Aiginger,K. – Bayer, K. – Stankovsky, J.: Az osztrák aluminiumipar fejlődése

822 ^" STATISZTIKA! IRODALMI FlGYELÓ

az időhorizont az 1950—1978. évi időszakot fogja át.

Könyvismertetés keretében nincs lehetőség tizenegy önálló modell bemutatására. Való- színű, hogy ennek részletei nem is tartanak egyforma érdeklődésre számot. hiszen az Egyesült Államokról és Japánról sok ökono- metriai modell ismeretes az irodalomban. Az viszont talán érdekesebb. ha a fejlődő or- szágok esetében megkíséreljük röviden be- mutatni: milyen összefüggésekkel próbálták meg a modellek készítői a fejlődő nemzet—

gazdaságot, ezek összefüggéseit specifikál—

ni. Kiemelt fontosságúnak látszik Kína mo- dellje mint olyan országé. amely eddig ki- vül esett az ökonometriai kutatások körén.

Minden egyes modellben nagy súllyal sze—

repelnek külkereskedelmi összefüggések. He—

lyenként különlegesen részletes bontás is megfigyelhető. A reálszféra összefüggései mellett igyekeztek a szerzők a lehetőségek—

hez képest a pénzügyi szféra összefüggéseit is figyelembe venni (például Indonéziában).

Az exogén változók sorában igen sok a ka- rakterisztikus változó, de nemzetközi pénz—

ügyi hatásokat tükröző változók, valutaár- folyam—változók is előfordulnak exogén vál—

tozóként. Az egyes országmodellek általában kis— vagy középnagyságú modellek: 20—45 egyenletet foglalnak magukban. Az egyenle—

tek paraméterein kívül a szimulációs kisér- letek eredményeit is közlik. Az egyenletek nagyobb szóma általában a külkereskedelmi szektor nagyobb dezaggregáltsági fokát tük—

rözi. Japán 57 összefüggéssel szerepel: a modell a közel kétszáz változás Kyoto-mo- dellként ismert egyenletrendszernek egy sű—

rített változata. Az Egyesült Államok mind- össze 29 összefüggéssel szerepel.

Kína esetében a termelési összefüggések (: döntők, ezek közül is a nem tartós fogyasz- tási javak termelése. ami döntően a mező- gazdasági szektorból eredő nyersanyagbázis—

ra támaszkodik. A fogyasztást nagyobb szá—

mú technikai jellegű összefüggés és csak né- hány magatartási egyenlet határozza meg. A külkereskedelem a múltban csekély jelentő—

ségű tényező volt: ezt a modell megfelelően tükrözi. A foglalkoztatottságban a városi—vi- déki lakosság megoszlása fontos tényező. A modell összefüggéseinek száma 37; ebből kö- zel 20 termelési—kínálati összefüggéseket, 5 népességi és foglalkoztatottsági, 5 fogyasz- tási összefüggéseket tükröz.

A komplett összefüggésrendszer megoldá- sával és a szimulációs kísérletek ismerte—

tésével külön fejezet foglalkozik. A könyv fi- gyelemreméltó, úttörő jellegű munka, ame—

lyet feltehetően más régióbeli fejlődő orszá—

gok ökonometriai modelljei is követnek majd.

(lsm. : Nyáry Zsigmond)

'

AlGlNGER. K. — BAYER, K. — STANKOVSKY. J.:

AZ OSZTRÁK ALUMlNlUMIPAR FEJLÖDÉSE (Die Entwicklung der österreichischen Alumintum- industrie.) — WIFO Monatsberichte. 1986. 10. sz.

625—645. p.

A világ alumíniumtermelése 1900—ban mindössze 7300 tonna volt, első alkalommal 1941-ben haladta meg az egymillió tonnát.

s jelenleg -— becslések szerint —- 14—17 millió tonna, amelyből a fejlett tőkés országok 12,7 millió tonnával részesednek. A világ bauxit- termelése évente 70—90 millió tonna. a tőkés országok ismert ásványvagyona 49 milliárd tonna. igy a jelenlegi kitermelési ütemmel még 700 évig kitart. Ezen túlmenően a feltá—

ratlan bauxitkészleteket 50 milliárd tonnára becsülik.

Az aluminiumgyártás részfolyamatait átte- kintve a szerző ismerteti az elektrolizis ener—

giaszükségletének elméleti és gyakorlati ér—

tékeit: (: jelenleg alkalmazott berendezések, az elméletileg szükséges tonnánkénti 9.3 megawattóra helyett 13.5—15.0 megawattóra fogyasztásúak. Csökkenti az aluminiumgyár- tás energiaigényét a hulladékok újrakohósi- tása. amelynek aránya a tőkés országok 1983. évi aluminiumfelhasználásának mint—

egy egynegyedét fedezte. Elméletileg ez az arány 70 százalékra is növelhető lenne.

Viszonylag kicsi az átlagos bérhányad (mü/0) a nyersalumínium költségszerkezeté—

ben. A nyersanyag-, az energia- és a tőke- költségek együttesen a ráfordítások 70 szó- zalékára tehetők. Ezek az átlagok az ener- giatermelés eltérő költségei miatt széles szo'- ródást takarnak: például az Egyesült Álla—

mokban 24, Ausztriában 17 százalék az ener- giaköltségek aránya. a nyersanyagköltsége—

ké pedig 31. illetve 27 százalék.

Ausztria szinesfém— és aluminiumkohásza—

tóban a rézkohászat 25, az aluminiumgyár—

tás 55 százalékkal részesedik, a fel nem so—

rolt fontosabb szinesfémek aránya egyenként 2 százaléknál kisebb. Nemcsak kohászati vállalatok állítanak elő aluminium féltermé- keket, elsősorban a gép— és járműgyártó üze- mekben működnek öntődék, Teljes terhelés esetén az ország alumíniumkohói évente 95000 tonna nyersalumfnium kibocsátására képesek. Ausztria behozatala évi 74 700 ton—

na. a kivitel pedig évi 28 800 tonna.

Az ország aluminiumimportja — az évtize- dek óta változatlan kohászati kapacitás mel—

let — növekedett. Az 1984. évi alumíniumfél- gyártmány—termelés huzalokkal, drótokkal együtt 114 500 tonna volt.

1973—ig átlagosan 5.5 százalékkal nőtt a nyersaluminium—felhasználás, ezt követően a növekedés évi 4,2 százalék volt. Az alumi- niumkohászat összes termékének felhaszná—

lása (a félgyártmányokkal együtt) 1973—1985.

között évi 3.5 százalékkal nőtt, gyorsabban.

STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÓ

823

mint a bruttó hazai termék, illetve az ipari termelés volumene.

A lekötött tőke egy foglalkoztatottra jutó értéke az alumínium- és színesfémkohászat- ban 1.7 millió schilling, 50 százalékkal na- gyobb, mint az ipari átlag, 5 kétszerese a feldolgozóipari (0.7 millió schilling) értéknek.

Az egy foglalkoztatottra jutó energiafelhasz- nálás (133000 schilling) háromszorosa az ipar átlagának, a feldolgozóipari felhaszná- lásnak 11-szerese.

A vílágkereskedelem alakulását elemezve a szerző vizsgálja a fontosabb termelők és exportálók fejlődését. A világ timföld- és aluminiumtermelésében (évi 25 millió, illetve 15—16 millió tonna) az Egyesült Államok ré—

szesedése 23,4, a Szovjetunióé 149 százalék volt. További fontosabb termelők: Kanada, Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság.

Az alumínium nemzetközi forgalma (1984-ben 5.6 millió tonna) 1980 óta úgy nőtt, hogy a világ termelése gyakorlatilag stagnált. Igen nagy áringadozások jellemezték a fémtőzs- de (London Metal Exchange) jegyzéseit. Egy kilogramm aluminium ára 1980—ban 1,77 dol—

lár, 1982—ben mindössze 0.99 dollár, majd 1985-ig növekvő tendenciájú volt (1.04 dol- lárra nőtt).

A nyersaluminium exportja erre visszave—

zethetően, az 1980. évi 8 milliárd dollárról 1985-ben 6.1 milliárd dollárra csökkent. s ez—

zel a teljes világkereskedelemnek 0.4. illet- te öt évvel később csak 03 százalékát tette

i.

Az aluminium világkereskedelmében a fej- lett tőkés országok részesedése, a vizsgált öt év alatt, 71 százalékról 64 százalékra csök—

kent, a fejlődő országoké viszont 175 száza- lékról 225 százalékra nőtt. A nyersalumini- um 3 legnagyobb exportőrének együttes ré—

szesedése csaknem 50 százalék volt, az első 12 országé eléri a 95 százalékot. A feldolgo- zott aluminium exportjának koncentrációja ennél kisebb volt: az első 3 ország 40, az első 12 pedig 90 százalékkal részesedett.

A feldolgozatlan alumíniumtermékek 1984.

évi kivitelének egységára kilogrammonként 1.42 dollár volt, a feldolgozott termékeké 2.40 dollár. (Az árkülönbözet 1970 óta nem változott.) Ausztria feldolgozatlan termékei- nek egységára 1984—ben megközelítette a francia exportra jellemző szintet. de elma—

radt a Német Szövetségi Köztársaság termé—

keitől. A feldolgozott osztrák aluminiumter- mékek átlagárai is meghaladták az OECD—

országok szintjét, ugyanakkor elmaradtak fontosabb versenytársai (Egyesült Államok, Japán és néhány nyugat-európai ország)

egységáraitól.

Az Ausztriába importált bauxit egységára 1984-ben az 1970. évi 5.5-szerese volt. az ország nyersaluminium-exportjának ára ugyanakkor csak 2.5-szeresére nőtt. Az 1984—

ben exportált megmunkálatlan aluminium értékének 78,5 százaléka kohászati nyers—

termék volt, az importban ezek aránya 81.2 százalékot tett ki (az összes kivitel, illetve behozatal értéke 683, illetve 1961 millió schilling volt).

Az előbbi tételeket is tartalmazó 1984. évi teljes alumíniumexport értéke 5.4 milliárd, az importé 4.5 milliárd schilling volt.

Részletesen vizsgálja a szerző a világ alu- miniumkohászatában megvalósult és tervezett kapacitásfejlesztéseket, korszerűsítéseket, ezen belül az osztrák iparfejlesztés eredmé—

nyeit és 1990-ig előirányzott beruházásait.

Az európai OECD—országok alumíniumko- hászatának kapacitása 1980-ig nőtt. elérte az évi 4 millió tonnát, s azóta nem fejlődött.

Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Svájcban az utóbbi öt évben csökkent.

Norvégiában nőtt a kapacitás. A világ alu- miniumkohászatában az 1990—ig terjedő idő- szakra évi 4 millió tonnányi nettó kapacitás—

bővítést irányoztak elő: az összesen 5,67 mil—

lió tonnát kitevő új kapacitás egyes elavult kohók leállításával jár együtt. A legtöbb ka- pacitásbővitő beruházást Dél-Amerikában és a Karib—tenger országaiban tervezik. Ezen kívül Ausztrália. Indonézia. Új-Zéland alumí- niumkohóit is bővítik. összesen mintegy évi 1 millió tonnával. A többi földrajzi körzetben (Észak— és Közép—Amerikában, Európában, Afrikában) a tervezett kapacitásbővítések együtt sem érik el az évi egymillió tonnát.

A meglevő évi 14—16 millió tonna kohó- kapacitás tervezett 25 százalékos bővítése mellett számolni kell azzal is. hogy a világ aluminiumkohóit jelenleg 85 százalékos ki- használás jellemzi, így a kibocsátásban kö- zel egyharmados növekedésre teremtik meg a lehetőséget.

A 2000. évig terjedő előrejelzésekben leg- gyakrabban évi 2—3 százalékos növekedés—

sel szerepel az aluminiumfelhasználás. Külön vizsgálták az újrakohósitott hulladékok ará- nyát, amely az ezredfordulóig 33 százalékra növelhető.

Pozitiv korreláció mutatható ki az orszá- gok egy főre jutó nemzeti jövedelme (GDP értéke) és aluminiumfelhasználása között. A trendek ennek megfelelően azt jelzik, hogy az aluminiumfelhasználás továbbra is gyor-

sabban fog nőni, mint a GDP.

A vertikális technológiai integráció kérdé- seit vizsgálva a szerző országok szerint elem—

zi az aluminiumipar termékszerkezetét. A vi- lággazdaságban végbemenő strukturális vál- tozások tendenciái alapján arra a következ- tetésre jut. hogy indokolt Ausztria elektroli- ziskapacitásait bővíteni: egyrészt csökkent- hető a tluorkibocsátással összefüggő környe—

zetszennyezés, másrészt (: villamosenergia-fd gyasztás fajlagos értéke is mérsékelhető. Az elkészült beruházásgazdaságossági számitá-

824

sok az áramtarifákat és a fajlagos energia- felhasználóst hosszabb időszakra prognosz—

tizálták adott kapacitások (évi 84000 tonna) mellett. A végtermék egységárát kilogram- monként 20 schillinggel számítva a tervezett 4.5 milliárd schilling előirányzatú beruházás 15 év alatt térül meg. Az új elektrolizisüzem létesítését követően 300 új munkahely léte- sül, s legalább ugyanennyi közvetett terme—

lőnek ad munkát.

Az áramtarifával nyújtható állami kedvez- mények indokait részletezve a szerző kifejti, hogy Ausztria teljes ipari áramfogyasztásá- nak 8 százalékát (évi 1.2 milliárd kilowatt- óra) ez az új alumíniumkohászati üzem hasz—

nálná fel. s mint nagyfelhasználó stabil és jól tervezhető: terhelést ad a hálózatnak. lé—

nyegesen kisebb elosztási ráfordítással, mint amit az egyéni fogyasztók áramellátása igé—

nyel. Sok fejlett tőkés ország alumíniumko- hászatának szolgáltat az állam garantált és kedvezményes egységárú áramot. A tanul—

mányok javasolják, hogy 15 évre garantál- ják ehhez az elektrolízis üzemhez a kilowatt-

óránkénti 0.35 schillinges tarifát.

(Ism.: Nádudvari Zoltán)

KOROVJAKOVSZKIJ. D. : A KOLHOZPIAC ÉS A LAKOSSAG

ÉLELMISZER-ELLÁTÁSA

(Kolhoznüj rünok ! sznabzsenie naszelenija pro—

dovol'sztviem.) -— Voproszü Ekonomikl. 1986. 9. sz.

80—89. p.

1987-től a kolhozpiacok árualapja jelentő—

sen nő, mert a mezőgazdasági vállalatok a terven felül termelt húst. tejet és más me- zőgazdasági termékeiket eladhatják a kol- hozpiacokon is. Továbbá a tervezett burgo- nya-, gyümölcs—, étkezésiszőlő- és dinnyeter- melés 30 százaléka is — a szerződésekben megállapított áron -— a kolhozpiacokra ke-

rülhet.

Már 1986-ban életbe léptek intézkedések a helyi élelmiszerellátás javítására. A ház- táji gazdaságok állatait — vagy a kolhozo—

kon, szovhozokon keresztül, vagy közvetlenül a termelőktől — felvásárolják a fogyasztási szövetkezetek. Ezen felül az agráripari komp- lexumok és bizottságok jogot kaptak a gyor- san romló élelmiszerek helyi ármegállapítá-

sara.

A kolhozpiacot általában nem szervezett piacnak nevezik, mert az árak a kereslet és a kínálat hatására változnak. A szerző vé- leménye szerint a kereslet—kínálat nem gya—

korol meghatározó szerepet a kolhozpiac működésére, mert ha igy lenne. akkor az itt eladott élelmiszerek mennyisége — a növek- vő kereslet hatására — állandóan növeked—

ne.

A kolhozpiacok árukészletének szállítói a kolhozok és a szovhozok. illetve az általuk integrált kistermelők. Ezért nem szabad spe—

kulánsoknak, viszonteladóknak nevezni az árusítókat. Ha egyes piacokon vannak is spekulánsok. ez annak a jele, hogy a piaci munka felügyelete. az árufelhozatal ösztön- zése nem elégséges. A nem munkával szer- zett jövedelmek elleni határozott fellépés szellemében szigorítják a kolhozpiacok el—

lenőrzését. növelik a kolhozok, szovhozok és fogyasztási szövetkezetek árufelhozatalát, el—

lenőrzik a kereskedelmi jogszabályok betar- tását.

A kolhozpiac helyi piac, amely érzékeny barométerként mutatja a termelés, a felvá- sárlás, a szállítás, a feldolgozás helyi szer—

vezettséget. valamint a kistermelés fejlettsé- gét. az állami és a szövetkezeti kereskede—

lem kínálatát.

A szerző részletes statisztikai adatokkal jellemzi a kolhozpiacokat. Az itt értékesített élelmiszerek volumene a megfelelő árucik—

kek kiskereskedelmi forgalmának egytizedét érte el. A kolhozpiacokon eladott burgonya (az átlagos fejenkénti fogyasztással számol—

va) 42 millió ember szükségletét fedezte 1984-ben. a zöldségfélék 15 millió, a hús és húskészítmények 7—8 millió. a tojás 4—5 mil- lió. a tej és a tejtermék 2 millió lakos élel- mét jelentették. A felsorolt adatok bizonyit—

ják, hogy termékenként mennyire változó a

kolhozpiacok jelentősége. '

1985—ben a városi kolhozpiacokon —— az ott élő lakosság egy főjére számítva —- közel 50 rubel értékű terméket vásároltak. Ez 40 szó- zalékkal volt több, mint 25 évvel korábban.

A 40 százalékos növekmény meglehetősen ke- vés, ha figyelembe vesszük. hogy a piaco-

kon jelentősen emelkedtek az árak.

A kolhozpiacok árai az állami kiskereske- delmi árakhoz képest 1950—ben még csak 4 százalékkal voltak magasabbak, napjainkban már több mint kétszeresével. Az áremelke- dés okait a szerző a következőkben látja:

nagymértékben nőtt a mezőgazdasági ter—

mékek felvásárlási ára, amit nem követett a fogyasztói árak emelkedése, a felvásárló szervezeteknek nyújtott dotáció viszont je- lentősen nőtt: emelkedett a lakosság jöve- delme és igénye a jobb minőségű élelmisze- rek iránt; nem fordítottak kellő figyelmet a

háztáji gazdaságok fejlesztésére.

A kolhozpiacokon. különösen húsból. bur- gonyából, zöldségfélékből és gyümölcsökből jobb minőségű, frissebb és nagyobb válasz- tékú áruk kaphatók. mint az állami kiskeres-

kedelemben.

A Szovjetunió 240 városának kolhozpiacán figyelték meg a marhahús árát. A kilónkénti ár 3.50 rubeltál 7 rubelig terjedt. Átlagosan 2—2.5-szer volt magasabb az állami kiskeres—

kedelmi árnál. Moszkva kolhozpiacán 3.5—