Szakirodalom
Statisztikai Szemle, 88. évfolyam 6. szám
685
dasága körülbelül 17 százalékos pluszfoglal- koztatást generál az EU15 4 százalékához képest, még nem jelenti egyben azt is, hogy ugyanilyen mértékben járult hozzá a KKE- országok gazdasági növekedéséhez.
A 15 európai uniós tagállam ipari ágazata- inak koncentrációjában az 1980 és 1992 közöt- ti időszakban csökkenés volt tapasztalható nyolcból öt szektorban. 1993 és 2004 között azonban szignifikánsan egy visszarendeződési tendencia mutatkozott ezekben a szektorok- ban, míg a másik három ipari ágazatban (elekt- ronikai, feldolgozó- és élelmiszer-, textil- és ruházati ipar) folytatódott a koncentrálódás.
Összességében a közös belső piac létrehozása valamennyi ipari tevékenység esetén a relatív koncentráció növekedéséhez vezetett, amellett, hogy a foglalkoztatottak létszámához való hozzájárulásuk aránya nem változott. A közép- kelet-európai országokban az ipari ágazatok valamivel gyengébb dinamikával bírtak, mint a tizenötöknél. Az indexek értéke is alacsonyabb ezekben az országokban. Az 1990-től 1997-ig tartó időszakban az ágazati koncentráció csök- kent, majd 1998 és 2004 között növekedésnek indult a következő szektorokban: feldolgozó- ipar és élelmiszer, textil és ruházat, járműgyár- tás, egyéb ipari tevékenységek, építőipar. En- nek ellenére ezen ágazati tevékenységeknél az indexek értéke viszonylag alacsony maradt.
Egyedül az elektronikai ágazat mutatott szigni- fikánsan magasabb növekedést a vizsgált 15 év alatt. Az EU15 országokban az ipari szektorok relatív koncentrációja 1993 és 2004 között az
azt megelőző 1980–1992-es időszakhoz képest növekedett, amit a szerzők egyértelműen az egységes piac hatásának tulajdonítanak. A KKE-országokban a relatív koncentráció javu- lását a piacgazdasági átmenet eredményének tekintik.
A relatív koncentráció általános növekedé- se az egyes szektorok között egyenlőtlensége- ket is rejt. A régi tagállamok gyenge növeke- désű, alacsonyan képzett munkaerőben inten- zív (például textil- és ruházati) ipari ágazatai jobban koncentrálódtak. A keleti országok ese- tében ezzel szemben pont a textilipar mutatta a leggyengébb koncentrációt és inkább a techno- lógiaigényesebb iparágaknál volt jellemző a nagyobb koncentráció.
A vizsgált időszak egészében a szolgáltató ágazatok (beleértve a non-profit szolgáltatáso- kat is) a foglalkoztatottságnövekedés forrásának tekinthetők a 15 európai uniós tagállam eseté- ben. A relatív koncentráció valamennyi szolgál- tatási ágazatban csökkent, kivéve a pénzügyi szolgáltatásokat. A közép- és kelet-európai or- szágokat tekintve hasonló eredményekhez jutot- tak a szerzők, ezek a szektorok mutatták a leg- nagyobb egyezőséget a két minta között. A szolgáltatásoknál a foglalkoztatottak számának növekedése terén is jelentős hasonlóságok mu- tatkoztak kelet és nyugat között.
Salamon Melinda, a KSH tanácsosa
E-mail: Melinda.Salamon@ksh.hu
Kiadók ajánlata
ANDO, T. [2010]: Bayesian Model Selection and Statistical Modeling. (Bayesi modellválasztás és statisztikai modellezés.) CRC Press. London.
A modellválasztás a Bayes-féle statisztikai modellezési folyamat alapvető része. Ezen megoldások minősége azonban rendszerint a Bayes által kidolgozott modelltől függ. E kér-
Szakirodalom
Statisztikai Szemle, 88. évfolyam 6. szám 686
dés kritikusságának tudatában számos kutató és szakember már széles körben vizsgálja a Bayes-modell kiválasztásának problémáját. A kötet minden részletre kiterjedő magyarázatot nyújt a bayesi modellválasztási megközelítés fogalmairól és levezetéseiről, valamint a témá- hoz kapcsolódó kritériumokról, többek között a bayesi faktorról és információs kritériumról (BIC), az általánosított BIC-ről, illetve a pszeudo likelihood marginális hatásáról. Emel- lett magában foglalja a modellválasztási krité- riumok gyakorlati példáinak széles körét is.
HOFÄCKER, D.[2010]: Older Workers in a Globalizing World. (Idősebb dolgozók egy globalizálódó világban.) Edward Elgar Publishing Ltd. Cheltenham.
A korai nyugdíjazás sok nyugati jóléti ál- lamban jelentett lehetőséget a tömeges mun- kanélküliség problémáival való küzdelemre.
Azonban nyilvánvaló vált, hogy e stratégia költséges és rombolja az öregedő társadal- makban égetően szükséges humántőkét. A könyv tizennégy OECD-országra vonatkozó keresztmetszeti és longitudinális adatok fel- használásával átfogó, naprakész tanulmányt közöl a kései életpályamintákról és a korai nyugdíjba vonulás folyamatairól. Így jelentős mértékben hozzájárul az életpálya- kutatáshoz, és alapul szolgál bármely, a nyugdíjreformmal kapcsolatos komoly vitá- hoz, illetve az idősebb korosztály foglalkoz- tathatóságának javításához.
WILCOX, R. R. [2010]: Fundamentals of Modern Statistical Methods. (A modern sta- tisztikai módszerek alapjai.) Springer. New York.
A hagyományos statisztikai módszereknek van egy nagyon komoly hiányossága. Rend- szerint figyelmen kívül hagynak olyan csopor- tok közötti különbségeket vagy változók kö- zötti kapcsolatokat, melyeket a modernebb
technikák már kimutatnak, még a normalitástól való nagyon kis eltérés esetén is. Már folyó- iratcikkek százai írtak azokról az okokról, amelyek miatt a hagyományos technikák elég- telenek lehetnek, de egyszerű, világos magya- rázatok általában nem állnak rendelkezésre.
Előfordul, hogy még a nem szignifikáns ered- mények is szignifikánssá válnak, ha az elem- zést modernebb módszerekkel végezzük.
A kötet nem vár el az olvasótól előzetes statisztikai tanulmányokat, hanem az I. feje- zetben írja le a fő statisztikai alapelveket olyan szemszögből, mely azok hiányosságait vilá- gossá és könnyen érthetővé teszi. A hangsúlyt a fogalmak szóbeli és grafikus leírására helye- zi. A II. fejezet azokat a legújabb módszereket jellemzi, amelyek az I. fejezetben tárgyalt problémákkal foglalkoznak. A kötetben szá- mos, korábban közzétett tanulmány adatait tar- talmazó példa található a gyakorlati problémák hagyományos eljárásokkal való szemléltetésé- re, illetve annak bemutatására, hogy a moder- nebb módszerek miképp tudják lényegesen megváltoztatni a statisztikai kutatásokból le- vonható következtetéseket.
A könyv második kiadása számos olyan új módszerbe enged bepillantást, amelyeket az első megjelenése óta dolgoztak ki. Emellett a középértékekre, a regresszióra, az asszociáció mérésére, a független csoportok összehasonlí- tására szolgáló stratégiákra, a heteroszke- daszticitással foglalkozó módszerekre és a ha- tásnagyság mérésére vonatkozó új eredménye- ket is tartalmazza.
BIGGERI,L.–FERRARI,G.(SZERK.)[2010]:
Price Indexes in Time and Space. (Árindexek időben és térben.) Springer. New York.
A könyv az árindexszámok elméletének és gyakorlatának jelenlegi legfontosabb témáival foglalkozik. A fogyasztói árindexek (CPI-k) harmonizálási problémáját és a fogyasztói ko- sarak idő-tér integrációját az EU-zóna szintjén
Szakirodalom
Statisztikai Szemle, 88. évfolyam 6. szám
687
elemzi, módszertani és gyakorlati javaslatokat adva a téma átfogó kezelésének mikéntjére.
Egy másik feltárt kérdés a vásárlóerő-paritások (PPP-k) és a CPI-k összehasonlítása. Emellett a kötet a háztartásokra, a gazdasági és társa- dalmi csoportokra vonatkozó részindexek elő- állítását is vizsgálja azért, hogy specifikus inf- lációmérési eszközökre tegyünk szert. Mindezt
a legfrissebb adatbázisokból származó infor- mációkkal támasztja alá. A könyvben többek között az árszintek PPP-ken keresztüli térbeli, a makrogazdasági aggregátumok nemzetközi összehasonlításai, az indexszámelmélet újra- gondolása, a nem piaci szolgáltatások mérése, a deflációs problémák és a pénzügyi piaci ár- indexek is szerepelnek.
Társfolyóiratok
A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMI- NISZTÉRIUM, VALAMINT A STATISZTIKAI ÉS
GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET FOLYÓIRATA 2009. ÉVI 426. SZÁM
Zauberman, R. et al.: A pillanatfelvételtől az egész estés mozifilmig – a „Lakókörnyezet és biztonság” elnevezésű felmérés a viktimizációs adatsorokban.
Avouyi-Dovi, S. – Fougère, D. – Gautier, E.: Bértárgyalások Franciaországban 1994 és 2005 között – elemzés paneladatok alapján.
Py, L. – Hatem, F.: Nemzetközivé válás és a szolgáltatások helyszíne – szektorális és funkcionális vizsgálat az európai nemzetközi vállalatokról.
A CSEH STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
2010. ÉVI 1. SZÁM
Pollnerová, Š.: A várható élettartam és a nyugdíjkorhatár párhuzamos emelkedése.
Štyglerová, T. – Němečková, M. – Šimek, M.: Csehország népességének előreszámítása a 2009 és 2065 közötti időszakra.
Hampl, M. – Müller, J.: A népesség terüle- ti eloszlásának alakulása Csehországban 1869 és 2009 között.
Kadlecová, J.: A demográfia és hatása a biztosításokra.
A Cseh Demográfiai Társaság 39. konfe- renciája: „Nők és férfiak a családban és a munkaerőpiacon”. Prága. 2009. május 27.
Morávková, Š.: A 2011. évi népszámlálás – a lakóhelyjellemzőket befolyásoló fő mód- szertani változások.
A NEMZETKÖZI STATISZTIKAI INTÉZET FOLYÓIRATA
2010. ÉVI 1. SZÁM
Jäckle, A. – Roberts, C. – Lynn, P.: Az adatgyűjtési módszer mérésre gyakorolt hatá- sának elemzése.
Andridge, R. R. – Little, R. J. A.: „Hot deck” imputálás a válaszadás megtagadásának elemzésében.