználást, egy táblá—

zatot dolgoztak ki. Összevetették egy

adott időszakra — 1956. évre — vonat—

kozóan a szektorok rangsorát egyrészt az összes termelésből képviselt arány, más—

részt a társadalmi felhasználás mértékét jelző ismertetett szorzat szerint. Megálla——

pították a helyezések különbségeit, s ezek alapján a szektorok három csoportját ala—

kították ki.

Azokat az ágazatokat, amelyekben az:

összes termelésből való részesedés sze-—

rinti helyezés alacsonyabb volt, mint a társadalmi felhasználás szerinti, az első—

csoportba sorolták; ezek a szektorok el—

sösorban a társadalmi szükségletek kielé-

gítésére hivatottak. Ahol a helyzet for—

dított volt, úgy tekintették, hogy a szek—

tor termelése elsősorban az egyéni fo—

gyasztást szolgálja. A harmadik csoportba a ,,semleges" szektorok tartoztak, ezeknél a helyezés mind a két csoportosítás sze- rint azonos volt.

A kapott eredmények szerint társa- dalmi fogyasztásra leginkábbra gumiipar—

és a szervetlen vegyipar termel —— ezek—

nél volt a helyezések különbsége a leg-

nagyobb. Az egyéni fogyasztást szo—lgáló

szektorok élén a lakásokkal kapcsolatos szolgáltatás és az egészségügy áll, az ipari ágazatok közül pedig a ruházati ipar. A ,,semleges" ágazatok közé tarto—

zik többek között a szilárd tüzelőanyagok bányászata és a villamosenergia—ipar. A gépipar, melynek termelése 1956—ban még) főleg a társadalmi fogyasztást szolgálta,

1962-ben már —— ha egészét tekintjük ——

a semleges szektorok közé tartozott, el'-v sősorban a tartós fogyasztási cikkek ter- melésének jelentős növekedése következ- tében.

A kapott eredmények, bár számszerűen—

kifejezhetők, adott formájukban termé—

szetesen nem szolgálhatnak gazdasági döntések kvantitatív alapjául. Fogyasz——

tási és hatalmi jellegű gazdasági célkitű—

zésekkel kapcsolatos számításoknál bizo——

nyos tájékoztatást mégis adnak, kiinduló

bázisul felhasználhatók. Előnyük a számi—

tási mód egyszerűsége és függetlensége az árszínvonaltól, illetőleg a termelés volu—

menétől.

(Ism. : Szira Tamás)