Az iparszervezés egyes hiányosságai és ezek hatása a lakosság közszükségleti cikkekkel való ellátására

FENYÖ IMRE—GÁRAM jÓZSEF—ZALA FERENC:

AZ IPARSZERVEZÉS EGYES niANrossAGAI És EZEK HATÁSA A LAKOSSÁG KOZSZUKSÉGLETI

CIKKEKKEL VALÓ ELLÁTÁSÁRA

I.

A MDP Központi vezetőségének 1953. júniusi határozata, az új kormány-' program és az azóta 'megjelent párt— és kormányhatározatok a dolgozók élet- szinvonalának fokozottabb emelését írták elő, ezért a fogyasztási ipart az elé a feladat elé állították, hogy a termelés növelésével, a választék bővítésével és a minőség megjavításával a lakosságot jobban lássa el közszükségleti cikkek—

kel, mint az új kormányprogram előtt.

A feladat megoldása elsősorban azokra az ipari üzemekre hálrult, ame- lyek már korábban is közszükségleti cikkeket gyártottak. A kormány- programnak ezt a célkitűzését azonban azok az üzemek is, amelyek eddig

nem gyártottak közszükségleti cikkeket, megértették és nagy lelkesedéssel fog-—

tak hozzá a munkához. Mindezek eredményeképpen az elmúlt, több mint egy esztendő alatt a közszükségleti cikkek termelése emelkedett. Számos olyan közszükségleti cikk került forgalomba, amelyet korábban egyáltalában nem,.

vagy nem kielégítő mennyiségben termeltek.

1954. januártól augusztusig az ipar 12,4 "lo—kal, a Kohó— és Gépipari Minisztérium vállalatai 27,0 "lo—kal több közszükségleti cikket állítottak elő, mint 1953. azonos időszakában. Olyan iparágak és vállalatok, amelyek azelőtt csak termelőeszközöket gyártottak, a kormányprogram óta már közszükség- leti cikkeket is termelnek. Az új kormányprogram előtt a Kohó— és Gépipari Minisztérium—nak mindössze 47 vállalata gyártott közszükségleti cikkeket, a kormányprogram óta további 28 vállalat tért rá közszükségleti cikkek gyár—v

tására —

Számos fontos közszükségleti cikkből 1954. év első nyolc hónapjában a' termelés lényegesen több volt, mint az elmúlt év azonos időszakában. Emel—

kedett a parasztság termelési szükségleteit kielégítő cikkek termelése is.

Az elért hatalmas eredmények mellett azonban még mindig igen nagy"

hiányosságok vannak. A közszükségleti cikkek termelése túlságosan lassan növekszik, többnyire elmarad a tervtől, számos cikket rendkívül nagy késés—

sel —— sok esetben csak jóval az idény megkezdése után —— szállít az ipar. Még' mindig főleg a mennyiségi kérdés áll előtérben, mert az ipari vállalatok vezetői és dolgozói anyagilag ebben érdekeltek. Sok a kifogás a minőséggel szemben,.

számos közszükségleti cikk választéka szegényes.

, 1954, ; ' ' FENYÖIMRE '— GARAM Jozsiar -'-— zim mi

A közszükségleti cikkek termelése terén fennálló hibákra élesen rámutatott a Magyar Dolgozók Pártja III. Kongresszusa, majd a Központi Vezetőség 1954.

októberi határozata, amikor a többek között a következőket állapította meg:

,,Kezdeti erőfeszítéseink ellenére sem történt még lényeges változás a termelés szerkezetében. Az ipar átállítása közszükségleti cikkek és mezőgazdasági esz- közök fokozott előállítására, rendkívül lassan, vontatottan halad. .. Az új szakasz politikájának határozatlan, felemás megvalósítása következtében a túlzott iparosítás politikájának következményei és még mindig fennálló maradványai jelenleg is nagy mértékben befolyásolják gazdasági életünket és

igen nagy szerepet játszanak a gazdasági nehézségekben."

A közszükségleti cikkek termelésében jelentkező különféle hibáknak szá—

mos oka van. Például:

Az A és a B szektor közötti átcsoportosítás vontatottsága, a fogyasztási ipar szervezésében elkövetett hibák, a technikai fejlesztés és a kapacitások bővítésének elhanyagolása, a nem kielégítő anyagellátás, a termelési és a tar- talékkészletek hiánya, a helyi források és a belső tartalékok figyelmenkivül hagyása, az anyagi érdekeltség hiánya stb.

' A közszükségleti cikkek termelésében fennálló hibák közül a következők—

ben kizárólag a fogyasztási ipar szervezése terén korábban elkövetett és mind- ezideig meg nem szüntetett hibák vizsgálatával kívánunk foglalkozni.

Nagy Imre elvtárs a Szabad Nép október 20—i számában megjelent cikké—

ben ezeket a hibákat a következőképpen foglalja össze:

,,A száz munkáson aluli üzemek államosításakor rengeteg kisüzemet szá- moltak fel, kapkodó profilírozás kezdődött, az ipar struktúrája eltolódott, megváltozott, rosszabb lett, mint volt. Jelentős termelőerők pedig elpusztultak.

A magánkisipar gyors likvidálását sem tudta a szövetkezeti kisipar növekvő termelése pótolni."

H.

A fogyasztási ipar szervezetének kialakulása.

.A fogyasztási ipar szervezete a felszabadulás előtt.

A kapitalista Magyarország fogyasztási nagyipar-ában a legrégibb hagyo- mányokkal az ú. n. mezőgazdasági ipar (élelmiszeripar) rendelkezett. Az első világháború után indult erőteljes fejlődésnek a könnyűipar, azon, belül is főként a textilipar; A közszükségleti cikkek termelésében jelentős szerepe volt az ugyancsak hagyományokkal rendelkező egyes nehézipari üzemeknek is.

A nagyipari üzemek mellett —— különösen a két világháború között —— nagy—

mennyiségben gyártottak közszükségleti cikkeket a középüzemek és a kis—

ipari üzemek, a kisiparosok és a háziíparosok tízezrei is; Ennek megfelelően a közszükségleti cikkek gyártása nagyjából a következő ipari szervezet szerint _oszlott meg:

voltak olyan nagyüzemek, amelyek csak közszükségleti cikkeket termel- tek, továbbá olyanok, amelyek elsősorban gépeket és egyéb termelő—eszközöket gyártottak, de emellett a mindenkori konjunktúrána'k megfelelően tömegesen állítottak elő közszükségleti cikkeket is;

a nagyüzemeken kívül számos középüzem is működött, amelyek termé- keiket részben az egész országban, részben pedig csak. bizonyos területek lakos—

sága részére hozták forgalomba;

városban és falun egyaránt igen nagy volt a kisiparosok és háziiparosok száma, akik tömegesen állították elő a közszükségleti cikkeket, továbbá kielé—

?

AZ IPARSZERVEZÉS EGYES HIÁNYOSSAGA! , 965

gitették a lakosság egyedileg jelentkező igényeit, s számos, a helyi szokások—

nak és hagyományoknak, a tájjellegnek megfelelő köszükségleti cikkeket ter-

meltek. .

Az egyes iparágak szervezete egymástól eltérő volt, részben a tőkés fejlő- dési viszonyoknak, részben pedig az egyes közszükségleti cikkek termelési és értékesítési sajátosságainak megfelelően. A legtöbb iparágban egyaránt meg- található volt a nagyüzemi, középüzemi és kisipari szervezeti forma, azonban nem egyforma súllyal. Az edénygyártásra pl. a nagyüzemi forma volt a jel—

lemző, hasonló volt a helyzet a textiliparban és az élelmiszeripar egyes ágaza—

taiban (cukoripar, dohányipar). A középüzemi forma például a kötszövőipart és részben a cipőipart jellemezte, mig a kisüzemi forma a sütőiparban, hús- iparban stb. volt túlsúlyban.

A fogyasztási ipar új szervezetének kialakulása a felszabadulás után.

A felszabadulást követően a fogyasztási ipar megindulását is —— gondol—

junk csak a textiliparra —— elsősorban a Szovjetunió rendkívüli sokoldalú segítsége tette lehetővé. A tőkések amint visszatértek az üzemekbe. főként olyan cikkek gyártását szervezték meg, amelyek termelése részükre gyorsan.

a legmagasabb hasznot biztosította.

Hároméves tervünk végrehajtása szükségessé tette a nagyipar bázisának, a szénhányáknak, a nagy elektromosművek többségének, valamint a leg- nagyobb vasipari üzemeknek (Weiss Manfréd Művek, Rimamurányi Vas- művek, Ganz gyárak) államosítását, illetve állami kezelésbe vételét, ezek a már korábban is állami tulajdonban lévő üzemekkel (MÁVAG, stb.) együtt jövendőbeli szocialista iparunk magvát képezték. 1947. őszén a nagybankok államosításával ez utóbbiak érdekeltségébe tartozó további nagyipari üzeme—

ket is államosítottunk, amelyek között már számos élelmiszer- és textilüzem is volt. A kapitalista szektor azonban a könnyűiparban még így is túlsúlyban maradt. 1948. tavaszán államosítottak a lOO-nál több munkást foglalkoztató üzemeket, s ezzel lényegében szocialista tulajdonba került az egész gyáripar.

Az államosítások után lépésről—lépésre alakítottuk ki az új ip'arszervezetet, mert a tőkésektől Örökölt igazgatási formák, a tőkés üzemek termelési profilja, nagyrészt alkalmatlanok voltak arra, hogy az új feladatoknak megfeleljenek.

Létre kellett hozni az ipar újtípusú irányító szerveit, meg kellett határozni az üzemek termelési feladatait, ki kellett alakítani az új üzemeket, egyszóval meg kellett teremteni az új, szocialista ipari szervezetet.

Az államosítások után az iparban a következő szervezeti változások men—

tek végbezll '

A korábbi kapitalista vállalatok nagyrészt ,,vegyes" jellegét megszüntet—

tük és fokozatosan létrehoztuk a tiszta gyártási profillal rendelkező vállala- tokat. Ennek keretében szétválasztottuk a különböző termelési profillal ren—

delkező, de egy kapitalista konszernbe szervezett vállalatokat. így például a VV. M. Művekről leválasztottuk a legtöbb közszükségleti cikk gyártását, a sör—

gyárakról leválasztottuk az egyéb üzemeket, s ezekből gyártási profiljuknak megfelelően. önálló vállalatokat hoztunk létre.

A kapacitás jobb kihasználása. s a nagyüzemi termelés előnyeinek bizto- sitása érdekében, az államosított középüzemek egyrészét megszüntettük, nagy—

részüket pedig beolvasztottuk a hasonló termelési profillal rendelkező nagy- üzemekbe. Ezzel az üzemek számát lényegesen csökkentettük, ugyanakkor a

1) Az ipari irányitás (minisztériumok, igazgatóságok, trösztök stb) kérdéseivel itt nem foglalkozunk.

2 Statisztikai Szemle

ÉÖÖ FENYÖ lMRE * GARAM JÓZSEF m ZALA FERENC

megmaradó üzemek kapacitása jelentősen megnőtt. így például mig a köt—

szövőipari üzemek száma a háború előttinek egynyolcadára csökkent, az egy üzemre jutó átlagos munkáslétszám közel ötszörösére emelkedett. A ruha- ipari üzemek száma a háború előttinek egyharmadára esett vissza, de az egy üzemre jutó munkások átlagos létszáma közel a tizen'kétszeresére emelkedett. A cipőipari üzemek száma kb. egyötödére esett vissza, ugyanakkor az egy üzemre jutó átlagos munkáslétszám közel hét és félszeresére nőtt.

A középüzemek egyrészét nagyüzemekké fejlesztettük, felhasználva ehhez a hasonló termelési profilú más középüzemek berendezését és felszerelését.

A fogyasztási ipar termelésének fejlesztése, a gazdaságos termelés bizto—

sitása érdekében, létrehoztunk néhány 'új, korszerű üzemet is, mint amilyenek

a zalaegerszegi és szolnoki tejüzem, a Kaposvári Fonoda, a Szegedi Textil—

művek, a Zalaegerszegi Ruhagyár stb.

A tőkés ipar anarchikus szervezése és egyenlőtlen fejlődése szükségessé tette a fogyasztási ipar átszervezését. A szocialista nagyüzem a termékeket nagyobb mennyiségben, fejlettebb technikával, jobb minőségben, termelé- kenyebben és gazdaságosabban tudja előállítani, mint a vegyesprofilú nagy—

üzem vagy mint a kisüzem.

III.

A fogyasztási ipar szervezésének főbb hibái.

A fogyasztási ipar átszervezése során azonban több olyan hibát követtünk el, amelyek miatt nehézkesebb lett a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellá—

tása, s amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az ipar most az új szakaszban nem tud teljesen megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. A legfontosabb hibák a következők:

Olyan üzemeket szüntettünk meg vagy adtunk részükre egész új terme—

lési feladatokat, amelyek néha több évtizedes termelési hagyományokkal ren—

delkeztek, s amelyeknek újra való felélesztése jelenleg nehézségekbe ütközik.

Nem gondoskodtunk kielégítően a fogyasztási iparban a kapacitás szük—

séges fejlesztéséről, sőt a már meglévő kapacitásokat is szükitettük; nagymér—

tékben centralizáltuk a közszükségleti cikkek termelését.

Helytelenül szerveztük áta középüzemeket. Nem vettük tekintetbe ezek jelentőségét a közszükségleti cikkek termelésében, nem gondoskodtunk az át—

szervezés során kieső termelés pótlásáról. Az üzemek profilozása gyakran ön—

célúvá vált, elhanyagoltuk a fogyasztók érdekeit. A profilozást a későbbiek—

ben úgyszólván egyetlen szervezési módszerként alkalmaztuk a hibák megszüntetése érdekében, ami azonban újabb hibák forrásává vált.

Elhanyagoltuk a kisipari termelés fejlesztését, nem foglalkoztunk a nagy hagyományokkal rendelkező magyar kézművesipari termeléssel sem.

Mindezek arra vezettek, hogy csökkent számos gyártott közszükségleti cikk mennyisége és minősége, szűkült, elszegényedett a választék, számos közszükségleti cikk korszerűtlenné vált, sok helyen megdrágult az áruknak a fogyasztókhoz való eljuttatása.

A termelési hagyományok elhanyagolása (( [ogyasztási iparban.

A magyar fogyasztási iparnak számos olyan üzeme volt, amelynek ter- mékeit belföldön és külföldön egyaránt nagyon keresték. Ezek a termékek jó hirnevüket annak köszönhették, hogy a termékeket kiváló minőségben állitotu tákrelő a gazdag termelési tapasztalatokkal rendelkező munkások és műsza—

AZLlVPARSZERVEZÉS EGYES HlANYOSSAGAI ; 967

kiak. így például közkedvelt termékek voltak a lakosság körében a Glasner—

üzemek péksüteményei, a győri Hellas—gyár női harisnyái, a Meister-szappan

stb. —

A lakosság nemcsak a márkás cikkeket kereste. Egyes városokban, mező—

gazdasági és ipari gócpontokon számos olyan üzem működött, amelynek ter- mékei bár nem minden esetben volhtalk országos hírűek, de a lakosság kedvelte azokat, mert több évtizedes működésük alatt olyan cikkeket hoztak forga- lomba, amelyek a környék lakossága ízlésének, szokásának leginkább megfelel- tek. így például országszerte gyártották a nagy vasipari üzemek a városi és falusi lakosság által nagyon keresett különböző tűzhelyféléket, amelyeket ugyan az egész országban forgalomba hoztak, de elsősorban a környék fo-

gyasztói részére adták el.

A fogyasztási ipar átszervezése során ezeket a termelési hagyományokat általában figyelmen kívül hagytuk. Azokat az üzemeket, amelyek esetleg több évtizeden át gyártottak egyes cikkeket, többségükben új termelési fel—adatok- kal bíztuk meg, egy részüket leállítottak vagy beolvasztottuk más üzembe, amelyek termelési feladatai rendszerint lényegesen eltérőek voltak.

A termelési hagyományokkal rendelkező üzemek megszüntetése, vagy átszervezése nehézségeket okozott a közszükségleti cikkek gyártásában. Az (1 j feladatok megoldása az üzemek jelentős technikai átszervezését tette szük—

ségessé, a munkásoknak és a műszakiaknak az újfajta munkát el kellett sajá—

títaniok, ami rendszerint hosszabb időt vett igénybe, ugyanakkor ezeket a cikkeket korábban gyári-tó üzemek technikai felszerelése, gépei, sok esetben elvesztek (esetleg át is alakították azokat), a termelési tapasztalatokkal ren—

delkező szakmunkások és műszakiak szétszóródtak anélkül, hogy tapasztala—

taikat az új helyen történő gyártásnál felhasználhatták volna. Többnyire elkallódtak a technológiai előírások, rajzok stb. is. (Például a Pápai Vasöntő—

dében azért késett a 8—10-es méretű húsdarálók gyártásának megkezdése, mert az ehhez szükséges öntőmintát nem lehetett megszerezni.)

Ilyen körülmények között csak ritkán lehetett a termelést gazdaságosan megszervezni. Számos cikk gyártását ezért beszüntették, más cikkek gyártása pedig nem volt biztosítható a megfe-lelő minőségben. Különösen sürün fordult ez elő a nehéz— és gépipari üzemek profilozásánál, amikor ezeknél az üzemek—

nél megszüntették a közszükségleti cikkek gyártását.

A termelési hagyományok és tapasztalatok lebecsülése hiba volt, mert a magyar munkás hírnevét többek között éppen a magas szaktudása, nagy kéz- ügyessége és gyakorlata, valamint szorgalma alapozta meg.

A termelési hagyományok és tapasztalatok elhanyagolása a közszükségleti cikkek gyártásánál, egyenes következménye volt a hibás, adottságainkat figyelmen kívül hagyó iparosítási politikának. A nehéz— és gépipar gyorsütemű fejlesztése megkövetelte a rendelkezésre álló összes erőforrások összpontosít!—

sát. Ezért az átállítható txemielőkapacitásokat, a munkaerőt, az alapanyagokat stb. nagyrészt mind erre a célra, fordítottuk. Ekkor az igények a fogyasztási iparral szemben még nem voltak nagyok, tehá-t lyel'ietséges volt az átszervezés.

A gyorsan fejlődő nehéz- és gépipar —-— az érvényben lévő bérpolitika segítsé—

gével —— rövid idő alatt felszívta a fogyasztási iparban feleslegessé váló szak- munkásokat és müszakiakat.

A teljesen, illetve részben leállított üzemek használható gépeit összponto—

sítot'vták néhány üzembe, az épületeket, raktárakat más célokra vettek igénybe.

574!

968 — mara im ,— (MRAM jozsar .— ZÁLAV' semm;

Ezért jelenleg ezeknek az üzemeknek újból való üzembehelyezése nehézsé—

gekbe ütközik. Nehézséget okoz a szakmunkások utánpótlása is, mert a fo—

gyasztási iparban az elmúlt néhány évben elhanyagoltuk az ipari tanulók ké zését.

p 1953—54. évben a beiskolázott 42 651 ipari tanulóból 38 762 nehézipari és építőipari tanuló volt (ebből 31 410 vasipari tanuló), a többi ipari szak—

mára és a kereskedelemre mindössze 3889 tanuló jutott. Ennek az lett a következménye, hogy a felszabadulás előtt virágzó szakmákban ma alig, vagy egyáltalán nincs ipari tanulóképzés, s a lakosság ellátása szempontjából fontos iparágakban a szakmunkás utánpótlás alig, vagy egyáltalán nincs biz—

tosítva. Például 1953—ban Budapesten 2400 sütőipari szakmunkás mellett mindössze 29 sütőipari tanuló tett segédvizsgát, holott a sütőipar már akkor is igen nagy szakmunkáshiánnyal küzdött.

Az. ipari tanulók számának csökkenéséről, néhány nagy múlttal rendel—

kező szakmában a következő összeállít-ás ad tájékoztatót:

Iskolába járó ipari tanulók számá egyes szakmákban

Szakmák megnevezése 1937/38. 1053/54.

Arany-, ezüst- és ékszerműves ... 243 5 Kézműves (bronzműves) . . . ' . . . 673 * 25 Mé rlegkészítő ... 6 2 1 5 Fegyver. és puskaműves ... ől ——

Fazekas (korongon) . . .' ... 152 21

Hajóács, csónaképitő ... 9 ——

Kádár ... 252 59 Kárpitos ... 436 30 Kefekötő ... 78 6

Köteles, kötélverő ... 81 ——

Bőrdíszművea ... 269 7 Cipész, csizmadia ... 6 220 400 Papucskészitő ... 4 1 '—

Nyerges, szíjgyártó ... 235 *38

Ez az összeállítás csak néhány szakma iparos-tanuló helyzetét tárja fel, Ezt az állapotot sürgősen meg kell szüntetni, s az egyes fogyasztási iparágak—

ban az iparos—tanulóképzéssel is elő kell segíteni a hagyományokkal rendel—

kező szakmák, üzemek felélesztését.

Mulasztások a fogyasztási ipar kapacitásának fejlesztése terén.

A fogyasztási ipar nem megfelelő fejlesztése, a termelőkapacitás hiánya miatt, jónéhány cikkben nem tudtuk a jelentkező igényeket kielégíteni. A fo—

gyasztási ipar termelő kapacitása fejlesztésének elhanyagolása nem kis rész—

ben arra vezethető vissza, hogy a meglévő nagyüzemek, továbbá a tervezett közszükségleti cikkeket gyártó üzemek termelőkapacitása az akkori viszonyo—

kat tekintve általában elegendőnek mutatkozott. V Különösképpen ez volt a helyzet az 1951. december 1—i párt— és kormány—

határozat után, amely az árak és bérek arányának rendezésével a városi vásárlóerő növekedésének ütemét meglassította. A parasztságnál a beadási kötelezettségek fokozatos növelése. s az 1952. évi rossz termés ugyanerre az eredményre vezetett. Lényegében tehát a kormányprogrammot megelőző 1—2 évben nem látszott kényszeritően szükségesnek a fogyasztási ipar kapacitás—ae

AZ rpsasmavszes EGYES HlANYOSSAGAI ; 969;

nak bővitése, sőt több területen még szabad kapacitás is mutatkozott. Ezért a fogyasztási iparban a kapacitás fejlesztését általában elhanyagoltak, s az erőforrásokat (anyagot, munkaerőt, pénzügyi kereteket) a nehézipar további fejlesztésére fordítottuk. Ez egyébként is megfelelt gazdaságpolitikánk akkori célkitűzésének: a gyorsított ütemű szocialista iparosítás politikájának.

Ez tükröződött a beruházások arányaiban is. A kön—nyűiparban 1949—ben

a beruházások a nehézipari beruházások 7,10/o—át, míg 1953-ban már csak

3,60/o-át tették ki. Ugyanezen idő alatt az élelmiszeripari beruházások a nehéz- ipari beruházások 6,10/o-áról 3,7%-ára estek vissza. Különösen 1951—től csök- kentek a fogyasztási ipar beruházása-i. 1963-ban a tömegcikkipari beruházá—

sok 19,50/o—kal, a textilipari beruházások pedig 9,10/o--kal voltak alacsonyab- bak, mint 1951—ben. A fogyasztási ipar az ötéves terv első négy évében (1950——

53) az összes ipari beruházásoknak mindössze 70/o-át kapta, ami jóval ala—

csonyabb a Szovjetunió első ötéves tervében, vagy a népi demokráciák tervei—

ben levő aránynál. (Az összes ipari beruházásokból a fogyasztási ipar részére Csehszlovákia közel 220/o—ot. Lengyelország 240/0-0t, Bulgária több mint 160/o-ot, Románia több mint 170/o-ot irányzott elő. Más történelmi feltételek és adottságok között, a Szovjetunió első ötéves tervében az összes ipari be—

ruházásból több mint 149/o-ot irányzott elő a fogyasztási ipar részére.)

Mindehhez hozzátartozik még az is, hogy a fogyasztási ipar beruházásai—

nak egyrésze —— az értékcsökkenési leírásokból csak kis részben visszatérített beruházási és felújítási hányadok alacsony volta miatt —— csupán arra volt elegendő, hogy az üzemek állóeszközeinek termelési kapacitását többé—

kevésbé azonos színvonalon tartsa (sőt sok esetben még arra sem), s csak kisebb mértékben járult hozzá a kapacitás fejlesztéséhez, a technikai színvonal

emeléséhez. '

A fogyasztási ipar átszervezése során —-— az adott helyzetnek megfelelően

—— az az egyébként helyes elv érvényesült, hogy egyes üzemek megszüntetésé- vel, mások átszervezésével, továbbá a gyártási profilok alapvető átalakításával a meglévő kapacitásokat fokozottabb mértékben használják ki, s a jelentkező szabad kapacitásokat a reális mértékre csökkentsék. Nem volt azonban helyes az, hogy a termelőkapacitásoknak ezt az átcsoportosítását stb. sokszor nem kellő előrelátással végeztük, s ezért a kormányprogramot követően megnöve- kedett vásárlóerőt, a kisebb igényekre berendezkedett fogyasztási ipar, több—

nyire csak nehézségek árán tudja kielégíteni.

A termelőkapacitások jobb kihasználását ugyanis az ipar átszervezése során úgy biztosítottuk, hogy a szabad 'kapacitásként mutatkozó középüzemek egyrészét megszüntettük, a nehéz- és gépipari üzemekből kivontak a közszük- ségleti cikkek temetését (ennek egyéb oka is volt), a meglévő nagyüzemek között felosztottuk a termelési feladatokat, lényegesen kevesebb helyre vonva

össze az azonos közszükségleti cikkek termelését.

A közszükségleti cikkek termelésének centralizálására egyébként minden lehetöség fennállott. A fogyasztási ipar nagyüzemeinek többsége az akkori szükségletet meghaladó kapacitással rendelkezett, s a tömegcikkipar például minden nehézség nélkül át tudta venni a gép- és műszeripari üzemektől a tömegcik—kek gyártását, noha a tömegcikkipari üzemek számát az egyhetedére csökkentettük. Hasonló okokból került sor az élelmiszeripari üzemek számá—

nak csökkentésére is. Például a sörgyárak száma egyharmadára, a konzerv- üzemek, ecetüzemek száma egyötödére csökkent. Jelentősen csökkent a lkö'ny- nyűipari üzemek száma is. A megmaradó üzemek még igy is az akkori igé-

!

970 FENY'Ö nme—- __ mmm lezser w, Zsu—maske-

nyeknél na gyobb gyártási kapacitással rendelkeztek A fogyasztási ipar ter—;

melőkapacitása tehát csak viszonylag jelentéktelen mértékben fejlődött, sőt egyes iparágakban csökkent (például: kötőszövőipar). . A texmelőkapacitások átcsoportosítása lehetővé tette a közszükségleti cik—

kek gyártásánál is a nagyüzemi termelési módszerek és a fejlettebb technika alkalmazását. A kapitalista nagyüzemeket ugyanis sok esetben az jellemezte, hogy az olcsó munkaerő miatt elhanyagolták a nagyobb tőkebefektetést meg—

követelő gépesítést, s zömükben kézműves módszerekkel vagy egészen egy—

szerű gépek alkalmazásával állították elő termékeiket. Jellemző erre, hogy a felszabadulás előtt például a cipőiparban mindössze egyetlen helyen volt sza—

lag. A fogyasztási iparban a termelő folyamatok többsége alig volt gépesítve, s az alkalmazott gépek is elavultak voltak. A nagyüzemi termelési módszerre való áttéréshez a feltételek így csak kevéssé voltak biztosítva, a szükséges géppark csak kismértékben állott rendelkezésre, a szakmunkásoknak és a mű—

szakiaknak nem volt elegendő termelési tapasztalatuk, a tömeggyártáshoz nem volt elegendő anyag, félkész- és készáruraktár, a termelés nagyüzemi technológiája nagyrészt nem volt kidolgozva stb.

Mindezeket az előfeltételeket __ a köszükségleti cikkek tömeges gyártása érdekében —— meg kellett volna teremtenünk. A végrehajtás során a hibát éppen ott követtük el, hogy az üzemek megkapták a termelési feladatot, x' nagyobbrészt az előfeltételek biztosítása nélkül. Később —— menetközben m—

számos intézkedés történt a közszükségleti cikkek termeléséhez szükséges fel- tételek biztosítása érdekében. Azonban ezek az intézkedések nem jártak meg- felelő eredménnyel, a feltételek hiánya ezért a fogyasztási ipar fejlődésének

egyik kerékkötője lett.

A középűzemi termelés átszervezésénél elkövetett hibák.

A közszükségleti cikkekben mutatkozó nem kielégítő ellátás egyik alap—

vető hibájaként a közép- és kisüzemek felszámolását, illetve átszervezését kell tekintenünk. Az átszervezés során nem mértük fel, hogy az egyes közszükség—

leti cikkek termelésében melyik az a legmegfelelőbb üzemforma és üzemnagy—

ság, amely az adott helyzetben az igények legteljesebb kielégítését biztosítja A fogyasztási'ipar átszervezésekor túlsúlyba kerültek a termelés—szervezés kér—

dései, ugyanakkor a termelőüzemek, a kereskedelem és a fogyasztók közötti eleven kapcsolatok megszakadtak. Ennek legvilágosabb példája a mezőgazda—

sági kisgépek és felszerelések termelésének átszervezése.

A felszabadulás előtt a legtöbb városban, a fontosabb mezőgazdasági góc—

pontokon egy vagy több, mezőgazdasági kisgépeket és felszereléseket előállító közép- és kisüzem működött, amelyek a parasztság helyi igényeinek, a talaj—

viszonyoknak, a termelt növényeknek megfelelő ekéket, szerszámokat és egyéb mezőgazdasági felszerelési tárgyakat gyártottak. Ezek a üzemek egyben jelen—

tékeny javítási munkát végeztek,ssőt állandó service-szolgálatot is szerveztek.

Ilyen jellegű üzem volt például Baján, Győrben (!Stadel Gépgyár) Pécsett (Sopiana Gépgyár) stb. Ezek az üzemek részben megszüntek, részben új terme—

lési feladatot kaptak, részben pedig beolvadtak más üzemekbe, amelyek gyár—

tási profilja lényegesen eltérő volt. A bajai üzem megszűnt, a helyén egészen más profillal rendelkező kisipari termelőszövetkezet működik. A pécs-villányi szőlőtermelőket kiszolgáló Sopiana gépgyár szőlészeti felszerelések és mező—

gazdasági kisgépek helyett az új profilban kábelipari és egyéb gépeket gyár—

tott. Még a kormányprogram után is, amikor újból megindították a mező-

AZ *lPARSZERVEZÉS EGYES IiIANYOSSAGAI ' 971

gazdasági kisgépek és felszerelések gyártását, a Sopiana Gépgyár olyan esz—

közök és felszerelések készítését kapta feladatul, amilyeneket korábban alig gyártott. A győri Stadel Gépgyár, amelyet a Kisalföldi Gépgyárba olvasztották be, ugyancsak nem a korábbi profiljának megfelelö cikkeket állított elő. Ezért a parasztság a megszokott és legmegfelelőbb kisgépekhez, szerszámokhoz, fel- szerelésekhez nem tudott hozzájutni, elromlott kisgépeit ezekben az üzemek- ben nem tudta többé megjavittatni. A középüzemek megszüntetése, illetve össze—

vonása azzal járt, hogy a felszabadulás előtt gyártott 70—80 féle eke és 20——

25 féle vetőgéppel szemben a felszabadulás után ekét évekig nem gyártottunk.

s még a kormányprogram után is csak 2—3 féle ekét, lw—2 féle vetögépet lehe- tett kapni. Valószínű, hogy annyi ekére, vetőgépre amennyit a felszabadulás előtt gyártottak nem volt szükség, az is biztos azonban, hogy az ország külön—

böző területeinek talajviszonyai, domborzati viszonyai stb. lényegesen több

fajta gyártását tennék szükségessé. ,

Az ilyen típusú középüzemek megszüntetése, átszervezése (átprofilozása) a helyi és környékbeli lakosság ellátásának szinvonalát jelentősen rontotta.

Ezek a középüzemek ugyanis főleg helyben és a környéken értékesítették ter- mékeiket. Ezt bizonyítja például a pécsi Sopiana Gépgyár néhány fontosabb termékének elosztási adata is (1943. évről)?

A Sopiana Gépgyár termékeinek elosztása százalékban 1943-ban

Szállítás

Megnevezés Sonibag;?§%tne Egyéb Összesen

megyékbe

Szeeekavágó ... 75,3 24,7 100,0

Répavágó ... 77,o _ 23,0 100,0

Kukoricamorzsoló ... 81,3 18,7 100,0 Szőlőzúzó ... 743 25,7 100,0 Borsajtoló ... 74,2 * 25,8 ,, 100,0

A mezőgazdasági kisgépek zömét tehát a gyár közvetlen körzetében adták el. Ma ezeket a gépeket nagyobbrészt az ország távoli területeiről szállítják.

Hasonló a helyzet Győrött. Például Győr megye ekeszükségletét korábban a magyaróvári Kübne—gyár elégítette ki. A gyár a profilozás után helyi szükség!

letekre nem gyártott. így jelenleg Törökszentmiklósról és Budapestről szál- ' lítják az ékeket a megyébe. Sőt a Wilhelm Pieck-gyárban előállított ekék első tételeit (az új kormányprogram után) Debrecenbe és a Tiszántúlra szállítot- ták, ugyanakkor a Győri Vasnagykereskedelmi vállalat Törökszentmiklósról

kapta az ekéket és boronákat.

A középiizemek hiánya sok esetben egyenlőtlenné, ingadozóvá, helyenként bizonytalanná tette az ellátást. Az egyes területek lakosságát ellátó középüze- --

mek felszámolása azzal járt, hogy a helyi lakosság sajátos, tájjellegű igényeinek kielégítését nem tudtuk biztosítani, a sokrétű, egyéni ízlésnek megfelelő árn—

cikkek gyártására nem volt lehetőség.

A fogyasztási ipar átszervezésénél nem vettük kellően számításba azokat

a döntő változásokat sem, amelyek a fordulat éve óta hazánk társadalmi és

gazdasági helyzetében bekövetkeztek. Különösen elhanyagoltuk az új ipar;

,) Korábbi évekről nincsenek adataink.

" 972 maro meg __ GALRAM JÓZSEF _— mm esnem

települések, az új nagyvárosok, a falu, általában a vidék emelkedő szükség—

leteinek kielégítését.

A hibát ott követtük el, hogy a ;középüzemek összevonásakor, illetve meg—

szüntetésekor nem teremtettünk megfelelő összhangot a nagyüzemi és közép—

üzemi termelés között. Nem lett volna szabad szem elől téveszteni a középüze—

mek jelentőségét a lakosság ellátásában, Az átszervezésnél, a gyártási profilok kialakításánál, az üzemek területi elhelyezésénél erre figyelemmel kellett volna lennünk. Hiba volt az is, hogy a fogyasztási ipar szervezésénél mechanikusan alkalmaztuk a nehézipari szervezési módszereket.

Jellemző a kisüzemek felszámolásának helytelen módszerére a következő:

Győrben 14 gépi burkoló és 15 gépi szövőü'zem müködött. Ezek az üzemek a helyi textilgyárak hulladékát dolgozták fel. A gépi hurkolóiüzemek megszűn- tek, a kis szövőüzemekből négy maradt meg. A textilgyárak hulladékát pedig Budapestre szállítják.

A közép- és kisüzemek korábban fontos szerepet töltöttek be a lakosság ellátásában. Különösen jelentős szerepük volt egy—egy terület (megye, város.

járás) lakosságának ellátásában. Például az élelmiszeripari üzemek egy része kifejezetten csak ilyen feladatot töltött be, amit az is indokolt, hogy, csak így lehetett biztosítani a terület lakosságának friss, jóminőségű élelmiszerrel való ellátását. A sütőipar, tejipar, húsipar stb. —-—- az egy—két nagyüzemtől eltekintve

—— főként közép és kisüzemi jellegű volt. Hasonló volt a helyzet a könnyűipar számos ágában is (cipő, bútor stb.). Az ipar átszervezésénél nem mértük fel ezeknek az üzemeknek árutermelő szerepét és összevonásukkal, illetve meg- szüntetésükkel egyidejűleg nem gondoskodtunk a kieső kapacitások pótlásá—

ról. Nem vettük számitásba azt sem, hogy az átmeneti szakaszban, sőt még a fejlett szocializmus viszonyai között is egyes szakmákban, bizonyos területe—

ken szükség van a közép— és kisüzemekre, ezek működése nélkül a lakosság ellátása nem oldható meg kielégítően.

Voltak olyan középüzemek is, amelyeket nem szüntettünk meg, hanem azokat vagy nagyüzemekké fejlesztettük, vagy helyi ipari vállalatokat létesí—

tettünk belőlük, vagy átadtuk kisipari szövetkezeteknek. így lett a hires bajai.

bútorgyárból nagyrészt épületasztalosipari árukat készítő üzem, amely kezen—

kívül a mezőgazdaság fejlesztési program keretében melegágyi ablakkereteket gyártott, noha a meglevő géppark, szakmunkások stb. lehetővé tették volna bútorgyárként való üzemeltetését. így alakult át a Pécsi Hangszergyár (a volt Angster—féle orgonagyár) különféle faárukat gyártó üzemmé stb.

Különösen sok hiba történt az élelmiszeripari közép— és kisüzemek át- szervezéséne'l. Az itt elkövetett hibák úgyszólván naponta érezhetők a lakosság ellátásában.

A sütőiparban 1953—ban államosítottuk az ország minden sütőüzemét, Sok helyen a nem gazdaságos termelés ésegyéb okok miatt megszüntettük a helyi péküzemeket, s a lakosság igényeit más területekről igyekeztünk kielégíteni.

Ugyanakkor az elmúlt években az iparosítás következményeképpen jelentősen nőtt az ellátatlan lakosság száma, ami fokozott követelményeket támasztott a sütőiparral szemben. A falusi pék—ségek összevonása, részbeni megszüntetése akadályozta azt is, hogy a parasztság ü. n. steer—sütéssel saját lisztjéből kenye—

ret süttessen, A sütőipari szervezésnek ez a hibája tovább növelte a mező—

gazdasági lakosság kész sütőipari termékek iránti keresletét.

A sütőipari üzemek egyrészének megszüntetése továbbá azt eredményezte, hogy a kenyeret és a péksüteményt a korábbinál lényegesen nagyobb távolsá—

f Az tPAnsmnvazes EGYES HIANYOSSAGM * _ 973 gokra kellett szállítani. Például Borsod megyében a felszabadulás előtt, a sütő—

ipari termékeket majdnem teljes egészében helyben értékesítették, míg most naponta 800—1000 (; kenyeret kell szállítani az előállítás helyéről más köz- ségbe (városba). Budapesten a XVI. kerületben (Árpádföld) megszüntettünk egy *kétkemencés pékséget, ezért a kenyeret és péksüteményt 8 km—es távolság—

ról kell odaszállítani. A távolsági szállítás miatt a kenyér és péksütemény sok- szor csak késve érkezik meg (van ahova naponta nem is tudnak szállítani), az

áru deformálódik, minősége romlik. A korábban minőségi péksüteményeket előállító üzemek a megnövekedett követelményeknek alig tudnak eleget tenni, mert kapacitásukat majdnem teljesen leköti a kenyér és a rendes péksütemé- nyek gyártása.

A sütőüzemek száma és kapacitása általában nem elégséges, tehát itt az üzemek összevonása, illetőleg megszüntetése indokolatlan, elhamarkodott lépés volt. Baranya megyében például a 299 községben és városban összesen 137 péküzem működik, ebből 21 Pécs városában, tehát 298 községet és kisebb várost 116 péküzem lát el. Még rosszabb a helyzet Borsod megyében, ahol a megye 365 községében és városában 127 sütőüzem van, amelyből csak 106 működik. A megye hat legnagyobb helységében (Miskolc, Ózd, Sátoralja- újhely, Szerencs, Sajószentpéter, Mezőkövesd) 50 sütőüzem, míg a megye többi 359 községében csak 56 sütőüzem működik. Ténylegesen, azonban a 365 köz- ségből és városból mindössze 48 helyen van sütőüzem, tehát a megye 317 köz—

ségében egyáltalán nincs pékség. Győr városában a háborúelőtti 56 péküzem- ből jelenleg csak 28 működik. Győr—Sopron megyében a háború előtti kb. 200 péküzemből csak 111 van üzemben. A megyében 80 olyan község van, ahol a háború előtt volt péküzem, jelenleg pedig nincs.

Igen nagymértékű üzemösszevonások történtek a tejiparbrm is. A fel—

szabadulás előtt Budapmt lakosságát 23 tejipari vállalat látta el tejjel. (Ezen—

kívül a lakosság jelentős mennyiségű tejet vásárolt a piacokon is.) Jelenleg lényegében két nagy tejvállalat működik Budapesten. .Míg korábban —— a peremvárosok nélkül —— 6870 helyen, addig ma a peremvárosokkal együtt mindössze 2335 helyen árusítanak tejet. Az elárusító helyek csökkenése nem- csak az üzletek összevonásának következménye, hanem annak is, hogy a két helyen összevont tejkiszállitás lényegesen több elárusító helyet nem is tudna kiszolgálni.

Az év nyarán a lakosság szikvízellátásában is nehézségek mutatkoztak.

Ez ugyancsak az iparszervezés hibáira vezethető vissza. Pécsett a felszabadu—

lás előtt három nagyobb és őt kisebb sz'ikvízüzem működött, amelyből egy központosított szikvízüzemet hagytak meg. A győri kilenc szikvizüzem'ből az összevonások után csak egy működött. Ez év nyarán ennek következtében kellett többször .Sopronból Győrbe szállítani szikvizet. Egyébként a hely—

zet enyhítése érdekében a legtöbb helyen már megindult a helyi -— korábban megszüntetett —— szikvízüzemek üzemel-tetése.

A jéggyártás átszervezését is nagyméretű üzemösszevonás jellemezte. Mis- kolcon a felszabadulás előtt két iéggyártóüzem működött, amelyekből egyet az államosítások után megszüntettek. A működő üzem látja el az élelmiszeripari és a vendéglátóipari üzemeket jéggel, ugyanakkor Kazincbarcikára és Tisza—

palkonyára is szállít jeget. Pécsett a három jéggyárból egyet leszereltek (Tata- bányára vittékk a másikat megszüntették. a harmadik pedig csak csökkentett kapacitással dolgozik. Ezért például Komló jéeszükségletét Mohácsról bizto- sítják. Győrben három jégüzemből csak egy működik.

974 * ;, rem IMRE ,.w Gimn masni: *— ZALA re

' i

Az élelmiszeripari középüzemek megszüntetése során sokszor nem vol—

tunk arra tekintettel, hogy egyes üzemek a nyersanyagtermelés középpontjá—

ban feküdtek s megszüntetésükkel a helyileg termelt nyersanyagot nagy távol—_

ságokra kellett szállítani. Például Győr megyében korábban három konzerv—

gyár működött (ebből egy Győrben) A felszabadulás utáni években mind a három megszűnt, aminek észszerűségét a Győr környéki gazdag zöldségter—

melő területek semmiképpen sem támasztják alá. A MEZÖKER és még négy fóldművesszövetkezet foglalkozik kisebb mennyiségekben tartósítással (főleg savanyúkáposzta készítés), ez azonban jelentéktelen, 1953—ban például nagy—

mennyiségű káposzta ment tönkre a Szigetközben, mert nem tudták időben értékesíteni, tartósítására pedig nem volt mód. 1953. utolsó három negyedévé—

ben a megyei MEZÖKER vállalat 2600 tonna gyümölcsöt és zöldséget szállí—

tott el a konzervipar részére a megyéből. Ugyanebben az évben tartósított gyümölcsből és zöldségből 830 tonnát adtak el a megyében a kiskereskedelmi szervezetek

A középüzemek megszüntetése, illetve átszervezése együttjárt a profilozá- solc módszerének fokozottabb alkalmazásával.

Az iparvállalatok profilozásának az a célja, hogy a termelés leggazdasá—

gosabb módszerei—t alkalmazva, magas termelékenységgel, a legfejlettebb tech—

nikával, a gyártmányokat nagy mennyiségben, kiváló minőségben állítsák elő.

A profilozás azonban nem vezethet arra, hogy a gyártmányok választéka csök- kenjen, sőt -— új cikkek termelésének bevezetésével —— a választék bővítéséről állandóan gondoskodni kell. A profilozásnál továbbá figyelembe kell venni

azt az utat is, amelyet a termelésnek be kell járnia ahhoz, hogy a termelés helyétől a fogyasztás helyéig eljusson. Végül a profilozásnál számolni kell az egyes területek lakossága egymástól eltérő igényeivel is, amelyek megfelelő kielégítése ——- jó egynéhány szakmában -—— elsősorban úgy biztosítható, ha a

termelőüzem területileg is minél közelebb van a fogyasztóhoz.

A profilozáso'k végrehajtása során egyes iparágakban jónéhány közszük—

ségleti cilkk gyártását egyetlen üzembe vonták össze. így például a gyermek harisnya gyártását az egész országban egy üzembe a női selyem- és pamut- harisnya gyártását két—két üzembe, a margarin gyártását egy üzembe, a cipő—

paszta gyártását egy üzembe, a mosópor gyártását két üzembe stb. ,,prot'iloz—

ták".

A profilozások nem mindig történtek megfelelő körültekintéssel. A pro—

filozások során általában a nehéz- és gépipari üzemekben megszüntették a köz—

szükségleti cikkek gyártását, de azok más helyen való gyártásáról alig gon—

doskodtak. így például a Győri MÁVAG korábban tűzhelyeket és 'kályhákat, a Wilhelm Pieek—gyár kéziszerszámokat, mezőgazdasági szerárukat, a Rákosi Művek edényeket, fürdőkádakat, kályhákat, tűzhelyeket stb. gyártott.

Az üzemek profilozása az új ipari szervezet alapjainak kialakítása után is, az iparszervezés egyik fő módszere ma.,radt amit elég sűrűn helytelenül alkalmaznak Sok üzem gyártási profilját évenként néha ne gyedévenként is megváltoztatják Ezt főként a könnyűiparban tapasztalhattuk A Minőségi Férfikabátüzemet az év elejétől női kabátok gyártására állították át. A téli gyermek és női bolyhos nadrágokat a Pesterzsébeti Kötöttárugyárra profiloz- ták noha az üzem azelőtt soha ilyen cikket nem gyártott stb. A Zalaegerszegi Ruhagyár fennállásának két és féléve alatt már több mint 70 fajta cikket gyártott. Hasonló eseteket tapasztalhatunk a rtömegcikk- és a mezőgazdasági gépiparban is.

AZ IPARSZERVEZES EGYES HIÁNYOSSÁGAI _ 4 975

A helytelen vagy gyakori profilváltoztatások egyenesen gátolták a terme- melést. A profilozás következtében számos üzem kapott olyan cikkek—gyártá—

sára megbízást, amilyeneket korábban nem állított elő. Amíg ezekben az üze—

mekben megszervezték az új cikkek gyártását, hónapok teltek el és rengeteg költségbe került. így az egyes gyárak nem szívesen vállalták az új cikkek gyártását és szívesen ,,adtak túl" ezeken a cikkeknek termelésen azelső adandó alkalommal. így ,,vándoroltak" egyes profilok üzemről-üzemre és ennek végsősoron az árualapok szűkülése lett a következménye.

Erre igen jellemző példa a húsdaráló esete. 1953-ban a Salgótarjáni Gép—

gyár—nak nagymennyiségű 8-as méretű húsdarálót kellett: gyártania. A kereske- delemmel szemben a gyár nem vállalta ezt a kötelezettséget arra hivatkozva, hogy a termeléshez szükséges beruházás nem valósult meg. 1953. végén a hús—

darálók gyártási feladatát elvették a Salgótarjáni Gépgyártól, s azt a Háztar—

tási Eszköz— és Bádogárugyárnak adták át. Ide vonták össze azonban a többi háztartási kisgép gyártását is, így a gyár a húsdarálót nem tudta előállítani.

Ezek után a húsdaráló gyártásával a Gábor Áron Vasöntődét bízták meg (ahol viszont gondatlanságból nem szervezték meg a gyártást).

Hasonló a helyzet más háztartási kisgépek gyártásánál is. Például 1954.

l. negyedévben teljesen szünetelt a mákdarálók előállítása, mert gyártását a ' Háztartási Eszköz— és Bádogáfrugyártól a Vegyipari Gép— és Radiátorgyár vette át, ahol a gyártás megszervezése és a felszerszámozás újabb időt vett igénybe.

A tejeskanna —— amely ugyan nem a lakosság közvetlen fogyasztási cél——

jatt szolgálja -——— gyártása hasonló okok miatt késlekedett. 1952—ben a tejes—

kannát még a Kőbányai Zománcárugyár készítette. 1953. elején az Alumínium—

árugyár foglalkozott vele, míg 1953. végén visszakapta a Kőbányai Zománc—

árngyár. Rövidesen —— 1954. elején ——- a Jászberényi Aprítógépgyár, 1954.

tavaszán pedig az RM Művek kapta feladatul a tejeskannák gyártását. A gyár—

tási feladatok üzemek közötti tologatása azzal járt, hogy a tejipar a forgalom lebonyolításához szükséges tejeskannákat nem kapta meg.

A kisipar szervezésénél elkövetett néhány hiba.

Az iparszervezésnél elkövetett hibák kihatottak a kisipar fejlődésére is.

A magánkisiparosok túlzott ütemű kiszorítása mellett általában csak kevés gondot fordítottak az így kieső árutermelés pótlására. A kisipari szövetkezetek és 'az állami helyiipari vállalatok fejlesztésének alapelveit nem állapították meg, illetőleg ezeket helytelen irányban fejlesztették. Addig, amíg a magán- kisiparosok tömegesen állítottak elő különféle közszükségleti cikkeket, a kis—

ipari szövetkezetek és a helyi vállalatok a nagyüzemeknek ,,bedolgozta " és főként a közületeket szolgálták ki. Sorvadásnak indult az egyes fogyasztók egyéni ízlését kielégítő, nagy hagyományokkal rendelkező kézműipar is. Olyan kézműveságak, mint például a műbútorasztalosok, bőrdíszművesek, ötvösök stb. fokozatosan hanyatlani kezdtek. A felszabadulás elött igen nagy volt azoknak a kisiparosokn—ak a száma, akik nemcsak egyéni megrendelésre, hanem raktárra, piacokon, vásárokon történő árusításra is termeltek (például szűrszabók, csizmadiák), jelentős volt egyes szakmákban (például konfekció—

ipar) a bedolgozó kisiparosok száma is, ahol ezek közvetlenül a nagykereske- delemnek vagy a nagyobb kiskereskedőknek szállítottak úgy, hogy az anyagot rendszerint a kereskedelemtől kapták.

A kisipari-nák nemcsak a belföldi lakosság ellátásában, hanem az export—

ban is nagy jelentősége volt. Egyes kisipari szakmák világhímévre tettek szert,

976 *

FENYG mar. _. GARAM rozsas " zans reset—m

s külföldön keresték termékeiket. Ennek méreteire jellemző például az, hogy 1931—től 1938-ig a kisipari bútorkivitel 5,9 millió pengőt tett ki. A kisipari bútorr'kivitel többsége Angliába és Olaszországba irányult. Más szakmákban is jelentős volt a kisipari export. 1937—38-ban a konfekció kisipar kereken 19 millió pengő értékű árut, a szűcs kisipar 3,1 millió pengő értékű szűcsá'rut, a cipő kisipar ugyanebben az időszakban több mint egy millió pár cipőt, a kesztyű kisipar 665 000 pár kesztyűt stb. exportált.

Az állami és szövetkezeti kisipar szervezésénél elkövetett hibák miatt a korábbi, magas kézműves kultúrával rendelkező kisiparosokat felszívta rész—

ben a gyáripar, részben a szocialista kisipar, ahol többnyire nem a szakmai tudásuknak megfelelően foglalkoztatják őket. A volt kisipari üzemek egyes

különleges gépi berendezései tönkrementek, elkallódtak.

A híres magyar ötvösipar jelentős mértéan exportra dolgozott, de teljes egészében kielégítette a belföldi szükségleteket is. Budapesten 1938-ban 518 ötvösmester és segéd, valamint 220 tanuló működött. 1954—ben a kisiparban már csak 54 ötvösmester és segéd volt (tanulót ez a kisipari szakma nem fog—

lalkoztatott), akik lényegében csak javítási munkákat végeztek. Jelentősen csökkent a bőrdíszmű— és a műbútorasztalos kisiparosok száma. A bőrdíszmű kisiparban —— ideszámítva a szövetkezetekben és a magánkisiparban foglal—

koztatottakat egyaránt ——- Budapesten csupán harmadannyian dolgoznak, mint a háború előtt. Nagynevű műbútorasztalosok különböző helyeken dol- gozn—ak, de nem műbútorasztalos munkán. Fejlett csónakkészitő ipar volt pl.

Győrben, ahol modern kisipari üzemek jó minőségű, jelentős mennyiségű csónakot készítettek. Ez az iparág a városban jóformán teljesen megszűnt, mindössze csónakok javításával foglalkozik egy asztalos. Még számos ilyen és ehhez hasonló példát lehetne felsorolni.

A kisiparosokon kivül igen jelentős volt a háziiparosok száma is. A fel- szabadulás előtt különféle háziipari szakmákban mintegy 43—44 OOO—en dol—

goztak. A háziipari tevékenység —— szakmák szerint ——- az ország egy—ee;

területére összpontosult. Kosárfonással például a Tisza és Duna mentén fog—

lalkoztak; fafaragással: a Mátravidéken; kender- és lenfonással és szövéssel:

Sárközhen, Nógrád megyében, Szabolcs megyében; gyapjúfonással— és szövés—

sel: Tolna és Baranya megyében; szőnyegszövéssel: Békés, Csongrád környé- kén; ln'mzésekkeli: Mezőkövesden, Kiskunhalason, Kalocsa környékén, Sár-' közben stb.-

1938—ban, a rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint a háziipari vál—

lalatok több mint 7 millió pengő forgalmat bonyolítottak le. Ennek kb NNa—át belföldön, 600/0-át pedig külföldön hozták forgalomba. A legnagyobb forgal—

mat himzésekből és különféle díszműárukhól bonyolították le. A háziipar ter- mékei a világ minden részébe eljutottak. A báziipar ezenkivül azért is jelentős volt, mert a helyi lakosság sajátos tájigényeinek megfelelő, egyedi szükségle—

teit elégítette ki.

A magánkisipart és a háziipart pótolni hivatott szocialista kisipar szerve—

zése sem haladt helyes irányban. Az állami és szövetkezeti vidéki kisipar ter—

melésének 620/0—át 1953—ban a nagyüzemek és a közületek vették át. Tehát amíg egyik oldalon a magánkisipar túlzottan gyorsütemű kiszorítását iránvoz- tuk elö, addig a másik oldalon nem gondoskodtunk arról., hogy a szocialista kisipar lépjen ezek helyébe, söt a szocialista kisinar munkáját is a túlzott ütemű iparosítás politikájának szolgálatába állítottuk.

AZ IPARSZEHVEZÉS EGYES HIANYOSSAGAI 977

IV.

Az ipar-szervezés hibáinak hatásai.

Összefoglalva az eddig elmondottakat: az ipar szervezésében elkövetett különféle hibák, a közép- és kisüzemek túlzott ütemű felszámolása, a nagy- üzemi termelésszervezési módszerek nem megfelelő alkalmazása, a nem elég

körültekintéssel végzett profilozások miatt

1. a fogyasztási ipar által kibocsátott közszükségleti cikkek választéka csökkent;

2. a termékek minősége romlott, számos fogyasztási cikk korszerűtlenné vált;

3. a szállítási költségek növekedtek.

1. A választék csökkent.

Néhány—közszükségleti cikk választékának csökkenését a következő ada—

tok szemléltetik. A felszabadulás előtt például férfi cipőből 80 volt a válasz- tékok száma, 1954—ben 16, férfizokniból 50—70—et gyártottunk, jelenleg Ilk—124, villanyvasalóból 7—8 félét, jelenleg 2—3 félét, kölnifélékből 90—100 félét, jelenleg 18—20-at. Jelentősen csökkent a választékok száma a gyermek—

harisnyánál, a női selyemharisnyánál, a kartonnál, a gépselyemnél, a stoppolni- pamutnál stb.

A választék szűkülésében jelentős szerepe van az iparszervezés hibáinak, a középüzemek megszüntetésének, összevonásának. Ezt a következő példák—

kal lehet alátámasztani:

A cipőiparban .a nagyüzemi gyártás megszervezése elsősorban a futó- szalag beállítását jelentette. 1949-ben még csak 10 futószalag működött, 1954—

ben már 22 futószalag működött. A futószalag átállítása átlag 10414 napot vesz igénybe, ami miatt csak egészen nagy sorozatok gyártását vállalják az

üzemek. /

Egy-egy modellből a cipőipar a felszabadulás előtt 1—2000 pár gyártását is vállalta, míg jelenleg csak ritka esetben vállalja 25 000 párnát kevesebb gyártását.

A gyermekhar—isnya termelését az egész országban egyetlen gyárba, a nől selyemharisnya gyártását ugyancsak egyetlen üzembe, az Óbudai Harisnya—

gyárba vontuk össze, amely csak kétféle nylon és kétféle műselyem harisnyát gyárt, mert sorozatban több fajta gyártása számára már nem gazdaságos. A felszabadulás előtt 45—50 fajta női selyemharisnyát gyártottak a különböző üzemek, nem egy közülük ismert márkacikk volt (GF B, Columbia, Perlesz, Hellas, Ge—Vi, Cocron, Storch stb.).

Rádiót a felszabadulás előtt öt üzem gyártott kb. 60 féle választékban. A rádiógyártást összpontosítottuk egyetlen üzembe (Orion) amely a belföldi forgalom céljaira csak 10 fajta rádiót állít elő

2. Számos közszükségleti cikk korszerűtlen.

A közszükségleti cikkek gyártásának elhanyagolása, s a termelés centrali- zálása miatt nem került napirendre a közszükségleti cikkek korszerűsítése sem. Fogyasztási iparunk zömét az jellemzi, hogy elavult minták, modellek szerint dolgozik, egyik-másik cikknek gyártási technikája, kivitelezése, évtize—

dek óta nem változott. Kevés új ötletet látunk a közszükségleti cikkek gyár- tásában. A közszükségleti cikkeink egyrésze még bizonyos mértékig korszerűt—

978 ' Paavo maa " GARAM JÓZSEF ;! zata reaase

len. A technika fejlődését például a mi kerékpárjaink, motorkerékpárjaink, vasalóink stb. csak kevéssé tükrözik, lényeg-esen nehezebbek, több anyagot tartalmaznak, mint a hasonló íkülföldi gyártmányok. A háztartási eszközök nagyrésze elavult, a gyártott modellek között 30—40 évesek is vannak.

Más téren sem haladt előre megfelelően a termékek korszerűsítése. Csak kismértékben alkalmazzuk például a textiliparban a műanyagfonalakat.

Nagyrészt elmaradt a közszükségleti cikkek termelése terén a külföldi eredmények és tapasztalatok átvétele. Nem gondoskodtunk iszervezettssanódon arról, hogy a fogyasztási ipar vezetői és dolgozói megismerjék az elért leg—

újabb eredményeket, s azokat a gyártás megszervezésénél érvényesítsék.

3. Az ipari szervezésben elkövetett hibák növelték a szállítási költségeket is.

A termelés túlzott centralizálása gyakran azzal járt, hogy a :korábbinál lényegesen nagyobb távolságokra kellett szállítani az árukat, ez jelentősen megnövelte a szállítási költségeket.

A söt-gyártás összevonása *(10 gyár helyett 3 gyárba) nem vezetett az or—

szágos kapacitás csökkenésére. A megmaradt 3 sörgyár a többszörösét termelte annak, mint amennyi a háborúelötti sörbermelés volt. Végső fokon -— mint azt az ez évi tapasztalatok bőségesen bizonyították ,—__ mégis nehézségek mutatkoz—

tak az ellátásban. A vidéki (dunántúli) sörgyárak többségének megszüntetése azért nem volt indokolt, mert míg 1950—ben a vidéki sörfogyasztás az országos fogyasztásnak csak 460/0—át tette ki, ez 1953—ban már 7O,60/0—ra nőtt. A vidéki sörfogyasztás kielégítését jelentős részben az igen nagy kapacitású összevont budapesti sörgyárból 'kell biztositani, ami jelentős szállítási költséggel és vasúti kocsi igénybevételével járt, nem beszélve arról, hogy a kiürült hordók és palackok Budapestre való visszaszállítása további költségeket jelent, s újabb vasúti kapacitást köt le.

Hasonló a helyzet a lakosság ecetellátása terén is. A felszabadulás elötti 183 ecetüzemből jelenleg csak 38 működik, amelyeknek kapacitása a szükség—

leteket kielégíti. Az ország 19 megyéjéből azonban mindössze 5 megyében ál- lítják elő a helyi szükségletnek megfelelő mennyiséget, a többi 14 megyében a hiányt máshonnan, többnyire nagy távolságokból pótolják. Az ecetgyártás zömét Budapestre vonták Össze, ahol a helyi szükségletnek kétszeresét terme- tik. így Budapeströl szállítják az ecetet Nyíregyházára (271 km), Pécsre (237 km), Kaposvárra (203 km), Miskolcra (182 km), Egerbe (158 km), Szek—

szárdra (157 km), Győrbe (142 km), Veszprémbe (112 km), stb., mert ezeken a helyeken az ecetiizemek kapacitása a helyi fogyasztásnál kisebb, vagy ecet—

iizem egyáltalán nem működik. A Budapestre összevont ecetterme lést 12 helyre szállítják, átlagosan 146 km távolságra, s ezzel évenként mint—

egy 724 vasúti kocsit kötnek le (beleszámítva a göngyöleg visszaszállítást is).

Vannak megyék, ahol minden eoetüzemet megszüntettek (pl, Heves megyei, másutt a helyi szükségletnek alig a felét állítják elő (Györ, Veszprém, Szabolcs megyék). A helyi ecetüzemek megindításával, tehát a termelés észszerű denen—

tralizálásával, évenként közel félmillió forint szállítási köitséget lehetne meg—

takarítani, s 700—4'50 vasúti kocsit lehetne felszabadítani más célokra.

Ha kisebb mértékben is, de hasonló eredményeket lehetne elérni az édes—

ipari, kávészer, élesztő stb. termelésénél és elosztásánál, az indokolatlan cen—

tralizálás felszámolásával, helyi szükségletekre termelő ipari üzemek létesí- tésével, illetve fejlesztésével.

*

AZ lPARSZEBVEZES EGYES HIANYOSSAGAI 979

A közszükségleti cikkek termelése fejlesztésének tehát ——— mint vizsgáló—

dásunkból is megállapítható ——— óriási tartalékai vannak. Ezeknek a tartalé—

koknak feltárásával és felhasználásával jelentősebb beruházások; anyagi rá—

fordítások stb. nélkül tudjuk nagymértékben fejleszteni fogyasztási iparunkat, .! alkalmassá tenni a lakosság maximális szükségleteinek kielégítésére. Ez a lehetőség annál is inkább fennáll, mert az ipari üzemek a nép tulajdonában vannak. Ezzel a lehetőséggel pedig élnünk kell. A termelés túlzott összponto- sításának megszüntetésével, a termelési hagyományok felélesztésével, a közép—

és kisüzemek felhasználásával, a profilozás helytelen módszereinek megszün—' tetésével, egyszóval átgondoltabb, jobb iparszervezéssel tovább növelhetjük fogyasztási iparunk —— e tanulmány keretében csak érintett ——- eddigi számos eredményeit és jelentősen fellendithetjük a közszükségleti cikkek termelését.

A ,,SZOCIALISTA STATISZTIKA KÖNYVTÁRA"

cimü kiadványsorozat negyvenegyedik számaként megjelent

L. A. BIZOV

A GRAFIKUS ÁBRÁZOLÁS MÓDSZEREI A TERVEZESBEN, A _STATISZTIKÁBAN

ÉS A SZÁMVITELBEN

című könyve.

A könyv két förészböl áll. Az első rész az alapfogalmakat, az ábrázolás (szerkesztés) elemeit, a grafikonok (diagrammok) szerkesztésének technikai sza- bályait tárgyalja. A második rész az összehasonlítás céljára alkalmazott dia—

grammok, a kronogrammok, az ellenőrző-lervteljesítési grafikonok szerkesz- tését, a megoszlási sorok grafikus ábrázolását, a kartogrammok és kartodia- grammok, a nomogrammok készítésének és szerkesztésének szabályait, elveit és módszereit ismerteti.

A grafikus módszert ma széles körben alkalmazzák a tervezési, statisztikai.

számviteli gyakorlatban. a kulatómunkában stb., az idevágó irodalom azonban majdnem teljes mértékben hiányzik. Éppen ezért Bizov könyve igen hatékony segitséget nyujt a tervező, statisztikus, számviteli dolgozók, kutatók számára

munkájuk még eredményesebb elvégzéséhez.

Ára tűzve 22.—— Ft

Kapható valamennyi ÁLLAMI KÖNYVÉSBOLT-ban