A magyar építőipar fejlődésének és szervezésének néhány kérdése

TAR JÓZSEF:

A MAGYAR ÉPíTÖIPAR FEJLÖDÉSÉNEK ÉS SZERVEZÉSÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSE

Hazánkban az építőipar az elmúlt években jelentősen fejlődött és tevé—

kenységével a népgazdaság valamennyi ágazata fejlesztését, az ország ter—

melőerőinek gyors növekedését nagymértékben elősegítette. A 3 éves és az 5 éves tervek időszaka alatt többszáz új gyár, ipari üzem és üzemrész épült fel és sok ezer mezőgazdasági, kereskedelmi és közlekedési, szociális és kulturális épületet és építményt adtak át rendeltetésének.

A tervekben meghatározott beruházási program építési feladatainak kivitelezésére az utóbbi években az építő—szerelő vállalatok és trösztök széles hálózata létesült, melyek komoly sikereket és eredményeket értek el a korszerű, nagyüzemi építési technológia alkalmazásában, az építkezések—*

nél korábban megszokott idényszerűség felszámolásában. Az építőipar az 5 éves terv beruházási programja keretében hatalmas gépparkot kapott, mely a fontosabb építési munkafolyamatok teljes vagy nagymértékű gépe——

sítésén kívül lehetővé teszi a termelékenység állandó növekedését és az építőipari munkások ezreit mentesíti a legnehezebb fizikai erőkifejtést ) igénylő munkák kézierővel történő elvégzése alól.

A magyar építőipar nagyarányú és gyors fejlődése az iparág munkája irányításának és szervezésének számos műszaki és gazdasági problémáját vetette fel, melyek közül elméleti és gyakorlati szakembereink eddig már sokat sikeresen megoldottak. Néhány fontos kérdés megoldása azonban még ma sincs kidolgozva, pedig ezek közül néhányat, például az állami építőipar szervezeti felépítésének kérdését, a területi és szakmai tagozódás kérdését, az igazgatás módjának kérdését stb. napjainkban igen sürgető lenne meg—

oldani. Lényegében ez utóbbi kérdésekkel foglalkozott Zoltán László elv—

társ ,,A magyar építőipar helyzete a Hajdú-Bihar megyei építkezések vizs- gálatának tükrében" c. cikkében,1 melyben egy megye építőiparára, illetve é'pítkezéseire vonatkozó adatok elemzéséből, vizsgálatából az egész magyar építőipar működésére, jellemző következtetéseket vont le, röviden megem—

lítve az építőipar munkájának, helyzetének megjavításához szükséges idő—

szerű teendőket is.

_

Zoltán elvtárs cikkében közölt megállapítások [általában helyesek, elfo-—

gadhatók. Feltétlenül igaz az, hogy az állami építőipar nehézségeÖközött jelenleg első helyen a helytelen szervezeti felépítést és az ebből eredő hibá- kat kell megemlíteni, és nem hanyagolható el az építőipar további fejlődéé;

* Megjelent a Statisztikai Szemle 1353. január havi számában,

sének helyes irányba terelése szempontjából az általa ismertetett két másik fő nehézség —— a munkáshiány és a vezetés nem megfelelő színvonala -———

sem. Az építőipar jelenlegi nehézségeit azonban e tényezők mellett más hibák és hiányosságok is okozzák, melyek megemlítése nélkül a magyar építőipar helyzetéről alkotott kép nem lehet teljes és a bajok okának meg- szüntetéséré, a hibák kiküszöbölésére tett javaslatok megvalósítása csak részleges —— esetleg károsan egyoldalú —— változásokat eredményezhet E hibák közül például az építőipar rendelkezésére álló erők nagyfokú szétforgácsolódását, az építőipari tevékenység tervezése jelenlegi rendsze—

rének hiányosságait, az építőipari vállalatok és trösztök szervezésénél tapasz- talható aránytalanságokat stb. Zoltán elvtárs cikkében nem említette.— Pedig e kérdések a cikkben feldolgozott témához igen szorosan hozzátartOznak , és azok tárgyalása a sajtóban annál is inkább időszerű és szükséges, mert egyrészt ez is felhívhatja a figyelmet a legsürgősebb intézkedések meg- tételére, másrészt kiindulópontját alkothatja egy szélesebbkörű nyilvános * vitának, amely során a különböző nézetek és elképzelések tisztázásával lehetőség nyílik a vizsgált kérdések ésszerű, legjObb megoldásának kidül—

*gozására. E cikkben lényegében e kérdésekkel kívánok foglalkozni, miVel azonban Zoltán elvtárs a magyar építőipar helyzetének ismertetésénél a fej-—

lődésnek csak a legutóbbi szakaszával foglalkozott, célszerűnek látszik a kérdés alaposabb megismerése céljából azokat az adatokat is közzétenni, melyek az építőipar fejlődésének üteméről és irányáról hosszabb időszakban adnak képet. Indokolt ez azért is, mert a magyar építőipar jelenlegi problé—

máinak kialakulásában számos olyan tényező működött közre, melyek szükségszerűen következtek az építőipar és a népgazdaság más területein az elmúlt években végbement jelentős változásokból.

I.

Az építőipar fejlődésének ütemét és mértékét legjobban a foglalkoz—

tatott munkáslétszám növekedése jellemzi. A két világháború között Magyar- országon az építőiparban foglalkoztatott ,,keresők" száma a következőkép—

pen alakult a népszámlálási adatok szerint:

Év Osszes ,,keresók" létszáma 1920. ... * ... 64 798) 1930. ... 112 373

1940. * ... 102 754

A kimutatott adatok nem fogadhatók el teljeseknek, mert az 1920. és 1940. évek közötti időszak adataihoz nyilvánvalóan hozzá kell számítani mintegy 15—20 000 főnyi olyan munkanélkülit, akik eredeti foglalkozásuk szerint az ,,építőipari" dolgozók körébe tartoztak. Ezek figyelembevételével megállapítható, hogy a két világháború közötti években Magyarországon mintegy 120—130 000 főnyi építőipari munkaerő állt rendelkezésre. (Az or—

szag más gazdasági ágaiban mutatkozó ,,munkaerőfelesleg" egy részét az 1920—1940—es években időszakosan az építkezéseken is foglalkoztatták. Ezek száma azonban a kimutatott adatokban —— az összehasonlításhoz szükséges mértékben —- már szerepel )

Az építőipar jelentőségére, az ország gazdasági életében elfoglalt súlyára"

ezidőben az volt jellemző, hogv az itt foglalkoztatott keresők száma az ország összes keresőinek például 1920—ban csak 1 ,70/0—át, az ipari keresőknek 9 ,7%-—át tette ki. Az első világháború utáni pangást később némi fellendülés

'A MAGYAR remalma NÉHÁNY KÉRDÉSE * 305 követte. Ezt az átmeneti fellendülést az építkezési kedv növekedése, ezzel együtt az építőiparban foglalkoztatottak számának emelkedése is jellemezte.

1930-ig az építőiparban foglalkoztatottak száma az 19.20. évinek közel két—

szeresére emelkedett, az építőipari keresők azonban az ország összes keresői—

nek még ekkor is csak 2,80/0—át, az ipari keresőknek 12,9%—át tették ki.

Az egész építési tevékenység — ezzel együtt az építőiparban foglalkoztatot- tak létszámának emelkedése —- azonban egyáltalán nem volt egyenletes, az építőipar fejlődésére a kapitalista gazdálkodás hullámzásai mindenkor erősen rányomták bélyegüket. A háborús előkészületek a harmincas évek közepétől évről évre jobban csökkentették a magánosok építési kedvét, aminek következtében az építőiparban foglalkoztatottak száma is csökkent.

A harmincas évek végén és a negyvenes évek elején —— főleg a hadiipari munkák következtében —— az építőiparban foglalkoztatottak száma ugyan némileg emelkedett, a 100 000 főt azonban alig haladta meg.

A magyar építőipar ezekben az években jellegzetesen kisipar volt. Az építőiparban dolgozó mintegy 100 000 munkás és alkalmazott, illetve önálló iparos vagy építési vállalkozó átlagosan 25 000 üzem között oszlott meg.

Az 1920. és 1930. évi népszámlálási adatok szerint az ,,építőipari üze—

mek"—nek a foglalkoztatottak száma szerinti megoszlása a következő volt:

Az építőipari üzemek számának megoszlása a, foglalkoztatottak létszáma, szerint ebből

! Építőipari

" ek

segéddel

Év 233318, segéd nélkül 1 l 2 l 3—5 l 6—10 IO-nél több dolgozók

összesen dOIgOZó k segéddel dolgozó üzemek száma 523313?!

1920 25 124 17 973 * 3749 1507 1292 365 248 7161

1930 24 901 15 012 I 4620 2384 2043 521 321 9889

megoszlás százalékban

1920 100,0 71,5 149 6,0 5,1 1,5 ' Lo 28,5

1930 100,0 60,3 18,6 9,6: 8,2 2;1 ' 1,2, 395

Nyilvánvaló, hogy ez a túlságosan elaprózott és egészében viszonylag kis kapacitású építőipari szervezet az ország háború utáni újjáépítése fel—f adatánakellátására alig volt elegendő és semmiképpen sem volt alkalmas a 3 és az 5 éves tervek által előírt nagyvolumenű építési feladatok elvégzé-í sére. A helyzet azonban lényegében a felszabadulás után 1948—ig nem vál-4i tozott.

Az adatok szerint 1948—ban 96 336 fő volt az építőiparban foglalkozta—

tott összes ,,kereső" létszám. A nyilvántartott ,,épitőipari" üzemek száma 19 088 volt.

Az építőiparban dolgozók foglalkozási viszony szerinti megoszlására vonatkozó adatok azt mutatják, hogy az első világháború befejezése utáni időszaktól a harmincas évek elejéig a munkásokat és alkalmazottakat fog- lalkoztató kisiparosok és vállalkozók számának csekély növekedése mellett

—-— a 'viszonylag kedvező konjunktúra miatt — a foglalkoztatottak száma több mint kétszeresére emelkedett. A második világháború előtt kialakult állapot sem a háború alatt, sem azt követően egészen az államosításokig

lényegében nem változott.

_2 Statisztikai Szemle

306

Az építőiparban dolgozók megoszlása a foglalkozási viszony szerint

Segédszemélyzet -

Önálló ;,Keresők"

ÉV iparosok mmm amig amit; tanonc 35333, mi * ami.

napszámos

1920 22 240 1254 124 981 3 815 35 317 1067 64 798

1930 22 674 2511 175 1086 10 023 74 296 1608 112 373

1940 24 288 1912 44 1042 7 405 67 203 860 102 754

1948 19 088 3556*) 704 . 5 216 66 931 . *96 336 _

megoszlás százalékban

0,2 1,5 5,9 54,5 1,7 100,0

1920 34,3 l,9

1930 20,2 2,2 0,2 , LO 8,9 66,1 1,4 100,0

1940 23,6 1,9 0,0 1,0 7,2 65,4 0,9 100,0

1948 19,8 3,7*) 0,7 . 5,4 69,5 . 100,0

*) nem fizikai dolgozók

A felszabadulás utáni éveket követően a 3 éves terv, majd az 5 éves terv hatalmas beruházási programjának építési feladatai megkövetelték azt, hogy rövid néhány év alatt hazánk lényegében még kisipari jellegű épitő- iparából hatalmas méretű, korszerű gépekkel és gépi berendezésekkel fel—

szerelt, nagyüzemi módszereket alkalmazó állami építőipart teremtsünk.

Ennek magját az a néhány építési vállalat alkotta, melyek a 100 munkásnál több munkavállalót foglalkoztató üzemek államosításáról szóló 1948. évi XXV. tc. alapján kerültek állami irányítás alá. Az államosítások után _még—

alakult építőipari vállalataink munkaerőszükségletüket elsősorban a kisipar—

ból, később egyre inkább a mezőgazdaságból biztosították. Az állami építke—

zések száma, ezzel együtt az állami építőipari vállalatoknál foglalkoztatottak létszáma a 3 éves tervidőszak utolsó évében 1949—ben kezdett rohamosan növekedni és 1953 tavaszán érte el a legmagasabb szintet, az 1949. évi szín- vonalnak kb. 3600/0-át. Ezzel egyidejűleg a kisipari jellegú építőiparban a dolgozók száma kb. egytizedére csökkent.

A szocialista építőipar fejlődésének ez az üteme kétségtelenül szükséges volt, azonban néhány olyan aránytalanságot is okozott, amelynek kiküszö- bölésére csak a legutóbbi időkben nyílt lehetőség. Ilyen aránytalanság volt például az, hogy a munkaerőnek a kisiparból történő gyorsütemű felszívása következtében a lakosság közvetlen helyi igényeinek kielégítésére szabad építőipari kapacitás alig maradt. A magánkisiparosok száma jelentősen csökkent, és a lakosság igényeinek megfelelő kielégítését az építőipari szö—

vetkezetek csak részben biztosították. Az építőipari szövetkezetek — cse- kély kapacitásuk miatt —— az egyre zsugorodó kisipar tevékenységét egyál—

talán nem tudták pótolni. Fokozta a lakosság rendelkezésére álló szabad építőipari kapacitás hiányát az is, hogy az építőipari szövetkezetek különö—

sen az utóbbi években hivatásuktól eltérően nagyobb részben állami és

közületi munkákon dolgoztak. _

Az építőipar fejlődését természetesen nemcsak a munkások és az alkal—

mazottak számának fejlődése mutatja meg. Igen nagyméretű volt az állami építőipar fejlődése a gépi technika, a korszerű építőipari gépekkel való ellá-—

tás tekintetében is. Míg régebben az építési Vállalkozók közül alig 100—150 * rendelkezett építőipari géppel és a betonkeverőn, gyorsfelvonón és csörlőn

*A MAGYAR EPITOIPAR NÉHÁNY nemesa — _ ) 307

kívül más nagyobb építőipari gépet alig ismertek, addig az 1954—es év végén az állami építőipar már több, mint 100 000 lóerőt meghaladó gépi berende—

zéssel és felszereléssel rendelkezett. A fejlődés szemléltetésére elég talán csak annyit megemlíteni, hogy az építőipar gépi beruházásaira az 5 éves tervidőszak alatt közel 1 milliárd Ft-ot fordítottunk és ma már sok olyan építőipari géppel is rendelkezünk, mint például az exkavátor, toronydaru stb., melyek azelőtt hazánkban az építőiparban úgyszólván ismeretlenek"

voltak.

Az építőipar növekedésének e gyors üteme megfelelt gazdaságpolitikai célkitűzéseinknek. A szocialista ipar megteremtése új üzemek létesítését, a meglévők kibővítését és átépítését kívánta meg. Enélkül nem lehetett volna sem az ipar, sem az egész népgazdaság tervezett mértékű fejlődését biztosítani. Az állami építőipar e gyors ütemű fejlődése azonban sok nehéz-

* séggel és több vonatkozásban aránytalanságok keletkezésével járt.

Általában helyes és szükségszerű volt a magánkísipar visszaszorítása és az állami és szövetkezeti építőipar erőteljes fejlesztése, de e fejlesztés, illetve visszafejlesztés egyes esetekben túlzott (üteme nem mindig szolgálta a lakosság építkezési igényeinek megfelelő kielégítését.

Az építőipari szövetkezetek, amelyek elsősorban hivatottak a lakosság igényeit kielégíteni, sem fejlődtek kellő mértékben, és kapacitásukat hiva—

tásuktól eltérően elsősorban közületi építkezéseken használták ki. (A magán—- építőipar és az építőipari szövetkezetek által kivitelezett építkezések volu—

mene az 5, éves terv időszakában az állami kivitelező szervek munkáinak csak kb. 10%-át tette ki.) Nem fejlődött minden tekintetben helyesen az ál.—

lami építőipari szervezet sem: az építőipar egységes vezetését, irányítását és ellenőrzését is igen nehézzé, egyes esetekben majdnem lehetetlenné tette, hogy az 1953-es év végén már 17 minisztérium, illetve főhatóság irányítása

alatt működtek építőipari vállalatok. '

Az építési munkák volumenének megoszlása az 1953—es évben

%n ffoxMJ—ú'ayl'mfmzfápwm

%; höz/ekedésespos/aáyyi eb/Tí/bafi 1497/8- É;— fin/szfezam' a'? lab/'á/fa/kiwfe—

enm-es onagga: a— 4, f [7.513 , [(

. kádár/'.M/b/ö'zfép/bm §, ejo ' 4958 74/77sz m/h/lrzfér'zbme's

Fax few/ása?

R §le Ház/Massa sajáf-ena" ffe/ Végzeif építkezések

fhbüani szőre/kezelek ego/feri

A mom—

És. Magán ehMMJaká/fa/ú/r/fe/azeff

ejwfkezésak

Az állami építőipar szervezeteinek az igazgatási szervek szerint erőtel- jesen decentralizált és nem egy helyen túlméretezett szerkezete az építkezé- sek irányítását egyre nehézkesebbé, bürokratikusabbá tette. Emellett az ál—

lami építőipari vállalatok munkaerőszükségletének biztosítása és e munkaerő megtartása évről évre egyre nehezebbé vált. Jellemző erre például az, hogy

2—

)

308 TAB JÓZSEF az állami építőiparban a munkáslétszám évente kb. másfélszer cserélődött ki. Az önkényesen kilépők száma 1952-ben és 1953—ban az állományi létszám

ZOO/mát is meghaladta. ,

A nagymértékű és állandó munkaerővándorláson kívül a mezőgazda—

ságból való tömeges munkásfelvétel egyik következménye az volt, hogy míg az államosítások előtt az építőiparban foglalkoztatott munkáslétsZámnak

kb. 500/0-a tanult és betanított munkás volt, addig ez az arány az államo—

sítások után mintegy 400/0-ra csökkent.

Évről évre emelkedő költségeket jelentett a túlméretezett és egyre nehézkesebb adminisztrációs szervezet fenntartása. Az állami építőipar apparátusának túlméretezettségére mutat az a tény, hogy míg az 1949. évet megelőző években az építőiparban 100 termelőre mintegy 10—12 nem termelő jutott, jelenleg országosan ez az arány 30 felett van. Igaz ugyan, hogy a nagyobb létesítmények kivitelezése az 1949. év előtti kisipari építő- iparhoz viszonyítva mind műszaki, mind adminisztratív létszám tekintetében nagyobb igények kielégítését követeli meg. Az építkezések műszaki terve—- zése, a kivitelezés műszaki irányítása és szervezése, a szocialista számviteli, tervezési és ellenőrzési rendszer megvalósítása nemcsak képzettségben magasabb színvonalú káderek foglalkoztatását teszi szükségessé, hanem nagyobb létszámú adminisztratív apparátus fenntartását is igényli. Vitatha—

tatlan azonban az a tény, hogy az elmúlt évek folyamán az állami épitő—

ipari szervezetek adminisztrativ apparátusa a szükségesnél nagyobb mér—

tékűvé nőtt.

Bizonyítja ezt a Budapesti Városi Tanács Építési Igazgatósága irányí—

tása alatt működő tatarozó és építő vállalatok igazgatási létszámának kedve—

zőtlen alakulása is. —

A 100 munkásm eső műszaki és adminisztratív dolgozók létszáma, a Budapesti Városi Tanács építőipari vállalatainál

A kerületi tanácsok Az Építési Igazgatóság

, irányítása alatt; álló közvetlen irányítása Összesen

Időszak vállalatoknál alatt álló vállalatoknál (zs vállalat)

* (22 vállalat) (4 Vállalat)

1952. április hó ... 18,8 23,1 20,7

1953. ,, ,, ... 20,5 23,2 21,7

1954- ... 225; 25,4 23,9

a; u

1954. április hóban például a 22 kerületi vállalat 3328 munkását 22 igaz- gató, 22 főkönyvelő, 22 főmérnök; 22 üzemgazdász és 22 személyzeti előadó irányította közvetlenül; vagyis több mint 100 vezetőállású dolgozó. Ugyan—

akkor egy-egy vállalatnál a hó folyamán átlagosan 152 munkás dolgozott.

Voltak olyan vállalatok is, melyeknek munkásle'tszáma átlagosan nem érte el még a 100 főt sem. Ilyen volt például a III. kerületi vállalat, a XVI. kerü—

leti vállalat, a XVII. kerületi vállalat, a XXII. kerületi vállalat stb.

Összefoglalva az elmondottakat, megállapítható, hogy a két világháború közötti években a magyar építőiparnak mintegy 120—130 000 főnyi dolgozó állt rendelkezésére, s ez a helyzet lényegében 19419—ig nem változott. Az álla—

mosítások után azonban az építőipar szervezetében lényeges változások következtek be, a foglalkoztatott létszám a háború. előttinek többszörösére

A MAGYAR ÉI'i'DÖIPAR NÉHÁNY KÉRDÉSE V ( _ 309

nőtt. Az 5 éves terv éveiben az építőipar a népgazdaság egyik legfontosabb _ ágává fejlődött, és számos jelentős feladatot oldott meg, A fejlődés üteiné—

nek további fokozását azonban az utóbbi években az egyre szűkösebb munkaerő források és egyes építőanyagok hiánya gátolták. Az állami építő- iparban a vezetés, irányítás nem volt egységes, az építőipari szervezetek munkája ezért is nehézkessé és költségessé vált.

II.

Az 1953. júniusi határozatok végrehajtásaként megindult gazdasági átcsoportosítás az állami építőipar munkaerőhelyzetét kedvezőtlenülbefo—

lyásolta, mert a különböző intézkedések az építőipari munkások olyan nagy- mértékű elvándorlását eredményezték, hogy másfél év leforgása alatt az ál—

lami építőipari vállalatok elvesztették annak a munkaerőnek tekintélyes ré—

. szét, amelyet a toborzások alkalmával nagy anyagi áldozatok árán szereztek meg. Az állami építőipari vállalatokat legérzékenyebben a kisiparba történő eltávozások érintették, mivel ez gyakran a legjobb szak— és betanított mun- kások elvesztésével járt, számszerűen azonban legtöbben a mezőgazdaságba mentek vissza. A létszámcsökkenés következtében az építőipar egyes szekto- raiban jelentős létszám-átcsoportosítás következett be.

Az építőipar egyes szektoraiban foglalkoztatott munkáslétszám százalékos megoszlása 1952—1954. években

Megnevezés [ 195 2 ; 1953 1 1954

Állami építőipar ... 76,0 70,5 — 61,4

Házilagosan saját erőkkel végzett állami

_ és szövetkezeti építkezések ... 19,0 22,4 23,0

Építőipari szövetkezetek ... 3,0 3,2 4,5

Magánépítőipar ... 2,0 3,9 1 l,l

100,0 ] 100,0 100,0

[A nagymértékű létszámcsökkenés következtében az egész építőiparban és különösen az állami szektorban nagy volt a munkaerőhiány.

Hiányzó munkáslétszám az 1553. évi az 195í4. évi

Megnevezés v_gleges módos tott

tervben előirányzott állományi létszám- hoz viszonyitva. százalékban

Állami kivitelező'épitőiparban összesen 2,9 6,6

mi

Ebből:

Építésügyi Minisztérium vállalatainál

Ilyen körülmények között kellett az állami építőipar szervezeteinek az új építési feladatok kivitelezését elvégezniök. Mint ismeretes, az 1953—es év közepén módosították a népgazdasági beruházások és ezen belül az állami

a

3 1 O TAB JÓZSEF

építőipar terveit, több nagy ipari építkezés kivitelezését részben leállították, réSzben a munkák ütemét csökkentették. Az 1953. évi tervekben végrehaj- tott változtatások már bizonyos mértékű átcsoportosításokat írtak elő az ipari építkezések területéről a mezőgazdasági és a lakosság szociális, kultu—

rális igényeit közvetlenül szolgáló egyéb építkezések területére. Az 1954.

évi tervek ennek végrehajtását részben már feltételezték és az építkezési feladatok olyan rendeltetés szerinti bontását írták elő, melyek maradékta—

talan megvalósítása érdekében az építőipari vállalatok szervezeti felépítését és az építkezések kivitelezésének módszerét az előző évekkel szemben lénye- gesen meg kellett volna változtatni. Az "1954. évi tervek szerint ugyanis az új építési feladatok nemcsak jellegükben, összetételükben tértek el az előző évek építkezéseitől, hanem a kivitelezendő épületek számának meny—

nyiségében is. A korábbi években kivitelezett néhány nagy létesítmény és egy sereg közepes nagyságú épület és építmény helyét részben az egyenként kisvolumenű, de számban nagymennyiségű mezőgazdasági, szociális, kultu—

rális, kisebb ipari és különösen nagymennyiségű lakásépítés kellett, hogy elfoglalja. Az építőipar 1954. évi feladatainak ilyen szerkezeti összetételben történő meghatározása az új feladatok elvégzését önmagában még nem aka—- dályozta volna, a hiba ott történt, hogy a termelési feladatok meghatározá—

sánál nem számoltak a munkáslétszám jelentős csökkenésével. A rendelke—

zésre álló munkáslétszám elégtelensége miatt a múlt év közepén már látható volt, hogy az állami építőipar a tervben előírt feladatok elvégzésére nem képes, s ezért szükségessé vált a tervfeladat csökkentése.

A terv részleges módosítása, számos nagy beruházási építkezés kivitele—

zési munkálatainak leállítása, illetve csökkentése ellenére az év folyamán az építőipar erői szétforgácsolódásának jelei mutatkoztak. A III. negyedév végén egy—egy épületen a szükséges létszámnak csak egyharmada, egy—

negyede dolgozott. Emellett az év folyamán olyan törekvések is érvényesül—

tek, hogy a kivitelező vállalatok valamennyi megrendelő részére egyszerre végezzék el a szükséges munkákat. Ennek következtében a folyamatban lévő épületek kivitelezésének időtartam rendkívül elhúzódott. Az építőipari vállalatok 1954. év folyamán a szerződésekben vállalt és sok esetben több—

ször módosított épületátadási kötelezettségeiket nem teljesítették.

A folyamatban lévő építkezések elhúzódása nemcsak a beruházások előírt határidőre történő üzembehelyezését, illetőleg használatbavételét veszélyezteti, hanem jelentősen növeli az építkezések költségeit is. Nem kismértékben ez a tény okozta azt, hogy az állami építőipar 1954—ben negyedévről negyedévre veszteséggel zárta számadásait.

Az a körülmény, hogy az építőipar erői nemcsak az igazgatási szervek szerint —-— mint ahogyan erre Zoltán elvtárs cikkében rámutatott —, hanem térben és időben is szétforgácsolódtak, azzal a további bajjal is jár, hogy számos 1954—ben befejezendő építkezés 1955—re húzódott át, ami az 1955. évi beruházási—építési program tervezett ütemű megvalósítását is hátráltatni fogja.

A Központi Statisztikai Hivatal Beruházási és Építőipari főosztálya a múlt év Végén részletesen megvizsgálta a nagyobb építőipari tárcák válla—

latai által kivitelezett folyamatban lévő építkezések helyzetét. A három jelentősebb minisztérium (az Építésügyi Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és a Közlekedés— és Postaiigyi Minisztérium X. főosztálya) adatai szerint e tárcák vállalatainak kivitelezésében a IV. negyedév elején

;: MAGYAR errrmrm NÉHÁNY KERDÉSE * ' . 311

több ezer építkezés volt folyamatban. Ezeken az építkezéseken átlagosan

csak 10—5—12 munkást foglalkoztattak. ,

A nagyobb építőipari tevékenységet folytató minisztériumok vállalatai által kivitelezett.

folyamatban lévő építkezések létszámhelyzete* 1954. IV. negyedév elején

Az egy építkezésre eső

Az építkezések generálkőltségvetésének —

összege ténylegesen dolgozó szükséges átlagos

átlasosmunkás- munkáslétszám

létszám

100 000 Ft alatt ... ,. 2,7 . 8 IDO—500 000 Ft között ... . . . . . öss 16

500 000 és 1 millió Ft között ... ILS 24

1 millió Ft alatt összesen 6,6 18

1 és 3 millió Ffi között ... 19,2, 36 3 millió Ft felett ... 38,2 75

1 hinné Ft felett összesen 27,1 60

Mindössze 12,3 46'

' A táblázatban kimutatott -— és természetesen a számítások alapját is képező — létszámadatok csak a dolgozó létszámot tüntetik fel és nem foglalják magukban:

* a) a dolgozó és az (állományi létszám különbségét. .

b) az Épitésügyi Minisztérium szereló- és szakipari vállalatai által végzett önálló szerelési munkán ténylegesen dolgozókat,

,,

not; a vállalatok központi vertikális üzemeiben főleg ipari tevékenységen foglalkoztatott munkások

iétszá nt. ,

Az adatok részletes vizsgálatából megállapítható, hogy az állami építő- ipari vállalatok által egyidőben kivitelezett építkezések műszakilag indo- kolt, reális időtartam alatt történő befejezéséhez a foglalkoztatott munkás—

létszámnak közel négyszeresére lett volna szükség. Mivel ez nem állt ren—

delkezésre, az újabb építkezések megkezdését —— az erőknek a folyamatban lévő munkákra történő állandó koncentrálása mellett ——- helyesebb lett volna addig korlátozni, amíg az egyidőben folyamatban lévő építkezések száma a reálisra nem csökken. A részletesen viZSgált három tárcánál a IV. negyedév elején a lehetőségek a ténylegesen folyamatban lévő több mint 4200 építke- zéssel szemben csak mintegy 1500—2000 építkezés egyidőben történő kivi—

telezésére voltak meg. ,

_ Az építőipar erőinek szétforgácsolódása azért következett be, mert az építkezések számának növekedésében rejlő veszélyt a minisztériumok, az építőipar irányítói idejében nem ismerték fel, s így a munkaerő szétforgá-i csolásának megakadályozására szükséges intézkedéseket sem tették meg.

Ez a körülmény jelentős mértékben hozzájárult az állami építőipar jelenlegi nehéz helyzetének kialakulásához.

E kérdésnek az új állami építőipari szervezetek felállításával egyidőben történő ismételt felülvizsgálata és e hiba felszámolása az építőipar munkája megjavításának, az építkezések gazdaságos lebonyolításának elengedhetetlen feltétele. Az építőipar erői szétforgácsolódásának felszámolását, illetve annak megakadályozását célzó hathatós intézkedések kiadása nélkül a befe- jezetlen beruházások állományának csökkentésére vonatkozó tervek nem lesznek teljesíthetők.

3 1 2 TAB %xost—F'í

Az állami építőipar munkájának, működésének jellemzésére —— az elkö—

vetett hibák kiküszöbölése érdekében — érdemes a folyamatban lévő épít-4 kezések helyzetét feltáró adatokat további szempontok szerint is "elemezni.

A három nagy építő tárca munkáinak 1954. IV. negyedév elejére vonat—

kozó adatai szerint a folyamatban lévő építkezések számának a foglalkoz- tatott munkáslétszám nagyságkategóriánkénti megoszlása a következő volt:

A nagyobb építőipari tevékenységet folytató tárcák vállalatainak kivitelezésében 1954. IV. negyedév elején folyamatban lévő építkezések fontosabb adatai

A folyamatban A dolgozó ÉZDÉEÁÉÉÉSÉÉ _Egy építkezésre A folyamatban lévő építkezésekben foglal— léVő építkezesek munkások lét" vetési össze- )uto ténylegesen

koztatott munkáslétszám számának— számának gének dolgozó mun-

káslétszám (fő)

megoszlása (%)

10 fő vagy annál kevesebb ... 67,0 14,2 33,7 2,6

10—20 "fő ... 15,2 . 18,3 13,8 14,9

20—50 fő ... 13,2 32,8 23,4 30,6 ESO—400 fő ... 3,3 l7,6 lö,3 65,3

100 fő vagy annál több ... 1,3 17,1 12,8 l62,l

Mindössze 100,0 100,0 100,0 12,3

A táblázat adataiból is megállapítható, hogy az egyidőben kivitelezés alatt álló építményeken foglalkoztatott munkáslétszám megoszlása és az egy építkezésre eső átlagos létszám kedvezőtlen.

Az állami építőipar munkáslétszámának egyidőben nagyszámú építke—

zésen történő foglalkoztatása —— véleményünk szerint —— nemcsak a jelen—

legi épitési program teljesítésének komoly akadályozója, hanem forrása más olyan hibáknak is, melyek az utóbbi időben az állami építőipar mun- káját jellemzik. Ezek közül az építmények átadására vonatkozó szerződéses kötelezettségek rendszeres nem teljesítését már említettük. Ez a tény okozta például azt is, hogy az egyidőben kivitelezés alatt álló épületek átlagos készültségi foka a tél kezdete előtt rendkívül alacsony —— a III. negyedév végén csak kb. 609/9 —— volt. Ez azt jelentette, hogy igen sok épület és épít—

mény kivitelezését a külső munkák végzésére alkalmatlan hideg időjárás bekövetkezésekor abba kellett hagyni és a munkások egy részét ún. fagy—

szabadságra küldték. Az ilyen építkezések folytatása —— az időjárási viszo—

nyoktól függően —— csak az I. negyedévben vált lehetségessé, ami a kivite- lezési időt lényegesen továbbnyújtotta. Emiatt igen sok munka átadása a tervezett időpontnál lényegesen később történhetett meg. A kivitelezési idő elhúzódása jelenleg mind a kisebb, mind a nagyobb költségvetésű ösz—

szegű építkezésekre jellemző. Ennek a folyamatnak a megszüntetése és megakadályozása az építőipar szervezőinek, irányítóinak, az építkezések költségeiért és az építőipar önköltségének alakulásáért felelős dolgozóknak

jelenleg az egyik legfontosabb feladata kell, hogy legyen.

Az elmúlt évben az állami építőiparban kialakult helyzetet összefog—

lalva megállapíthatjuk, hogy az állami építőipari vállalatok másfél év alatt munkáslétszámuknak aránylag tekintélyes részét elveszítették, a megmaradt

* A MAGYAR ÉPI'DÖIPAR NÉHÁNY KÉRDÉSE * 313 munkaerő pedig túlságosan sok építkezésen forgácsolódott szét. Részben emiatt is az állami építőipar vállalatai még a módosított (csökkentett) 1954.

évi országos építési tervet sem teljesítették. Az erők szétforgácsolódása növelte az állami építőipar költségeit, megnehezítette a meglévő építőipari

szervezetek munkáját és ez az 1954. évi beruházási és felújítási tervekben meghatározott feladatok időben történő elvégzésének [elmulasztásán kivül

—— az építési idő elnyújtása miatt —-— az 1955. évi beruházási—építési program végrehajtását is veszélyezteti. A helyzet megjavításához —— mindenekelőtt ——

gyors és erélyes intézkedésekkel lényegesen csökkenteni kellene az egyidő—

ben folyamatban lévő építkezések számát, fel kell számolni az építőipar erőinek szétforgácsoltságát.

III.

Az építőipar helyzetének megjavítása —— az erők szétforgácsoltságának sürgős megszüntetésén kívül —-- elsősorban az anyagi és munkaerő bázisok részletes felmérésén alapuló, a helyes népgazdasági arányokat figyelembe vevő távlati fejlesztési terv kidolgozását követeli meg. E tervnek tartalmaz—

nia kell a magyar építőipar országos szervezetének kiépítésére vonatkozó legfontosabb irányelveket is. Ezek között feltétlenül szükséges kimondani azt, hogy az állami építőipar új szervezetének kialakításánál és évről—évre történő fejlesztésénél a beruházási és a felújítási építési munkák strukturális összetételét, időben és térben való eloszlását messzemenően figyelembe kell venni.

* Miért szükséges ez?

Azért, mert csak ez biztosítja azt, hogy az állami építőipar kapacitása mindenkor igazodjék az éves tervekben részletesen meghatározott felada- tokhoz és emellett az építőipar szervezetei —— bár azok állandó munkás—

kerettel kell, hogy bírjanak —- a szükséges munkák elvégzésére minden-—

' képpen alkalmasak legyenek. E követelmény kielégítése érdekében az éves terveknek nyilvánvalóan tartalmazniok kell az építőipari kivitelező szerve—

zetek kialakitására vonatkozó elképzeléseket, sőt előírásokat is. Az építő- ipari tervezés e rendszerének biztosítása érdekében célszerűnek látszik az építőipar és az építkezések tervezésének jelenlegi módszerét abból a szem—

pontból vizsgálat tárgyává tenni, hogy az mennyire segíti elő a helyes építő—

ipari szervezetek kialakítását. A kérdést Hajdú-Bihar megye építőipari ka— pacitásának kihasználása szempontjából Zoltán elvtárs cikkében már érin-—

tette, a téma azonban az országos építőipar vonatkozásában is megérdemli a

részletesebb elemzést. __

Az építőipari tervezés területét e szemp ntból két irányban szükséges megvizsgálni. Egyrészt azt kell kutatni, hogy az építőipar gazdasági tervei- nek elkészítése az Országos Tervhivatal, a minisztériumok és a vállalatok

szintjén milyen módszerekkel, milyen rendszerben történik, másrészt azt kell megvizsgálni, hogy az építkezések előkészitése, tehát a műszaki terve- zés megfelelően szolgálja—e az épületek, építmények műszakilag helyes kivitelezésén, célszerű megjavításán kívül az egész építőipar gazdaságos

működését.

Az épitkezésekelőkészítése, tehát a műszaki tervezés a gazdasági ter—- vezéshez úgy kapcsolódik, hogy nyilvánvalóan nem lehet megnyugtató módon sem az egész építőipar, sem egyetlen építőipari szervezet -— legyen az vállalat vagy minisztérium —- gazdasági terveit elkészíteni annak rész-

314 - TARf Józsa?

letes vagy legalább megközelítő ismerete nélkül, hogy az adott szervezet a tervidőszakban milyen jellegű épületek és építmények kivitelezésére kötelezett. Az egy—egy adott időszakban felépítendő épületek és építmények tételes meghatározása előtt azonban néhány más kérdés tisztázása is szűk-' séges. E kérdések között a legfontosabb a beruházások távlati terveinek elkészítésével kapcsolatos problémák megoldása. Általánosan ismeretes ugyanis az, hogy bármely gazdasági ág vagy szervezet egy—egy időszakra

—— például egy évre vagy negyedévre —— vonatkozó terveit a megfelelő nép- gazdasági ág már korábban kidolgozott és jóváhagyott távlati tervei alapján

lenne helyes elkészíteni. Az ország beruházásaira, építkezéseire ilyen távlati terv azonban még nem készült, így a magyar építőipar szervezeti kérdéseit is lényegesen befolyásoló építőipari, fejlesztési terv sem kerülhetett mind ez ideig jóváhagyásra. Ilyen tervek hiánya miatt az építőipar gazdasági tervezésénél — a mindenki által elismert helyes módszerek alkalmazása helyett — évek óta kisegítő megoldásokra vagyunk utalva. Pedig az egyes népgazdasági ágak perspektivikus fejlesztési tervei elkészítésének szüksé- gességét szakembereink már régen felismerték és az ilyen tervek jóváhagyá—

sának fontosságát régóta hangoztatják. (Pl. az Új Építészet 1946. évi 2. szá- mában ,,Kell-e országos építési keretterv" című cikk.)

' A hosszabb időre vonatkozó országos építési terv szükségének felisme—

rése még napjainkban —— a tervezés fejlettebb foka mellett is —— sok körül—

mény megfelelő mérlegelését teszi szükségessé. Ilyen terv elkészítése ma is csak akkor oldható meg, ha egyes részleteit egymással összehangoljuk, ha elkészülnek országos méretekben a szükséges beruházások, építkezések elhelyezésének térbelileg és időbelileg összehangolt tervei. Ezek figyelembe vételével a beruházások, építkezések megvalósításának fontossági sorrendje alapján kell beosztani a rendelkezésre álló építőanyagokat és munkaerőt.

E megállapítások természetesen úgy értelmezendők, hogy ilyen országos épitési terv készítése ma csak az 5 éves tervek rendszerének keretein belül

—— az egyéb részlettervekkel, így mindenek előtt a népgazdasági beruházások terveivel összhangban —— képzelhető el. A beruházási építkezések tervezésé—

nek rendszerében az általunk jelenleg folytatott gyakorlat — beleértve az utóbbi években kialakított ,,hatósági szerződések" rendszerét is —— mind—- ezt nem pótolja. A hatósági szerződések megkötésének rendszere ön—

magában már csak azért sem elegendő az építési feladatok mennyiségé—

nek és az építkezések sorrendjének meghatározására, mert a kivitelező és a beruházó minisztérium ,,szabad" egyezkedésére bízza a felépítendő épüle—

tek és építmények számának, körének, ütemezésének eldöntését. Az építő- ipar munkája éves gazdasági tervezésének helyes rendszere —— az eddigiigya—

korlattól eltérően —— az kellene, hogy legyen, hogy a beruházó és felújítást Végeztető (megrendelő) minisztériumok tervjavaslatai alapján jóváhagyott beruházási és felújítási keretszámok kiadásával egyidőben vagy nem sokkal utána az építőipari tárcák is készítsék el a megrendelőktől beszerzett jegyzékek alapján tervjavaslataikat és a Minisztertanács által egyidejűleg jóváhagyásra kerülő népgazdasági beruházási tervnek, illetőleg országos építőipari tervnek szerves részét képezze a Minisztertanács által ugyancsak jóváhagyandó építményjegyzék. A felépítendő fontosabb épületek és épít—

mények tételes felsorolását tartalmazó építményjegyzék jóváhagyásával elkerülhetők a megrendelő és kivitelező hatóságok közötti hosszas Viták és elérhető az, hogy a beruházók részére jóváhagyott üzembehelyezési batár——

A MAGYAR ÉPI'DOIPAR NÉHÁNY KÉRDESE _ 315

idők egyúttal a kivitelező szerveket is kötelezik a munkák meghatározott ütemben történő elvégzésére. Az építményjegyzéknek a Minisztertanács általtörténő jóváhagyása természetesen a beruházó-megrendelő szerveknek is fokozott kötelezettséget jelent, mert —- a keretszerződések rendszerével szemben —— nem ad lehetőséget arra, hogy a jóváhagyott programon szűkebb értelemben vett ,,érdekeiknek" megfelelően többször és sokszor feleslegesen változtassanak. Nyilvánvaló, ha az országos építőipar gazdasági tervének előkészítésekor a legfontosabb épületek és építmények adatait részletesen is tartalmazó építményjegyzék —— mely 70—800/0-ban kitölti a kivitelező szervek kapacitását —— rendelkezésre áll, lényegesen könnyebb bármelyik építőipari minisztérium, tröszt vagy vállalat éves, illetve negyedéves tervé- nek meghatározása. (Építményjegyzéket a Szovjetunióban is készítenek, és azt a Minisztertanács is jóváhagyja. A Szovjetunióban e jóváhagyott épít- ményjegyzék képezi az építőipari tevékenységet folytató minisztériumok és vállalatok tervmunkájának alapját.)

Az építményjegyzék kellő időben történő kiadása lehetőséget nyújt arra, hogy a kivitelezők következő évi feladatukra megfelelő gondossággal fel- készüljenek és munkáikat az időjárási, anyagellátási stb. viszonyok gondos mérlegelése alapján úgy ütemezzék, hogy azok az előírt határidőkre minden—

féleképpen elkészüljenek. Ezáltal elkerülhető lenne az az évek óta tapasz-—

talható tény, hogy az állami építőipar az I. negyedévben —-— feladatait nem ismerve —— nagyobbrészt csak olyan munkákon dolgozik, melyek az előző évről húzódtak át, az új munkák elkezdése pedig sokszor április, május, sőt néha június hónapra marad. Ez azután ,,évvégi hajrá"—t, kapkodást eredmé—

nyez, valamint azt, hogy az épületek és építmények többségének átadását a IV. negyedév végére irányozzák elő és az előirányzatokat rendszeresen nem teljesítik. Az építkezések kivitelezési munkáinak helyes ütemezésével elkerülhető lenne többek között az, amit 1954. évben a lakásépítkezések során tapasztaltunk, amikor ugyanis az történt, hogy az év utolsó két hónap- jában esaknem annyi lakást adtak át rendeltetésének, mint az előző 10 hó—

napban összesen. (Az építőipari Vállalatok által 1954—ben elkészített összes lakásból június 30-ig csak 27,5%—ot, szeptember 31—ig 45,8%-ot és novem—

ber 30—ig is csak 67 ,90/o—ot adtak át rendeltetésének.)

' Az építményjegyzék elkészítésének fentebb elmondott előnyei mind a beruházó, mind a kivitelező minisztériumokra nyilVánvalóak. Az abban rögzített adatok a kivitelező szervek gazdasági tervének elkészitése során

mind minisztériumi, mind vállalati szinten igen jól használhatók.

A magyar viszonyok között is alkalmazható építményjegyzék sémája a 316. oldalon látható.

Az elmondottaknak az építkezések szervezésére, az építőipar gazdaságos működésére és az állami építőipar helyes szervezeti felépítésére való hatását

a következö példával világíthatjuk meg. _

Az 5 éves terv iparosítási programja nagyipari felkészültséggel rendel—

kező építőipari vállalatok kialakítását tette szükségessé. Ezeknek a szerve—

zeteknek a nagyvolumenű ipari építkezéseken való alkalmazását fokozott munkamegosztás, a nagyfokú gépesítés, az előregyártás nagyipari méretek- ben való alkalmazása tette gazdaságossá. Az ilyen méretekhez igazodó szervezeteknek elaprózott, kis építkezéseken való alkalmazása a megszokott munkaszervezés alkalmazását meggátolja, a nagyipari szervezet eszközeinek és erőinek megfelelő kihasználása lehetetlenné válik, ezáltal az építkezés

316

JEGYZÉK

az Építésügyi Minisztérium építőipari vállalatai által 1955. évben kivitelezendő

fontosabb épületekről és épitményekről '

.

_ _ Az épület Ebből: a Az átadásra A miniszté-

A lnwtelezendő fontosabb épületekhelye építtető minisztériumok ésés építmények megnevezése ésIőhatóságok szerinti csoportosí-_tásban költségvetésösszege aépítmény'vállalati sét611954.XII. 31-igmegkezdé-munkák megvalósí—tandó rész1955—ben A munkákhatáridejebefejezé_sének rendeltetésimennyiségaz épületkerülő Kijelölt ge-bejegyzése—fiam-— -—

szerint megvalósult egységében nerál kivi-

öeszeg kifejezve telező véli.:

J. Beruházási építkezések Szénbányászati M.

...-...u.-.... ...

... ...

o...-...-..-..o...

Földművelésügyi M.

..o.--...-...-..o...-...

II. Felújítási és lakáha'zlataro- zási munkák

Város— és Községgazd. M.

... ... . ...-...-..-

stb.

költségei megnövekszenek. A nagyüzemi szervezet és az utóbbi években megnövekedett jelentőségű nagyszámú, de egyenként is kis volumenű épít—

kezések közötti ellentmondás okozta jórészt azt, hogy az 1954. évi mező——

gazdasági építkezéseket az Építésügyi Minisztérium vállalatai nem végezték el maradéktalanul. A szerződések megkötésénél a kivitelező vállalatok a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatos épitési feladatokat nem egy eset-—

ben igyekeztek maguktól elhárítani. A Földművelésügyi Minisztérium és az Építésügyi Minisztérium között megkötött előzetes megállapodás szerint elvégzendő építkezések értékének például már csak 670/0—a került az eredeti 1954. évi tervben jóváhagyásra. A terv módosításakor ez az arány tovább csökkent, és a Földművelésügyi Minisztérium részére 1954—ben ténylegesen elvégzett munkák a módosított tervben előírt mértéket sem érték el.

E cikk kereteit az építkezések és az építőipar valamennyi tervezési problémájának felvetése meghaladja. Ezért nem térhetünk ki a felvetett kérdés általunk javasolt megoldásának vállalati vonatkozásban is kétségte-a lenül számos előnyére. Helyes lenne azonban a témának nyilvános megvita—

tása, akár a megfelelő szaklapok hasábjain, akár az építőipar tudományos intézményeinek plénuma előtt.

*

Az építkezések tervezésének —- mint azt már említettük —— másik vonat-—

kozása a műszaki tervezés, a kivitelezési munkák előkészítése. Ennek jelen-—

tőségéről —— mivel e kérdéssel a szakmai irodalomban számtalan cikk és tanulmány részletesen foglalkozik — röviden csak a következőket említjük:

Az építkezések gazdaságos kivitelezésének feltétele az, hogy a kivitele-

A MAGYAR ÉPI'DÖlIPAR NÉHÁNY KÉRDÉSE

317

zési tervek és a költségvetés a munkálatok megkezdése előtt a kivitelező vállalatok rendelkezésére álljanak. Az építőipari vállalatok igen sok esetben nem kezdhetnek hozzá időben a munkához, mert a tervezők nem készítik el az előírt határidőkre a kivitelezéshez nélkülözhetetlen műszaki tervdoku—

mentációt. A baj forrása ott van, hogy a tervező vállalatok a legtöbb esetben nem ismerik kellő időben előre az építési, tervezési feladatokat és emiatt sokszor felesleges, kivitelezésre egyáltalán nem is kerülő vagy csak hosszabb

idő múlva szükséges tervek készítése köti le idejüket. Ezt a tényt vezető szerveink, közöttük elsősorban az Országos Tervhivatal, régen felismerték.

Hathatós intézkedéseket a műszaki tervezési munkák megjavítására azon- ban mindezideig nem hoztak. A beruházások—építkezések távlati terveinek elkészítése biztosíthatná csak azt, hogy a tervező vállalatok a legfontosabb építkezések terveit, illetőleg a kivitelezésre kerülő típusépületek tervdoku—

mentációit időben, előre elkészíthessék és egy—egy tervévben már csak kisebb mértékben foglalkozzanak a folyó tervév ép'tési munkáinak tervezésével.

A megfelelő ütemű előre tervezés az építkezések gazdaságos kivitelezé- sének, az építőipar munkája jó megszervezésének és tervezésének elenged—

hetetlen feltétele. Az elmondottak megvalósítása a magyar építőipar helyze—

tének megjavításához, a helyes építőipari szervek kialakításához napjaink- ban már égetően szükséges.

IV.

Az építőipar fejlődésére, a fejlődéssel, növekedéssel járó nehézségek okaira és mértékére vonatkozó néhány adat bemutatása és az építőipar tervezési rendszerének megjavítását elősegítő javaslatok és gondolatok tel—

vetése után az állami építőipar szervezésének problémáiról kell néhány szót szólni.

Kétségtelen az, hogy a szocialista állami építőipar megteremtése során nem volt könnyű feladat az építési igények hiányos ismerete miatt a nagy építőipari trösztöket és vállalatokat a legcélszerűbb szervezési keretek közé szorítani. A kétségtelen eredmények megállapítása mellett fel kell azonban néhány olyan hibára figyelni, melyek nyílt, őszinte feltárása, elismerése és kiküszöbölése elengedhetetlen feltétele az állami építőipar munkája megja- vításának. E hibák közül az igazgatási ágazatok szerinti túlzott, helytelen

decentralizációt Zoltán elvtárs cikkében már említette.

Zoltán elvtárs cikkében állást foglalt amellett a felfogás mellett, hogy az állami építőipar új szervezeti egységeit a területi szervezési elv figye- lembevételével kell kialakítani. E kérdésről szükséges részletesebben is szólni, mert e nézetnek számos vitatója, ellenzője volt és van és az építő—

ipari minisztériumok egészen a legutóbbi időkig vállalatok és trösztök szer- vezése során igen sok esetben folytattak ezzel ellenkező gyakorlatot.

Az Építésügyi Minisztérium nagy építőipari trösztjeinek megszervezé—

sénél 1951—ben jelentős részben azt az elvet követték, hogy az azonos jellegű és műszaki felkészültséget igénylő építkezéseket kivitelező vállalatokat egy—

egy tröszt irányítása alá vonták. Kis mértékben érvényesült ugyan olyan törekvés is, hogy az azonos területen, például egy megyében építkező válla- . latoknak legyen egy—egy középfokú irányító szervük. A trösztösítés azonban már kezdetben sem valósította meg maradéktalanul ezeket a szempontokat, és az 1952. és 1953—as évek folyamán a trösztök többsége teljesen elvesztette szakosított jellegét. Az egyes trösztök műszaki felkészültsége között jelentős színvonalbeli különbség általában nem volt, majdnem valamennyi tröszt

3 1 8

TAB Jom-EP

gyárakat is, lakóházakat is és egyéb építményeket is épített; így például

a 21. számú Tröszt, mely a Magyar Gyárépítési Vállalatból alakult, lakó—

házakat, a 42. számú Tröszt, melynek eredeti profilja lakásépítkezés volt, sok helyen gyár— és üzemi épületeket is épített. Hasonló volt a helyzet a többi trösztöknél és vállalatoknál is.

A trösztösités után az építkezések operatív irányítása a minisztériumi vezetéstől és ellenőrzéstől igen messze került, mert a minisztérium és az építkezés között általában három közbeiktatott ,,irányító" szerv (tröszt, vállalat, főépítésvezetőség) működött. Ez a bonyolult szervezet az építkezé—

sek közvetlen gazdasági és műszaki irányítását jelentősen megnehezítette és Végeredményben az építkezések költségeinek és önköltségének emelkedé—

sét is okozta. A trösztösítés erőltetett keresztülvitele folytán ezenkívül más bajok is keletkeztek. így például az, hogy az építkezések területi elosztása és a Vállalatok, trösztök szervezése között a kezdetben is alig-alig meglévő összhang rövid idő alatt felborult. Ez elsősorban abban jelentkezett, hogy számos vállalat tartozott olyan tröszthöz, melynek székhelye a trösztköz—

ponttól földrajzilag igen távol —— néha többszáz kilométerre -—— volt. 1952- ben például az Építésügyi Minisztérium trösztjei mintegy 500/0—ának köz- pontja Budapesten volt, az ország építkezéseinek azonban kb. 700/0—át vidé—

ken végezték. A vidéki vállalatok ilyen erősen centralizált szervezetekből történő irányítása nyilván nem volt a legésszerűbb és egyáltalán nem volt gazdaságos.

Az építőipari trösztök szervezése területén elkövetett e hibákat legjob—

ban a következő ábra szemlélteti:

Az Építésügyi Minisztérium trösztjeinek székhely szerinti megoszlása és a tröszttől távol eső egyes vállalatok*

"?m—441411)":

raz/lama"

. SAJOECMG

: O DEEÁ'ECZ'A'

E tu. 77-

510100!

G) xfcmzmír

6912. 7,-

U/l/

Aus/MM) lama-4

0, IMLO Úiuli-

pics

9 711: r,- O frász/székhely

. húsz/::AMM/Mfím/imegpbm Erőm'l/J/o/íszűóeat

—7€/3 Idegen meg;/e left;/erőn IÉro'Is'l/a/a/ szab/bla

* A térképen nem szerepelnek azok a tröszt felügyelete alá tartozó vállalatok. amelyek székhelye azonos a tröszt székhelyével; továbbá a trösztök felügyelete alá tartozó nem építőipari (szak-, szerelő-, segédipari és atnyagella'tó) vállalatok még akkor sem, ha székhelyük a tröszt székhelyétől távol esik.

A MAGYAR EPITÚIPAl—l NÉHÁNY KERDESE , - 319 Hasonló helyzet állt fenn az elmúlt időkben a vállalatok és munka—

helyek tekintetében is. Számos vállalat olyan munkahelyeket, építkezése- ket is irányított, melyek a vállalat központjától földrajzilag távol, néha többszáz kilométerre voltak. Ez nem egy esetben a vezetés, az ellenőrzés felületességét, lazaságát eredményezte és szinte kivétel nélkül valamennyi vállalatnál növelte az irányítás, az adminisztráció költségeit. Jellemző példa erre az, hogy az Építésügyi Minisztérium területén általában azoknál a vál- lalatoknál, melyek székhelyüktől többszáz kilométerre is végeztek építkezé—

seket, a rezsiköltségek jelentősen a minisztériumi átlag felett voltak.

A rezsiköltség alakulása 1953. I—III. negyedévben az Építésügyi Minisztérium néhány vállalatánál

Tényleges rezsiköltségek A vállalatok megnevezése a minisztériumi átlag

%-ában

Minisztériumi átlag ... 1009

65/5. Építőipari Vállalat . . . 157,1 62/4. ,, ,, . 1433 65 /4. ,, ,, l 26,3 42/2. " ,, . . . 117 ,9 23/5. ,, ,, . . . 112,1 23/4. ,, ,, . . . 106,3 21/3. ,, ,, . . . 104,9 Azt, hogy a munkahelyek sok esetben a vállalatok székhelyétől jelentős —- sokszor az irányítást egyenesen lehetetlenné tévő .—-— távolságban voltak, az építkezéseket kivitelező vállalatok kijelölésének helytelen rendszere okozta. A kijelöléseknél hosszú időn keresztül nem vették figyelembe a szó- banforgó területen már dolgozó vagy az oda telepített Vállalatok adottságait, hanem igen sok esetben a soronkövetkező ,,sürgősen" megkezdendő munkák elvégzésére éppen azt a vállalatot jelölték ki, amelyik ,,szabad" kapacitással rendelkezett. Az a körülmény tehát, hogy az építőipar az építkezések térben és időben való elosztását is tartalmazó jóváhagyott építményjegyzékkel évek óta nem rendelkezik, eredményezte azt, hogy rövid idő alatt rendkívül nagy- mértékűvé nőttek az ún. keresztépítkezések. Az építőipar, az építkezések szervezésénél elkövetett hibákat, a helytelen szervezés következtében tapasztalható keresztépítkezések irányításának és vezetésének a földrajzi távolságokból is adódó lehetetlenségét a 320. oldalon lévő térképpel lehet ér— zékeltetni. _ * ( A területi szervezési elv figyelmen kívül hagyását a következő néhány példaszerű adat is bizonyítja. — A 21. sz. Tröszt (Budapest) vállalatai 82 munkahelyének megoszlása 1953. II. negyedévben a következő volt: Nagy-Budapesten ... 46 Borsod megyében ... 5 '

Pest megyében ... 11 Hajdú megyében ... 1

Fejér megyében ... 6 Zala megyében ... 2

Veszprém megyében ... 3 Komárom megyében ... 2

Heves megyében ... 6

320 TÁR— MESE? _

Az építőipari vállalatok székhelyétől távol eső egyes munkahelyek 1953. év végén*

mama —

magvas "SZ—ű mai: '

' , IEISA'EMEI

enis—www

O Idegen megyebenao/yaza'VJY/a/vak sze/(helye . Idegen megyeben da/yazá Válla/ami munkahelye 65/5 Idegen megye rend/fián a'a/yoza' Mik/af vám/ale

HűRÁA/YA

' A térképen a szerelő és a szakipari vállalatok adatai nem szerepelnek.

A 30. sz. Tröszt vállalatainak munkahelyei 1953. II. negyedévben átla—

gosan a következő távolságra voltak a vállalat székhelyétől, Budapesttől:

30/1. vállalat ... 130 km.

30/2. vállalat ... 147 km.

30/3. vállalat

A 65. sz. Tröszt 1953. II. negyedévi mérlegbeszámolójában a tervtelje- sítés lemaradását például a következőkkel indokolta:

,,A tervteljesités lemaradásánalc legfőbb oka, a munkaterület, hiánya. Ennek enyhítésére egyes vállalataink központjuktól többszáz km-es távolságra vállaltak munkát. (Például a békéscsabai vállalat Kazincbarcikán, a hódmezővásárhelyi vállalat Komlón.)"

Az építkezések szervezésének ez a helytelen rendszere az Építésügyi Minisztériumon kívül más területeken is megmutatkozott. így például lénye- gében hasonló okok miatt a Város— és Községgazdálkodási Minisztérium irányítása alatt működő budapesti tanácsi építő és tataroZó vállalatok irá—

nyítása is lehetetlenné vált, mert a kerületi tanácsok a területileg hozzájuk tartozó vállalatok munkáinak jelentős részét nem ellenőrizhették, mert azok más kerületekben voltak.